Nyírvidék, 1893 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1893-10-22 / 43. szám

„rv "v f if v i i> É: k." Három lemondás. Nyíregyháza város tisztviselői karában három rövid időközü egymásutánban történt lemondás folytán megüresedett — hivatali állást kell a leg­közelebbi jövőben a tőrvény rendelése szerint válasz­tás utján betölteni. A képviselő testület tagjait, kik a város közönségének megbízásából a választás jogát gya­korolni s ebbeli kötelességüket teljesíteni fogják, a legnagyobb figyelemre, gondosságra és körültekin­tésre hívják föl azok az ismeretes körülmények, melyek e három tiszti állás megüresedésének tör­ténetét képezik — és e körülmények által demonstrált tanulságok, adandó szavazataik elhatározásában. Mi ezt a gondosságot és körültekintést a leg­teljesebb tisztelettel e testület iránt, ajánljuk a képviseleti tagok figyelmébe, kijelentvén egyúttal az esetleges félreértések kikerülése végett (s kérve az engedelmet a rövidke kis kitérésért), hogy a mi tiszteletünk e testület iránt sokkal igazabb és őszintébb, semhogy azt valaki a szeptember 22-iki képviseleti gyűlés által megrendelt tiszteletnek értelmezhesse. A megüresedett hivatali állások között az első tanácsosi állás legjelentősebb. És pedig nem csak azért, mert városunk igen nevezetes anyagi ér­dekeinek képviselete van e tisztviselőjére bízva, hanem szervezeti szabályuuk amaz érthetetlen, egyébként ismert motívumok szerint keletkezett rendelkezése által is, hogy a ki ezt az állást be­tölti, az a „polgármesteri helyettes" méltóságábau és teendőiben a főjegyzővel osztozik. Ettől a beneficiumtól eltekintve is azonban, az a nevezetes szerep, melyet betölteni az első tanácsosuak, városi közdolgaink intézésében köteles­sége, e tisztviselői állásnak nagy dignitást kölcsönöz. A képviselő testületnek, ahogy a jelek már most is — ez állás megüresedésének negyedik napján s legalább is egy hónappal a választás előtt — mutatják, módjaban lesz több arra érde­mes és alkalmas férfiú között választani. A kép­viselet bölcsességtől függ, hogy bizalmával e hiva­talra a legérdemesebbet és legalkalmasabbat válasz­sza meg a pályázók közül, akik között bizonyára nem fog akadni olyan egyéniség, aki erre a notó­riusán bizalmi és mindenek fölött megbízhatóságot igénylő állásra múltjánál fogva egyáltalában uem reflektálhat. Nagy örömünkre fog szolgálni, ha annak idején, mikor ez állás betöltésének kérdése a képviselet döntése alá kerül, móduukbau lesz följegyezni, hogy ez a megjegyzésünk felesleges volt. Jelentjük előre is, hogy szívesen fogjuk meg­tenni ezt a beösmerést; ellenkező esetben pedig, ha tudniillik ilyen jelöltség, minden jó reményke­dések ellenére a képviselő testület restauráló gyű­lésén szóba kerülne, kötelességünknek fogjuk tar­tani, hogy most tett . megjegyzésünket megokoljuk. A béke-bírói állás betöltésének kérdéséhez fűződő érdekek szintén nagyok és jelentősek. Azok az 5—10—20 forintos perek, melyek a városi béke­bíró előtt nyernek — törvény szerint —• elinté­zést, egyebekről nem is szólva, városunk iparosai és kereskedőire nézve igeu nevezetes dolgot, kép­viselnek. És mi, hallván évek óta és ugy szólván „A NYÍR VIDÉK TÁRCZÁ J A" Exideál. A szoba most is olyan, mint volt, mikor Helikon­nak neveztük el; egy-két arczkép hiányzik csak onnan és helyettük más képe tekint ránk. Mindez előttem cse­kélység, lehet — ön előtt, nagyságos kisasszony, sok, mert hiszem, hogy az eltűnt képekkel szivéből is ipar­kodott kitörölni levégzett udvarlói képét, s az uj képek gazdái szivében is elfoglalják helyüket, ha van ott annyi hely: Mi sem változtunk, ha csak nem vészük változás­nak, hogy bajuszom néhány milliméternyivel hosszabb lett, vagy hogy szemem fölött a fürkésző felfedezhet egy gyenge szarkalábot, halvány barázdát, mit öntő! kaptam örökségképpen, s akarva nem akarva emlékez­tetóm a sok bánatra, sóvárgásra. Maga sem változott, barátnőin: haja most is ko­romfekete, akkor éjszinünek mondtam, arcza most is vakító fehér, szemei élénkek, hangja csengő; szóval olyan, mint volt; s ha emlékezete azt súgja, hogy ré­gen más kifejezést használtam, az sem jelent változást, sem magán, sem bennem, talán a költőiség írányábau. A változás nem rajtuuk; nálam, még nem is ben­nem, hanem köztünk van. Mutassa csak meg régi arczképemet, talán lesz még belőle, akkor sokat adtam. Lássa hátán ezt irta, mert ezek az ön betűi, gyengéd női vonások, mintha minden szóban lelkét akarta volna oda rajzolni. Ezt irta még olvashatom 1 „Legjobb barátom s legéde­sebb . . Nos ez a néhány pont. ez a kihagyás ne zavarjon meg az „édes" utáni kihagyások édesebbek, mintha kiirta volna azt az édes dolgot. Nézze a képet, nézzen meg engem : ugy e nem változtam. Vagy a lel kem? Az sem: előbb mondta, hogy lelkemen nem es­hetik rozsda, hogy megbánta, mit elkövetett ellenem, meggyőződött; az vagyok, minek hitt azelőtt. S nézze csak a képet, az ablak elé tartom, kőt kis lyukon át­napról-napra ama panaszokat, melyek ez intézmény­nek nálunk való működése ellen iparosaink és kereskedőink részéről főlhozatuak, méltán csodál­kozunk, hogy ez a két erős osztály, bírván még hozzá külön külön tnstületi szervezkedéssel is és megfelelő arányban képviselve lévén a városi képviselő tes­tületben is, mindannyiszor, a háuyszor csak alka­lom volt — ami pedig ilyen az utóbbi években többször volt — mindig elmulasztotta, hogy pma­szaival előállva, e különben életrevaló intézmény­nek városunkban való helyes és megfelelő szerve­zését kezdeményezze. A helyzet az — és bizonyára nem felesleges dolog azt most, midőn ez állás betöltése napirendre kerül, földeríteni — hogy a béke-bírói intézmény náluuk csaknem hitelvesztetté lett. Nagy csalódás és öuámitás leune azt hinni, hogy ez intézmény­nek ezt a krédóját talán az idő szerint utolsó válasz­tott béke-bíró lemondásának körülméuyei idézték elő. Ezek tódították és megerősítették az érdekelt körökben ezt a meggyőződést, de mind azok, akik erről a dologról egy kicsit gondolkoztak már, e katasztrófa előtt is tisztában voltak azzal, hogy amikor a képviselőtestület ezt a birói hivatalt — a maga jogszolgáltatási hatáskörével — 500 frtos évi fizetéssel kreálta s a legutóbbi béke-bírónak fizetés fölemelés iránt benyújtott kérelmét megta­gadta, hát ugyau akkor hallgatólagosan bir, meg­nyugodott abban, ami nálunk csakugyan uzussá is lett, hogy a békebiró a megítélt összegből az érde­kelt felperesektől bizonyos perczenteket kapjon és húzzon. Ennek a ténynek (annyira tudott ez, hogy bizonyára nem megy leleplezés-számba) a konzek­vencziái nyilvánvalók. Az egyik az, hogy uzyan mi lenne a sorsa a magyar jogszolgáltatásnak, ha ezt a szokást a többi, az állami bíróságok is követnék? Erre azonban mig gondolnunk sem szibad. Egy másik azonban nagy tanulság. A képviselő testület a legutóbbi béke-bíró le­mondásának minden körülményei szerint utalva vau arra, hogy enuek az állásnak a javadalmazá­sát, a tisztességes megélhetés biztosításának a mér­tékéig fölemelje. Követeli ezt nem csak a törvény tiszta kiszolgáltatásának érdeke, nemcsak ez intéz­mény megrendült hitelének a restaurálása, de az a tekintet is, hogy ez a jelentékeny közhivatali állás megfelelő módon legyen betölthető. Épen azért kívánatos lenne, hogy a képviselet erről a fontos kérdésről még a béke-biró megvá­lasztása előtt tanácskozzon, a megfelelő javadal­mazást megállapítsa s a pílyázatot — a felsőbb hatóságok jóváhagyásától feltételezetten — már a megállapítandó felemelt fizetés összege szerint hir­desse meg. Az igtatói állás dolgát csak azért emiitettük föl e czikk során, mert ez a hivatal is „lemondás" folytán üresedett meg. Egy százalékot nemzeti alapítványra! Jász-Nagy Kun Szolnok megye szeptemberi köz­gyűlésén törtónt, hogy Gyömörey Félixnek a kormány rokonszenvével kísért indítványát, egy nagy nemzeti alapítvány létesítésére nagy lelkesedéssel elfogadták. szűrődik a világosság, a hol szemei vannak. Tű hegyé­uek helyei azok. Nagyot vétettem, hogy in etfigie meg­vakított? Nem! Igazságos voltam, s talán nyers önnél szemben, de mindenesetre az ön érdekében - maga mondja, hogy lelkemben egy vonást sem talál most, melyért gáncs érhetne, sőt köszönetet mond most azért. Honnan tehát a szigorú ítélet. A helyett, hogy jóindulatom, igazságos eljárásom oda fűzött volna, eltaszított magától. Sértette hiúságát, azt találta, hogy nem én vagyok az igazi; sem testben sem szellemben, azután még gyeugédtelen is; az ízlése egy éj alatt megváltozott, átpártolt ahhoz a ki a viszályt elhintette, ól esett azzal ütni engemet, kire én suhin­tottam, tudta, hogy ez fáj. Igaza volt, rosszul esett nekem: egy évig voltara a nyomorékja; kegyed pedig élvezett, mint az amfiteatrumban ülő asszony, midőn elcsapott kegyenczének testét az uj ember kardja ha­sította. Bocsánat a diskréczio megsértése miatt, de a hű­ség okáért el kell mondanom, hogy néhány évet pász torórákra osztott fel az ur segítségével. Ez órákban szoktak olyan perczek lenni — világos időközök — mi­kor mélyen pillanthatunk be az ember lelkébe, s be­pillantott ama emberének szivébe ön is. Először azt hitte, hogy csalódik, a sok csalódásból lett a kétely, s végre örült, hogy szemét elfordíthatta róla. Visszatér hozzám, megizente, hogy nekem volt igazam. Nemde, igy törtónt. Most azt mondja, kezdjük újra. Ez alighanem szóhiba, mert tudtommal kétszer kezdeni nem lehet. De én nem akarok kérlelhetlennek látszani s tegyünk kísérletet. Nagyságos kisasszonyom, akkor, abbin a bizonyos arany korszakunkban, milyen érzés fogott el, ha egy­másra csak rágondoltunk. Féltünk, mintha egymást akarnánk felgyújtani; s mégis vonzódtunk, mint a hegy­ről lefutó két patak, mikor egyesül völgyben. Most le­borulnak lábaihoz, vagy megfogom kezét, arczába nézek, 8 mielőtt megcsókolnám fehér nyakát, már elkaczagja Ezen indítvány által fel van híva az orsztg min­den törvényhatósága arra, hogy egy perczentes önmeg­adóztatás utján, tíz év leforgása alatt olyan alapot te­remtsen, mely nagy cselekedetekre képesiti a társadal­mat, a magyar nyelv és a magyar kultura érdekében. Ez alap egyszer mindenkorra megteremtené az anyagi eszközöket, melyekre a hathatós, nagy nemzeti munkának ezen a téren szüksége van ós melyek nélkül a legjobb szándék is szárnyaszegetten áll szemben az óriási feladatokkal. Mint az országos alap tápláló forrása lenne ez az összes kulturegyesületeknek, a hazafns szellemnek, a nemzeti érzületnek és a magyar nyelvnek oly nagy sza­bású hódító hadjárata lenne az a béke, a munka, a tudás és a szeretet fegyverével, mely mindennél emlékezete­sebbé tenné a milleniumot. Ámde nemcsak kenyérrel élünk. S pénzzel sokat, de mindent megtenni nem lehet. Áz anyag a maga kér­lelhetetlen törvényeivel iszonyúan parancsol; de vannak rajta kivül is hatalmasságok, melyeket elhanyagolni nem szabad, ha munkánk sikerét biztositani akarjuk. És pedig ki dolgoznék szívesen a tudattal, hogy a fáradsága veszendő ? A siker számára, a melyet anyagi áldozattal óhaj­tunk elérni, a lélek van hivatva megnyitni az ajtót, hogy bevonulhasson a diadal. A szíveket és elméket kell meghódítanunk elsőbben, lágyabbá, hozzánk hajlóvá tenui és a kísértők meg a csábítók körmei közül kira­gadnunk, hogy kultúránknak nyelt ügyét csináljuk. A magyar szellemet és a magyar nyelvet kell elterjeszte­nünk ; de elsőben fel kell keltenünk a vágyat azokban, akik ma gyanakodva fogadják ebbeli törekvéseinket. És ez is kettős feladata egyfelől a táésadalomnak, másfelől az államnak. A föld urai hivatott tanácsadói és pártfogói a sze­gény, a tudatlan népnek. A hol ez a küldetést a nagy birtokos osztály teljesiti, a nép bizalmát birjra, ott a nép szelíd erkölcsei érvényesülnek s a gonosz akarat nem fór romlatlan szívéhez, s csakis, hol ez nem tör­ténik — szabad a tér az izgatásokra s a csábításokra. Az állam feladatairól nem szólunk. Általánosság­ban már csak azért sem, mert az ennok körébe eső tényezőkre hatni, tul esik lapunk körén — speciálisan pedig annál fogva uem, mert Szabolcsmegye közigaz­gatása megfelelő gonddal tartja kezében a nép számára az igazságot. Nálunk a nép bizalommal van vezetői iránt és nyereségnek uézi, ha gondolkozásában ós nyelvében közeledhetik. Nyelvi különbségek köztük is vannak s azért kell, hogy szíveinkben szinte visszhangra ébredjenek a Jász­Nagy-Kun-Szonlokmegye közgyűlési termében felhangzó éljenek, melyek az oltár első nagy alakövének leraká­sánál keltek országos utjokra, a melyek zsámolyához a nemzeti megerősödés, a uyelvóben és kultárájában tel­jesen magyarrá váló magyar nemzet nagy munkájához szükséges fillérek lesznek lerakandók. A törvényhatóságokon, a magyar államiság, a ma­gyar nemzeti lét ezen kipróbált védbástyáiu a sor, hogy a nagy, a nemes eszme, mely Szolnokmegyéből útjára indult, gazdag gyümölcsöt teremjen a második évezred számára, melyet a magyar dicsőséggel i t élni hivatalos és érdemes a kárpátok koszorújában! a törvényhatóságokon tehát a sor, hogy Gyömörey ne­mes ideájára rámondják az életet adó, a teremtő ,legyen*-t. Szabolcsvármegye mindenkor kész volt áldozatokra, ha azt a nemzeti megerősödés kívánta, azért éppen nincs okuuk tartani tőle, de sót hisszük, hogy a nagy és nemes eszme nálunk is nemes támogatásra fog találni. A legmagyarabb föherczeg. Ez év deczember 6-áu huszouöt éve lesz annak, hogy József föherczeg a honvédség főparancsnokává ki­neveztetett. A nagy József nádor fia, a legmagyarabb föherczeg egy negyedszázad óta áll azon intézménynek ólén, melyre a magyar mindig büszke volt, melyet mindig szorgos­magát s magam is kipördülök szerepemből. Oly nyu­godtan ülünk egymás mellett, mintha ón apja volnék kegyednek, kegyed pedig az én anyám. Igenlőleg int fejével, helyesli szavaimat, elismeri, hogy igazam van. De van más ok is, mi miatt én — mint mondja — nem kezdhetem a régit. Egy alkalommal igy szólt hozzám: „maga, bárhogy akarja is, engem nem bir fe­lejteni." Valóban nem tudtam felejteni: de szerelmes sem maradtam, hanem az emléke halk memeotommá lett: a szerelem nem elég az üdvösségre. Pásztorórái a második évben pedig már teljesen kiábrándítottak, mikor önök egymást belehajszolták a szerelmi mókákba, minden lépésük befelé, engem kifelé vitt, minden mókázás engem józanított: s ilykép a sze­relemből kifelé jártamban a teljes józanság között lép­tem be egy másik világba, hol káprázat nélkül is ró­zsás volt minden. Nem volt czélom ide jönni, az akarat meglehetett bennem, de szunynyadott. A botanikus akar virágot gyűjteni s- sokszor hosszú uton nem akad szá­mára érdemes, de mikor rá sem gondol, sétájába talál a legértékesebbre, mely tudományszomjas lelkét meg tudja ragadni. Ilyen formán jártam én is. Da felesleges, hogy igazoljam magamat, mikor örülnöm kell a tényen. Ismeri .nagyságos kisasszony ezt a lányt, egyszer látta velem menni. Nem akkor fogam­zott meg benne a gondolat, hogy visszafogad? Ez ugy van, azért be sem mutatom; de legyen meggyőződve, hogy ő az ki egyedül tud boldogítani. Egyet azonban megígérhetünk nyugodt lelkiisme­rettel, hogy egymásban kárt nem fogunk tenni. Éa bol­dog vagyok, kegyed meg boldog lesz, most már tanult eleget s kap majd derék, becsületes férjet. Akkor talál­kozni fogunk, házi barátok leszünk, a thea mellett el­csevegünk a múltról, meg a jövő reményeiről is. De kárt egymásban, mondom, nem teszünk; mert én nagyon fogom szeretni feleségemet. Jó éjt! Folytatása a mellékleteit.

Next

/
Thumbnails
Contents