Nyírvidék, 1893 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1893-06-25 / 26. szám

„N Y t R V I D É It." Csarnok. A mult heti villámcsapás. Előre bocsátom, hogy én a mult héten szerdán reggel a folytonos ógzengésre felébredvén, szokásomhoz hiven, első kötelességemnek ismertem az éjjeli-szekrényem ketyegő zsebórámon meggyőződni a felől, hogy hány óra is lehet már. Igy tudtam meg, hogy akkor épen uyolcz óra ó» öt perez volt. Nyolcz óra és öt perez volt, mikor én az órát megnéztem. És mert nyolcz óra és öt perez volt, nyomban tisztában voltam azzal, hogy még teljes huszonöt perez áll rendelkezésemre a rendes felkelés idejéig. És mert még teljes huszouöt perez állott rendelkezésemre, nyugodt lelkiismerettel visszahanyatlottam párnáimra s behunytam szemeimet. De a szakadatlan menydörgés nem engedett újra elaludni. És igy történt, hogy én épen a másik oldalamra készültem fordulni, mikor egy a többinél is erősebb, inkább talán élesebb és hirtelenebb dörgés reszkettette meg a levegőt, mely elgyengülő kiadásban még kétszer ismétlődött meg. Az első volt az eredeti, a második eléggé, a harmadik már kevésbbé tökéletes visszhang. Egészen ugy tünt föl előttem, mint mikor űrnapján három egymásután állított század sortüzet ad. A sortűz-katonaság-laktanya fokozatú eszmetársulás nyomán arra a következtetésre jutottam hevertemben, hogy ez a villám, ha leütött, pedig bizonyosan leütött, valahol a nagy laktanya körül üthetett le. De még sem, — fűztem tovább gondolataimat — messzebb ütött le, mert a hang ahoz gyengének tetszett. Alig pár perez elteltével jönnek be jelenteni, hogy keljek fel, mert a villám a katholikus toronyba ütött. Hohó, engem nem lehet olyan könnyen rászedni, még teljes tii perczem van félkilenczig, azt nem adjuk el ilyen olcsó áron. — Igen, olvastam az újságban. Csakhogy ai még a mult nyáron törtónt, valahol tul a Dunán! — De épen most, az itteni katholikus toronyba, mikor olyan irtózatosat csattant! — Irtózatosat? Azt nem hallottam. Pedig már egy negyed órája ébren vagyok! — De egész komolyan beleütött. Mindenfelől özönlik a nép, valóságos búcsújárás van; a városházáról is is mind kisialadtak az urak 1 — Aiok ai urak tehetik, mert már reggeliztek. Engem, ha eddig össze nem dőlt, megvár az a torony. Mégis felizgatott a kíváncsiság annyira, hogy a szokottnál is gyorsabban felöltözzem s megreggelizzem. A katholikus templomtól alig négyszáz lépésnyire lakom, de országos vásár alkalmával nem találkozom annyi emberrel mint mig odáig jutottam. Mindenki a .csapás" ról beszélt. Ahány, ugyanannyiféle következtetést fűzött hozzá. Egyetlenegyet sem vagyok hajlandó nyomdafesték alá bocsátani. Az utcza végén csoportosan állottak az emberek, ugy nézegettek és mutogattak a villámsujtott épület felé. Egyik csoporthoz, melyben ösmerős arezokat láttam, odasiettem, hogy halljak én is valamit a világra szólt esemény fázisairól. Ép akkor ujabb szónok vétte át a szót, ilyen formán: — Én épen a volt börtön szegleténél jártam, mikor egyszerre csak egy irtózatosat csattant, hogy azt hittem, hogy az ég föld szakad össze; borzasztó vi[ágosság lett a templom körül; a világító óra csörömpölve hullott le a kövezetre a vakolat csak ugy ömlött; a templomajtón sürü füst tódult, kifelé, ingott az egész templom tornyostól, mindenestül . . .! — Én meg épen az Orbán szegtónél fordultam be — vág közbe a másik. — Én épen a városháza kapuján jöttein kifelé, épen az órát akartam megnézni, mikor egyszerre irtózatos világosság . . . stb.! Tehát a legjobb helyre jöttem, itt csupa szem- és fültanuktól nyerhetek közelebbi részletet is. — Hát aztán tulajdonképen hol ütött be, kérdeztem teljes bizalommal. — Azt mondják, a déli óralap fölött, egy arasznyira a tizenkettőt számtól. Ott van a lyuk! — Es hol futott le? — Kiütötte a világító órát, leütötte ott a sarkot és . . . — Dehogy, — vág közbe a másik szem- és fül tanú - én jobban láttam, már a harangnál kijött, ugy ment be az éjjeli órán, be a templomba, ott végig szaladt egy kép rámáján, s egyik szegletben tünt el a földbe, olyan lyukat vájva, mint egy kosár! A harmadik harmadikféle magyarázatot adott, mig végre is kiderült, hogy a befutott útirány kérdése felett megállapodás létre nem jöhet, kivált mikor az egyik tanú azt az áilitást is megkoczkázlatta, hogy először a torony külsején futott végig, aztán a templom előtti kövezetről visszapattanva ugrott az éjjeli órának, onnan a torony belsejében felszaladt s a kereszten át visszajutott a felhós égbe. Más csoportot kerestem hát fel tudásvágy mmal. — Én épen a piaezou jöttem keresztül, — felel a megkérdezett, — mikor egyszerre ... stb! — Én épen a Schatz szegletén állottam meg egy pillanatra, azon gondolkozva, van-e elég szivar nálam, mikor egyszerre ... stb! Az általános benjomások előadása után mindenik az „azt mondják*-hoz folyamodott. Be kellett látnom, hogy a villám szereplésének részletei előttem ösmeretlenek maradnak s mert epyéb tekintetben ugy is elégszer hallottam ugyanazt, rendes napi .oglalkozásom után láttam. A délelőtt folyamán dolgom akadt a megyeházánál. A mint odaérek, egy ösmerős hajdú azzal fogad: nem ijjedtem e meg ma reggel a villámtól. Igyekeztem megnyugtatni, hogy nem volt okom. — Én épen a postáról jöttem, — folytatja tovább á megkezdett diskurzust, — s talán ha útközben egy falusi ismerősömmel nem találkozom, abban a pillanat baP érkezem a templom eló, mikor . . . stb. A lépcsőházban egy beszédes vidéki úrral taIálkpítam. — Adjon isten kedves uram, képzelje csak, íp épen az Európa előtt jártam a kocsimmal, mikor ... stb ! Mikor a megyeházától visszajövet a városháza szegletéhez érkeztem, egyik barátom kiált utánam: — Megállj csak egy perezre, valamit akarok mondani. Látod ott azt az ákáczfát ? — Melyiket? — Azt ott a templom szegletén. Én épen az alatt jártam, mikor ... stb ! Kezdtem unni ezt a dolgot. A városháza előtt a szomszédunk sógornője fogott elő: — Jaj képzelje csak, hogy megijedtem ma reggel, még most is dobog a szivem én épen a piaczról indultam haza felé, meg se álmodtam volna, mikor egyszerre csak ... stb! A legközelebb szembejövőt — egyik gyermekkori pajtásomat, — már éu előztem meg! — Szervusz amice! Mond csak, mit csináltál te ma reggel nyolcz óra tizenegy perez huszonhárom másodperczkor, mi ? — Én? Hogy én mit csináltam? Semmi különöset. Legalább nem emlékszem! — Gondolj vissza csak! Mikor a villám . . . — Jaj igen, mikor a villám leütött, épen a Török boltjában egy szivarra akartam rágyujtaui, mikor egyszerre csak . . . — Köszönöm elég! Hát máskülönben hogy vagy? Végzetem egyik unokabátyámmal is összehozott. — Na te lusta álomszuszék, fogadni mernék még te javába aludtál, mikor . . . — Téved, kedves Józsi bátyám, ébren voltam és épen . . . Üssön belé a menydör . . . azaz pardon én épen nem csináltam akkor semmit! Hát én mindezekből csak azt akarom kihozni, hogy önök se találnak izáz ember közül egyet Nyiregyházán, aki meg ne tudná mondani még ma is első pillanatra, mit csinált a mult héten szerdán reggel nyolcz óra, tizenegy perez és huszonhárom másodperczkor. Szóval, mikor az ég zengett. Jean. A költészet jubileuma. — Apotbeozis. — Egy ismert városban egy iBmert költő megünnepléséhez készültek. Ez egyszer nem a földi hatalom bíboros képviseselőjének, hanem egy szelid, tündérvilágból eredt bájos és hódító hatalomnak fontak koszorút, és készültek virágokat szórni. A költészet istenségének fenkölt homlokát akarák megkoszorúzni, a természet eszményi koronájával. Ki varázstollával annyiszor, ós oly megkapón ecsetelte a természet magasztos panorámmáját, ki önlelkét rabolta meg, hogy tengermély érzelmeit embertársai szivébe ültesse — azt most magát illatos virágözönbe készültek temetni. Az emberek hálás és elismerő köszönete akart ez lenni mindazon édes élvezetes órákért, melyet a költő teremtő lelke szerzett hü olvasóinak. S a költő megérdemelte ezt az öukénytelenül támadt hódolatot. Nem ő kérte, nem ő kivánfa, de az emberek könnyei, mosolyai önkényt adóztak. A szeretet soha sem követel; a nemesnek a szépnek meg van az a kiváltsága, hogy delejes erővel hű«za magához a rokon érzelmű kebleket. S a költő is olyan hálás tud lenni: egy szembe lopódzó köny már fejedelmi jutalom neki. Mindég a közönséget, az emberiséget szolgálja. Midőn a költő csendes magánybban az istenséggel szö vetkezik, senki sem tudja, hogy mennyire fáj neki az, a mivel másnak örömöt okoz. A költő szenved az öualkotta érzelem világában, és ő azért mégis mosolyog; neki a köny is édes . . . A költő lelkében mindenkor ott csillog az a fény sugár, mely a menyeket nyitja meg. El volt hitározva, hogy az ünnepelt költőnek mindent megadnak, a mit csak emberi kéz létrehozni képes. Legyen a jövendő íap a költészet diadala, a sziv és az ész ragyogó bevonulása. Ez a fényes, a dicső udvar! Ennek a királyságnak alattvalói mindig hivek a trónhoz. Nincs ellenség, mely azt az erős tábort szórverje. Ki harczolna a menyei hatalmakkal? Az isteni szikra egy perez alatt gyújt, s az égő szövétn ket nem nyomja el semmi sötétség. Óh a költészet hatalma végtelen ugy a földön, mint a menyben. Költészet van a virágokban, a hervadásban, a virulásban, s költészet van a legparányibb atomban is. Azok a napsugárban tánezot lejtó parányi porszemek egy elmúlt világ szelletükéi . . . Földdé vált uemzetek milliónyi atomjai, porrészei . .. Mi vol na a hit az élet, költészet nélkül ? S mi volna a halál, ha azt a költészet sirvirágai meg nem díszítenék? A költészet eltakarja a sírok bor zalmait is. Oh igen, a költészet virága még a sirbau is gyökeret ver, s felnyúlik a magasba, a ragyogó egekbe. A költészet és a szerelem szellemi ikertestvérek. Os a világfeuutartók. Szent az az oltár, melyet a költézzet emelt maga magának. S ez oltár papja számtalan esetben ott vérzik el az oltár lépcsőjén, mert szeretett, mert tűrt és szenvedett. Hiszen a költő c-ak szeretni tud! Ez az ó átka és áldása. A költő imakönyvének a lapjai a szenvedés lapjai. A költő bánat Golgotháján saját szerető lelke van megfeszítve. Az ő arczát is égeti a Judás-csók. Vannak kezek, melyek meg tudják fonni a tövis koronát. Koszorút, illatos drága virágkoszorut a költőnek, az isteni tanok sienvedő apostolának! Szegény költő . . . Ő neki a világ felosztásánál ,csak" a meny jutott, s ő gazdag és boldog e menyben. Ott lakozik ő miudég. hogy ne hozná le hát onnan a ragyogást, azt a* üdvöt, mely földi sebeket gyógyít.. . Ne sirj költő, a te napod is megvirradt. Elérkezett a szellem koronázási napja. Egy félszázad munkásságát ünnepli az irói toll, ez a bűvös kormánypáleza. Készülj költő a nagy napra. Alattvalóid lobogó zászlókkal mennek elédbe. Egy koszorús, virágos menet fogad téged. Virágot hord ma agg és ifjú, s virágokat hordanak még a piczi gyermekek is. Virágok közt maguk is nyiló bimbócskák; a költő legőszintébb apró barátai. Ovidius. (Vége köv.) GABONA-CSARNOK. Nyíregyháza, 1893. Junius 24-én. X gabona-csarnoknál Burgonya 100 kilt -80 bejegyzett árak. 8 30 Marba hús 1 » — .56 Buza 100 kiló 8.10 8 30 Borjú hús 1 » -.56 Rozs 100 » 6.10 6 20 Sertés hú. 1 » -.50 Árpa 100 » 5.50 5.80 Juh hús 1 » ' —.86 Zab 100 > 6 40 6 60 Háj 1 > —. KukoriczalOO > —.— 5.40 Disznó-zsir 1 » —.64 K. repeze 100 » —.— —.— Szalonna 1 9 —.58 Paszuly » —.— —.— Faggyú (nyers 1 > —.22 Szesz 1 terenként 53 17 Zöldség 1 csomó -.06 Piarzi árak. Paprika 1 kiló —.65 Borsó 1 kiló —.20 írós vaj t liter -.80 Lencse 1 » —.24 Eczet 1 > — 10 Mund-liazt 1 » —.16 Széna 100 kiló 2.— Zsemlye-liszt 1 > —.15 Szalma (Uk.) 100 » 1.60 Buza-liszt 1 » —.14 Bikfa 1 köbmtr t.90 Barna kenyér-liszt 1 > —.10 Tölgyfa l 320 Felelős szerkesztő: INCZÉDY LAJOS. Kiadótulajdonos: JÓBA ELEK. Nyilt-tér. Egy 2—3 gymn. osztályt végzett ifjú felvétetik tanonczul egy helybeli fűszerkereskedéaben. Bővebbet a kiadó-hivatal. Hirdetmény. Van szerencsénk a n. é. fogyasztó közönség becses tudomására hozni, hogy üzletünkben a sertéshúst 48 krra szállítottuk le. Mit midőn becses tudomásukra hozuak, egyszersmind ajánljuk magunkat minden a hentes szakmába vágó czikkek tekintetében. Nyíregyháza, 1893. junius 24. Tisztelettel (245-1-1) Prok testvérek. Takarékos háziasszonyok rá fognak jönni egy kísérlet után, hogy a háztartásban az úgynevezett családi szappan az Equitable illatszerész czégtől, a legolcsóbb szappan a világon, mely minden élességtől ment és olyan lágy, hogy naprólnapra mindenki által használtathatik. Kapható csomagonkint, melyben 6 darab van, 40 krajczárjával. Kaphatók: Nyiregyházán: Preisz Adolf, Tahy István és Nagy-Kállóban: Krajnyik Márton uraknál. I. (213-2-2) Árlejtési hirdetmény. A nyíregyházai színház-részvénytársaság által Nyíregyházán, a szénatér melletti telken építendő színház építési munkáira 1893. évi julius 17-re ezennel zárt ajánlati versenytárgyalás hirdettetik, a kővetkező feltételek mellett: 1. Az árlejtésben részt vehetnek mindazon képesített iparosok, akik üzletük folytatására hatósági engedélyt nyertek. 2. Ajánlat tehető egyes munkákra, csoportokra, vagy az összes építési munkákra. 3. A végrehajtandó munkákra, nevezetesen: kőműves, kőfaragó, ács, asztalos, lakatos, üveges, mázoló, bádogos, cserépfedő munkákra vonatkozó előméretek a vállalkozni óhajtóknak rendelkezésére bocsáttatnak s kötelesek azokba egységáraikat beigtatni s a végösszeget számokkal és betűkkel kiirni, megjegyeztetik, hogy csak azon ajánlatok fognak figyelembe vétetni, melyek az eredeti elŐméreti iveken nyújtatnak be, s mely ivek Somogyi Gyula kir. közjegyzőtől Nyiregyházán szerezhetők be, ahol is a szinház tervei, valamint az általános és különleges feltételek megtekinthetők lesznek. 4. Ajánlattevők kötelesek az általános és különleges építési feltételeket még az árlejtés előtt aláírni, mely aláírásukkal igazolják, hogy nevezett feltételeket ismerik és kötelezőknek elfogadják. 5. Minden ajánlattevő köteles ajánlatának benyújtása előtt a vállalati összegtől számított 5%-ot készpénzben vagy értékpapírokban Somogyi Gyula kir. közjegyzőnél előzetesen letenni és az erről nyert elismervényt ajánlatához csatolni. 6. Távirati uton küldött ajánlatok nem vétetnek figyelembe. 7. A szinház-épittető bizottság tetszésétől függ a beérkezett ajánlatok közül bármelyiket, az ajánlati összegre való tekintet nélkül, elfogadni, vagy el nem fogadni. 8. Vállalkozni kívánók felhivatnak, hogy az általános feltételeknek megfelelő 50 kros bélyeggel ellátott zárt ajánlataikat a kitűzött nap déli 12 órájáig Somogyi Gyula közjegyzőhöz annyival inkább igyekezzenek beadni, mert később erkezett ajánlatok figyelembe nem vétetnek. 9. A beérkezett ajánlatok a kitűzött napon délután 3 órakor Nyíregyháza város tanácstermében nyilvánosan fognak felbontatni. 10. A munka a szerződés megkötése után azonnal megkezdendő és akként folytatandó, hogy a szinház épület folyó évi november 1-én teljesen készen átadható legyen. Kelt Nyiregyházán, 1893. junius 22. Somogyi Gyula, (147—3—1) réiir. tiri. elnök.