Nyírvidék, 1894 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1894-05-20 / 20. szám
IVYtRVlOÉ ü" KÖZGAZDASÁG. A magyar királyi államvasutak igazgatóságától. 34314/1894. sz. Hirdetmény. A magy. kir. államvasutak Szoluok állomásán levő uiühelytelep kibővítése czéljából emelendő mühelyépületek lótesitóséhez szükséges munkák biztosítására ezennel nyilvános versenytárgyalás hirdettetik. A tervek, a költségszámítás és egységárjegyzéki minta, a szerződési tervezet, a pályázati feltételek és az ajánlati minta, valamint a munka végrehajtásához kötött feltételeknek a magy. kir. államvasutak építési (D) főosztályánál (Budapest, VI. Terézkörüt 56 sz. I. emelet 3. sz. ajtó) a hivatalos órák alatt megtekinthetők. A munkák tárgyában teendő ajánlatok legkésőbben 1894. évi május hó 30 ik napjának déli 12 órájáig nyújtandók be az alulirt igazgatóság építési főosztályánál (Terézkörüt 56 sz. II. emelet 10. ajtó.) Az ajánlat 50 kros bélyeggel, a hozzátartozó mellék letek pedig ivenként 15 kros bélyeggel ellátva és le pecsételve a következő czimirattal nyújtandó be: .Ajánlat a szolnoki műhely kibővítésére." Megjegyeztetik, hogy csak az összes munkákra vonatkozó ajánlatok vétetnek figyelembe. Az ajánlatok benyújtását megelőző napon, azaz 1894. évi május hó 29-én déli 12 óráig 6000 frt, azaz hatezer osztrákértékü forint bánatpénz lesz a magy. kir. államvasutak főpénztárául! (Budapest VI. Audrássy ut 75 sz. földszint) készpénzben vagy állami letétekre alkalmas értékpapírokban leteendő. Az értékpapírok számitandók a budapesti, illetőleg bécsi tőzsdén legutóbb jegyzett, 14 napnál nem régibb, utolsó napi árfolyammal, de soha névértéken felül. Csak idejekorán beérkezett Írásbeli ajánlatok szolgálhatnak a tárgyalás alapjául. Posta utjáu beküldött ajánlatok és báua'pénzek téritvény mellett adandók fel. A beérkező ajánlatok el vagy el nem fogadása iránt a M. Á. V. igazgatósága fenntartja magának a szabad döntési jogot. Budapest, 1894. évi május hóban. (3-2) Az igazgatóság. 54506—A/IV. sz. ,A magy. kir. államvasutak igazgatóságától vett értesítés szerint f. évi május hó 15-től kezdve az Orsováról 2 óra 51 perczkor éjjel Budapes re induló gyorsvonatnál Kornia állomáson utasok felvétetni fognak. Az indulás Korniáról 4 óra 11 perczkor ieggel történik-' 60488—C/I sz. Gács-bécsi kötelék forgalom. (A II. sz.-díjszabási pótlék életbe léptetése.) A gács-bécsi kötelék forgalomban 1893. február hó 1-tól érvényes díjszabás II. részhez 1894. május hó 1-étől bíró érvónuyel a II. sz. pótlék lépett életbe következő tartalommal: 1. A XVII. kivételes díjszabás életbe léptetése bornak kocsirakományokban Bécs (északi és állampályaudvar) állomásra teherárukéut v.iló szállítására. 2. Kiegészítések, nevezetesen Osielec állomásnak a 2. külön díjszabásba (fárad) továbbá Osielec és több állomásoknak a II. és X. kivételes díjszabásokba való felvétele. 65609/94. sz. A m. k. államvasutak igazgatóságától vett értesülés szerint f. évi május hó 8 tói kezdve további intézkedésig a predeal-budapjgti vonalon közlekedő 501 sz. gyorsvonat Török-Szt. Miklós állomáson feltételesen azaz utaBok fel vagy leszállása czéljából reggel 4 óra 53 peíczkor meg fog állani. ^ A Kisújszállás—Kisterenneí vonalon pedig, Kisújszállás és Szalók Taskony ^állomások közt csatlakozással az 505,{illetőleg 522 sz. vonathoz mindkét irányban egy egy uj vegyes vonat fog f. évi május hó 15 tői forgalomba helyeztetni következő menetrend szerint. Indulás Kisújszállásról d. u. 5 óra 14 perczkor. Érkezés Szalók-Taskony ra este 6 „ 34 , Viszafeló ind.Sz.-Taskonyról este 7 ,2 „ Érkezés Kisújszállásra este 8 „ 16 „ 55602/Cl. szám. Osztrák—migyar vasúti kötelék. Díjtételek hatályon kivül helyezése. Az osztrák—magyar vasúti kötelék II. rész. 4. díjszabási füzetének 1894. évi május hó 1 tői érvényes VI. pótlék 14. ós 15. oldalain foglalt, egyrészt az ungvölgyi helyi érdekű vasút állomásai, másrészt Bác3, Stadlau és Florisdorf—Donaufeld közötti forgalomra nézve érvényes díjtételek fenti napon nem lépnek életbe. Ennélfogva kérdéses díjtételek, valamint a pótlék 3. oldalán foglalt rexpeditionalis táblázat, 37. tételszáma és a 17. oldalán foglalt nevezett h. é. vasútra vonatkozó kilométer távolságok törlendők. 56175/94. sz. Elbeátrakodási forgalom (Határozmányok módosítása.) Az elbeátrakodási forgalmakban 1894 évi május hó 1 vei életbelépő uj díjszabási I. rész következtében az Elbeátrakodási helyek és Magyarország között való forgalomban 1893. évi szeptember hó 1 tői érvényes díjszabási II. rósz 3 oldiláu felülről számítva a 9 — 17 sorok tehát az I., a., és b., pontok egészen, a cz. pout alatt pedig a z írjeiben levő „(Süter Klassification)" szavak valamint a cz. betű törlendők. 55666/94. sz. „Osztrák—magyar—franezia vasúti kötelék." Az osztrák— nagyar—franczia kötelékben 1891. évi április 15 étől órvéuyes III. rész 2 füzetéhez, f év junius 1-től való érvénnyel ,értesítő lap" czim alatt függelék adatik ki, mely a fent idézett kötelóki forgalomban feladásra kerülő gabona, hüvelyes vetemények és maláta küldeményeknek ömlesztett áliapjtbin való szállítására vonatkozó határozmányokat tartalmaz. Példányok a részes vasutak igazgatóságainál 10 fillér k. é. megszerezhetők. 58353—C/II szára. Délnémet osztr. magy. vatuti kötelék. Árfolyam különbözeteket tartalmazó függelék a fakéreg díjszabáshoz. A délnémet osztr.—mtgyar vasúti kötelék díjszabás 1894. évi január hó 1 tői érvényes IV. rész 2/B. füzetéhez folyó évi május hó 1 vei „függelék" lép életbe, mely az említett díjszabásban foglalt díjtétele bői levonandó árfolyam külömbözeteket tartalmazza és a részes vasutaknál iugyen megszerezhető. 54554—C/II. Osztrák— magyar—svájcz—iélbádeni árforgalom Díjszabások érvényességének meghosszabbítása. Az osztrák—magyar svájczi vasúti kötelékben Gácsországból—Svájczba rendek gabonára 1891. évi jauuár 1 tói érvényes III. rész 1 díjszabási füzet ós az osztr. magyar—svájcz—dólbádeui áruforgalomban 1888. évi október 10-től érvényes III. rész 4 (gabona) díjszabási füzet érvényességi tartama f. évi junius 30 ig meghosszabbittatik. (Lásd a ,Vasúti és közlekedési közlöuy" f. évi 42 számában 40596/94. számú hirdetmény.) GABONACSARNOK. Nyíregyháza, A gabona-csarnoknál bejegyzett árak. Buza 100 kiló 6.— 6 30 Roz» 100 . 4 30 4 90 Árpa 101 . 5 40 5.60 Zab 101 » 6 40 6 5o KukoríczalOO » 4 40 4.60 K repcze 100 > —— Paszuly • 5 — 6 6'J Szesz literenként lS'/a Piaezi árak. Borsó 1 kiló —.18 Lencse 1 > —.25! Mund-liszt 1 » —.15 Zsemlye liszt 1 « —J4 Buza-liszt 1 » — 11 Barna kenyér-liszt 1 » —.10 1894. május 19-én. Burgonya Marha hús ' Borjú húS-rtés hú. J iih ui» Haj Disz jó-zsír Szalonna Faggyú (nj- -rsl Zöllieg Paprika Irón Vit] Kc./lHt SíÓUH li ut 1 (tilt i 100 » Uikfi 1 köbmtr t'algjft 1 » 1 DO kíIS 1 > 1 > I > 1 » 1 » i » I > I > 1 CSOIUO 1 kiló 1 liter 1 » IOJ kiló 1 50 — .56 -.66 -.48 — 64 — 60 —.24 -.07 -.80 -.80 _ 08 2 20 1.90 3.40 3 20 Szerkesztői üzenetek. „Nyíregyházi" — Györ. Kegyes engedőmével a czikk't akkor togjuk tö használni, ininor üyireayhizi v íros képviselőtestülete — ami reméljük, mielóbb meg fo< történni — ío;lalkozni fog azzal a kérdéssel, ho^y Nyíregyházi virost bojy éi mi y inódon vegyen részt az ezredéves ünnepélyen. A vármegyei régészeti múzeumra nézve tévedni m-ltiz atik, mírt a gyti.t vu :uy m ir régóta el van helyezve, mé< p >.Ia>* » vírm'jy! Síé'thííi-nk egyik igen díszes és teljesen megfelelő helyiségében. Felelős szerkesztő: INCZÉDY LAJOS. Kiadótulajdonos: JÓBA ELEK. Nyilt-tér. Nyilt. szó Nyíregyháza város tekintetes képviselő testületéhez. Miután eddig 7653/891. K., 4068-5722/892. K., 3895—5653/893. K., legutóbb 4212/394. K. szám alatt mellém rendelendő segítség iránt beadott kérvényeim elhallgattattak; mult ápril hó 24-én tartott gyűlésben a főkapitány ur felszóllalása folytán elrendelt a Tek. képviselet, hogy a városi mérnök mellé egy dijnok adassék segítségül. Tisztelettel kérdem, hogy miként hisz rajtam segíteni azzal, hogy az eddigi tolnok Velenczey helyett, Kálnay Sándor dijnoknak fogom a jegyzőkönyveket, és egyéb írni valókat ezután is diktálni; a midőn úgymint eddig, ezután is csak nekem kell tartanom az összes szemléket, és végezni az összes felszaporodott egyébb teendőket is? s végre rajzolni is? Tekintetes képviselő testületnek Nyíregyházán, 1894. május 16. ] alázatos szolgája Horváth Gyula, v. mérnök. (221-1—1) Figyelmeztetés. Csak is azon szolyvai viz friss, ez évi töltésű, melynek czimképén ,11 ízi kezelés" felirat van. Szolyvai, bártfai, parádi és bikszádi stvanyu vizek, úiyszintén „Ignes", bilini, csizi, franzensbadi, gieshiibli, gleichenbergi, halli, karlsbádi, krondorü, lipiki, levicoi, „Margit", marienbadi, rohitschi, szobránczi, Salvator, Szulini, seltersi, stb. asztali és gyógyvizek friss töltjsbeu kaphatók. Hoffmann Adolf, (2io—?—3) fűszerkereskedésében. Ugyanott kaphitó kitűnő kerti bor literje 36 kr. Kereskedelmi érettségivel biró fiatal ember irodai alkalmazást keres. Czim a kiadóhivatalban. (224-1 — 1) Bikszád gyógyfürdő Szatmármegyében, r^rr Megnyitás május 15-én. zz^ Ezen égvényes, konyhasós savanyu víz kitűnő hatású heveny és idült gyomor-- és bélhurutban, a légző szervek hurutos bántalmiiban, máj- és epebajokban, vese és a hugy-hóiyag betegségeiben. Ezen évben nagy átalakulások történtek, ugy a fürdő szépészeti, mint gyógyberendezését illetőleg, a fürdőben ivó-, fürdő- és belégző gyógymód alkalmiztatik, továbbá a savó-kura, hidegvíz gyógyintézet, zuhanyok ; a betegek szórakoztatásáról kellőleg van gondoskodva, kitűnő élelmezésről ez évadban, valamint a jövőben is az által lett gondoskodva, hogy szerződtette a budapesti Pannoaia szálloda főszakácsát Lukács Ferencx urat, akinek országos jó hírneve minden tekintetben nemcsak biztosítékot nyújt, hanem a legmagasabb igényeknek is képes lesz megfelelni. Vasúti állomás Szinyér-váralja és Técső, hol alkalmas kocsik kaphatók, bármely állomástól 2 '/ 2 óra alatt ellehet érni a fürdőt. Helyben fürdőorvos és posta. Figyelmeztetés. Bikszádi savanyűviz főraktára Fest László urnái Nyíregyházán. (223-1-2) A bikszádi gyógyfürdő igazgatósága. Kőszénkátrányt legjobb minőségben zsindely sdeszkatetök behúzására, mely által azok tartóssága kétszerte h03zszabb, továbbá CZU lápok, melyek a földbe ásatnak, kerítések s gazdasági eszközök befestésére hordókban á 50 egész 200 kiló sulytartalommal; továbbá saját gyártmányú COAKSOT (pirszén) kovácsok és lakatosok részére ajánlja jutáuyos ár mellett A légszeszgyár igazgatósága (uo-io-8) Debreczeuben. Hentes bolt változtatás. Van szerencsém tisztelettel tudatni a n. é. közönséggel, hogy a 14 év óta Jánószky-féle híz egyik boltjában levő hentes és füstölt hus áru üzletemet folyó 1894. évi május hó 1-én a közvetlen szomszédos Mirkus Károly ügyvéd ur emeletes házának egyik boltjába tettem át. Most, midőn az eddig irányomban tanúsított bizalomért s pártfogásért köszönötet mondok, e bizalmit s pártfogást a jövőbe is kérve, maradok megkülönböztetett tisztelettel Nyíregyháza, 1894. mijus h^ban Balázs András, (207—4 —3) hentes. Szolyvai vizek friss töltésüek, melyek „Házi kezelésben" mnak M <í «f o O o >o CL> t>» toO Friss töltésű ásványvizek. Mohai Ágnes, Bilini, Bikszádi, Borszéki, Bártfai, Karlsbadi, Gieshiibli, Guber, Marienbadi, Luhi Margit, Seltersi, Halli, Lipiki, Roncegnoi, Parádi, Ferencz József, Szolyvai, Szulini, Rákóczy és Szalvátor, Hunyadi keserűvíz megszokott jutányos ár mellett kapható alulírottnál. (168—12—6) UfEarsalkó Lajos. o trc» -4 <t> o N J-T I o. t* I Nagy raktár minden bel- és külföldi vizekből. ü