Nyírvidék, 1894 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1894-06-17 / 24. szám
N Y f U V I » É K." szószéket, szobrokat, oltárokat. A főoltár a maga egészében különösen remek volt. Méltán illeti elismerés ugy a méhecskéket — a virágok szorgalmas összegyűjtőit, miut az elrendező ügyes kezeket. Ugy tudjuk, a két káplánnak nem kis rósz jnt ez elismerésből. A püspök imája alatt a kóruson 50 tagu vegyes kar az „Isten hozta hű nyájahoz a jó pásztort" kezdetű alkalmi éneket adta elő. A szokásos ájtatosság után a diszmezbe öltözött, tetőzetén nemzeti lobogóval, kapuj in üdvözlő felirattal s virágfüzérekkel ékeskedő plébábániai lakba vonult őmlga, hol "csakhamar Fekete István gk. főesperes, Lengyel Endre gk. esperesplébános, Kovács Mátyás napkori s Petrovics Gyula orosi lelkészek a két segédlelkószszel siettek tiszteletteljes üdvözlésére. Majd szobájába tért, hogy az ábrányi és adonyi homoktenger barátságosan tagadó, de alkalmatlan porától magát megszabadíttatja. De ez rövid időt vett igénybe. Aztán ismét előttünk állt, járkált s a szép házi kertben sétált a 70 éve daczára is életerős ós munkabíró főpap, a kin kísérete közül talán legkevésbbé látszott a ma kiállott fáradalmak nyoma. Vacsora alatt felgyúltak a plébániai lak előtt ad hoc felállított, zöld burkolatu lámpák ós zsinórra fűzött lampionok, s ezek fényénél a helybeli kath. dalárda Fekete János kántortanító igazgatása mellett szereuáddal tisztelte meg a magas vendéget, ki az ebédlő nyitott ablakán át ismételten kifejezett köszönettel viszonozta azt, — aztán nyugalomra tért. Másnap, junius 11-én, reggel 8 órakor ünnepélyes menetben nagy kísérettel vonult őmlga a templomba. A püspöki mise alatt az 50 tagu vegyes kar egy latin s egy magyar szövegű énekkel produkálta magát. Mise után 20 perczig tartott, magasröptű és magvas tartalmú alkalmi sz. beszédet hallottunk a főesperes plébánostól. A bérmálás a templomkeritósben árnyas helyen volt. A dicséretet érdemlő rendben felállított hívek közül 10'/a órára 635 részesült a szentlélek kegyelmi áldásában. 11 órakor különféle küldöttségek tisztelegtek. Első volt a kegyurasági, Kállay Ubul — mint a család nesztora — vezetése alatt, ki röviden bár, de régi magyaros őszinteséggel s azzal a jól eső melegséggel üdvözölte a főpapot, mely oly nagyon alkalmaz a szivek meghódítására. Azután jött a gk. küldöttség. Ezt Lengyel Endre gk. esperesplébános vezette be a sz. unió alapeszméjére támaszkodó tartalmas beszéddel. Az ev. ref. egyháztanács öt tag által volt képviselve s Görömbey Péter volt szónoka, az ő jól ismert biztonságával a valláserkölcsiség szükségességét s az ez irányban működők közt természetszerűleg fakadó testvériességet han goztatva. Az izr. hitközség 12 tagu küldöttségének két szónoka volt. Előbb Benedikt Bernát rabbi beszélt, de szavait csak a közvetlen közelében levők halhatták. Annál hangosabb volt a második szónok Morgenstern Zsigmond hitközségi elnök, kinek beszéde magvát a biblia e szavai képezték: uem egy atyának vagyunk-e gyermekei? . . . most a r. k. hitközség ós iskolaszék 24 tagu küldöttsége következett a Kállay Rudolf és Kállay György vezetése alatt, előbbi a kállói, utóbbi a semjéni híveket vezetvén. Az egyesült küldöttség szónoka Dr. Kállay Rudolf volt. Ha tegnap este a diadilkapunál mint a város polgárát hallottuk őt szólani, most itt megnyilatkozott mint az egyház hű gyermeke, s bemutatkozott mint oly szónok, ki uemcsak eszmékkel de eloquentiával is rendelkezik. Magasan szárnyaló beszédjét többször zajos éljenzés szakította meg. A könyezésig megható volt, midőn magasztos lelkesültséggel kérte az előtte álló főpapot, hogy itteni megjelenóseért a nagykállói plébániához tartozó hivek hálás köszönetét ne' csak maga fogadja kegyesen, de vigye meg azt a mégyés fópásztornak is és tolmácsolja előtte e nép hithűségét, mondja el neki, hogy e nép itt szereti hitét, tisztelettel, alázatos engedelmességei viseltetik főpásztora, törhetetlen ragaszkodással a sz. Péter széke s annak személyesitője a pápa ő szeutsóge iránt, s e hitében és érzelmeiben semmi körülmény meg nem ingathatja; mindezek kontesztácziója jeléül — úgymond szónok — engedje meg mlgpd, hogy a hitközség nevében fölszentelt jobbját megcsókolhassam . . . Banső megindulásssal s a legnagyobb meghatottságg tl fogta és rázta meg a püspök az ő keze után nyúlt szónok kezeit s hosszabb válaszban méltatta a szónoki oráczió eszméit. A reáliskolának Schurina István igazgató által vőzetett 7 tagu küldöttsége fejezte be a tisztelgések sorát. Vallásosság, tudomány és hazafiság volt a hármas pont, mely körül a vezér klaszszikus egybeállitásu üdvözlő szónoklata forgott. Őmlga ugy erre, mint a többi szónoklatra,] külön-külön mindig alkalomszerüleg s a legkegyteljesebben válaszolt, s bemutattatta magáuak a küldöttségek tagjait. Délben a plébániai lakban 20 terítékű díszebéd volt, melyen Kállay Rudolf, Kállay György, kegyurak, Zoltáu István főszolgabíró, Schurina István reálisk. igazgató, Görömbey Péter ev. ref. lelkész, Nagy Kálmán városi főjegyző s a papság vettek részt. Pohárköszöntőkben természetesen nem volt hiány. A házigazda részéről az első illette az érseket, a második a püspököt, a j 3-ik a kegyuraságot, különösen annak jelen volt két tagját. Őmlga, mint ezt mindig ós mindenütt tette, legott válaszolt, s poharát előbb a házi gazdáért, utóbb a kegyúri család távollevő tagjaiért, különösen is annak nesztoráért Kállay Ubulért ürítette. Felszólaltak még Golló, Schurina, Nagy Kálmán, Görömbey, Kállay Rudolf Petrovits. különöseu hatásos és zajos helyeslése keltő volt a Kállay Rudolf pohárköszöntője Ferentzy Bertalanért. Ebéd után őmlga a szintén feliratos diszkapuval ós lobogókkal ékített iskolába ment, hol a leánykák egyike jövet-menet igen szép beszéddel köszöntötte. A feleletekenjkivül gyönyörködtünk itt szebbnél-szebb nők kézi munkákban is, melyek — mint az iskolás leányok készítményei — a padokat és falakat ékesítették. — Majl a szomszédságban levő ovodát méltatta magas látogatására. Az apróság itt éaekkel s üdvözlő versikével fogadta a gyermekbarát főpapot, végül megszemlélte a hitközség által itt a központon vásárolt, tanítói lakházul s a tervbe vett kath. körhelyiségeül szolgálandó belsőséggel, s helyeselve a tervet, szerenesót kiváut a kivitelhez. Ezzel hivatalos teendőit bevégezvén, a Kállay Ubul ós Kállay Rudolf uri családjánál tett magánlátogatás után visszatért a plébániára, hogy annak barátságos falai közt az éj csendes lepte alatt magát kipihenve, másnap Gaszteréd hiveit boldogítsa megérkeztével ugy tuljuk, Gaszteródről éjjelre Uj-Fejértóra ment át, hogy ott 13 dikán kora reggel végezve, a délelőtti 9'/» órai vonattal visszainduljon Egerbe, melyet mijus 26 án hagyott el. Meg vagyok győződve, ho,'y őmlga Szabolcsvármegye területén folytatott apostoli sz. ténykedésével mindenkit lekötelező szelíd nyájasságával oly maradandó emlőket hagyott szivünkben maga utáa. rnilyre mindenkor kedvesen fogunk visszaemlékezni. Á'dja meg őt — a kegyelemhintegetőt a kegyelünk atyja! Petrovits Gyula, orosi rk. lelkész. ÚJDONSÁGOK. — A király köszönete. A balügyminiszter értesítette a vármegye közöaségét, hogy ő felsége a király a virmegya közönségének a király házasságának 40 éves évfordulója alkalmiból, kifejezett hódolatteljes üdvözletét kegyesen elfogadni s megköszöni méltóztatott. — Hivatal-vizsgálat. Miklós László kir. tanácsos, alispán e hó 15-dikén a tiszai és 16-dikán a kisvárdai járás főszolgabírói hivatalt vizsgálta meg. = A nyírvíz szabályozó társulat hivatalos helyiségében, f. hó 16-ikára Okolicsányi Menyhért ártéri birtokos által, e lapok utján egybe hívott értekezlet — bizonyára azon indokból, mert a társulat összes érdekeltsége a kormánybiztosság megmaradását az osztályozási eljárás teljes befejezéseig nemcsak óhajtotta, de ki is kérte — az érdekeltségi tagok távol maradása miatt megtartható nem volt. — Az érettségi vizsgákat a helybeli ág. ev. főgimnáziumban a héten, csütörtökön fejezték be, még pedig igen szép eredmánynyel. A 8-ik osztály 21 növendéke mind szóbeli érettségi vizsgára bocsáttatott s közülök 4 jeles, 6 jó eredménnyel s 8 egyszerűen képesittetett. Egy tantárgyból elégtelen osztályzatot nyert s igy két hónap múlva leteendő pótvizsgára utasíttatott egy tanuló, két tanuló pedig egy évre visszavettetett. Az érettségi vizsga Békéssy Gyula tankerületi főigazgató és Hórk József eperjesi gimnáziumi igizgitó és theologiai tanár, mint egyházkerületi kiküldött jelenlétében ment végbe. — Uj kölcsön a városnál. Nyíregyháza város képviselő testülete e hó 30-dikán rendkívüli gyűlést fog tartani a nagyvendéglő s egyéb már elhatározott (polgári leányiskola, vasuli ut kiszélesítése, orosi ut kikövezése, vásártér rendezése, Sóstó stb. építkezésekre szükséges költségek fedezésére szolgáló kölcsön fölvétele ügyében. Mint értesülünk, körülbelül 309,000 forintos kölcsön fölvételére van szükség. — Esküvő. Semsey László nagybirtokos e hó 13-dikán vezette oltárhoz Budipasteu, az e^yatemi tomplomban Dassewlfy Aurél gróf leányát, Dessewffy Rolla gróf kisasszonyt. Az egyházi szartartást az esküvőn Molnár Ferencz szentmihály plébános végezte. — Női kézimunkák kiállítása. A helybeli jótékony nőagyesület által alapított és fenntartott női ipariskola az idén is rendez, a növendékei által készített női kézimunkákból kiállítást. A kiállítás julius hó 1-én nyílik meg az iskola nagy termében, s julius 4-én délig lesz nyitva. E kiállításra bizonyára felesleges dolog külön is fölhívni közönségünk figyelmét. A nőipariskola igazán hasznos működését mindenki tuija és elösmeri már. s az elért nagy eredményekről a néhány év óta rendezett kiállítások fényes bizonyságot tettek. A nőipariskola — az élet igazi és valóságos követelései szerint mérve meg értékét — egyik igazán bevált kulturális intézménye városunknak, melynek évről évre való szélesbitése, tágasabb körre való kiterjesztése valódi közszükséget képez. A városi felső leányiskolának polgári leányiskolává átalakításával a nőipariskola is, az emelendő uj épületben megfelelő elhelyezést fog találni s be fog ott ugy randezkedhetni, hogy az iskolának évről évre szaporodó jelentkező növendékei föl fognak vétethetni. A nőipariskolának igen nagy jövendője van s a julius hó 1-sején magnyitandó kiállításon közönségünk ujabb meggyőződést szerezhet ez iskolának áldásos működése felöl. — Megyei közéletünk egyik legismsrtebb alakja s legtevékenyebb tagja; gizdisági egvesületüok érdamekben gazdag elnöke: gróf Pongrác* Jenő ő mohósága, cs. ós kir. kamarás, Máltai lovag s a pápii Sient-Gjrgely rend nagykeresztese legközelebb ismét szép kitüntetésben részesült. U;yiis a jaruzsüemi szent sir lovagja s nagykeresztesa lett, szívből gratulálunk az afrikai s olaszországi utazásából a napokban hasa érkező nemes grófnak. — A városi dalegylet folyó évi juiius 24-ike helyet — julius — 1-ón vasárnap f)gja dalestélyét m igtartani az ipartestület helyiségiban a következő műsorral: 1. Győzelmi dtl (Huber.) 2. B.lincs (Gaal) a melylyel a dalegylet a fiumei országos dalversenyen kitüntető oklevelet nyert. 3. Köany ós mosoly (Szentirmay.) 4. Szerelem. (G iái.) összdarab a fiunii országos dalversenyen. 5. Minden estve (Z'aglerJ 6. S'.abidság dal. (Huber.) a fiunii országos dalverseny isinarkedési estélyén — dalegyletüuk — által előadott darab. A fiumei országos dalverseny utáa a d ilegyletnek ez az első dilestélye. Talán fölösleges mmdinunk, maunyire kívánatos, hogy e dalestélyen minnél számosabban vegyenek részt uemcsak azok a kik a dalegyletet eddig is támogatták; hanam azok is, a kik még ediig a dalegylet iránt semmiféle érdeklődést nem tanúsítottak. Jelenjünk mig minnél számosabbm — kitüntetett dalegyletünknek — ezen juliusi dilestólyen 03 magjelenésünkkel tüntessünk mi is. B igir Lijis a városi d ilegylet alelnöke — a ki a fiimai országi) dilvarseny alkalmával — az országos dalegylet központi választmányába lett beválasztva junius 15 én Bulipastra utazott, hogy ott az országos dilegylet választmányán ik legelső gyűlésén részt vehessen. — Hivatalos körút. Kernhoffer József az osztrákmagyar bank fiókjának főnöke hivatalos körutjáb in meglátogatta Nyíregyháza városát is. A körút czélja a hitel s általában a pénzügyi viszonyok tanulmányozása volt. Kernhoffer ur tiszteletére a helybeli pénzintézetek hétfőn délben közős lakomát rendeztek a Pacsirta helyiségében, melyen a pénzintézetek igazgató-tanács tagjai és tisztviselői nagy számban vettek részt. Toasztokban sem volt hiány; Somogyi Gyula a vendégre, Martinyi József Kovács Gerőre, Kovács Gerő a pénzintézetekre, Horovicz Jakab Somogyi Gyulára stb. ürített poharat. — Értesítés. A helybeli községi felső leányiskolánál az évzáró vizsgálatok a következő napokon és sorrendben tartatnak meg: junius 19-én délelőtt az összes felekezetek vallás vizsgája, junius 22-én osztály vizsgák: d. e. 9—12-ig a II. osztálylyal, d. u. 2—5-ig az l. osztálylyal; ennek befejeztével közös énekvizsga. Miről a t. cz. iskolaszéki tagokat, szülőket s tanügybarátokat van szerencsém értesíteni, egyszersmind a vizsgákra tisztelettel meghívni. Kelt Nyíregyházán, 1894. évi junius 12-én. Wcrner László. — A vasúthoz vezető útnak a vámháztól a pályafőig vezet) részét uóhiuy héttel ezelőtt borították he tört kavicscsal. Dr. Jósa András vármegyei főorvos, a közigazgatási bizottság legutóbbi ülésén szóba hozta, hogy ez út klkavicsozá-sa olyan roszszul eszközöltetett, hogy kocával, loval nem lehet rajta járni, még pedig azért, mert a rajta levő kavics igen nagy dirabokban van elterítve. A közigazgatási bizottság e fölszólalás alapján elhatározta, hogy a vasút igazgatóság, mely ez utat noudozza, hivatassók föl, miszerint az utat hozza rendbe, Nyíregyháza város polgármestere pedig utasitassék, hogy e határozat végrehajtását ellenőrizze. — Blaha Lujza asszony nyíregyházai vendégszereplése, amelyre pedig közönségünk oly nagyon számított — mély sajnálatunkra elmarad, daczára annak, hogy ifj. Károlyi Lajos színigazgató az előadások megtartására a helyhatósági engedélyt megkapta. A művésznő Miskolczról, ahonnan Nyíregyházára vártuk, egyenesen visszautazott a fővárosba. — A cs. ós kir. 14. huszárezred pótkeretének elhelyezése ügyében, Miklós László kir. tanácsos, alispán elnöklete alatt vegyes bizottsági tanácskozás volt e hó 13. és 14-dikén a városházán. A megállapodás szerint a város tulajdonát képező „Huszár" vendéglő lenne e czélra megfelelő módon átalakítandó, ami körülbelől 4000 frt költségbe kerülne. Ez épület most 1373 frtot jövedelmez évenkint a városnak; a katonai kincstár pedig, a 4000 forintba kerülő átalakítás után 747 forint évi bért fizetne. A polgármester a vegyes bizottsági tanácskozáson 1700 forint évi bért kért. — Halálozás. [Jakabos István, helybeli kir. törvényszéki telekkönyvazetó, e hó 10 dikón hirtelen meghalt. A törvényszéknek közbecsülésban állott tisztviselője volt váratlanul bekövetkezett halálát tűdő-szélhűdós idézte elő. Ugy találták lakásán, félig felöltözködve, maghalva, a padlón elterülve. Temetése másnap nagy részvét mellett ment végbe. — Nyíregyháza város uj erdő-üzemtervét a földmivdlésügyi miniszter jóváhagyta. — Érdekes büniigyí végtárgyalás. A helybeli kir. törvényszék a héteu csütörtökön fogji tárgyalni özv. Marsalkó Istvánué bűnügyét, ki néhány selyem ruháért ós kend óért itt Nyíregyházán egy öreg asszonyt magfojtott. A másodízben megtartandó vógtárgyalás ,a nigy tárgyaló teremben lesz. Özv. Marsalkónó rablás ós gyilkosság bűntettével vád )lva állíttatik a törvényszék elé. — A vármegye egyik legrégibb hajdúja, aki több mint negyedfélszázaddal ez előtt vette magára Szabolcsvármegye czií'ra hajdú egyenruháját, az öreg Nagy József, e hó 12-dikén, kedden meghalt. Másnap délután temették el, — s a vármegye öreg , szolgájának - végső tisztességére, a vármegyei főjegyző vezetése alatt, - az egész tisztikar megjelent, s hajdú társai kivont karddal kisérték ki koporsóját a temetőbe. — Megveszett tehén. A nyíregyházi községi legelőn, a csordás kutyája még a mult hónapban megmart kát tehenet. A kutyát lelőtték s azután konstatálva lett, h)gy vaszett v olt. S csakugyan az egyik akkor megmart tehénen, amaly azóta zár alá volt helyezve a napokban kitört a veszettség s ami még nagyobb baj, megmarta a tulajdonos nőjét, aki jelentkezett e miatt a városi főorvosnál s a Pasteur-féle budapesti intézetbe föl fog szállíttatni. — Tánczvígalom Nylr-Madán. A nyír-madai olvasóegylet saját pénztárajavára f. hó 3-án sikerült tánczvigalmat rendazett.. Az olvasókör helyiségének tágas udvarát tánczteremmé alakították át melyben nemcsak Szabolcsmegye de Szathmár es Beregmegye főbb családjai jelentek meg és különösen a fiatalság mulatott kitűnően. — Ott voltak: Gencsy Albert országgyűlési képviselő, Gencsy Sámuel (Ujfehértó), Vay István, főszolgabíró (Ny.-Bátor). Asszonyok: Jármy Mártonná leányával (Kótaj), Molnár Gyuláné, Péchy Pálné leányával stb. Nyíregyházáról: Péchy Gyula, Szikszay György és Bónis Zsigmond. E fényes sikerért elismerés illeti első sorban a rnndezőséget, másodsorban Nyir-Mada mivelt társadalmának tagjait. Az összes bevétel 193 frtot tett ki. — Uj állami iskolák sorozata. A kultuszminiszter muUhó végéu kelt rendeletében értósit »tte a kir. tanfelűgyelóségeket és|megyei közigazgatási bizottságokat, hogy az ezred éves ünnep alkalm áből szervezendő állami elemi iskolák sorozatát véglegesen megállapította s falhivta azokat, miszerint az 1896. év végéig ujabb állami ellemi iskolák engedélyezését csakis a legkivételesebb, sőrgős szükséget képező esetekben kérelmezzék. — Az uj állami iskolák uávjagyzéke még nein került ki a kulturmíniszteriumból. — Rossz junius! Hetek óta csúnya és veszedelmes hideg idő jár nálunk s az egész országban. Valóságos őszi hideg, szeles idő. Tegnap óta meg szakad az eső folytonosan, áztatva a széna rendeket s a rozsda veszedelmável fenyegetve a kalászos vetéseket. Az ország sok részén meg még hó is esett, s nem is valahool fennt a hegyek között, hanem a főváros környékén is. Szóval a szép terméskilátásokat nagyon megrontja a veszedelmes időjárás s a magyar gazda a tavaszi hosszú szárazság után csakugyan elmondhatja most, hogy: „adtál uram esőt, de nincs köszönet benne".