Nyírvidék, 1893 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1893-12-17 / 51. szám

„IV Y I R T I D É K." pört tárgyalták, hanem létesült ott a magyar nemzeti művelődésnek egy intézménye is, a szinház, még pedig közvetlenül a társadalmi erők áldozatkészségéből, — valamiut hogy egyáltalában alig tudnak valamit arról Magyarországon, hogy milyen óriási haladást produkált ez a város, hogy mennyi minden intézményeit létesitette a kulturának élőhaladásának biztosítására. Pedig notórius dolog, hogy nem egészen a hiúság kérdése ez s igazán érthetetlen, hogy Nyíregyháza város nagy intelligenciájában, ahol olyan sok a toll-forgató ember, nem akad egy néhány arra való egyéniség, aki fáradságot venne magának, (egyébként ma már meg is fizetik ezt a mu ikát) hogy városunk közdolgairól az országos nagy napilapokat értesítse. Visszatérve színházunk ügyére, hangsúlyozzuk még egyszer annak szükségességét, hogy a diszes csarnok megnyitása a lehetőség szerint ünnepies formák között menjen végbe. Nem egy részvénytársaság által alapított vállalat megindításáról és üzletbe vevéséről van itt szó, hanem egy kulturális intézetről, mely nagy és nemes feladatainak sorát kezdi meg az első, a megnyitó előadással. S azt talán nem is szükséges hangoztatnunk, hogy e szinház jövendőjére, erkölcsi és anyagi sikereire a megnyitó előadás miként való rendése szintén lesz némi befolyással. A iiyiradoiiyi g. kath. tanitó ü?ye. A vármegye közigazgatási bizottságának csüörtökön tartott ülésén, a nyiradoayi g. kath. iskolának, jobban mondva ez iskola egyik tanítója Vanczu Vazulnak ügye ismét előkerült. Nevezetesen ez a Vanczu Vazul tanitó, dac'.ára annak, hogy a nagyváradi g. kath püspök által még augusztusban állásától elmozdittatott, miud ez ideig megmaradt állásában, hélye nincs betöltve s tanit olyan nyugodtan, mintha semmi sem történt volna. Az ügyet Velkey Pál kir. tanfelügyelő terjesztette a bizottság elé s e referádából sok mindenféle botrányos dolog került napfényre. Nevezetesen kitudódott, hogy a nagyváradi g. kath, püspökség ez állásra román nyelvű pályázati hirdetményt adott ki (ezt „másolatban" küldte be a nyiradonyi g. kath. lelkész) ós kitudódott, hogy ugyancsak a nagyváradi g. kath. püspökség e tisztán magyar közsegre ós iskolára nézve a „uem magyar ajkú iskolákra vonatkozó tantervet" alkalmazza, amiut ahogy ez kitűnik Vela Pál püspöki helynökuek a közigazgatási bizottsághoz intézett átiratából, melyben azt mondja, hogy „meghagytam, hogy a magyar nyelv úgy a nyiradonyi, mint a szeutgyörgyábráuyi g. kath népiskolákban az 1879. XVIII. t. cz. 4 § ában kifejezett kívánalmaknak megfelelő mérvbeu tanítanék." Szóval a nagyváradi g. kath. püspökségnél azt hiszik, hogy Nyiradony talán oláh falu? Nem auuyira hiszik, mint akarnák, hogy az legyen. De hát ez nem fog nekik sikerülni. Mert — ha a mi túlságosan liberális nemzetiségű törvényüuk s még ennél is lágyabb nép lévelési törvényünk majdnem lehetetlenné teszik is, hogy a közigazgatási hatóságok, legnagyobb erélylyel járjanak el bár, ilyen nyiradonyi fajtájú üzelmekkel szemben sikerrel szembeszálljanak: meg fog akadni ez a nemzetellenes, eloláhositó törekvés Nyiradony lakosainak immár fölébredt ellenállásán. Ez az egy vigasztaló momentum van ennek az ügynek újra való fölmerülésénél, mert egyébként annak aktái móg teljesebb világot vetnek arra, hogy itt egy rendszeres eloláhositásról van szó és olyan fanatikus gel kapaszkodott a gerincz túlsó oldalán álló magas szikla párkányára. Ugy állott ott kipirult arczczal, lihegő mellel, villámló szemekkel, mint az óriások nemzetségé nek utolsó példánya, a ki a feje felett álló szikla darabot vállaival léemalni s reánk zudita ii készült. Az éles hegygerinczen csak lassan és óvatosan haladhattunk előre. Egy tompa zuhanás, egy halk felkiáltás törte meg a csendet. Útitársunk, a halvány arczu férfiú a törmelékre zuhant s azzal együtt (i Tátrában ez uem ritkaság, hogy a laza apró törmelék, nagyobb suly nyomása alatt megindul mint a lavina) rohinni kezdett a mélységbe. A szikla párkányról rettenetes kaczij hallatszott. Oda pillantottunk, s az a sötét alak akkor szökött alá a hegygerinczre, aztán egy két merész ugrással szeren csétlen társunk mellett termett, a ki fejjel aláfordulva a törmelékeken miudinkább alá haladt a mélybe. Aggódva vártuk a kifejlődést. Az a fagyos tekintetű, vad kinézésű ember, kinek szemeiben auuyi gyűlölet ült, a kinek arcza zord volt, mint egy durva eszkimó-é, csakhamar elérte társunkat; megragadta bal kezével lábait, leoldotta jobbjával derék övéhez könyedén oda kötött manili kötelet, melynek egyik vége övéhez volt erősítve, s mintha pányva lett volna az, a sebes alárohanás közben egy kiálló szikla csúcsnak vetette. A szikla csúcsban megakadt annak szélesen elálló horga, erre aztán mindketten megálltak a zuhanásban. A mogorva alak előbb nagyot fujt, majd a derekához kötött kötél segítségével lejebb csúszott, félig holt társunkat megfordította, fekvő alakú mélyedést vájt a laza törmelékben, s abba fektette az elaléltat, kinek homlokán mély seb tátongott, a melyből a pirosvér erősen bugyogott. A szédítő mélységből vadul tekintett felénk az a sötét alak s mi már készen voltunk rá, hogy megfojtja martalékát a sátán fajzatja, de előbb gyönyörködni akar Aldozatjának kínjaiban. makacsságról, amelylyel szemben a magyar hatóság — az említett törvények erélyteleusége mellett — csaknem teljesen tehetetlen. A nyiradonyi lakosság öntudatra ébredéséről örömmel veszünk tudomást abból a föl'erjesztésből, melyet az emlegetet Vanczu Vazul tanító elmozdítása érdekében tettek s melyet a község legelső emberei, a község és g. kath. egyház elöljáróin kivül igen sokan írtak alá. Meg is lett az eredménye, de c;ak felig, mert mint ezt már jeleztük, az elmozdított tauitónak móg mindig módjában van, hogy egész nyugodtau éljau tovább Nyiradonybői s tanítson tovább mint tauitó az iskolában. Nagyon alapos a gyanú hogy az elmozdítás tényét szeretnék meg nem történtté teuui s valamiképeu elaltatni a nagyváradi g. kath. püspöki palotában. A vármegye közigazgatási bizottsága e lehetőséggel szemben Vanczu Vazul tanítónak Nyiradonyból vala kiu'asitását, esetleg eltolonczolását mondotta ki. íme a határozat: Miután a bemutatott összes iratok azt igazolják, hogy a nyírbátori g. kath. iskoláknál a f. évi szeptember 25 dikén kelt vallás- és közoktatásügyi miniszteri rendeletben foglalt követelmények a nagyváradi g. kaih. püspökség részéről mind eddig végre nem hajtattak, sőt a nevezett községnek magyar ajkú g kath. lakosságának az iskola utján való teljes elro nánositása czéloztátik s folytonosan gyakoroltatik, ennél fogva az összes iratok a legvégső és legerélyesebb intézkedések sürgős megtétele végett a urn. vallás- ős közoktatásügyi minisztériumhoz fölterjesztetui rendeltetnek. Miutáu pedig Vela Pál nagyváradi g. Kath püspöki helynökuek f. évi november 9 én, a közigazgatási bizottsághoz intézett átiratából arról győződött meg a közigazgatási bizottság, hogy Vanczu Vazul nyiradonyi g. kath. tanitó állásától elmozdittatott, tehát mint ilyennek nincs joga arra, hogy a nyiradouyi g. kath iskolában foglalkozzék, miutáu továbbá a nyiradonyi községi elöljáróságnak decíember 1 én kelt jeleutósóbő , továbbá Moldováu János nyiradonyi g. kath. lelkésznek deczember 7-éu kelt jeleutósóből kitetszőleg nevezett Vanc<u Vazul elinozdittatása daczára jelenleg is Nyiradony községben vau s ott a g. kaih. iskolában tanítással foglalkozik: ezekből folyólag fölhivatik Ziltáu István főszolgabíró, hogy Nyiradonyban haladéktalanul megjelenve, intézkedjék az iránt, hogy nevezett Vauczu Vazul az iskolábau való tanítástól eltiltassék, és tartson vizsgálatot annak földerítésére, hogy nevezett egyén mivel foglalkozik Nyiradouybau, s ha a vizsgálat folyamáu arról győződnék ineg, hogy Vanczu Vazul foglalkozás nélküli egyénnek Nyiradonybau való tartózkodása a tolonczrendszabályokba ütközik, ez esetben uevezettnek Nyiradony községből illetőségi tnlyóre leendő eltolonczoztatása iránt te^ye meg a szükséges intézkedéseket s el járása eredményéről a közigazgatási bizottsághoz jelentést tegyeu." E hitározatnak az eltolonczoztatásra vonatkozó része ellen a főispiu felebbezésót bejelentette. A községi jegyzők. A községi jegyzők helyzete szorosau összefügg a községek reudezésének ügyével. Ht valamely ügynek boldogulása attól füg^ue, hogy a törvényhozás több ízben foglalkozik vele s törvé lyc.ikkeket alkot, ugy a községi közigazgatás paradicsomi lenne. Ennek daczára, vagy talán éppen ezért községeink közigazgatása rossz, községi jegyzőiuk helyzete általá ban véve nem kielégítő. Nem csoda tehát, hogy újból a községek közigazgatásának rendezését kivánji, sürgeti mindenki. Maga a kormány is belátta a j ívitás szükségét s az uj községi törvéuyt, a legközelebbi időkben beterjesztik a képviselőház elé. Tény az, hogy a közigazgatás rozoga épületét alapjáb31 ki ke'l igazítani s a javítást a fundamentumon kell kezdeni: ez padig nem más, miut a község. Csiuáljanik bármi jót a felsőbb közigazgatási ágakon, addig Borzasztó látvány tárult elénk. Az a rettenes ember egy fekete bőrtokot keresett elő zsebeiből, felp ittantotta fedelét s abból egy hosszú éles kést vett ki, ós . . . egy kis üvegcsét, melyben barnás folyadék volt. Az éles kés mógvillant. — Irgalom! esedezünk a hegygerinezen. Alig egy pillanat ketté volt vágva szerencsétlen társunk . . nyakkötóje, a derekát szorító bőr öv, fel szakgatva mellén az oda tapadt véres ing, a szűk felsőruha, s a martalócz áldozatának keblére hajtotta bozontos fejét, a ki az alig lihegő msíiben a sziv fekvését szimatolta. A mogorva embernek mosoly ült ajakára s az az éles kés megvillant másodszor is. Csak azt várta — mondottuk a hegygerinczen — hogy éljen, hogy felnyíljanak szemei s aztáu bele fogja döfni a lihegő kebelbe azt az éles kést, melyet oly görcsösen szorítanak ujjai. — Kegyelem! — rimánkodtunk minduyájan . . . Az a fényes éles kés . . . csörömpölve esett a kövekre, az a sötét alak pedig eugesztelődöttebb arczcca! tekintett fel hozzánk, aztáu oda tartotta a kis üvegcsőt amannak ajakához egy két cseppet öntött szíjába, megtörlötte véres arczát homlokát, mellét fehér kendőjével és oda kiálltott hozzánk: „el! . . . el! . . Tehát nem gyilkos, nem méreg itató — szóltam társaimhoz fordulva. Vezetőnk megborzadva a látottaktól mir korában a csúcsra futott segítségért, h)l egy nóhány turistát pillantott meg. Mire a segítség megérkezett, szerencsétlen társunk már köztünk volt. A mauila kötél segítségével felvon szólta őt bátor megmentője s a hegygerincz előrészén egy kis tisztásra fektette le, mellé ült, átölelte derekát s szeretetteljesen ápolta. Igazi bensőséggel köszöntöttünk a bátor férfiút, bocsánatot kérve tőle, bántó szavainkórt. még mindig gyarló lesz a közigazgatás, amíg a községi közigazgatási viszonyokat nem rendezik. A község közigazgatása a jegyző körül fordul meg; ő végzi az állami, megyei s községi teunivalókat a község területére s lakosaira vonatkozólag. A ki beletekint az általa végzendők rengetegébe, annak szinte megszédül a feje. Nincs tisztviselő állás, a melyet ha jól akar betölteni, annyi mindenfélét kellene tudnia, mint a községi jegyzőnek. Neki ismernie kell a soro zásra, adóügyre, a közigazgatás minden ágára kiterjedő törvényeket, az igazságszolgáltatási törvények nagy részét, népoktatási törvényt stb. És ha csak a törvényt kellene ismernie, de számon kelle tartania a rengeteg mennyiségű miniszteri, alispáni és szolgabírói rendeleteket. Ily veszedelmes tömkelegben okos fő is csak nagy gyakorlottság s hosz szu tapasztalat utján igazodhadik el. Fődolognak kell tehát lenni a községek rendezésénél, hogy az ügykezelés lehetőleg egyszerűsittessék. Véget kell vetni annak a sok irka-firkának, a mely a jegyző minden idejét elrabolja a nélkül, hogy valamit lendítsen a közigazgatás csigalassuságu szekerén. Ott pedig, a hol nagy az ügyforgalom, a község területének nagysága, vagy lakosaiuak száma miatt, ott kót vagy több állást kell rendszeresíteni megosztott ügykörrelFelemelendőnek tartjuk a községi jegyzők mai képesítését is. A községi jegyzői állás annál tiszteltebb lesz, viselője annál méltóbban felelhet meg magasztos hivatásának, mentül több előkészülettel, képesítéssel lép az ifjú e nehéz foglalkozásra. Nem mondunk valótlant, sem nem nagyituuk, ha azt állítjuk, hogy majdnem egész közigazgatásunk jósága a jegyzőkön fordul meg s ezért kívánjuk állásukat emelni. Természetesen rendezendónek tartjuk a jegyzők fizetési viszonyait is. Legyen megfelelő rendes és állandó fizetésük s lehetőleg mellőztessenek az u. n. mellék járandóságok s a felektől fizetendő dijik. Ezek ártanak a községi jegyző tekintélyéuek, sőt gyeDgébb jellemeket visszaélésekre csábítanak. Alkossák meg a községi jegyzők szolgálati ügyvitelét, hogy hadd tulja a jegyző mi az ó joga s mi az ó kötelessége. E tekintetben törvényeink oly hiányosak, bogy a lelkiismertesebb jegyző állása, büntetleusége a netán gyűlölködő felsőbbségóvel szemben vókouyka hajszálon lügg. Ne rendelkezzék fölötte a szolgabíró és ha hivatalos eljárásábau felsőbbségóvel összeütközésbe került, független közigazgatási bíróság döntsön az ügyben, ne psdig vádló és érdekelt ellenfelei üljenek statáriámot felette. Mindenesetre czélszerü lenne, ha a belügyminiszter mielőtt beterjesztené a kilátásba helyezett uj költségi törvényt a képviselőházhoz, nyilvánosság elé bocsátaná s megküldené azt a vármegyéknek. Igy alkalma lenne az uj törvényhez hozzászólni minden órdekeltuek az ország külöuböző vidékeinek szempontjából. És idejük lenue a községi jegyzőknek is összejönni s megháuyni vetni a törvényjavaslatot. Ez által irányt adnánk a közvéleménynek, sőt a törvényhozásnak is. r ÚJDONSÁGOK. — A járások uj beosztásának ügyével, mint az ismeretes, a deczember hó 21-re összehívott vármegyei rendkívüli közgyűlés foglalkozni fog. Az állandó választmány azzal a vélemónynyel fogjt e kérdést a közgytt* lés elé terjeszteni, hogy e nagy fontosságú ügyben, a határozat meghozatala elótt, bizassék meg egy küldöttség az ügy tanulmányozásával és véleményadással. A küldöttség tagjaiul ajánltatnak: Miklós László alispán, elnök, főjegyző, főügyész, pénztárnok, főszámvevő, kir. fómérnök, a főszolgabirák, továbbá Komis Ferencz, báró Vay Arnold, Darvas István, Szeutmáriay Dénes, Borbély Gáspár, Ujfalussy Béla, Gaál Elek, Szaláuczy Ferencz, Gencsy Albert, Bory Béla, Liptay Béla, Nozdrovinszky György, Jármy Miklós, Szabó József. — Intett, hogy távozzunk, hagyjuk őt, nyugalomra van szüksége a megmentettnek, de neki is. Tovább haladtunk. Rövid fél óra alatt a Tengerszem csúcson voltunk ós gyönyörködtünk az elragadó kilátásban, mely e csúcsról a magas Tátrában a legszebbek közé tartozik. Visszajövet csendes beszélgetésben találtuk elhagyott társainkat. A Majláth menedék ház tornáczán a bátor megmentő a következő kis történetet mondotta el magaviseletének illusztrálására: „O ós én, ketten szerettünk egykor egy leányt forrón, lángolón. Egy napon kértük meg a leány kezét, ón kosarat kaptam, ő neki reménység nyújtatott arra, hogy talán idővel ... ha jobb útra tér, ha kerülni fogja a vig czimborákat, felhágy a könuyelmü élettel, . . . móg megkaphatja az imádott leány kezét. A nekem adott megszégyenítő kosár, a neki, adott reményt nyújtó válasz, felkorbácsolta beuaem az alvó szenvedélyt, a gyűlöletet, s dult kebellel hagytam el egy időre a kedves vidéket, bosszút, esküdve bará'om ellen, ki boldogságom útjába akadt, a ki miatt én földönfutóvá lettem. — Megtudtam egy óv multán, hogy a szeretett leány oda lett igérve barátomnak s hogy barátom a vidék legnépszerűbb férfia lett, kit nemes gondolkozásáért mindeuki becsült, szeretett, mindenki ünnepelt. Móg inkább fellángolt gyűlöletem. Visszatértem s üldözni kezdtem őt mindenütt, társaságokban, a közügy terén. Mindhiába! helytelen magamviseletemért engemet kezdtek kerülni az emberek, az ismerősök, visszataszító modorom miatt ón lettem az elhanyagolt, a megvetett, a kinek pedig dus asztala körül előbbi években hemzsegett a barátok, a tányérnyalók serege. Belefáradtam munkámba, elhagytam a vidéket, nyakamba vettem a világot, s czéltalan barangolásra adtam fejemet. Az elmúlt napokban Lengyelország oldaláról kúsztam fel a bérczekre egyedül. És miért ne! A félelmet nem ismerem, kísérőre nincs szükségem. Nyaktörő utamFolytatása a mollékVsten.