Nyírvidék, 1892 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1892-03-13 / 11. szám

'áf* * * * * s*. * | Mirczius 15. J; Negyvennégy hosszú esztendő mult el azóta, hogy ez a nap bevéste eseményeit a magyar történet könyvebe. S e nagy nap emléke évről-évre megujul, fölfrissül sziveinkben. A letűnt sok idő zivatarain, gyászán, teljesült és tönkrement sok reménységein keresztül ápolja a nemzet ezt az emleket, megőrzi azt a következő nemzedékeknek, glóriával övezve és dicsőséggel. Mert ez a nap egy határkő ueuizetüuk történetében, s amig megőrizzük emléket kskünkben, szivünkben, olyan, mint a világító torony a tengeren, utat, irányt mutatva a nemzetnek. hogy el ne tévedjen fejlődésében, ha a változó idók talán mis eszmék divatjával zavarba hoznák, megtéveszteni akarják. Más nagy nemzetek, történelmük ilyen neve zetes dátumait, a rajok való emlékezés ébrentartásával, miut nemzeti talizmánt, hatalmas tőkét tekintik, s fölhasználják a nemzedékek nevelésében Az emleköknek szentelt ünnepeket valódi nemzeti üunep ként ülik meg, melynek külső fényéhez, diszéhez hozzájárul az állami élet minden tényezője: az utolsó napszámostól kezdve az államhatalom legelső képviselőjéig. Hogy nálunk miért nincs igy, bizonyára nem azért van, hogy történelmünk talán ilyen jelentős dátumokbau szűkölködnék, s azért sem bizonyára, hogy uem lenne meg többé a nemzetben a közérzés ahhoz, hogy történelmének ilyen jelentős és magasztos emiekein lelkesedni tudjon Azok az eszmék, melyek 1848. márcz'us 15-én kipattantak, ma is élnek. Ez eszmék fönséges megvillanása ma is bevilágítja nekünk a mult homályát, megtermékenyíti képzeletüuket, ereje, hatalma örökség gyanánt költözött szivünkbe, vérkeringésünkbe. * * * A franczia nemzet törvénybe igtatta, hogy & Bastille bevételének évfordulója nemzeti ünnep. S minden évben julius 12 dikén egy ilyen nemzeti üunep jelentőségéhez mért fénynyel üli meg a franczia nemzet ezt az ünnepet. Az államhatalom feje, a törvényhozó testületek tagjai, az állampolgári és katonai hivatalnokai s százezrei a polgároknak résztvesznek ez ünnepélyen. A disz, a pompa, amit mind e tényezők ez ünuepen kifejtenek, bizouyára nem parádé, valamint hogy a franczia nép nem tartja haszontalanul kilökött pénznek azt az összeget, melyet ez ünnep megülésére évről-évre fölvesz az ország költségvetésébe. Sőt ellenkezőleg, nemzeti törekvéseinek egy hatalmas eszközét akarja erősíteni azáltal, hogy a nemzeti akarat csodálatos megnyilatkozásának emlékét az ünnepléssel ébren tartja s ezzel együtt a nagy nap gondolatait, eszméit megőrzi, fölfrissíti. * * * Csak példaképen hoztuk elő a francziák nem zeti ünnepét s annak megüuueplését. A mi márczius 15-dikéuk egészen más természetű és jelentőségű eseménye történelműnknek. „A NYÍR VIDÉK TÁUeZÁJ A.

a Lcona. Szelíd leányka, ildomos, szerény : Te benned él a legszebb nóeréuy, — Mindig annyit mutttsz, a mennyit érsz, De azt te nem tudod, hogy mennyit «rsz. Ez öntudatlan bájnak kellemét. Ho^y elrabolja, if,u lesz eleg, — Bókok rajával lesz fejed tele, Erős ha nem lész, elszédülsz bele. Dj ha szived védó paizst keres, Hallgass r.-ám : maradj természetes I Így letz mindenha boldog életed, Miuót csak éu kívánhatok neked ! Maesolai Barna. Álom és valóság. Allegória. Irta: Tóth Kálmán. Van nekem egy igen kedves kis leányismerősöm, a neve Joláuka. Sö;ét szőke hajaból négy öt fürtöcike rep kedve hajlik fehér homlokára, liogy a kedves, Ude arezhoz jóleső árnyat képazzen. Égszínkék, szelíd szemei az ábrándra voluáuak teremtve, ha piros ajkai körül örökké ott uem settenkeduók a pajzáu jó kedv és derűit mosoly vonása; a hosszú szempillák félig árnyalják e kedves csillagokat, hogy a bennök rejlő örvény veszélye a férfira uézve csak félanuyi legyen. Egész valója az egészségtől duzzad s minthogy lakása hegyes vidéken vau: sokszor meggondoltam, hogy > ő a hegyek bűbájos tündére Hófehér arczaiu a hajnal pirja dereng s ha frissen fejt tejbe piros vért csöppjute uék: ugy nézne ki, mint az ő szép ajaka. Alakja uem juuói, az hideg, szoborszerű nekem s olyan élettelen. Jolánka pedig uem merev, nem élettelen; de gö nbölyű vállai, karjai, ruganyos kebele magát az életet sugározzák ki » ha uevet, ha -zól, ha dalol, üzivem dobog örömében. Még ha als/.ik: akkor is él. Almában augyalokkal beszél, mert hiszen mosolyogva alszik. Én már láttam őt aludni. Ott egy vérrel s iszonyatosságokkal beszenynyezett társadalmi forradalom epohájának nyitánya; nálunk egy kinyilatkoztatás, az egész nemzet akaratának, vágyainak megnyilatkozása. Mert a történelem logikájának semmi része abban, ami márczius 15-dike után következett. S csak idő kérdése, hogy a történet-írás eloszlasson minden kételyt arra nézve s fölvilágitsa fönnt és alant az elemeket afelől, hogy 1848. márczius 15-dikéuek a megünneplése nem támaszthat semminemű keserűséget s a legmesszebb menő opportunizmus sem tehet — közjogi helyzetünkre való tekintetből sem — ez ünneplés ellen kifogást Épen azért nincs semmi ok arra, hogy 1848. márczius 15-dikének emlékét, egy nemzeti üunep minden diszéuek és pompájának külsőségeivel megünnepeljük. Sőt ellenkezőleg nagyon is sok ok van rá, hogy ünnepet üljünk e napon, hogy megujitsuk eszméit, gondolatait sziveiukban, átadhassuk azokat utódainknak. Mert sűrűn kezdenek feltünedezni jelenségek a magyar társadilombau s általában a közéletben, melyek arra mutatnak, hogy — amiut már fentebb említők — más eszmék divatjára vannak, léteznek bizonyos hajlandóságok, amelyek, ha nem is elég erősek arra, lio^y márczius 15-dikéuek alkotásait megsemmisítsék, de akadályai lehetnek annak, hogy e nagy nap>n kipattant eszmék, elvek közés társadalmi életünkben teljes tisztaságukban megvalósuljanak. * * * A nemzet — Renan szép értelmezése szeriut — mint lélek és szellemi család, egy erőfeszi tésekkel és áldozatokkal teljes hosszú mult eredménye. Ezeket az erőfeszítéseket és áldozatokat hazafias kegyelettel kell számbivennünk, mert ezek az emlékek benuünk uj erot nemzenek. DJ ki az, ki a 48-as emlékek mindinnyiát felidézhetné? Hol van az a kéz, ki a névtelen hősök mindegyikét megkoszorúzni tudná? Hol van az az erő. mely milliók me^hatványozott erőfeszítéseinek csodáiról számot adni tudna. Egy nemzedék dőlt ki azóta. Akik öregek voltak akkor, régeu porladoznak, a férfi ik agastyánok lettek s érett korú férfiakká a gyermekek Egyre kevesebben vannak ama nagy napok szemtanúi, s mi — ifjabb nemzedék — csak olvasás és hallomás utján köthetjük össze magunkat e nagyszerű emlékekkel. Dá legalább még hallhatjuk őket, kik e nagynapokból kőztünk megmaradtak, mint élő emlékek. Az utáuunk következő generációknak csak a holt betűk fognak regélni a márcziusi napok csodás történeteiről Ez emlékek felújítására még nagyobb szüksége lesz hát a jövendő nemzedékuek. * * * 1848 márczius 15-dikén nemzeti elnyomatásunk sajgó fájdalmának kényszerítésére a szabad ság, egyenlőség és testvériség részegítő jelszavai kikiáltattak s nem volt többé erő mely az ezerféle alakba öltözött remény feltóduló képzeleteit elnyomni képes lett volna. Vele nőttem fel, vele szaladgáltam a hegyek erdejében; együtt h illgattu'c a rohanó hegyi pttak haragos zúgását, lombok suttogását. Egűtt játszottuuk az ő/iké! vei, nem félt egyikünk sem; Jolánka is, a kis őz is, ón is bátor voltam Azért mi egymást nagyon, de nagyou szerettük és bár ő igen gazdag volt, én meg igen szegény : mégis per te voltunk s egymást kedves pajtásnak hivtuk. A kastély, ahol Jolánka lakott, hatalmas parkkal volt körülvéve: itt láttam én ót aludni. A rózsafa ágy dús fűvel volt beültetve, ebéd uán ide szokott ő kijöuui, ! csókolgatni feslő bimbót s reám várui. Egyszer, mikor átszaladtam hozzájuk s az egész parj kot felkutatva, hiába kerestem őt: a*rózsaágyhoz értem s megláttam az én édes kis pijtásomat, midőn az illatos pázsiton heverve édesen aludt. Leültem mellé, cirógattam kövér, kis uyakát, csókolj gattam pici piros száját s felébredt. Kez^t nyújtott, vígan üdvözölve : — Régeu alszom már pajtás? Aztáu hirtelen elkomolyodott, pedig oly aehezen sikerült ez ueki, hiszen előttem ezt ó még soha sem próbálta. Oyan szomorú m zingett cseugő hangj i, hogy szivem össze szorult. — Tudod-e pajtás — kérdé tőlem — kis kezét enyémbe téve, hogy ma löitöm be a 17 évet ? Nem szóltam semmit, csak leszakítottam egy piros rózsabimbó^ megcsókoltam, aztáu gyöugédeu keblére tűztem. Ez volt üdvözletem. Ő pedig komoly, kis s/.ájlt elém tartotta s ajkait csókra illesztette. Ez volt köszönete. Aztán folytatta : — Ezután hideg leszek hozzád. Te 23 éves vagy, éu 17, a gyermek évek letűntek. Szüleim uem eugedik többé barátságu ikat. — Jolánkám! - kiáltottam az örülés hangján,— mit beszélsz ? — Igazat, édes pajtásom! Atyám azt mondja, uem szereti s többé el sem tűri, hogy egymást csókolgassuk. E rövid tényben van a márczius 15-diki natív nap története összefoglalva. Mert e napot nem a hivatalos Magyarország alkotó gyüléstermében, nem hosszas tanácskozás, fontolgatás eredményezte, hanem alkotta maga a nemzet. A feltörekedő vulkán a kitörő rést megtalálta. A megvénhedett Phőnix elégette magát, hogy hamvaiból újra föltámadjon. A muuka rendezéséről. A vasárnapi munkaszünetuek tavaly történt életbe léptetése egyik legel*ő fontos jelensége volt náluuk a munkarendezés szükségóuek. Mig más országokban, mint pl. Angliában és E<zak Amerikában a vasárnapot tudvalevőleg a legszigorúbb módon megünneplik, addig nálunk e természetes rendet a társadalmi viszonyok uémileg felzavarták, a nappalt éjjellé, az éjjelt napallá, a hétköznapot vasárnappá, a vasárnapot pedig hótközuappá tévén. A törvényhozásnak kellett közbe lépni, hogy a természet törvéuye a nyugalom helyreállításában érvényre jusson. Iliszen ugy is vaunak működési körök, a hol a munkát jelentékeny kár nélkül felbeszakitaui nem lehet, nem is szabad, azért kellett némely munkát vasárnap Í3 megengedni ós folytatását nem akadályozui. Az ember természeténél fogva inkább a tótleuség felé hajlik. — A muuka áldását az tudja becsülni, a ki Ízlelte annak gyümölcsét, s akinek a tevékenység már vérébe ment és második természetévé vált. DÍ inig olyanok vannak közöttünk, kik a muukát magukra nézve kötelességnek nem tekiutik, kik azt hívén, hogy ők ezen természeti törvény alól kivételt képeznek, addig társadalmuuk az.lő boldogsága leglényegesebb tényezőjét nélkülözni fogja, nem fo^ja ismerr.i a munka áldását. A muuka az életnek boldogító törvénye Azért nom szabad lársadalmuokban oly osztálynak lenni, mely magát kizárólag munkás osztálynak tekinti, valamint olyannak sem szabid létezuie, mely a nem dolgozó osztálynak neveztetnék, hanem legyen a munka az ő különféle alakjában minduyájuuk kötelessége, életünknek egyik legfőbb nyilatkozata. Egy uapot se engedjünk hasznos munka nélkül elmúlni, mert bizonyára minden uapuak megvan a maga terhe. Boldogtalan ember az, a ki unalomról panaszkodik ós végtelenül szánalomra méltó az, ki óletuntságból életének véget vet. Hiny ilyen öngyilkossági eset fordul elő? Nincs az a hirlap, mely ilyen szomorú esetről tudósítást ne hozna. A legalacsonyabb sorsú embertől a legmagasabbig megragadja a sziveket az élet amaz átkos ördöge, mely az embert arra kényszeríti, hogy önmaga ellen fordítsa fegyverét. Blrminő czimet is adjanak egyegy ilyeu öngyilkossági eseménynek, alapokábau mind a munkátlauságra, a dologtól való irtózásra stb. vihetők vissza. Mert a munka egészséges vért és idegzetet teremt, s nem hogy megutáltatná, de megkedvelteti az életet még a legszerencsétlenebbel is. Adjatok munkát az élet initságról pinaszkodó kezébe, öntsetek .szivébe egy csöppnyi kedvet a muuka iránt s már meg van mentve az életunalomtól, később pedig önmaga fogja megkedvelni a muukát, s azt élete boldogságának fogja nevezni. Nem vagyunk barátja a mormouok vallásfelekezetének, de hittételeik közzül a munka méltánylását elfogadjuk és tiszteljük, mert mindenesetre tiszteletre méltó az a muuka, a melylyel ok a puszta, sziklás Utah államot virágzó paradicsommá változtatták. A muukának nevelési és boldogító hatása is vau. Nevelési szempontból a gyermekekben e muuka iránt kedvet kell támasztani, nevelni kell a munkásságra és alkalmat kell nekik szolgáltatui arra, hogy akaratát jókor valamely nagy dolog szolgálatába helyezze. A muukára uevelt nép boldog nép, melyet a sociálismus Óh. hogy borult be e szóra arcza, homloka a sötét bíbor haragos tüzével, hogy pattant ki szép szemeiből a báuat. gyémánt gyöngy sora! Sohasem láttam őt így elpirulva. Hattyú nyaka, picii fülei a leuyugvó nap bíborát mutatták : — Nagy lány vagyok már én édes pajtásom. Vége a játszi gyermekkornak, vége a szép napoknak s reám borult zokogva a kedves leány, a vig, a dallos pacsirta. Tündér szép álmaink végső jelenetén egybe folytak forró könuyeiuk. Aztáu felugrott ijedteu, mint a fegyverdörejt halló őzike, rám tekintett könyekben fürdő bűvös szemeivel s melegen megrázva jobbomat, remegő hanggal iutett búcsút: — Isten veled édes Aurél! * • * Minek írj ím le a névtelen fájdalmat, mi testem lelkem összetörte? Minek valljam be, hogy csak e parczben lettem férfivá, pedig az egyetemet már elvégeztem. Ki hisz ma már az ártatlanság zománczábau a 23 éves ifjúnál ? Még egyszer láttam Jolánkámat álmomban, egy arany tollat adóit át nekem s azt moudta: — Gyermekkori barátságunk édes emlékére fogadd tőlem e tollat kedves pajtásom. Mi többé nem látjuk egymást. De ha eljő az az idő, midőn elérhetetlen nemes vágyadat óhajtod telj 'sedve látni: írj le egy bűtös szót e tollal s hároui hegyi szellem parancsodra vár. — E szó? kérdéiu remegve. .'— Phantasia! susogá halkan s ajkamat megcsókolva, angyal szárnyain elrepült. Mikor használnám e drága ajándékot, ha most uem? Mikor fogok kínzóbb vágyakat érezni, miut. most mikor mindeu c^öpp vérem, minden gondolatom Joláné ? Szeret-e vagy uem ? Könnyeimbe mártottam az arany tollat s a szó, a betű ragyogott miut a napsugárban fürdő gyémánt | szikrája, midőu leirtani a szót: Phantasia.