Nyírvidék, 1894 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1894-11-18 / 46. szám
WYIRVIDÉ K« Ián érette jött a Lázárok ezen egyébként nagyon kel lemes. fürdőjébe. —• Hogy is ne értté! A papa uagyon megijedt egy kis torokkatharus miatt. A torokktarus pedig afféle képjelt bij volt. Ellenben a nyári üdülés igen jelentékeny sikerekkel járt. A szezon közepén már mint menyasszonynak gratulálták az irigységtől pukkadozó barátnők. Verner László. KÖZGAZDASÁG. A magy. kir. államvasutak igazgatóságától. 139512/94. sz. Pályázati hirdetmény, mükelyi fák szállítására. A magyar királyi államvasutak igazgatósága az alábbi kimutatásban foglalt műfákból az 1895. évben műhelyei részére felmerülendő szükségletét biztositani óhajtván, — ezen fák szállítására ezennel nyilvános pályázatot hirdet. Az ajánlattétekre használandó űrlap, melyben a fáknak méretei ós a szükséges mennyiségek is ki vannak tüntetve, a magy. kir. államvasutak anyag- ós leltár beszerzési szakosztályánál (Andrássy-ut 73/75. szám II. emelet) vagy pedig üzletvezetőségeinknól megtekinthetők, illetve megszerezhetők. Szükségleti kimutatás. 1. Erdei bükfa deszka 4000 milliméter hosszú, fel 260 szóles, 30 vastag, szükséges mennyiség 22 5 in 3. 2. E nelő fák, 3000 milliméter hosszú, 100 mm. átmérő, a szükséges mennyiség 1005 darab, 24-2 m 3. 3 Vágott luczfenyőfi 5700 milliméter hosszú, 190 szóles, 160 vastag, szükséges menyuyisóg 355 db, 62 8 m 3, vágott luczfenyőfa 9800 milliméter hosszú, 180 széles, 180 vastag, szükséges menynyisóg 500 drb, 170 0 m 3, összesen 232 8 m». 4, Vágott vörös fenyőfa 2500 milliméter hosszú, 250 szóles, 125 vastag, szükséges mennyiség 40 0 m 8. 5. Feszitő rud 2000 mm. hosszú, 90 mm. átmérő, szüksézes menynyiség 210 darab, 2*8 m 3. 6. Diófa-palló 2000 mm. hosszú, 260 szóles, 80 vastag, szükséges mennyiség 26 7 m 3, diófa palló 2000 milliméter hosszú, 260 széles, 105' vastag, szükséges mennyiség 254 m 3, diófapalló 3000 milliméter hosszú, 260 szóles, 105 vastag, szükséges mennyiség 15'5 in 3, összesen 67 7 m 3, 20% lehet 1-5 m. hosszú felfelé. 7. Erdei bükkfa palló 2000 milliméter hossszu, 260 szóles, 105 vastag, szükséges mennyiség 250 m«, erdei bükkfa-paló 2000 mm. hosszú, 260 széles, 50 vastag, szükséges mennyiség 18 5 m 3, erdei bükkfa-palló 2000 mm. hosszú, 260 szóles, 80 vastag, szükséges mennyiség 9 5 m 3, összesen 53'0 m«. — 8. Hársfa 4000 milliméter hosszú, 220-tól 440 ig szó les, 80 vastag, szükséges mennyiség 46 0 m 3, hársfa 4000 miliméter hosszú, 220-tól 240-ig széles, 105 vastag, szükséges mennyiség 72'1 m 3, összesen 1181 m«, 50% lehet 2 0 m. hosszú felfelé. 9. Kőrisfa-palló 4000 milliméter hosszú, 260 széles, 80 vastag, szükséges mennyiség 9 5 m 3, kőrisfa palló 4000 milliméter hosszú, 260 szóles, 105 vastag, szükséges mennyiség 13 0 m 3, összesen 22 5 tn 3, 20°/o lehet 2 5 m. hosszú felfelé. 10. Luczfenyó palló 5100 milliméter hosszú, 360 széles, 52 vastag, szükséges mennyiség 250 drb, 238 m 3, luczfenyó palló 5700 milliméter hosszú, 320 széles, 80 vasGABONA-CSARNOK. Nyíregyháza, 1894. november 17-én. A gabona-csarnoknál 1 bejegyzett árak. Buza 100 kiló 5.25 5.50 Rozs 100 » 4.30 4 40 Árpa 100 » 4.80 5.— Z*b 100 » • 4.80 5 — KukoríczalOO » 4.80 4.90 K. repcze 100 » —.— —•— Paszuly fehér '» . 5 60 5.70 Szesz literenként 16 52 Piaezi árak. Borsó 1 kiló — 1 8 Ledcse 1 1 * — Mund-liszt 1 » —-18 Zsemlye-liszt 1 « —.11 Buza-liszt 1 » —1 0 Barna kenyér-liszt 1 » —.09 Nyilt tér. Birtok eladás. Szabolcsvármegyében Buly község határában egy kisebb birtok (212. hold, á 1200 • hold öl) eladó. Van mellette dohány termelési engedély a tanyán jó uri lakliáz, továbbá minden szükséges gazdasági épület. Részletes felvilágosítással szolgál Ujféhértón levélileg is. (422—3 31 Csanády Adorján. Árverési hirdetmény. Alulírott kiküldött végrehajtó az 1881. évi LX. t. cz. 102. §. értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a nyíregyház IÍ kir. járásbíróság .1133/1894. P. számú végzése által, Csillag Mártou keéki lakos végrehajtató javára, Kriston Gábor és neje keéki lakosok ellen, 250 frt tóke, ennek 1893. novembjr hó 9-ik napától számítandó 6% kamatai és perköltség követelés erejéig elrendelt biztosítási végrehajtás alkalmával bíróilag felilifoglalt és 470 frtra becstllt lovsk, sertések, kocsik, tehén, bútorok stból álló ingóságok nyilvános árverés utján eladatnak. Mely árverésnek a 6253/1894. P. számú végzése folytán a helyszínén, vagyis Keéken alperesek lakásán leendő eszközlésére 1894-dik év november hó 30-ik napjának délelőtt 10 órája határidótll kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennei oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok ezen árverésen az 1881. LX. t. cz. 107. §-a értelmében a legtöbbet Ígérőnek becsáron alul is eladatni fognak. Az elárverezendő ingóságok vételára az 1881. évi LX. t. cz. 108. §-ában megállapított feltételek szerint lesz kifizetendő. Kelt Nyíregyházán, 1891. november hó 11-ik napján. Oláh Gyula, (435—1—1) kir. birós. végrehajtó. tag, szükséges mennyiség 1000 drb, 145 9 m' összesen 169 7 m 3 11. Kemény szálfa (szilfa) 4500 milliméter hosszú, 135 átmérő, szükséges mennyiség 385 drb 24*6 m 3. 12. Puhi (luczfenyó) szálfa héj nélkül nézve 10000 tői 1100 ig, 440 mm. átmérő a vékony végén, szükséges mennyiség 40 drb, 100 m». Az igazgatóság fentarljt magának a jogot, hogy a tényleg megrendelt köbméter vagy darab össztnennyisógből s hasonlókép a jelenleg kiirott legkisebb és legnagyobb méretek (u. m. hosszúság, szélesség ós vastagság illetve átmérő) határain belül a szállítási óv folyamán még 30% ot ugyanazon árak és feltételek mellett megrendelhessen, miből folyólag a nyertes szállítók megfelelő fakészletet tartani kötelesek. A szállításnál a következő tótelek mérvadók: 1. A szállítás az anyagok szállítása iránt fennálló 129381/91. számú általános, valamint a műhelyi czélokia való rnűfák szállítására vonatkozó (uj) 134417/92. számú különleges feltételek alapján eszközlead). A fent emiitett szállítási feltételek, a pályázati határidóig az anyag és leltár beszerzési szakosztálynál és az üzletvezető-égeknól naponként a hivatalos órákban megtekinthetők, vagy a megállapított vételár lefizetése mellett posta utján is megsze.ezhetők, Mindegyik ajánlóról feltételeztetik, hogy a vonatkozó szállítási fel.óteleket ismeri ős azokat a jelen határozmányok tekintetbe vételével egész terjedelműkben kötelezőknek elfogadja. 2. A pontosan megtartandó szállítási határidók az ajánlati mintaképen használatidj móretj sgyzék végén vannak kitüntetve, megjegyeztetvón, miszerint ezen szállítási határidik be nem tartása esetén a mű'ielyi fák szállítása iránti 131417/92. szám alatti különleges feltételek 8. § ábin előirt bírság fog a hátralevő mennyiség után alkalm íztatni. 3 A műhelyi czélokra való műfák bérmentve a magy. kir. államvasutak valamely állomására szállitandók be s e czélból az ajánlatban a beszállítási állomápontosan kiteendők. 4. Az 50 kros bélyeggel ellUott ajáulatok lepecsételve ezenkülczimmel „Ajánlat műhelyi fákra 139512/94. számhoz' 1894. évi november hó 24 én déli 12 órái 4' a magyar királyi államvasutak anyag- és leltár beszerzési szakosztályánál benyújtandók, vagy posta utján beküldendők. B ínatpénz gyanánt az ajánlott mennyiség értékének megfelelő 5% készpénzben, vagy megfelelő, állami letétekre alkalmas értékpipirokban 1894. évi november hó 23 ikának déli 12 órájáig a magy. kir. államvasutak budipesti főpénztárához leteendő. Az ajánlatban a megtörtént letétet megemlítendő, az arról nyert letéti elismervény azonban nem csatolandó az ajánlathoz. Az ajánlati árak az ajánlati mintában kitüntetett egységek szerint számban és szóban korona értékben teendők ki. 5. Az ajánlat az összes faneműek fedezésére tehető, de szólhat egyes faneműek szállítására is. Az ajánlattevők ajánlatukban kitüntetni tartoznak, hogy az ajánlott fákat mely erdőben fogják vágatni. A szállítandó fák csakis nem úsztatott darabokból állíthatók elő. 6. Ajánló czég ajánlatával az e feletti határozat hozatalig köteles felelősségben maradni. 7. Ezen feltételektől eltérő ajánlatok, továbbá olyanok, melyek nem a kitűzött határidőig, vagy táviratilag tétetnek, vagy melyekben vakarások fordulnak elő, végre oly ajánlatok, melyekre nézve az előirt bánatpénz le nem tétetett, egyáltalában véve nem igényelhetnek. 8. A magyar kir. államvasutak igazgatósága fenntartja magának a jogot, hogy az ajánlók közt — tekintet nélkül az árra — s»abadon választhasson, továbbá, hogy az ajánlott mennyiségből tetszés szerinti mennyiség szállítását is átengedhesse az esetben, ha részmennyiség szállítása az illető ajánlatban világosan ki nem záratott és végre, hogy a czél elérésére bármely más irányú intézkedést is tehessen. Budapest, 1894. óvi október havában. A magy. kir államvasutak igazgatósága. 140077. szám. Zónadíjszabás életbeléptetése a debreczen—derecske—nagylétai h. é. vasúton. A magy. kir. államvasutak igazgatóságától vett értesülés szerint a debreczen—derecske—nagylótai h. é. vasúton a megnyitás napjával zóna rendszerű személyés podgyász-dijszabás lép eletbe, mely a magyar királyi államvasutak díjszabás elárusitási osztályában (Csengery-u. 33. sz.) 10 krért kapható. 156350. Sz. A magy. kir. államvasutak igazgatósága nyilvános ajánlati tárgyalást hirdet a szolnoki pályaudvaron létesítendő emeletes hivatalnoki lakókáz és víztorony előállításához szükséges összes munkákra. A tervek, költségvetések, az egységárjegyzéki minta a szerződési tervezet, ajánlati minta, a pályázati feltételek valamint a munkák végrehajtásához kötött feltételek Budapesten a magy. kir. államvasutak magasépitményi ügyosztályában (Terézkörüt 56. III. em. 14 ajtó) és Aradon a magy. kir. államvasutak üzletvezetőségónek pályafentartási osztályában a hivatalos órák alatt megtekinthetők. Az ajánlatokat legkésőbb 1894. óvi november hó 29-én déli 12 óráig kell benyújtani alólírott igazgatóság építési főosztályánál (Terézkörüt 56. II em. 10 ajtó). Az ajánlatokat 50 kros, az ajínlati mellékleteket pedig ivenként 15 kros bélyeggel ellátva, lepecsételve és a következő felírással kell benyújtani: „Ajánlat a szolnoki pályaudvaron létesítendő lakóházra és víztoronyra". Csak az összes munkákra tett ajánlatok fognak figyelembe vétetni. Az ajánlat benyújtását megelőző napon, vagyis 1894 óvi november hó 28-lu déli 12 óráig 600 azaz hatszáz o. ó. irt. bánatpénzt kell a m. kir. államvasutak központi főpénztáránál (Andrássy ut 75 sz. földszint) akár készpénzben, akár állami letétekre alkalmas értékpapírokban letenni. Az értékpjpirok a legutóbb jegyzett árfolyam szerint számittatuak, de névértéken felül számításba nem vétetnek, csak idejekorán beérkezett írásbeli ajánlatok szolgálhatnak a tárgyalás alapjául. Posta utján beküldött ajánlatok ós bánatpénzók térti vevénynyel adandók fel. > Felelős szerkesztő: INCZÉDY LAJOS. Kiadótulajdonos: JÓBA ELEK. Burgonya 100 kiló 2 — Marha hús 1 » —-52 Borjú hús 1 » —-52 Sertés hús 1 » —-48 Juh hús 1 » —28 Háj 1 > —.— Disznó-zsir 1 » —-64 Szalonna 1 » —.56 Faggyú (nyers) 1 » —.24 Zöldség 1 csomó —.07 Paprika 1 kiló —.80 írós vaj 1 liter —.80 Eczet 1 » —' 0 8 Széna 100 kiló i 80 Szalma (tak.) 100 » 1.90 Bikfa 1 köbmtr 3.40 Tölgyfa 1 » 3.2 0 MMMI@MMMeN9*9mMMMIMMNH* FLEISCHER és TÁRSA GÉPGYÁRA és VASÖNTÖDÉJE KASSÁN, VÁM-UTCZA 12. SZÁM. Ajánlja a t. gazdaközönségnek a legújabb tapasztalatok szenameltartásával czélszerüen és gondosan gyártott jó hírnevű gépeit, nevezetesen: Szecska vágógépeket, kézi vagy járgány hajtásra. Répavágó és tengeri morzsolókat. Olajsajtókat és olajmag-pörkölök et. Olajniag-zűzókat. Őrlő és daráló malmoka t. Továbbá mindennemű: Szivattyúkat, gőzgépeket és gőzkazánokat, szeszgyár berendezéseket stb. (424-6-2) S/V Gépeinket, eszközeinket és egyéb gyártmányainkat készletben tartjuk gyárunkban, bizományi raktárt pedig GrOSZ Vilmos úrnál Kisvárdán. Gazdasági gépeink képes árjegyzékét ingyen és bérmentve küldjük. xxxxxxxxxxxxxnxxxVxscxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx x x X X X X X X X X X X X x X X r x X X A meghűlés legtöbb betegség okozója! Urak réscére : Czugczipö borjubórból 3 forinttól 5 frtig. A ki ettől óvakodui akar legelőször is ^ó lábbelivel lássa el magát, amit csakis Steinberger Áron 22 év óta fennálló jó hirnevü üzletében található. És pedig: Hölgyek részére : Borjubór czipók 3 forinttól 4 forintig. Z»rgebór czipők 3.50 » 5 » Kid keztyúbőr czipők 4.50 » 5.50» » > lak betéttel . . . 3.80 » 5 » Oldalgombos czipők 5 » 8 » Bergsteiger czipők korcsolyához. . 3.50 » 6 > Posztóczipók filzbéléssel bórbezetzel 3.50 » 4.50 > Posztóczipők filzbéléssel lakkal . . 4 » 5.50 > Posztó reggeli czipők —.90 » 1.50» 7 » 6>/í » Czugczipó borjubórból betétes . . . 3.50 Finom chevreuxhór czipó 5 Posztó czipők Wichsz vagy lakbezetzel 5 Keztyúbőr czipó Salonlak bezetzel . . 5 Wichszos czipó magas szárú filez béléssel vízmentes parafa betéttel 7 Valódi muszka bagaria vízhatlan csizma 9 Posztó csizmák bórfejjel 5 Muszkalak csizmák 11 Wichszos tiszti csizma 14 Salonlak tiszti csizma 15 nemkülönben mindennemű téli posztó, fűzős 16 8 16 18 18 oldalgombos, fél és egész czipők bőrrel és a nélkül. Galosnik (gummi sárczipők) 1 frt 40 krtól feljebb, gamasnik. s végre mindenféle fiu és leánylábbelik gyári árakban. Vidéki megrendelések pontosan és lelkiismeretesen eszközöltetnek. Magát és dúsan felszerelt raktárát a nagyérdemű közönség pártfogásába ajánlja (4ii-6-4; Steinberger Áron. X * X X X X X X X X X X X X X X X X X X IX xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx