Nyírvidék, 1892 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1892-06-19 / 25. szám

Hivatalos melléklet a „Myirvidék" 1892. 25-ik számához. 684/1-892. kb. Szabolcsvái megye tanfelügyelőjétől. Kir. tanfelügyelői jelentés. Tekintetes közig. Bizottság! Tisztelettel van szerencsém jelenteni, miszerint oz elmúlt hóban 10 községben személyesen megvizsgáltam 27 iskolát, a vizsgálatokról szerkesztett kimutatásomat ido csatolva vagyok bátor bemutatni, s a szerzett tapasztala­tokból következőkben jelentést tenni: A Nagy-Cserkesz tanyai iskola tanterme, az oda rendesen feljáró 100—112 tanuló számára ugyan szűknek, kifogás alá esőnek találtatik, s kibővítése, illetve újjáala­kítása mnlhatlanul megkívánandó, az iskolai tanítás azon­ban az ott alkalmazásban levő Fazekas János tanító helyes vezetése mellett szép eredménynyel gyakoroltatik; a tan­terem felszerelése elégségesnek mondható. A szentmihályi róni. kalh. iskola tanterme a 88 tanuló számára elég tágas, a felszerelés is teljes, az iskolai tanítás eredménye csak elégségesnek mondható, mely eredmény sehogysem egyeztethető össze ama nagymérvű nemes áldo­zathozatallal, melyet gróf Dessewfl'y Aurél úr őméltósága a tanitó díjazására s az iskola fentartására minden évben rendesen nyújtani cl nem mulaszt, miért is illető tanítóval szemben a szükségesnek vélt figyelmeztetést s niegintést megtettem. A szentmihályi ev. ref. iskola hat tantermébe beosz­tott 534 mindennapi és 170 ismétlő tanuló iskoláztatása s az iskolai tanítás kifogástalan pontos gyakorlása az egy­mással e téren nemesen versenyző tanítók — névszerint • Mészáros János, Szalai Béla, Illés Sütő Imre, Szabó (iábor, Daróczi Pál, Kapitány Lajos - által dicsérendő ercdmény­nyel teljesíttetik. Az izr. iskola 72 mindennapi és 22 ismétlő tanulója szin­tén jó eredménynyel oktattatnak jól felszerelt iskolájukban. A tisza-bűdi gör. kalh. iskolákról s az azokban telje­sített tanítási eredményekről fájdalom nem szólhatok elis­merőleg, sőt az ott tapasztalt eredménytelenség miatt kifo­gásolásomat vagyok kénytelen nyilvánítani, rnejegyezvén. miszerint annak orvoslására felsőbb hatóságomhoz tett felterjesztésem által a kellő intézkedést meg is tettem. Nevezett helyen a földesuraság által megadatott ugyan minden mód és alkalom arra nézve, hogy az iskola jó kar­ban, kellően felszerelve tartassék, s szakképzett tanitó alkalmazása mellett a tanítási törvénynek megfelelően telje­síttessék. ezzel szemben mégis az iskola elhagyatottsága s a tanítók munkátlansága volt észlelhető, mely hiányokon az iskolafentartó tulajdonosnak mulhatlanul segíteni kell. A gróf Dessewfl'y Aurél úr őméltósága által fentartott kellően felszerelt Józsefháza pusztai iskolában a tanitás az ott alkalmazásban levő Kapniczki János tanitó vezetése mellett jó eredménynyeL gyakoroltatik. A méltóságos főtisztelendő egri főkáptalan által fen­tartott, teljesen felszerelt Tikos pusztai iskola növendékei, Toronyi Zsigmond tanitó dicsérendő szorgalmas tanításá­ban részesítve, pontosan iskoláztatnak. (E Jolgáron nyert | értesülésem szerint Margita és Folyás pusztákon a tanulók szintén rendesen feljárva jó iskolai oktatásban részesít- ! tetnek). Édes öröm tölti el az ember lelkét, midőn ezen ' pusztai iskolák tanulóinak értelmes, okos, bátor és biztos feleleteit hallja, daczára annak, hogy ezen puszták a köz­ségektől távol esve, társadalmileg másokkal alig, vagy csak igen kevésszer, egy évben talán csak egyszer találkozhat­nak, midőn egyik másik jelesebb ünnepre az Istenházának látogatására a községbe juthatnak. A tisza-polgári rom. kalh. iskolák a tankötelesek nagy számához képest szűkek, a tantermek felszerelése azonban teljes, az iskolai tanítás pedig Ebncrt János, Hevér Márton, Szegedi János, Barankovics István, Bistey Margit tanítók vezetése mellett jó eredménynyel gyako­roltatik. Az izr. iskola két tanterme szintén szűknek mond­ható. de a rendesen feljáró izr. tanulók tanításánál Piszker Lajos tanitó által felmutatott eredmény dicsérendő. Az ev. ref. iskola még a kezdet nehézségeivel küzd mindazon által a tanitás áz ev. ref. lelkész-tanitó által elég szorgalommal vezettetik. Az óvoda uj intézmény lévén a szülék részéről kivánt pártfogásban még nem részesittel ik, a feljáró 03 kisded óvói gondozása azonban a város által alkalmazott óvónő részéről meglepő eredménynyel teljesíttetik. Polgár község elöljárósága, különösen pedig annak főjegyzője Virányi János, valamint az iskolák helyi ható­ságai mindent elkövetnek arra nézve, hogy az iskolák ügye minél kedvezőbb állapotba helyettessék, azonban iparkodá­soknak a róm. kath. iskoláknál a mgos ftdő egri főkáp­talan, mint kegyuraság által a község részére nyújtott aránylag csekély áldozatkészsége akadályul szolgál, mely ok miatt felsőbb helyre tett felterjesztésemmel intézked­nem kellett. Megnyugtatóul azonban jelenthetem, hogy az egri ftdő főkáptalan által a Kapros és Fövényeshát pusz­lákon egy-egy iskolának felépítése már tervbe vétetett. A kemecsei róm. kalh. és ev. ref. iskolákban telje­sített tanitás jó eredménynyel; a vasmegyeri ev. ref. iskolában elégséges eredmény­nyel ; — a raádi ez előtt elhanyagolva volt — ev. ref. iskolában 62 mindennapi és 20 ismétlő iskolaköteles gyermek tanítása s iskolázása elég jó; a halászi r. kath. iskolában a tanitó betegeskedése miatt segédtanító alkalma­zása mellett gyenge: a halászi ev. ref. iskolákban azonban Szabó Antal és Katona Zoltán ügyes, szorgalmas vezetése s az iskolaszéki elnök-lelkész gondozása mellett igen jó eredménynyel gyakoroltatik. A halászi ev. ref. iskolákban a tantárgyakon kivül az öszhangzatos ének és tornászat, testgyakorlat tanításánál igen szép s dicsérendő haladás mutattatik fel. A fent elsoroltakból, valamint az egész tanéven át havonként tett jelentésemből látható, miszerint azon isko­láknál, hol a tanitó elég képzettséggel, gyakorlati ügyes­séggel, jó tanítási modorral, az ismeretek átadásának s tanitói rábeszéléseknek teljes erejével bir, ott a tanitás s iskolázás dicsérendő s jó eredményű; azért a jó tanitó az iskola legjobb felszerelése, megelevenítheti, megszólal­tathatja a néma tárgyakat, pótolhat sok hiányt. Ahol a tanitó van, ott van az iskola, a községekben, a szabad ég alatt a mezőn, tanyákon, pusztákon, akár hol. Azért a tanitót az iskola legelső rendű tényezőjének tartom s a jó tanitót mindenek felett becsülöm. De épen azon fontos­ságból, melyeket neki tulajdonitok, következik, hogy a rossz tanitót, ha saját hibája, hanyagsága miatt rossz, legbünö­sebb embernek, ha saját hibáján kivül az, az iskola szeren­csétlenségének, a község, az emberi társaság valódi átkának, mert a jövő csirái elölőjének tartom. Nem mellőzhetem itt annak felemlitését sem, misze­rint azon községekben, hol a községi elöljárók az iskola­mulasztókkal szemben szigorú lelkiismeretességgel megteszik törvényszerű kötelességüket, ott a rendszeres iskolázás példásze-iü pontossággal teljesíttetett s teljesíttetik. Tisztelettel van szerencsém továbbá jelenteni, hogy ngos (lencsy Albert országgyűlési képviselő úr a nyírbátori községi kisdedóvoda alap javára 150 frtnyi összeget volt kegyes adományozni,mely nemes adományáért nevezettnek jkönyvileg kérném a méltó elismerést megadni. Végül az iskolázásokról szóló kimutatást a közsé­gektől beérkezett adatok alapján összeállítva van szeren­csém beterjeszteni. Nyiregyháza, 1892. évi junius hó 13-án. A Tek. közig. Bizottságnak alázatos szolgája Velkey Pál, kir. tanfelügyelő. ' ^ Szabolcsvármegye alispánjától. Nyiregyháza város polgármesterének és a községek elöljáróinak. A Bezdéd és Thuzsér községben üresedésben levő községi szülésznői állás betöltése tárgyában kibocsátott pályázati hirdetményt közhírré tétel végett kiadom. Nyiregyháza, 1892. junius 3-án. Miklós László, alispán. Pályázati hirdetmény. Bezdéd községben a községi szülésznői állás ürese­désben lévén, ezen állásnak választás utján leendő betöl­tésére ezennel pályázat hirdettetik. A választás folyó évi junius hó 23-ik napján délelőtt 9 órakor Bezdéd község házánál fog megtartatni. Felhivatnak ennélfogva a pályázni óhajtók, miszerint szabályszerűen felszerelt s képzettségüket igazoló kérvé­nyüket folyó évi junius hó 2t-ik napjáig a tiszai járás' főszolgabírói hivatalához Mándokra adják be, a később beérkezett kérvények figyelembe nem vétetnek.

Next

/
Thumbnails
Contents