Nyírvidék, 1893 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1893-12-03 / 49. szám

Melléklet a „Nyírvídék" 1893. 49-ik számához, Képviseleti ta?ok választísa. A városi képviselő testűlet tagjai felé részének megbízatása ez év végével lejárván, Nyíregyháza város polgárainak még e hó folyamán alkalma lesz arra, hogy községi képviseletét, a mandátumok megszűnésével kilépő képviseleti tagok helyeinek választás utján való betöltésével ismét teljessé tegye. E« alkalom jelentősége és fontossága nyilvánvaló Nyíregyháza egy nagy arányokban fejlődésnek indult viros. Gyors egymásutánban, szinte lázas igyekezettel alkotta és szerezte meg magának amaz intézményeket, melyeken mai városias fejlődöttsége alapszik. Ezek az alkotott és megszerzett intézmények azonban inkább csak a keretet képviselik. A jövendő feladata és munkája, hogy e díszes és bő térséget határoló keretek között városunk megfelelően berendezkedjék. A ráma meg van: nagy és diszes; mist már a képet kell, a hozzá való szépet, megfelelőt beillesztenünk. Sántikál és nem is igaz talán egészen ez a hasonlat; de annyi igazság van benne még is bizonyára, hogy Nyíregyháza város képviselő testületére igen nagy feladatok, bölcs és idején való teljesítése vár még. Nyíregyháza városias fejlődésében igen nagy hézagok vannak, melyeket betölteni kell és nagy arányialanságok, melyek a nhamos haladásban keletkeztek, de a melyeket ideje most már észrevenni és kiegyenlíteni. íme a feladat, mely a városi képviselő testület bölcsesegét és gondosságát igényli, hogy teljesülhessen. S e város minden adófizető p dgára bizonyára érzi, hogy városunk közdolgainak intézése, — abban az értelemben tudniillik, hogy a nagy áldozatokkal rakott alapokon e város jövendő megfelelő fejlődése biztositassék — legelső sorban a képviselő testület kötelessége, mert e testület az, mely a város közönségével, — mint megbízóval — szemben felelős. Ezt a felelősséget a mi városi képviseletünk tagjainak igen tekintélyes része — sajnos — nem veszi komolyan. Hiteles adatok nem állanak ugyan rendelkezésünkre, de bízvást állítjuk, hogy igen nagy a száma az olyan képviseleti tagoknak, kik megbízóikkal szemben még annyira se tesznek eleget vállalt kötelezettségüknek, hogy a képviseleti gyűléseken megjelenjenek. Hogy ez az indolencia mennyire nem kivételes dolog, hogy ellenkezőleg — mennyire csaknem általános, azt mutatja az a tény, hogy — évekre visszamenőleg — talán egyetlen egy alkalommal sem lehetett elintézni a tárgysorozatban való első kitűzéskor olyan ügyet, melynek eldöntéséhez a törvény a képviseleti tagok bizonyos számú megjelenését kívánja. Nem p dig azért, mert a képviseleti tagok jó nagy része a gyűlésen nem jelent meg. A törvény, a képviseleti tagok vállalt kötelezettségeinek teljesítésére nézve (amelyek között bizonyára a legelső az, hogy a képviseleti tagok a gyűléseken megjelenjenek) semmi határozatokat nem tartalmaz ugyan, mi azért mégis igen czélszerü Iiiimak ulata. Cseley Laczi, a kis Szabados Miriska jegyese, miután már vagy százszor elhatározta magában, végre egy szép napon csakugyau bátorságot vett magának megkérdezni az öregektől, hogy miért h lasztják az ő esküvőjüket tavaszról őszre, őszről taviszra, holott ők kettecskén Mariskával már igen rég tisztába vannak azzal, hogy szeretik egymást. Az öreg űr hosszan elgondolkozott az adandő fe leleten, de aztán mégis csak megmondotta az igazat. — Hát bizony Laczi fiam, elhiszem én, hogy maga már nagyon szeretné vinni Mariskát. — De abba bele szólása van ám az orvosuak is! Azt hiszik maguk, szerelmes fiatalok, Ingy a világ sora már egészen maguk utáu igazodik? Hiszeu csak a vak nem látja, hogy az a szegény gyerek beteg, nagyon beteg. Annak egy-két évig gondolni sem lehet a férjhezmeuésre, gyermeknevelésre olyan kevés a vére, ho,

ry egy szuuyog se cserélne vele. De hát maguk barátocskám vakok valameunyien. Cseleynek aztán bizony el kellett ismernie, hogy öreg Szabadosnak igaza van. Mikor- egyszer-egyszer nem a ra tga szerelmes szemeivel, hiuem a bírálgató idegen embernek józiuságával tudott ránézui arra a törekeny kis babác-ikára, — aki neki egy egész uagy világot jelentett — akkor kénytelen volt belátui, hogy az a gyenge kis gyerek még egyáltalán uem feleségnek való. Tartott is nála jó darabig a szilárd elhatározás, hogy várni fog türelmeseu, hanem mikor egyszer a kis Mariska meglesve az alkalmas pillanatot, féltréfásan, félkomolyan, de enni való naivsággal és szégyenlősen kérdőre vouta Liczikát, hogy mikor hajlandó már ünnepélyesen és határozottan követelni a kezét, — akkor aztáu elfeledkezett mindenféle kenetteljes elhatározásról s karon fogva a kicsikét, előtört a titokzatos ablakmólyedésből, egyenesen a p ipa szobája felé. Igaz ugyan, hogy a babus már félúton megrémült a kitöreudő vihartól es szívesen meghátrált volna, de az lehetetlen volt. dolognak tartanánk, ha a polgármester úr időszaki jelentéseiben erre vonatkozólag is közölné az adatokat, amit annál is könnyebben meg lehetne tenni, mert a képviseleti gyűlések alkalmával a jelen levő képviseleti tagok névjegyzéke a jegyzőkönyvbe fölvétetik. Városi közdolgaink iráut az érdeklődés mértékének ez a számla-lapja egy utmutatója lenne a választó polgárságnak. Ez adatok nélkül is szives figyelmébe ajánljuk ezt a szempontot a közeli választások alkalmával a választó közöuséguek. Egy másik szempont, amelyet irányadóul kell venni az adandó szavazat elhatározásánál: az arravalóság kérdése. Tulajdonképen azt kellett volna írnunk, hogy az — intelligencia szempontja. De félünk a félremagyaráztatástól, pedig szeretnénk, hogy — ennél e kérdésnél — jól megértessünk. Az „arravalóság", az „intelligenczia'- alatt mi nem osztályos megkülönböztetést értünk. Sőt ellenkezőleg, szeretnénk, ha teljesen kiküszöbölve látnánk ezeket a megjelöléseket, melyek, hogy a mi községi életűnkben szerepelnek s embereket és törekvéseket egymástól külön választanak és megkülönböztetnek, hát épen amaz ismeretes egyénisegekuek köszönhető, kik — mert ez a keuyerök — nadrágos és nem nadrágos emberekre osztályozzák a mi népünket, s ők magok olyan módon tolják föl magukat a nein nadrágos érdekek vezéreiül hogy kérkedve — — nem czipőt húznak, de csizmát, a nadrág fölé. Nyíregyháza város képviselő testületének, tagjai összealkotásában ige i is nagy iutelligencziára van szüksége. Szükséges, hogy városunk különböző fejlődési irányainak megfelelően, mind ezek az irányuk a legmegfelelőbb, tudniillik a legintelligensebb egyének által képviselve legyenek e testületben. Épen azért igen kívánatos lenne, ha a választásokra a választó polgárság a kellő előkészülettel jelenne meg. Ö>sze kellene hivai kerületenkint külön-külön a választókat s ez értekezleteken meg lehetne állapítani — az emlegetett érdekek szempontja szerint — hogy kik legyenek a képviselet tagjaiul megválasztandók. Ilyen — tisztán városi közdolgaink érdekeinek figyelembe vételével való előzetes megállapo dásokra és választásokra a mostani választás annál is inkább kedvező alkalom, mert minden jelek mutatása szerint — igen bölcsen és okosan — ennek a választásnak az esélyeit, pilitikai elvek, harcza nem fogja befolyásolni. Az egyéni — esetleg politikai jelszó alá rejtett — érdekek befolyásolásától való őrizkedést pedig talán nem szükséges polgártársaink figyelmébe ajánlani. A javasolt — kerületenkint tartandó értekezletek eszméjét ilyen, esetleges kísérletek megakadályozása szempontjából is ajánljuk a választó polgárok figyelmébe, annál is inkább, mert a mi városi közdolgaink elég jelentősek és eléggé nagyfontosságúak arra, hogy mikor azok intézőit, irányitóit választjuk, hát ne engedjük meg, hogy egészen más természetű küzdelem porondjára való politikai jelszavak vagy épen ezek alá bujt egyéni érdekek kevertessenek bele e választás esélyeinek döntő momentumaiba. Laczi keze mint valami vaskapocs szorította az övét s ha csak azt nem akarta, hogy eltörjön az a kis viasz-kacsó, hát menni kellett. OJabeut a két öreg épen nagy hangon vitatkozott valamin, és a mint a gyerekek előadták nagy félénken kérésbe burkolt vádló sürgetéseiket, mély csend támadt a szobábau. Az öreg Szabados izgatottan tolta pápaszemét homlokára meg vissza, s szemmel láthatólag jobban szerette volna átadni a szót feleségéuek, ki azonban megátalkodott módon teljesen hallgatott. Miután pedig más könyörü'etes lőlek nem akadt, a papa némi húzódás után maga rukkolt elő azzal, hogy a gyermekeknek móg várni kell sokáig, mert különben az orvos bácsi nem áll jót semmiről. Persze, hogy ez a biztatás nem valami nagyon lelkesítette a gyermekeket, s csendes megadás helyett ki könnyel, ki szóval kezdett a papi makacs szívére hatni. A mama u^yau megfutott, hogy ne is lássa kétségbeesett vergődésüket, de a papi annál hősiesebben kitartott álláspontja mellett s talán még Laczi maga is elpityeredett volna, ha döntő pillanatban elő nem kerül a ház régi barátja, az öreg háziorvos. Az orvos bácsi az öreg doktorok szokása szerint goromba volt ugyan, de jószívű. Mikor meglátti a szegény két gyerek bánatos arczát, megesett rajtuk a szíve s igy szólott Szabadoshoz: — Nézzed csak öregem, minek hagyjuk mi ezt a kót makrauczos gyermeket sokáig epekedni? Nekem vau egy jó ideám. Hi már sehogy sem tudnak várni arra az esküvőre, vigyük őket a pip elé, hadd legyenek férj és feleség, de Mariska szépen itthon marad, Liczi pedig udvarolgat neki tovább, vagy ha nagyon fáj a szíve a lelakatolt kis feleségért, elutazik egy időre, igy majd csak könnyebben eltelik az az egy-két esztendő. No mit szólsz hozzá ? Ugyan mit is mondhatott volna erre az öreg ? — Szólani külöuben sem tudott — mert a két gyermek hol neki esett, hol a doktor bácsinak s össze-vissza A szolgabírói járások uj beosztása. Előre látható volt, mert természetes forrásokból ered, bogy a m. kir. belügyminiszternek vármegyénk közigazgatási járásai uj beosztására vonatkozólag a törvényhatósághoz iutézett leirata, amint az lapunk legutóbbi számának közlése uyomán publikálva lett, szóles körökben fog élénk érdeklődést kelteni. E belügyminiszteri leirat három szolgabírói járásnak: a bogdányi, felsó-dadai és tiszai járásoknak megszüntetése, illetőleg a szervezendő központi és a kisvárdai szolgabírói járásokba való beolvasztásának kérdését hozta napireudre, s érthető dolog bizonyára, hogy sok mindeu tele, jogos és jogosulatlan érdek próbálkozik az uj reudezkedósek ellen való állás foglalásra . Vármegyei közéletünk egy régi tényezőjének tollából közöljük e kerdésre vonatkozólag az alábbi észrevételeket, melyeket, ez ügynek a deczember hó 20-diki vármegyei rendkívüli közgyűlésen való tárgyalása, különösen is aktualitást kölcsönöz. íme: ,Biharvármegyének 447,834. lakosához 17 szolgabírói járása vau; Szabolcsvármegyéuek 243,803. lakosa 7 járásba vau osztva. Biharmegye derecskei járása csak 8 községből áll 22,620 lakossal, érmihályfalvi járása 13 községet számlál 23,401 lakossal, Érinihályfalva járási székhelyén nincs járásbíróság, hanem a járás területe részben a székelyhídi, részben a margitai és részben a derecskei járásbírósághoz tartozik, mely utóbbi járásbíróság pedig nem is a biharmegyei nagyváradi, hanem a hajdúmégyei debreczeni járásterületóhez tartozik; és a Biharmegye 17 járása csak 11 járásbíróságba van beosztva, vagyis a derecskeivei 12 be s igy 4 járási székhelye vau, hol jirásbiróság nincsen, u. m. a herendi, báli, érmihályfalvi és szalárdi járások. Szabolcsmegye beosztásra kárhoztatott járásai az előbb említett derecskei ós érmihályfalvi járásokon kivül még 9 községgel és 20,116 lakossal biró tordai, a 22,023 lakossal biró szalárdi, a 24,367 lakosú magyar-cíékei, a 24,527 lakosú csófai járásokat ugy kiterjedésben,) mint népességre nézve felül haladják, jelesül a dadai-felső járásnak 15 községben 24,033 lakosa, a bogdányi járásnak 20 községben 27,744, a tiszai járásnak 25 községben 24,895 lakosa van, s még sem indítványozza a bihari megyehatóság ezen járások megszokott helyzetébőli kimozdítását, mert Biharmegye hitósága nem a központi hatóság, hanem a nagy közönség kényelmét keresi a szolgabírói hivatalok székhelyeinek megállapításánál. A hivatal a közönségért van, s nem a közönség hivatal érdekeiért, tehát ott kell a járási székhelynek leunie, a hol az ahoz utalt terület lakosai által legkényelmesebben felkereshető. Ezen sarkalatos elv megrontása czéloztatik azon tervezés által, mely szerint a gávai és kemecsei 2 bíróság Nyíregyházára, a mándoki Iíisvárdába tétetnék át. Hiszeu a dadai felső járásnak Nyíregyházához legközelebb fekvő községe Buly roszutbau, félnapi járás Nyíregyházához, mit mondjuuk akkor a Tisza oldalon és azon tul fekvő községekről, ezek nem köszönnék meg ezt az atyáskodást, hogy ha nekiek a szolgabírói hivatal köréhez tartozó közigazgatási adó, hadkötelezettségi, közmuaka, cseléd, sat. ügyeikkel a köipontjukou lévő Giva, Kemecse, Mándok helyett a napi járásra eső Nyíregyháza, illetőleg Várdába kellene u

f,azniok. Es nem indokolható azzal, hogy ugyanott a törvénykezés ügyeit is végezheti; a kinek olyan vau, azt elvégzi helyette ügyvédje, a szegény ember maga ugy sem képes peres ügyeit intézni ügyvéd nélkül, a jelen bonyodalmas törvénykezési rendszernél . Sőt van Nyitramegyében egy járás, melyhez ugy törvénykezési mint közigazgatási tekintetben ugyan az a 15 uépes község tartozik ós még is a járásbíróság tul a Vég folyón fekvő Vágselyéu, a szolgabírói hivatal pedig innen a Vágón,Tarnóczon szókel, ennek oka az, hogy a járásbíróság székhelyét térképről állapittotta meg a miniszter, mig a megye azt vevón tekintetbe hogy a ölelte, csókolta őket, — hát csak belenyugodott a végzetbe. Nem is sokat vártak tovább, pár hétre meg volt az esküvő. A kicsike pajzánul víg volt az egész szertartás alatt, mód nélkül tetszett neki, hogy ő ma olyan asszony lesz, aki mindjárt el is válik az urától, de aztán mikor este kikísérték a vasúthoz a szegény férjem uramat, aki egyedül volt megkezdendő nászutazásukat, akkor egyszerre elmúlt minden jó kedve, nyakába akaszkodott Lacikájának és sírt keservesen. Hát móg azután, mikor megkapta férjecskójének első szomorú epédő leveleit! Annyit sírt és oly rosszul nézett ki, hogy az öreg orvos először is komoly szemrehányásokat tett magának ideájáért, azután pedig nem késett Laczinak egy csomó gorombaságot irni, kijelentve, hogy elsikkasztja leveleit, ha még több bolondot összeír, mert egészen beteggé teszi velük a kicsikét. Beszélhetett annak! Ha nem írhatott siránkozó szerelmes leveleket a feleségének, akkor nem is irt egy jó ideig semmit, a.nitól aztán a kis feleség móg betegebb lett. Később irt közönyös dolgokról, de akkor meg az volt a baj, hogy már elhidegült: szóval az árra kis menyecske napról-nipra betegebb lett s a három öreg végre hosszú tanácskozás után elhatározta, hogy hazahívja a fiut. Szép őszi nap volt, mikor elvitte a posta Cseley Laciihoz messze idegen országba az öreg Szabados levelét s mikor tudtára adták a kis menyecskének is, hogy rövidesen haza várhatja a férjét. Hogy megörült az a gyerekasszony erre a jó hirre. A piczi kert legvégibe vonult el, hogy kedvére kisírhassa magát, ott lelte meg őt a doktor bácsi, amint egy-egy odvas fának támaszkodva szinte önkívületben tépegette a repkóDy leveleit, — könnyes szemeivel a távolba nézve, mintha már látná jönni messziről érkező, rég várt kedvesót. Oly szép volt igy a kicsike, nekiderült lángoló arczával, pihegő keblével s az orvos mégis aggódva nézett reá, mintha csak rosszat sejtett volna.