Nyírvidék, 1894 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1894-06-10 / 23. szám

meg a hitben. Bérmálás után a különféle küldöttségek tisztelegtek. Délben a lelkészlakban 1,7 tenlékü díszebéd volt melyen a többi közt Molnár Gyula, Orosz Miklós Petróczy jirásbiró s Molnár Gusztáv urak is résztvettek. Az ex offo toasztok után 6 mlga Molnár Gyula és Orosz Miklós urakat is pohárköszöntővel tisztelte meg. Délután a Molnár családnál tett hosszabb látogatást s a házi urnő őnagysága szives kalauzolása mellett kísé­retével egyUtt örömmel tekintette meg a kastély szép kertjét is°Négy óra tájban Molnár Gyula négyes foga­tán s társaságában, a bandériumtól kisérve, Magy felé Pócs-Petribe távozott. Pócs-Petri, junius 7. A leveleki bandériumot Magyon a petrii váltotta fel. Szárnyas diadalkapu alatt jutott el aztán őméltósága Petriben a templomba s onnan a szép, tágas lelkész­lakba, hogy kipihenje ott a nap fáradalmait. Másnap — junius 7 én — mintegy száz fehérruhás ós koszorús kis leány, kettős sorfalat kőpazve, útját a szó szoros értelmében, virágszirmokkal behintve, a „Jöjj el Szent­lélek Isten" énoklése mellett vezette óméltóságát s a napkori és orosi lolkészekkel megerősített kíséretét a feldíszített templomba. Szent-mise s pródikáczió után a valóságos katonai fegyelemmel, példáuyszerü rendben, a szabadban tágas helyen felállított nagy számú hivek közUl 10 órára mintegy 500 at bérmált meg őméltósága. — Azután az iskolaszék tisztelgését fogadta. Majd a 14 terítékű díszebéd után, melyből érsek őexjához a lelkész ós hivek nevében üdvözlő távirat meneszte­tett, a helyi iskolákat látogatta meg, mint mindenütt, ugy itt is személyesen óhajtván megismerkedni a tan termek minőségével s a tanítás eredményével. Este felé kíséretével a közeli Mária Pócs megtekintésére rán­dult át ő móltósága, éjszakára visszatérendő P. Petribe. Petrovits Gyula, orosi rk. lelkész. Tanügy. A nyíregyházai ág. h. evang. főgimnáziumban az 1894—94-dik tanévet befejező vizsgálatok a tanintézet helyiségeiben az alább kitűzött időben és rendben tar­tatnak : Junius 12—15-dikén s»óbeli érettségi vizsgálatok. f Junius hó 16-án, szombaton. 7 órakor. I. osztály : Latin nyelv. Tanár: dr. Vietórisz. Gensor: Kauffmann. III. osztály: Mennyiségtan. Tanár: Eltscher. Gensor: Hoffmann. IV. osztály: Természetrajz. Tanár: Szlaboczky. Censor: Petrás. V. osztály: Latin nyelv. Tan ír: Leffler. Censor: Moravszky. VI. osztály: Magyar nyelv. Tanár: Martinyi. Gensor: Porubszky. VII. osztály: Német nyelv. Tanár: Ghotvács. Gensor: Geduly. Junius hó 18-án, hétfőn. 7 órakor. II. osztály]: Mennyiségtan. Tanár: Mészáros. Gensor: 8zlaboczky. III. osztály: Term. földrajz. Tanár: Eltscher. Gensor: Petrás. IV. osztály: Latin nyelv. Tanár: Moravszky. Censor: Kauffmann. V. osztály: Görög és görög pótló magyar nyelv. Tanárok: Ghotvács és Hoffmann. VI. osztály: Latin nyelv. Tanár: dr. Vietórisz. Gensor: Leffler. VII. osztály: Magyar nyelv. Tanár: Porubszky. Gensor: Martinyi. Junius hó 19-én, kedden. 7. órakor. I. osztály: Mennyiségtan. Tanár: Szlaboczky Gensor: Petrás. III. osztály : Német nyelv. Tanár: Hoffmann. Censor : Chotvács. IV. osztály: Történet. Tanár: Porubszky. Gensor: Kauff­mann. V. osztályi: Mennyiségtan. Tanár: Eltscher. Gensor: Mészáros. VI. osztály: Történet. Tanár : Martinyi. Gensor: dr. Vietórisz. VII. osztály: Latin nyelv. Tanár: Leffler. Gensor: Moravszky. Junius hó 20-án, szerdán. 7. órakor. II. osztá y : Magyar nyelv. Tanár: Kauffmann. Gensor: Hoffmann. I1I-1V. osztály: Vallástan. Tanár: Geduly. Gensor: Pet­rás. V. osztály: Migyar nyelv. Tanár: Porubszky. Censor: dr. Vietórisz. VI. osztály: Mennyiségtan. Tanár: Mészáros. Censor: Eltscher. VII. osztály: Görög és görög pótló magyar nyelv. Tanárok: Ghotvács és Moravszky. Junius hó 21-én, csütörtökön. 7. órakor. I—II. osz­tály : Vallástan. Tanár: Geduly. Censor: Petrás III. osz­tály: Történet. Tanár: Mészáros. Censor: Moravszky. V. osztály: Német nyelv. Tanár: Kauffmann. Censor: Hoffmann. VI. osztály: Természetrajz. Tanár: Szlaboczky. Censor: Leffler. VII. osztály: Földrajz. Tanár: Porubszky. Censor: dr. Vietórisz. Junius hó 22-én, pénteken. 7 órakor. I. osztály: Földrajz. Tanár: Szlaboczky. Censor: dr. Vietórisz. II. oszt. Rajzoló geometria. Tanár: Hoffmann. Censor: Chot­vács. III. oszt. Magyar nyelv. Tanár: Kauffmann. Censor: Martinyi. IV. oszt. Mennyiségtan. Tanár: Mészáros. Censor: Eltscher. VI-VII. Vallástan. Tanár: Geduly. Censor: Leffler. 9. órakor. V. oszt. Vallástan. Tanár: Geduly. Censor: Moravszky. Junius hó 23-án, szombaton 7 órakor. I. osztály: Rajzoló geometria. Tanár: Hoffmann. Censor: Leffler. II. oszt. Földrajt. Tanár: Szlaboczky. Gensor: Porubszky. III. oszt. Latin nyelv. Tanár: Moravszky. Censor: dr. Vietórisz. IV. oszt. Német nyelv. Tan ír: Kauffmann. Censor: Chotvács. VII. oszt. Ábrázoló mértan. Tanár: Eltscher. Censor: Mészáros. Junius hó 25-én, hétfőn. 7 órakor. I. oszt. Migyar nyelv. Tanár: Kauffmann. Gensor: Moravszky. IV. oszt. Rajz geometria. Tanár: Hoffmann. Gensor; Szlaboczky. V. oszt. Történet. Tanár: Porubszky. Genser: Mirtinyi. VI. Görög nyelv. Tanár: Ghotvács. Gensor: Leffler. VII. oszt. Természettan. Tanár: Mészáros. Gensor: E tseher. Juniut hó 26-án, kedden. 7 órakor. II. osztály: Latin nyelv. Tanár: dr. Vietórisz. Gensor: Leffler. III. oszt. Rajzolo geometria. Tanár: Hoffninn. Gmsor : Pet­rás. IV. M agyar nyelv. Tanár: Moravszky. Gensor: Porubszky. V. oszt. Természetrajz. Tanár: Szlaboczky. Gensor: Mir­tinyi. VI. oszt. Német nyelv. Tanár: Kauffmmn. Cinsor: Chotvács. VII. oszt. Mennyiségtan. Tanár: Eltscher. Cen­sor: Mészáros. Junius hó 28-dikán, csütörtökön délután 3 órakor a főgimnasium nagytermében a tanévet bezáró ünne­pély. A záró ünnepély után az ifjúság testgyakorlati vizsgája következik a főgimnázium udvarán. Nyiregyházi, 1891. évi junius 1. Martinyi József. főgimn. igazgató-tanár. N Y í R V I D É K.«« A nagy-kállói állami reáliskolában a magán vizsgálatok f. jun. hó 18 és 19 napjain fognak megtar­tatni; e vizsgálatokra az illető magán tanulók a reáliskola igazgatóságánál jun. hó 17-éig bezárólag jelentkezzenek. Schurina István, reálisk. igazgató. Értesítés A nyíregyházai ág. h. evang. elemi népiskolák tanulóinak nyári vizsgái folyó 189 4. évi junius hó 17-től bezárólag junius 23-ig, az ág. h. ev. templomban a követ­kező sorrendben fognak megtartatni: Junius 17-én d. u. 3 órától 4-ig együttes énekvizsga a felsőbb elemi osztályok tanulóival Nagy Lajos és Zsák Endre énektanitók vezetése alatt; 4 —5-ig együttes torna­vizsga a központi iskola udvarán Fazekas János s. tanitó vezetése alatt. Junius 18-án d. e. 8—10-ig Benkő tanyai, 10 — 12-ig Halmos tanyai iskoláké, d. u. 2—4-ig Súlyán tanyai, 4—6-ig Ujteleki tanyai iskoláké. Junius 19-én d. e. 8 —10-ig Antal tanyai, 10 —12-ig Sipos tanyai iskoláké, d. u. 2—4-ig Nádasi tanyai, 4 -6-ig Sóskúti tanyai iskoláké. Junius 20-án d. e. 8 —10-ig Mindi tanyai iskoláé, 10— 12-ig a városi V., Vl-ik fiúosztályé, d. u. 2—t-ig a Nádor-utczai I., II. vegyes osztályé, 4-6-ig a központi I., II. fiúosztályé. Junius 21-én d. e. 8—10-ig a városi III. leányosztály A) csoportjáé, 10—12-ig a III. fiúosztály A) csoportjáé, d. u. 2—4-ig a körte-utczai I., II. vegyes osztályé, 4—6-ig a búzatéri I., II. vegyes osztályé. Junius 22-én d. e. 8—10-ig a városi III. leány­osztály B) csoportjáé, 10 —12-ig a III. fiúosztály B) csoportjáé, d. u. 2 —l-ig a IV. fiúosztályé, 4—tí-ig a debreczen-utczai I., II. vegyes osztályé. Junius 23-án d. e. 8—10-ig a városi IV-ik leány­osztályé, 10 —12-ig az V., Vl-ik leányosztályé, d. u. 2—4-ig a központi I., II. leányosztályé. Ezen népiskolai nyári vizsgákról a t. szülők és nevelés­ügy pártfogói tisztelettel értesittelnek. A népiskolaszék megbízásából: Pazár István, igazgató t.nitó. A simapusztai iskola zárvizsgáján, mely f. hó 10 én aziz vasárnap délelőtt 10 — 12-ig a felső leány­iskola helyiségében megtartatik, a községi iskolaszék t. cz. tagjii és tanügybarátok tisztelettel meghivatuak. Értesítés. A helybeli gör. szert. kath. népiskolában az évzáró vizsgák a következő sorrendben és időben tartatnak meg: Junius 14-én d. e. a II-VI. liu-osztályban. Junius 23-án d. e. a II-VI. leány-osztályban. Junius 29-én d. e. az I-ső vegyes-osztályban. Ezen vizsgákra az érdekelt szülők és a nevelésügy barátai tisztelettel meghivatnak. Nyíregyházán, 1894. évi junius 9-én. Erdős K. Vazul, tanitó. ÚJDONSÁGOK. — Hivatal vizsgálat. Miklós Liszló kir. tanácsos alispán e hó 7 dikan megvizsgálta a nagykállói fószolga birói hivatal ügykezelését s azt teljesen rendbeu találta. Az alispán ur e hí folyamin a vármegyei összes főszolga­bírói hivatalokat meg fogja vizsgálni. — Kállay András főiípin ür őméltósága, mint a milleniumi kiállítás helyi bizottságának elnöke a követ­kező levelet intézte vármegyénk gazdaközönségéhez: Az 1896 iki ezredéves országos kiállítás m ezógizdasigi, erdészeti ós vadászati csoportjához] tartozó tárgyak összegyűjtése érdekében két bejelentő ivet és az ide vonatkozó részletes programinot azon hazafias kérelem­mel küldöm meg cziineduek, hogy a kiállításban a fent irt cioporthoz tartozó kiválóbb productumii bemutatása által tényleges tószt veuui, g igy a bejelentő iveket a legpontosabban kitöltve, azokat hozzám „kiállítási ügy ben p3rtómentea"-en mielőbb, de legkésőbb folyó évi juüus hó végéig beküldeni szíveskedjék. Cdmeduek a nagy nemzeti munka sikeréhez hazafias buzgalgalommal való hozzájárulását bizton reményiem. Nyíregyházán, 1894. junius hó 4. Kállay András, fóispin, mint az or szágos kiállítás mezógazd. és erdész, helyi bizottságá­nak elnöke. Raméljük, hogy vármegyénk gazd iközöasóge — ismervén az 1896-diki orsz. kiállítás nagy nemzeti fontosságát, sietni fog a rendelkezésére álló minden esz­közökkel megsegíteni ezt a nemzeti üjyet. — Eskilvő. Dr. Hubay Pál fővárosi orvos e hí 9-én délután tartotta esküvőjét a helybeli r. kath. templomban Nádassy Blanka kisasszonyuyal, özv. Nidissy Lajosné urnő kedves leányával — Szlaboczky Imre fó­líimnáziumi tanár e hó 9-likén eskü lőtt örök hűséget Szegeden özv. Bauer Józsefné úrnőnek néh. Biuar József gyógyszerész özvegyének. — Gyász-isteni-tiszteletet tartottak e hí 3-dikán a vajai ev. ref templomban, gr. Vay Miklós hilala al­kalmából. A feketével bevont templomot a megj eleat közönség teljesen betöltötte,s nagy számmal jelentek meg a Vay család tagj ii is A gyászbeszédet Molnár Mihály ev. ref. lelkész tartotta. Gyógyszertári engedély. A be ügyininiszter Szabó István ok eveles gyógyszerésznők, T.-Üjbou egy személyes jogositványu gyógyszertárnak felállítására eu gedélyt adott. — Iparosok figyelmébe. A m. kir. bonvédelmi miuiszter ur ő nagyin)liósága megküldvéu a kamarának a houvédség részére a folyó óvban szillitandó bakancsok és czipik elkészítésének felvállalására vouatkozó szer­ződési feltételeket, ugy a nevezett, mint a kereskedelm­ügyi miniszter ur utasította a kim arát, miszerint ezen szállításban való részvételre a kisipirosokat hivja fel. A m. kir. honvédség részéra szlksóges bakancsokból 11,410 pár és a könnyű czipőkböl 8590 pír a kis­iparosoknak tartatott fenn, az 1892/16399. számú minisz­teri rendelet hitározmányií érteimébea oly feltétel inal­ett azoabin, hogy a szállításban kizárólag adófizető és ipartestületi kötelékben álló kisipirosok ós ilyeuekből alakult szövetkezetek részésü'hetnek. A bakancsok pároa­kinti ára 4 frt 92 krban, a köaiyü czipíi ári pedig páronkint 4 frt 16 krbin lett megállapítva. A szerződési feltételekben foglaltak figyelembe vételével kiállítandó írásbeli ajánlatok f. é. junius hó 20 ikáig az illető ipartestületek utján az alulirt kamarához lesznek be­nyújtandók. Midőn ennélfogva az ipartestületeket fel­hívjuk, hogy a testület kö elékéba tartozó szakipirosokat ezen szállításban való részvételre buzdítani szívesked­jenek, egyszersmind értesítjük, hogy az idevonatkozó szerződési feltótelek a kamara hivatalábin magtekinl­hetők. Debreczen 1894. inijus 2á A kereskedalmi ős iparkamara nevében: Ssesztina Lajos, olaök. Dr. Király Ferencz, titkár. — A központi ág. ev. népiskola lépcsőházának manyozetóu kőt gerenda vasárnapról hétfőre virradó éjjel leszakadt. Es a bi'% gyorsau elterjedve, nagy izgatott­ságot okozott városuukban. A helybeli ág. ev. egyház vezetősége már ez évi márczius havában észrevette, hogy a nem régeu épült szép iskolai palota lépcsőházának meuyezetén apróbb repedések mutatkoznak, s ez okból erős deszka manyezetet alkalmiztak alája. Ez elő ­vigyázati intézkedés a következmények szerint igen üdvös volt. A gerendák leszakadását, mint az kon­statálva van, a fa gombásodása okozta. Miut ille­tekes helyről értesültünk, an<.ak idején, ez épület­nél az összes fa anyagok hat szakértő által megvizs­gáltattak, mielőtt az épületnél fölhasználtattak volna; sót ugy az építtető ág. ev. egyház, mint az építő vállal­kozók részéről még az az elóvigyázati intézkedés is meg­tétetett, hogy az alkalmazott meuyezett-gerendák több mint féléven át sem beföldelve, sem bevakolva nem lettek, — s a gombák nyomai ez idő alatt nem mutatkoztak. Ilyen körül­rnéuyek között tehát ellenőrzés hiányáról az építtető egyház ós a kellő elővigyázat hiányáról az építő vállalkozók rószőról nem lehet szó, annál kevésbé, mert mint szak­értők állítják, a faanyagoknak ezt a gombásodásra való hajlandóságát nem lehet konstatálni. Az egyházi hatóság e 6yébként ez eset alkalmából megvizsgáltatta az iskola épület összes helyiségeit; kót tanteremből, melyeknek meayezetén apró repedések mutatkoztak, a növendéke­ket máshová helyezték, a többi tantermek inenyezetét pedig elővigyázatból keresztgerendákkal föltámasztották. Az évzárő vizsgák után különben az egész épületet megvizsgálják, s minden valószínűség szerint vas síne­ket fognak a menyezetekben, % mostani figerendák helyett alkalmazni. Addig is — mint bennünket ez iránt mérvadó helyről megnyugtattak — semmi aggoda­lomra ok fenn nem forog s a tanítás is, a jövő tauóv­ben a rendes időben fog megkezdetni. — Az ujfehértói első temetkezési egylet legutóbb tartott rendkívüli igazgatósági gyűlésében 50 frtot szavaz­tak meg a Kossuth Lajos hazánk nagyfia emlékének meg­örökítésére. Emellett Aranyos József egyleti pénztárnok indítványozta hogy magán gyűjtés is eszközöltessék, a mely gyűjtés eredménye 11 frt és 30 kr lett. Adakoztak: az egylet pénztárából 50 frt, Nánásy István 5 frt, Aranyos József 1 frt 25 kr, Szoboszlay Imre 1 frt, Sipos Imre 50 kr, Tárkányi A. József 50 kr, Oláh József 30 kr, Bige Tamás 20 kr, Papp Gyula 20 kr, Gál István 15 kr, Sipos Károly, Kálmánchey Bálint, Várady János, id. Járó Sándor, Koczogh Károlyné, Bálint Andrásné, id. Bihary Józsefné, Kálmánczhey Á. Imre, Bige Mihály, Kálmánchey Alajos, özv. Tárkányi Mihályné, Juhay András, özv. Várady Já­nosné, id. Munkácsy József, Urri Bálint, Kálmánchey B. Imre, Molnár József, Bubán Józsefné, Járó József, M. Nagy János, Ordelt Károly, ifrj. Kiss István 10—10 kr. — Holttest az erdőben. Pip György, Pap István, Ttjkéslási Mihály pilisi ős Gu yis Dameter nyirbátoFi orvidiszok, a nyírbátori erdőben vadászgatván, egyik társuknak Andrikó Illésnek fegyvere futás közben elsült s a szegény embert főbe találva, az holtan összerogyott. Nevezett társai ott higyták a holttestet az erdőben óa senkinek sem szóltak az esetről. A csendőrség azonban magtudta & dolgot s feltalálva a holttestet is, megindí­totta a nyomozást, hogy valjou Audrikó Illés nem bűn­tóuynek esette áldozatul? — A b.-szentmihályi „Gazdakör" által, annak pénztára javára a mult napokban tartott bál alkalmával bevétetett 53 frt 95 kr. Kiadatott 39 frt 50 kr, marad­vány lett 14 frt 45 kr, mely összeg takarékpénztáriig gyümölcsözővé tétetett. Ezen alkalommal felülfizettek: Kálmán János, Gzicatricis Kálmán, Horvát Péter, Gyulai János urak 1 — 1 frt. Horvát Gusztáv ur 60 kr, Dombrádi István, Tóth Lajos, Mendek József, és Olasz József áirak 10—10 kr. Összesen 5 frt. Fogadják a t. felülfizetők a Gazdakör nevében köszönetem nyilvánítását. Komáromy, gazdaköri jegyző. — Ki büntesse hát meg í A mult évi kolerakor a f -litkei elöljáróság, melyről amúgy mellékesen el kell ismernünk, hogy a környéken egyike a legjobb községi elöljáróságoknak — a jirvány elfojtására idejekorán a fertőtlenítő géphez kirendelte a község lakosait, igy azok között Nagy-Mirta Jánost is, de ennek sehogy sem tetszett a kónyszersegités és nemtetszésének előbb szitkokban, majd tényleges ellenszegülésben is kifejezést adva, a község elöljáróságát „huuczut, gazembereknek stb" nevezte. A helybeli szolgabiróság ezért hatóság elleui kihágás miatt 300 frtra, felebbezóse után 1 az alHpini hivatal 100 frtra büntette Nagy-Mirta Jánost. A belügyminiszter azonban mindkét ítéletet megsemmisí­tette s az ügyet a kir. törvényszékhez tette át illeté­kességből, mely illetékességét, ha netalán a kir. törvény­szék nem állapíthatná meg — félő, hogy a legközelebbi járványig nem lesz megállapítható, hogy ki büntesse hát meg az iszákos Nagy Mírta Jiností Szolgabíró? Alispán? Belügyminiszter vagy a kir. bíróság? Legille­tékesebb lenne mindenesetre igy írja a „Kisvárdai Li­pik" az ilyen korhelyek részére, ha elvinné — a legközelebbi kolera, melynek ítélete elien nincsen apaljáta. — A nőegylet köréből. A helybeli lapokban téve­sen .közöl etett az, hoíy a legutóbb megtartott n. e. közgyűlés alkalmival Korányi Imréné elnökólt, kit ezen tiszte teljesítésétől betegsége tartott vissza. A közgyűlést ez alkalommal Básthy Birnáné vezette. — Adebreezeui nagy tőzsde, specialitás és havanna gyártmányok árudáját számos pályázó közül Szent-

Next

/
Thumbnails
Contents