Nyírvidék, 1893 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1893-01-15 / 3. szám

Melléklet a „Itfyírvidék" 1893. 3-ik számához. (Másolat.) M. kir. belügyminiszter 97805/VII.-11 sz. Köirendelet, valamennyi törvényhatóságnak. Budapest főés székváros központi járványbizottsága a cholerajárványt a fő- és székváros területén hivatalosan megszűnnek jelentvén ki, a kereskedelemügyi miniszter úr velem egyetértőleg megengedte, hogy a fertőzött helyekről származó áruk • kiviteli tilalmát szabályozó s f. év november hó 16-án 78081. sz. alatt kelt, a törvényhatóságokkal 91024. sfcámu itteni körrendelettel ismertetett rendeletének B. pontjában foglalt áruk Budapestről akadálytalanul kivitethessenek, s ennélfogva f. hó 10-től Budapestről még csak a következő czikkek kivitele marad tiltva u. in.: 1. Bongyok, ideértve a nem tisztított pamut és gyapjú hulladékokat (használt zsákok azonban a szállításból ki nem zárhatók.) 2. Használatban volt ócska ruházati czikkek (ideértve az ócska lábbelit is) a mennyiben kereskedelmi árut képeznek. — 3. Használt állapotban levő ágyés fehérnemück, ha azok mosatlanul és tisztátalanul kerülnek szállításra. Ezen tilalom alól ócska ruházati czikkek (ócska lábbelik is ide értetnek) továbbá használt állapotban levő, de mosott, tehát tiszta fehérnemű, a menyiben ezen tárgyak akár az utas által magával vitt, akár előre vagy utána küldött uti podgyászul szolgálnak, kivételt képeznek ; ugyancsak kivételt képeznek ezen czik- 1 kek akkor is, ha költözködési ingóságok tartozékait képezik. 4. Ócska alattságok és ócska kötelek. Az egyes külföldi forgalmakban fenálló szigorúbb rendelkezések a jelen rendelet által önként érthetőleg nem érintetnek. Miről a törvényhatóságot miheztartás és a nagy közönségnek, különösen a kereskedő világnak legszélesebb körben való tudatása végett értesítem. Budapesten 189 2. évi deczember hó 15-én. Hyeronimy, s. k. Közegészség és népnevelés. Hirlapi czikk, ezzel a czimmel, szinte praedestinálva van arra a sorsra, hogy el ne olvassák. Unalmas théma szörnyen. Idealistáknak való; (ez a fogalom pedig lassankint kezd összeolvadni azzal a másik fogalommal, iiogy hóbortos vagy bogaras) hadd mulassák vele magokat ezek a boldog emberek. Igy gondolkozik ina az emberek nagy többsége (s csak egy kis liijja, hogy a „boldogok" szó helyett ki nem csúszik: a „bolo.idok"). De hát nincs azért ott kétségbe esnünk. Ugyan azok a viszonyok, amelyeknek nyomában ez az áramlat keletkezett, mely egész nemzeti: politikai és társadalmi életünkről az idealizmus hamvát elsöpörte s ha — ahol — ilyen törekvés megnyilatkozik, azt guuynyal, negligálással perhorreszkálja: ugyan ezek a viszonyok fogják a dolgok természetes fejlődése szerint — átgyúrni lasanként, észrevétlenül a közfelfogást olyanná, hogy gyakorlati szükségül fcyja fölismerni — és nem ideális törekvéseknek Csúfolni — az emberi közegészség, s az úgynevezett népnevelés érdekeinek megvédését. Ma frázis-számba megy, amit „tudósok", „emberbarátok" hangoztatnak, egyszóval „idealisták", hogy milyen nagy nemzeti tőkét lehetne megmenteni az emberi közegészségügy jó adminisztrációjával; hogy mekkora nagy nemzeti tőke növekednék és kamatozna, ha lenne igazi népnevelés. Rí fogunk jönni nem sokára, hogy ez nem frázis, hanem valóság, amit föl lehet váltani pengő pénzre. Most nem régiben volt olvasható az újságokban, hogy az angol közoktatásügyi kormány elrendelte, miszerint az iskolák mellé fogorvosok alkalmaztassanak, akik a növendékek fogait meghatározott időközökben megvizsgálni kötelesek. Az aa§öÍ államnak rossz fogú, ennél fogva rossz gyomrú állam polgárokra nincs szüksége. 120 font sterling (1200 frt) évi fizetést rendel a kormány ezeknek a fogorvosoknak s tudja bölcsen, hogy ez a pénz bőven megtérül s dúsan fog kamatozni. Az a mondás meg általánosan ismeretes, hogy a dicső franczia hadsereget a német schulmeíszterek verték meg a 70-diki háborúban. Hit ezek a nemzetek régen szedik már a kamatokat a/, emberi egészségügy és népnevelés intézményei után A nemzeti vagyonosodásnak biztos alapja ez már náluk, mely — pengő pénzre váltva — megvalósul állami, községi költségvetéseikben. Nálunk még mindig mintha csak — hogy ugy mondjuk — a dekórum kedvéért törődnénk ezekkel a kérdésekkel. Mintha törvények, rendeletek közegészségügyről, népnevelésről csak azért léteznének és hozatnának, mert hogy hát mi is a mivelt Európához tartozunk s szörnyen szégyenkeznénk, ha (e törvények és rendeletek nélkül szűkölködve) rólunk szólva, azt a csúnya Ázsiát emlegetnék Az angol, meg a német p ildát csak az óriási különbség demonstrálására hoztuk föl, mely a mi és ama nemzetek viszonyai között — közegészségügy és népnevelés tekintetében létezik. Annak a nagy eltérésnek a dokumentálásául — szembe állítván velük - kissé talán túlságos kiszinezéssel is és őszintességgel a magunk dolgait — mely e nagy nemzeti érdekek értéke felől ott és náluuk a közfelfogásban mutatkozik. Ott az egészségügy és népnevelés intézményei a nemzeti vagyon kamatozó befektetései, mely kamatok nagy numerusokban jutnak az államok, községeik, sőt az egyes családok háztartásának számadásaiban kifejezésre; náluuk pedig igen nagy a hajlandóság még mindig arra, hogy inproduktiv, luxuriózus kiadásnak tekintsük, ami pénzt, vagyont ez érdekek istápolására juttatunk. (A szokásos és jellemző kifejezés különben az, hogy „áldozunk") Ez a közfelfogás teremtette náluuk azt a helyzetet, hogy törvények, rendeletek, hatósági statutumok bölcs és okos rendelései és a valóságos visszonyok között olyan óriási hézag létezik. Ez a magyarázata annak, hogy a törvény a népnevelésről (pedig 25 éves jubileumot ünnepelhet) alig-alig van végrehajtva, valamint, hogy az emberi közegészségügyről szó'ó törvény is ugy szólván papiroson maradt még mind ez ideig. Ez az oka, hogy közgyűlési határozatai a vármegyéknek, alispáni rendeletek megfeneklenek, semmivé lesznek ott, ahol a közigazgatásnak meg kellene valósulnia: a községi közigazgatásban. Ez a kép ráillik a mi viszonyainkra is. A vármegye közigazgatási bizottsága gyülé sezése idejének nagy részét betölti a fölmerülő közegészségügyi és népnevelési kérdések megbeszélésével; tanácskozik, határozatokat hoz, rendeléseket tesz s a községek megkapják pontosan a szigorú utasításokat, beiktatják, kifüggesztik a falra a faluházán, néha ki is doboltatják s azzal — elismerés a dicséretes kivételeknek —• az ügy el van intézve s mehet ad akta. Ki a hibás? Néha a kisbíró, máskor a főbíró, a jegyző vagy az elöljáróság; de mindenkor az a közfelfogás, mely nyomja a községi biró agyát, megzsibbasztja, tehetetlenné teszi a jegyző legjobb akaratát: az a közfelfogás, hogy közgyűlésnek, közigazgatási bizottságnak határozatai, alispánnak rendeletei, ha közegészségügyről vagy népnevelésről van szó, Iukszus dolgok, amiket el kell ugyan intézni — beigtatni a formaság kedvéért, de — — — tovább menni nem lehet. S szinte kéz' ügybe esik az argumentum! „Nagy az adó, a nép szegény, nincs pénz"; a nervus rerum gerendarum. De hát bizonyos, hogy Anglia és Németország tovább mentek. És az is bizonyos, hogy minden további lépés, melylyel megvédelmezték polgáraik egészségét, melylyel fejlesztették a népnevelést, a nemzeti vagyonosodás hatalmas kincses bányáinak fölfedezésére vezette e nemzeteket, melyek nagyságuknak, gazdagságuknak forrásai lettek. Az ember-anyag — hiszen mindennek az ember és munkája által vau becse a földön — a legelső érték a nemzet vagyonában. Németországból orvos-tudósok tanulmányútra jönnek Magyarországba, bővítendő elméleti ismereteiket, himlős betegeket látni. CKt már kipusztították ezt a nyavalyát, nálunk pedig százezrek pusztulna kel benne. Nálunk most a difteritisz graszszál. 103 gyermek esett e járványnak a mult hónapban áldozatául s az egész elmúlt esztendőben csaknem 700. S a mi igazán megdöbbentő, Nyíregyházán, ahol fejlettebb közegészségügyi viszonyokat kellene feltételeznünk, óriási nagy a gyermek-halandóság. A mult évi statisztikai adatok szeriut ugyanis a hét éven alul elhalt gyermekek száma több mint 70%,-kal szerepel az összes elhaltak között. Milyen nagy nemzeti tőke — e számok mellett bizonyára nem frázis ez a kifejezés — ami igy elpusztult, semmivé lett. Emberi közegészségügy és népnevelés! Ugy egymásba fonódik ez a két kérdés, mint két szeme a láncznak. Közegészségügyi viszonyaink javítását a népiskolákban kell megkezdeni. Az angolok eljutottak már az iskolai fogorvosokhoz, a németek megverték népiskoláik által a francziákat! Nekünk ugy szólván elülről kell kezdeni a uagy nemzeti munkát. „i Mlimi)EK lÁROZÁJA" A polgári házasság kérdéséhez. Interwiewok. Nem vesztett a magyar irodalom semmit azért, hogy baleset, elleu az elmúlt hétre nem biztosítottuk becses személyemet. : -c Szokásom az, hogy mindenben kettős okot keresek. Hogy a mult hetet épkézláb átéltem, annak a következő két okát találom: én is óvatosabb lettem, mert lOsak olyan egyéniségeket tiszteltem meg látogatásommal, kiknek erőszakos fellépésétől félnem nem kellett; 'másfelől a meginterwiewolandók múltkori referádám felett valószínűleg gondolkozóba estek, mert amint ész revettem, több helyen már kész feleletekkel vártak. Annyira kész feleletekkel, hogy például az óvatossági ról nevezetes Paróka Péter egyenesen papírról olvasta le adott válaszait. Hoiiy a kronologiai sorrendet megtartsam, első sorban Kadocsa Sándor urnái tett látogatásommal kell beszámolnom Kadocsa Sándo

r ur tudvalevőleg rendkívül víg kedélyű és még is szűkszavú ember. Vig kedélyű any uyiban, hogy még a c-dgánytól sem hallgat bus nótát, temetést meg az utczán is aunyira elkerül, a mennyire elkerülhet. Szűkszavúsága pedig abban nyilvánul, hogy be>zéd közben a mondatokból az igét szereti elhagyni, minek természetszerű következménye az, hogy egy kéttagú körmondat még ki nem jött „fogainak ösvényén," (vagy „sövényén,* döntsék el filológusaink). Épen kapu alatt ütődtem vele össze. Nagy sebbel lobbal gombolgatta téli kabátját. A mint meglátott, egyenesen felém tartott: — Épen jókor! — mondja ó, — Van szerencsém! — mondom én. — Bezeg nincs nekem! — mondja ő. — No majd meghozza az idő! — vigasztalom én. — Bár már! — sóhajtja ő. Elérkezettnek láttam az időt, hogy tárgyamra térjek. Karonfogott s a milyen gyorsan csak lábaink birták, sétálni kezdtünk. Ez sem lepett meg. Engem, ha iuterwiewolok, — mint a múltkor is jelezni szerencsém volt, — semmi sem lep meg. Arra meg épen el voltam készülve, hogy Kadocsa úrtól nem olyan stílusban kell feleletet kérnem, mint mástól, hanem hogy egy két sióval megadhassa a választ. Unalmas volna itt ismételni mind azt, amit akkor elmondtam. A tartalom ugy is az volt: óhajtandónak tartja-e Kadocsa ur a polgári házasság behozatalát? A válasz rávall adójára: — Bár már ! Bővebb felvilágosítást azonban nem nyerhettem, mert Kadocsa ur hirtelen elvált tőlem. Alig volt időm a búcsúzásra. Ez sem lepett meg, de az okot kutatni kezdtem. Meg is találtam az egyiket nyomban. Szembe jött velem Kadocsáné ő nagyságának kedves mamája. Egy ok azonban az én szememben csak fél-ok. A másik felét is megtaláltam másnap s a kettőben együtt megta láltam a Kadocsa ur által a polgári házasság iránt érzett rokonszenv indokát is. Két szó az egész: összekülönbözött feleségével. Mondanom sem kell, hogy itt megint az okokat kerestem s habár nem tartozik ide, nein állom meg, hogy el ne áruljam, miként, itt is megtaláltam a két okot: két csillagot, igaz egy galléron. Kadocsa úrtól elválva, báró kereszuti Szentke reszty Tivadar ő méltóságát kerestem fel. O méltósága az ilyen rovatban szereplő méltóságos urak szokása szerint kereveten pihenve s a levegőbe többé-kevésbé sikerült kék füstkarikákat fújva, fogadott. Ösmervén azon arisztokratikus szokását, hogy ven dégeit üléssel meg nem kínálja, saját iniciativámból foglaltam helyet, mi közben látogatásom czélját előadtam, jegyzőkönyvemet elővettem s térdeimre fektettem jegyzésrekészen. A polgári olvasó egylet közgyűlése. A nyíregyházi polg. olv. egylet évi közgyűlését f. évi jan. hó 6 ikán. azaz pénteken saját helyiségében, igen I élénk érdeklődés mellett tartotta meg; mely alkalommal Leffler Sámuel az egylet kitűnő élnöke következő kimerítő évi jelentését olvasta fel: Mélyen tisztelt Közgyűlés ! Egy év rövidnek látszó, mégis hosszú időköz úgy egyes ember, mint többek egyesülése folytán alakult erkölcsi testületek életében. Egyes emberek, alig néhány nap előtt pillantottunk vissza az eltault esztendőre, kiki mint a maga egyéni élőtének sáfára komoly gondok között kérdezte meg önmagtól, vájjon a lefolyt esztendőnek reá nézve voltak e előnyös és hátrányos mozzanatai? Hiven betöltötte e mint ember, családapa és a társadalom tagja kötelességét? Nem nehezednek e lelkére a mulasztás okozta bűnök? Ő méltóságának láthatólag jól esett figyelmem, hogy véleményét irásba szándékozom foglalni s talán épen ezért vontatott, de nem kellemetlen orrhangon a következőket válaszolta: - Áh iggen! Ont á lápp küldi hozzám? Helljes, helljes; nágyon megtisztelve érzem raágámátt. Ámbár áz nem volt szép öntől, tujjyá, hogy mágá engemett csák mostánn keres föl; hanem tugyá én ázt mágának mostánn megbocsáttom! Ha láttak már egy riportert a .szent ügy' érdekében, meghajolva néma köszönetet mondani, elképzelhetik, miképen hajtottam meg magamat ezen kegyelmességeért ő méltósága előtt. — Hátt iggen, mágá tudni ákárjá áz én véleményemet ebbenn a kérdésben? Hát én moudhátom mágánák bárátomm, hogy én a pollgári házásságnák hive vágyokk : csák csupán áz elnevezésén kellene változtatni váláhogyánn! tugyá barátom, áz á .polgári házasság" nágyon is pollgári hángzássáll bír s nem is fejezzi ki egészen ázt á fogálmátt, á mit ákár! Leereszkedő kézlegyintés és én távoztam. Boldognak éreztem magamat, hogy ő méltóságát ennyire liberálisnak találtam. De útközben megint a kutatás, az okfejtés dámona vett elő s csak ugyan megtaláltam a két okot. Az egyik az, hogy ő méltósága vagyoni visiszonyait csak egy jó pártbie zökkentheti helyre, a másik az,hogy már is suttogják, mikép ő méltósága uem ok nélkül szeret a „hideg hátú" Hirschl Eleázár ablakai alatt sétálgatni. Ez a két ok, megvallom, sokat rontott a hatáson. Ugy látszik ó méltósága is egy oldalról ösmeri a polgári házasság fogalmát; épugy mint Hirschl Eleázár, avagy Kapocs János uram, meg a többiek. Ó méltósága után ki következhetett volna más, mint nagydobronyi Dobronyi Béla tartalékos hustárhadnagy és honatya-jelölt. Nagyságos ur, de jó czimbora. Tanult fiu, de a tanultakat sietett azon módon kivetni fejéből. Szép örökség néz reá az apja után, de azért pénze soha sincs. Különben per tu barátom. A mint meglátott a nyakamba ugrott;