Nyírvidék, 1894 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1894-12-16 / 50. szám

IS Y I R V I D É K." A gazdasági válság. Vármegyénk gazdaközönségének, iparosainak és kereskedőinek a felső-tiszavidéki gazdasági egyesületet figyelmökbe ajánljuk. Ez az egyesület most nagy akczióra szervezkedik s abban a „válságában, mely ma Magyarországon oly sok emlegetésnek a tárgya, mi itt a vidéken talán legigazabban látjuk, hogy mezőgazdaságnak, iparnak, kereskedelemnek milyen egyek, milyen egyugyanazok az érdesei. K Nem tudjuk, hogy a „válság" szó megfelelő-e a mai közgazdasági helyzet megjelölesére. Mi csak a magunk, e tekintetben való közviszonyait látjuk és érezzük, s amint igy ezen a darab földön, itt Szabolcsvármegyében széjjel tekintünk s ráteszszük a kezünket e vármegye közéletének a pulzusára, hallani véljük a figyelmeztető kakas-szót! A mult héten a képviselő házban naponként öt órán át mindig a „gazdasági válság"-ról beszéltek. — A sok szónoklásban a magyar földmivelők legkitűnőbb képviselői vettek részt. Tanult, okos gazdák, kitűnő férfiak, akiknek sulylyal birna a szavok, ha az ötvenszázezer hold föld nem is lenne az övék, ahová támasztják a lábukat s hirdetik a föld szerelmét: A föld! A föld! A föld! * * * Szabolcsvármegyében mindenki nagyon jól tudja, hogy Dessewffy Aurél gróf miért köszönt el — udvariasan kalapemeléssel — ami gazdasági egyesületünk elnöki székéből. E sorok irója véletlen tanuja volt a — vele együtt — hat szem között adott magyarázatnak A másik tanuja ennek a karakterisztikus, — t. i. a mai idők felfogását karakterizáló kijelentésnek már el van temetve. Ne is bolygassuk ezt a dolgot. Elég az ahhoz, hogy ma Nyiregyházán, ahol Szabolcsvármegyének úgyszólván egész közgazdasági élete lüktet, iparosok és kereskedők álmélkodva kérdik egymást, hogy azt az egészséges szellőt, a mi a magyar nemzeti közgazdaság föllendítésére támadt, miért hivják ugy, hogy: „ agrár-p olitika!!" * * Csodálatos módon, de mégis ugy van, hogy „egyház-politika" és „agrár-kérdés" nálunk most egymás mellé kerülnek. A négy forintos gabona, az öt és fél forintos búza, gazdájának a szorult helyzetével ola állit az egyházpolitikai javaslatok i lé, és egyszerre csak kitűnik, hogy a mi csodálatos, sok mindenféle egyházbeli viszonyainknak a rendezése egy szörnyűségesen radikális, felforgató törekvés, az ősi földmiveléshez állott férfiaknak pedig okvetlenül középkori lovag-keztyüket kell fölhuzniok, s rozsdás fringiákat oldalukra fcötözniök, hogy a magyar közgazdasági érdekeket megvédelmezzék. Abban a vitában, a mi e nagy nemzeti kérdés körül a parlamentben lefolyt, kidomborodott egy uj magyar fogalom: „agrár!" Higyjék el a mi * országos politikusaink, hogy ennek a jelszónak egészen más jelentősége van a mi valóságos közéletünkben, mint ahogy ők hiszik. Zichy Nándor előbb a Pesti Naplót kinálta meg ezzel az emlékirattal, de Kemény Zsigmondnak nem volt kedve a fejét az oroszlán torkába bedugni, akkor aztán én hozzám hozta a czikket. Éa közöltem azt barátaimmal, nagyon tetszett nekik. Szerző beleegyezésével valami keveset módositottam rajta. (A módosítás szeliditós volt a kifejezésekben, szerző igen erősen bánt el az uralkodó politikai reniszer vezérfórfiaival.) A memorándum egy számban jelent meg. Ropant sensatiót idézett elő az olvasó közönség táborában. Két nap múlva azonban egy jó barátom, kinek összeköttetései voltak a helytartóságnál, azzal a hirrel lepett meg, hogy „Páltfy Móricz dühös ránk a Zichy Nándor gróf czikke miatt s kiadta a parancsot, hogy katonai törvényszók elé kell bennünket állítani s mindkettőnket három havi börtönre elitélni," (Schmerling alatt az volt a politikai divat, hogy a szerzőn kivül még a szerkesztőt is becsukják.) Én egy nagy plaidoyerre készültem, melyben napnál fényesebben bebizonyítottam, hogy gróf Zichy Náudornak tökéletes igaza van. Ezt d, védbeszédüt (ékes német nyelven) elő is adám a katonai törvényszék előtt, melv állt egy ezredesből, egy őrnagyból, egy századosból,"egy főhadnagyból, egy alhadnagyból, egy őrmesterből, egy káplárból, egy frajterből, egy közbakából. Ily szakértő bizottság előtt lehetetlennek hittem, hogy argumentumaim meggyőző hatást ne eszközöljenek. Annál nagyobb volt aztán a meglepetésem, mikor az auditor kihirdette az egyhangúlag hozott Ítéletet. ,Egy esztendei tömlöcz, nehéz vasban". — Mi a kakuk? mondám ón az auditornak; hisz a helytartó csak három hónapi fogságot kért ránk kiméretni. Mert. és először is, semmi köze nincs az „egyház-politiká"-hoz Itt magunk között keresvén a magyarazatokat, nem tudjuk belátni, hogy miért kell ezt a két kérdést egymással összekeverni, tisztábban mondva nem értjük azt, hogy az egyház-politikai társalkodás végén miért kerül ki a szemben állott politikai pártok küzdelméből, a magyar állampolgárai anyagi érdekeinek a védelme az „agrár" jelszó elnevezés alatt. Mi itt például Nyiregyházán látjuk, hogy, amennyiben gazdasági válságról szó van, hát ennek a helyzetnek a súlyát és legelső következményeit kereskedők és iparosok érzik, és még, a kiknek megvédése bizonyára nem tartozik a szerencsétlen „agrár"-törekvések közzé: a háztulajdonosok. Látjuk, érezzük, tudjuk, hogy a magyar gazdának rosszul megy most a sorsa De naprólnapra való tapasztalásunk szerint, ha gazdasági válságról lehet szó, hát ennek a legelső áldozatai iparosok és kereskedők! Tapogatódzunk csak egy kicsit itt Nyiregyházán. Ebben a meglehetősen jelentékeny ipari és kereskedelmi forgalomra növekedett városban a mezőgazdaságot fenyegető válságot a legelső sorban és legjobban az iparosság és a kereskedelem érzi meg és sínyli. A négy forintos gabona hallatlan pangást idézett elő a nyíregyházi piaezon: kereskedők és iparosok üzletében s egyetlenegy vármegyebeli nagyobb földbirtok bérlőjének a'

(bukása már átrezgett az egész — pedig nagy tőkékkel dolgozó^helybeli piaezon. Mondjuk, hogy az Amerikába szökött bérlő után 100,000 fedezetlen forint a kár. Jelentékeny összeg okvetlenül, de rendes viszonyok között nem szolgálhat ia okul olyan idegességre, mely e bukás által most a nyíregyházai piaezot elfogta. Akinek csak tőkéje van ma Nyíregyházán, rémképeket lát. A pénzintézetek, a kik a 4 forintos gabonaárt előre megsejtve, már idejekorán megfújták a takarodót, bizonyára hallottak valamit azokból a szózatokból, hogy a magyar takarékpénztáraknak agrár-baukokitá kell átalakulniok, mert meg kell menteni a földet! A mi pénzintézeteinkben meg van erre minden hajlandóság. Ők fö,-mint ahányan magyar emberek vagyuuk, konzervativek. Becsülik a földet. Hiszen ez a legbiztosabb alapja a hitelnek! Az ő üzletüknek. Sokan vagyunk azonban ebben érdekelve Legelső sorban a részvényesek, azután a tőkepénzesek és még az adósok is. # * * Az agrár-kérdéssel pedig ez a mi thémánk csak annyiban van összeköttetésben, hogy — miután e kérdésnek —- sajnos, a mi vármegyebeli következetesen hallgató képviselőink közül nem akadt szószólója — Szabolcsvármegyében gazdák, ipa

rosok, kereskedők együtt táplálják azt a meggyőződést, hogy a közös bajt, közös veszedelmet nem lehet ezen a czimen megnevezni, hogy: „ Agrár-kérdés!" Ilyen érdeknek a harcza lehetetlen Magyarországon. — Das übrige ist für die sehőne Vertheidiguug! Mondá nevetve az auditor major. Azonkívül ezer forint pénzbírság. A birtságot lefizette Zichy Nándor, de a börtönt bizony ketten kellett leülnünk. S a legszebb az volt az egész ítéletben, hogy nem sajtóvótségért lettünk ám elitélve, nem politikai bűntettért, hanem „közcsend háboritásért". Tehát gróf Zichy Nándor ós Jókai Mór elmehetnek vele dicsekedni, hoj,y ifjú korukban együtt hajigáltak be ablakokat és gázlámpákat a kerepesi uton, a miért egy esztendei börtönre lettek ítélve s fizettek ezer forintot az összetört üvegekért. Igy lett ez megmagyarázva — a morva cserepárnak, a mi törvéuybiránknak. És én azért mégis maradok a fentebbi állitásom mellett, hogy a katonai kormányzat valóságos oltalom volt ránk, szegény szabadelvű hírlapírókra nézve, az administrationális tyrannokkal szemben. Először is a katonák megtették azt a kitűnő tréfát, hogy minket elitéltek közcsend háboritás miatt ellenzéki czikkünkért, hanem aztán előfogták a kormány által subventionált schmerlingiarus lapok szerkesztőit is, a kik minket, védetlen ellenfeleket megtámadtak, azokat is eltélték, becsukták, „közcsend háboritásért". A ki csak vezérczikket irt, akár a kormánypolitika mellett, akár ellene, az mind közcsend háborító volt, mind becsukták. Pokoli humor volt ez! A börtönben pedig a katonák oly emberségesen bántak velünk, elitéltekkel, ahogy csak magyar vendégszerető gazda bánhat a vendégével, szó sem volt „harminezhárom fontos vasról, kezére, lábára". Pompásan éltünk, soha többé életemben több szabadságom nem volt, mint fogságomban, egész nap látogatókat fogadtam, este kimentem vacsorálni a sváb hegyre, a porkolábot Ellenkezőleg, a fenyegető válság ellen gazdáknak, iparosoknak, kereskedőknek Ja;közös veszedelem ellen együttes szervezetben kellene egyesülniök. Ezért hívjuk mi föl az érdekeltek figyelmét a gazdasági egyesületre, mint olyan szervezetre, melynek kötelékében a közös érdekek közös akcisban megvédelmezhetők lennének. Erről legközelebb ! A vidéki közvélemény. Szilágyi Dezső igazságügyminiszter, midőn választókerületének meglátogatása alkalmával a pozsonyi hírlapírók is tisztelegtek nála, igen szépen nyilatkozott a) vidéki hírlapirodalom fontosságáról és egyúttal kijelentette, hogy a vidéki hírlapirodalomnak az eddiginél nagyobb mértékű izmosodásra, támogatásra van szüksége. Ily országos tekintély részéről tett kijelentés mindenesetre érdemes arra, hogy a vidéki sajtó organumai foglalkozzanak vele és behatóban meditáljanak fölötte. Mindenek előtt szemelőtt kell tartanunk, hogy a vidéki sajtó sorsa nem csupán azoké, akik adminisztrálják, hanem azé a közönségé, melynek érdekeit, szűkebb körben éppen azzal a hatással és fontossággal kell képviselni, a hogy az országos sajtó az országos érdekeket képviseli. Eonélfogva minden, a vidéki sajtót érdeklő mozzanat egyúttal érdekelje a közönséget is. Ebben az értelemben tette ki enunkezióját maga az igazságügyminiszter is. Szilágyi Dezső igazságügyminiszter azzal, hogy a vidéki sajtó megerősödésének, megizmosodásának szűk ségességét hangoztatta, nem czélozhatott másra, mint arra, hogy a vidéki érdekek köré is teljes odaadásskl kell tömörülniök az arra hivatott erőknek s tényezőknek, hogy igy azok között is életerős közvélemény lüktesen a maga munkáló, fejlesztő, folyton tökéletesítő hatásával. Mi a magunk részéről is igy fogjuk fel a vidéki sajtó megizmosodásának kérdését, mert mindeu vidéki sajtó orgánum lótokát a bizonyos forma kereteibe illeszkedni akaró közvéleményben ós létjogát e közvéleményt érvényre jutatni képes erejében látjuk és ismerjük fel. A hol van erős közvélemény, ott okvetlenül izmos, erős a sajtó, és ahol van erós életre való sajtó, ott bizonynyal életerős a közvélemény. Csakhogy a közvélemény nem olyan dolog, a mitalkalomadtán, vagy szükség esetén amúgy könnyűszerrel elő lehetne rántani valahonnan a sutból, hanem olyan dolog, melynek megteremtéséhez, életre keltéséhez a közélet terén működni hivatott erőknek odaadó önzetlen tömörülése. Nem elég csak nagy hangon, bizonyos szónoki tüdő-gymnasztikából beszélni a közvéleményről s annak rendkívül nagy erejéről, hanem akik közvéleményt ós pedig egószségrs közvéleményt akarnak, azoknak nem csupán a szó; de a tett erejével is kell hatniok. Mért a közvélemény mindenütt, igy a vidéki érdekek terén is csak gyakorlati czélokkal szemben formálódhatik; a gyakorlati czélok pedig nem csak eleven beszédet, hanem eleveu muukát is követelnek. Hogy azonban valamely vidéki városban érvényesülni képes közvélemény alakulhasson, oda első sorban az szükséges, hogy a localis érdekek köré mindenki önzetlen érdeklődéssel és munkaszeretettel, nemes becsvágygal tömörüljön. Ez az önzetlenség azonban puritán lelkeket, ez a munkaszeretet, ós becsvágy mindenek előtt több időáldozatot kíván, mint mennyivel közügyeink harezosai, a kenyérkereseti gond és foglalkozás mellett rendelkeznek. Tudjuk mi nagyon jól és be is látjuk, hogy hivatott erőinkbea a közérdekek körüli tömörülésre meg van a jóakarat, de a felszaporodott életigények annyira túlfeszítik munkaerejüket, hogy a legjobb akarattal sem járulhatnak erejük és buzgóságuk arányban általánosabb érvényű dolgok előmozdításához. Innen van aztán, hogy a mi vidéki locális érdekeink majdnem kizárólag azoknak kezében vannak letéve, a kik ezeknek az érdekekuek fizetett munkásai. Ebből származik aztán, hogy a mi vidéki közönségünknél a legfontosabb alkotásokkal, a legéletbevágöbb mozzanatokkal szemben sem formálódhatik erőteljes közvélemény, mely biztosítaná a helyes arányú haladást a közügyek terén. is elvittem magammal. Térparancsnokunk, a jó Haymerle, kivül-belül valóságos mintaképe volt egy magyar viczispinnak. Én egy héttel előbb kezdtem meg a fogságot, mint Zichy Nándor. A minek ez volt az ok: Ugyanazon a napon, a melyen Zichy Nándor a kegyetlen ítélet folytán megfosztatott a nemességtől, (a mire Deák Ferencz azt az élezet csinálta, hogy jelenben nagy Magyarországon a leggizdagabb paraszt Z

;csi (sic) Nándor), ugyanazon a napon ajándékoztatott meg egy minden titulusoknál méltóságosabb czimmel, az „apa" czimével. Akkor született az első gyermeke. Fiatal, ideális szép neje gyermekágybau feküdt. A helytartó megengedte az apának, hogy egy hétig, mig a neje veszélyen tul lesz, otthona maradhasson. Mikor aztán az egyhét leteltével ő is bekerült, a deróx Haymerle azouual feljött hozzánk (két egymással szomszéd szobában lakunk) egósz udvariasággal felajánlani, hogy bárminő kívánságai lesznek a fogoly urrak, azokat készséggel teljesíteni fogja. (Nekem például megengedte, hogy a faragó szermaimat felhozassam a börtönbe; ott faragtam ki a feleségem mellszobrát fából.) Zichy Nándor azt az egyetlen kívánságát nyilvánította a térparancsnok előtt, hogy engedtessék meg neki minden nap a börtönből kimehetni hajuali misére a templomba. A jó Haymerle azt mondta, hogy erre az egyre nincs instructiója a hidügyminiszteríumtól; de majd kérdést fog intézni az iránt Bécsbe. Megadták e Bécsből e kegyes óhajtására az engegélyt az én mólyen tisztelt fogolytársamnak? azt én uem tudom; mert énnekem őfelsége legmagasabb ker gyével engedte a hátralevő fogházbüntetésemet, s Z'csi Folytatása « mellékleten.