Nyírvidék, 1892 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1892-11-13 / 46. szám

Mellölkct a „Itfyírvidék" 1892. 46-ik számához. 749. f. i. _ , , "jyq.) Szabolcsvarmegye főispánjától. Pályázati hirdetrnény. A felügyeletem alatt álló törvényhatóságnál 500 frt évi fizetés és 100 frt lakbérilletménynyel javadalmazott s Borsy János egy évre lett szabadságolása folytán ideiglenesen megüresedett szánitiszti állásnak jövő év október hó 17-ig leendő betöltése érdekében, a nevezett állásra ezennel pályázatot nyitok s a pályázni hivánókat felhívom, hogy az 1883. I. t.-cz. 17. §-ában előírt mínősitvényüket igazoló okmányokkal felszerelt kérvényüket hozzám folyó hó 24-ig, mint záros határidőig adják be. Nyíregyháza, 1892. november 11. Kállay András, főispán. Vármegyénk és a „kultúra." III. Engedelmet kérünk az olvasótól, hogy ilyen hosszura nyujtjuk ezt a czikksorozatot. S kérüuk türelmet és figyelmet, mert megérdemli bizonyára az az ügy, amiről itt szó van, hogy — akik közdolgaink iránt egyáltalában érdeklődni szoktak, ügyeljenek rá, bár milyen igénytelen fóruma is a nyilvánosságnak, ahol ez a kérdés — ime megbeszélés tárgya. És engedelmet kérünk tisztelt kollegánktól, a „Nyíregyházi Hírlap"-tói, hogy azt a választ, a melyben a mi idáig való, ez ügyre vonatkozó észrevételeinket részesité, mély sajnálkozással veszszük tudomásul. Sajnáljuk és fájlaljuk, hogy e válasz gondolatmenetének iránya és modora folytán — reflektálni rá kötelezve lévéu — a szóbau levő nevezetes kérdés tisztázásának útjáról letérni vagyunk kénytelenek. Mert nem hagyhatjuk szó nélkül és kénytelenek vagyunk egyenesen kérdést intézni a „Nyíregyházi Hirlap"-hoz: micsoda előzmények adnak neki jogot arra, miszerint kijelenthesse, hogy „meg vagyunk már szokva, hogy ha igazságot monduük, meg akarnak érte kövezni." E sorok irója évek hosszú sora óta éber és hivatás-szerü figyelemmel kiséri Szabolcsvármegye és Nyíregyháza városa közéletének miuden nyilvánulásait, de a legjobb akarat mellett is nem képes visszaemlékezni — pedig mindössze egy fél esztendőről lehet az adott esetben szó — olyan eseményre, hogy csak egyetlen egy kő is hullott volna a „Nyíregyházi Hirlap"-ra akár igaz, akár nem igaz szó kimondásáért, annál kevésbbé arra, hogy t. kollégánkat a megköveztetés veszedelme fenyegette volna. A vád, ami ebben a nagy haugon kimondott kijelentésben foglaltatik, nem érintheti sem a „Nyírvidék"-et, sem többi laptársainkat, mert — legjobb tudomásunk szerint — sem mi, sem többi laptársaink egyetlenegyszer sem szolgáltattunk idáig még alkalmat arra, hogy a „Nyíregyházi Hirlap nak az elnyomott „igazságot" velünk szemben megvédelmeznie kellett volna. Épen ezért uem értjük, hogy hol és mikor szokott hozzá a mi igen tiszteit laptársunk, alig több mint féléves s igen nyugodalmas pályafutása alatt — amint mondja — a megkőveztetéshez. Ne vegye azért rossz néven tőlünk a .Nyíregyházi Hirlap", hogy nevetségesnek tartjuk részé„A NYÍR VIDÉK TÁRCZÁJA" Üdvözlet a nyíregyházai dalosoknak. Elvonulva és még csak kis körben De már zeng a dal a kis otthonba', Há kezetek ápolása alatt üjra zöldül a fa hervadt lombja. Tavaszodik. Édes városomban Egy uj élet kezdődik veletek. Mi szép! hogy az ujraébredésben Dalban keres ridulást szivetek. . . . Egykor . . . régen mi is öBszejöttüuk — S a dal adott enyhülést szivünknek, Csukhogy akkor . . . nagy úr támadt hamar Sorúinkban, B vége lett rendünknek. Sokat örölt az ido azóta, Széthányt minket, kit erre . . . amarra, S nem zendült fel e kedves fiiak közt Soká, . . . soká ... a dal bűvös hangja. A dal I a dal, mely éli et, lelkesít, Mely eayliiti fájó bánatunkat; Mely öBSzehí, mint templomi harang — S sziveinkhez tör magának utat. . . . Tavaszodik. Édes városomnak Általatok szebb napjai lesznek, Rokonlelkek felkeresik egymáht — S szeretetben ismét ölelkeznek. Ismét, ismét egy sziv lélek lesztek, Fe szakad az egykedvűség, közöDy ; Összeforrnak a törött lánczszemek — Szivárvány is tündököl az övön. Varázserőt rejt magában a dal . . . Én mír látom pirkadni a hajnalt, Előre bátl mindig csak előre . . . A kitartás bibért hoz s diadalt. Daloljatok I daloljatok szépen Lelkesítse a dal . . . sziveteket, S meglátjátok, szárnya nő a dalnak, És elvis*i messze híreteket. Daloljatok I daloljatok biven. Abol dal van, ott pezseg az élet Ahol él a dal, ottan nincs hervadáB — Örök tavasz ver ott pnha fészket. ről a szókimondás martíromságának ezt a szerepét, s igaztalannak, mert miuden alap Injával van, azt a czelzatot, a mely e uagyhangu mondás kijelentésében ellenünk s többi laptársaink ellen vádat emel. * * * Ezt megmondva — mert el nem hallgathattuk — megokoltuk egyúttal — azt hisszük — azt a kijelentésünket is, hogy sajnálkozással veszszük tudomásul a „Nyíregyházi Hírlapinak e czikksorozatra adott válaszát. A „Nyírvidék", mikor szót emelt azzal a szörnyűséges megítéléssel szemben, melyben vármegyénk kulturális helyzetét és legelső testületét: a közgyűlést a „Nyíregyházi Hirlap" és a „Kisvárdai Lapok" részesítették: — egyáltalában nem gondolt arra, hogy e kérdés nyilvános megbeszélése ilyen irányba legyen terelhető, s amit idáig írtunk s ahogy az megírva volt, bizonyára nem szolgáltatott okot arra, hogy laptársunk a „Nyíregyházi Hirlap" azzal szemben kővel való dobálást emlegessen s hogy egyáltalában ilyen hangokat vegyítsen ebbe a polémiába, melyet mi egy igen nevezetes és uemes ügy érdekében megindítottunk. S ha a „Nyíregyházi Hírlap" azt hiszi, hogy ilyen modorban írva, használ a közügynek, legyen az az ő hite szeriut Mi azoubau őt erre az útra követni uem fogjuk. Egyebekben való észrevételeiről —engedelmet kérvén e kitérésért — lesz alkalmunk még talán szólani. Egy megjegyzést azoubau nem hagyhUuuk szó nélkül már most sem, még pedig azért nem mert szükségesnek látjuk, hogy a legelső alkalommal már kikorrigáltassék t. laptársuukuak egy vastag tévedése, amely — ha a helyi journalisztika részéről észre nem vétetnék, — bizonyára jogosan támaszthatna kételyeket a mi kulturális értéküuk iráut. Nevezetesen figyelmeztetjük a „Nyíregyházi Hirlap"-ot, hogy uincs olyan törvény Magyarországon, amelynek alapján főispán ellen fegyelmi vizsgálatot indítani lehetne, amint különben ez, a foispíni állás bizalmi természetéből következik. Községi hitel-szövetkezetek. A szomszédos Borsodvármegyében nagy arányú s valószínűleg rövid idő alatt megvalósuló mozgalom indult meg, hogy a községi hitelszövetkezetek a vármegye minden községében megalakuljanak. Lapunk több ízben foglalkozott már e nagyfontosságú kérdéssel s most, hogy szomszédunkban ilyen örvendetes lendületet nyert ez az ügy, időszerűnek tartjuk,hogy ismét elmondjuk arról néhány szót. A szövetkezet megalakul mindenütt, a hol legalább 15—20 gazda, iparos vagy kereskedő községi lakos a szövetkezeti törzskönyvbe egy vagy több üzletrészszel beiratkozik. Egy üzletrész nagysága általánosan 25 frtban szokott megállapittatni. Mire kötelez az aláirts? Ez az aláírót kötelezi arra, hogy a minden jegyzett üzletrésze után minden héten legalább 10 krt alakuló közgyűlés által választandó igazgatóság ellenőrzése mellett és nyugtájára a szövetkezet pénztárnoka kezéhez lefizet, addig, mig a jegyzett üzletrésze teljesen be nem fizettetik, a lefizetett összegek az ő javára könyveltetnek és az üzlet eredményeiből a reá eső részre jogosítják. Kötelezi továbbá arra, hogy netaláni veszteség esetén a jegyzett üzletrészek kétszereséig még felelősséget is vállaljon. Az eddigi tapasztalatok szerint, ezen felelősség még eddig sehol sem vétetett igénybe, de mégis szükséges a szövetkezet hitelének erősítése czéljából. Ha a kellő számú aláDaloljatok I daloljatok szépen Ajkatokról zengjen a dil, ének, S buzdaljoü fel lelkesítő hiingján Aki hallja, az ifjak, a vének. Daloljatok, daloljatok soká . . . A dal legyen szivetek gyémántia, Lobogótok vezessen előre . . . Ez legyen a világító fáklya. Cassius. Füst. A verőfényes napsugár valóságos fényözönbe burkolta azt a lenge alakot, ki egyszerű fehérpettyes kék ruhájában, fején piros csokorral díszített kalapbau lassan lépegetett a sima ösvényen, melyet jobbról balról a mezők virágai ékítettek. A egyszerű ruhaszövetnek mintha minden redője, mindeu feszülése arra lett volna szánva, hogy híven adja vissza a bájos alaknak minden kellemét, mely az embernek szemét megvesztegeti és vérét hevülésbe hozza. Klára szép volt. Alakján a 17 év üdesége ömlött el; — lélekteljes kék szemei merengőn révedeztek a messzeségbe, s napernyőjével öatudatlanul babrált a rét világai között. Lassú sétája közben elérkezett a füzeshez, mely a patak partjait árnyékolta. Egy vén, reves, korhadt fa keresztül dölt a patakou s azon természetes hidat képezett. A viz halk csobogással siklott tova a füzek aljábau, éltető eleméül szolgálván a oefelejtse'.c és vizililiomokuak. Klára a vízparton megállott és gyönyörködött a szép panorámában, mely szemei elé tárult. Gyöngéd, tiuom alakja, sötétszőke hajfonata a nap sugarak által élesen megvilágítva, igazi vonzó jelenségge varázsolták. Mintha a rét tündére tartott volua pihenőt a patakparton, oly elbájoló volt, legalább Malmos Zoltán, írás megtörtént, azonnal megtartatik az alakuló közgyűlés és megválasztatnak a vezető bizottsági tagok. Választat ik ugyanis a szövetkezet nagyságához képest 5—7—9. igazgatósági tag, kik az elnököt, pénztárnokot es könyvelőt magok közül választják. Az igazgatók vannak arra hivatva, hogy a takarék betéteket elfogadják és a kölcsönöket megszavazzák. Az igazgatóság a község minden lakóját ugy ismeri, hogy veszélyes helyre soha sem szavaz még pénzt, annál is inkább, mert ismerve az alapszabályokat, minden kiadott pénzt a sajátjának tekint, a mennyiben azért ő is bizonyos részben jótállást vállalt. Épen abban van tehát ereje a községi szövetkezetnek, hogy az igazgatóság minden tagot egészen ismer. Választanak ezen felül 3—5 felügyelő tagot, a kik az igazgatóság működését ellenőrzik. A szövetkezet tehát takarékosságra szoktatja á tagot mert senki mást nem részesít előnyeiben csak azt, a ki heti 10 krjait pontosan befizeti. Itt is azután természetesen verseny fejlődik, mert ha Péter tud fizetni egyszerre 5 heti betétet, akkor Pál sem alábbvaló és igyekszik 6 hetit tenni be egyszerre. A szövetkezet megment az elbukástól. Igen, mert a tag könnyen, minden költekezés, utánjárás nélkül kapható olcsó kölcsönnel kicseréli oly nagy mértékben elharapódzott uzsora tartozását. Téves azon hiedelem, a minek az értekezleten egy úr kifejezést adott, hogy t. i. „az uzsora nem létezik olyan mértékben, hogy arról érdemes legyen beszélni"; mert ennek épen az ellenkezője áll. Kis gazdáink egy része olyan nyűgben van, hogy abból valóban csak a szövetkezet mentheti meg. Milyen uzsora az, ha a temetési költségre adott 10 forintra egy hóra 2 véka gabonát kell fizetni, vagy nem uzsora-e, ha 00 frtért egy évre 4 véka búza kamat kell, vagy nem uzsora-e, ha a váltó aláírásért 10—15 forint árut kell dolgozni, és nem uzsora-e, ha a 8*/o pénz a falusi kevésbbé ismert embernek kezesek hordozásával, traktálásával, városba utazással, személyazonosság igazolásával, telekkönyvi kivonatokkal, betáblázással, kitáblázással 15 — 20%-ra szökken fel. De igenis olyan uzsora, a melyekről nemcsak beszélni, hanem sürgősen tenni kell mindenkinek, aki a gazdaközönséget menteni óhajtja. Ezek a dolgok gazdaközönségünk nagy részét nemcsak nyűgben tartják, de megakadályozzák abban, hogy kis gazdaságát okszerűen berendezze, hanem belehajtják először is a kényszer eladásokba s végre az elbukásba. A hitelszövetkezet — mint mondám — a gazdaközönséget megmenti. A hitelszövetkezet feleleveníti a gazdaközönség társadalmi köreit és lendületet ad a gazdasági üzletnek. — Igen, mert a vasárnapi gyűlések alkalmával a tagok a korcsma helyett a szövetkezet hivatalos helyiségét fogják felkeresni, a hová őket nemcsak a szórakozási vágy, nemcsak a legerősebb kapocs, a közös érdek vonzzák, hanem azon tudat is, hogy ott a gazdasági üzletre vonatkozó szükséges dolgok megbeszéltetnek a résztvevők okulására. Ennek a következménye okvetlen az leend, hogy első sorban is, amit egy tag meg nem bir, közösen szerzik be az okszerűbb gazdálkodáshoz szükséges dolgokat, miután pedig közös erővel belefoghatnak olyan üzletek megkötésébe is, a minőkre eddig egyenként és a szövetkezet nélkül nem is gondolhattak, pl. értékesebb tenyészállatokat, gépeket, földbirtokot vásárolhatnak. Végre pedig szivükön kell hordaniok a szövetkezetek létesítésének ügyét mindazoknak, akik a gazdaközönség vezetésére vannak hivatva, nemzetgazdasági szempontokból is. Mindenki ludja, hogy egy becsületes kereskedő vagy iparos tisztán személyes hitelével boldogulhat. Mindenki tudja, hogy a szétszórtan lakó gazdák személyes hitele eddig nem létezőnek tekintetett. A községi hitelszövetkezetek egyedül azou eszközök, a melyek Magyarország ezen óriási értékét feltárják és forgalomba hozzák. Az eddig el nem ismert személyes hitel által forgalomba hozott mindeu fillér a nemzet vagyonát gyarapítja. Nem kívántatik ehez senkitől sem gyümölcsözés nélküli pénzáldozat, csupán érdeklődés az ügy iránt, mert annyit csak minden előkelő tagja a községnek megtehet, hogy hetenként egyszer a községházánál vagy az e czélra megállapított helyen egy, legfeljebb két órára ki t? füzesek közű! kibukkanva őtet ott meglátta, erre akár mégis esküdött volna. Klára megpillantásakor kellemes meghatottságot érzett, s többé nem bírta levenui szemeit e kedves nyugpoutról. A leány miuden meglepetés nélkül, nyugodtan nézett a fiatal ember szeme közé, ki őt éléuk mozdulattal köszöntötte. Nyájts fejbiczeatéssel fogadta az üdvözlést, miközben szép szemei kérdőleg tekintettek Zoltánra. Ez sietett közelébe jumi. Egy szökkenéssel a fü/.fitörzsre ugrott és a patakon keresztül haladva, meleg vonzalommal ragadta ineg Klára feléje nyújtott keskeny, szép fehér kezét. — Ah, nem is hittem édes Klára, hogy itt találhatom, szakadt fel Zoltán kebléből az izgatottságtól remegő hang, — mondja, minek tulajdonítsam ezt ? A leáuy arczán könuyü pír ömlött el, miközben pajkos nevetéssel viszonozta : Legyen meggyőződve Zoltán, egész véletlenül történt, hogy itt lát. — Oh, hát még mindig a régi, Klára, mondja csak mikor szűnik meg már velem ily félvállról bánni. Tudja hogy mily boldoggá tesz egyetlen uyájas mosolyával és maga következetesen kigúnyol eugem. — Bohó ember maga Zoltán, hát mit akar, azt mondjam, hogy magára várok itt a patakparton, hisz ez nem igaz és t^lu nem is volua illő. Mit gondol ? Zoltán csalódottan nyújtotta le fejét, miközben magábau mérgelődött, de ezt az érzést csakhamar le győzte is ismét barátságosan tekintett Klára szemei közé. A néhány pillanatig tartó csöudet Zoltán törte meg, ki a leáuy szavaira válaszolva, szomorú hangon mondá: Igaza van Klára, mit is keressek én a maga környezetében. Legjobb lesz. ha lemondok arról a boldogságról, hogy a magaménak nevezhessem. A leány karcsú alakján szokatlan hév ömlött el és suttogó hangon, félig öumagához beszélve rebegte: