Nyírvidék, 1891 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1891-08-23 / 34. szám

Melléklet a „lUyir vidék" 1891. 34-ik számáhoi. Magyar chauvinismus. A magyar iiemzet fegyverrel szerezte, bölcsességgel állapította meg álladalmát. A történelem homályos adatai a honfoglalást megelőzőleg itt lakott népekről csak tájékoztatók, de nem bizonyosak Annyi tény, hogy a Magyarország keleti szélén lakó oláhság a Balkán hegyei közül csak akkor szivárgott e hegyvidékre, mikor hazánk már rég konszolidált államot képezett. Ép így az erdélyi szászok, a Tiszán innen és túl lakó svábság és a szepesi németség A ruthének szintén Bogdán vajda oláh népe kiköltözése után, I. Lajos királyunk idejében telepedtek be. Az ország délvidékén lakó szerb-elem beköltözése a törökkel folytatott küzdelmek korára esik. Mindezen népfajokat nemzetté a magyarság kapcsolta össze, miut a fegyver jogán ős hódító, mint közöttük legrégibb lakosa ez országnak, mint legszámosabb s az állam alkotásra egyedül hivatott nép. A magyar nép fiait ritkította leginkább a sok százados háborúság, mert a magyar faj alkotta legnagyobb részt a fegyvert viselő nemességet. Kétségtelen, hogy számuk már a letelepedéskor sokkal nagyobb volt, mint azt a krónikák beszélik, mert különben lehetetlen volua minden kún, jász és besnyő beköltözés daczára is megmagyarázni, hogy számuk folyton emelkedett a százados harczok, az irtó háborúk mellett is. A magyar nemzet alkotmánya a legrégibbek egyike Európában. Fiaivá fogadta a nemzetiségeket, s akiket közülök a nemesség és főnemesség soraiba emelt, úrrá tette nemcsak a nem magyar anyanyelvű, de a magyar jobbágyok felett is. Nemességéből nem i zártaki az egyes társ-népfajokat, de testvérül fogadta, aminthogy a nemesi társadalom letűnése után a politikai szabadságot ismét kiterjesztette az ország bármily nyelvű lakosaira. Hol van itt elnyomás, hol van itt igaztalanság a uem magyar auyanyelvüekkel szemben? Hiszen a nemzetiségek bármelyike , nagyobb szabadságot élvez itt, mint külföldi rokon nyelvű fajaik saját hazájukban. És mégis vannak népfajaink között, a melyek gyűlölettel viseltetnek a magyar iránt. Az erdélyi románok, a törtéuelem meghamisításaival DacoRomániáról, a déli szlávok Dusán császár birodalmáról álmodoznak, az erdélyi szászok a nekik hazát adott magyar nemzetet ócsárolják a külföldi lapokban. Miért teszik ezt? Hát miért gyűlöli a háládatlan leginkább azokat, akik vele jóttettek ? Mi kényszeríti az alávalót, hogy a becsületes embert gyűlölje? Ki kénes az emberi romlott szív borzadalmaiban eligazodui? És mégis . . . fájdalommal konstatáljuk, hogv a felelet a gyűlölet okainak kérdéseire megadható és az mi bennünk rejlik. Mert nem vagyunk eléggé magyarok és hazafiságunk csak elméleti. Ha végig tekintünk állami szervezetünkön, társadalmi életünkön, mindenütt azt látjuk, hogy a magyar hűség, az önzetlen hazaszeretet semmiképen sincsen méltatva a széthúzás, a kifelé gravitálás felett. Ugyan azok a jogok nem teljesített kötelesség mellett. Ugyanaz az előny begyőzött megbízhatóság nélkül. „A NYIRVIDÉK TÁROZÁJA," jU Kossuth Lajoshoz, Nóvünnepe emlékére. Nyolczvankilenrz év terhe nyomja vállad, Én mégii állsz büszkén, mint sziklafoki Melyet vihar korbácsol vad haraggal, De megtörni nem tudtak századok ! S kebled mélyén örök féuyuyel világol Homierelmed: e tiszta Veszta-láng 1 Segiig, segíts, öntsd telkeinkbe által, Hadd viruljon fel újra szép hazánk I Gyötrő bánat vissongó éhei ölyve E nemzetet vérig sebezte már I S felette nincs hajnalt huzó verőfény, Mi éltetné, oly zord a láthatár . . . Csak pusztulás ijesztő rémalakja Kísértheti, bármerre néz szemem I Hozzád kiált: nemtójét várva benned, Segits, segits, ez árva nemzeten 11 Elv, mely éltet, ha szűzi tisztaságú. S minden, mi szent, magasztos érzel'm, Miként barom áruba van bocsátva, A nép közt lenn és a magasba fenn I S a hon neve szolgál védő palástul. Ha feljajdul a honfi fájdalom . . . Ne nézd, ne nézd, bogy a hitvány önérdek Fertőjébe veszszen e drága hon 1 Tőrök s tatár pusztított vad haraggal, E nép felett, mint égi háború, De megkttzdött büszkén minden viharral, Kitartása elllzte a borút . . . Mi, kiknek e nemzetiségi viszálykodás látványaiban nincs részünk, megborzadva olvassuk, hogy hazánk nemzetiségi vidékein, az északnyugati vármegyékben, a délvidéken, az erdélyi területeken sűrűn találkoznak közhivatalt betöltő egyének, kik nem beszélik a magyar nyelvet, sőt vannak állami iskolák, melyekben a tanítók alig képesek magyarul érteni, nem hogy beszélni és a melyekben a magyar csak tűrt tantárgy, a helyett, hogy a tanítás nyelve lenne ez. Örökösen koncessziókat aduuk. A népoktatási törvény maga egy csupa engedményekből álló alkotás a tannyelvet illetőleg. Törvényczikkeiuk s általáu véve igazságszolgáltatásunk egyenesen előnyt ad a nemzetiségi nyelvet birókuak s határozottan hátráltatja a különben kifogástalan buzgóságu és jellemű magyar tisztviselőknek — kik anyanyelvükön kivül egyebet nem beszélnek — megérdemlett előhaladásukat A társadalom meg alig tesz valamit a magyarságért. Nincs kellőleg kifejlődve bennünk a nemzeti energia Ez okozta az erdélyi Mezőség, a hunyadmegyei magyarság eloláhosodását, hiszen még a hírhedett Lukács-féle perben is csupa magyar nevekkel találkozunk. Ezért lettek tótokká a zempléni református magyarok. Es mégis bennünket vádolnak chauvinismussal. Jellemző, hogy még szavuuk sincs e fogalomra Mi vagyunk chauvinisták, akiknek közélete közel egy évezredig latin nyelvű volt, főurai németek és francziák, köznemessége és népe pedig sok helyütt eltótosodott, aminő állapotban a mult évszáz második felében voltuuk, s akik az erre következett reformok alkalmával a magyar nyelv jogát alig tudtuk kivívni, sőt miud a mai napig nemzeti nyelvünknek semmi nagyobb előnyt nem biztosítottunk, a hazai nem magyar nyelvek felett. Jól teszik a reánk acsarkodók, hogy arczunkba dobják a chauvinismus meg nem érdemelt vádját. Jól teszik: miért nem vagyunk azok! Mert erre ezred éves joguuk van és kötelességünk is lenne! Mert itt nincs más történelem, mint a magyaré; más nincs nemzeti tradíció, csak a magyar nemzeté, — és az egész ezred éven keresztül csakis magyar emlékeket mutathat fel a história, miud a mai napig. És akik a harczok között fenn tudtuk tartani hazánkat, a béke fegyvereivel nem tuduuk eléggé bánni. Pedig van módunk hozzá és a reánk diktált chauvinismus parancsolja, hegy használjuk azokat. Hisz a magyar nyelv terjesztése érdekében is sokkal többet tehetnénk. Mire használjuk a katonaságban rejlő hatalmas nemzeii erőt, mely német vezényszava mellett is a magyar nyelv terjesztésének leghatalmasabb eszköze lehetne, ha a mostani területi beosztás helyett a nemzetiségi legénységet a magyarság lakta vidékekre, viszont a magyar nyelvüeket a nemzetiségi területekre helyeznők. Hiszen köztapasztalat, hogy még a mostani elhelyezés mellett, ahol saját nyelvű közönséggel érintkezhetik, mégis megtanul annyira amennyire magyarul! Mily óriási eredményt tudnánk felmutatni helyesebb beosztás mellett! ,Avagy a nagy terjedelmű állami jószágokat nem jobban fel lehetne-e használni magyar telepitvények alakításával Máramarosban, Erdélyben, a délvidéken ? Hát a társadalom mit tesz a magyarságért! Keveset törődik az egész kérdéssel. Hiszen közmivelődési egyleteink is csak tengődnek és a létesüléskor fellobbant uagy buzgóság immár majdnem teljesen kihamvadt! Csak szalmatűz volt. Avagy kereskedelmünk magyar-e? És birtokosaink, gyártelepeink a magyar missió érdekébeu eleget tesznek-e annak. ami módjukban állana? Bizony bizony chauvinismus niucs nálunk és nem lehet elég gyakran beszélni e dologról, vajha lassanként jobban megerősödnék a magyarság faji erélye! Van nálunk . . . nem chauvinismus, hanem széthúzás! Már Széchenyi azt mondta, hogy „az én hazámat fiainak gőgje fogja elveszíteni* Azért nincs nálunk pezsgő társadalmi élet, — azért kell tapasztalnunk, hogy a 40-es évek nagy emberei által ledöntött kaszt-rendszer még mindég kisért! Az igaz, hogy immár^ majdnem vígjátékba való, amolyan „kisvárosi arisztokrácia", de még mindég meg van. Es amig ez meg lesz, nem lehet teljes összetartás a társadalom különböző elemei kőzött és amig ezzel a hitfelekezetek féltékeuykedése és a nemzetiségnsk a vallás szeriuti osztályozása együtt tart. a magyar nemzet teljes összeforradása nem létesülhet. A tanulók szállása. Alig két hét s azzal vége vau a jó világnak. Ismét kezdetét veszi a diáksereg vándorlása, hogy szivöket, leiköket és eszöket uj pallérozás alá vessék. Sült liba, csirke, kacsa, pogácsa, kalács, s mi mindenféle sütemény rukkol a ládában lapuló ruha és köuyvek fölé. Ekkor kezdődik a búcsúzás, vau zokogás, sírás, sajnálkozás, aztán felül a fiu a szekérre és megy egyenesen bele — a múzsák hajlékába. . . . De midőu a szülők gyermekeiket a városba viszik iskoláztatni, ue mulaszszák el, hogy azoknak elszállásolására külöuös gondot fordítsanak ; jól megválaszszák azou családot, kinél szép reméuyekre jogosító fiaikat el akarják helyezni; mert a nevelés, különösen a vallásos nevelés és az egyes tudományokban való előmeuetel és ezekuek az életre kiható eredménye a család és iskola együttes működésétől függ. E tekintetben különbség vau a városi és vidéki szülők helyzete között. Az iskola szókhelyén lakó gyermekek uiindeukor a szülők óvó, védő szárnya alatt vauuak, maguk a szülők csepegtetik, ápolgatják gyermekeik szivébe a vallásos érzelmeket, maguk a szülők serkentik őket szorgalomra, hogy az egyes tantárgyakban kellő előmenetelt mutathassanak fel; mig ellenben a vidéki szülők arra vannak szorulva, hogy idegen kezekre bízzák gyermekeiket, kik nem nevelik a gondjaikra bizott gyermekeket az édes szülő szerető szívével. Hány falusi szülő jött már azotj szomorú tapasztalásra, hogy a különben vallásos gyermeknek szivében, mire a városi iskolából hazakerül, a családban meglevő vallásos kegyelet meglazult ós ez évről-évre igy ment; de nemcsak a vallásos érzelem pusztult ki jobban és jobban a gyermek szívéből, hanem a külöuben eszesnek bizonyult ifjú a vallásos kegyelet pusztulásával az egyes tantárgyakban is hátramaradt, megbukott, a szülők nagy bámulatára, az osztályt ismételnie kellett. Pedig az idő drága! Azou ifjú, ki egy évet elveszített, azt soha, de soha ki nem pótolhatja, azért egy tanuló se feledje el soha Berzsenyinek eme szavait: Mig most miut tűz önön magát emészti, Egyet nem ért, csak hogy ha koncz akad, Szólj lelkéhez, talán pirulni látod, S nem él tovább ez átok-suly alatti Nagy volt hajdan Árpádnak hősi népe . . . b oly törpe most, szép hire nincs sehol, Bus tetszhalál zsibbasztó síri álma Nehézkedik reá, ugy haldokol . . . A mult dicső magasztos fénykörébe Nem mer nézni éjben gyöngUlt szeme ! Oh 1 hassa át lánglelked biztatásán Tettokre keltő vágy szent érzete! Nehéz idő villámterhes boruja Sötétedik most a magyar felett. 8 ba volt egykor szilkség vezérvilágra, Ugy most inkább az a miért eped . . . Tőled remél erőt a csilggedésben, Hitet: hogy még virulni fog e hon. Oh I öntsd bele az égi honszerelmet, S adj rá áldást megszentelt ajkadon. Erdey László. A csók.*) — Irta : Caapody István dr. — Csókkal pecsételik egymás ajkára a szerelmesek a legforróbb érzelmet. Csókkal tanúsítja a családi össze tartozóság és szeretet szelíd érzé9ét a szülő és gyermek, a testvér és rokon. Búcsúzó barátok, vagy a kik rég nem látták egymást, összeesókolózással fejezik ki a válás fájdalmát, vagy a viszontlátás örömét. Sok csók elcsattan a társasjátékok zálogváltásakor. A cselédek azzal akarnak gazdáik kedvében járni, hogy szünös-szüntelen csókolgatják a család reméuységeit. Ugyancsak a kis gyermekek minden látogatóba jövő rokon és ismerős csókjainak czéltáblái szoktak lenni A hódolat és tisztelet nyilvánulása a kézcsók. Vallásos szokásul járja a húsvéti csókolózás a keleti egyházban, de ugy tudjuk, némely magyar kálvinista falvakban is. *) Közérdekű voltánál fogva közöljük e czikket az „Egészség" czimű folyóiratból. Az egészségtannak az érzelem e kifejezése módjával is kell foglalkozni, mert épen általános és gyakori voltában rejlenek a veszedelmei, melyeknek a könnyelműség, tudatlanság, sőt a rosz akarat szoktak dajkái lenni. Ha a csókot minden költőiségéből kivetkőztetve, prózai mivoltában vesszük, a csók a csukott vagy a félig Csukott ajakuak más ember szájával vagy teste egyéb részével való érintkezése. Csókoláskor az ajkak majd csak egyszerűen érintik a testet, majd az érzelmek hevességével tapadnak rá, nyomódnak oda, vagy szívják magukhoz a szerelem tárgyát. Szívesen elösmerjük, hogy veszedelemnek elég nagy veszedelem a csókot fakasztó szerelem is; de e helyütt nem erről, hanem azokról a veszedelmekről akarunk szólani, melyek a csók prózai mivoltában rejleuek. A csók ugyanis oly testi érintkezés, mely fertőzésnek lehet az alkalma. A csók fertőző betegségeket olthat át az egészséges emberre. A hogy a csók legkivált a szerelem nyelvéhez tartozik, ugy a vele járó betegségek is főképpen a tisztátalan szerelem betegségei, a Venus vulgwaga ejáudékai. Rácsókolták már ezt a szemre ís, de leginkább a szájra; másrészt a csókoló szájra a test bármely részéről átragadhat a fertőző méreg. Ennek a méregnek termelói a bőr és nyálkahártya bajai. A méreg beoltódása szintén vagy a bőrön vagy a nyálkahártyán történik. Ha a tisztátalan c*ók a bőrnek vagy uyálkahártvának'olyan részét éri. a hol karczolás, lehorzsolás, cserepes kipattogzás van, ott már beférkőzik a véuusi méreg. Még folyékonyabb iránta^a nyálkahártya, a szájnak kibélelő hártyája, melynek váladéka odább moshatja a merget olyau helyre, a hol a beoltódásra alkalmas helyet megtalálja. Épeu azért a csók utján történő beoltásnak legszokottabb helye a száj. A fekély megeredhet az ajak szólén vagy azon beiül, a száj nyálkahártyáján, a nyelven, sőt a mandolán. Az édes csók, mikor aj ik ajakra forr, fertőzésben legveszedelmesebb. Az orvosi irodalomban vannak leirva olyan borzasztó esetek, hogy a szűzies tiszta meuuyasszonyon kitört a bujakórság, mert vőlegenye tisztátalan csókokkal fertőzte meg. De ugyanilyeu betegséget ártatlan gyermekekbe is oltottak már be tisztátalan csókkal a szülők vagy idegenek.