Nyírvidék, 1890 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1890-12-07 / 49. szám

„IV Y í R V I t> É «." odaállott a barriére-re, s félvakon elsütötte a kezébe adott pisztolyt. Az ostoba golyó, melynek talán a sors jelölte meg irányát, — mert az Oichváry Pál szeme seinmiesetre sem — : talált, halálosan. Ez volt a casus! A mi törvényszékünk két hónapi államfogházra Ítélte el Oichváry Pált. S a közönség, mely ennek a végzetszerű szerencsétlenségnek körülményeit tudta, a legigazságosabb Ítéletet ismerte föl a kiszabott büntetésben, miut szükséges megtorlását a megsértett társadalmi rendnek, melynek érdekei a párviadalt a tiltott cselekmények közé sorolják, de egyszersmind érvényesülését a fenforgott körülmenyek által megokolt méltányosságnak. A kir. tábla Oichváry Pal büntetését a két hónapról uyolcz hónapra emelte föl. Meglehet, hogy igy kívánja ezt a törvény; de vagy a törvény vagy a biró mindenesetre hibás, ha általános mértékek után szab Ítéletet. Annyi bizonyos, hogy az Oichváry Pál esetében a társadalmi rend megóvásának a szempontja nem kívánta ezt a szigorúságot. Nem hisszük legalább, hogy itt a mi körünkben, akik e szerencsétlen eset legközvetlenebbésennélfogva legigazabb impreszsziói szerint ítéljük meg az Oichváry Pál „vétkét", akadjon valaki, aki a megsértett társadalmi rendnek elégtételét a törvényszék által kiszabott két hónapi államfogház által megszerezve nem látta volna. De hát távol áll tőlünk hogy mink egy birói Ítélet kritizálását merészeljük. Csupán csak hangot akartunk adni a közfelfogásnak, mely foglalkozik ez ügygyei, s uem a paragrafusok, hanem az életviszonyok szerint formál magauak ítéletet. A legnehezebb dolgok egyike külöubeu, hogy a biró a pai bajügyekben a törvényt az élettel kiengesztelje. A törvény tiltja a párbajt, a tarsadaluii felfogás megköveteli. Ha párbajozol: elitélnek; ha kitérsz előle: elitéi a társadalom, kiközösít, lehetetlenné tesz, menekülésre kényszerít s fölkeres mindenütt, hogy végrehajtsa rajtad a törvény által inért büntetésnél sokkal súlyosabb ítéletét. Fölszabadítani a párbajozást a törvény tilalma alól: lehetetlenség I Büntetni a párbajozást: igazság nélkül való az itélet; mert a társadalom rendje ugy van megszabva (nem a törvény által statuált rend, hanem a közfelfogásé), hogy bizonyos körülmények között nem szabad azt kikerülni, annak t. i., aki egzisztálni akar a társaságban! Hol állapodhatik uieg e két valóság között a biró lelkiismerete I Nem az a birói lelkiismeret, mely — mint a megfelelő kaptafára a csizmát szokták — rahuzza az „esetre* a leginkább megfelelő paragrafust, hanem az a birói lellkiismeret, mely maga-magából nierit igazságot. A tilalom, melyet a párbajozás ellen a törvény lelallit, egyrészt rendőri intézkedés: óvja a társadalom rendjét attól, hogy az önbíráskodás e módja elfajuljon. Másrészt meg egy átalakító eszköz arra, hogy a társadalmi közfelfogás e tekintetben meg változzon ugy. hogy az elégtételszerzésnek ezt a módját perhorreskálja s hogy maga a társadalom is valósaggal bűnös cselekménynek tartsa a párbajt s büntetésre meltóuak azt, aki párbajt vív. Üe e meghatározással szemben áldozatokul tűnnek föl azok s nem mint akik a megérdemlett büntetéssel sújtatnak: akik a törvény s a társadalmi felfogás ez idő szerint kiengesztelhetetlen ellentéte között inkább vétenek a törvény ellen, mintsem hogy kiközösítsék magukat a társadalomból, amelyben éluek. A lopást, rablást, gyilkosságot, sikkasztást, csalást, urgazdaságot stb a társadalmi felfogás teljes belenyugvásával es tapsai között bünteti a törvény, de igazán áldozat az. akit ez a társadalmi felfogás ellentétbe állit a törvénynyel s a törvény azért elitéi. És a legnehezebb helyzete ebben a dilemmábuti a bírónak van. Hivatása alkalmazni a törvényt s kötelessége hallgatni lelkiismeretére. El kell Ítélnie a vétkest, aki párbajt vivott, mert rendeli a törvény s mert óvni kell a társadalmat attól, hogy a uem büntetett parbajozás tulkapásokra, elszilajodásra vezessen. És ezzel szemben aki előtte áll, hogy megítéltessen, nem tehetet egyebet, mint, hogy a legerősebb törvény : a közfelfogás elitélése elöl menekülve, vétkezzett az irott törvény ellen. lázóval a mi társadalmunk közös gondolkozása és felfogása ebben a kérdésben áthidalliatlan ellentétben áll a törvénynyel. Megköveteli azt, amit a törvény büntet. Elitéli azt, kiközösiti magából, aki vonakodik a törvény elleu cselekedni. S ha ez a valaki még hozzá katonatiszt, hát törvényesen statuált bíróság által kenyerét is veszítteti, daczára annak, hogy a katonai büntető törvénykönyv — még súlyosabban, mint a polgári büntető törvény — iteli el a párbajozást Absurduai egy állapot ez, valóságos komédia. De bizony nem nevetni való. Mert szegény Oichváry Paluak nagyon keserves nyolcz hónapon át fog kelleni megoldani magára nézve ezt a dilemmát. Orvosaink a tuberkulózis gyógyításáról. Beküldésük sorrendje szerint közöljük alább Horváth'József, Wcinmann Leó és Braun Fülöp orvos uraknak dr. Kocli találmányáról irt megjegyzéseit, szívesen engedve tért lapunkban e közleményeknek. íme a czikkek: Dr. Kochhoz föl Berlinbe! Oltóanyag hozatala az emberiség érdekebeu?! Nincs sorvadás többé!!!? Ez a mottó. Valamennyi helyi közlöny, politikai napi lapok, talán még a divat salonok hasábjai is telvék az emberiség javára és vigasztalására, a Koch féle vívtnáuynyal. Verjük a uagy dobot, melynek hangja világszerte hangzik. Szegény gümőkórosok, hiszen a ti érdeketekben hangzik a megváltó dobhaug!? . . . Zárkózzunk el egy pillanatra csak, a világot fölrázó uagy zaj elől; gondolkodjunk nyugodtan, tárgyilagosan a tények más állása fölött. Az óriási vívmányt ue akarjuk kicsinyíteni. Orvosi szaklapok eléggé meggyőznek a taíálmáuy fontossága felől. De méltáu botránkozunk meg, midőn éppenséggel nem szaklapok hasábjait látjuk telve, majd a ladikész mibenléteiének tárgyalásával, majd az uj vívmány birálgatásával idő előtt, majd az uj oltóauyag minő es meunyileges analysálásával, sőt leendő adagolásával is. Szerencse, hogy e tudományos fölfedezés idejében országházi gyűlések tartattnak, mert megesnék rajtunk orvosokon az a szerencsétlenség, hogy a politikai napi lapjaink kiválólag orvosi közlönyökké válnának és betegeinket a tuberculosis bacillusok vizsgálatában zavarnánk meg reggeli látogatásaink alkalmával. Várva vártam tegnap a helybeli közlönyeinket, remélve, hogy itt a kedélyek még korai fölcsigázásától, vagy lehaugolásától a Koch féle vívmánynyal szembe, tartózkodni fognak a szerkesztő urak. És nem csalódtam ! Az egyik helyi lap ..Dr. Koch" czikkében, magáról a nagy férfiúról keveset szól ugyan és fölfedezésének méltatását is nagyon helyesen szaklapok és szakferíiakra bízza, de nem (elejti fölemlíteni, miszerint „népünk óriási hibája, hogy nem bizik az orvosok tudomáuyábau." Nagy baj az igaz, de eltüuik e hiba, mely nem népünk öröklött sajátja, mihely t a közegészségtan és ügy legkezdetlegesebb alapvonalaival megösmertetjük őket. Mert szentül hiszem, hogy ha a falusi iskoláiukbau megbírják tanitóiuk értetui szegény paraszt fiakkal és leányokkal hogy mi az áltört, valódi tört. tizedes tört és haszontalan tengerparti szigeteket sorolnak el végtól-végig névszerint; ugy köuuyebbeu megértenék bizonyára szegények azt, hogy szellőztesd lakásodat, légy tiszta lakásba és ruhába, tisztáu tartott testtel, kevesebb pálinkát igyál stb. ezer ilyen apróságokat, melyeknek horderejét és megtartásának uagy fontosságát csak a statisztika igazolhatja. Persze, hogy ezen sark tételekről ideája se levén a népuek, természetes, hogy egy megírt receptüuk elég a bizalmatlanság felébresztésére, mert, a 30 krou vásárolt gyógyszer hatását erősen megfigyelik, de a sok ártalmas hatást, melyben éluek, megszokott levén ez nekik, nem bírják ugy tekinteni, mint mindmeganuyi ellenségét az orvosi működés jó eredményének. Itt a bizalmatlanság oka. De meujüuk tovább, nézzük a „Nyírvidék"->1. Ez „A tiidővész gyógyítása" czimü közlemeuyt hozza, dr. Jósa vármegyénk főorvosának aláírásával. E czikkben minden állítást az aláírás garantiroz, hasznos ha bárki olvassa és bármely lap hozza is. Szakavatottau szól saját megfigyelései alapján, az uj Kochtalálmányhoz. Ez uem laptöltés, ez alapos, orvosnak ugy, mint laikusnak megnyugtató értekezés. Mivel szerencsés vagyok a főorvos ur nagyon megrohant rendelő napjain mellette segédkezni, miut kezdő orvos, legtöbbször voltam kitéve a kérdésnek: — hoz é oltóanyagot Jósa? fog-é oltani Jósa? vajon hiába jár-e Jósa Berlinbe? stb. stb. Nyughatatlan és mindent tudui és kutatui vágyó véralkata Berlinbe késztette öt is. Nem Koch-féle oltóanyagért rohant ő fel. Hiszen tudta, hogy maga a feltaláló Koch, saját részére, nagyobb kórházak, egyetemi tanszékek és klinikák, meg bizható és alaposau kísérletező 8zakférfiaitól kér észleleteket találmányát illetőleg, hogy azután legyen közkézen forgó a világokat felrázó szer. Önzetlen fáradságát a főorvos urnák még is uagy hatású siker korouázta. És most ha én állítom, hogy hozott Jósa hasznos oltóanyagot, melyet bár nem szurkáluuk a betegek bőre alá itthou: inert kísérletezni más helyek vannak szempontból hivatva, ugy még is valót mondok. A mi főorvosunk ösmert tiszta valóságához méltó „oltóanyagot" hozott Berlinből; és legott szét is törte a rejtelmes tokot,, melybe zárva volt és kiöntötte a „Nyírvidék" hasábjai fölött, hogy oltogathassák önmagokat belőle vármegyénk egészséges, de még inkább beteg egyedei. És midőn korán fölzaklatott lelkek megnyugszanak és nem rohan senki Szabolcsból Berlinbe, ugy ösmerjük el, hogy a Jósa-féle oltóanyag hatott. Dr. Horváth József. * * * A „Nylrvidék" mult heti számában dr. Jósa Audrás főorvos úrtól egy czikk jelent meg „a tüdóvész gyógyításáról", mely részben a gümőkór mibenlétét, részben pedig annak Koch szerinti gyógyítását tárgyalja; és végre óva inti a megye közönségét oly orvosoktól, a való viszonyomat édes atyám tudomására hozzam s a forrón óhajtott beleegyezést megnyerjem, uagyon jól tudtam, hogy ellenzésre fogok találni. Számítottam minden eshetőségre és aztán megírtam levelemet. Goudolhatja tehát édes atyám, hogy uem múlékony s ideiglenes vonzalom az, melylyel Kenderessy Aliee iránt viseltetem. Igaz, sikkasztó az apja, de hát ő arról uem tehet, ő annak nem oka. Óh, ha édes atyám ismerué, mihamar megváltoznék iránta táplált nézete az én javamra! — Nem akaróin ismerni soha! — Oly szelid, oly mindeu igéuy nélküli, hogy lehetetlen őt meg nem szeretni annak, ki csak egyszer is beszélt vele! — Hát aztán? — Dolgozik éjjel nappal, hogy legyen betevő fa'atjuk, pedig vannak hatalmas rokonai, kik hajlandók segélyezni őt édes anyjával. — Hát aztáu! — De ő sokkal büszkébb, semhogy segítséget fogadna el valakitől, a legközönségesebb munkák elkészítésére képes azokkal a rózsás ujakkal, melyeknek pedig jobb időkben csak a zongora billentyűit volt szabad mozgásba hozni. — Hát aztán! — Hát aztán nőül veszem, nőül akarom venni öt a legjobb atya beleegyezésével. — Hát aztán! — Hát aztán nagyon téved édes atyám, ha azt hiszi, hogy szégyenére fog válni a Vámossy névnek Kenderessy Alice! — Hát aztán! — Kérem atyai áldását! — Egyébb kívánni valód nincs? — Nincs I — No .hát ezt az egyet uem fogom teljesíteni, pedig a többit szívesen teljesíteném. (Vége köv.) — Soha Alice! ismétlem soha! Avagy tiltsa meg, hogy az oroszláu ne védelmezze, ue szeresse magzatát, tiltsa a pacsirtának, hogy ne haugoztassa lélekemelő dalát. Lehetetleu az! Hagyjou fel tehát Alice euemű aggodalmaival, s helyezze belém bizalmát. Ön az enyém lesz, s seuki másé, erre esküszöm. Öregemet már tudósitám terveimről, holuap ó vagy válasza jön, s legyen az bármilyen irányú, legyen az ó akarata akármijén, meghajolni uem fogok. Jenó e szavak utáu fölkelt, tépelődő gondolataiba merülve sétált az alig öt lépésuyi szobáu. Majd kalapját és botját vette, s szívélyes, bucsu után elhagvá azt a házat, hol boldogsága, életeuek egyedüli gyönyöre lakik. Haza ment, de goudtelt agyának egymást üzó gondolatai nem hagyák ót pihenni, keuvelmetleunek érze a máskor oly édes pihenést adó fekhelyét. Fölkelt tehát, s miudeu kitűzött czél uélkül öltözködéshez fogott. Oly tikkasztóuak érezte az éj leget. Kiment a Duna partra s a hatalmas folyam hullámos hömpölygéséuek szemléletébe merült. Szemei ele varázsolta a régmúlt képeit, azokat a boldog euilékü perczeket, midőn a goudtalau élet derűje nem láttatja az élet sötét komorságu hátterét, melynek legelső nyilatkozása megfosztja a legzavartalauabb boldogságot is szinpompájától, nyughatatlan lelke felidézé a komor ki látású jövő kétségeit, melyek suiyát kétszeresei! érzi most, midőu csaknem a végczél küszöbe előtt merülnek föl oly remes nagyságban. Majd tovább ment, be a főváros már néptelen utczáiba, bolyongni czéltalanul,csupán szórakozást keresni Ooudolataiuak iráuya csapongó, s bár nem ümeri atyja magatartását ügyében, de sejti, hogy büszkesége irtózni fog e szótól . .. sikkasztó és ezért szemrehányásokkal illeti. Bünül rója föl atyjának, hogy drágább előtte a világ nyelvének veszedelmes hatású elóitelete, mint egyetlen fiáuak üdve, boldogsága! . . . Végre, mintha valami szereucsés .gondolata támadt volna, föleszmél kábultságából, s látszólag jobb kedvvel siet haza. Gyorsan meg ir egy rövidke levelet, megcziuiezi, s csakhamar jóizü álomba merül. Még alig kezdődött meg a fővárosi élet napestig tartó zaja, Jenő mar fölkelt, s a lefekvés előtt megirt levelet a sarkon álló hordárnak uyujtá, szóbeli utasítás kis cetében. A hordár uem sok idő múlva másodmagával, egy basoulóul kifogástalanul öltözött javakorabeli fiatal emberrel tért vissza, kivel Jenő a legbizalmasabb beszélgetésbe elegyedett. Sok ideig voltak igy együtt s midőu elváltak, Jenő a legteljesebb megelégedés kifejezésével tért vissza szobájába. Igy mult el a uap, s lassanként eljött az est! Jenő niimegy sejtelem által vezettetve kisetált a központi pályaházhoz, hová csaknem akkor érkezett meg, midőn

4a birtokai irányából jövő vonat a pályaudvarba berobogott. Eunek egyik kocsijából uagy meglepetésere édes atyját látta kíszállani. Tudta hányadán vau a dolog s gondolta egyszersmind, hogy atyja házasságának kérlelhetleu elleuzoje. Mindamellett látszólag a legjobb kedvvel sietett üdvözölni öregét s örömének adott kifejezést tapasztalt egészsége fölutt. Az öreg ur csak mosolygott hamiskásan, mely körülbelül ezt jelenti: No majd lesz neked még okod nem örülui is! Jeuó lakására ballagtak s miután kényelembe tette magát az öreg ur, Jenő felé fordulva megkezdte utjának czélját fejtegetni. — Hát megkaptam a levelet úrfi! Mondhatom nagyon megörültem neki. Sikkasztónak a lánya kell, ugye? — Nagyon örülök édes atyám, ami a levélre vonatkozik; de még jobban, ha kérdés alakjában feltett monda tának másik részére kapnák beleegyező választ. — Deisz abból ugyan nem eszel! Hát azért neveltelek fel? azért költöttem rád annyi ezreket? hát azért viseled a \ámossyak ősi nemzetiségének nevét, hogy most beszennyezd azt egy közönséges sikkasztó leáuyáuak nevével? Hát hol felejtetted el az eszedet. — Kedves atyám, hallgassa meg előbb indokaimat, hogy aztán a föltett kérdésekre is adhassak kimerítő választ. Midőu elhatároztam, hogy Kenderessy Aliceval