Nyírvidék, 1894 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1894-06-17 / 24. szám
Gyapju-aukczió Budapesten. Örvendetes haladásról adhatunk ma hírt, mely a magyar gyapjukereskedelem terén küszöbén áll. Az év folyamin ugyanis — valószínűleg már julius közepe táján — a fővárosban londoni mintára gyapjuakcziokat fognak tartani. Az aukcziók előtörténetéből közöljük a következőket: Az az óhaj, hogy a magyar gyapiuü/.let szibályoztassék, nem uj. Különösen az utolsó évek folytonos árhanyatlásai érlelték meg a gyapjutermelőkben azt a gondolatot, hogy a magyar gyapjutermékek okszerűbb ertekesitése érdekében tenni kell valamit. Évről-évre mind nagyobb tömegekben lepték el a tengerentúli termikek az európai piaczokat, évről-évre lehetett tapasztalni, hogy azok minősége is tetemesen javul, annyira, hogy meg a magyar uradalmak gyapjutermelési büszkeségének — a legfinomabb fajta merinógyapjunak — is félelmes versenytársa akadt túlról, ugy, hogy végre ez a termeivény is — miután éveken át majdnem sértetlenül kiallott minden árváltozást — áldozatául esett az általános hanyatlásnak. Csak természetes tehát, hogy számos kővetője akadt annak az eszmének, hogy a gyapjuüzlet egészségesebb útra vezetendő, hogy egy erősebb verseny létesítése által oly árak lesznek biztosithatók mindenki számira, hogy azokat az adott körülmények közt elérhető legmagasabbnak lehessen tekinteni. E'. a kívánság a kereskedelemügyi minisztérium vezetőjénél is visszhangra talált és Lukács Béla miniszter azokból a körökből, a melyeknek érdekköre a gyapjuúíletre kihat, körülbelül egy év előtt ankétet hivott egybe, mely a jelenlegi egészségtelen állapotok orvoslására szükséges módozatok megállapításán fáradozott. Ezeknek a tanácskozásoknak nem volt ugyan pozitív eredménye, de a mag, mely előbb-utóbb gyümölcsöt volt hozandó, el volt vetve. És tényleg már most arról adhatunk számot, hogy ezek az aukcziók Budapesten a legrövidebb idő alatt létre fognak jönni. Ezért az érdem első helyen Kírolyi István és Tibor grófokat, Magyarország legnagyobb merinó-gyapju termelőit illeti, mert ők és József fóherczeg uradalmi központi jószágigazgatósága jelentették hajlamukat legelőbb arra, hogy a helybeli bizományos czég Heller M és társa által újólag megpendített eszmét hajlandók pártfogolni és azt, hogy az ezen czég által rendezni szándékolt aukczióra gyapjúikat felküldik. Erre a hathatói pártfogásra támaszkodva a nevezett czég megtette a szükséges lépéseket a kereskedelemügyi minisztériumnál, hogy az 1888. évi XX.ll. törvényczikk értelmében a benyújtott alapszabályok alapján az engedélyt gyapjuaukcziók rendezésére megkapja. A kereskedelmi miniszter a napokban adta meg az engedélyt, ugy, hogy julius hó folyamán lesz lehetséges az első aukcziót megtartani. Ezt követik aztán a vevők és eladók érdekeinek legmegfelelőbb időközökben majd a többi árverések. Az alapszabályok értelmében Magyarország minden termelőjének és gyapjukereskedőjének lehetővé van téve, hogy gyapjúját, bizonyos, a kezelést illető szabályok betartása mellett, saját eredeti jegye alatt ezen aukciókon áruba bocsássa, ós hogy áruját a jelenlevő fogyasztók egyidejű {versenyének kitegye. Mindenki nyugodt lehet tehát majd a felől, hogy az aukczión eladott gyapjúja — ha az, a mint különben magától értetődik, az általános helyzet szinvonalán felül álló árt nem is érte el — a mindenkori vásári értéknek megfelelő áron kelt el, és hogy az, mint minden egyéb terméke, teljes értékében jövedelmezett. Megszűnik ez játtal azon régi felfogás is, hogy az eladó a vevőt mintegy megajándékozta a gyapjuvál és az ennek nyomában' járó kelletlen érzés is eltűnik az aukcziók folyamán. A kereskedelemügyi minisztérium által helybenhagyott illetékszabályzat, mint halljuk, igen mérsékelt és az áru kitűnő beraktározásáról is — részrehajlás nélkül — gondoskodva lesz. Nevezett ezég elegendően gondoskodott arról is, hogy a termelőknek termékeik értekét illetőleg lehetőleg helyes becsléssel szolgáljon, nehogy az aukcziók sikere az által, hogy a gyapjú tnár előreláthatólag elérhetetlen árszabással kerül az árverésre, veszélyeztetve legyen. Épp ezért a becslésnél nem érdekelt gazdasági egyesületek is közbe fognak járni. Remélhető, hogy a termelők érdekeinek ily módon való megőrzése teljesen megnyügtat mindenkit és biztosítékul fog szolgálni arra, hogy ezt az uj vállalatot támogassák. Az aukczió, valamint az egész vállalat a kereskedelemügyi miniszteriűm felügyelete alatt áll, mely ezen magánrészről való kísérletben sajít, a gyapjutermetés és kereskedelem emilésére ezélzó kezdeaaén/ezésének, — milyet a földmivelésügyí minisztériumiul kiröltve indított meg — megvalósítását látja. A vállalkozó cz ég, a mint halljuk, megtett minién szükséges intézkedési arra is, hogy u^y a kisebb rnint nagyobb gyáraknak, valamint a gyárvárosok gyapjukereskedőinek is lehetővé és kivan itossá tegye a jövendőbeli bu 1 ipesli gyapjúirveréseken való részvételt és így minién kil'itás megvan arra, hogy |az aukcziókon a látogitók a kívánt számban meg fognak jelenői. Kívánjuk, hogy az uj vállalat a megér lem ;lt pártolásban részesüljö.i és reméljük, hogy, a vállalkozó czég a gyapjútennelők érdekeit sze;n előtt tartva és óhajaikkal szimat vetve, nem fog fáradságot kim-lni, hogy az uj vállalatot a uaigyar gyipjutenn;lés és kereske 1 ile.n felvirágoztatása érdekében sikerre vezesse. KÖZGAZDASÁG. A mig/ar királyi állam/asutak igizgatóság itól. 72235/94. sz. Pályáíiti hirletn^y. A magy. kir. államvasu'.ak igazgatósága a f. második falóben a vonalain összegyűlő ós uélkülözhetővé váló külöabözó öcska fém anyagokat értékesíteni óhajtván ezek eladása czéljlból nyilvános pályáz itot hirdet. A falesgessé váló mennyiság határozatlan u 3'yan, az ajánlat bjnyujtására szolgáló minta azonban feltüateti azon mennyiségűket, melyek a f. óv II-ik felóbeu hoz'.ávehetőleg összegyűlhetnek. Vevő köteles az időnként tényleg rend dkezésére bocsátandó mennyiségeket átvenni és kötelezi magát, hogy a f. é. deczember h3 végéig meg lévő készletet 1895 évi jiuuir hí 25 éig okvetlenül átveszi. A pilyázai kívánók kéretnek, lngy az 53 kros inigyar bályeggal ellátott ajialatukal a magy. kir. államvasutak igazgatóiáglu ik anyag és leltár beszerzési sz ikosztályához (VI. Aadrássy-út 73 sz. II. ern. 43 ajtó) a következő czimzéssel : Ajánlat óoka fáininyagok megvételére 72235/94. számhoz folyó évi julius hó 3 dikának dóíi 12 órájáig beuyujtaui szíveskedjenek. Az ajánlatok kizárólag ezen czélra rendelt és az említett anyag és leltár beszerzési szakosztálynál ingyen kapható űrlapon ós ennek rovatainak pautós kitöltése mellett állitandók ki. Az ajánlattevők az ócska auyagok eladására vonatkozó ós 129331/91. sz. alatt fennálló feltételeket magukra nézve kötelezőknek elismerni és aláírásukkal ellátva ajáulatuklnz, csatolni tartoznak. E<eu feltételek a nevezett szakosztályban megtekinthet s nyomtatvány tárunknál példányonkéut 15 krral megszerezhetők. Binatpénzképen a megvenni szándékolt auyag értékének öt százaléka, az ajánlat benyuj'ására kitűzött határnap előtt egy nappal déli 12 óráig készpénzbeu vagy állami letétekre alkalmas értékpapírokban főpénztárunk ban leteendők. Btuatpénz vagy a fentidézett aláirt feltét füzet uálkül úgy szintén elógteleu bánatpénzzel nem az előirt űrlapan tett vagy elkésve beérkező ajánlatok nem különben pótajáulatok valamiut olyanok melyek a feltételektől eltérnek, figyelembe vétetni nem foguak, valamint olyanok sem, melyekben javítások ós vakarások fordulnak elő. Az ajánlatban határozottan kiteeudó azon m. kir. államvasuti állomás, a melyen az ajáulattevő az ócska anyagokat átvenui kívánja, továbbá az ajánlati ár számokkal és betűkkel is olvashatóan kiteendő. Az ócska anyagoknak esetleges csomagolási költségeit még az esetben is a vevő czég tartozik viselni, ha az ócska anyag nem a raktározási helyen, hanem más állomáson adandó, illetve veendő át. Az ajánlattevő ajánlatával a pályázat eredményének eldöntéséig kötelezettségben marad, ezt tehát időközben vissza nem vonhatja. Az ajáulatok tetszés szerinti tételre esetleg részmennyiségre is szólhatnak da a magy. kir. államvasutak igazgatósága is fentartja magának azon jogot, hogy tetszése szerinti tóteleket ós részmennyiségeket is engedhessen át, melyet ajánló hacsak az ellenkezőt ki nem kötötte, — elfogadni köteles. A m. kir. államvasutak igazgatósága fentartja továbbá magának a jogot, bogy az ajánlatok között Figyelmeztetés! Schönboru Buchheim gróf Polenai ásványvíz források gondnoksága bátorkodik a t. cz. közönség figyelmét felhívni arra, miszerint savanyúvíz palaczkáink'czimkéjén 1894. évi töltés van feljegyezve, miután csakis ezen jelzéssel ellátott üvegek valóban friss tőltésüek. Megrendeléseknél méltóztassék Szabolcsmegyében Rosenbliith Simon úrhoz Kts-Várdm, Hajdumegyében pedig C8anak József úrhoz Debreczenben, mint ottani képviselőinkhez fordulni. (249-3-2) Eladó Kemecsén egy emeletes urilak, kis kerttel és melléképületekkel, Értekezhetni Mandel Gusztávnál, Nyíregyházán. ( 2, 8_ 3_ 2 ) gy helybeli gyógyszertárba gyakornoknak hat gimnáziumi osztályt j ól végzett fiatal ember kedvező feltételek mellett felvétetik, hogy melyikben? szívességből tudatja e lapok kiadó-hivatala. (212-3-3) Eladó házak. Nyíregyházán vizi-utcza 21. szám alatt egy zsinclelytedelü ház, melyben 6 egymisba nyiló padlós s részben festett szoba, konyha, kamara és 8 öl feleresz van, — továbbá selyem-uteza elején zöldség-tér 7. SZ. a. egy náda,stetejü ház, melyben 3 padlós és festett szoba, konyha, kamara, fa-tartó és sertésól vau, a bujtosligetre ki.iyuló házi kis kerttel elköltözés miatt örök ároil eladó. Értekezhetni a bennlakó tulajdonosokkal. (24 6-6-2) Hirdetmény. A jegyzői teendőkben jártassággal biró, kifogástalan becsületességü, józan életű fiatal ember julius 1-én irodámban alkalmazást nyerhet, fizetése — mosás és ágyneműn kivül — teljes ellátás és havi 10 frt, szorgalmi és megbizlntósága esetén, fizetését felemelem. — Gyakornokot is felveszek,' az ez iránt hozzám fordulókkal feltételeimet köz-' lendem. Kálló-Semjén, 1894. juuius 13. (25i-i-i) Nagy Sándor, jegyző. tekintet nélkül az ajánlott árra szabad >n választhasson s hogy végre a c.él elérésére mísfále intézkedéseket is tehessen. Badapest. 1894. junius havában. Az igazgatóság. 62239./C/II. Rijna-westfália-osztrák-magyar vasúti kötelék. A fenti kötelék forgalomban évi deczember hó 1-től érvényes áru díjszabás II. rész 4 füzetében foglalt es gabona, őrlemények, hüvelyesek, korpi, maláta és ilajmagvalc szállítására feuálló 1 kivételes díjszabás díjtételei folyó évi augusztus hó l-jivel hatályon kívül helyeztetnek. Az uj alapon kidolgozott díjszabás külön hirdetmény ütjáu fog annak idején köztudomásra hozatni. 70870/94. szám. „A m. kir. államvasutak igazgatóságának értesítése szerint a debreczen—füzesabony —ohátkócs—polgári helyiérdekű vasúton fekvő ,Polgár" állomás neve, kereskedelemügyi in. kir. miniszter úr ő nagyméltósága iendeletéből „Tisza-Polgár*-ra változtattatott." 68289/94/.C/V. Könnyebbités a mérsékelt áru menetjegyfüzetek használatánál. A magyar kir államvasutak igazgatóságától ny> rt értesítés alapján közöljük, hogy azon 30 és 60 lapból álló mérsékelt áru menetjegy füzetek használatánál, melyek a főváros es környéke közötti forgalomban kiadatnak az egyas jegylapokra ezentúl már Dem kell az utasnak az utazás megkezdése előtt a keltet ráirni amit ezt a fenálló díjszabás előírja valamit ezen jegyeket ezentúl nem kell a jegypénztárnál lebélyegeztetni. Külöuösen figyelmeztetik azonbau az utazó közönség ez alkalommal, lngy az ezen füzetekkel egy csoportb in utazók száminak megfelelő menetjegy lapokat csakis a kalauznak seabad kiszakítani, minélfogva oly egyes jegyek melyeket az utas előre maga szakított ki érvénytelenek. 74934/94 szám. Osetrák-magyar vasúti kötelék. II. rész 1 díjszabási füzet érvényes 1893. november hó 1-étöl. Folyó óv julius hó 1 én a fentuevezett díjszabáshoz az I. pótlék lép életbe. Ezen pótlék többek között uj állomásoknak bevonisa mellett még a díjszabás czitnlapjainak változtatását, valamint a szállítási póthatáridők kiegészítését és helyesbítéseket tartalmaz. Példányok legközelebb a részes vasutaknál leszuek megszerezhetők. 72940/C./II. szám. Magyar—német állatforgalom. Folyó evi julius hó l-jétől Kőbánya hizlalda és és Kóbánya alsó-pályaudvar állomásokról .Erfurt' az erfurti kir. vasúti igazgatóság állomására rendelt seitósküldeinények szállításánál az 1892. évi február hó l-jétől fennálló közvetlen díjszabásban ós annak pótlékaiban foglalt határozmányok fenntartása mellett következő közv tlen díjtétel illetve az állatkisérók után fizeten menetdíj rovatolás utján fog alkalmaztatni és pedig : a) sortés k81deméuyek kocsirakományokban való szállításánál méterenként 12.24 márka. b) menetdíj ágy állatkiséró után 16.80 márka az odautazásnál. A küldemények irányítására nézve a feladónak szabadságában áll, az említett közvetlen díjszabás I. sz. pótlékának 13 oldalán a 16 német csoport (Eisenach) stb. alatt foglalt állomásokra nézve kimutatott útirányok valamelyikét a fuvarleveleken előírni. GABONA Nyíregyháza, A gabona-csarnoknál bejegyzett árak. Hnza " 100 kiló Rnza 100 > Árpa 100 » Zab 100 > KukoríczalOO > K repcze 100 » Paszuly fehér > Szesz literenként Piaezi 5.70 4.10 5.40 6.40 4 40 Borsó Lencse Mund-liazt Zsemlye-liszt Buza-liszt Barna kenyér-liszt 1 o — 17-/2 árak. 1 kiló 1 » 1 > 1 < 1 > -CSAENOK. 1894. junius 16-án. Burgonya 1 Do kiló Marha hús 1 > 6.20 I Borjú hús 4 30 Sertés hús 5.50 | Juh hús 6.50 Háj 4.60 Disanó-zsir —.— Szalonna 5.10 Faggyú (nyers) 53'/a Zöldség Paprika —.18 Írós vaj —.20 Kezet —.15 Széna —.12 Szalma (tak.) —.11 Bikfa 1 —.10 Tölgyfa 1 1 > 1 » 1 > 1 > 1 > 1 » l > 1 csomó 1 kiló 1 liter 1 » 100 kiló 100 » köbmtr 2 — — .56 —.56 —.bl —.64 —.56 —.24 -.07 —.80 —.80 —.08 Í.20 1.90 3.40 3.2 0 Felelős szerkesztő: INCZÉDY LAJOS. Kiadótulajdonos: JÓBA ELEK. Eladó bútor. Használt, de jó karban levő bútor eladó. Hol? megmondja a főgimnáziumi pedellus. Birtok eladás. Nagy-Károly vidéken 1-400 holdas birtok felszereléssel, terméssel azonnal megvehető. Levelek íntézeadők a Goldberger A. V. hirdetési irodába, Budapest váczi-utcza 9. szám „1400 hold" jelige alatt. (243-3—3) 2081/1894. áü. Haszonbérleti hirdetés. Néhai Mezőssy László hagyatéki tömegéhez tartozó nyíregyházái 2503-ik sz. tjkvben 6247. és 6249. h. r. sz. alatti összes simái birtok 1894. évi julius hó 4-ik napján d u. 3 órakor a városi árvaszék közgyámi hivaUlaban 18Jo. januárjl-től kczilődőleg 1897.'évi|deczemoerói-éig terjedő három évre nyilvánosan'haszonbérbe onn r f u - Kllaáltás i ár évi 1603 frt. Arverelni óhajtók , lr t bánatpénzt leUnni s a legtöbbet Ígérő ezen összeget az evi haszonbér fele összegére kiegyenlíteni köteles. A resz ete. árverési feltételek Bogár Lajos árvaszéki ülnöknél tekinthetők meg. , Kelt Nyíregyháza város árvaszékének 1894. év iun. 14-en tartott üléséből. 257-1—2 Bogár Lajos, k. árvaszéki elnök,