Nyírvidék, 1893 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1893-08-06 / 32. szám

Melléklet a „Itfyírvidók" 1893. 32-ik számához. A színházról. Szűk körű ünnepiességgel, az igaz, de ami fő, még is csak letettték már alapkövét a nyíregyházai színház épületének s azóta rohamosan folyik a munka, biztatóan, hogy mire a tél beköszönt, készen lesz az épület s átadható rendeltetésének. Hangsúlyoztuk már több izben s hangsúlyozzuk újra, hogy mi a színház épités ügyét legnevezetesebbnek és első rangú fontosságúnak tartjuk mind amaz alkotások között, melyek miut városunk előhaladásának tényezői, tiz-tizenöt év óta létesültek. Az a körülmény, hogy ezt az épületet nem a város, mint erkölcsi testület, hanem egy részvénytársaság létesiti, bizonyára nem von le az ügyhöz fűződő nevezetes érdekek fontosságából. Bír tagadhatlanul kissé visszás dolog — de ezt csak ugy közbevetőleg jegyezzük meg — hogy mig például a nagy-vendéglőt, melynek pedig egészséges fejlődésü viszonyok között föltétlenül magán vállalkozás utján kellene létrejönnie, a város építteti, addig a színház megépítésére egyes magánosoknak kell összeállania részvénytársaságba. Az egyetlen példa ez talán Magyarországon, melynek nagyobb városai kivétel nélkül közügynek tekintették a színházügyet, belevonván azt az adminisztráció keretébe, fölépítvén elÓbb, mint erkölcsi testület, színházaikat. Nem változtat azonban a dolgon, hogy nálunk másként történt, és — hogy részvénytársaság épiti föl a mi színházunkat, ez bizonyára nem oldja föl a várost ama kötelezettség alól, hogy a színészet ügyét, már t. i. a mi városunk szinészeti ügyét vezesse, gyámolitsa, adminisztrálja. A színház építő részvénytársaság részvényesei bizonyára nem gondoltak arra, mikor a kibocsátott aláírási iveken részvényeket jegyeztek, hogy az a pénz, amit erre a czélra szántak, dus dividendák alakjában meg fogja hozni kamatait. Akiket a részvételre felszólítottak, erkölcsi kötelességből, áldozatot hozva az ügynek, jegyezték be magukat a részvényesek közé s nyitották ki tárczájukat. Szóval nem egy nyerészkedő vállalatról van itt szó. S nagy hiba lenne, mert sokat ártana városunk szinészeti ügyének, ha azt ilyen szempontból ítélnék meg. De ettől eltekintve is, a színészet ügye, mint nevezetes közművelődési tényező, közügy, melyet intézni, adminisztrálni kell. Idáig nálunk ez az „intézés" annyit jelentett, hogy ha valamelyik szinész-direktor beadta a kérvényét, hogy előadásokat akar tartani, hát a városi tanács az engedélyt megadta vagy nem. Tovább semmi. Reméljük, hogy jövőre valamivel többet is fogdák csinálni. j, Hogy mi legyen ez a több: nem kell érte külföldfl menni tanulmányútra. Itt a szomszédunkban: DebHczenbeu, Miskolczon, Kassán, Szatmáron igen sziVbfíen megmondják, hogy egy városi hatóságnak a tárosi színészet ügyének vezetésében, előmozdisásiban melyek a feladatai. , Már szó volt erről — nem régiben — e lap hasábjain és sürgettük akkor, hogy a képviselet kebeléből szinügyi bizottság alakíttassák, t. i. hogy a szinészeti ügy vezetésének, előmozdításának organizmusa létesíttessék. ,A NnUVlDÉK TÁllCZÁJA.*

4 Musotte. lrt» : Quy de Maupaaaant. Jacques Bourgillióre megfogadta, hogy nem házasodik meg soha, de aztán mégis mást gondolt. ^Történt pedig ez hirtelen, egy uyáron a tengeri fürdőn. Egy reggel, mikor a fövényben feküdt és nézte a vízből kijövő hölgyeket, a szeme megakadt egy gyönyörű, kis lábon. Fölpillantva, az az egész alak elbűvölte. Pedig nem láthatott mást, mint a körmeit s a nagy fe hór gyapjuköpenyből kilátszó fejét. Jaques érzéki ember volt. Ezért ragadta el rögtön a formák bája; de később lebilincselte ót a leány egyszerű, üde lelke, — üde mint ajka és arcza: Jaques bemutatkozott a családnál. Szívesen fogad ták. Csakhannr őrült szerelmes lett. Valahányszor csak meglátta Bertát a sárga fővónyes parton, nem tudott szólni, sót még gondolkozni sem, szive háborgott, füle zúgott. Ez volna hát a szerelem ? Nem tudta, nem értette, de benne élt az elhatározás, hogy feleségül veszi ezt a gyermeket. A szülék soká haboztak, mert a fiatal embernek rossz hire volt. Azt beszélték felőle, hogy kedvese van, régi kedvese. Hosszú viszony: olyan kötelék, a mely még akkor is tart, mikor az ember azt hiszi, hogy már eltépte. Szakított a nővel s nem is akarta látni többé. Egy barátjára bízta a dolog rendezését, a leány jövőjének biztosítását. Fizet, de hallani nem akart felőle. Ne is említsék előtte a nevét. A nő leveleket irt neki. — Jaques fel sem bontotta. Minden héten megismerte egy egy borítékon az elhagyott ügyetlen irását ós min Ugy tudjuk, hogy a színházat novemberben meg fogják nyitni; bizonyára van erről tudomása a városi hatóságnak is, hisz a vármegye már rég megadta erre a megnyitásra az engedélyt. Nos hát az a három hónap, ami odáig közbeesik, nem olyan nagyon sok idő már, tekintettel arra, hogy a mi városunk szinészeti ügye az uj színház létesülésével nagyon nevezetes egy lépést tesz előre s e nevezetes lépés előkészítésében annak az alakítandó szinügyi bizottságnak bizony sok tennivalója lesz, amelyhez idő kell, nem is említve — mert ebben nem kételkedünk — a buzgalmat és ügyszeretetet. Magának a színháznak ünnepélyes megnyitása — egyebeket és lényegesebbeket nem is említve — bizonyára előkészületeket igényel. Nem vagyunk ugyan barátai a minden utou-módon való bankettezéseknek, de azt már mégis csak szükségesnek tartjuk és illőnek, hogy a közművelődés egy ilyen nevezetes intézményének, a színháznak megnyitása ünnepélyességekkel menjen végbe. Nem csak a dekórum kedvéért kell ezt tenni, nem csak magának városunk szinészeti ügyének érdekében, de bizony egy ilyen alkalom ünneplésének fénye, külső formaságai nem árt, ha felélesztgetik, ébren tartják egy kissé közönségünk érzékeit ilyen közművelődési érdekek iránt. Engedelmet kérünk olvasóiuktól, hogy ezzel a kérdéssel ismételten foglalkoztunk s ajánljuk ezt az ügyet mindazok figyelmébe, akiknek módjukban van, hogy a városi képviseletben a megfelelő akciót megindítsák. Iparosaink jövő nemzedéke. A legutóbbi évtizedek nagyon megérlelték gondolkodásunkat arra, hogy | megszűnjünk hazánkat boldog Eldorádónak, kizárólag termelő országnak tekinteni. Ma már nem kell Európára szóló pelitikai bölcsesség azt belátni, hogy pusztán a nyers termények értékesítése ipari pr.'ductumok nigyon is megrendíthetné fináncziális állapotainkat. Ebből a természetes, józan belátásból következett, hogy végre nálunk is megmozdult a levegő az ipar fellendítése, az ipari viszonyok rendezése érdekében. Néhány évtizeddel ezelőtt magyar iparról, általános értelemben szólni nem is lehetett, mert kevés kivétellel, majdnem minden ipirágat külföldről beköltözött iparosok müveitek, a kik nagyon derék emberek voltak, de a kikben csak évek multán, a mikor már jól ment dolguk, érett meg a magyar hazafiság. A magyar emberek, bizonyos iparágak iránt, ellen • szeuvvel viseltettek, az meg ópenséggel nagy ritkaság volt, hogy művelt, intelligens csa'ádok gyermekei az iptri pályára léptek volna, legföllebb ijesztésül használták a rosz tanulóknál, a miből azután az következett, hogy tisztességes iprros helyett tauulatlan léhűtők vál tak belőlük s szaporították a proletarismust. A viszonyok hatalmas változása folytán ez a korlátolt felfogás nagyon szük térre szorult. Ma már tisztában vagyunk azzal, hogy hazánkban a nemzetfentartó elemnek a földműves- és iparososztályból kell kifejlődnie, s igy ezt a társadalmi réteget kell a nemzet zömében erőssé, életképessé érlelni, még pedig helyes uton járó kultura által. Ezúttal czéluuk arra mutatni, hogy az iparos-osztály jövő nemzedékének megérlelósóre minő tényezők szükségesek és legalkalmasabbak ? Sokszor hangoztatott nézet az, miszerint ipari fejlődésünket csak a kultura magasabb fokon álló iparos osztály lesz képes előmozdítani, s a jóval haladottabb külföld produktumaival versenyképessé tenni. Ezen kívánalom elérhetésére megtótettek a szükséges intézkedések, a mennyíbeu a haza majduem minden nagyobb városában állíttattak fel, polgári, valamint később ipariskolák, a melyeknek czólja az iparos osztály jövő nemzedékét a nagy világversenyben életképessé tenni. Azt ma már csak a szűkkeblű elfogultság mondhatja, miszerint nálunk hiányoznak a síükséges tényezők az iparososztály kulturális haladásának előmozdítására. Most már ennek fejlesztése, érvónyosithetése, egyedül maguktól az iparosoktól ós a társadalmi felfogástól függ. Fájdalom: a magyar iparos osztályban, mely pedig az utóbbi évtizedben nagy haladást mutathat föl, még miudig akadnak oly korlátolt gondolkozású egyének, kik sehogy sem tudnak megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy az iparostanulók azokba, az „uraknak való" tudományokba bevezetessenek. Az ily mesterek azután nem valami nagy lelkesítői tanonczaiknak, de mi több, ellenségeik a képzettebb tanonczoknak. Ha tehát az ipariskolának nehézségekkel kell küzdeni, s ha kellő eredményt nem mutathat fel, s ha polgári iskoláink nagyobb részt csak proletárokat nevelnek, annak oka egyedül a korlátoltjgondolkozásu iparosokban keresendő. Még ennél is hatalmasabb akadály, a társadalmi felfogás. A társadalom, mely ha valahol a világon, ugy nálunk mindig aristokraticus alapokon nyugodott, nem barátkozik meg azon democratikus felfogással, hogy a keuyeret biztosító, tisztes munka az, mely az embereknek a társadalomban egyenlő jogokat biztosit, s hogy ennél fogva a kellően képzett, szorgalmas, becsületes iparos, éppen olyan ur, mint egy miniszter. — A társadalom még mindig szeret abban a meggyőződésben ringatódzni, hogy az iparosztály tehetség ós műveltség tekintetében igen alant áll. Igy azután már a gyermekekben megölik a valamely iparág iránti hajlamot, még ha abban különben tehetséget tapasztalnak is. Ha valamely gyermek rosszul tanul, akkor valamiképen rászánják magukat az iparos pályára, de olyképpen, hogy még irni é3 olvasni is alig tanítják meg. Ilyen egyénekből azután nagyon bajos dolog az ipirosok jövő nemzedékét oly színvonalra emelni, minőt nemcsak az iparos osztály, hanem a nemzet és a haza magasabb érdeke is megkíván. Tapasztalati tény, hogy akárhány családban vannak tehetséges gyermekek, kiknek nagy hajlamuk van valamely iparág iránt. Ezekben ezt a hajlamot nem szabad kiölni s nevetség tárgyává tenni, hanem inkább, helyes irányban fejleszteni: s megértetni a gyermekkel, hogy mai napság már az iparos pályán is csak tanult, képzett egyén boldogulhat, igy azután a gyermek ambitióval és kedvvel lép az iparos pályára. Tehát az íparososztály jövő nemzedékének fejlósztóséhez hozzá kell járulnia legfőképpen az iparosoknak ós pedig a benne rejlő s kiburjánzó balfelfogás s elfogult gondolkozás teljes legyőzésével. Felhívás. A kereskedelemügyi miniszter a nyíregyházi kereskedő alkalmazottak betegsegélyző pénztárának alapszabályait jóváhagyta. A kereskedő alkalmazottak külön betegsegélyző pénztára tehát létesülni fog, ugy, amint azt a kereskedők társulatának közgyűlése és maguk az alkalmazottak óhajtották. A létesüléssel azonban a felvirágzás még nem egy értelmű. A pénztár léteiének a főnökök közgyűlése adta az impulzust, mi fejeztük ki az óhajt, ós a munkálatok a közgyűlésen kifejezésre jutott azon ígéreteink mellett indultak meg, hogy mindeu egyes főnök összes erejével erkölcsileg támogatni fogja e humánus és törvényszerű intézményt. A közgyűlésen tett ígéretek beváltásáuak ideje elérkezett. Feleslegesnek tartom ismételni, hogy a törvény minden kereskedő alkalmazottra (segéd, könyvelő, gyakornok, tanoncz, hetes, szolga) kötelezőleg írja elő, hogy valamely betegsegélyző pénztárba lépjenek. Az alkalmazottak e kötelessége a főnököt felelősség teljesen érinti, sőt a fizetéses alkalmazottak járulékait a főnök tartozik beszolgáltatni szavatosság mellett den héten nagyobb lett a boszusága. Dühösen tépte szét a leveleket. Nem olvasott el egy sort, egy betűt sem. Ugy is tudta, hogy csupa szemrehányás, panasz van a levelekben. Minthogy Berta családja nem hitt Jacques megté résében, egész télen át tartott a próbaidő s az igen szót csak tavasszal mondták ki. Az esküvő Párisban iett meg május elején. A nászüt hagyománya alól kivonták magukat. Egy kis házi bál, a fiatal unokahugok ugrán dozása, legfeljebb esti tiszenegy óráig, azután az uj pár a családi házban tölti az éjet s másnap reggel a kedves tengerpartra mennek, a hol megismerték, megszerették egymást. Elérkezett az éj; a nagy szalonban folyt a tánci. Ők ketten visszavonultak egy fényes, selymekkel kárpitozott kis japáni bouloirba, melyet csak egy nagy gömbölyű színes üvegü lámpa világított meg. A nyitott ablakon belengett a tavaszi fuvalom. Nem beszéltek, csak olykor megszorították egymás kezét. A mennyastzony téveteg szemekkel nézett, szinte megrémültön ai életében esett e nagy változás fölött. De mosolygott. Néha elfakadt sirva, majd meg szinte magánkívül lett az örömtől. Azt hitte, más lett körülte az egész világ. Nyugtalan volt, inaga sem tudta miért, és testét, lelkét valami leírhatatlan, édes bágyadtság fogta el. Jacques mosolyogva nézte. Szólni akart, de nem tudott semmit mondani. Keze szorításában égett minden heve. Néha azt rebegte: .Berta!" És a leány ilyenkor felnézett rá, gyöngéd, szelid pillantással. Egy perczig egymás szemébe mélyedtek, aztán Berta ismét lesütötte pilláit, elbűvölten az ifjú tekintetétől. Nem volt semmi mondanivalójuk egymásnak. — Magukra hagyták őket; de egytgy arra tánczoló pár lopva felpillantott, mintha misztériumnak volna diskrót bizalmas tanuja. Nyílt az ajtó, inas lépett be és tálczán levelet hozott. Jaques remegve nyúlt a papiros után; szerencsétlenség elósejtelme fogta el. Soká nézte a borítékot. Az irás ismeretlen volt. Nem olvasni, hanem zsebre tenni: „Majd holnap, holnap, mikor messze leszek innen-" De a borítékon két aláhúzott szót látott: .Igen sürgős." Megrémült. .Szabad? kórdé menyasszonyától ós felszakította levelét. Alig pillantott bele, borzasztóan elsápadt. Újra átfutotta, aztán mintha lassan betűzgette volna. Mikor föltekintett, arcza ki volt kelve színéből, Didogva szólt: „Kedves kicsikém, legjobb . . . legjobb barátomat nagy szerencsétlenség érte. Szüksége van rám rögtön . . . élet-halál forog szóban. Megengedi, hogy busz perezre elmenjek? Tüstént itt lessek." Az elszörnyedő, remegő leány c

aak annyit tudott mondani: „Menjen." Még nem volt annyira felesége, hogy kérdezni merhessen, hogy tudni akarhasson. Jacques elrohant. Berta egyedül maradt ós hallgatta, hogy tánczolnak a szomszéd szalonban. Az ifjú az előszobában felkapott egy kalapot és felöltőt, a mely ép kezeügyébe akadt, aztán futva ment le a lépcsőn. Mielótt kiért volna az utczára, megállt a kapualj gázlámpájánál ós még egyszer elolvasta a levelet, ez volt benne: .Uram!" , , Egy Bivet nevü leány, nyilván az ön volt kedvese, gyermeket szült, a kiről azt állítja, hogy az öné. Haldoklik és szeretné önt látni. Vagyok bátor tehát önhöz fordulni és kérni, hacsak lehetséges, ne tagadja meg ez utolsó találkozást e nőtől, a ki nagyon boldogtalan és méltó a könyörületre. Tisztelője Bonnard dr.