Nyírvidék, 1891 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1891-04-26 / 17. szám

„N Y í K V I D í: H". Vidéki központok. Ennek a végelgyengülésben szenvedő századnak második évtizedeben búzánkban is órási szellemi föllendülés mutatkozott. A haladás után való vágy, a multak hiányainak és mulasztásainak kipótolására irányzott törekvés lázas tevékenységre ösztönözte a nemzet jobbjait E fölpezsdülés úgy szellemi, miut anyagi teren maradandó nyomokat hagyott hátra. A nagyszabású tervek között volt: egy országos központnak létesítése, azaz egy magyar főváros megteremtese. És azóta nem volt és ma sincsen a köztéren szereplő, számb ivehető egyének közül egy sem, aki szóval és tettel ne törekedett volna arra, hogy a magyar nemzetnek fővárosa, a nemzeti közéletnek szíve létesüljön Ez az eszme uralta az egész nemzetet is és az egész ország nem riadt vissza semmi áldozattól, hogy létrejöjjön egy főváros, a honnan kifut, a hova befut minden ér, a mely hivatva van a magyar nemzet közös szellemi és anyagi érdekeit táplálni és előmozdítani. Igy született meg Budapest, amely amerikai gyorsasággal épülve és haladva, ma már bflszkesé günk és a mely ugyan ma még nem moudluitó teljesen a magyar társadalom szívének, de a melyről, anélkül, hogy rózsaszínű szemüvegen vizsgálnék a helyzetet, megjósolhatjuk, hogy nem sokára azzá lesz. Azonban ki nem látná be, hogy a magyar nemzetnek egy erős, nemzeties jellegű főváros mellett szüksége vau vidéki központokra is. A melegséget és fényt árasztó nap mellett mily bölcsen alkotá meg a természet a halvány holdat s a tündöklő csillagok milliárdjait. A fatörzséből sem közvetlenül nő a virág és a gyümölcs, még a levelek sem; közbül ágak és galyak képezik a természetes átmenetet, a melyen át a gyökerek és a törzs éltető nedve táplálja és kifejleszti a virágot és megérleli a gyümölcsöt. Ha Budapest igazán a magyarság szíve lesz, melynek minden dobbanása megfelel a nemzet egész közérzületének; ha Budapest olyan lesz, mint a minőnek egy nemzetét dicsőnek, nagynak és gazdagnak lenni óhajtó egyén legszebb álmában képzeli: akkor is nélkülözhetlen szükséges, hogy a vidéki központok a nagy központból kiáramló sugarakat összegyűjtvén, azoknak jótékony hatását megújult erőben terjeszszék a maguk kisebb körére. Örömmel jelezhetjük, hogy ez az egészséges felfogás ma már mindinkább terjedni kezd, sőt ma már dicsekedhetünk olyan városokkal, ahol a legtöbb tényező meg van arra nézve, hogy egy vidéki központ nehéz, de rendkívül hasznos hivatását betölthessék. A királyi táblák decentralizálása is igen előnyösen fog hatni egyes városoknak ft-jlódésere, amennyiben azokat a vidék igazságszolgáltatásának központjául teszik. Kívánatosnak tartjuk azt is. hogy a vidéki közpoutokul alkalmas városok azon vidék körülményeinek megfelelő szakiskolákkal láttassanak el. Mind ezeket csak példaképen hoz'am föl, mert a kormánynak igen sok ut és mód áll rendelkezésére, hogy a vidéki városok szellemi és anyagi jelentőségét és súlyát emelje. Ezúttal azonban erre nem akarom fektetni a fő súlyt. A kormány hatalma egy város érdekében igen sokat tehet, de mindent megtenni nem képes A „NYIRVÍDEK TÁRCZÁJ A." A régi és az nj börtön. A jó öreg János bácsi, u maga párat'au és kifogy hatatlan humorával olyan érdekesen tud a régi dolgokról beszélni, hogy mellette az unalom sem környékezheti az embert. Bámulatos emlékező tehetsége és lexikonszerű ismereteinek bősébe hivatalos dolgokban a levéltárt, társalgásában pedig mindent nélkülöztetni képes, aini a szőnyegen fekvő Ugy bővebb megértésére — privát érdeklődésből — vezetne. Az elmúlt dolgok csodálatos egymás utáuban maradtak meg emlékezetében. Tárgyi ismerete, a hozzá fűződő események és kis történetkék egész soro zatával vau kiegészítve, melyek mindég kedvesen csintalanok, s egy aranyos kedélyű nagy szellem erejével előadva a legközvetlenebbül hatuak. Soha embert — kit pedig a bosszú évek uagy terhe, ereje legnagyobb részétől megfosztottak, de szelleme régi rugauyosságában és élénkségében maradt meg, mert azt még az idők súlya sem volt kepes jellemző tulajdonságaitól megfosztani — uem láttam, ki energikusabb vidám kedélyt, az ismereteknek oly nagy bőségével tüntetett volna fel, mini az én jó János bácsim! Nagy időket élt át, lélekfölemelő eseményeknek volt közvetlen szemtanúja, s részben azokban szereplője is, és azok az ő ajkain oly élénk színezéssel, megragadó közvetlenséggel jelennek meg, hogy az ember lelkében valóságai az élvezet hullámait kelti fel. ó a tarisznya és a szeredás közötti különbséget ép oly jól tudja, mim ahogy az átélt eseményeket ős hazánk egész történetét. Pompás auecdotái ép oly nagy számmal vannak, mint a humanisztikus irány keretébe tartozó tudományok egész sorozata. Kollár Ádám „Szlavicae*jábau ép oly járatos, mint Vörösmarty „Zalánfutásában', melyet pedig elejétől végig könyvnélkül tud. Arany „Toldyjából" pedig óraszámra czitál — hiba nélkül! Ha aztán néha néha fölkeresem, s inscenálom valamely kedves themáját, akkor nekem csak hallgatni van jussom s nevetni az ő jóizü elbeszélésein. Nélkiilözlietlenül szükséges, hogy a vidéki központokul alkalmas városok polgársága igyekezzék minden eszközt megragadni arra, hogy a város szellemi és anyagi ereje öregbedjék. A polgárság ilyen törekvése nélkül lehet czifra városokat építeni, amelyek messziről es felületesen szemlélve tetszetősei?, de valóságban nem léteznek. Nagyon rossz utou járnak tehát azok a városok, melyek boldogulásukat, üdvöket egyedül a kormánytól vagy annak egyes tagjaitól lesik és áhitozzák. Egy városnak, mely hivatva van vidéki központtal szolgálni, kell, hogy legyen olyan elöljárósága, a mely nemcsak a mindennapi lisztet őrli le napról-napra egyhangúan, hanem a mely ismeri a multak tapasztalatait, számol a jelennel; és kell, hogy körültekintő szemekkel olyan polgársága legyen, amely minden tekintetet félretesz akkor, midőn városának jólétéről, szellemi és anyagi előhaladásáról van szó. PJs e czélból szükséges — minden más egyebeken kivül első sorban az — hogy minden városban közmivelődési egyesületek alakuljanak, a melyeket a polgárság zöme mentül inkább igyekezzek szellemi és anyagi áldozatkészségével fölvírágoztatni. Erős meggyőződésem az, hogy ha Magyarországnak minden vidéki kisebb vagy nagyobb központtul alkalmas városában közmivelődési egyesületek virágoznak — és miként a kis patakoknak és folyóknak vize a nagy folyamba es tengerbe, azonképen ezen egyesületeknek működése azon egyetlen és magasztos eszmében egyesül, hogy a magyar nemzeti állam tökéletesen és teljesen kiépüljön: akkor e nemzetet, Kossuth szavaival elve, a poklok kapui sem fogják megdönteni. Uj Magyarország.*) Nem olyan nagyon régen volt, de azért az átváltozott idők szeriut mondhatjuk bátrau, hogy hajdan, araikor még éber és résen álló közszellem érdeklődött közdolgaiuk iránt s tigyelt azokra. Akkor volt ez, — bizouyára uem szükséges évszámmal megjelölni ezt az időt — mikor egy igen-igeu hosszú tél kései tavaszán a 48-as eszmék egészséges magvetése kibujt az első meleg napsugárra. Ezek az eszmék arra szulettek, hogy átformálják az egész közéletet Magyarországon s fölfrissítsék, megújítsák a régi intézményeket Az üde, egészséges levegő, mely ez eszmék áramla tából támadt, á'fogta akku; az egész magyar társadalmat. Tele tüdővel szíttuk magunkba ezt a levegőt, mely balzsamos volt s lelkesedést élesztett sziveinkben. Ki vagy mi az oka annak, hogy ez a szent lelkesedés, mely a tio-as években a 48 diki törvényhozás alapvető muukáját megvalósítani, a nemzetté emelt magyar nép egységes társadalmát megalakítani volt hivatva: olyau gyá-zos íuódou kialudt, s hogy amit alkotott s örökségül hagyottá inai nemzedéknek nem más, miut frázis? Ki vagy mi az oka annak, hogy a 6<)-as évek egesz séges közvéleménye, ahogy eszméiuek írott törvényeinkben megvalósulást szerezni igyekezett: hát ott maradt ') Közöljük e czikket, mint közéletünk egyik ilökeió fér" tiának véleményét. Nem régen fölkértem, hogy mondjon el nekem a mostani nagy börtön helyiségül szolgáló épületről egyet .s mást, nagyon is időszerű lévén az most, raidőu néhány nap múlva szerencsétlen lakói elhagyják „kényelmetlen" lakó házukat, s visszabocsáttatik az a birtokos város használatába. Legkészségesebben szolgált adatokkal unnak töriénetéhez. Neki köszönjék tehát — kedves érdeklődő olvasóim — az alábbiakat, mert én bizony még abban az időben természetszerű és méltányolható indokoknál fogva az eszmélkedéstől olyau messze voltara, miut a 40 a 20-tól. Ott, ahol még most is, a jogrend megsértéséért elég tételt követeli) törvény áldozatai szenvedik szabadságuk elkobzásával a börtön büntetését, valamikor régen, még a 30-as évektől egészeu az 50 es évek végéig terjedőleg vidámabb, gondtalanabb élet talált helyet. Korcsmai helyiségül szolgált az, gyakori veudégei által — fekvésétől kölcsönözve azt — elnevezve „Középső korcsmának." Az volt e korcsma hajdan, miut most uz u. u. „Nemzeti kávéház," hová elkeseredett — már tuduiillik hazafias aggodalmaktól, porczió, közköltség, kereseti adó, hadmeu tességi, meg aztán Isteu tudja miféléié adóktól és a .politikai láthatár szemmel látható elsótétedésóből* származó elszontyorodott szivek zarándokoltak el estéukiut egy kis „czaukóra* vagy bufelejtőre. Itt aztán aljától tetejéig alaposan meghányták vetették a túlvilág, a világ, föld részünk, országunk, vármegyénk, de legtöbbször . . . szegénynek itelt jó városunk dolgát. Természetesen minden komolyabb következmények nélkül. Legfeljebb itt ott oppouáltak a magisztrátus ellen, avagy rágalmaztak mindenkit, s nem hagytak rajta egy tenyérnyi tisztasagot, ép ugy . . . mint most. Tempóra mutantur, de bizony a korcsmai nemes szokások szemernyit sem változnak. Bortól megheberedett érző szivek ma is sötét szinbau látják a világot! Mennyi pessimismus van a borban ! Ha aztán a város hangadó elemei esténkint összejöttek a korcsmában, a szapulás mellett fő súlyt helyeztek az ivásra, mely ment .quantum settis." Persze könny ^ az a ptpiron holt bötűnek s egészen más lett az predmény: a mai magyar társadalom ? Ne kutassuk az okokat; de érdemes mindenesetre konstatálni, hogy a 48 as idők szelleméből támadt lelke sedés kialudt, a 60 as évek erőteljes közvéleménye megszűnt, anélkül, hogy e lelkesedésből, a közvé eménynek akkori egészséges áramlatából az egységes magyar nemzeti társadalom intézményes biztosítékai megszülettek volna. Igy történt, bogy a vármegye, az önkormányzat, az ős magyar szellemnek a közszabadság biztosításául teremtett ez ideális alkotása, mely nehéz idők viharai között alkotmányunknak valóságos védbástyája volt: bár irott törvényeink átformálták arra, hogy az egész magyar nép belső igazgatásának szerve lehessen, mégis az uj viszonyok kőzett valósággal élő auaebrouismus maradt. Külsőségeiben, formaságaiban alkalmazkodott csak az uj viszonyokhoz, de ez az alkalmazkodás csupa czifraság, csupa ámítás. Nem az intézmény a hibás, de a kor, mi emberek, akik most élünk, hogy ezt a jeles, kipróbált és mindenek fölött magyar nemzeti alkotást, mely a múltban — jellegét és jelentőségét megtartva — a változó viszonyokhoz mindig alkalmazkodni tudott: eljuttattuk a ravatalhoz. Az a kicsinyes, nevetséges közszellem, mely születés, rang és pénz szerint kasztokra osztja a nemzeti társadalmat, mely a vármegyei közigazgatás intézését a régi nemesség kiváltságának tartva fenn, abból a műveltsége és tanultsága szerint való intelligentiának, mely pedig hatalmas tényező immár a nemzeti alkotások mezején, kellő tért nem nyújtott. Pedig — és épen PZ az uj idők uagy változása, amelyhez, hogy a vármegyei iutézinény simuljon, meg kellett volua segíteni — a magyar társadalomnak az az osztálya, melyet a divatos retograd felfogás megkülönböztetésül ..polgárság"-uak nevez (egyébként sokan vannak még, akik csak „urat", meg „parasztot" ismernek, ha ez a „paraszt* mindjárt főispán is vagy ta. ja a tudományos akadéu iának) teljes joggal követelheti immár, hogy (a többek között ) a vármegye zöld asztalánál az ő szavának is súlya legyen. És nagy nemzeti érdek az, hogy az a uagy szellemi tőke, melyet ez az osztály (kénytelenek vagyunk haszualui <zt a szót) képvisel, közdolgaiuk intézésében kamatoztassák s ne maradjon meg továbbra is figurának a vármegye zöld asztalánál, melyet tűrnek, de neiu akceptálnak, melynek legfeljebb az a szerepköre, jut, mint a .paraszt*-uak a sakktáblán, melynél — akár milyen jeles erő legyen is, a leghitványabb „ló" vagy .futár* is érdemesebb. A vármegyei önkormányzat intézményét ez az állapot viszi a sirba Magyarországou. Kár érette; érdemes, hogy megsirassuk! Mert bizony, ha a magyar társadalom — ahelyett, hogy rák módjára visszafelé halad — a 48-as átalakulás eszméit uem bi/.ta volu t csupán a törvények betűire, hantra a maga belső szervezkedését is azok szerint formálta volua : akkor nem kellene most feladni a közszabad.ságnak és az emberi legtermeszetesebb j ogoknak azt a biztosítékait, melyeket a magyar géniu-z a vármegyei önkoimányzat intézménye á.tal megteremtett. Mert egy ilyen módon alakult közfelfogás a régi rendi vármegye erőteljes alkotván)át minden rázkódta Folytatása u melléi*letezj. volt még abban az időbeu, kereskedelem uem volt, eszközei pedig csak mint utópikus eszmények léteztek itt, de megtestesítve valahol nagy Németországban, valami ármányos ánglius által föltalálva. Ilyen körülmények között aztán, ha valami termett, meg kellett euui vag.y elásui, meginni vagy kiönteni. Német ugyan abból nem eveit, legfeljebb a bolond czip czer, aki uem átallott ide fáradni érte. Szóval birka volt elég! erre pedig — természetesen levágott állapotbau — rendszerint nagyon sraackol a bor, ha még milyen bicska kinyitó is. E kettő aztán, ha kellöképeu elvegyült a „DŰrgók", „Lovasok*, „Tresztyánszkykba" stb., hát igen tanulságos sczenákat idézett elő. Élez, furfang, tréfa, siralmas kifakadások s elbusulások, valamint termékeuyitésre váró eszmék miut gomba termettek itt. Persze, bogy ez utóbbi késett! . . . hiba, hogy mindig. Már abban az időben — mindennek daczára — a bor szívesen vegyült a vizzel, ha máskép nem, hát erőszakkal vegyitették azok, kik épen azzal foglalkoztak. Hasonló elemekből álló tár.saság gyűlt össze tehát egy este a „Középső* koic-mába, amely mellett, körülbelül a ineg ki nem furt ártézi kut fatornyos háza helyén egy téglából épített közkút látta el elegendő vízmennyiséggel a szomszéd lakók szükségletét A társaság már meglehetősen kapatos volt, amidőn valamelyes .Durgó" erélyes interpellációt intézve a korcsmároshoz, 40 iteze bor asztalukra helyezését rendelé el. Eunek hallatára Juhász Mihály — az örök mosolyú — kioson az ivóból s gyorsan haza szaladva, egy zsák kása pelyvával tért vissza, melyet a korcsma előtti kőkutba szórt be. A negyven iteze bor csakhamar az asztalra kerül, de rettenetesen hemzsegve apró sikamlós dolgoktól, s a társaság kegyetlen fuldoklásai és Juhász Mihály egetverő kaczaja között fogyatkozott meg a felére. Ilyen és ehhez hasonló eseményeknek volt szemtanúja a mostani nagy börtön helyisége boldogabb időben. Később aztán a birtokos város üzleti helyiségeket csinált benne, s midőn a törvényszék városunkba költözött, engedtetett át börtöu helyiségül.