Nyírvidék, 1891 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1891-04-05 / 14. szám

..IN Y 1 K V I I) K 11". Griines Grus. Sok okunk van rá, hogy ezt a két német szót hírlapi czikk cziméül másodszor is használjuk. Mert a németül szavaló apró gyermekek száma ijeszti) módon növekedik Magyarországon, s nálunk is a gondos és jó nevelés egyik alapelvéül kezdik lassankint elfogadni a családapák és családanyák, hogy csemetéik mellé „német leány "-t fogadjanak. Hiúságnak, divatnak sok része van benne, hogy ez a kultusz a magyar családi nevelésben kedvező talajra talált. No meg az is igaz, hogy az uralkodó politikai viszonyok kedvezni látszanak annak a fölfogásnak, mely a magyar szülőket ama meggyőződésre vezeti, hogy praktikus és hasznos dolog ugy nevelni gyermekeiket, a jövendőbeli magyar állampolgárokat, hogy azok — mintegy második anyanyelvül — németül beszélni tudjanak. Nem foglalkozhatunk azonban amaz okok elősorolásával, melyek e tény eredetéuek földerítésére vezetnének. Mert hiúságnak, divatnak, mely a német nyelv tenyészetét Magyarországon elősegíti, politikai helyzetünk tisztázatlan volta az istápolója. És bizonyára erre vezethető vissza az is, hogy kormányzati viszonyaink ennek az áramlatnak segítségére, előmozdítására szolgálni látszanak. Csupán konstatálni akarjuk azt a tényt, hogy a magyar családi nevelésben — s ami különösen a nőnevelést illeti — az iskolai nevelésben is, mi magunk: magyar családapák és magyar családanyák vagyunk — a hatalmas és a mi nemzeti életűik és kulturánk legveszedelmesebb és csaknem egyetlen ellenségének: a német nyelv, a német miveltség becsempészésének legelső ügynökei. A magyar történelem uagy női alakjai nem fognak megszületni ebből az áramlatból. De meg anyáink, nagyanyáink is nemcsak ősz fürteik által különböznek a most uralkodó generációtól. Akik élnek még közülök s itt vannak még közöttünk, emlekeztetői bár egy letűnt, elavult kornak, mégis mintha fölfrissülne, üdébb lenne a levegő is, ahol megjelennek, egyéniségük által. Mert ők igazán magyar anyák voltak! Nem politizáltak ugyan, de neveltetésük által érzékkel birtak ahhoz, hogy nemzeti feladatainkat, törekvéseinket megértsek, s gyermekeik szívébe, vérébe magyar gondolkozást oltsanak. Negyvennyolczban ezek a magyar nők leszedték magukról ékszereiket, odaadtak ezüstjüket a hazának. Az ősz matrónák közül, akik abból a korból még fennmaradtak emlékeztetőül, nagyon sokan vannak, akik emiatt az unokák előtt most már mentegetőzni kénytelenek. A mi „Grünes Gras

a-t szavaló kis kisasszony kainkból bizonyára uem fog nevekedni a magyar nőnek ez az ideálja Hiszen nálunk most igen jó czégér az egy nőnevelő intézetnél, — a magyar nemzeti nőnevelés dicsőségére — hogy ha egy-egy ilyen intézetnek nagy Németországból ide került, a boldogulást itt kereső s magyarul egyáltalán nem tudó (ez a prosperáláshoz fő kellék) kisasszonyok a tulajdonosai és vezetői. Az a nevelés, amit a mi kis kisasszonyaink ezekben az intézetekben nyernek, lehet, hogy igen jl„NYlRVIDÉK TÁRCZÁJ1." Uj házas koromból. — Humoreszk. — Irta : Porcsalmy Gyula. Dicsekedéssel mondhatom, hogy olyan jó, szelid, türelmes ember vagyok én, — oda haza a lakásomon — mint mindazok, akik velem egy hajóban eveznek, vagy még világosabban szólva: mint azok, kik a női élet. arany-jármát velem együtt lehetnek szerencsések hurczolhatni a nyakukon, mindmegannyi kollegám s osztály sorsosaim: alias nős férfiak. Ennek concrét példájául állithatom elő, hogy mikor a feleségem már az első házassági napunkon kiadta a házi napi parancsot: hogy odahaza minél többet kell ülnöm s a kávéházakban minél kevesebbet, vagyis épen semmit, ennek a parancsnak férfiasan s tökéletesen eleget tettem. Hjah, ilyen a női szeszély, ennek hódolni kell a házas életben minden gyönge férfiúnak. (A házas életben nem a nő a gyöngéd nembeli, hanem a férfiú, mert neki kell engedelmeskedni s a nő parancsol.) Én pedig a szeszélyességet. nagyra becsülöm, mert nőtlen embtr koromban nekem is voltak szeszélyeim (most nincs egy sem, mert uem szabad neki lennie). Ilyen szeszélyeim voltak: hogy a tollseprüs, kürtő magasságú női kalapokat s a tournüre-t egyáltalán uem tudtam szenvedhetni. A miedert? Ezzel se voltam különben. Velem történt fiatal legény koromban, hogy egy, még a boldog gyermekkorból ismert fiatal szép leány jött a házunkhoz visite-re, fején a legcsodálatosabb kalappal a világon. Mikor a szobánkba belépett, éu — ki egyedül voltam bent — annyira magamon kivül lettem, oly heves szívdobogást kaptam, hogy alig tudtam félliter álkörmös megivása után lecsendesedni. Természetesen az eldöntetlen maradt, hogv a szép leány látása hozott-e kellemes zavarba, vagy pedig a kalaptól találtam e megijedni kellemetlenül? pompás és tökéletes. Megtanulják egy csomó könyv összes tudományát, beszélnek németül, franciául, de mind e sok tudás daczára a növendék leánykák, akik ezekből az intézetekből kikerülnek, férjluz menvén — rendeltetésük szerint — ínég csak fogai | inával sem birnak ama hivatásuknak, hogy mint leendő család-anyáknak magyar honpolgárokat és magyar nőket nevelni a kötelességük. Annál kevésbbé lehet érzékük e feladat iránt mert a német-pesztonkás rendszerű családi nevelés, az iskolai nevelésnek ezt a nagy hiányát ugyan hogy pótolná ?! * * * A legutóbbi népszámlálás adatai, hozzávetve ehhez azt a tényt, hogy Magyarországon immár tudomány, művészet, kereskedelem, ipar egy hatalmasan kifejlett nemzeti szervezet alapján élnek és létezuek; rávezethetnék arra a magyar a társadalmat, hogy magyar nemzeti sajátosságait jövendője érdekében megőrizni, kifejleszteni, intézményeiben meggyökeresiteni s a növekedő s egymásra következő generációk tisztán nemzeti szellemben való nevelése által biztosítani igyekezzék, Máskép, mint magyarokul, mi pedig nem élhetünk s elég erősek is vagyunk ahhoz, geográfiai helyzetünk, számunk, egész kulturánk szerint, hogy mankókra ne szoruljunk. A nagy Németország, mely népének nyelv szerint való egységével már igy is óriási Ii italom császárjának hatalmas szavával hirdeti a német nemzeti nevelés szükségességét. Mennyivel inkább szükségünk van nekünk arra, hogy nálunk magyar nemzeti nevelés legyen, akiknek a magyar nemzeti allam megvalósulását és megvidelmezését a nemzeti, tőrsgyökeresen magyar nevelés eszközei által kell és lehet csak elérnünk A német Scbulvereinok ránk fogják mondani bizonyára, hogy sauviuisták vagyunk; de ez nem lehet akadálya aunik. hogy magyar nőket igyekezzünk nevelni, e szónak teljes értelme szerint, hogy a „Grünes Gras

u-ok szavalását (értve ez alatt a német nyelv oktalanul tú hajtott kultuszát) beszüntessük s hogy Magyarország földje német nevelő kisasszonyok boldogulásának Kldorádója ne lehessen. A községi népkönyvtár. Ezen czikkecskeben, azon fontos kérdésre szeretnék feleletet adui: ki > kik.-' álhtsiik fel a községi népkönyvtárt. A felelet legegyszerűbben igy hangzanék: az, vagy azok, kiknek arra uükségök t an! Mert a kinek valamire szüksége nincs, bolondság volua érte c-ak egy lépést is tenui. Azonban tovább megiut azon kérdés áll elő: kittek, vagy kiknek vnn szukséguk a könyvtárra ' A felelet megint egyszerüeu igy hangzanék: mindenkinek, a ki a községben lakik ! Az ám! h i ezt ilveu egyszerű állításra elhinnék!, .. Akkor meglehetősen köunyü volna a népkönyvtárak felállítása; mert a minek szükségét érezzük, azt igyekszűuk megvalósítani. Több ízben hallottam már, hogy különösen a napi lapot járató közönségnek nincs szüksége könyvtárra, inert a napi lapból megszerezheti a szükséges tudni valókat. Máskor meg a csizmadiák fővárosában hálltam egy uri háznál. Mikor pihenésre tértem eg> vendégszobába, egy kis toilette asztalkán valami csodálatos jószágot pillantottam meg, minőt életemben soha nem láttam. Akkor éjszaka nehezen tudtam elaludui s álmaimban rettenetes szörnyeket láttam. Csak másnap tudtam meg, hogy zaklatott éjjeli nyugodalmam okozója egy szolgálaton kívüli turntlr volt. Ettől kezdve még jobban gyűlöltem a turnürt s a csodálatos kalapokat. Fel is fogadtam, hogy olyan leányt egyáltalán nem veszek nőül — még ha pártában kell is hogy maradjak — ki esuuya tollas, náuási kürtő-zerü kalapot visel és turnürt hord ós a ki uiiedertel szorítja derekát. Ebből aztán könnyen megfejthető az is, miért kel lett oly hosszas ideig nőtlenül élnem? De mégis sikerült, mit czélul tűztem. Kaptam — hosszas várakozás után — olyan feleséget, ki megígérte, hogy csodálatos kalapot uem visel, hanem megelégszik egyszerű pofonütött, kalap pal, kinyilatkoztatta továbbá ünnepélyesen a kis kedves, hogy a turnürnek határozott ellensége. Ez kellett nekem! Menten feleségül vettem. Elveim győzelmében a nős férfiak diadalát láttam és a papucskormány vesztét. Csak az esküvő előtt jutott eszembe, hogv a miederről el is feledkeztünk. Addig nem mentem tehát esküvőre, mig a mieder kérdést is meg uem o'dtuk. Kicsikém megígérte, hogy miedert csak előleges beleegyezésemmel s általam meghatározott, méretűt viselend Nem is lett volna most már semmi baj. A mézes hetekit igen mézesen töltöttük. Gyönyörűen ment volua a dolog egész odáig, inig a szokáso-, viziteket, meg nem kezdtük. Eddig — kivéve, hogy szabadságomon egy kis csorbítás történt — még mindig azt hittem, hogy én fütyölök s a feleségem táuczol. Örömtelt kebellel vittem egv vasárnapi nap délelőtt 11-ik órájában a bemutató vizitekre. (Óh bár sohse teltem volna!) Olyan büszkén lépdeltem mellette, mint egy gárdatiszt; ugy tetszett, mintha az egész meuyországot Ez a nézet nagy tévedés 8 nagy akadály a muvelidés útjában. A hírlapokból merített ismeret, körülbelül ugy < iszonylik a valódi művelődés eszközeihez, mint az úgynevezett konfekt a tényleges táplálékhoz. A napi lapok izgalmas, változó politikai czikkei, paprikás újdonságai s legtöbbször a sok üres szó, egyátalán nem képesek arra, hogy az egyénben érzelmi mélységet és erőt támasszanak, teremtsenek, a kedélynek megadják amaz üde frisseséget, felemelkedést, mely csak a világos értelem nyomán támad. Minél több politikai lapot olvas valaki, annál kapkodóbb, zavartabb lesz felfogása kis ós nagy dolgokról, annál csekélyebb az itélő képessége s amaz utálatos párt-érdek hálózatába jut, mely igen sokszor megfojtogatja a legszentebb elveket, s csupán a tétlen, üres szájaskodás éretlenségébeu nyilvánul ! Határozottan kárnak tartom, hogy a városok értelmiségének legnagyobb része, megelégszik a kaszinó irodalmával, a falusi értelmiség, majd mind, megelégszik a maga napilapjával, hogy szellemi szükségletét kielégítse. A szaklapok és folyóiratok, egészen más kategóriába esnek. Ezek alkalmasok is, szükségesek is, a szakismeretek előbbvitelére. De ezek sem pótolhatják; a szakkönyveket. Mellesleg szabad legyen azon óhajomnak kifejezést adnom e helyen, mely szeriut uagy nyereség volna, ha a vidéki hírlapok a legjobb értelmi és erkölcsi erőket csoportosíthatnák, kik aztán azon v.dék, vagy megye anyagi és szellemi szükségleteinek kielégítésén fáradoznának. Es igy uagy tévedés, káros tévedés azt hinni, hogy az ujság-olvasó közönség nélkülözheti a köxségi könyvtárakat. Sót — mondhatuám — a napi lapok legszorgalmasabb olvasója szükségli leginkább, hogy tartalmas, okos művek olvasása által ellensúlyozza, tisztává, szilárddá legye itélő-képességét s emberi kötelmeiről határozott fogalmat nyerjen. De feltéve, hogy az intelligens lakosok, önmagok erejéből is megszerezhetik a jó könyveket s ezek által, a kellő műveltséget, még sincsenek felmentve a „népkönyvtár" ak felállítása érdekében rájok eső kötelezettség alól. Távolról sem! Egyenesen saját érdekökböl! Sokszor hallottam amaz éretlen megjegyzést némely nadrágot ember (művelt embernek nem mondhatom) szájából : parasztnak uem való tudomány, mert akkor ki fog kapálni, kaszálni! . . . Hát először is jó vo'ua az ilyan fennhéjázó nadrágos embernek, legalább 10 évig, kaszát, kapát adni kezébe, hadd uyerne emberiesebb érzést ama milliók iránt, kiknek verejtéke teremti elő a puha kenyeret, a szükséglet és fényűzés tniudeu kéuvelmét. Másodszor pedig, a valódi műveltség intinkássságra ösztönöz, nem a hogy a munkától elszoktatna. .1 munkátlan ember: műveletlen ember, ha minden egyetemet végig járt is. Ez alapigazság. Szorgalomra, rendre, becsületességre, anyagi és erkölcsi tisztaságra: a nevelés, művelődés segit. S az a sok boszautás és kár, melyet különösen a községek nyers tömege, az uri embereknek okoz, midőn a munkás: nap lopó, kárttevó, a cseléd: hűtlen, roszakaratu, s jóformán a községek munkaadó es muukás osztálya rejtett hadi lábon áll egymással, nézetem, tapasztalatom szerint, miud tudatlanságból származnak. Mert a hol a nép, a munkás Fotytutá«iu ii iuellél<loteu. a karomon vittem volna Lehetett is, seukiuek se volt a városban ilyen, a hivalkodó divat üzéséről oly küny njeu lemondó felesége! Le is folyt volna a vizitelés szerencsesei), ha azok az átkozott turnürük és kürtómagasságu kalapok közbe uem jöttek volua mindazokkal az úrhölgyekkel egyetemben, akikkel a vizitre menés közben szerencsétlenségünk volt találkozhatni, Matogathattam én ezentúl mindent a kicsikémnek: e mellett, a palota mellett fult bele a tavaly őszön a higságba egy mester legeny; amott a mult héten egy örült kakast fogtad el s megfigyelésre a közkórház ketreczébe szállították volna, In egyáltalán közkórház lett volua városunkban. Amoda, a túlsó utczába vau egy bika-állás, ebben szoktak működni Thalia papjai s papnői, mikor utjokban hozzáuk vetődnek stb. Hiába bevzéltem ily érdekes nevezetességeket a városunkkal még ismeretlen feleségemnek, nem ügyelt az semmire sem, csak a többi kollegái turnürjeire ós kalapjaira. Hozzá még szerencsétlen utunk a divatbazár közelében vezetett, el, hol ékes női toilettek vannak közszemlére kitéve Mindjárt, szemébe tűnt kis feleségemnek a jeles hely s tekintetét merőeu oda iráuyzá. Kezdtem sejteni valamit. Tehát .balra át" ot akartam csinálni a másik oldalon fekvő paprika-, szalonuaés hus bazár irányában. CM nem tartottam oly veszélyesnek az utazást. Igen áui, de ketUu voltunk s nem egy akaraton! Kis feleségein nagyot ráütött a karomon s megállásra kényszeritett _ és közelebb vitt a kirakatokhoz, mézes heteim bezáródásának szomoiu helyehez, s ezzel megszólalt.k(Ez volt az első szava, mióta a turnürös s kalapos hölgyekkel találkoztunk az utou.) — Nézdd csak édesein — mondá mézédességü hangon — mi van ott kiteve! Mindjárt láttam, hogy itt a veszedelem. Üssük el tréfával. — Nezdd csak! — mondá, mikor setnini választ sem hallott.