Nyírvidék, 1894 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1894-07-29 / 30. szám

Meltokleta „Nyírvidék" 1894. 30-ik számához. annyit áldozott a közügyért, a közjóért, a menynyit ha az ország többi városai aránylag szintén áldoztak volna, a külföldnek a millenium idején felénk irányuló figyelme még alaposabb meggyőződést szerezhetett volna arról, hogy a lefolyt évezred duló viharai daczára méltók vagyunk a művelt nyugoti államok közé sorozásra; — de azért önmagunkat sem szabad ámitanunk, hogy mi megtettünk mii den lehetőt, a mi tőlünk telt s a mit tőlünk kivánui lehet. Igaz hogy van díszes városháza-palotánk, hol a városi magisztrátus a mai követelményeknek legnagyobb részt megfelelő elhelyezést talál, két állami hivatallal. — a pénzügyigazgatóság és kir. adóhivatallal, — együtt. Vai párját ritkító vármegyeházunk, csinos főgimnáziumunk és központi elemi iskolánk, melyek a többi városi és tanyai iskolákkal, az épitendő leányiskolával és a kisdedóvókkal egyetemben kulturális viszonyaink kedvező állapotának tanúbizonyságai; vau szinházuuk, kényelmes berendezésű igazságügyi-palotánk, modcru fogházunk, pompás lovas laktanyánk. Dicséretünkre válik a gőzfürdő, a népkert, a csinosodó vármegyeháztér. Épül a nagyvendéglő, szaporodnak kövezett járdáink, jó ivó vizet szolgáltató furott kutaiuk. — Fejlődik a Sóstó, kezdünk dicsekedni az odavezető uton épült villákkal; lassanként rendeződik a napi és heti piacz beosztása, sőt zeneszóval, dikcziókkal, plakátokkal és zászlókkal hirdetjük a bejövő falusi nép előtt a Hatzel-téri piacz közgazdasági jelentőségét: hanem ezzel még mindig nem tettünk eleget arra, hogy a millenium mint igazi nagyvárost, találjon bennünket. Egyik legégetőbb hiányuuknak a szenvedő emberiség részére a humanitás által is megkövetelt közkórház kérdése ugyan a vármegye közbenjöttével immár megoldás alá kerül. Utczáink és köztereink világítását is miuden valószínűség szerint kedvező megoldásra juttatja az alakuló félben levő részvénytársulat. Hanem ott van még á szójátékra annyira alkalmas szegényügy! Ennek rendezése évek óta függ valahol a tervezés beláthatlan ködös távolatában. A templomok előtti, az utczai, vásári, házankéuti koldulás minden visszataszító volta daczára sem volt képes eddigelé arra birni legalább a jobb izlésü humánusán gondolkozó városatyákat, hogy ezt az ügyet a. végleges megoldás stádiumába tereljék. Pedig ha valamely kérdés, ugy ez az, melynek rendezése városunk külső képének modernebbé tételére is nevezetes befolyással birna. Aztáu ott van a vásártér kérdése. A nélkül hogy tréfa számba vehetnők, csak a mult évben annyit emlegetett Chikágó példájára hivatkozunk — mely bizonyára eléggé ismert és eléggé eklatáns példa — a tekintetben, hogy milyen jelentősége van egy városra a forgalom lebonyolítását megköunyitő berendezett vásártérnek. S ha mi nem is vagyunk amerikaiak s nem is akarunk Chikagó lenni, Nyíregyházához és annak forgalmi központ minőségéhez képest lehetetlen be nem látnunk, hogy berendezett vásártérre szükségünk van. Ott vau továbbá a városnál a tisztviselői nyugdíj intézmény teljes hiánya. Ha a városnál egy tisztviselő ma munkaképtelenné válik, vagy a szavazásnak sokszor aprólékos véletlentől függő esélyei miatt hivatalából kimarad, avagy épen elhal: szolgálta legyen bár a várost évtizedekig hűséggel és szorgalommal, teljesen kenyerét vesziti ő, illetve családja, ha csak egyéb vagyoua nem volt. Nem is emlitve egyes, a város külsejére üdvös és kívánatos kérdéseket, minők a vasúti ut, a mostani szénatér rendezése, a sóstói erdőből a város felé eső rész parkírozása, az utczák nem is remélt locsolása, stb. stb. — bizouy akad Nyíregyháza városánál is olyan kérdés, melynek a millenium alkalmából való megoldása kihatásában bir annyi jelentőséggel mint egy miuden valószínűség szerint megtartandó képviseleti díszközgyűlés. A külső ünneplés ezeken felül még mindig megtartható, de hogy az magában ezek, illetve ilyenek nélkül nemzeti [szempontból vajmi gyarló hiúság volna, csupán az bizonyos. Földmivelő országnak, mint a milyen a mienk, a jo aratás életfeltétele. Ez adja meg a társadalom minden eletnyilatkozatának az üde elevenséget; ez serkent alkotásokra, vállalkozásokra; ez biztosítja egy-egy évre az érdeklődést földi dolgaink iránt s ez tesz képesekké bennünket arra, hogy azoknak is juttassunk, akiknek — nincsen. Hála a jó Istennek, az idén álltalaban meglehetősen fizetett a mi drágaanyaföldünk és igy nem jogczim nélkül hívjuk fel tisztelt olvasóink becses figyelmét olyan kérdésekre, melyek részben állandóak és a társadalom örök kerdusei, részben pedig a változó külső és belső viszo| nyok és alakulások szerint szintén változnak. Az egész világot foglalkoztatja most egy égető kérdés: az agrár-kérdés, melynek megoldásától függ a termelő országok társadalmainak helyes egyensúlya és jóléte. A főldbidbirlok olyan rendezése, mely belterjes gazdálkodás mellett kenyeret biztosítson a földmivelők millióinak; a nagy birtoktestek alakulásai mellett a kis birtokosok érdemeinek eredményes ápolása; a földbirtok korlátlan szétaprózásának törvénynyel való megakadályozása s ezekkel kapcsolatos beláthatlan sorú mellékkérdéseknek minden érdeket egyenlően kielégítő megoldása mindeddig lehetetlennek látszik, bár a legnagyobb elmék s a legfejlődöttebb országok törvényhozásai legjobb törekvéseiket szentelték ezen igazán életbevágó ügy tisztázására. A másik égető kérdés: a munkás-kérdés. Kétségen kivül a haza minden polgárának joga van a megélhetésre, s azért a munkások is számithatnak az anyaföld támogatására. Ezt a kérdést azonban csak a kölcsönös méltányosság alapján lehet megoldani. Ha a mi munkás népünket megragadná a rohamos gazdagulás vágya s olyan eszközökhöz nyúlna melyek a törvényekkel — és pedig nemcsak az államnak megtorlását ismerő törvényeivel, hanem a humanitárius erkölcsi törvényekkel is ellenkezésben állanak: a megoldás csak késleltetve volna. Ha minden elégedetlen ember a maga kétségbeesett eszközeivel élne, hová sülyedne a társadalom! A harmadik égető kérdés: a társadalmi teljes egyenlőség — minden tekintetben. — Aki tudja, hogy az emberi méltóság elnyerésére nem elég csak születni, hanem a bennünk rejlő isteni szikrát fejleszteni is kell a müvelés eszközeivel, — mondjuk ki ezt tudja: ez a társadalmi teljes egyenlőséget óriási képtelenségnek tartja. Igenis, legyünk egyenlők a törvény előtt, de ne.követeljük magunknak a műveltség egyenlőségét, ha érette nem fáradtunk. Ezt a három égető kérdést akartuk egyelőre felvetni. Szükséges és hasznos az ezekkel való sűrű foglalkozás. Most, midőn oly szabadságokat élvezünk, amilyeneket történetünk ezeréves folyamában hiába keresünk, nem szabad kitérnünk ezen kérdés elől sem: meg vagyunk-e érve ezen szabadságra?! Mert ha megvagyunk érve, amazok a kérdések veszedelmesekül nem fordulhatnak elő. Ha pedig nem vagyunk megérve, akkor azok a kérdések a tudatlan elem kezeiben gyilkoló fegyverekké válhatnak. — Az értelmes ember ugyanis a létért való keserves küzdelmeiben, ha nem sikerül valami neki, azt mondja; lássuk, mi az oka? — de a tudatlan ember saját szenvedélyeire bízza magát, s ahol érvelni kellene, egyszerűen lebunkózza gyűlölt embertársát s mire magához tér, — késő bánat, e . . . gondolat! Szegény hazánk eleget szenvedett már, hogy nyugalmat és pedig tartós nyugalmat élvezzen. Összes régi és főbajaink — a külföldi ellenségek nyomása, pusztítása — már megszűntek. Most a szellemtelen, erkölcstelen, idegen és arczátlan külföldi import nyomja nemzetünket mindenféle aljas és nemzetünk jellemétől egészen idegen szállítmányokkal. Századokon át nem tudta megtörni ravasz megvesztegetés; most . . . egy megfoghatatlan belső ellen, hit, becsület és tisztesség nélkül, felhasználva a túlzott szabadalmakat, létünk ellen tör aktomban, megvesztegetéssel és nyíltan is. Kedves testvéreink, jó magyar népünk! Tinektek az Isten az ő jóvoltából jó aratást adott. Azok pedig, a kik a tiellenségeitek, szintén aratni akarnak. El akarják venni hiteteket, el szorgalmatok munkáját, el földi boldogulástok eszközeit. Meg akarják mételyezni becsületes gondolkozástokat s holmi külföldi szemét jelszavak alatt felizgatni benneteket a törvényes rend és tisztesség ellen. Van egy sereg újság, amelyik külföldi pénzből él, s ezek elérik czéljokat, ha, édes magyar népem, lépre menve, kivetkőzöl őseid nemes erkölcseiből s járdatipró ficzkóknak, kik csakhamar elillanak, ha veszély fenyeget: játékszerre lennél. Elégedjél meg a jó Isten adományával, én édes magyar népem, s ne kívánkozzál oly külföldi fűszerek után,melyek elrontanák egészséges gyomrodat. Ha piaczidon medvetánczoltató komédiás mutatkozik, nézdd meg, amit mutat, de magad — ne állj be tánezoló medvének. Nem ez a te ősi természeted! Sem az agrarius kérdés, sem a soczialismus, sem az észszerütlen egyenlőség kérdése — nem különleges magyar kérdés. Ami állami függetlenségünk nem ismeri ezeket a kérdéseket. Igenis rendeznünk kell mezőgazdasági és nemzetgazdasági viszonyainkat, rendeznünk kell mindazokat a kérdéseket, melyek törvény előtti teljes egyenlőségünk tekintetében netalán még felmerülnek; hanem rendeznünk kell mindezeket nemzeti jellemünk és fejlődésünk, nemkülönben nemzeti hagyományaink teljes tiszteletben tartásával. Akinek nincs érzéke ezek iránt, az szentségtelen kezekkel illeti azt, ami előttünk legszentebb, becsületünket. ezen rendeletekkel szemben, akár az állatvizsgálatok pontatlan teljesítése, akár a marhalevelek kiállítása által elkövetendő mindennemű mulasztást a legnagvobb szigorral fogok büntetni. Nyíregyháza, 1894. julius 25. Miklós László, kir. tanácsos, alispán. (Másolat a 9743/894. K. számhoz.) Földmivelésügyi m. kir. miniszter. 41670/III.—6. szám. Szabolcsvármegye tőrvényhatóságának. Nyíregyházán. Azon sajnálatos eset alkalmából, hogy legutóbb két. magyarnrszági ökörszállitmány — Szászország határáról azon okból utasíttatott és küldetett vissza, mert a szállítmányokban a ragadós száj- és körömfájás állapíttatott meg; továbbá nehogy hasonló, netaláni ujabb esetek folytán az állalkivitel elé a hazai tenyésztők nagy kárára — akad ily ok gördittessenek, a mult évi február hó 3-án 6241/III.—8. szám alatt kelt itteni körrendelettel kapcsolatosan felhívom a közönséget, hogy különösen a Német birodalomba szánt marhaszállitmányok tekintetében az előirt állategészségügyi intézkedéseket, a legnagyobb pontossággal foganatosítsa, a vasúti rakodásokhoz kirendelt állatorvosokat az állatvizsgálatoknak leggondosabb eszközlésére utasítsa, nemkülönben az iránt is intézkedjék, hogy a marhalevél kezelők csakis azon esetben irányítsák a marhalevelet a Németbirodalomba, ha a kivinni szánt állatok származási helyén, vagy az ezzel határos községben 40 nap óta járványosán nem uralkodott, az 1888. évi VII. t.-cz. 24. § ában felsorolt oly betegség, mely a szarvasmarhára átragad. Felhívom a közönséget, hogy jelen rendeletemnek miként lett végrehajtásáról f. é. augusztus hó 15-éig jelentést várok, előre is kijelentvén, hogy a marhaszállitmányoknak, a határnál való viszautasitása esetén a netalán hibásnak találandó hatósági közeg ellen a legnagyobb szigorral fogok eljárni. Budapesten, 1894. julius hó 13-án. A miniszter helyett Miklós Ödön, s. k. államtitkár. Nyíregyháza és a millenium. Előző számainkban ismételten megemlékeztünk azon módozatokról, melyekkel Szabolcsvármegye a milleuiumi ünnepen részt venni szándékozik. Örömünknek adtunk kifejezést a felett hogy az ősi vármegye igyekszik méltó lenni önmagához és méltó a nemzeti ünnephez. Örömmel láttuk ós látjuk, hogy immár társadalmi téren is mozgalom indul meg, hogy Szabolcsvármegye ne csak hivatalosan szerepeljen az ezredéves ünnepen, de főispánunknak egy szerencsés gondolata folytán a vármegye tehetősebbjei is hozzájáruljanak legalább a milleuiumi kiállítás kivánt sikeréhez. Hanem Nyíregyháza városánál ez ideig még nem^vettük észre, hogy szintén részt akar-e és részt fog-e venni a milleniumi üuuepen. Hogy akar-e részt venni: abban egy perczig sem szabad kételkednünk. De hogy fog-e lészt venni és miként: azt még nem tudjuk. Pedig talán ideje volna már gondolkozni e kérdés felett. Immár nem is egészen két év választ el bennünket a millenium évétől s ha figyelembe veszszük, hogy a városnál is, mint minden erkölcsi testületnél, nem egy ember gondolkozásától és elhatározásától függ a felmerülő és megoldásra váró kérdések eldöntése, bizony mondjuk, nagyon rövidnek tüuik fel a még rendelkezésünkre álló idő arra, hogy anuak lehető gyors felhasználását ajánlatosnak ue tartanánk. Igaz ugyan, hogy Nyíregyháza város a legutóbbi időben, csak a legutóbbi évtized alatt is Móg a normandiaiaknál is rosz híre van a görögöknek, mert a váratlanul visszafizetett kölcsönről mondják: ,ezt a görög fizette meg." A .graeca fides" történeti hirü jelentőse, tudjuk, hogy voltaképen csak a perfidát írja körül ironikusan. Hollandia és Flandria a francziák szemében a bukottak és a tikkasztók menedékhelyével ugyanazon volt, s azért „Hollandiába menni" azt tette náluk: .megszökni fizetés nélkül" s a vagyonbukottiól azt mondják: — ,11 este de Flandries." Ezenfelül a hollandi mint matróznép, még részeges hírben is áll. Az olaszokról a franczia azt szokta mondani, hogy fél is sok belőle egy házban; s az ilyenek szerint az olasz a saját atyját is képes volna aranyért eladni. Ugyanezt mondják különben az angolok és németek a svájcziakról s a németek a zsidókról. A zsidókat általában nagyon szidja a példabeszéd, csaknem ugy, mint a görögöket. A lengyelek szerint: „a uómet megcsalja az olaszt, a zsidó rászedi a spanyolt, de a zsidót már csak az ördög bírja me

bcsalui." A németek szerint a zsidó még az imádkoaás közben is csal. Az oroszok szerint a zsidó nem tauulja a csalást, mert mindenikkel vele születik ez a tehetség. Ugyanők hiidetik, hogy a lengyeleket ős a zsidókat soha sem lehetne elkergetni. A francziáról mondják, hogy légvárakat szeret építeni, a spanyolról, hogy üres bókokat mond, a német gúnyosan hirdeti: .Klein Kreutzer, klein Schweizer," ugyanezt mondja a franczia .Point d'argent, point de Suisse", mindkettő a svájeziak megvásárolhatását hirdeti. Felemiitjük még, hogy a képtelenséget s felesleges dolgot az oroszok azzal jelölik : havat küldeni Laplandba s a németek: fenyőt szállítani Norvégiába. A hollandok, ha azt akarják mondani, hogy valaki ^elemében vau, igy fejezik ki: .Olyan dolga vau mintha kecske volna Norvégiában." Aratás. Minden évnek általános jellegét a társadalmi élet lüktetésében az aratás eredménye ajda meg; mert a napi renden levő politikai és socialis kérdések nagy erővel mozgathatják ugyan az eleven gépezet kereket, de, ha ennek a gépezetnek állandó tápláléka nincsen, ugy vagyunk vele, mint inaszakadt órával, melyet egy-egy pillanatra megindíthatunk ugyan, de magától bizony nemjár az többé. Vagy jobban: a társadalom rendes medréből kizökken. Nöi műveltség. Oktatásról szoktak beszélni; én azért mondok nevelés t, mert leányoknál e kettőt egymástól elválaszthatatlannak tartom. Tovább megyek. Az oktatást is csak annyiban tekintem jogosultnak, amennyiben a nevelés céljait s olgálja. Mi célja van a leányok nevelésének ? Mi más célja lehetne, mint képessé tenni őket arr», hogy boldogulni tudjanak az életben és boldo*