Nyírvidék, 1891 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1891-11-15 / 46. szám

„IN V I 11 V I I> & li." A Bessenyey-emlék. Vármegyénk legutóbbi őszi közgyűlésén, Miklós László alispán úrnak, a Bessenyey-emlék alapjára eszközölt gyűjtés eredménye bejelentésével kapcsolatban tett nyilatkozata, a megvalósításhoz közelebb hozta Szabolcsvármegye közönségének a Bessenyeyemlék felállítására vonatkozólag már körülbelül két évvel előbb hozott határozatát Annak megemlítésével, hogy már két éve hozatott e határozat és az annak alapján megindított hivatalos gyűjtés még ezer forintot sem eredményezett, nem akarok kicsinylőleg beszélni. Ismerve közönségünknek e részbon sok oldalról igénybe vételét és ismerve a hivatalos gyűjtéseknek obligát természetét, az eredményt, czélját tekintve ugyan elégtelennek, mint jelenséget azonban örvendetesnek találom. Örvendetesnek, mert az érintett határok közt mozgó gyűjtés eredménye mégis azt jelenti, hogy közönségünk, melynek csak parányi része volt eddigelé a hivatalos gyűjtés mozgalma által érintve, igen is felfogta törvényhatóságunk határozatának hazafias, társadalom-erkölcsi jelentőségét. Bizonyára e megítélés eredményezte érdemes alispánunknak, a vármegye főszolgabiráihoz, Nyíregyháza város polgármesteréhez és a községek elöljáróságaihoz a gyűjtés újból való megíuditása czéljából intézett — e lapok utóbbi számában közölt -hivatalos felszólítását Azt hiszem törvényhatóságunknak e felszólítással érintett faktorai, önmaguk ismervén legjobban az első gyűjtésnek a hivatalos színezeten és mérven belül maradását, mind hazafias érzületeknél, mind intelligentiájuk és szeretve tisztelt alispánunkkal való hivatalos érintkezésüknél fogva, bokros elfoglaltatásuk mellett is, szintén magukévá teendik az ügyet, és nem fogják kímélni a fáradságot, hogy megnyerjék az ügynek azok áldozatkészségét is, kiket az előbbi gyűjtés menete közben nem volt alkalmunk adakozásra felszólítani. Nem kétlem másrészről azt sem, hogy közönségünk hasonló szellemtől áthatva fogadja tisztviselőinek ebbeli felhívását; hiszen hatóságainknak ily irányban való fáradozását a legteljesebb elismeréssel kisérheti a társadalmi erényeket tisztelő polgári kőzérzület 1 Igénytelen tollamat nem is az ez irányban való szükségtelen és illetéktelen buzdítás ösztöne vezérli, hanem egyszerűen azon szándék, miként vármegyénknek a Bessenyey-emlék megalkotása iránti határozatát s törvényhatóságunk főbb tisztviselőinek e körüli ténykedését, a hivatalos közlemények keretén kivül is, e lapok olvasóközönségének figyelmébe ajánljam. Bessenyey Györgynek, vármegyénk kebelében. Berezel községben 1747-ik évben születésétől és attól az időtől, hogy vármegyénk közönsége 1765-ik évben, egykori nemes ifjúságának gyöngyeként őt, Mária Therezia királyunk udvarába az irodalmunk és ezzel együtt nemzeti életünk ujjá teremtésében gondviselésszerű müködéskörévé vált magyar nemes testőrségbe felvételre ajánlotta, — (mely körülményt, irodalomtörténetünkbe becsúszott azon téves adattal szemben, mintha Bessenyey Györgynek ajánlásáért Abaujvármegyét illetné az elösmerés, szól Farkas történetírónk „a Bessenyey család története" czimü müvében legújabban derített fel) — nagy idő választ el bennünket. Nyolczvan éve már annak is, hogy Bessenyey György, kire ráillenek a költő azon szavai: „ő akkor volt magyar, midőn seuki sem volt s midőn magyarnak lenni szégyen vala" és a midőn jobbjaink Mária Therezia királyunk idegen műveltségtől csillogó udvarának bódító légkörében az elueinzetietlenedés mezébe öltöztették magukat és szellemüket ő e légkörben is megőrzött nemzeties érzülettől lángoló szelleme által felköltött működése után, — nemzeti irodalomtörténetünknek ünnepelt alakja lett. Érdemeinek méltatását nem foglalhatni e sorok keretébe. Méltatva vau az irodalomtörténetünk annáleseiben és méltatta azt ujabban is a magyar tudományos akadémiának első rangú tudósa: Beöthy Zsolt. Ila más vármegyének szülöttje lett volna, ma talán már méltó emlék hirdetné irodalmunk ujjá teremtése körüli halhatatlan érdemeit, a minthogy Biharvármegye a m. t. akadémia részvétele mellett hazafias kötelességének tartotta területén elhalt költőnk emlékének, habár egyszerűbb emlék fölállításával áldozni. Szilágy, Vas, Biharvármegyék legközelebb határozták el, az első Vesselényi Miklós, az utóbbi — Szombathelyen — Berzsenyi Dániel szobrának és Biharvármegye Biharon szabadságszobornak felállítását. Rajtunk van a sor, miként vármegyénk is, hazánk nagyjainak sorában méltó helyet foglaló fiának: Bessenyey Györgynek emlékét ujabb és véglegessé iett székhelyén hozzá és magához méltóan mielőbb megörökítse ! Szabolcsvármegye nemcsak nagy fiinak emel ezzel emléket, hanem saját intellectuális erejének is, azokkal szemben, a kik ennek hiányát hirdetve, volt idő, mikor tervbe vették, hogy vármegyénknek hazánkkal egy idős területét idegen vármegyék ki egészítő részéve darabolják szét. Es emléket állit önmagának azokkal szemben is, a kik vármegyénk ősi múltjába belétekinteni uem bírván, ennek halmait kicsinyelve ugy említik fel, mint a melyek közzül magasabb szellem alig emelkedett még ki! De messze vezetne az e gáncsokkal való foglalkozás. Nem is e czikk keretébe való az ezzel bíbelődés. Azt megezáfolja a vaióság! Es mi nem hivalkodásból fogjuk vármegyénk arra érdemes nagyjainak eniltjk^ megörökitní, hanetn annak a szellemnek hatása alatt és anuak sugallatából támadt hazafias kötelesség érzetéből, a mely szellem nagygyá tette egyeseinket a múltban és nagjgyá teendi a jövőben! Áldozzunk jeleseink emlékének megörökítésére, hogy buzdító például szolgáljon azok ténykedése és hazafisága a jövő nemzedéknek is! Kovács István. Szövetkezeti magtárak. Sokszor felmerült már azon javaslat, hogy nagyobb forgalmi pontokon szövetkezeti magtárak állíttassanak fel. Lapunk is foglalkozott már a szövetkezeti magtárak eszméjével, habár nem egészen olyan értelemben, mint a minőkről az alábbiakban lesz szó. Az általunk jeleuleg fölvetett szövetkezeti magtár nagyobb forgalmi pontokon való létesülést feltételez mindenek előtt. Egy részről a közraktár jellegével bírna mindenek előtt, másrészről a hitel és kölcsön eszközeivel is rendelkeznék, a mennyiben a gazda az ezen magtárba szállított gabonával lombard hitelt nyerne. Minden esetre igy uagyjábau elgondolva is a dolgot, szép és reális ez az eszme; érdemes vele minél gyakrabban foglalkozni, útját engedni, hogy valamikor megtestesülhessen. Ezen eszme tetszetőssége több oldalú praktikus haszuánál fogva nyer különösen szemeink előtt. Mert a szövetkezeti magtáraknak nem csak kereskedelmi jelentőségük van, hanem, a mi reánk különös érdekkel bir: a mezőgazdák érdekének kiható nagy előnye is. A szövetkezeti i aktárak helyes alkotása mellett ugyanis a mezőgazdák nem csak biztosan és jól elhelyezhetik gabonanemüiket mindaddig, mig a piaczi ár érdekeiknek jobban megfelel s ezeu idő elérkeztéig a raktár részéről ott elhelyezett gabouauemüikre kellő kellő hitelt is nyerhetnek, ha nem emellett a nagykereskedelem előnyeit is élvezhetnék, sőt a gazdák ily egyesülése a gabonapiaeznak is nagyobb állandóságot biztosítana. Többszörös érdek, többszörös kecsegtető kilátás. A szövetkezeti magtárak létesítésénél — mint czime is mutatja — szükség van a gazdák szövetségére. És ennél a pontnál ezen kérdést szándékosan hozzuk kombináczióba egy lapunkban nemrég megpeuditett ügygyei, hogy a nagyobb vasúti állomásokon, a nyíregyházi árúraktárból kifolyólag ilyeu szövetkezeti magtárak létesíttessenek. A két intézmény között nagy a tartalmi hasonlatosság, ha bár a gyakorlati életbeu és nemzet gazdászati elmélet szerint is különböznek egymástól. De a lényeg a fő, s ha ebben egyeznek, együttes működésük is könnyen szabályozható. Következtetésünk és indítványunk tehát oda irányul, hogy a már meglevő közraktárral a szövetkezeti magtár ügyét is össze kellene fűzni s a mennyiben a közraktár élén csakugyan pénzintézet áll, akként alakítani a dolgot, hogy a létesítendő intézmény az érdékeit gazdákat esetleg hitelben is részesítse. A legközelebbi feladat lenne tehát, hogy e kérdést a felső-tiszavidéki gazdasági egyesület, szövetkezve talán a helybeli terméuy- és árúraktár-részvénytársasággal vagy még e mellett valamelyik pénzintézettel — oldja meg. Egy ily szövetkezetnek mindenesetre szüksége van állami támogatásra is, de nincs kétség benne, hogy ott, a hol oly fontos gazdasági és kereskedelmi lendület megteremtéséről van szó. az állam sem vonná meg hathatós támogatását. Vasúti tarifális engedményekre mindenesetre számiihatna. De tekiutsük csupán magát a magtár szövetkezetet, egyelőre ue kombináljuk a közraktárral, mint ilyen intézmény is rendkívül életre valónak tűnik fel és sok nemű haszna azonnal átlátható. A szövetséges gazdák részére háramló s fentebb hangsúlyozott előnyükön kivül különös hasznát látná ez intézménynek Nyíregyháza városa. Nem csak vármegyénknek, de a szomszédos vármegyék na^y részének a gabonakereskedelmét is képes volna az ide rögzíteni és ennek még eddig nem tapasztalt magas lendületet adni. Nincs semmi lehetetleuség benne,hogy ily szövetkezet nálunk is létesüljön, ha létesülhetett más államokban. Az északamerikai Egyesült-államok már régóta bírnak ilyenekkel, sőt inaga Oroszország is megelőzött bennünket e téren, a hol a vasúti állomásokon nagy gabona elevátorok állitattak fel, a hova a gazdák gabonájukat forgalomképes raktári jegy ellenében szállítják. Oroszországban törvény által is fel van hatalmazva a vasúti igazgatóság az elraktározott gabona kétharmadrészéig kamatozó előlegeket adui és e czélból a vasúti igazgatóságok a birodalmi banknál rendelkeznek megfelelő hitellel. Könnyen belátható, hogy ily intézmény mellett a gazdaközönség sokkal szabadabban mozoghat, mert nem kénytelen későbbi szállításra szilárdan megállapított áron, Fotytntágn a mellékleten. lőre; de ha kellemesen zengő hangját hallotta: kiengesztelve nézett az erős izmokkal biró férfira. A kavicsos porond zizegett Lajos léptei alatt, a patak tovább locsogott, fecsegett és ő megértette beszédét és jól esett hallgatuia. Elmondott neki mindent kedvesen, barátságosan, amit tudni akart, a mi G év óta Bálnaszegen történt. És Lajos elpirult a hallottakon, mert a pajkos habok a jegyzőné leányáról, a szép Gabrielláról is beszélgettek ; de mégis ott maradt és tovább kérdezett. — Az a kis leány, ki egyedül uem félt tőled, ki oly kedvesen hívogatott Lajos bácsinak, már nagy lett. Szép hosszú ruhát hord. Nem is kérne most már fel, hogy babáját öltöztessétek fel — Szép fiatal emberek járnak hozzájuk. Mulattatják, dédelgetik, mert ő ám a vidék legszebb leánya . . . Lajos még jobbaan elpirult, de tovább hallgatta. Ledőlt a gyepes partra, az illatos fűre és tépegette a patakparti nefelejtset. De nem oly ruták ám udvarlói, mint te vagy, fecsegtek tovább a habok . . . De erre már felugrott Lajos és a kezében volt gyöuge világszálat a vízbe dobta, hogy elhallgatassa beszédét s ő maga ruganyos léptekkel, egy gondolattól megkapva, eltávozott. A uefelejtset elkapták a habok, csókolgatták, csókolgatták egyik is, másik is, mig lehúzták szivök mélyére, a kavicsos mederbe. • . , * * * Lajos Gabriellához ment. Nem! Nem mondtak el mindent a habok neki! Nem mondák el, hogy a levegő illatosabb mi őt körülöleli, hogy az ő kertjükben százszor szerelmesebbeu szól a csalogány, hogy szép szemeiben egy boldogság, egy csillagos menyország lakik. A két gyermekkori játszótárs találkozott és mindkettőnek nagyot dobbaut a szive. „A nyírvidék TÁRCZAJA." Szerelemből. (Elbeszélés.) — Irta : Tóth Kálmán. — Ha ajkam édes, bájos dalokkal volna megáldva, ha a lant húrjait avatott kezekkel tudnám pengetni, ha költő volnék: mindig csak a szerelemről irnék, a szerelemről dalolnék. Eldalolnám gondolataimat, mik ifjú eszem foglal koztatják, leírnám szivem érzelmeit, mik alatt a májusi bűvös-bájos estékeu roskadozik. De nincs szavam, nincs hangom hozzá. Szivem tele van érzelemmel. Üveg fuvola zeuéje zeng a csendes légen át, mikor ablakomon keresztül a hallgató éjszakába nézek, tüdőm tágul, az akáczillat ingerkedik velem; de nem tudok szavakat találni, hogy arról az édes kinos érzetről, mi egész valómat áthatja: számot adjak. A langyos szellő megcsókolja aiczom, megcsókolja ajkam és testem, lelkem megborzong egy titkos gyönyörtől és e gyönyör, ez a boldogság, mi szivemet eltölti, mi engem mindenkivel az ég alatt kibékít, mi engem elszédít, el fullaszt; ez a gyönyör: a szerelem. Hogy lopózott szivembe, hogy nem? mit tudom éu? A virágok illata, vagy a fák fakadása ; a fülemüle csattogása vagy a balzsamos lég ültette oda? nem tudom. De itt vau szivemben, érzem ho_!y ó ott az egyedüli lakó, egy nyugtalan, kedves vendég. Valami ugy fáj, de e fájdalom mégis édes és nem hagynám országok kincseért őt onnan kitépni. A hold el el tűnik a bárányfelhők foszlányai között, meg újra fényesen hinti szét sugarait és nekem ugy tetszik, mintha egy leány, mintha egy nőangyal bájos arcza nyerne alakot a méla csendben. A szellő újra csókolja arezomat, bajuszomat meglengetve, kéjes nyugtalansággal lop egyet ajkamtól is ős éu feirezzeuek. Mi volt ez ? Igen, igen! Te bájos angyal, te voltál közelemben, sóhajtásod szállt reám. Oh szerelem, beh édes, beh fájó vagy! . . . . * * * Nagyságos báró Cserkövy Lajos földbirtokos úr hazajött Bálnaszegre külföldi útjából, mit a sors csapása rákényszeritett. Elrejtette szülei utáni gyászát a külföld vadregényes, ismeretlen vidékein és haza már behegedt sebet hozott, nyugodt, csendes ós szent fájdalmat. Újra ott volt a park isinerős fái között, a fecsegő patak mellett. Emlékei gyermekkora tündéri múltjára röppentek, mikor még nem volt egyedül. Látta édes jó annyját. mint ápolja súlyos beteg gyermekét, a hólyagos himlő iszonyától rettegő nőt, az anyát, kis fia betegágyánál. A halál kegyetleu volt. Kegyetlenebb mint az anya hitte. Életben tartotta a szőke fiúcskát, hogy a borzalmasan megroncsolt aicz élve szenvedje át hosszú éveken keresztül a halál ki ujait, a rútnak leverő, megbénító érzelmeit. A deli férfi megrázkódott ós az egyetlen szépen, mi e borzasztóau elrutult arezou megmaradt, szomorú mosoly vonult el piros ajkain. Ilejh, de sokszor állt már útjában ez a rut arcz az életben! Gyermekkorában réme volt arczával az isko'ás fiuknak, réme a szülőknek, kik Lajos láttára önkényteleu védték saját gyermekeiket. Hányszor volt p ijkos fiuk gunytárgya! De ő mindég tűrt. Mintha kirekesztette volna arcza minden ember társasságából : mindég elvo nult a világtól, uem mert senkinek terhére lenni. A pajkos vidám gyermekből ábrándos, komoly ifjú lett s mintha rútságát a természet erényeivel akarta volna pótolni: szerény és jó szívű volt. Szürkés kék szemei, világos szőke, inkább serte haja, mi himlőtől elgázolt arczát és magas homlokát első tekintetre a borzalom hatását gyakorolta a szemlé-