Nyírvidék, 1893 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1893-12-24 / 52. szám

,,IN Y I R V I D É «•" Fölhívás előfizetésre. Lapunk az immár végére hanyatló évvel betölti tizennegyedik évfolyamát s 1894-ben tizenötödik életévébe lép. Tizenöt év! Jóleső bizonyság nekünk. Bizony Ltja, hegy a „Nyírvidék" fölvilágosodott szellemével, társadalmi józan irányával nem csak életrevaló volt, hanem immár joggal számithat arra is, hogy hosszú életű lesz. ^ Bizalommal, mit a múltból merítettünk, nézünk a jövő elé s induluuk feléje. Bizalommal; mert reméljük, hogy nagyérdemű közönségünk az ő becses támogatását, mit kiérdemelni ezután is legfőbb törekvésünk lesz, uem fogja mitőlünk megvonni a jövőben sem. És ezt annyival iukább reméljük, egyszersmind kérjük is, mert a „Nyírvidék" hű akar és hő fog maradui a jövőben is az ő múltjához. A „Nyírvidék" iránya és törekvése öimeretes. Lapunk a jövőben is az lesz, ami volt: a vidéki sajtó nevében a mi szükebbkörü hazánk, Szabolcsvármegye szellemi és erkölcsi érdekszükségletének kiszolgálója, az igazi felvilágosodottság terjesztője, a magyar nemzeti eszme ápolója, a nemzeti érzület erősbitője, a hivatalos vármegye és a vármegyei kőztársadalom minden fontosabb életnyilvánulásánali igaz tolmácsolója, szerény hírvivője. Ez volt, ez is marad a mi irányunk. Az ut psdig, melyen ezután is haladni fogunk, a részrehajlatlan igazság utja. És, habár mindenkor csakis legjobb meggyőződésünktől fogadunk el utasítást a szerkesztésben, nem fogjuk magúikat csallikatlanoknak tartani. Az elfogultság khiuai falával nem fogunk elzárkózni a közérdekű dolgok tisztázásához, tárgyias megvitatásához szükséges és üdvös eszmecserétől. Barhonnau és bárkitől jövő közérdekű czíkkkelyeket, közlendőket, ha lapunk keretébe illeszthetők, mindeukor készséggel közzéteszünk. Közérdekű, olykor szakszerű czikkelyeken kivül gondoskodni fogunk a „Nyírvidék" minden számában arról, hogy a Tárczában és Csarnokban t. olvasóközönségünk kellemesen szórakoztató költeményeket is találjon a „Nyírvidék" hasibjaiu. Hangzatos szavakkal, tetszetős ígéretekkel nem állunk elő, — mert inkább akarunk többet adui, mint ígérni, és nem igérui olyast, amit megadni módunkban nem áll. Egyről pedig föltétlenül biztosíthatjuk t. olvasóközönségünket és ez az, hogy a „Nyírvidék" gárdájának, igen tisztelt do'gozó társainknak sem s.'áma, sem ereje nem fog megfogyatkozni és hanyatlani a „Nyírvidék" zászlajának szolgálatában. Midőn tehát ismételve köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, kik lapunkat eddig is erkölcsi, anyagi és szellemi támogatásban részesíteni kegyeskedtek: mindnyájuk szives támogatását kérjük a jövőre nézve is. A „Nyírvidék" ezután is a múltból ösmert tartalmi beosztással, mint eddig hetenkint egyszer, többnyire két ives terjedelemben vasárnap reggel jelenik meg és a vidéki előfizetők lappéldányait már a délelőtt induló posta továbbítja. Előfizetési feltételek: postán vagy helyben házhoz hordva: Egész évre 4 forint. Fél évre 2 „ Negyed évre 1 „ A községi jegyző és tanitó uraknak egész évre csak két forint. megrázza a gubát a nyakában, vagy ha az épen nem volna a nyakában, körmével az asztal zöld teritőjét kaparja s azt mondja meglehetős mérgesen: „nem kell nekünk olyan ördöngös mesterség. Füttyentgessen bíz' a kurta farkú, tarka kutyának, ne nekünk. Talán, hogy felégesse szeles időben a falunkat!? elvegye a szegény fuvaros emberek keresetét!? elgázolja a teheneinket, gyermekeinket . . . eldarabolja a földjeinket! ? Jó is volna olyan haszontalanságért fizetni! Van elég teher úgyis a nyakunkon, csak ezt nyögjük ki, ma holnap annyi lesz az adó, hogy két embernek lesz közülüuk egy pár csizmája." Azután meg, mikor a földesúr fűrott kutat indítványoz csináltatni a község kö'tsógén, mert — ugy mond — a tiszta ivóvíz vajmi nagy befolyással van a nép egészségi állapotára, odavágja neki az ember mord képpel, hogy: mit fúrkálnák itt a falu belsejét . . . ta láu hogy elsülyedjen, mint egykor Sodorna, vagy miut az a német város, a melyről a múltkor hallottam a kovács-műhelyben, hogy ha a fűrott lyukat jó idején be nem szegezik, hát már ma ví', alatt van az egész. Tudunk mi kutat ásni, vau abban elég tiszta víz; nem lelt még a víztől senki beteg, csak sokat ne igyók egyszerre belőle. Minek az a 60—70 méter mely kűt, ugy sem jön abból pálinka vagy bor, csak víz. Balgatagság volna tőlünk, vizet drága pénzen veuni, egy kútra négy ötszáz forintot költeni. Vagy pedig, midőn a tiszteletes úr feláll a tauácskozó-asztal mellől s ékes szavakkal szól a tanácshoz, hogy. mily üdvös dolog lenne egy kisdedóvót felállítani! Akkor az édesanyák nyugodtan főzhetnék nyáron & kapások, aratók ebédjét, süthetnének, moshatnának Egy pásztor-levél. Az örök szeretetet, aki nekünk embereknek megszerezte: Jézus és Krisztus ezen a napén született. Született: csodás jelek alatt. Élt: bölcáek bölcseként. Meghalt: keresztre feszítve! Álomnak: csodás; a valóságuak : emberi fölfogás szerint megérthetetlen! És ezen a szent ünnepen valami zsongás, valami hang támad föl sziveinkben ! Érezzük az Istent, gazdagnak, szegénynek Istenét, aki gondviselés árváknak, hatalmasokuak akit ahogy ezen a szent ünnepen érzünk, látunk: királyok, koldusok boldogítója. Az örök szeretetnek Istenét! Aki beune van, ott van a mi összes ember, cselekedeteink müveiben. A szeretetnek ezen az ünnepen mely a legnagyobb és legszebb ünnepe a családi életnek is, a nemzetiségi és felekezeti torzsalkodások viharai közepette, a hazafiúi aggod ilom megnyugvást szerezhet abból a pásztor levélből, melyet a mu íkácsi g. kath. püspök küldött szet most híveihez. Ennek a písztor-Ievéluek ránk itt Szabolcsvármegyében már azért is különös érdeke és értéke vau, mert — miként az ismeretes — három községében a varmegyének, melyek a nagyváradi gör. kath. püspök kormányzása ala tartoznak, a legszemérinetlenebb munkája folyik az oláh izgatásoknak, magyarnak született, magyarnak élő becsületes főid népe eloláh esitásának. A vármegye rendkívüli közgyűlésén, csütörtökön, őméltósága a főispin úr hozta a munkácsi püspök pásztor-levelét köztudomásra s az ő indítványára határozta el a közgyűlés, hogy a hazafias főpásztort ez alkalomból fölirattal üdvözölje. Közöljük itt mindkét i:-atot. A pís -tor-levél igy szól: A Munkács egyházmegyei nt. Klérusnak. 1903/1893. A magyarországi ruthén népet, mint a politikailag oszth.tatlau egységes magyar nemzet tagját, a nemzettest törzséhez, a honalapító s vezérlő magyar fajhoz, a testvéri érzület s hálás elismerés kötelékei csatolják. Ujeinek egyrósze ugyanis szabad elhatározásból, rokon érzelmeitől indíttatva ciát!ikozott egy évezreddel, ezelőtt, Kievnól, a houkereső magyarhoz s a honfoglalás fegyvertényének részesévé lett; másik ága, mint beutszü.ött, a honfoglalás dicsteljes müvében felismervén e vitéz,- lovagias s nagy lelkű uemzet politikai missióját, készséggel bízta sorsát ennek vezetésére; mig a harmadik csoport Nagy Lijos királyunk idejében, Koriatovica Tódor vezetése alatt e hazáb in szives fogadtatásra talált s az éjszakkeleti Kárpitok tövében kel lemes otthont nyert. Ily történelmi előzmények után mi lehet természetesebb mint az, hogy e nép szivéhez más érzelmek soha sem férkőztek, cselekvósenek irányt másnemű aspirációk soha sem sztbtak azokon kivül, melyek a honalkotó s Európa szivében vezérszerepre hivatott magyar faj bölcs vezetése alatt pilitikai viszonyaink honszolidálását s ősi alkotmányunk keretéu belül az egységes s oszthatatlan magyar nemzet hatalmassá s boldoggá fejlesztését czólozzák ? Mi természetesebb mint az, hogy a ruthén nép saját érdekeit a magyar faj érdekeivel mindenben s mindenkor azonosította, hogy valahányszor nemzetünk létérdeke ugy kívánta, ezzel együtt küzdött, együtt vérzett ama alkotmáuyos szabidságért, a melynek gyümölcseit a nemes migyar fajjal egyeujogulag élvezi? A^honalkotás bölcsőjéig visszanyúló tradícióink, érdekeink híven ápolt közössége, a vett jótétemények reminiszcenciái s az a természetes ösztön, mely az egyedet ugy mint a nemzeteket szakadatlan fejlődésre ser kenti, egyaránt sürgetőleg követelik, hogy a nemzettestet, melynek tagjii vagyunk, a melyben s mely álminden akadály nélkül; nem kellene folyton rettegniük, hogy jaj! a kis P.stuka beleesik a csávás dézsába, vagy megeszi a szekér-kenőt, a belóndek-, redőszirom-magot vagy a nadragulya bogyóit. Ha óvódánk volna, édes atyámfiai, ott művelt, szelíd lelkű kisasszony oktatná kis gyermekeinket szép dilokra, aranyos mesékre, rendre, illendőségre s akkor aztán az iskolában is többre lehetne velők menni, egy kicsit többecske ismerettel kerülnének ki az életbe. Higyjék el, Isten országát munkáljuk s édes magyar hazánkat virágoztatjuk akkor, mikor óvódát állítunk s az arra fordított pénz — ki sem mondható — mennyi büsás kamatot hoz. Erre az ember méltóságosan felemelkedik ültéből, mert hát Isten szolgájával készül szembeszállani, ki az embert ha nem keresztelte is, de összeeskette a feleségével, sőt lehet, hogy el is temeti s igy szól: megkövetem édes tiszteletes uramat, vau nékünk untig elég kiadásunk az iskolára. A múltkor is azt mondta a rektor uram, hogy: „már ő többet nem is kéri a fizetést, hát ha ugy hamarabb megadja a kurátor?" S ha már meg dedót állítunk, akkor el kell adói a templomunkat tornyostól, mindenestől. Éo halálig ellene voksolok; maradj>u minden ugy, mint volt enuek előtte, ha apáiuk megvoltak, mi is megleszünk, míg eszünk. Igy la, igy védelmezi az ember a község lakosságát, mozdítja elő a haza javát, mert egy falu egy miniatűr Magyarország. Nem érdemes-e hát a községi képviselőségért tízhúsz forintocskát megereszteni!? Igen is érdemes, sőt hazafiúi kötelesség; áldozat a haza oltárán. A falut csak üim engedheti az ember elpusziu ni, holmi ú'-fele újítók tal magunk is nagygyá s tiszteltté lenni kívánunk, minden oly törekvésében híven támogassuk, a mely törekvés diadalra jutása a nemzet öubizalmát fokozza s erkölcsi súlyának gyarapítására alkalmatosnak mutatkozik. A történelem tanúsítja s fényes, élő példák igazolják, h>gy az államok kulturális fejlődésének s a nagy szabású uemzetieszmék megvaló3Íthatásán ik egyi k alapfö tétele, hogy ugyanazon állam pelgárainik, ha egyebkéut, több nyelven beszélnek is, legyen egy oly közös nyelvök, a melyen szólva egymást megérthessék, egymás szivéhez s értelméhez könnyebben hozzáférközhessenek. E czél lebegett törvényhozásunk előtt, mid őn az 1879 ik evi XVIII. t. czikkben a magyar uyelvnek, mint az állam hivatalos nyelvének a nép iktatási intézetekben való tanítási kötelezettségét kimondotta. Ily meggyőződéstől áthatva siettek a munkácsi s eperjesi gör. szert. kath. egyházmegyék akkori hizafns érzelmű püspökei, még az idézett törvény tárgyalását megelőzőleg, együttes feliratukban a magas államkormáuy előtt kifejteui, hogy a magyar uyelvnek kötelező tanítási a népoktatási intézetekben, viszonyaink között, föltétlenül szükséges s hogy a ruthóu nép ezen kötelezettségnek törvény általi elrendelésében saját elóhaladásának s szebb jövőjének biztosítékát fogja üdvözölni. Éppen azért, hogy a nemzeti aspirációk iráut egy évezreden át tanúsított loyálitásunk a jövő évezredben méltó folytatást nyerhessen, mellőzhetetlen hizafiis kötelességünk a vezetésünkre bizott ruthén népet minden kitelhető erőnkből a magyar nyelvnek, mint az állam hivatalos nyelvének ismeretére vezetni, hogy ekónt a haza jivának biztosabb munkálása érdekében sióban is megértsék egymást e hon ama fii, kik órzelembeu mindig egyek voltak. A feladat, mely a nagyon tisztelendő lelkész urakra, mint iskola igazgatókra s egyházmegyém buzgó tanítóságára e tekintetben vár, kétségkívül nehéz. Megnehezítik e hazafi is munkájokat a felvidékek topographikus viszonyai a ruthén népünk ismert szegénysége, mely akadályok általán népnevelésüuk útjában állanak. De az erős akarat s lankadatlan ügybuzgalom legyőz minden akadályt, mely emberileg legyőzhető; erős akaratukról s az ügy iránti lelkesültsógükről pedig megvagyok győződve. Ha eme irányú lelkes készségükön kivül számba veszem még azon körülményt, hogy a nép, melynek a magyar nyelvben való beható oktatására atyai szeretettel s hazafias érzületem egész hevével fölhívom : legnagyobb büszkeségét látja jgyermekében akkor, ha ennek a magyar nyelvbeu előhaladását tapasztalja; ha arra goudolok, hogy e hazafi is törekvésüuket a magas államkormány szükségszerű támogatására — s pártfogására fogj a méltatni: minden akadálylyal s nehézséggel szemben, Is enbe vetett hittel s a magyar állameszme vonzó erejebe helyezett bizalommal, bátran adok kifejezést azon reményemnek, hogy a munkácsi egyházmegye e liiza fenuállása második évezredének első tizedeiben n fiitalabb uemzedékből száz ezrekkel fogja gyarapitaui a magyar nyelvű honpolgárok kontingensét. Egyébiráut püspöki áldás áldása mellett vagyok Ungvárott 1893. november 4. Krl-ztusban szives atyjok Gyula püspök. A varmegye csütörtöki közgyűlése, mint azt már mondottuk, a főispán úr őméltóságának előterjesztéséből tudomást vévéu a hazafi is pásztorlevélről, a főispán indítványára egy ülvözlő és köszöuőirat intézését határozta el Firczák Gyula püspökhöz. Ez irat a következő : Méltóságos Püspök úr ! Honfiúi aggodalommal tapasztalván, hogy szeretett hazánk nem migyar nemzetiségek által lakott részein a haza ellenes izgatások, mily vakmerően, mily makacs kitartással, az igazságnak és méltányosságnak mily rosiakaratú és erőszakos meghamisításával űzetnek, figyelembe véve, hogy törvényhatóságunk területén csak három olyan — nem Méltóságod egyházmegyéjéhez tartozó, — különben kizárólag magyar ajkú község létezik, melynek némely egyházi elöljárói a most emiitett áldástalan mozgalomhoz csatlakozva, a törvények kijátszására és houpolgári kötelességek megsértésére érvényesítik befolyásukat, s mégis, egyházi főhatóságaik lanyhasága, által vagyonából kiforgatni. Muszáj, hogy az ember csülökre álljon maga s odadörögje az „ácsi"-t azok fülébe, kik a községet haszontalan költekezésbe verik, ugy nevezvén magukat, hogy „a korral haladók." * * * És Kos Illés uramat meg is választották. Száznál több szavazatot kapott. Mikor a szolgabíró felolvasta a megválasztottak névsorát: Kos Illés uram nagy szívét annyira dobogtatá az öröm, a dicsőség, hogy a derékre valóját félig ki kel le gombolnia, különbeu a torkát szorította valami. Csak este tiz óra tájon vetődött haza választói köréből; a felesége már akkorra egy egész orsó fonalat font a meleg kemencze mellett. Várta az urát. Mikor Kos Illés uram belépett a szobába, sapkáját az asztalra vágta, hogy szinte pukkant s a legédesebb boldogság hangján elrikkantá magát: „asszony, a teremburáját, községi képviselő vagyok!" „Jól van no, apjuk", — mond az asszony — „hát aztán eszel valamit?" „Mi van?" kérdi a pálinka szagú Kos Illés. — „Túrós puliszka" — felel a nő. „Bizony nem keil nekem" — válaszol az uj képviselő — „mégis, ha hűs volna, de nem vagyok bolond, hogy községi képviselő létemre puliszkával lakjam jól." És nem evett semmit, hanem lefeküdt ós fölségesen aludt. Hanem még másnap sem kellett neki semmi enni. A felesége azt mondta, hogy megcsömörlött a dicsőségtől, de ő a sok pálinkára vetett, melyből a párto. sok kedveért annyi porcziót meg kellett innia, hogy valamennyit haza sem birta vinni. X.