Nyírvidék, 1894 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1894-05-13 / 19. szám

„N Y t R V I D £ K." Főrendek és polgári házasság. (yk.) Igy tettük fel a czimet. És nem megfordítva. Pedig a főrendek végre is csak egyexclusív társadalmi elvnek hordozói, mig a polgári házasság elve, eszméje, egy általános polgári elvnek: a liberalismusnak hordozója. DJ hát — az exdusívitás győzött az általános igazságokon — és fájdalommal bár, de mint a hét eseményeinek hű krónikásai, mi is kénytelenek vagyunk regisztrálni e hét történetének reánk is mélyen ható legszomorúbb tényét: az emlékezetes május 10-én a főrendek leszavazták a polgári házasságot. Nem vagyunk politikai napilap — és mégis ugy érezzük, kötelességünk e — mondhatnók — európai jelentőségű eseménynyel ma, megtörténte után háromszor huszonnégy órával foglalkozni. De sőt egyáltalában nem vagyunk politikai lap s még sem engedhetjük, hogy amaz, egyébiránt méltóságos testület határozat* a maga consequentiáival, a belőle levonható tanulságokkal elsikoljék fejünk felett. Mert végre is a mindennapi politika gyümölcseiben minket, a társadalmat érinti, — nagy horderejű politikai események magukban véve abstract, hús és vér nélkül való dolgok — húst és vért akkor nyernek, ha hatásukban, eredményükben vagy végrehajtásukban átmennek a társadalmi élet számos rétegein. Nos, a főrendek exclusiv magatartása, a polgári, a népjogot, az egyetemet, a humánus jogot megbuktató eljárása — mondhatjuk, át- meg átjárta már a hazafiasan gondolkodó társadalmat minden rétegébeu s elibéuk adta az eredményt: a főrendiház a társadalmi élet osztályozásából fakadt elszigeteltség megtestesülése, a főrendiház az egyéni és társadalmi jogok fenséges légkörétől távol álló, mélyen az exlusiv privilégiumok ösvényén járó testület, melynek a XIX. század társadalmi és humánus gondolkodás módja, közszelleme mellett létjogosultsága többé nincs, nem lehet, nem lesz — tehát le vele, tehát el vele! Értené csak meg a kornak előre haladó szellemét! Csak fel tudná fogni magasztos hivatását, hogy a mit a társadalmi és politikai élet egyéb faktorai talán az eszme iránti hévtől elragadtatva, túlságos erőben és a fokozatos fejlődés elveivel ellentétben elhirtelenkedve alkottak meg, hogy azt ő a szellemi és társadalmi kiválóság nézőpontjából nyugodtabban birálná el és a gyakorlati élet szükségeihez képest az alkotás módjában megszelídítené, átalakitaná, szabályozná; volna csak a méltóságos és főméltóságu és eminencziás urak testülete gondolkodásában önálló s ne bújna a főpipi palást és egyéb önző, idegen érdekek redői mögé gyáván s a társadalom egyéb egészével szemben ellentétesen: meglátná akkor, mint támadua e hon völgyein s hegyein meleg üdvrialgás, valamennyiszer tiszta hazafiságból, & szélső politikai irányzatok alkotásait visszautasítaná s őket a gyakorlati bölcseség szűrőjén keresztül mérsékeltebb és tisztább alkotásokra kényszerítené! De igy — olvassa él a főispán jelen tavaszi közgyűlésünkön mondott beszédét bárki is — a főrendek emlékezetes szavazása után mindenkiben az a gondolat támad: maradiak vagytok, önzők vagytok, e honban díszes kiváltságok horclote benned látni mindazokat a dolgokat, melyek vallásotokat illetik; hozd te azokat előmbe, akár küld pecsét alatt, hozzájok ragasztván magad vélekedéseit is, mindenbe kegyelmes leszek, valamit tehetek; kiváltképen a mi szegény népünk károsodik s tőlüuk idegenkedik, arra vigyáz, én nem vagyok dolgaitokról informálva mindenekbe, cselekedjetek okosan." Ugy akarjuk hát most — irja tovább levelében — hogy uj rendbe szedvén dolgainkat, egy kurátor kezéből, azok ide Bécsbe igazgattaisanak ... Én már ó Felségének irhatok önnön maga engedőiméből, hozzám kell tartani és mindnyájan együtt legyünk vis unita fortior . . . továbbá a vallásomhoz s hazámhoz való örökös hűségemről kérdést nem kell tenni, mert én azokért meghalok. Ugy is tudatik már itt mindenütt, Ihogy soha vallásom nem változtatom, de nem is kényszerit reá senki. E levél idézett adataiból tehát világosan látható, hogy Bessenyei nemcsak hivatalosan s fizetésért képvi nelte a magyar ref. egyház érdekeit, de szivének s lelkének nemes öiztönéből is. „Micsoda kimondhatatlan vigasztalásomnak és dicsőségemnek tartanám — irja idézett levele végén — ha azoknak szolgálhatnék, kik nek kebelébe nevekedtem ós a kiknek atyai gondviselésektől erkölcsömet s tiui engedelmességemet kői csönöztem; lehetne e, hogy a vért, melybe fogantattam, megtagadjam, és a tejet, melylyel a jóltevő természet édes anyámnak kebelén táplált, átkozzam? Haljak meg az Isten előtt inkább!" stb. Annyival inkább előtérbe tolúl most már a kérdés, hogy e mély buzgalmu protestáns ós rendithetlen hazafi, ki hogy felekezetének és hazájának érdekeit egészen akadálytalanul szolgálhassa, még a testőrségből is kilép (1773 decz. 16), minő okok folytán hagyhatta el saját vallásfelekezetét s miért tért it a róm, kath. vallásra? E kérdés sok fejtörést okozott már a Bsssenyei életével foglalkozó irodalomtörténészeknek, de helyesen megoldva, a pozitív adstok hiányában még mind ez ideig nem lehetett. Toldy Ferencz az áttérés indokait Besienyei állítólagos katholikus hajlamaiban keresi; e zására méltatlanok vagytok — el veletek, le veletek! Végr.: is a sötétségnek meg kell törnie a világosság előtt. A korhadt fa helyet kénytelen adni az ép g) ők erű fáuak. Avult intézmény ne képviseljen minket, szabadon gondolkodó modern magyar társadalmat. 21 főúri szótöbbség, az avult felfogásnak hódoló testületben ne akadályozza és ne akadályozhassa meg többé, hogy az igazi társadalmi felfogást képviselő másik faktor 170 főnyi szótöbbsége az igazi magyarság akaratának érvényt sze rezzen ép e magyarság, ép e társad ilom sz imára. Egyszer akart a XIX, század civilisált s humani tarius szelleme bevonulni az avaticus múzeumi épületbe. DJ visszaverték! Pyrhusi győzelem! Pyrhusi győzelem 1 Legyen is pyrhusi győze'emlj Ki máskép in gond ilkozník, IiiHja meg Kállay Andrásnak, méltóság s hatalom hordozójának beszédit, amit mondott e tárgyban a tavaszi vármegyei közgyűlésen! A vánnögye tavasai kö gyűlés a. Öt napon át tartott a közgyűlés s az első napon a 132 pontból állott tárgysorozatból nyolez ügyet intézett el, az egésznek épen tizenheted részét. A többi a második és harmadik napra maradt. Hát ez bizonyára nem lenne valami különös dolog, olyan, amit észrevenni és följegyezni érdemes és szükséges, ha e numerusoknak a hátterébsn nem állana ott az a valóság, hogy a másod- és harmadnapi közgyűléseken a tanácskozási terem kong az ürességtől. Ott vannak az elnöklő főispán, az előadók, a többi vármegyei tisztviselők és azután néhány bizottminyi tag: „a vármegye közönsége." Igazán csodálatos nép vagyunk mi magyarok! Mikor elkobozták a jogainkat, hogy a magunk dolgait mi magunk intézzük, akkor vérünket, szabadságunkat áldoztuk érettük, hogy visszaszerezzük. Gyönyörűség olvasni és lelkesedni azokon a küzdelmeken, a miket a vármegyék, például a főispáni helytartók idejében végig küzdöttek az autonomikus jogokért. Visszaállítottuk a törvényt, visszaszereztük a jogokat és — nem teljesítjük kötelességeinket, amiket e jogok gyakorlása elibénk szab. Ha egy idegen, például egy osztrák ember, aki ismeri a magyar vármegyéknek a 60-as évekbeli küzdelmeit, betekintene a mi gyűléstermünkbe egy ilyen másod-harmadnapi közgyűlésen, bizony-bizony nem tudom hová lenne álmélkodásában az eléje táruló látvány fölött, melyet az üresen kongó terem, az érdeklődésnek az a teljes hiánya mutatna néki, s nem tudom, hogy tudná megmagyarázni, hogy miért volt hát az a szívós, nehéz küzdelem, amelylyel a vármegyék autonomikus jogaikat lépésről-lépésre védelmezték. Visszaszereztük a jogot : megmentettük az elvet. S mikor élnünk kellene a joggal, hát ahogy ezt teszszük, igazán kompromittáljuk vele az elvet, hogy tudniillik a magunk dolgait mi magunk intézzük, s csaknem üres formassággá, értéktelen csecse-becsévé degradáljuk azt a szervezetet, mely ezredév változó viszonyai között az emberi társadalom e jogának, t. i. az önkormányzati jogoknak megvalósításában kiáltotta a tűzpróbát. Teljesen méltányoljuk ama körülményeket, melyek jó nagyrészben magyarázatául szolgálnak annak, hogy vármegyei közgyűléseink már a második napon annyira néptelenek. A közgyűlések egész ideje alatt, két-három napig a székvárosban lenni a vidéki bizottmányi tagoknak kényelmetlen, idő vesztegetéssel és sok költséggel jár. Különösen az utóbbi körülményt szokás — mikor e dologról szó van — előhozni, pedig hát a törvényhatósági bizottmány-tagjainak túlnyomó nagyrésze olyan vagyoni viszonyok között van, hogy azt az anyagi áldozatot, amivel a vállalt kötelességnek ez a teljesítése jár, nézet azonban a fenti levél ad*i alapján önként elesik] Hogyan is lehettek volna kath. hajlamai annak, ki áttérése előtt még csak egy évvel is a hitben való téii tóst ós vallás változtatást szánalomra méltónak és elítélendőnek tartja? a mint ezt maga Bessenyei is teszi Bécsben 1778-ban megjelent „Holmi" jtnak II odik szakaszában. Nem állhat meg tehát a Toldy érvelése. (Toldy: A magyar költészet ;kézi könyve. 2 dik kiadás II k. 18. 1.) sem a Bessenyei egyénisége, mélyen járó, higgadt gondolkozás módja, az általa szolgált Ugy iránti buzgalma, sem pedig az idő rövidsége folytán, mely prot. gondolkozás módja és áttérése kőzött van. A Toldy nózáteit vallja Billagi Aladár is. (Migy. testőrség tört. 115. 1); de a fentiek után szintén helytelenül. Leginkább megközelíti a valót Beöthy Z-solt. ki (Bpesti Szemle LI. köt. 372 1.) az előtte addig ismert adatokat összevetve, a többi közt ezeket moudji: „S'.egény volt g két felé is függésre kényszerítve. Függött a katholicismusban elfogú'.t császárné szeszélyétől s füg gött ref. feleinek bizalmától. Lelke szerint nem szolgálhatván sem azt. sem ezeket, meg kellett rendülnie. Meg is rendült." Öiszeütközésbe jött most azzal, majd emezekkel. .Egyszerre koczkán, sőt romokban látott mindent, a mi kedves volt előtte: ép ügy életörömeit, melyeket megszokott, mint élete hivatását, melyet betölteni kivánt . . . Felülkerekedett lelkében a bécsi életnek s mindazon különböző érdekeknek befolyása, melyek őt hozzá kapcsolták . . . Mindez egy akkoriban éppen nem szokatlan, de rá nézve végzetes elhatározásra ragadta." E lélektani alapokra épített mesteri rajz mindenesetre közel jár a valóhiz, azonbtn az előzmények és az áttérés indokait illetCleg a Szél Farka* adatai sokkal reálisabbak s a történelmi igazságnik inkább megfelelőek. Et az, mi a „Bihari remete" Előszavát az irodalom s a Bessenyei élete iráut kegyeletes érdeklődéssel viseltető megyei közönségünkre nézve becsessé és érdekessé teszi. minden nagyobb megterheltetés nélkül meghozhatja e kötelesség teljesítésének. Volt már szó róla s bizonyára sokat segítene a bajon, ha a vármegyei rendes közgyűlések nem félévenkint, de negyedévenkint tartatatnának, s ha az első napi közgyűlések is nem d. e. 10, hanem 9 órára hivatnának össze s kezdetnének meg. A közgyűlést kedden d. e. 10 órakor a bizottmányi tagok nagy érdeklődése mellett nyitotta meg Kállay András főispán. + * * A közgyűlés megnyitása után a főispán úr őméltó-sága bejelenté a közgyűlésnek, hogy ő felségeik a király és a királyné a mult hó 24 dikén ülték meg házasságuk 40-dik évforduló napját s indítványozta, hogy a törvényhatóság adjon ez alkalo nból alattvalói hódolatának é< hűségének jegyzőkönyvében kifejezést s a miniszterelnököt kérje föl, hogy a közönség ez érzelmeit a trón zsámolya előtt tolmácsolni kegyeskedjék. Az indítványt a közgyűlés egyhangú lelkesedéssel tette magáévá. Jelentést tett ezután a főispán a vármegye kormányzó alispánját, főorvosát, másod-aljegyzőjét s a tiszai járás főszolgabiráját ért kitüntetésekről s indítványozta, hogy ezért a m. kir. belügyminiszternek köszönet nyilvánitassék. Úgyszintén köszönetét fejezte ki a közgyűlés a főispán indítványára dr. Miskolczy Imre közegészségügyi felügyelőnek. Bejelentvén ezután a főispán úr ő méltósága Bleuer Mór volt bizottmányi tag elhunytát, tekintettel arra, hogy az elhunyt törvényhatóságunknak sok éven át jeles tulajdonokkal ékes s kiválóan kötelességtudó bizottsági tagja, társadalmunknak sok oldalú ismeretei, fenkölt szabadelvüsége, áldozatkészsége és munkás szorgalma folytán egyik kiváló tényezője, az elhagyatottaknak és segélyre szorultaknak mindig készséges és önzetlen gyámolitója volt: a közgyűlés — fájdalmas érzéssel vévén tudomásul a bejelentést, Bleuer Mór kiváló érdemeit és emlékét jegyzőkönyvébe igtatni rendelé s az özvegyhez rés?vétirit intézését határozta. A törvényhatósági pénztárak küldöttségi megvizsgálására Bodnár István, dr. Meskó László, Harsányi Menyhért, továbbá Mikecz Gyula főszámvevő. Fejér Imre alügyész és az árvaszéki jegyző küldettek ki. Tárgyalás alá vétetett ezután az alispáni időszaki jelentés és helyeslő tudomásul vétetett. A Ludovica academián megüresedett Buttler-féle két alapítványi helyre titkos szavazás ment végbe. A szavazás eredménye szerint Trajtler Zoltán és Andó Sámuel első helyen, Kerekes György és Szabó Sándor második helyen terjesztetnek föl a honvédelmi miniszterhez. Tárgyalás alá vétetett ezután az alispán előterjesztésére Bory Béla bizottsági tagnak a póttárgysorozatba fölvett indítványa, melyben határozatilag kimondatni kéri, hogy törvényhatóságunk Kossuth Lajos temetése alkalmából a kormánynak nemzetellenes ténykedéseiről meggyőződve, annak kifejtett álláspontját elitéli és a kormány iránt bizalommal nem viseltetik. Az indítvány a kővetkező : Kossuth Lajos megdicsőült legnagyobb hazánkfia elhalálozása és temetése alkalmával daczára annak, hogy az egész nemzet a kegyelet és a gyásznak legtneszebb menő kifejezéseit, documentálla, daczára annak, hogy a fájdalom és részvét osztatlan megnyilatkozása a társadalom minden rétegében oly impozáns módon kifejezést nyert, daczára annak, hogy Szabolcsvármegye Kossuth Lajost a nemzet halottjának declárálta és daczára annak, hogy Szabolcsvármegye közönsége ugyancsak fólyó évi márczius hó 24-én tartott rendkívüli közgyűlésén azon egyhangúlag hozott határozatának adott kifejezést, hogy a kormány tagjai a temetkezési szertartáson hivatalosan részt vegyenek és a magyar állam nevében az elhunyt ravatalára koszorút helyezzenek, daczára tehát mindezeknek, minthogy a kormány a nemzet akaratát érvényesíteni, a korona beleegyezését kinyerni és a nemzet é» korona közötti harmóniát fentartanni gyengének bizonyult, minthogy kezdettől fogva mindeddig a nemzet érzületet nem csak figyelmen kivül hagyta, de azzal merev Bessenyei tehát egész odaadással szo'gálta hitsorsesainak érdekeit s tette ezt annyival inkább, mert tudta, hogy ezzel nemciak felekezének, de hazájának is hasznos szolgálatot teszen. Nemcsak hűen tolmácsolta a a trón előtt felekezetének soknemü sérelmeit, de itthon is, leveleiben és élőszóval folytonosan agitált, irányított és buzdított. E végből gyakran lejárogatott Pestre, a midón t. i. a gyülekezési jogaikban megszorított protestánsok a kir. itélő tábla ülései idején könynyebben összejöhettek ügyeiknek megbeszélésére. A gyűléseken persze nem egyszer élénk viták ós félreértések merültek fel a gyűlés egyes tagjai s az udvari hangulattal ismerős Bissenyei között, melyek folytáu a buzgó protestáns, de eszélyes consistoriális seeretárius némely intései, beszédei, vagy tettei részint félreértésből, részint rosszakaratból gyanúsaknak s helyteleneknek lettek feltüntetve. Akadtak rosszakaratú személyes ellenségei, kik között fóleg egy Vekhelius János ne»ű már 1775-ben azzal gyanusitá Bessenyeit, hogy a protestánsok dolgainak folytatására tudatlan, csalárd és hitető. (Jellemző, hogy az az ür miudezeket magával Bessenyeivel is közlötte, ugy azonban, mintha azokat ő róla mások híresztelték volna.) A jellemének tisztaságára féltékeny Bessenyeire e nemtelen vádaskodás annyira leverőleg ha'ott, hogy 1775 jun. 27-ikén kelt s a superintendentiákhoz inézett levelében bizalmi állásáról leköszönt, mely azonban — a Debreczenben székelő suparintendentia kivételével — a többi kerületek által nem fogadtatván el, lemondását visszavonta s hivatalát előbbi ügybuzgóságával folytatta. Történt azonban, hogy a debreczeni euperintendentiában főként Szilágyi Sámuel superintendens betegsége folytán a kiváló tehetségű Domokos Lajos és orthodox társai kezdték kezökbe veuni az intézők szerepét, kiknek bizalmatlansága ügy aj generális Beleznai, mint ennek bizalmasa, Bessenyei iránt nőttőn-nőt. Féltek ugyanis attól, hogy a „rólok nólkülök* való érintkezés az udvarral Jokább,veszélyt, mint hasznot hoz az egyetemes egyház ügyeire nézve És bizonyára volt is rá némi ok. (Vége köv.) Folytatása mellékleten