Nyírvidék, 1890 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1890-07-06 / 27. szám
O - "•" V M határozaton írte«itteinek Nyiregyhá/An, 1890 évi junius hó l én. Miklós László, alispán Stabolcsvármegye alispánjától. 5fc63. K. itok> Szabolc-vármegye Baáj községébeu gyakorlott, halászati jogosultság bejelentetik. Határozat. A Patay Fereucz á'tal bejeleutett halászati jogosultság tárgyalására határidóul az 1888. évi XIX t. cz végrehajtása tárgyában kiadott. 5000/88. sz. főldmívelési miniszteri utasítás 3. §-a alapján f. évi julius hó 17 ik napjának délelőtt 11 órája T. Lök községházához kitűzetik es arra a bejelentett érdekeltek kézbesítés mellett, az ismeretlen érdekeltek pedig ezen határozatnak a „Nylrvidék" hivatalos lapban közlése ós a község házánál kifüggesztése mellett azzal idéztetnek meg, hogy a tárgyalásra minden a halászati jog igazolására vonatkozó okmányaikkal személyesen jelenjenek meg, vagy két tanú által láttamozott meghatalmazással megbízottjaikat nevezzék meg, elleukező esetben a halászati jogosultság iránt meghaigatásuk nélkül fog határozat hozatni. A tárgyaláson hatósági szakértőül Koczok László kir. főmérnök, jegyzőül Vidovich László aljegyző fog alkaimAztatni. Báj község elöljárói utasíttatnak, hegy ezen batá rozatot a község házánál azonnal kifüggeszszék, és annak tartalmát a község lakossaiuak dobszó utján tudomására hozzák. Miről a dadadai alsó járás fószolgabirája ós enuek utján BaAj község e óljárói. Hajdú András földes urasági megbízott, Patay Ferencz, Koczok László kir. főmérnök, Vidovich Lászlő aljegyző, végül a .Nylrvidék" hivatalos lap szerkesztősége ezeu határozaton értesíttetnek. Nyíregyháza, 1890 évi julius 1. Miklós László, alispán. 5861. K. cl, jggQ Szanolcsvurmegye alispanjatól. Szabolcsvármegye T. Lök községében gyakorolt halászati jogosultság bejeleutetik. Határozat. A Kállay Ákosué, gróf Dessewffy Mik ló.-, Lissauer Ignácz által bejelentett halászati jogosultság tárgyalására határidőül 1888. évi XIX. t. cz. végrehajtása tárgyában kiadott 5000/88. sz. főldmívelési miniszteri utasítás 3-ik §-a alapjáu folyó évi julius hó 17-ik napjának délelőtt 9 órája T. Lök községházához kitüzetik és arra bejelentett érdekeltek kézbe*ites mellett, az i-ineretlen érdekeltek pedig ezen határozatnak a .Nylrvidék" hivatalos lapban közlése és a község házánál kifüggesztése mellett azzal idéztetnek, hogy a tárgyalásra minden a halászati jog igazolására vonatkozó okmányaikkal személyesen ...Hun/,an.sai unióin/."! ij,ui\«i, nevraicii meg, euenKezo esetben a halászati jogosultság iránt meghallgatásuk nélkül fog határozat hozatni. A tárgyaláson hatósági szakértőül Koczok László kir. főmérnök, jegyzőül Vidovich László aljegyző fog alkalmaztatni. T.-Lök község elöljárói utasíttatnak, hogy ezen határozatot a község házánál azonnal kifüggeszszék és annak tartalmát a község lakosainak dobszó utján tudomására hozzák. Miről a dadi alsó járás fószolgabirája ós ennek utján T. Lök község elöljárói, Neumáuyi Tamás földesúri megbízott, gróf Dessewffy Miklós, Kállay Ákosné, Lissauer Ignác/., Szomjas Iguácz, Szomjas Sándor, Szomjas István, gróf Vay jogutódok, Neuvirth Jónás, Koczok László kir. főmérnök, Vidovich László aljegyző, végül a „Nylrvidék" hivatalos lap szerkesztősége ezen határozaton értesíttetnek. Nyíregyháza, 1890 julius 1. Miklós László, alispán. 6286. K. _ , , , 1 8> 0 ozabolcsuarmegye alispanjatól. Nyíregyháza város polgármesterének és a községek elöljáróinak. Közhírré tétel végett értesítem, hogy a veresmarti vadászterület bérbeadására vonatkozó s a „Nylrvidék" 24-ik számában raegjelen árverési hirdetményben julius hó 18-ik napja helyett, tévedésből lett junius hó 18-ik napja az árverés határidejeként megjelölve. Nyíregyháza, 1890. julius 3. Miklós László, alispán. 5862. K. 1890. Szabóicsvárme.gye alispánjától. Szabolcsvármegye Csobaj községében gyakorolt halászati jogosultság bejelentetik. Határozat. A Patay Gyula, Tisza Kálmáuné, Bárányi Ádámué által bejelentett halászati jogosultság tárgyalására határidőül az 1888. évi XlX-ik t. cz. végrehajtása tárgyában kiadott 5000/88. sz. főldmívelési miniszteri utasitás 3-ik §-a alapján f. évi julius hó 17-ik napjának délután 3 órája T.-Lök községházához kitüzetik és arra a bejelentett érdekeltek kézbesítés mellett, az ismeretlen érdekeltek pedig ezen határozatnak a „Nylrvidék" hivatalos lapban közlése és a községházánál kifüggesztése mellett azzal idéztetnek, hogy a tárgyalásra minden a halászati jog igazolására vouatkozó okmányaikkal személyesen jelenjenek meg, vagy két tanú által láttamozott meghatalmazással megbízottjaikat nevezzék meg, ellenkező esetben a halászati jogosultság iránt meghaigatásuk nélkül fog határozat hozatni. A tárgyaláson hatósági szakértőül Koczok László kir. főmérnök, jegyzőül Vidovich László aljegyző fog alkalmaztatni. nar.irozat.ot a Község Házánál azonnal kifüggesszék és annak tartalmát a község lakosainak dobszó utján tudomására hozzák. Miről a dadai alsó járás fószolgabirája és ennek utján Csobaj község elöljárói, Tóth Kálmán földesúri meghízott, Patay Gyula, Tisza Kálmánná, Bárányi Adámné, Koczok László kir. főmérnök, Vidovich László aljegyző, végül a „Nylrvidék" hivatalos lap szerkesztősége ezen határozaton értesíttetnek. Nyíregyháza, 1890. julius 1. Miklós László, alispán. 5703. K. „ , . , jggQ í>z a"olcsvarmegye alispánjától. A járási főszolgablráknak, Nyíregyháza város polgármesterének és a községek elöljáróinak. A m. kir. belügyminiszter 27,467/1890. szám alatt kelt reudeletét alkalmazkodás végett tudomására hozom. Nyíregyháza, 1890. juuius 28. Miklós László, alispán. (Másolat.) 27,467/VI. 11. sz. Magyar királyi belügyminiszter. Körrendelet. Egyesek azok közül, a kik himlőoltó anyag termelő intézet fölállítására a vezetésein alatt álló óelügymini8zteriuintól engedélyt nyertek az általuk termelt oltó anyagot, az engedély megadása alkalmával vett határozott utasitás és kikötött feltétel ellenére, nem kizárólag személyesen árusítják el, hanem közvetve mások áltai és különösen pedig bizományba adás utján hozzák forgalomba Ezen közegészségügyi szempontból veszólylyel járható ós különben is szabályellenes eljárásnak helyt nem engedhetek: mert mentől frissebb az oltóanyag, annál biztosabb egyszesmind annak sikere; s mert a nyirk bizonytalan hosszabb idő múlva uem csak hatályosságát, illetőleg fogamzó képességót elvesztheti, hanem esetleg még közegészségi ártalmat is idézhet elő, mert továbbá az oltóanyagnak jóminősége, friss volta iránt csakis a személyes felelősség és a szükséges ellen őrzés nyújthat teljes biztosítékot; mig ellenben a bizonyba adás által már csak annak üzleti természete miatt is, ngy az oltóanyag frisseségének, valamint jó minőségének ellenőriztetése illusóriussá válik; végül mert az oltóanyag bizomunyba adásának tilalmára az oltóanyag termelő intézetek tulajdonosai auuak idején, a midőn az intézet felállítására e helyről engedélyt nyertek, határozottan utasíttattak. — Ezen okokból az országos közegészségügyi taüács szakvéleményének meghallgatása után ezennel elrendelem, hogy himlő oltóanyagot elárusitás végett bizományba adui, vagy elfogadni mindenkinek szigormin tiltva van. Ezen rendelet megsértése ki hágást képez és közigazgatási uton 100 frtig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. A pénzbüntetés, b'hajthatlanság esetén elzárásra változtatandó át, mely átváltoztatásnál az 1879. XL. t. cz. 22. §-ában foglalt határozmányok tartaudók szem előtt. Ezen rendelet ellen elkövetett kihágási esetekben azon hatóságok és azou eljárás szerint bíráskodnak, melyeket az 1880. évi augusztus hó 17 én 38,549. szám alatt kiadott belügyminiszteri"