Nyírvidék, 1893 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1893-12-10 / 50. szám

„

N Y I R V X P fc K." csinyelni azt az igen sokak által táplált aggodalmat, melyet a megüresedett alkapitányi állás betöltésének kérdése méltán okozhat. A irendőr-alkapitányi állás a városi hivatali tisztségek között a legnehezebbek egyike s miuden esetre munkával legmegterheltebb, még pedig testet-lelket kimerítő, ideg pusztító munkával. Reggeltől délig, kora délutántól estig tele van a rendőr-alkapitányi hivatal-szoba kis és nagy tolvajokkal, verekedőkkel, megugrott cselédekkel, panaszkodó háziasszonyokkal, éjjeli botrány-csinálókkal, jelentést tevő, rendelkezést váró rendőrökkel stb. stb., s panaszokat meghallgatni, kihallgatásokat végezni, jegyzőkönyveket írni, ítéleteket hozni stb. stb., ott vau maga az alkapitány s melléje beosztva egyetlen egy, havi 30 forinttal fizetett napdijas. S mindezeken fölül az alkapitánynak még a nyomozásokat is végeznie kell minden nevezetesebb ügyben. Igy, a sok stbivel leírva is meglátszik, hogy milyen halmaza a munkának van az alkapitány nyakában, s hogy — úgyszólván — milyen piszkos, ideg-bontó az a foglalkozás, amit teljesítenie kell. Hát még hogy van igazán a gyakorlatban?! És mindezekből következik, hogy igen sok arravaló tulajdonságokkal kell annak rendelkeznie, ki ezt a terhes hivatalt lehetőleg jól betölteni akarja. Munka-bírás, gyors tájékozódás, viszonyoknak és embereknek ismerete, megfelelő föllépás, jó gyomor, erős idegek, legalább egy kis rendőr-talentum és — — tiszta-kezűség. Exek az okvetetlen és elengedhetetlen föltételek. S mi azt hiszszük, hogy a nélkül, hogy személyi-kultusz üzésének gyanújába keveredhetnénk, most, hogy az alkapitány első tanácsossá megválasztatván, amaz állását elhagyja, kötelességszerűen konstatálhatjuk, hogy Bisthy Barna nehéz hivatalát derekasan betöltötte, szép sikereket érve el, s épen ezért támad a méltó aggodalom, a megüresedett állás betöltését illetőleg. A képviseletnek, mint az az előjelekből látszik, — módjában lesz többek közül ^választani meg azt az egyéniséget, kit erre az állásra megfelelőnek talál, csak az a fő s igen kívánatos különösen ez állás ketőltésének kérdésénél, hogy a pályázók képességének és arravalóságáuak elfogulatlan megítélése legyen a főszempont s hogy a képviselet tagjait e megitélésök elhatározásában mellék-tekintetek s hamis kortesjelszavak emelgetése meg ne téveszszék. Huszonöt év után. A magyar kultura történetében emlékezetes nap volt ennek a deczembernek 5-ike: Huszonöt esztendeje épen annak, hogy az 1868. 38. törvéuyczikket a magyar parlamentben kihirdették. Ez volt a helyreállott alkotmányos életnek egyik legszebb törvénye; ez volt az első határozott lépés a szabadelvüség utján s ez volt, mely a magyar népoktatás ó korát elválasztotta az ujkortó

1. Ez emelte a legszánalmasabb elhagyatottságból tanügyünket egyszerre európai színvonalra. S mint minden reformnak, ügy ennek is megvoltak a maga szomorú előzményei. 1848 érlelte a csiráját s 1849 október 9 én a reakczió dere már megfagylalta. A nemzeti ügygyei együtt veszett a nemzeti iskola eszméje is. Geringer ekkor hirdette ki Magyarországon az „Organisationslátszik a falu kis temetője. Kopár fákkal, hóval borított sirhantokkal. Heimburg. IV. Elhangzott az Ur szava, és lón világosság! A tündérszép vidéken, hol az emberiség bölcsője ringott, boldog tudatlanságban éli napjait az első pár ember. Dej ez csak addig tart, mig az ellenmondás szelleme: a sátán nem terem ott köztük. S mézes ^lángszavával fölkorbácsolja bennök a vágyat. A birás, a tudás vágyát. S a szunnyadó érzelmek lángot vetnek kebleikben. Lángot, olthatatlant. S ös-szüleink ezt örökbe hagyták reánk. Könynyel, vérrel, verejtékkel vegyest. És megszületett az emberiség. Mely olyan volt évezredek óta mint most. Ugyanazon erények tették nagygyá Rómát, ós buktatták el ugyanazon bűnök, melyek most is keblünkben honolnak. ^S lázas lüktetésbe hozzák ereinkben a vért. Ugyauazon szenvedélyek szülték a nagy Franczia forradalmat, és a vallási rajongás túlkapásait az inquisitio korában. Az ember volt, van és lesz. S a férfi osztályosa, bűne, erénye az asszony. Bűnhődünk mindnyájan ós szüleink bűnéért, s méltán, mert osztozunk gyönyörében is. És ezt hagyjuk örökül fiainknak. .Ember küzdj és bizva bizzál 1" Madách. V. Egy darab elcsent sajttal csórében, fatetején ül egy holló feke ében. Róka koma ott settenkedik a fa alatt, megéhezve a sajtra, s addig hamiskodik és hizelg a gyanútlan hollónak, mig övé lesz a koncz. Jól esik ez neki, mert csak az imént vallott rut kudarczot az el nem ért savanyu szőllővel. Rengeteg erdő mélyén az állatok királya, egy hatalmas oroszlán vivődik a hallálal. S kik eddig félve rettegték hatalmát, a tányérnyaló szolgahad, ott szidja, Entwurfot" s ezzel aztán a szabadelvüség felett diadalt ült a reakczió és a határtalan gyűlölet. A nemzeti szellem elnyomására a legalkalmasabb hely volt az iskola. Thun Leó gróf, a hatalmas osztrák miniszter, mindent elkövetett, hogy Magyarországot németté tegye. A magyar nyelv, magyar műveltség, nemzeti szellem egyértelmű volt előtte a keleti barbársággal. S az állam pénztára csak ott ment az iskola fentartók segedelmére, a hol németesitő törekvései érvényesültek. A nemzetnek a legjobbjai a hazából kiüldözve hontalanul bolyongottak a a kik itthon maradtak, vagy hallgattak, vagy pedig kezet fogtak a hatalommal. . . . A buzgó iskola-tanácsosok közül Haas dr. fennen hirdette, hogy ráfogja kényszeríteni még az alföldi csikós-fiukat is a német ABC-re. Buzgólkodásának a jutalma nem maradhatott el. A hálás miniszter megszerezte neki a szatmári püspöki süveget. Most az ultramontánok és a bécsi kormány nyilt szövetséget kötöttek s 1851 ben Thun Leó már azt jelentette a császárjának: „Az összes közoktatásügyet a katholiczizmus szigorú vallásos nézetének kell áthatni. S négy év múlva már az iskolák felett való felügyelet a prépostok, czimzetes apátok kezében volt. A bécsi kormány gyűlölete és felekezeti türelmetlenség együtt rombolták most a magyar nemzeti géniuszt. Az ország lakossága — katholikusok ós uem katholikusok egyaránt — borzalommal fordultak el a rombolás e nagy munkájától. S ha akad valaki a főpapok közül, ki szívébon a nemzeti aspiráczióknak is helyet adott, azt üldözték, gyanúsították Csak a protestánsok voltak azok, kik az Eutwurfból azt fogadták el, mit a korszelleme is kívánatossá tett, de a nemzetellenes törekvésekkel szembeszálltak. 1860-ban lankadni kezdett a reakczió, de a támadóval együtt merült ki a védő is. A nép megunta az iskolák terhét s az engedékenység első következménye az lett, hogy mindjárt az első évben 100,000 gyermekkel kevesebb járt iskolába. A tanítók fizetését itt is, ott is leszállították s lassanként a hivatottak helyét a kathedrákon a Czérnási szabómesterek, a kiszolgált katonák foglalták el. S mire a kiegyezés ideje elközelgett, az ország tanügye a lehető legszánalmasabb állapotba jutott. Ekkor vette a kezébe Eötvös báró a 48-ban elszakadt fonalat újra. S ez elhagyatott sötétségbe világított be a szabadelvüség fáklyájával. Megalkotta a népoktatási törvényt s a szabadelvű haladás eszméinek testet adott. Műveltségünk történetében előkelő helyet fog eunek majd adni a história. EÍ volt az a törvény, mely először mondta ki a szentesített törvény erejével, hogy a tudomány közkincs, inelyuek elemeit a haza minden polgára tartozik megszerezni s a ki ezt a kötelességet elmulasztja, azt arra kényszeríteni kell. EZ a törvény kergette ki a népiskola kathedráiból a nem oda illó kufárokat s «z adta át azokat egyedüli jogos tulajdonosának: a képzett tanítónak. Ez iktatta először törvénybe egy nagy ideálistának — II. József császárnak — egy szép, de rosszul alkalmazott eszméjét: a nemzeti iskolát, melynek most községi iskola a neve. És ezt tette úgy, hogy nem sértette senkinek a jogát. A felekezetek, sőt a magánosok is, tarthatnak iskolát fenn, de ha az az iskola nem felel m'g a kor nak, akkor a polgári község köteles felállít ini a községi iskolát. Én legfóképen ebben látom az igazi szabadelvű • séget. De ettől már sokan eltértók. A felekezeti érzékenykedésben szenvedők jogcsorbitást látnak a községi iskolában s a felekezetiesség ellenségei pedig csak az állami iskolától várnak mindent. Pedig a középút csak a községi iskola lehet. Ha a község az iskolafentartó, akkor ez választja a tanítót s ez a lakosság akarata ellenére nem lehet pl. más vallásfelekezetü, mint a községi lakosság. Itt tehát még a felekezeti érdek is érvényesül addig, mig gúnyolja, bántja a bukott nagyságot. Ö;ülve kínjain. Mindennapos dolog. S ott lenn, a pitakparton egy hatalmas kényúr, a vérengző farkas lakomát csap áldozata véres teteméből, az ártatlanul főlkonczolt bárányból. Az országúton egy molnár mester vezeti szamarát, a melyen fia ül. Mig a falusiak guaykac.aji kisőri a menetet. Aesopu3. A valódi költészet aranyos napsugarán bociátkozott le a földre a virágok tündére, és életet lehelt hü alattvalói hideg kis szivébe. S a sok mindenfele . tarka szinpompáji,illatozó virág mind életre kél most. Örülni, küzdni, szenvedni, miként az emberek. A bájos Híjnalka, szelíd kék mezében, kitárja kebelét, hü kedvese Hajnal szerelmes csókjára. A kert többi virágai mind mind aluszuak móg. S hll szerelmök édes titok. Ilijnal ós Hajnalka titkos boldogsága! Aluszik a kis Ibolya mélyen, s kínos álom gyötri szivét. A mi után tegnap hón sóvárgott — irigyelve egyik más virágot, elérte most, de hajh! boldogtalan. És felsóhajt: „Bir csak ismét kis Ibolya lennék!" S örül hogy C3ak álom volt az egész, a mire felébred ! A Szarkaláb úrfi megunta a magányt, g házasodni készül. De hiába szópeleg jobbra balra. Mind kineveték ót a többi virágok. Móg a csalán is megcsípni készül, hogy ha nem áll odébb. Tompa Mihály. VII. Vad csataorditással kapnak fegyverükhöz az emberevő Pápuák, amint megjelenik fejők fölött egy hatalmas léghajó, s benne néhány elszánt utas. A kilőtt nyilak, elhajított dárdík már majd-majd elérik a tépett, foldozott léggömböt, midőn a benne leaz az iskola érdekeivel azonosítható. Az állami iskola pedig oda kell, hol azt a nemzeti érdekek megkívánják. Ez tehát az a kiinduló pont, melyen a reformnak tovább kell haladni. Az uj iskola uj embereket nevelt, a törvény alkotói uj tapasztalatokat szereztek s ezek mind, mind azt hirdetik: Itt megállaui nem szabad! * * * A tanügy tehát a községi ügyek között csak ugy helyet foglal el, mint a katona, a cseléd vagy akár az adó ügye. Logikai következetesség tehát, hogy ezt is be kell illeszteni a községi közigazgatásba. Ezt pedig csak ugy lehet, ha az iskola felett való felügyelet a közigazgatás részéről közvetlen lesz Kívánjuk tehát, hogy szűnjenek meg az iskolaszékek s a telügyeletet vegyék át a községi képviselőtestületek. Ezekbe pedig a tanitó (igazgató) legyen olyan tanügyi előadó, mint a milyen a tanfelügyelő a vármegyén s a milyen a miniszter az országgyűlésen. Kívánjuk, hogy a felekezeti iskolák is megmaradjanak ott, hol van erre alap és anyagi erő, de az állami felügyelet szempontjából nem tartjuk megengedhetőnek, hogy különbség legyen a felekezeti, községi, vagy állami iskola között. A nemzeti géniuszt egyenlően tartozik szolgálni mindenik; miért ne mérjük tehát az eredményt is egyenlő mértékkel? Az iskolafentartói czim nem menthet fel senkit a nemzeti állameszme ápolásától és nem jogosíthat senkit arra, hogy iskolájában csak azt és ugy tanítsa, a mit akar. Ne legyen tehát különbség sem a tananyagban, sem a tantervben, de még a tankönyv-engedélyezésben sem. Ám engedélyezzen az egyházi hatóság is, ha akar, de ezt azért használni ne legyen szabad addig, mig az a miniszteri approbacziót is meg nem nyeri. Kívánjuk továbbá, hogy a különféle rangú iskolákat hozzák oly szerves összefüggésbe, hogy a tanuló azokon át oly egymásutánban haladhasson felfelé, mintha akár létrán lépdelne. A mai iskolai rendszerünk egy kháosz, melyben eligazodni nem lehet. A ki például elvégzi az elemi iskola hat osztályát, azt felveszik a polgári iskola 3 ik osztályába. De ezért tévedés volna mégis azt hinni, hogy annak az 5—6. osztálya egyenrangú a polgári iskola 1—2. osztályával. A józan ész pedig maga ezt mondja. Tehát e két fokozatú népiskola tantervét kellene ugy átdolgozni, hogy az szóljon négy elemi és négy polgári osztályról. Igy csupán alaki ós nem lényegi változtatással, valamennyi teljes 6 osztályú elemi iskola két polgári osztályt is nyerne, mit, ha módja van a fentartónak, móg két osztály szervezésével, polgári iskolává is kibóvithet minden nagyobbszerü áldozat nélkül. És ha ezt a kérdést megoldották, még egy lépést kell csak tenni s megoldhatják az egységes középiskola kérdését is. Hiába folynak a tudós ankétek, nem tudnak addig megegyezni, mig a kiindulási pontot nem a polgári iskolában keresik. Ezen felül pedig már t pályaválasztás következik, egységesíteni ugy sem lehet. KiváDjuk, hogy az iskolafentartóknak érintetlenül álljon fenn a szabad tanitóválasztási joga, de ezzel szemben az államnak csak egy biztositéka lehet: adjon minden tanítónak egyedül csak ó diplomát. Képezzen, ha épen akar, minden felekezet tanítót, de a tanképesitósi vizsga legyen teljesen egyöntetű, egy mértékű ós állami. Csak igy lehet biztosítva az állam, hogy az összes iskolákban a magyar állameszmót hirdeti minden tanitó s igy nem lesznek azok DikóRománia, vagy a nagy Németország ügynökei. És végül van móg egy kívánságunk. A kü|önbözó rangfokozatú iskolák tanítói és tanárainak képesítése között keressenek valami oly szerves összefüggést, hogy a nagyobb képesítés foglalja magában a kisebbet. Avágy nem abszurdum-e, hogy polgári iskolai tanítói oklevéles ember, ha külön képesítve niucs, nem lehet elemi tariitó? Másfelől pedig a törekvő tanitó számára nyisáanak utat a középiskolai tanári diploma elnyerésére is!.'Ne azt kérdjék: Hol tanulta? Hanem azt: Mit tud? É-í csak ez legyen a mérték. V vők kétségbeesett erómegfeszitéssel kidobáljik utolsó terhüket. S a léggömb tova repíti a bátor kis csapatot. Majd India exiticus ege alatt látuuk a máglyára hurczolni egy ifjú nőt. De a végső perczben nem késik & segély. S a daliás hős keblére vonta a megmentett áldozatot. Társai segélyével diadalmaskodva a vad ellenségen. S amott a szilajul hullámzó Oczeán tetején a vihar labdaként dobál egy hajót. Mig lent-lent, mélyen a tenger fenekén csatangol egy búvár, s turkál a rengeteg kincsben. Mihez hasonló ide főnt móg sehasem látott napvilágot. Most egy borzasztó ágyú lövés remegteti meg a föld golyót. A kilőtt óriás lövegben berendezett lakás van, s egy egész társaság. Megsem akarnak állni a holdig. Dehát mégii C3ak vissza kerülnek az öreg földgömbre. Jules Verne. VIII. Félelmetesen dörg az átok a fanatikus aggastyán ajkairól, a mint hófehér szakállával, jajgatva sepri a földet, s meghasítván köntösét, villámokat esd le Jehovától gyermeke fejére. Ki elhagyta Ő3Z apját, megtagadta ősei hitót, s szivében a művészet szent tüzével szökött ej éjnek idején e szülői háztól, hogy megkísértse szerencséjét künn a nagyvilágban, ama jelentŐ8ógteljez deszkákon. S az a másik szerencsétlen bukott leány Ki borzasztó titkával a múltban kezdé el házaséletót-lDa hajh! nincsen áldás rajta. Mert nem tud fölnevelni gyermeket. Mig az agg rabbi bölcs jósága a Jehovától le nem imádkozza részére a büuboc3ánatot. S ezt aztán szive vérén váltja meg az elátkozott, de büuhódésében megtisztult szerencsétlen anya. Ez az örökké perlekedő aggszttz. Ki ósdi megjelenésével mosolyt fakaszt a szemlélő ajkán. Da ugyan-