Nyírvidék, 1893 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1893-06-25 / 26. szám

Melléklet a „Itfyirvidék" 1893. 26-ik számához. Életpályák. Tanuló ifjuságunk a Múzsák szentelt csarnokait elhagyja, hogy a tiz havi fáradalmakat kipihenhesse. Kapuzárás előtt vagyunk! A tantermek ajtai bezárulnak ifjaink mögött, kiknek egy része arra a pontra jutott, hogy pályát válaszszon. Korántsem szabad hinnünk, hogy ez ifjai liknak valami közönséges, könnyű gondot adna. Attól függ, váljon van-e bennük komoly törekvés, avagy kongó üres lények, úgynevezett gigerlik. Mert bizony nagyon kell tapasztalnunk, hogy ifjaink jó formán csak is e két elnevezés szerint osztályozhatók. Ezer meg ezer családban merül fel most a kérdés: mi legyen a fiúból ? Vagyoni viszony, pártfogás, családi tradiciók mind figyelembe vétetnek, de sokszor a már már helyes irányú megállapodást az előítéletes ferde nézet teszi tönkre, s egy csapással üti agyon, minek azután rendszerint a jobb sorsra érdemes fiatal ember lesz áldozatává. Szerencsétlen pályaválasztás által tömérdek szép remény foszlott széjjel: s hány fiatal ember jövője lett már az által semmivé! A csak kevéssé is vagyonos polgári osztály többnyire papot és kisebb tisztviselőt óhajt látni fiaiban. E/.eknél ez a fő törekvés. Pedig mennyivel előnyösebb volna iparunk fejlődésére nézve, ha a vagyonosabb iparos osztály gyermekeiből az oly annyira kívánatos intelligens iparos nemzedék állhatna elő. A papi pályára irányuló törekvést, bármely vallásfelekezetnél is, értjük. Ott, aki tanulmányait befejezte, biztos, habár sokszor nem éppen fényes anyagi jólétet szerez magának. De midőn a tisztviselői, főleg a kisebb hivatalnoki pálya felé özönlik az iparos sarjadék, annak már kevésbbé látjuk be helyességét. A czifra nyomorúság seliol sem jelentkezik meztelenebből, mint éppen a kisebb javadalmazásu tisztviselői osztálynál. A középosztály gyermekeit ügyvédekké, orvosokká, birósági s megyei tisztviselőkké neveli s csak kivételesen tér el itt ott a családi tra diczióktól. Mint rendkívüli eset tűnik fel, ha a középosztály gyermeke a kereskedői pilyára lép. Pedig nagyon óhajtandó volna, ha a vagyonos középosztály tömegesebben keresné fel a kereskedői pilyát és pedig főképpen azért, mert kereskedelmünket teljesen magyarrá gyúrná át, milyennek mii uapság a legjobb akarat mellett sem mondhatjuk, legfeljebb csak az esetben, ha önmagunknak hízelegni akarnánk. Pedig számtalan példa tanúsítja, hogy a középosztálynak kereskedői pályára lépett sarjadékai, éppen ezen osztályhoz tartozásuknál fogva, a kereskedő-világban kiváló szerepet visznek, s oly tekintélynek örvendenek, minőnek esetleges tradicionális életpályákon sohasem örvendettek volna. Ugy gondoljuk, hogy néhány évtizednek le kell még zajlania, mig odajutunk, hogy az egyes pályák iránt való előítélet még csirájában is ki.A NHimDÉK TÁRÜZÁJA* Leányok sorsa. Alig hiszem, hogy volna párom a csavargásban. Igazi járda- ós talpkoptató vagyok. Ott élek az utczán, meg a vadvirágos mezőben. Szeretem megfigyelni az embereket s a természetet lesni. Nem hiszem, hogy volna galambduczos udvar, gerendás ereszalj, melyet ne ismernék. És mégis . . . olyan régen nem láttam már ház* tetőn csókolódó galambpárt, eresz alatt szerelmesen csicsergő fecskéket. Nem is hiszem már én, hogy van még most is gerlicze bugás, pelyhes fecskefészek, háncscsal kötött zöldleveles szőlőlugas, — melyben vasszeg ne volna, — két dobbanás, egy gondolat, — igaz szerelem ezen a világon! Nem is hiszem már ón, hogy nem kis hirdetés utján megy férjhez ma a gerliczekisasszony és a csicsergő fecskét is ne rekomendálgatnák el, Mese beszéd az csak! Régen volt, hogy a buzgó gerliczepár elébb összekerült, aztán fészket rakott a saját erejéből ugy, a hogy tudott. Ábrándokon nyargalászó poéta nép találta ki, hogy egy darab kenyeren is édes és örökös a szerelem. Ugyan ki hinné el, hogy egy csók mellett meg sem éhezik valaki. Fekete tintás toll fehér papiron épit ma már csak zöld, sátor lombos háucscsal kötött kunyhót, melybe a hold pislog s mosolyg édesen, aztán elbuvik hirtelen, hogy ne lássa pirulni a suttogó gerlepárt, hogy van igaz szerelem . . . Rég megrágta a tokaji szőlőhegy tőkéit a filloxera ; hamvasabb lett a parázs szemek játéka. Nem tűzről pattannak a menyecskék, nem piros pünkösd napján születnek a lányok, nem selyembölcsó ringatja, neveli fel őket; bágyadt a napsugár is . . . vész. Mig a középosztály gyermeke a gyógyszerészben is csak finomabb kiadású kalmárt lát, addig e téren nem fogunk vezérszerepet játszani s addig nem is lesz testestől lelkestől magyar jellegűnek nevezhető hazai kereskedelmünk. Hanem van egy pálya, melyet a polgári osztály gyermekének éppen ugy, mint a középosztály fiainak hazafias kötelesége volna lehetőleg okkupálni. Értjük a katonai pályát, illetve a császári és kir. hadsereg magyar ezredeinél, valamint a magy. kir. honvédségnél levő tiszti állásokat. Intelligens fiatal embereink sehol, egyetlen pályán sem érik el azt, mit a katonai pályán. A husz-huszonkét éves fiatal embernek már oly anyagi ellátása van, a minőt hasonló korban kevés pályán, és csak kivételesen érhetni el, s a mai időben a katonai pálya is épen ugy kenyérkereseti pálya, mint bármely más. Ez előnyös anyagi körülményen felül külön ben hazafias kötelességünk is volna okkupálni a tiszti helyeket. Ne véljük azt, hogy ottan talán megszüuénk magyarok lenni. A hazánk fiaiból szervezett magyar ezredek most is, mint az előtt, mindenkor megtartották magyar jelegüket. A magyar szellem kiválólag megvau minden magyar ezredben; s a magyarság nem akadály abban, hogy ott előre ne haladjanak fiaink. Ha kötelességeinket liiven teljesítjük, előrehaladásunk biztosítva van. Egész lelkesedéssel ajánljuk ifjaiukuak a katonai pályát, s ismételjük, hogy ott is tért foglalni hazafias kötelességünk, főleg ha tudjuk azt, hogy legmagyarabb ezredeink tisztjei is csak alig harmadrészben született magyarok. Magyar ezredeiuk soha kétségbe nem vont magyar szellemét fokozni az intelligens magyar ifjúság van hivatva az által, ha tömegesebben választja a katonai pályát, s ha a tiszti bojtra, mint egy éves önkéntes, nemcsak mükedvelésből törekszik, hauem ha a katonai pályát kenyérkereseti pályának is tekinti. Könyv és fözökanál. Négy esztendeje mult, hogy a századik esztendeje fordult 1789-nek; azért ma is akadnak még, akik sehogy sem tudják megérteni, mire való a tanulás a parasztnak. Hiszen az alázatosság jó erkölcse s a szántás-vetés mes tesóge ép ugy, vagy még jobban meglehet a betűvetés tudománya nélkül, a melynek megvan a veszedelme, hogy ablakot nyit az alsóbbaknak, amelyen át a felsőbbek gyarlóságait is megláthatják. De ha a romantikus kor bagolyvárai nem dőltek is még mind romokba, a föld azért még is forog, még pedig akkora fiu de siecle vakmerőséggel, hogy már nem csak a parasztok kezdenek el tanulni, hanem — Isten vétkül ne vegye — az asszouyok is. Ebben az időben mikor azt hiszszük, hogy az em beri társadalom fejlődése is, ép olyan le '.yózhetetleuűl kényszerítő törvények alatt áll, mint akár a toronyból leeső kő, nem lehet megállapodni magánál a jelenségnél; keresnünk kell azokat a tényezőket, a melyek azt elő idézik, más szóval az okot. Az emberi társaság viszonyait megalkotó tényezőket — már ugy ahogy — a statisztika veszi számba s ha törvényt keresüuk, az általánosításhoz itt kell keresnünk az adatokat. S ime a statisztika azt mondja nekem, hogy a czivilizált világon miudenütt több Műbőr, műdal; a szerelem meg művészet lett. Dehogy van bugó gerliczepár, csicsergő fecske, igaz szerelem ma a világon. Részvénytársaság a világ, osztaléka a . . . szerencse! Már kinek-kinek hogy és mennyi jut! — Nagy szerencse érte a szép Ágnest. Férjhez megy. — Jól? — Nagyon jól! Szerencsés leány — mondhatják. Ugy-e, hogy igy van ez ma a világon? . . . Ob ti szegény leányok! . . . Tele van a világ szája vele, hogy ti vagytok a világon a jó és balsors. A ti szemetek káprázata sujt és emel; a magas dicsőség és a boldogtalanság végtelen mélyének utait ti jelölitek ki a férfi sziv számára. Hogy férfi sorsa a nő! A ti bársonyos puha kezetek szövi a tündér regek arauyos hálóját, melyen mi járjuk a kísértés sikos, nyaktörős utait. A ti tündér lépteinek követése hányszor forditá mássá a világ képét. Egy Kleopátra selymes puha karjában Antoniussal mi más fordulat állt be a világ fo lyásában. — Ki tudja, ha nincs ördöge a világnak, volna-e pokol!? Hány hősi sziv vérzett már el értetek, hány trubadour lantján szakadt el a hur már értetek, mióta a világ áll ? Hányszor vivtak nemzetek csatát, hány hős lett siró, gyáva gyermekké; hány gyermek hőssé, mióta az embersziv dobog s a világ forog ti éltetek? Hányszor tagadták meg értetek a legszentebb vérsóg kötelékét, apát, anyát; hányszor vetették el érte tek a módot, rangot ós minden földi jót, a mit a világ nyújthat!? Hány lélek esett kétségbe s nyert lelki tusát; hány sziv vérzett el aczél pengével, vagy hitvány óloiudarab bal értetek, csupán értetek . . . Selyem hajú, bársony kezű. bogár és nefelejts szemű szép babák. Oh, hány köuyü hullott el értetek, mióta a szem ós lőlek'szivból tud sirni. — Álmatlan éjek ördöge és kísértése hány embert űzött el a mámor, a lelki zsib a nő mint a férfi. Á czivilizáczió mértékével lépést tart a noi népesség aránya. Akár tetszik, akár nem, mi is belejutottunk a czivilizációba, s a legutóbbi népszámlálás adatai szerint — biztos adatok nem lévén most a kezemnél, inkább kevesebbet mondok, mint többet — minden 1000 férfira legalább 1050 asszony esik. Nem is nézve tehát azt ,hogy a férfiak halandósága nagyobb, legalább ezrenként 50 nőre az var, hogy ki ki a maga módja szerint a maga emberségéből éljen meg. Az egyik igy tud megélni, a másik amúgy. S a megélhetésnek bizony nem a legroszabb módját választja az, a ki postás lesz, vagy vasutas, vagy épen tanitó S még ha épen orvosok lennének is, az se volna nagy baj. A természet vagy igazabban mondva, a mai szocziális rend arisztokratái, a férfiak persze kissé kényelmetlennek találják a szoknyás versenyt. De tessék kérem belenyugodni. A Batthyányok földjén ma már a régi jobbágyok osztoznak, az asszonyok is elég vakmerőek azt hinni, hogy ha őket is megteremtette az Isten, nekik is a maguk keze és esze után épen olyan joguk van megélni, mint a férfiaknak. Nem annak a bizonyos nőemanczipáziónak a kihirdetése ez, a mely megbontja a család fogalmát, de igenis követelése a munka jogának, követelése annak hogy a munka becslése a maga értéke szerint történjék, akár férfitól ered, akár nőtől. S végül követelése annak, hogy a mikor egy fejlett czivilizáció az emberi társaságot bizonyos mórtókig eltérítette a természetes alaptól, ne egyedül a nő legyen az, a kivel szemben e természetes alap követeléseit, az exisztencziáról való lemondatás árán is érvényesítsék De ne beszéljünk csak azokról a nőkről, kiket a tanulás, a műveltség kenyérkeresetre képesít s nekik tisztességes megélhetést biztosit, ám nézzük meg van e általában hátránya a nőre s a családi életre annak, ha a nő magasabb műveltségben részesül? Tudjuk, hogy a családi élet jellege, a családi élet boldogsága nagy részben a nőtől függ. A milyen a nő, olyan lesz az otthon. Már most csak az a kérdés, hogy a tanult, művelt nő képes-e helyesebben vezetni háztartását, nevelni gyermekeit s férje sorsának osztályosa lenni ? Nagyou szomorú dolog lenne az, hogy a nő azért, mert tanult, lealázónak tartaná magára a házimunka bármely ágát is. Sőt épen a legmagasabb műveltség az, a mi megérteti a nővel hivatásának fontosságát s azt, hogy nagyrószben kezébe van letéve családjának jó vagy rosz sorsa. Ez képesiti helyesebb munka beosztásra, pedig jól tudjuk, hogy a házi rend s ebből kifolyólag a házi béke is ezen alapszik. S tekintsük a nőt akár mint feleséget, akár mint anyát, látni fogjuk, hogy okvetlenül szüksége van a szellemi műveltségre. Mennyivel boldogabb annak a családnak az élete, hol a nő férje szellemi életét megérti, figyelemmel kiséri, méltányolja küzdelmeit s biztatja csüggedésében. S azt kérdem: a művelt vagy műveletlen nő fog e nagyobb és üdvösebb befolyását gyakorolni gyermekeire? Bizonnyal az, a ki maga is tanult, sokkal helyesebb irányban képes gyermekei szellemi és testi fejlődésére gondot viselni. Hogy ez igy van, erre számos példát lehetne felhizni. Végül az sem áll, hogy a magasabb műveltség csak fejleszti az igényeket, épp az igazi műveltség az, mely megtanítja a nőt arra is, hogy vegye figyelembe férje jövede mét s ha kell tudjon megjelenui karton ruhában is, ott a hol más selyemben mulat. Sokóssok mindent lehetnemégfelhozniannakbizonyi fására, hogy ne az iskolákban, ne a magasabb műveltségben keressük az okát annak, hogy a mai nőkegy része nem felel megannak az eszménynek, melyet magunknak az igazi nőről alkotunk; terem azonban nem engedi meg, hogy ennek fejtegetésére kiterjedjek. badás ölő karjaiba, kik előtt a ti őztermetetek vágyó ölelése, perajkatok a mámorok üditó forrása, a csintalan viliik, lidérczfények posványba csalogató káprázata volt csak. Ti értetek élünk ós halunk. Titeket állit fel a költészet és művészet az eszmény magas fokára, értetek teszünk meg mi erősek minden ostobaságot is e világon; értetek gyönge szép leányok . . . Ti vagytok a világ legnagyobb zsarnokai a .semmie tői" kezdve a „miudeDig", a legkövetelőbb tyrannok és mégis a legnagyobb rabszolgák is. Békóba, örök békóba vetett foglyok, amennyire esak békóba vethetett a természet kegyetlensége benneteket. Mert hogy nők vagytok; a nőiesség nehéz járma rabszolgaságtok le nem rázható oka. S azért sajnállak benneteket, igazán, nagyon szivemből, oh, . . . ti szegény leányok! . . . Nem adom a nagy világért a természet baklövését, hogy a ti rabszolgátokká tett, és uem azzá teremtett. Mikor mi a gyermekélet számadást nem kivánó örömeit éljük még, már titeket agyon ölnek x „nem illik egy kis leánynak" örökös és keserű intelmeivel. És amint nő lassan lejebb ős lejebb szoknyácskátok hossza, biztosan és következetesen folyton hosszabbra, ugy, hogy végre formás bokácskátok a titkok mythoszos homályába vész el, nőiességtek rabsága is ugy fejlődik a hatványok arányábm mind nagyobbra. És mig belőlünk házasulandó ifjak válnak, ti eladó leányokká lesztek Azután mi végig vágtatván az élet örömein, az édes szabadság szárnyain, legvégül elinduluuk keresni a boldogságot, addig ti garde-damok őrsége mellett szépen bevárjátok, hogy mikor jó el „0". Mert hiszen meg jó az is, legalább valószínűleg; a leánynéző, hozzátok szegény eladó leányok. Szent Pál tudvalevőleg már az ős hajdanban kijelenté, hogy jól teszi aki nősül; még jobban, a ki hajadon vagy nőtlen marad; de ha már nem bir magával, jobb ha megnősül, mintha a pokolban ég meg.