Nyírvidék, 1892 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1892-01-03 / 1. szám

•re.-"-•-wiyi • „N Y í lt V I D É li' Itatafiók: 57. < etefon: tetszés szerint megállapítandó adománynyal járulni a fenséges és loyális eszme megvalósításához. 2. l-egyen kegyes nagyságod Szabolcsmegye területén a városok és községek hatóságait buzdítani, hogy midőn a legalázatosabban ide •/. a. csatolt minta szerinti körlevelet a Rudolf egyesülettől megkapják, azok értelmében az ügyet társadalmi uton előmozdítani .szíveskedjék. Legalázatosabb kérelmünket Nagyságod előtt újból ismételni bátorkodva, magunkat Nagyságod kegyeiben ajánlottan maradunk hódoló tisztelettel Kis-Pesten, 1891. deezember hó 9-én. Az egyesület nevében Rilényi Antal pleb. egyl. elnök, Horváth Imre világi előadó, (F. 11.) Vadász Márton, Dorfnrr Antal jegyzők. fa. ^vJHAz eltemetett ó-esztendóvel, amit sírba tettüuk, amire szeretetünk, hálánk kifejezéseként s haragnak, gvQlölségnek feledéseül, rálöktök az utolsó rögöt: egy darab időt életünkből átadtunk a múltnak. S ennek a nagy halottnak a ravatalán meggyújtottuk fáklyáit a jövendő reményeinek. Templomaikban, hová — az élet mindennapi küzdelmeinek koptatásából ami megmaradt: a legnemesebbet viszi magával az ember: ennek a nagytemetésnek és újjászületésnek ünnepén nagy tömegekben gyűlnek össze az emberek, s az ima, mely ez alkalommal a hivők szivéből kiárad, soha máskor nem igazabb talán, hiúság, önzés, szenteskedés nélkül valóbb Mert a születő és meghaló embernek nagy szüksége van arra, hogy kezdethez és véghez kötött életében ilyen határkövek legyenek, jelzői — amit letöltött: a múltnak, s figyelmeztetőül, ami előtte van: a jövendőre. Újesztendő a számadás és számvetés napja! Lezárjuk számadásainkat: a múlttal; vane ennél kedvezőbb alkalom, hogy meglássuk magunkban a jót és a rosszat, az erényt és a büut. Azután számvetést csináluuk: a jövendőre. Álljunk meg egy kicsit az ó-esztendő sirja fölött, mielőtt beliantolnánk, mert a jövő a múltnak folytatása, abban fogant s benne a képe. így csináljunk számvetést a jövendőre. * * * Sok és nevezetes feladatok teljesítésének kötelezettségével fordul ránk az újesztendő. Sok a javítani való s ami építésre vár. A bástyákon, melyeket állami és társadalmi létünk erősségeül századok munkája emelt, sok a rés, s ez erődöknek mennyi megkezdett épülete áll befejezetlenül. Vessünk számot önmagunkkal, s szivünknek, agyunknak az újév alkalmával igy megtisztult eszményei szerint igyekezzünk igaz emberek s hazafiak lenni. Mennyi előítélet, hiába való hiúság, önzés szűnne meg igy s égne el a migunkba szállás e tisztító tüzében, melyek ina — ha, mint elvek nem is ismertetnek el, de akceptáltatnak s irányt szabnak társadalmi és állami életünkben. A mult történetéből vonjuk meg a tanulságokat, mert mult és jövő közé ember nem állithat elválasztó A NYlKVlDfiK TÁRCZÁJA." A/ év utolsó napján. ismét egy év mult el életünkből, Ismét Útjuk, hogy mulandó minden; És mégis, a legkisebb parány is . . . Téged dicier, téged áld nagy Isten I Téged! a ki sorsunkat vezérled — A ki bölcsen uralsz mindeneken; Ki Telünk vagy bölcsőnktől a sing — Mi atyánk! aki vagy a mennyekben. Ismét egy év suhant el felettünk — Melyben tőled annyi jókat vettünk, Melyben benned vetett hit, reményben Erősödve, gazdagabbak lettünk. Melyben élet és halál tusában Nem vetted le róluuk áldó kezed ; — Leborulva zengjük oltárodüixf: — Szenfitessék meg érette neved. Törekedtünk parancsid követni Vígasztalul a kesergőt, árvát; Letörülui a fajó könnyeket — Enyhíteni a szenvedők haját. Szent üadnak minden példtjából Reánk cz az intelem sugárzott, Lelki J ikban akarunk épü ni : Hogy eljöjjön nekünk le országod. Életünknek napjai, órái Váltakoztak öröm, bánat között, Kevesebb lesz szereteiuk száma Sorainkban sok gyásitia öltözött. De sokakra uj hajnalfény pirkadt A sebekre ke«ed gyógyirt adott; Távovóket angyalok ölelik : Legyen meg a te szent akaratod. Legyen iueg úgy a menuyben, mint földön, A hol minden hatalmad h rd-ti, Hol minden bölcs alkotásodra vall, Sorsát, útját altilad követi. Tudjuk jól, hogy sorsunk a küzdelem, De azt is, hogy bő jutalmat nyerünk . Mert megáldod verejtékeinket Kt megadod a napi kenyerünk. határkövet. I'erezek, napok, évek egymásba folynak ; s a mult veti meg ágyát a jövendőnek. S ha a kezdet és vég fogalmára utalt ember az eltűnő és újjászülető év határán egy kis pihenőt tart, tekintsen előbb hátra, vissza arra ami elmúlt s azután nézzen előre, szembe, ami következni fog, a jövendővel. Fény és árny, öröiu és bánat, melynek részesei voltunk, szolgáljanak okulárunkra, hogy világítsanak be a sötétségbe takart jövendőbe. Egy évvel ismét előre haladtuuk a korbau mely ez év alatt soknak fejét az átélt hosszabb idő elismeréseül öszfürtőkkel mint megannyi sirvirággal koszorúzta meg. Haladtunk egy évet a korban, mely tapasztalati'naplónkat újólag ezen sorokkal növelé: „Semmi sem állandó a nap alaut." Haladtuuk a tapasztalat szerzésében. Láttuk, tapasztaltuk, hogyan diadalmaskodik e világon a gonoszság az erény, a hamisság, az igazság fölött; láttuk az érdemetleneket büszkén nyargalódzni a szerencse arany szekerén, mig a valódi érdemesek a nyomorúság fakó taligáján a köznapiság göröngyei közt vánszorgának ; beláttuk, hogy a tettek rugója nem az erény, hanem az erszény; czél, nem a jó, hauem a javak; láttuk, hegy az egymás szeretésére és boldogitására teremtett emberek egymás gyülöleteben és keseritésében emésztődtek; tapasztaltuk, hogy a dudva es a gaz búján tenyészett az élet fáján, a bűn fattyunövései dusau hajtottak, s nem találkozott kapa, mely amazokat kiirtotta: nem kés, mely emezeket nyeste volna . . . Mit rejt a jövendő titkos fátyola, nem tudjuk. A múltba tekintve s abból ítélve, ha jövőnkben azon időpontot várjuk, melyben minden földi szenvedésektől menten vágyaink teljesülése által még e földön igazi boldogokká leszünk! nagyon csalóduuk! Ki tiszta színmézet s nem keserűvel vegyitettet hisz rejleni az élet édes örömében, ki tiszta lábbal akarna átmenni az élet szenvedésének iszapján, hasonlitua azon balgához, ki a Tiszaparton arra várakoznék, hogy lefolyjon annak minden vize és ő száraz lábbal menjen át rajta! Azonban módfelett aggódni a kétes jövőről szintén csüggedés — gyávaság volna? Remény és türelem e kettő legyen elválhatlan társunk az életpályán — kölcsönösen gyámolitják egymást s arra rendelvék, hogy megosszák a gyönge halandóval az élet terheit! A remény uj, szebb kilátást ad a borin szivnek, a béketűrés a csalódott és szenvedő szivet engeszteli ki az élettel. Mindkettőre mindenkinek szüksége van. Ültessük át kedves olvasóm e kettőt szivünk kertjébe, az illatos virág mit fakasztani, a nemes gyömölcs, mit hozni fognak: a megelégedés. Eljüuk ezután a földiekkel, de ne a földiekkel; biz zunk Istenben. Annak segítségével az erény utján haladva nem fogunk tiszta öröm nélkül maradni az újévben sem a földi keservek között. „Ma már nincsenek gyermekek." Hirtelenében nem jut eszünkbe azou tudós ember neve, ki egyszer a mai csemete nemzedékre czélozva azt a megjegyzést tette, hogy „ma már nincsenek gyermekek." És valóban — hangozzék különben bármilyen furcsán is e megjegyzés — ha a mai kornak gyermekeit alapos Gyarlók vagyunk gyengeségeinkben Letérhettünk az igaz ösvényről, Tetteinkbeu hiány maradhatott — S félni kezdtünk a következéstől, De bensőnkben a hivó hang ismét A jó utra vezetett át minket; — Büubánólag esdünk oltárodnál — Óh l bocsásd meg a mi vétkeinket. A harag és gyűlölet rossz társak, Engedd, hogy ne múljék velők napunk ; Szeretetben melengesd szivünket . . . Hogy ne bántson soha senkit szavunk. Szent riadnak ! volt ez tanítása, Ót köv tni, példát adott neküuk : Megbocsátunk mi is mindazoknak Kik vétkezték valaha ellenünk. Földi jókkal bőven megáldottál S mégis olykor sokan eltévedünk, A kísértés csábos ingerével Eltántorít, s nem tudva vétkezünk. Oh ! légy velünk gyenge óráinkban Lelkünk úgy is irtózik a rossztól ; Továbbra is tarts meg kegyelmedben — És szabadíts meg minden gonosztól. Mult sírjából támad a jövendő, S bár titkait nem lehet ismernünk, Lelki jókban élünk ezután is. Hogy aldásid részesei legyünk. Add urunk I hogy a ránk jövő évben Követhessük azt, mi jó és igaz, Szent fiadért, a Jézus Krisztusért Szálljon ránk e bátorító vi.asz. Amen Galánffy Lajos. Napi új eírj zetek (Jal ic r'\ i bt)'. A harmadik csengetés után. a vonat, me'y engem a nálunk meglehetősen ismeretlen (ialic.ia felé volt viendó, természetesen elindult az lstenb*n boldogult „Magyar észak keleti" voualak meuet-t< rveihez méltó lassúsággal. Hiába, ha az ember utazik, s különösen ha oly vidékre, amelyről mindössze annyit tud, hogy az Osztrák birodalom egyik nagyságra jelentékeny részét képezi s lakosainak száma 5 millió es pár 100 ezer, valamint hogy onnau kerüluek ki a jó izlésü embert, bus merengésbe ejtó lengyelzsidók, szeretné, hi repülő gyorsasággal haladna Stepheusou Istváu korszakaiko n találmáuya. szemle alá veszszük s azoknak kedély és erkölcsi világába behatolni törekszünk, nagyou sokszor és majduem önkenv telenül nekünk is nyelvünk hegyére jön e megjegyzés És nem egészen ok nélkül. Mert hát ki ne tapasztalta volna már az életben és hozzi meglehetős sokszor, hogy alig ökölnyi nagyságú gyermekek hova tovább olyan dolgokat követnek el minek elkövethetésére mi mindez ideig csak meglett embereket tartottuuk képeseknek. Ki ne vette volua észre, hogy a mai gyermekek legtöbbjének kedélyvilágából a gyermeket igazáu" jellemző mesterkéletlen ártatlauság, a játszi vidors&g a kedves gondtalausig és a létező állapotokkal való teljes me* elégedés hiányzik ? g Más szavakkal, ki ne jött volua már arra a meg gyózódésre, hogy a csecsemő korból kilépő egyén alig időzik egy kevés ideig a gyermekkorbau s már is olyau életelvet vall, mint a felnőtt emberek. Ilyen körülmények közt éppen semmi túlságos frázis síucsen abban, hogy akár tudós, akár laikus ilyen tapasztalatok után igy kiált fel, hogy .Ma már uiucseuek gyermekek.* Nos, hát tulajdonképjn baj e ezV Származik-e e jelenségből valami botrány ? Laikus s talán némely beavatott ember is azt mondhatná reá, hogy nem! S hogy indokolja is válaszát, azt hozza fel okul, hogy az emberi élet ugy is nagyou uagyon rövid s igy helyéu való, ha ki-ki miuél hamarább beleéli magát az önálló élet frázisába. Ámde a higgadt nevelő uem igy gondolkozik. Ö az ilyen „megérést" beteges ós erőltetett jeleuséguek tartja s nemcsak bajt. de veszélyt is lát beune az emberiségre uézve. Veszélyt, mert az ilyen korán fejlett ós megérett gyermekről a tapasztalat nyomán miudig bebizonyítva látja, hogy a mily koráu beáll az ilyen egyénekuél az érettség s ezzel együtt a lázas cselekvési vágy, ép oly hamar kialszik a tüz s bekövetkezik uáluk a komoly munkától való óvakodási hajlam s a nyugalom utáni vágy. De lát ínég más, az említettnél sokkal komolyabb jeleuségeket is nyilvánulni az ilyen koráu érett gyenné[ kéknél, mely jelenségek nemcsak magára az illetőre gyakorolnak káros hatást, hanem magára az emberi társadalomra is. Ugyanis, a mennyiben az ilyen korán érett gyermekek mindeu látszólagos érettségük daczára is, heves vérmérsékletüket fékezni uem tudják s mert akarat hiányában, még ha meg is tudják különböztetni a helyest a helytelentől, a megismert lélek csábjainak elleniállaui nem képesek, gyakrau oly cselekményekre engedik magukat ragadtatni, melyek teljes ttzikai és morális romlásukat idézik elő. Vájjon illusztráljuk e példákkal ezen állítástV Nos hát ott vannak azok a lépten nyomon szemünkbe ötlő csenevész alakok, kiknek egész lényökből fiatal koruk dacára, a korai érettség következteben beállott fizikai erők kimerülése látszik meg ; ott vanuak i^zok a gyakori 10—14 éves „érett" gyermekek, kik öntudatosan lopnak, sikkasztanak, öngyilkosokká lesznek, nőt, némely esetekben hideg vérrel és számítással gyilkolnak. E nagyjábani való jellemzésből is kiviláglik tehát, hogy koránt sincs igazuk azoknak, kik a nevelésbeu örvendetes elóhaladásként üdvözlik a gyermekek or érettségét s kik éppen semmibe sem vtaszik, l tulajdouképeui gyermekkort nem élnek á Mert az, a mit ínég csak mi. is gyerm átéltünk, ép oly szükséges, mint akár a forrási időszak. Akkor tehát, midőn a mi ismeretlen saját tapasztalataink után igy kiáltunk fe már nincsenek gyermekek" : csak komoly aggodalmak Folytatása a mellékleten. Egyébiránt csakhamar akadt megfigyelni valóm, mely képes volt egy kis időre feledtetni etue első gondolatomat. Hármau ültünk egy Il-od osztályú rekeszben. Egy jóképű magyar ember, kiről lerít, hogy disznóba utazik, jeleuleg Kassára, azeáu egy 35—40 tavaszra emlékeztető, de mindamellett kisasszony kinézésű hölgy Nagy-Váradról, no meg én 1 A kisasszony folytonosan fittogtatta beszélő képességét, eleinte anélkül, hogy tőlünk megfelelő meuuyisegü választ kapott volua, ketteu pedig lehetőleg hallgatni igyekeztünk. A felénk zuduló szóáradat azonban csakhamar feihagyui kéuyszeritette passiv szerepével előbb hasonnemü útitársamat, s uein csupin előszeretetből rágyújtott. a „Nach Groszvardein" kezdetű tréfás nemzeti indulóra. Így aztán csakhamar megtudtuk őuagyságától egész élete sorsát, élé.ik drámai részletek és színezésekkel. Ekkor sajnáltam óletembeu először, hogy nein vagyok drámaíró. Mennyi jó anyagot gyűjthettem volna! Elmondta a többi között, hogy még nem ment férjhez, (no ezt egy cseppet sem csodáltam). De kedvező körülmények között még volna beune elég hajlandóság a himen rózsalánczát fölvenui, s egyúttal előttűuk tudta és érezt -, hogy képes volna egy jó férjet boldoggá tenni. Felhfit beuuüuket, ha tudunk olyan emberről, ki megelégszik 2000 frt hozoinánuyal, csak utasítsuk egyeueseu ó hozzá. Örökre hálás tisztelóuk stb. marad. Két három gyermekes özvegy ember is lehet! Persze mind a ketteu tudtunk e'eget. Útitársam mindjárt meg is emiitette a komáját. Kár, hogy van inár felesége, pedig biztosan tudja, hogy elég volna neki 2000 frt i s csak ket gyermeke vau. A következő állomasou készállt méj"tv fől. Az api és nagyreményű csemetéje, fel a S:ep'jss^rrft iskolába. Ezek ineg elkezdtebte németül, maj 1 francziául beszélui . . . egész lm! Annye 22 fontos kis öcsé'Joltam magambau, hit magyarul tudsz-e már jólnél még germánul i besz ilui! í I