Nyírvidék, 1890 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1890-06-01 / 22. szám

„N T f B V l U K K." nek ez ügy iráut való érdeklődése, beleszólása nem segíti elő, nem biztosítja. Nekünk is, mas városok peldáj ira, úgynevezett színházi bizottságra lenne szükségünk, mely szervezné, tódítaná, a közönségnek a színház iránt meglevő érdeklődését; tágítaná azt a kört, a melyre ez az érdeülódés kiterjed, s idővel, ha majd a megépítendő uj városi nagyvendéglőben Thaliának is J

Ut valamivel díszesebb hajlék, ez a bizottság, mint a képviselet kebeléből megbízott küldöttség, a városi Ogy^k között vinné a színészet ügyét a fórumra, a zöld asztal elé. Egyelőre azonban a társadalmi tevékenyégnek kell ezt az ügyet felkarolnia. Nem „hazafiságbói", nem .művészet pártolásból*, hanem annál a valóságnál fogva, h »gy e város nagy inteliigeueziájának a színház látogatás egyik igénye, melynek kielégítése, ha e czélra szervezetet alkotunk, sokkal jobban elégíthető ki Kzzel aztán, mint következménye a dolognak, együtt jár az is — amit művészet pártolásnak s hazafiságból való Cselekedetnek szokás nevezni — hogy e város közönsége is részese lesz a magyar színművészét emelkedésének. .Ma még erre a c/élra szolgáló szervezetünk nincs, s a hatóságnak, képviselőtestületnek sincs egyelőre módja és titulusa hozzá, hogy beleszólásával, támogatásával városunk színi ügyét megsegítse. Helyén való tehát, ha itt hívjuk föl a közönség figyelmét erre a/, ügyre, kérvén az érdeklődést ama derék színtársulat iránt, mely egy hét óta vendége városunknuk s az azóta tartott színházi előadások jelessége által az érdeklődést méltán meg érdemelte. A „munkáskérdés" hordereje és tanulsága. A munkáskórdés egy idő óta oly általános és nagyfontosságú kérdéssé emelkudett, hogy az alig tér le többé a napi rendről. Azért nem fog ártani, ha azzal egy kissé mi is fo:lalkozuuk. E kérdés napjainkban már oly erőszakos alakot kezd ölteni, mely csudálatosnak látszik ugyan, pedig az a legtermészetesebb módon nyilatkozik. Az őstermészet első törvénye ugyanis az, hogy „az első személy én vagyok*; eu pedig élűi, és lehetőleg jól élni akarok! — Nos! a munkások ez ős törvénynek hódolnak, midőn sorsukon, ugy a hogy jónak gondolják, javítani óhajtanak. A munkások azt tartják, hogy a gyárosok az ő munkaerejüket a saját javukra kizsarolják s minthogy ugy találják, hogy érdekeiket máskép meg nem védelmezhetik : hát roppaut tömegeik hatalmánál fogva akarják azokat kierőszakolni. És most elmélkedjüuk egy kissé! Nincs a társadalomnak életre való tagja, mely az önfentartási ösztönt ne követné. És ez magában véve nemcsak hogy nem baj, hauetn még szükséges is. Mert épen ennek köszönhetjük az emberi uem fejlődését és tökéletesedését. Ez ösztönzi folyton ugy az egyeseket, miut a társadalmakat arra, hogy a jobbat szünet nélkül kutassák és azt elérni törekedjenek is. Az önfentartási küzdelmeket, melyek bár más és más alakban, az élet minden terén és folyton mutatkoznak elótttüuk, már annyira megszoktuk, hogy azok fel sem tűnnek tóbbo, a mennyiben azok többé kevésbbé elszigetelt és magán voltuknál fogva nagyobb kárt és szerencsétlenséget uem is okozhatnak. Másként áll azonban a dolog a már többé kevésbbé fejünkre nőtt muukáskerdóssel. Itt ugyanis az életfeuA „NYlItVIÜÉK*

4 TÁRCZÁJA. Király látogató parasztok. (Kgy regi falusi mese ) A láucz volt a mi keresztünk ogy időben. Az a láucz, melyről azt dalolták a költők, hogy csináljunk belőle kardot. De még sokí>al jobban gyülöltük a másik lánczot, a melyről sohasem dalolhattak a költők, mert azt, ók suha sem látták, azt csak mi prózai emberei; vehettük észre. S ez az a láucz volt, melyet az inzsell rek czipeltek magukkal rozoga forspout szekereik >u faluról-lalura hogy lölmérjék vele a földeket s azután összerendezzék célszerűbben. E t ők tagosításnak nevezték. No erre jötte., még c«»k dühbo falvaink szelid lakói. Ki hallott olyat, összerakni a földeket, a szent őugarakit, a csíp c»up ;rtvanyo;at, melyeket nemzedékrölnemzedékre szántanak a famíliák, összeraKui, mint a kártyákat. megkeverni és kiosztani, hogy kinek melyik jut találouur.i? Elvisulhetlun goudolatuak is ! Eszeveszett agy fundálhatta csak ki; ingó bingóvu tenni a mozdulatlan auyal'öldet, valakinek a kilenczvei, darabka rétj 't és szántóját összetolni egybe s közelebb vagy tavolahh vin i, miut rddig volt, egy-zóval kimoz ditani a helyéből. Lehetetlen, hogy messze legyen a világ vége. Nagy forrongás volt a komasszáczió ellen. A kik türelmesen viselnék a iántzot kezeiken is, egyszerre lázadoztak, mihlyt hozzáért a földjeikhez. Kivált Aos Mihály uram volt szörnyüképen elkeseredve, mikor megértette, hogy a csobak dűlőben elveszik az irtványát s a jó Isten tudná kinek jut. Elveszik? No azt sz-retném én csak megélni! Azt a szép irtváuyt, melyet uagyapja, szépapja, dédapja szántott, hol az üreg dióla van, melyet az ( des auyja ültetett el kis leány korában s melyre nézve Ács Mihály uram már a testamentumában is intézkedett, hogv tartási erdekek uagvobb tömegeknél: egesz néposztályok uál jönnek összeütközésbe egy másik nagyhatalom: a mindent markába tartó tőke erdekeivel. Itt már egész társadalmakat is köuuyen romba dönthetnek! Valószínű u.'vau, hogy ezeu nagyobb összeütközések sem fognak elmúlni a nélkül, hogy azok a haladást előbbre viuuék : az erőszakos kitörések azonban mindenesetre meggát.audók. Ezek az érdekharezuak már oly elfajulásai, m -lyeket minden társadalomnak és kormánynak még csirájában kellene elfojtani. Hogy az érdekek teljes kiegyenlítése soha be nem kovetkezíietik : az természetes; mert hiszeu az igények miként mások, ugy a munkások részéről is folyton emelkedni fognak. A gondoskodás czélja tehát uem is lehet az, hogy a társadalomban teljes beke uralkodjék, hauetn csupán az, hogy az eleutétek oly nagyra ne uójjenek, hogy azok erőszakos ledöntése az illető táborokon kívül is kárt tegyeu. Hogy a munkásoknak, fókép a uagyobb gyártelepeken, sok a.apos okuk van a panaszra, azon uem is kételkedhetünk. Mert hát nehéz feltenni, hogy a bajoknak uagyobb összetorlódása es felhalmozódottsága nélkül jönnének létre az oly uagyobb összeütközések, melyek azou munkásokat magokat is végromlással fenyegetik! De másrészt meg a tőkepénzeseknél és gyárosoknál nemcsak az őstermészet, hanem a mindinkább fokozódó nagy világverseny is dolgozik azon, hogy a munkásokat lehetőleg kizsákmányolják. . , . Nos! miután itt ker oly nagy hatalom áll egymás sal szemben, melyek egyike tömegeinél, másika pedig arányainál fogva erősebbuek hiszi magát a másiknál: el lehetünk arra keszülve, hogy a munkáskérdés : e legújabb vulkán kitörései uem egy hamar, állaudóau pedig épen nem foguak többé lecsilapodni. A munkásoknak tnost már félelmetessé váló hatalma, ha ez okos elvezetésre nem talál, oly válságokat időzhet elő, melyek egész országok jólétét és haladását veszélyeztetik; a mi elég ok arra, hogy arról mindég behatóbban és higgadtabban gondolkozzunk. 8 órai munka, 8 órai szórakozás és 8 órai alvás! Ki tagadhatná, hogy a munkások zás/lóiu jelzett e hármas kívánság oly nagyszerű, hogy azt az összes haladó emberiség is zászlójára Írhatná?! Ámde e kívánság csak miut. czél lebeg előttünk; mert hogy oly uagy ugrást a haladás utján pár na]) alatt tenni nem lehet: ezt magoknak a munkásoknak legalább vezérei is nagyon jól tudják. És ha ők e jelzett kívánságot valahogy mégis kierőszakoluák: ép ők kerülnének legelőbb is a romok alá. A biztos jobbat csak lépésről lépésre érhetni el. Még ha el is jöu valaha azon boldog idő, hogy az emberek közös asztalnál fognak majd étkezui, a m i már ma is sokan elképzelnek: az erősebb és ügyesebb akkor is elszedi a jobb falatokat a szomszédja orra elől . . . S ha az emberszeretet még oly nagyon növekszik is, a rövidebbet mindig a gyengébb húzza. . . . Mert a tökéletesedés törvénye, mely .nélkül testileg, lelkileg egészen visszasatnyulnánk, ezt igy kívánja. Nemcsak a munkásoknak, hanem még az azok netáni zsarnokainak is vannak kívánságaik. Az élet szín- ' helye azonban uem oly eldorádó, hoi csak kívánni kell valamit, és az mindjárt teljesül is; hanem oly göröugyös tér, melyen még az aránylagos megelégedés állomásáig is csak az erősebbek, kitartóbbak ós — szerényebbek juthatnak el. Igaz ugyan, hogy a vagyon a boldogulás fő bizto- • sitéka! Az is igaz, hogy az emberiség tökéletesedéséhez uem szükséges, hogy mig az ezrek pazar fényben élhetnek, addig a milliók nyomorban fetrengjenek 1 De minthogy az eddigi világrendet nagy visszaesés nélkül felforgatni nem lehet: szüksége?, hogy a fenyegető veszélyt a felvilágosodott és hivatott intézők minden oldalról higgadtan mérlegeljék, és állapítsák meg azon eszközöket, melyek által egyelőre a legfőbb bajokat hárítsák el és útját egyengessék azon ujabb irányzatúak, mely abból pedig politiros keresztet csináltassanak az ő sírjához a vadkerti asztalos által? De márahoz későn kelt föl a földkóstoló, hogy arra sz irtványra rátegye a lánczot, abból nz irtványból ugyan nem eszik. Nem kell engedni, hogy belépjen a határba ! Erre határozta magát Gerge község. S két eszköze volt a kivitelhez. Hogy tudniillik Csumik Gergely nótárius ékes instáncíába önti a panaszukat s az elöljáróság eljuttatja a vármegyéhez. Vagy haszuál, vagy nem használ. Ha nem használ, akkor még egy instanciát ir Csumik Gorgely, de már nem az elöljáróság viszi el, hanem szép piros pruszlikba öltözik, csipkés fejkötőjét felilleszti, rojtos selyemkendőj H nyakába köti Tóth Erzsébet hugomasz Síony s uz viszi el R. kérelmet a megye sziue elé; a legsz bb menyecske a faluban; arra már nincs eset, hogy az iu?g ne találja az igazságot a gyönyörű fekete szemeivel. Hát ugy is lett. Az ínstáncia nem használt semmit. Bizony csak rákerült a «or Tóth Erzsébetre. Ő járult az alispán elé Mert Tótb Erzsébet évi komenciót húzott közbenjárásáért a falutól. Rendszert sitett állás volt ez, mely soha sem lehetett üresedésben. A község külügyeit mindig a legszebb nsszony vitte. Hanem most nem sikerült. A másod alispán épen vadászatra készült s akkor mindég tűre metlen. Bint van a nótáriusok szobájában, hogv magával vigye az amicze Kristófot, a legfiatalabb jegyzőt, mert ez a legjobb vadász az uj generációban. Lesz is szép előmenetele e miatt a hivatalos pályáján. — Lehetetlen mennem — panaszkodik a viczenó tárus — tömérdek dolgom vau, statisztikát csinálok. — Statisztikát? — szól az alispín nagy szemeket meresztve. Miféle statisztikát? — Selyemtenyésztésit. Az első alispán ur rendelte. j Össze kell állitnom minden faluból hány eperfa van. mennyi selyembogár? Megbolondulok éu mig összeszámítom, pedig elsejére követeli a kormány. Ha minden második éjszaka fekszem le, akkor is kit hét kell. — Hát én most ugy-e magam menjek el? dörmögé az alispán méltatlankodva. Add ide csak öcsém azokat az aktákat. legalább a jelenlegiekhez hasonló hevesebb összeütközések ellen a jövőre nézve biztosítékul szolgáljon. Mert hogy a jelen állapot, mely a gyáraknak ős a feltett közvagyonnak már-már állandó katonai őrizet alá való helyezését követeli, sokáig fenn nem állhat és hogy az az eddigi „fel sem vevés" által meg nem javul, sőt rosszabbodik: az kétségbevonhatatlan. Hogy e kérdés helyes megoldása egyike a legnehezebbeknek : az bizonyos. De hogy azt megoldani mégis kell; hogy annak helyes és békés megoldása csak lassú lépésű lehet., s azt igy nem a szemközt álló felek, hanem az illető kormányok oldhatják meg; és hogy azért azon kormányoknak ezeu kérdés megoldásával első sorban és minél komolyabban kell foglalkozuiok: ép oly bizonyos. II. Vilmos már jó példával jár elől. Színház. Jól megválasztott színdarabbal és kitűnő előadással nyitotta meg Aradi Gerő színtársulata a saisont városunk bau. Osiky Gergely »Orök törvénye« e nemcsak az újság ingerevei, d« kitüuő tulajdonságainál fofva is jól volt ez alkalomhoz megválasztva. Éle thü képét adja ez a színmű egy olhibázott lépés kiszámíthatatlan következwéuyeiuek, hol érdekeket és társ idalmi törvényeket mellőzve, a termé-zet reudj* hozza össie azokat, akiket mások egymástól távol akartak tartani. A szereplők kitűnően megfeleltek feladataiknak. Szukács Andor, B >csné M-iár Júlia, Havas Aranka s a többi főbb szereplők is ugy sserepoik kidom borításában, miut az összjáték érvényesítésében teljes sikert értek el. Vasárnap május hó 25-én A C.igáuybáró került színre, Szaifi (.zerepébeu Soinlóuéval. Somlóué a vidék legelső éuekesuője. Az ő közönsége mindenütt hálás kő zöuség. Pozsony, Arad, Nagyvárad, Szeged egy-egy áilomást jelentenek diadaiutjáu. Mikor Debn-czeuból eltávozott, mint a »Fővárosi Lapok* irták, Valeutiu egy felhívást kapott újból szerződtetése iráut 400 aláírással. Négyszáz név Debreczenben az egész sziulátogató köíönséget jelent; épen azért nem volt az erkölcsi győzelem, hantin hódolati nyilatkozat. Somlóné olyan művészi egyéuiség, kivel szemben fájdalommal gondoluak arra: milyen kicsi uaki a nyirsgyházi színpad. A Cigánybáró előad i80u Szalfi nehéz és épeu nem háládatos szerepében egy meglepést szerzett a közönségnek. Mi láttunk már szép és szeretetre méltó, sőt eszményi czgírny leányt is, kik azonban mind a három felvouáson keresztül maradtak szépek, szeretetreméltók és eszméuyiok. Somlóné Szaífic félénk, vad czigáuy leánynak mutatja be. nemcsak játékban, de az énekreszek színezésével ie. Elragadó, mikor szerelme daezossá teszi a »Füleiníle-gólya kettősben.* Figyelmünket lebilincseli a 3-dik felvonás Gzeréuy|nője pompás megjelenésével. Nehéz brokát selyem ruhája, alakja, modora — ugy szófván — kihívták n közönség tapsait. Arzena ének parbie-ját Nádor Eszti énekelte. Ügyesen kaczérkodolt a rácz Mirabella szerepében Gondáné. Jók voltak ;i férfi szereplők i«, ámbár Zsupán (Nyilasi) hansisithatlau sváb dialektusban beszélte a magyar nyelvet M a toborzó táncz sem volt elég élénk. A kar fegyelmezstt s uehály csinos nő tagja vau. Hétfőn május 26-áu Náni, Folínusz 100 aranyos nemzetiségi népszínműve. A darab épeu nem tartozik a legjobbak közé: két víg és két Bzomoru dal gyenge mesében. Érdekessé legföljebb sváb minősége teszi. Első felvoní.sa tartalmas, a többi annál gyengébb. A sváb c-,alád felvonulása, a sváb táucz, melyet Somlóné (Náni) és Szepi (Kövesi) járnak el, kedveltté fogják tenni a darabot. Legnagyobb érdeme különben, bogy alkalmat ad Somiónénak egy ügyes alakításra. A csiuos Náni valóban oly szeretetreméltó, hogy nagyon természetesnek tartjuk, ha annyira belebolondult Jó;si (Dayka), aki tgyfbiránt derék egy baka. Kreuzer Micbol forsz-szerepe Nyilasinak. Rózát, az ábrándozó falusi hölgyet, aki szeretne megismerkedni Petőfivel, jói mutatta be Havas Aranka. Az ór^g »kérlek alssan* fiskális (Bács K.) elFolytatása u mellékleten Kristóf átnyújtotta az óriási iratuyalábot, miközben áhítattal jártatta meg szemeit a hatalmas ember alukjáu, Iti az egész vármegyének imponál.. Apró, éles szemeivel átfutott az Írásokon, azutáu igy szólt: — Szalaszsz el egy huszárt a puskádért! Azalatt én majd lediktálom a statisztikai adatouat! Kr.stóf habozva nézeit fel rá, azt hitte tréfál. — No irjad hát. Eperfa van a megyében ötvt-nkótezeruégyszázhuszouhArom. . . Leírtad? — Le — nyögte Kristóf elsápadva, — de honnan tudhatta meg urambátyám olyan hamar? — Majd megtanulod azt te is, ha olyan öreg leszesz, mint én. No, de most már menjünk át a selyembogarakhoz. Selyembogarat tenyésztenek a megyében összesen egymilliószázötvenkétezeret. Megvan ? — Meg. — Látod, bogy nem kellett hozzá két hét. Ma már semmit sem csinálnak az emberek két hétig. — De hát a hiteles községi adatok? — A községeknek van eszük. Azok is találomra irták. S olyan jóízűen nevete't a jegyző naívságán, hogy köuyei is megeredtek. Hát épen akkor jelenti a hajdú, bogy odakün van Tóth Erzsébet valami iustánciával. — Nem érek rá most. Nim kell beereszteni Mond meg neki Audrás, (ugy hívták a hajdút), hogy tudom azt a gergei dolgot. Nem tehetek semmit a faluért. Punktum I — De hátha megharagszik, ellenvető áz öreg hajdú, — Ki ? A falu? Vagy igaz, a menyecske? Ha meghsragszik, majd kibékül. Tótb Erzsi ezrdatt hetykén járt fel s alá, kordován czizmája nagy csikorgást müveit az ámbituson. Otthonos volt itt, mintha u saját házában járna. Nyakát feltartotta hegyesen, hófehér mályva rózsa volt a mellérd tűzve 8 annak a harasztjai megperzselve, talán a keble forróságától; szép karcsú dereka nyalkan ringott ruganyos cupőin.