Nyírvidék, 1893 (14. évfolyam, 1-53. szám)
1893-10-22 / 43. szám
„rv "v f if v i i> É: k." Három lemondás. Nyíregyháza város tisztviselői karában három rövid időközü egymásutánban történt lemondás folytán megüresedett — hivatali állást kell a legközelebbi jövőben a tőrvény rendelése szerint választás utján betölteni. A képviselő testület tagjait, kik a város közönségének megbízásából a választás jogát gyakorolni s ebbeli kötelességüket teljesíteni fogják, a legnagyobb figyelemre, gondosságra és körültekintésre hívják föl azok az ismeretes körülmények, melyek e három tiszti állás megüresedésének történetét képezik — és e körülmények által demonstrált tanulságok, adandó szavazataik elhatározásában. Mi ezt a gondosságot és körültekintést a legteljesebb tisztelettel e testület iránt, ajánljuk a képviseleti tagok figyelmébe, kijelentvén egyúttal az esetleges félreértések kikerülése végett (s kérve az engedelmet a rövidke kis kitérésért), hogy a mi tiszteletünk e testület iránt sokkal igazabb és őszintébb, semhogy azt valaki a szeptember 22-iki képviseleti gyűlés által megrendelt tiszteletnek értelmezhesse. A megüresedett hivatali állások között az első tanácsosi állás legjelentősebb. És pedig nem csak azért, mert városunk igen nevezetes anyagi érdekeinek képviselete van e tisztviselőjére bízva, hanem szervezeti szabályuuk amaz érthetetlen, egyébként ismert motívumok szerint keletkezett rendelkezése által is, hogy a ki ezt az állást betölti, az a „polgármesteri helyettes" méltóságábau és teendőiben a főjegyzővel osztozik. Ettől a beneficiumtól eltekintve is azonban, az a nevezetes szerep, melyet betölteni az első tanácsosuak, városi közdolgaink intézésében kötelessége, e tisztviselői állásnak nagy dignitást kölcsönöz. A képviselő testületnek, ahogy a jelek már most is — ez állás megüresedésének negyedik napján s legalább is egy hónappal a választás előtt — mutatják, módjaban lesz több arra érdemes és alkalmas férfiú között választani. A képviselet bölcsességtől függ, hogy bizalmával e hivatalra a legérdemesebbet és legalkalmasabbat válaszsza meg a pályázók közül, akik között bizonyára nem fog akadni olyan egyéniség, aki erre a notóriusán bizalmi és mindenek fölött megbízhatóságot igénylő állásra múltjánál fogva egyáltalában uem reflektálhat. Nagy örömünkre fog szolgálni, ha annak idején, mikor ez állás betöltésének kérdése a képviselet döntése alá kerül, móduukbau lesz följegyezni, hogy ez a megjegyzésünk felesleges volt. Jelentjük előre is, hogy szívesen fogjuk megtenni ezt a beösmerést; ellenkező esetben pedig, ha tudniillik ilyen jelöltség, minden jó reménykedések ellenére a képviselő testület restauráló gyűlésén szóba kerülne, kötelességünknek fogjuk tartani, hogy most tett . megjegyzésünket megokoljuk. A béke-bírói állás betöltésének kérdéséhez fűződő érdekek szintén nagyok és jelentősek. Azok az 5—10—20 forintos perek, melyek a városi békebíró előtt nyernek — törvény szerint —• elintézést, egyebekről nem is szólva, városunk iparosai és kereskedőire nézve igeu nevezetes dolgot, képviselnek. És mi, hallván évek óta és ugy szólván „A NYÍR VIDÉK TÁRCZÁ J A" Exideál. A szoba most is olyan, mint volt, mikor Helikonnak neveztük el; egy-két arczkép hiányzik csak onnan és helyettük más képe tekint ránk. Mindez előttem csekélység, lehet — ön előtt, nagyságos kisasszony, sok, mert hiszem, hogy az eltűnt képekkel szivéből is iparkodott kitörölni levégzett udvarlói képét, s az uj képek gazdái szivében is elfoglalják helyüket, ha van ott annyi hely: Mi sem változtunk, ha csak nem vészük változásnak, hogy bajuszom néhány milliméternyivel hosszabb lett, vagy hogy szemem fölött a fürkésző felfedezhet egy gyenge szarkalábot, halvány barázdát, mit öntő! kaptam örökségképpen, s akarva nem akarva emlékeztetóm a sok bánatra, sóvárgásra. Maga sem változott, barátnőin: haja most is koromfekete, akkor éjszinünek mondtam, arcza most is vakító fehér, szemei élénkek, hangja csengő; szóval olyan, mint volt; s ha emlékezete azt súgja, hogy régen más kifejezést használtam, az sem jelent változást, sem magán, sem bennem, talán a költőiség írányábau. A változás nem rajtuuk; nálam, még nem is bennem, hanem köztünk van. Mutassa csak meg régi arczképemet, talán lesz még belőle, akkor sokat adtam. Lássa hátán ezt irta, mert ezek az ön betűi, gyengéd női vonások, mintha minden szóban lelkét akarta volna oda rajzolni. Ezt irta még olvashatom 1 „Legjobb barátom s legédesebb . . Nos ez a néhány pont. ez a kihagyás ne zavarjon meg az „édes" utáni kihagyások édesebbek, mintha kiirta volna azt az édes dolgot. Nézze a képet, nézzen meg engem : ugy e nem változtam. Vagy a lel kem? Az sem: előbb mondta, hogy lelkemen nem eshetik rozsda, hogy megbánta, mit elkövetett ellenem, meggyőződött; az vagyok, minek hitt azelőtt. S nézze csak a képet, az ablak elé tartom, kőt kis lyukon átnapról-napra ama panaszokat, melyek ez intézménynek nálunk való működése ellen iparosaink és kereskedőink részéről főlhozatuak, méltán csodálkozunk, hogy ez a két erős osztály, bírván még hozzá külön külön tnstületi szervezkedéssel is és megfelelő arányban képviselve lévén a városi képviselő testületben is, mindannyiszor, a háuyszor csak alkalom volt — ami pedig ilyen az utóbbi években többször volt — mindig elmulasztotta, hogy pmaszaival előállva, e különben életrevaló intézménynek városunkban való helyes és megfelelő szervezését kezdeményezze. A helyzet az — és bizonyára nem felesleges dolog azt most, midőn ez állás betöltése napirendre kerül, földeríteni — hogy a béke-bírói intézmény náluuk csaknem hitelvesztetté lett. Nagy csalódás és öuámitás leune azt hinni, hogy ez intézménynek ezt a krédóját talán az idő szerint utolsó választott béke-bíró lemondásának körülméuyei idézték elő. Ezek tódították és megerősítették az érdekelt körökben ezt a meggyőződést, de mind azok, akik erről a dologról egy kicsit gondolkoztak már, e katasztrófa előtt is tisztában voltak azzal, hogy amikor a képviselőtestület ezt a birói hivatalt — a maga jogszolgáltatási hatáskörével — 500 frtos évi fizetéssel kreálta s a legutóbbi béke-bírónak fizetés fölemelés iránt benyújtott kérelmét megtagadta, hát ugyau akkor hallgatólagosan bir, megnyugodott abban, ami nálunk csakugyan uzussá is lett, hogy a békebiró a megítélt összegből az érdekelt felperesektől bizonyos perczenteket kapjon és húzzon. Ennek a ténynek (annyira tudott ez, hogy bizonyára nem megy leleplezés-számba) a konzekvencziái nyilvánvalók. Az egyik az, hogy uzyan mi lenne a sorsa a magyar jogszolgáltatásnak, ha ezt a szokást a többi, az állami bíróságok is követnék? Erre azonban mig gondolnunk sem szibad. Egy másik azonban nagy tanulság. A képviselő testület a legutóbbi béke-bíró lemondásának minden körülményei szerint utalva vau arra, hogy enuek az állásnak a javadalmazását, a tisztességes megélhetés biztosításának a mértékéig fölemelje. Követeli ezt nem csak a törvény tiszta kiszolgáltatásának érdeke, nemcsak ez intézmény megrendült hitelének a restaurálása, de az a tekintet is, hogy ez a jelentékeny közhivatali állás megfelelő módon legyen betölthető. Épen azért kívánatos lenne, hogy a képviselet erről a fontos kérdésről még a béke-biró megválasztása előtt tanácskozzon, a megfelelő javadalmazást megállapítsa s a pílyázatot — a felsőbb hatóságok jóváhagyásától feltételezetten — már a megállapítandó felemelt fizetés összege szerint hirdesse meg. Az igtatói állás dolgát csak azért emiitettük föl e czikk során, mert ez a hivatal is „lemondás" folytán üresedett meg. Egy százalékot nemzeti alapítványra! Jász-Nagy Kun Szolnok megye szeptemberi közgyűlésén törtónt, hogy Gyömörey Félixnek a kormány rokonszenvével kísért indítványát, egy nagy nemzeti alapítvány létesítésére nagy lelkesedéssel elfogadták. szűrődik a világosság, a hol szemei vannak. Tű hegyéuek helyei azok. Nagyot vétettem, hogy in etfigie megvakított? Nem! Igazságos voltam, s talán nyers önnél szemben, de mindenesetre az ön érdekében - maga mondja, hogy lelkemben egy vonást sem talál most, melyért gáncs érhetne, sőt köszönetet mond most azért. Honnan tehát a szigorú ítélet. A helyett, hogy jóindulatom, igazságos eljárásom oda fűzött volna, eltaszított magától. Sértette hiúságát, azt találta, hogy nem én vagyok az igazi; sem testben sem szellemben, azután még gyeugédtelen is; az ízlése egy éj alatt megváltozott, átpártolt ahhoz a ki a viszályt elhintette, ól esett azzal ütni engemet, kire én suhintottam, tudta, hogy ez fáj. Igaza volt, rosszul esett nekem: egy évig voltara a nyomorékja; kegyed pedig élvezett, mint az amfiteatrumban ülő asszony, midőn elcsapott kegyenczének testét az uj ember kardja hasította. Bocsánat a diskréczio megsértése miatt, de a hűség okáért el kell mondanom, hogy néhány évet pász torórákra osztott fel az ur segítségével. Ez órákban szoktak olyan perczek lenni — világos időközök — mikor mélyen pillanthatunk be az ember lelkébe, s bepillantott ama emberének szivébe ön is. Először azt hitte, hogy csalódik, a sok csalódásból lett a kétely, s végre örült, hogy szemét elfordíthatta róla. Visszatér hozzám, megizente, hogy nekem volt igazam. Nemde, igy törtónt. Most azt mondja, kezdjük újra. Ez alighanem szóhiba, mert tudtommal kétszer kezdeni nem lehet. De én nem akarok kérlelhetlennek látszani s tegyünk kísérletet. Nagyságos kisasszonyom, akkor, abbin a bizonyos arany korszakunkban, milyen érzés fogott el, ha egymásra csak rágondoltunk. Féltünk, mintha egymást akarnánk felgyújtani; s mégis vonzódtunk, mint a hegyről lefutó két patak, mikor egyesül völgyben. Most leborulnak lábaihoz, vagy megfogom kezét, arczába nézek, 8 mielőtt megcsókolnám fehér nyakát, már elkaczagja Ezen indítvány által fel van híva az orsztg minden törvényhatósága arra, hogy egy perczentes önmegadóztatás utján, tíz év leforgása alatt olyan alapot teremtsen, mely nagy cselekedetekre képesiti a társadalmat, a magyar nyelv és a magyar kultura érdekében. Ez alap egyszer mindenkorra megteremtené az anyagi eszközöket, melyekre a hathatós, nagy nemzeti munkának ezen a téren szüksége van ós melyek nélkül a legjobb szándék is szárnyaszegetten áll szemben az óriási feladatokkal. Mint az országos alap tápláló forrása lenne ez az összes kulturegyesületeknek, a hazafns szellemnek, a nemzeti érzületnek és a magyar nyelvnek oly nagy szabású hódító hadjárata lenne az a béke, a munka, a tudás és a szeretet fegyverével, mely mindennél emlékezetesebbé tenné a milleniumot. Ámde nemcsak kenyérrel élünk. S pénzzel sokat, de mindent megtenni nem lehet. Áz anyag a maga kérlelhetetlen törvényeivel iszonyúan parancsol; de vannak rajta kivül is hatalmasságok, melyeket elhanyagolni nem szabad, ha munkánk sikerét biztositani akarjuk. És pedig ki dolgoznék szívesen a tudattal, hogy a fáradsága veszendő ? A siker számára, a melyet anyagi áldozattal óhajtunk elérni, a lélek van hivatva megnyitni az ajtót, hogy bevonulhasson a diadal. A szíveket és elméket kell meghódítanunk elsőbben, lágyabbá, hozzánk hajlóvá tenui és a kísértők meg a csábítók körmei közül kiragadnunk, hogy kultúránknak nyelt ügyét csináljuk. A magyar szellemet és a magyar nyelvet kell elterjesztenünk ; de elsőben fel kell keltenünk a vágyat azokban, akik ma gyanakodva fogadják ebbeli törekvéseinket. És ez is kettős feladata egyfelől a táésadalomnak, másfelől az államnak. A föld urai hivatott tanácsadói és pártfogói a szegény, a tudatlan népnek. A hol ez a küldetést a nagy birtokos osztály teljesiti, a nép bizalmát birjra, ott a nép szelíd erkölcsei érvényesülnek s a gonosz akarat nem fór romlatlan szívéhez, s csakis, hol ez nem történik — szabad a tér az izgatásokra s a csábításokra. Az állam feladatairól nem szólunk. Általánosságban már csak azért sem, mert az ennok körébe eső tényezőkre hatni, tul esik lapunk körén — speciálisan pedig annál fogva uem, mert Szabolcsmegye közigazgatása megfelelő gonddal tartja kezében a nép számára az igazságot. Nálunk a nép bizalommal van vezetői iránt és nyereségnek uézi, ha gondolkozásában ós nyelvében közeledhetik. Nyelvi különbségek köztük is vannak s azért kell, hogy szíveinkben szinte visszhangra ébredjenek a JászNagy-Kun-Szonlokmegye közgyűlési termében felhangzó éljenek, melyek az oltár első nagy alakövének lerakásánál keltek országos utjokra, a melyek zsámolyához a nemzeti megerősödés, a uyelvóben és kultárájában teljesen magyarrá váló magyar nemzet nagy munkájához szükséges fillérek lesznek lerakandók. A törvényhatóságokon, a magyar államiság, a magyar nemzeti lét ezen kipróbált védbástyáiu a sor, hogy a nagy, a nemes eszme, mely Szolnokmegyéből útjára indult, gazdag gyümölcsöt teremjen a második évezred számára, melyet a magyar dicsőséggel i t élni hivatalos és érdemes a kárpátok koszorújában! a törvényhatóságokon tehát a sor, hogy Gyömörey nemes ideájára rámondják az életet adó, a teremtő ,legyen*-t. Szabolcsvármegye mindenkor kész volt áldozatokra, ha azt a nemzeti megerősödés kívánta, azért éppen nincs okuuk tartani tőle, de sót hisszük, hogy a nagy és nemes eszme nálunk is nemes támogatásra fog találni. A legmagyarabb föherczeg. Ez év deczember 6-áu huszouöt éve lesz annak, hogy József föherczeg a honvédség főparancsnokává kineveztetett. A nagy József nádor fia, a legmagyarabb föherczeg egy negyedszázad óta áll azon intézménynek ólén, melyre a magyar mindig büszke volt, melyet mindig szorgosmagát s magam is kipördülök szerepemből. Oly nyugodtan ülünk egymás mellett, mintha ón apja volnék kegyednek, kegyed pedig az én anyám. Igenlőleg int fejével, helyesli szavaimat, elismeri, hogy igazam van. De van más ok is, mi miatt én — mint mondja — nem kezdhetem a régit. Egy alkalommal igy szólt hozzám: „maga, bárhogy akarja is, engem nem bir felejteni." Valóban nem tudtam felejteni: de szerelmes sem maradtam, hanem az emléke halk memeotommá lett: a szerelem nem elég az üdvösségre. Pásztorórái a második évben pedig már teljesen kiábrándítottak, mikor önök egymást belehajszolták a szerelmi mókákba, minden lépésük befelé, engem kifelé vitt, minden mókázás engem józanított: s ilykép a szerelemből kifelé jártamban a teljes józanság között léptem be egy másik világba, hol káprázat nélkül is rózsás volt minden. Nem volt czélom ide jönni, az akarat meglehetett bennem, de szunynyadott. A botanikus akar virágot gyűjteni s- sokszor hosszú uton nem akad számára érdemes, de mikor rá sem gondol, sétájába talál a legértékesebbre, mely tudományszomjas lelkét meg tudja ragadni. Ilyen formán jártam én is. Da felesleges, hogy igazoljam magamat, mikor örülnöm kell a tényen. Ismeri .nagyságos kisasszony ezt a lányt, egyszer látta velem menni. Nem akkor fogamzott meg benne a gondolat, hogy visszafogad? Ez ugy van, azért be sem mutatom; de legyen meggyőződve, hogy ő az ki egyedül tud boldogítani. Egyet azonban megígérhetünk nyugodt lelkiismerettel, hogy egymásban kárt nem fogunk tenni. Éa boldog vagyok, kegyed meg boldog lesz, most már tanult eleget s kap majd derék, becsületes férjet. Akkor találkozni fogunk, házi barátok leszünk, a thea mellett elcsevegünk a múltról, meg a jövő reményeiről is. De kárt egymásban, mondom, nem teszünk; mert én nagyon fogom szeretni feleségemet. Jó éjt! Folytatása a mellékleteit.