Nyírvidék, 1894 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1894-10-07 / 40. szám

Melléklet a „IVyirvidék" 1894. 43-ik számához, A villamos világítás. A héten kétszer is foglalkoztatta a villamos világítás berendezésének ügye Nyíregyháza város képviselőtestületét. Kedden is, pénteken is közgyűlésre hivattak össze a képviselet tagjai, hogy a villamos világítás dolgában határozzanak, az ügy lényegére nézve azonban semmi előrelépés nem történt e kétszeri gyűlésezésben. A keddi gyűlésen levették a villamos világítás berendezésének az ügyét a napirendről, a pintek délutáni képviseleti gyűlés pedig, a beérkezett ajánlatok visszavetésével, uj ajánlati versenypályázat kiírását és megtartását határozta el. A villamos világítás berendezése pedig általánosan fölismert közszükségletet képez immáron Nyíregyházán, melynek megvalósulását a közvélemény sürgősen követeli. A város mai közvilágítása mizerábilis s tovább igy fönn nem tartható. A tetemes kiadás daczára, amelybe a petrólőum lámpák által előállított világítás, jobban mondva sötétség kerül, semmi kényelmét, semmi előnyeit ennek a mai világítási rendszernek nem élvezzük. S mindig hangosabban nyilvánul magánosok részéről is a kívánság, s bizonyára tekintélyes számú ipari vállalat várja türelmetlenül a vili im-fejlesztő telep berendezését, hogy ezt a hatalmas erőt s maga munkájának és felalatainak megkönnyítésére lekösse, igénybe vehesse. Épen ezért, a legelső feladatok közé tartozik a villamos világítás berendezésének a kérdése, melyet a hatóságnak, képviseletnek egyéb teendők között első sorban meg kell oldaniok, eredményre kell vezetniök, mert a város polgárai, a saját jól fölfogott érdekeik fölismerése folytán, ezt sürgősen követelik immár. A kérdés teljesen elő van készítve, s a lehető széles körben tájékozva van az ügy részletei iránt a közönség, a képviselőtestület is, amely ilyen formán abban a helyzetben van, hogy megbírálni képes az eléje kerülő ajánlatokat. Nincs tehát semmi ok arra, hogy megint esztendő-számra pihentessük ezt az ügyet bizottsági és más alkotmányos fórumok tárgyalásainak kényelmes és nyugodalmas útvesztőiben. Reméljük is, hogy a pénteken délután hozott képviselőtestületi határozat, amelylyel uj ajánlati verseny-tárgyalás kiírása mondatott ki, nem azt jelenti, hogy most már megint előlrül kezdjük a dolgot. Hogy a képviselőtestület igy határozott, az egészen indokolt. Mert a beérkezett pályázatok csakugyan lényeges pontokban negligálták a kiirt pályázat föltételeit, a helybeli részvénytársaság ajánlata pedig, miut időn túl érkezett, csakugyan nem volt figyelembe vehető, bár milyen előnyös is egyébként többi társai fölött. Helyesen történt tehát, hogy a képviselet a tanácsnak az uj verseny-tárgyalás kiírására vonatkozó határozati javaslatát magáévá tette és mo3t már csak az a teendő, hogy ez a kiírás sürgősen megtörténjen, az ajánlatok beadására túlságosan hosszú határidő — mert erre most már csakugyan nincs szükség — ne tüzessók ki, s végre, hogy a beérkezett ajánlatok fölött szakbizottság, tanács azon— Blanka, meglakoltatom őt érte, majd meglásd, meg fogja ő ezt fizetni, még pedig uzsora-kamatokkal, — Azt ne tedd. Legjobb büntetés reá nézve, ha közömbösnek mutatod magadat véleménye iránt. — Légy nyugodt. Da boszut állok rajta, mert most ez a bogaram, és enuek engedelmeskednem kell, mert megöl a boszuság. Azt mondod, hogy unokatestvéred sokat ad az illemre, komoly, önmagán uralkodni tudó ember. Milyen mulatságos volua letériteni őt mostani útjáról, hogy esdve kérje azt, mit most elitéi. Ily diadalt érdemes volua aratni. Uj ingert kölcsönözne az életemuek. Az utóbbi hetekben ugy is majd megöl már az unalom s épen azon töröm a fejemet, mit tegyek, a mi ujabb izgatottságot keltsen. DJ várj csak B anka, fogadj velem, hogy egy hónap leforgása alatt oda viszem a dolgot, hogy házassági ajánlatot kapok a büszke Ciovelly Artúrtól. * * * Mintegy három hét múlva Clovelly Artúr festő termében ü't barátjával Durbam századossal. — Pompás egy arcz, mondá a százados egy az állványou levő befejezetlen női tanulmányfőre mutatva. Valami kimondhatlau kedvesség ömlik el az egész alakon. Megláthatom az eredetit valahol? — Nem tudom, nem tartom valószínűnek, jegyezte meg a fiatal festő. — Miért, hát ugyan kicsoda ez a nő? — Egy uj modell, volt a válasz. — Ne mond, sohasem gondoltam volna, hogy affile asszony. — Ha az .afféle" sióval azt akarod mondani, hogy az illető nem uri nő, akkor alaposan tévedsz. Nem profeszionátus modell; családja szegény s pénzt akar keresni, igy mintegy három hét előtt hozzám fordult ős ajánlkozott nekem ülésre. nal tanácskozzanak, hogy a képviselet is idő vesztegetés nélkül határozhasson. Az előttünk levő tél négy-öt hónapja bizonyára untig elég idő arra, hogy ezen az alkotmányos rostán ezt a sürgős ügyünket még egyszer keresztül hajtsuk. s ily formín a mügujuló tavaszszal már végleges megoldásra juthat a dolog s az illető vállalkozó, ki a koncessziót megnyeri, hozzáfoghat az építkezéshez. A péntek délutáni képviseleti gyűlésen, a pályázati föltételek megállapításánál igazán élénk vita volt e kérdés körül. Ez a vita, melyben a képviselőtestület igen előkelő tagjai vettek részt — már maga is demonstratíve bizonyságot tett arról, hogy a villamos világítás berendezése Nyíregyházán igazi és valóságos közszükséglet, melynek megvalósítása első rendű feladat azon teendők között, melyeknek létesítéséhez Nyíregyháza város kulturális előrehaladásának föltételei fűződnek. A villamosságra, mely a XlX-dik század végén a uagy reformok egész uj világával óriási változások előidézője, Nyíregyháza városának is föltétlen szüksége vau. A világosságot és erőt jelenti ez a fogalom, s ha haladni akarunk és nem elmaradni, akkor nekünk is meg kell szereznünk ezt az uj hatalmat. Siessünk vele, hogy minél előbb megszerezzük ! Felelet az „\ndiatur et altéra pars"-ra. A ,Nyírvidék" 37. számában „Nyíregyháza a milleniumon" czim alatt megjelent czikkemre ugyanezen lap 33. szímában Görömbei Péter úr „Audiatur et altéra pirs" czimü válaszában elmondja, hogy azon szerencsés szülik közzé tartozik, akik gyermekeiket a nagykállói állami reáliskoláb in és a nyíregyházi ág. ev. főgimnáziumban taníttatták, s e kit intézet tanárikiránrk kö»zönetet mond. Nemes lélekre valló hálás köszönete mindenesetre elismerésre méltó. Mert ha van rögös pályája az életnek, melyen a valódi műveltség apostolai, az országnak intelligentiát szolgáltató szellemi munkások a hála-virágai helyett gyakran csak szúró tövisekkel találkoznak: ugy az bizonyára, a különben legfőbb elismerésre mindenkoron méltó tanári pálya. Mert hisz' ősidőktől ismeretes a latin közmondás: „Quem dii odere, pledagogum fecere." Annál inkább elismerés illeti tehát czikkíró urat hálásszívü köszönetéért. De már czikkének tájékozatlanság és naivitás vádjával dobálódzó nagyobb részét el nem ismerhetem s épen ezért szó nélkül nem hagyhatom; nem pedig azon állítása miatt, hogy a Szabolcsvárrnegye székvárosának fejlesztésére irányuló törekvéstől a legnemesebb intentiót eltagadni igyekszik, midőn azt oly színben tünteti fel, mintha azzal a város és vármegye anyagi berántása czéloztatnék. Sőt mi több, még a bécsi krach példájával is ijesztett! Nem tudom, nem azért kesereg-e czikkíró úr oly fájdalmasan, hogy oda át Kálióban nem esett-e meg valaha ilyesmi? Mondom — nehogy ismét a tájékozatlanság és nüvitás vádjával sújtson — ezt nem tudom. Ha csak az ottani reáliskola ijesztő mértékben való elnéptelenedése, felső négy osztályának megfelelőbb, illetékesebb, vagy ha u^y tetszik alkalmasabb helyre, Debreczenbe való áthelyezése, per analogiam nem juttatta eszébe a krachot! Mert hogy az ottani főreáliskola alreáliskolává lefokoztatott, daczára kitűnő állami tanerőinek, az intézet korrekt berendezése és a taneszközök mintaszerüsége, szóval az állam által sok jóakarattal nyújtott előnyöknek, sőt a czikkíró úr által fennen hir— Szavamra mondom, hogy valami szép dolog festőnek lenni, kiáltott fel a vendég. — DJ most öreg, bocsánatot kell tőled kérnem, hogy kiteszem a szűrödet, de minden pillanatban várom őt és tudom kétségbeejtené, ha idegent látná. — Megyek már! Ördöngösen gyöngyélet a festőké, szavamra mondom, kiáltott fel a száztdos távozás közben. Clovelly szivarra gyújtott s az állvány elé ült. No nem jól állanak a dolgok, mondá magába. Soha sem voltam még ily elégedetlen, ily tehetetlen, mint most. Amennyire csak a hasonlat mehet, ez a kép határozott felsülés. A művészet csak egy fázist, egy pillanatot rögzíthet meg és az én szép ismeretlenem oly gyorsan változik. Véghetetlen változatossága olyan érinthetlen mint az ökörnyál. DJ minő ba'ga vagyok én, fűzte tovább gondolatait felállva s lassú léptekkel méregetve végig a termet. Nagyon sokat gondolok rá, pedig ez veszélyes s abszurdum dolog. Vannak pillanatok, mikor feledem állását, a magamét is, mindent és csak az van az eszemben, hogy szeretem őt. Nagy ég, éu, a ki mindig oly szenvedélyesen argumentáltam az egyenlőtlen házasságok ellen, én szeretem ezt az asszonyt, ki ide kölcsönzi nekem arczát 18 pennyárt óránkint. Ekkor hirtelen elhallgatott, mert feltárult az ajtó s belépett rajta gondolatának tárgya. — Jó reggelt Moorené asszony, mondá, a jövevény elébe sietve. — Jó reggelt, viszonzá a szép nő kezét nyújtva a művésznek. Az hiszem, ma már végez velem, nemde? — Nem hiszem, felelte a művész. — Hogy mondja? kérdé a modell. — Htgy talán megtehetném, ha nagyon erősen munkához látnék. Sajnálná, vagy örülne neki? — Nem tudom — ön nagyon jó indulattal viselteti irántam, volt a szerény válasz. — Valamit kérdezni akarok öntől, mondá a fi ital festő, valamit, amit napok óta forgatok fejemben. Ha detett s általam is elismert .szegény tanulókat gyámolító intézményeinek, évenként 1000 frtot segélyezésre fordító segélyegyletének' — hát biz az fájdalom! czikkíró úr, óriási veszteségnek, krachnak nevezhető, még pedig nem bécsi, hanem Nagy-Kálló krachjának. Hiába is vetnénk oly talajba, mely a bevetett magnak kikeléséhez, fejlődéséhez és virágzásához kivánt sarkalatos feltétel nyújtására nem alkalmas. Hiába erőlködnénk és akarnánk keresztelni, ha nincs gyerek. Hiába volna iskolánk, ha nincs tanulója. Bármennyire keseregjünk is túlérzékenykedésünkben, a tények, minden ékesszavu érvelések vagy keserű kifakadások ellenében megdönthetetlenül tárják fel a valóságot! Coutra experimentum non valet argumentum. És bizony, t. czikkíró úr, nem valami erős vigasztalás az, hogy tudva azt, hogy a kállói főreáliskolának négy felső osztályát az alkalmasabb helyű Debreczenbe csak nem rég tették át, hátramaradt alsó négy osztályában — mint válaszában mondja — 94 tanuló van. Ebből átlag egy-egy osztályra 23—24 növendék jut. Ez bizony a négy osztályúvá szorított iskolában nem sok. Bizony e szám sem ígér jobb jövőt. Ezért bármennyire kardoskodik, nagy enthusiasmussal czikkíró úr Kálló mellett, csak hiu ábránd és önámitás volna azt hinni, vagy elhitetni akarni, hogy egész Szabolcsvármegye 244945 lakost számláló területén az egyedüli állami tanintézet — mely jeles tanerőivel, állam és társadalom nyújtotta gazdag előnyeivel első rangú szerepet van hivatva betölteni — Nagy-Kállóban alkalmas helyén van. Nem ugy van t. G. úr. Ne ringatódzék hiu ábrándokban! Mert bizton merem állítani s ugy hiszem, hogy a nyíregyházai tanügy mozzanatainak mélyebbreható komoly megfigyelése s ezáltal szerzett tapasztalat után Ön is be fogja ismerni, hogy ha e jeles tanerőkkel, állami gazdag előnyökkel biró tanintézet Nyíregyházán lett volna, ugy nem következett volna be annak elnéptelenedése s maradt volna és virágoznék ma is nem csonka, hanem teljes középiskola képében. Örökre kár, hogy a megye területén levő ez egyetlen állami középiskola felsőbb fele ránk nézve mir is elveszett, mintha pedig népes Szabolcsvármegyében nem lett volna másutt és pedig épen Nyíregyházán alkalmas helye! No ezt már csak nem mondhatja czikkező naivitásnak, mert hisz a nyíregyházai ág. ev. főgimnázium túltömöttségét ő maga is elismeri, melyen a párhuzamos osztályok felállításával vél segíthetni. S váljon ki állítsa fel a parallel osztályokat? A fentartó ág. ev. egyházközség? De hisz az csak nyolcz évvel ezelőtt alakitá át a nyíregyházai gimnáziumot nyolcz osztályúvá, s ezt is csak sok anyagi áldozattal és az állam segélyének megnyerésével tehette s mai alakjában is csak annak igénybe vétele m»llett tarthatja fenn. Elkivánná-e a czikkíró úr, hogy a nyíregyházai ág. ev. egyházközség, mely iskoláinak virágoztatására úgyszólván határt nem ismerő áldozatokat hozott, hogy most Nyíregyháza fejlődése, hiladása, a tanulók sziporodása folytán újból párhuzamos osztályokat teremtsen? Uram, rövid nyolcz óv után ez a soknál is több követelés volna! HÍ tehát a túltömöttség égető szükségén segíteni kell, legyünk igaz magyar szívvel generosusak az ág. ev. egyházközség iránt i ne kívánjunk tőle anyagi erején felül is. Szerintem fokkal czélfierübb oly intézmény odaállitására, helyezésére törekedni, mely tisztán állami, amely tehát az állam által tartatnék fenn, t nemcsak a túltömöttség bajain segitene, hanem a város polgárainak anyagi jólétén is lendítene. Ámbár anyagi gyarapodását, szellemi haladását Nagy-Káliónak korántsem irigyeljük, de mégis csak az elsőség a megye székvárosát illeti, a többi pedig csak utána áll. Mert a székvárosnak épen központi tényleges szerepénél fogva politikai, kulturális stb. tekintetben a megye kiemslkedő helyének, mintaképének kell lennie. S ha magok a nyíregyházai adózó polgárok is mindent elkövetnek, hogy városuk méltó középpontja legyen híres Szabolcsvármegyéuek: méltányos dolog, meg igazságos is, hogy a vármegye is elismeréssel legyen iránta — minek ellenkezőjét különben nem tapasztaltuk — s ne gördítsen akadályt haladása elé. A reáliskola Nagy-Kállóban, még igy megnyesegetve is, csak tengődik. Ültesiük át jobb talajba, s ott virágozni fog. nem fog többé nekem ülni, ugy-e bár szakítani fog végképen ezzel a foglalkozással, nemde? Ugy értem, hogy ezután otthon marad és nem jár el festői műtermekbe, mint profeszionátus modell ? — Ki tudja, mondá a modell, lopva szemlélvén a festőt, — a szükség talán rákényszerít, élni kell. — Oh ne tegye azt. Istenem, ha rágondolok! — Czeczilia, én szeretem önt, — nem élhetek ön nélkül. Akar-e nőm lenni? — Öa nem tudja, mit cselekszik, vágott szavába a modell izgatottan. Valóban nem tudja. — Czeczilia, ugy e nem forog fenn semmi ok, kiáltá a festő mely meggátolni egybekelésünket? Az égre kérem, mondja, hogy nem. — Nem tudom, mondá a nő, határozzon önmaga. DJ ne nevezzen ön engemet Czecziliának,jnem az az én nevem. Én Dashington Djra va.gyok. — Dashington urnő ön? Ön tehát játékot űzött velem, — hazugság volt az egész! — Fogadásból tettem. Öanek uem tetszett a viselkedésem és én megfogadtam, hogy házassági ajánlatot csikarok ki öntől, mondta a menyecske. Ugy! Jól van Dishington asszony, ön megnyerte a fogadást s minthogy a komédia véget ért, azt hiszem, nem marad más hátra, minthogy eresszük le a függönyt ! — Clovelly ur, hogy érti ön ezt, kérdé Dashington asszony kezeit összekulcsolva. Artúr, ugy-e hogy megbocsát nekem, én lelkemből szánom-bánom a dolgot. — Valóban? Éu is sajnálom, de most már nem segíthetek rajta, most már káső, válaszolt a fiatal festő. — Arthur, te több vagy nekem, semmint kimondhatnám. Szeretlek, szeretlek, szeretlek, kiáltá a szép asszony magán kivül. — Mit gondolsz, nem lesz e jó, mondá Arthur a legnagyobb gyöngédséggel, ha lebocsátjuk a függönyt?