Nyírvidék, 1892 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1892-09-25 / 39. szám

Mollóklct a „Nyirvidék" 1892. 39-ik számához. A vármegye székháza. Szabolcsvármegye palotája: az uj székház készeu áll s a legszebb épülete, stílje nemessége s hatalmas arányai által a vármegye székvárosának: Nyíregyházának. A vármegye központi hivatalai a héten kezdik meg az átköltözést a városi palotából, a hol szívesen látott vendégek voltak idáig, otthonukba, az uj székházba. Bizonyára följegyzésre méltó datuma ez Szabolcsvármegye történetének, s mi, akik — míg az uj székház megépítésének kérdése küldöttségi és közgyűlési tanácskozások nehézségein átvajúdott — oly sokszor voltuuk már tolmácsolói, jobban mo.idva hangoztatói ama nevezetes érdekeknek, melyek ez ügy immárou beteljesült megvalósulásához fűíödnek ; kötelességszerűen utalunk rá újra és ismételten ezekre a nevezes érdekekre, most, amikor a vármegye valóságos otthonába költözik, ahol idáig vendégül lakott — székhelyén; Nyíregyházán. Mi is ez a Nyíregyháza?! Egy rohamosan fejlődésnek indult s a fejlódöttségnek immáron hatalmas arányait elért város. Egyetlen községe a vármegyének, ahol városi élet van — a szó nemesebb értelmében — s megvannak a városi élet feltételei: erős intelligenczia, fejlett ipar és keres kedelem s miud ez igényeknek intézményei: főgimnázium, kitűnő népiskolák és más fokozatú tanintézetek, virágzó társadalmi egyesületek, nagy forgalmú piacza iparnak kereskedelemnek, hatalmas p nzintézetek s mindezekhez állami és közigazgatási hivatalok centruma: szóval a lehetőségig mindennel ellátott és egyetlen egy góczpontja Szabolcsvármegyének. És valósággal az is miuden vonatkozásaiban közéletünknek, csak egyetlen egyben uem : Nyíregyháza városa, nem központja a vármegye társadalmi életének. Hogy nem az, szükségtelen talán bizonyítgatnunk. A demarkacioualis vonal, hogy ugy mondjuk — igen élesen van megvonva a vármegye és Nyíregyháza társadalmi élete s ezek alkotó elemei között. Mindenki érzi, látja s ismeri is e inesgye-lnkás tényezőit, s azok karakterisztikonját. De e helyzet notórius volta mellett is igen nehéz lenne a magyarázgatás, hacsak nem akadna egy Mikszáth Kálmán, ki jó vaskos kötetben megírná azokat az apró történeteket, genre-képeket és fotográfiákat, melyek egymás mellé rakva ezt a viszonyt híven karakterizálnák. Elég azonban ezt az elválasztó távolságot eg.» szerűen konstatálni s megvonni belőle az okozatot, mint ennek a sajátságos viszonynak következményét, hogy Szabolcsvármegyébeu alig-alig van társadalmi élet, mert ilyenek uyilvánulására — Nyíregyházán kivül — a vármegye egyetlen helyén sincsenek meg a feltételek. Közéletünk minden vonalán érezzük enuek a hiányát. Ha Szabolcsvármegyében lehetne és lenne olyan központja a társadalmi érintkezésnek, ahol társadalmunk alkotó elemei a társas élet nyilvánulásának különböző formái között találkoznának, mennyi üdvös és okos intézménye létesült volna már és letesülne még ezután is az általános kulturális intézményeknek s milyen egészséges és lüktető térkeringés áradna ki apró községeink aluszékouy közéletébe is, ha a vármegye fejlett központján ilyen központi társadalmi élet szervezkedne. Ez óhajtás és ez ujságczik megírásának alkalma között, hogy tudniillik elkészült Nyíregyházán a vármegye székháza — bizonyara meg van az összefüggés. Az a hatalmas palota, fölépítve a vármegye egész közönségének hozzájárulásából, hogy úgy mondjuk ujabb és megmásithatlan megpecsételése annak az elhatározásnak, mely Nyíregyházát a vármegye központjává tette, nemcsak kulturális tekintetben, de közig azgatási kormányzata szempontjából is. A székház palota, ahol a vármegye valóságos otthonra talált, ennek a bevégzett ténynek demonstrációja. Ebből a palotaból kell megindulnia annak az áramlatnak, mely összeköttetést fog létrehozni vármegyénk most még különálló társadalmi élete közölt, megszüntetvén divatját annak a társadalmi felfogásúak, mely ezt a különállást létrehozta és fenntartja, s teremtvén igy központi társadalmi életet a vármegye szekhelyén. Vármegyénk kulturális előrehaladásának legjelentősebb föltétele az, hogy ez az átalakulás megtörténjek, mert csak igy lehetséges, hogy amit Nyíregyházán, az itt természetszerűen koncentrált intelligenciális erők a művelődés utján produkálnak, a maga rendes csatornáin szétáradjék mindenütt a vármegyében. Az a nagy arányú tulfejlődés, melylyel Nyíregyháza városa pár évized alatt, a vármegye többi községeit maga mögött hátrahagyta, kézzel fogható szimptoinája a beteges állapotnak. Kossuth ünnepélyek. Nyíregyháza város képviselőtestülete e hó 20-dikán tartott közgyűléséből, üdvözlő táviratot intézett Kossuth Lajoshoz, 90-dik születés napja alkalmából. Étre vonatkozólag az indítványt, a város képviselője, Beniczky Miksa úr tette a képviseleti gyűlésen, melyet a képvi selet egyhangú lelkesedéssel fogadott el. Az üdvözlő távirat igy szól: Kossuth Lajos úrnak Turin. Nyíregyháza város képviseletének testülete a mai 90-ik születése napján tartott közgyűléséből egyhangúlag,a legnagyobb lelkesedésse: tett határozata folytán Out, mint különben is e városnak díszpolgárát, hazánkuak mélyen tisztelt s szeretett és érdemkoszoruzott nagy Ült s országunk felejthetetlen emlékű volt kormányzóját a legmélyebb hizafiui tisztelettel üdvözli drága életének jó egészségben és szellemi teljes erejében még soká leendő feutartásáért az egek Urához fohászát emeli. Este 7 órakor a csizmadia színben az iparos ifjúság reudezett Kossuth ünnepélyt, melyeu igen szép közönség jelent meg. Az iparos ifjak da'osköre nyitotta meg az ünnepélyt, majd Zomborszky Dániel tartott uagy eljenzéssel kisért alkalmi beszédet Ezután Kéty József, Kis Andor és Szabó Mihály szavaltak alkalmi költeményeket. A közöuség Palatitz Jenő ipartestületi elnök záró beszéde után lelkes hangulatban oszlott szét. Este 8 óra után fáklyás körmenet indult ki a csizm idia színből. A czukrázda előtt me

r állott a menet s itt Beniczky Miksa orsz képviselő tartott a Kossuth érdemeit dicsőítő beszédet. Utána Andráscsik József éltetó Kossuthot, mint a magyar ipar első apostolát. A meuet azután a Széchenyi szálló előtti térre vonult s innen, a Kos^uth-uótát éuekelve oszlott szét. * * * Kossuth Lajos szülelésének kilenczven eves fordulóját egyszerüeu bár, de aunál beusőbben Nagy-Kállóban „A NYÍR VIDÉK TÁRCZÁJA* A bárgyú férj. Eszményien nézel ki leányom — mondá a jó kis mamác^ka, tükör előtt álló leányának — csak aztán ügyesen vesd ki a hálót nehogy elszalaszd az arany halat: egész jövőnk e fellépésedtől függ: ha kiszalasztod kezeid közül, a legnagyobb nyomor vár reánk. — Csak te bizd rám anyám; de különben is, ha ő nem, hát más, az egyre megy előttem. Hisz mint e tükör is mutatja, szép vagyok, bájol í vagyok — mondá kaczér kedvteléssel nézegetve folyvást magát, mialatt arcza szokott sárga színét valami fehér folyadékkal igyekezett eltávolítani, mig egy más tégelyke segítségével halvány rózsákat festett arczára á la-france. Oh az alig 16 éves leány nagy mester volt a szépítés titkaiban, igen jól értette e művészetet. Anyja volt a mestere! A 19-ik század modern anya! — Nőül kell vele vétetni magadat — mondá to vább a jó kis mama. — Természetes! A báró mint mondják bölcselkedő és inpraktikus, bárgyú, mint minden oly férfi, a ki ke rüli a női társaságot. * A fent leirt párbeszéd óta két hét mult el; épen elég arra, hogy egy bölcselkedő, bárgyú ember egy ki tanult leány hálójába kerüljön, kinek saját édes anyja a mestere! Megszerette, őrülten megszerette a kaczér, szendeséget szenvelgő teremtést, anélkül azonban, hogy a házasság eszméjével foglalkozott volna. Annál többet foglalkozott azzal a mama és méltó leánya C zéliuk elérésére hatalmas "szméjök támadt. ' .lus.in térit. El kell szöktetnie magát a báróval; aztáu jön a kötelesség. Ez is modern eszme! A mama zajt üt, a skandalum kész: a házasság bizonyos. Szeret e a báró utazni? — kérdé egy alkalmas pillanatban a szép leány? — Oh igen, szenvedélyes utazó vagyok! — De azzal a kit szeretünk! — oh az kimoudhatlan édes lehet! — mondá olvadó hangon, lángoló szemekkel tekintve a báróra. — Igen, igen — utazui azzal a kit szeretüuk — önnel — veled édes szép gyermek! kiáltott fel a báró megfeledkezve mindenről. — Igen, igeu! ntazni azzal a kit szeretünk! — ragadta tneg az alkalmat a leány — megállani vele az Alpok alján, s felszállani a magasba, bámulni a havasok fehér, csillogó fejét, és nézui a reájuk boruló hóköpenyt, tnelvnek vakító fényében a napsugarak varázsjátékot űznek. A szetn e tündéri látványban elhomályosul, meg ittasulva édes álomba ringunk, melyben nem érezünk mást, mint e.y forró kézszorítást, egy forró ajk lehét! — suttogá a leány, mialatt a báró karjai közt érzé lihe gő testét! A báró meg volt fogva! — Mily üdv volna veled igy utazui, szép gyermek! — Még ma ! — suttogá a lány. Harmadnap a mamácska kétségbeesetten adta ér tésére a rendőtségnek, hogy Radnóthy Alfréd biró egyetlen leáuyát megszöktette, illetve szerető karjaiból kirabolta. A heccz eljutott a báró füléig, ki természetesen gentelmanhoz illően, mint nejét hozta vissza a fővárosba a szép leányt, kesergő anyja karjai közzé. A szép asszonynak most már kevés Magyarország fővárosa, addig hízelgett férjének, inig egy napon Párisba, Franczíaország fővárosába tették át lakásukat. is megünnepelték. A képviselőtestület f. hó 17 ikén ez alkalomból rendkívüli gyűlést tartván, azonkívül, hogy a város piaczáuak szabályos s nagyobb város által is iri gye.hető terét Kossuth-térnek nevezte el hivatalosan, a nagy számüzöttet, mint Nagy-Kálló díszpolgárát a következő irattal kereste meg: Hazánk legnagyobb fia! Kossuth! „Kilenczveu év az idő mérhetlenségében oly parányi valami, mely számokban ki nem fejezhető. Azonban 90 év egy ember éle.ében oly nagy szám, hogy azt elérni, azzal dicsekedhetni a halandók közül kevésnek adatott s az a kevés -- mondhatjuk — az isteni gondviselés választottja. Hogy Te. hazánk legnagyobb fia 90 ik születésnapodat testi és lelki épségben elérted, ezen körülmény félreéitetleuül amellett tanúskodik, hogy Te az isteni gondviselésnek különös kiválasztottja vagy. Ezeu állitásunk igazságát bizonyítja egész életed folyása, mely nyílt könyvként fekszik előttünk. Ugyanis Te voltál az lángelmédnek mérletlen hatalmával, a ki a szabadság eszméit országszerte felébresztetted, mely által a már-már lethargiába sülyedt magyar nemzetbe — nemzeti jogaink ismeretére ébresztvén azt — lelkesedést öntöttéi s képessé tetted a bekövetkezendő, s lángelméd előtt már előbb ismeretes nagy események befogadására Te voltál az, aki 1848-ik évben megindult külföldi szabadsági mozgalmakat a magyar nemzet alkotmánya jogainak és függetlenségének megállapítására bölcsen felhasználtad s az 1848 iki törvények megalkotásával a nemzet ujraalkotójává lettél. Te voltál az, a ki az 1848-iki elvektől, melyekben a Te elveid nyertek kifejezést, — lelkesült nemzetet az önvédelmi harczra képessé tetted és szavadnak ékes szólásával, munkásságod teljes erejével a nemzetet oly polczra helyezted, hogy diadalmas, általad teremlett honvédségével a külföld előtt elismerték, becsülték, olyanná a akitottad, hogy az az európai nemzeti családok körében méltán helyet foglal. Te voltál az, a ki a szabadságharcz szerencsétlen lezajlása utáu nem szűntél meg nemzeted állapotát folytonos figyelemben részesíteni s ékes szólásod hatalmas fegyverével, odaadó munkásságod egész erejével nemzeteket és uralkodókat a magyar ügy iránt érdeklődésre ébreszteni 3 a magyar nemzet jogos kívánalmairól behatóan meggyőzui. Hogy ebbeli lankadatlan munkásságod kívánt eredményre nem vezetett, az nem rajtad mult. Ezen, röviden már vázolt és még megszámlálhatatlan intézkedéseid által uemzetedbeu az elismerés és hála téged oly nagyságra emelt e nemzet szivében, mely nagyságra e nemzet fiai közül eddig senki el nem juthatott. Meghajluuk nagyságod előtt, mint hajdanában magad kifejezése szerint: meghajoltál a nemzet nagysága előtt s ezen szeretet ragaszkodás és hála érzetétől vezéreltetve, az isteni gondviselésnek mérhetlen jóságáért imádkozunk napouta hilaadóiu, hogy a nemzet elótt drága életedet oly hosszura nyújtóita, testi és lelki erődet, hazádnak javára irányuló munkatehetségedet, annyi hányattatás, csalódás és családi bu közepette is lankadni nem engedte s kérjük szívből, lélekből az egek Urat, hogy még hátra levő napjaidat borús felhők ne zavarják, testi és lelki fájdalomtól megkiméljeuek s vigasztalást meritvéu a nemzet fiainak hozzádvaló tántorithatlan ragaszkodásából, elérhesd testi és lelki örömödre azon időpontot, a mikor uemzetüok az Ígéret földére, mely a magyar nemzet önuálló és függetleu politikai létében határoztatik — az általad egyengetett uron és elvek alapján mi előbb eljuthasson. Kelt Nagy-Kálló, község képviselőtestületének 1892. év szeptember hó 17-én tartott rendkívüli közgyűlésében.' Az ünnepély egyéb mozzanatai nem 19-ikéu, de a helyi viszonyokból érthetően 18 ikán, azaz vasárnap folytak le s leginkább az ev. ref. templomban a polgári dalárda közreműködésével tartott isteni tiszteleten s a középületek fellobogózásában nyilváuultak. Az említett isteni tiszteleten, hol vallás felekezeti különbség nélkül, Termeik a párisi salouok leglátogat ottabbjai közzé tertoztak. a szép asszony adóságot adóságra hal mázott, herczegnői életet élt, a inig végre a bárgyú férj egy rövid év leforgása alatt igy szólt felocsúdva álmaiból szép nejéhez : — Kedves Evelin: számot vetettem magammal, ez oktalan fényűzést abba kell hagynuuk. E palatát áruba bocsátjuk s visszaköltűzünk a mi hazánkba. — Megőrültél ? — kérdé a szép asszony szomorú hangon ? — Sőt inkább eszemre tértem, ugy hiszem, ez áldozat nem lesz sok egy nőnek, ki szereti a férjét. — Mily naivon barátom! Hűség ős szerelem, férj és feleség. Énélyitő beszéd! Barátocskám tudja meg, a nőknek két faja létezik : vagy ostoba vagy ravasz. . . . Hogy önnek melyik jutott a kettő közül, ugy hiszem nem szorul magyarázatra. Alfréd őrjöngő tekintettel nézte nejét. — E szeriut nem szeretett. — Hahaha! ön ostoba! Férjhez mentem, hogy legyen a ki a varótű-váuko3 helyét pótolja ! A báró megkövülve nézte a szörnyű teremtést. — Avagy azt hitte talán, hogy valami pásztori költeménybe való leánykát vett nőül — folytatá tovább a vipera — a ki évekeu keresztül csak férje szerelmének fog élni ? — Ej de hagyjuk a tréfát uram, ugy is rég jól laktam az ön bölcseségével, még ma visszaköltözhetik kedves hazájába. A többivel ne törődjék, a ini engem illet, arról gondoskodik az ön bará'ja Narzis herczeg, hahaha. Alfréd, miut rejtekéből felvert oroszlán tekintett a szörnyű aljas teremtésre, a kit, ő a szenybál, a semmiből magához emelt, szemei bosszútól égtek, keble