Nyírvidék, 1890 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1890-03-30 / 13. szám
„IN Y I It V I O É II. Nyilt-tér*) Nyilt levél. Tekintetet Székely Benedek úrhoz, mint a nyir bogdányi kerület 4S ai függetlenségi párt elnökéhez Nyir-Bogdániban. Igen tisztáit pártelnök ur 1 Azon igeu szerény hatáskörben, melyben eddig Ssabolcsban moiogtam. i egyátaléu teljes életemben politikailag, mindeu párt kötelék és párt fagyelemtől mentes, teljei«n függetlenül goudolkoztsm, beszeltem >'» cselekedtem. Előttem tisztán a jó htzafiság eszményképe lebegett s ezeu nemes indokból megesett, hogy rokonszeuvem • untalan esetben a szelídebb árnyalatú függetlenségi párt hazafias törekvéseit tg helyesléssel kísérte. Habár nem tartoztam is tehát a szorosan rett 48-as függetlenségi párthor, mégis egyben-másbau való viselkedésem miatt a uyir-bogdáuyi kerület 48 as pártja, vagy legalább némely irányadó tagja — miután egy pár függetlenségi gyűlésen jelen voltam — ezen párt érdeké ben valónak gondolhatta szükség asetéu, politikai tevékenységem kifejtéséi. A legutóbbi képviselő jelölés és választáskor azon ban, s már más alkalommal is, hazatiui mély sajnálattal tapasztaltam s észleltem, hogy a szorosan vett — kllönben általam igen tisztelt — 48-as függetlenségi párt tulbusgó s ideális törekvéseiben többnyire szélsőségekbe megyen, igazi jó hiza&nak úgyszólván csak az tartatik, aki a szorosan vett 48-as pártfegyelmet vallja politikai miatyánkjának. Nyílt, férfias és más politikai pártállásuakról is jó ssándékot b jó hazafiságot feltételező véleményt, többnyire legalább is kiosiuléssél s köpönyeg forgatói czimmel jutalmaz, legkivált egy némely tagja a pártnak. Tisztelt pártelnök url Én a leghatározottabban tiltakozom azon felfogás helyessége elleuében, hogy a jó hazafiság, honpolgári jogok és kötelezettségek gyakorlása, s a közkormanyzatra való befolyás, kizárólag bármely párt, körség vagy egyes nagy szavakat hangoztató magán vagy hivatalos egyének mouopoliumának tekintetik. Valamint határozott és nyilt ellenzője voltam, vagyok és le szek a politikai erkölcsök elvadulásának, annyival inkább törekszem tért hódítani polgártársaim körében, azon felfogásnak, bogy ha majdan éjszakról fog fújni a szél, aunak felfogásánál vallás, part és nemzetfaj tekiutetek nélkül egy szívvel, lélekkel találkozzunk. Ugyanazért a legmélyebb tisztelettel kijelentem, hogy jövőben bizonyára igen szerény politikai tevékenységem a 48-as pártnak tok tekintetben merev, mondhatnám elviselhetetlen magatartásával szemben oda fog irányulni, hogy azon általam nem helyeselt irány törekvései mindig férfias és ősxinte politikai meggyőződé sen alapuló ellenzésemmel fog találkozni,s hogy ezen czél elérhetése tekintetéből, a varmegyében megalakulandó — s hozzám politikailag közelebb álló — szabadelvű párthoz csatlakoztam. Ezen elhatározásom ti»z:eletteljes uyilt kijelentésének egyedüli indoka csupán azon politikai erkölcs kifejezésében találja magyarázatát, mely a minden befolyástól ment, független hazafias gondolkozás és magatartásban nyilvánul, s nehogy eljárásom bárki által félremagyarástassék, vagy épen megrovassék, külöuösen nem engedhetném meg ezt azon 48-as polgártársaimnak, ki* a Ssögyényi Emii idejében »életüket és vérüket* — Stöeyényiaták voltak, s a legu'óbb lefolyt választás alatt alakiságaiért a felelősség pedig minden indokolás ós igazolás nélkül n legmérge «ebb 48 ások lettek, — annyira tüzesek, hogy még az ellenjelölt zásxlójáuak levétetésére is mindent elkövettek. S ijeálatos jelensége az ilyen eljará* a politikai erkölcsök elvadulásának, s sajnálatosnak kell hogy feltüujön az ilyen eljárás mindazok előtt, kik azou nézetben vaunak, bogy a magyar faj lehet ugyan egymással szemben politikai ellentétes álláspoutbau, de a magyar fajhoz méltó ovagias szempontokat sobsem szokta szem elöl téveszteni. Mindezeknek kijelentését a politikai pártállásom t kintetébeu isinerőseim között felmerült magyarázgatámk nyílt tisztába hozatala czéljából tartottam szüksé •esnek. Isten áldását kérve törekvéseinkre, maradtam tekintetes pártel IIök úrnak honfiúi szives üdvözlettel kést szolgája Kenőcsén, 1890. márczius 27. Serák Gáza. Tekintetes Szerkesztő ur! Becses cz. Nyírvidéki 12 sz. meléklet lapjában egy pont volt melyben személyemet sértet. A sóstói fürdő árverés: hogy én Polánszky József háta meget állotam ez egy nemtelen rágalom és hazugságuok nyilvánítom holot még Nyíregyházán se voltam. Kérem Tekintetes szerkesztő urat a cikiró nevét velem tudatni becsület sértés miat pert indítok. Tekintetes urnák tisztelője Pásztory Árkád. Friss érkezésü gazdasági és kerti vetemény-magvakat, erfurti virágmagvakat, valamint mindenfele uj zöldségeket, mint salata, retek, kalarábé, karfiol stb. ajánl HOFFMAW ADOLF fűszer kereskedő. Árjegyzeket kivanatra készséggel küldök Hirdetmény. Van szerencsém úgy a helybeli mint a vidéki nagyérdemű kö/öiiség becses ludomasára hozni, lio^y tudakozó és kSzvetitö intézetemet t. ifj. Maurer Károly-féle h.t/.ba tettem át. Azonkívül bátorkodom a n. é. közönség becses figyelmét arra is felhívni, hogy mindennemű adásvevéseket, úgyszinte zálogtárgyakra pjnzkölcsönöket közvetitek. Maradtam kiváló tisztelettel Udvarhelyi 3Ii k lós. Végzett gazdász, ki a debreczeni m. kir gazdasági tanintézetet jó sikerrel elvégezte, nagyobb uradalomba mint iruok magát felvétetni kéri. Szives megkeresések D. I. jegy alatt a kiadóhivata lban. (121-4-1) Imakönyyek a közelgő húsvéti ünnepekre jsinjv vm^mr má ^jrrmjci^- fnrffffgfjj magyar, német és tót nyelven minden vallásfelekezet számára a legjutányosabb áron kaphatók TARCZALI DEZSŐ könyvkereskedésében Nyíregyházán. * * X±±±Jc.±Jc± jfctf (132-3-1) Hirdetmény. *) E közlemények tartalmáért boküldót illeti. A buji közbirtokosság tulajdonát tevő külhatárbeú Törikszakud csárda, állás és az ehez tartozó 3 kut. hold szántóföld e folyó hó 21-én megtartott árveréseu el nem adatván, ezeknek ugyancsak nyilvános árverésen történendő eladstása ujabbi határidejéül e folyó év ápril hó 15-ik napjának d. e. 10 órája tűzetik ki. A közbirtokosság t. cz. tagjai és az azokat mígvenui szándékozók felhivatnak, hogy a feut írt napon Bujon a községházánál megjelenni szíveskedjenek. Kelt Bujon, 1890. évben márc/.ius hó 27-én. Héczey László, (130—3—1) közbirtokossági megbízott. -X * * * * * <x * # X * * * •X HIBJÁN SÁMUEL előbb HEUFFEL LAJOS tisztelettel tudatja a 11. é. közönséggel, hogy C. PLATZ és FIA világhírű erfurti vetemény- és virág-mag elégtől az id.i vetemeny- es virag-mag szállítmány már meg rkezett és nagy választásban kapható, a legjutanyosabb árakon. (303-*-4) Valamint kapható gazdasági répaés takarmányfü-magvak is napi ár-' folyam sz rint. * * * * * * * * * * * * * # * V X X * X X X X X X X X Alólirutt ^yíri villaUt, mely jelenleg az osztrák-m.iuy^r birodilomban e szakmában a li'gelsó, tiszti-lettel értesíti t vevő közönsé/et. Iioiiv h'lyben egyelőre nlkalmas<ibb bolth--lyiség hiányában, a kállói-uto:a kezdetén Palánszky Sámuel-féle házban &ZT lábbeli nagy raktárt nyitott, melyben az esyes czikkek minSaég és kikészítés tekintetében minden más gyártmányt feliilmulua < s enn>-k d icz.tra felette jutányosuk ; minden talpba i.evésv • látható lixtározott árakban fognak elárusittatni, mi által a t. közönség a kellamet'eu alkudozástól js mi-g l,s/. kímélve. •V Vid ki m. gr>-iidelésekiiél a labnak ho-.zoiértéke beküldése eli-gemlő, mely uián ezek a legpontosabban ío'tntk fogatosittatni, tel 1 es tisztelettel Nyíregyházi, 189J. mirczius hó. „ „ a Bécs melletti MODLINSI CZIPO GYAR CLj9 — ?—2) s ennek helybeli ü^'i-iv-z>-tőj • REIKOVITS H. X X X X X X X X X X X X :xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxy TOROK Kei! Alajos-féle PÉTER, NYÍREGYHÁZA. Padlózat-fénymáz (Glasur) legkitűnőbb máfcoló-iz t puba padló számára, 1 nagy palaczk palaczk ára 68 krajezár. z-kenöcs egy BCcsböl ra 1 fit 35 kr. — Egy kis iÜfT V i a s li'gjobb és legegyszerűbb beeret-ztő-szer keméuv p d-ó számára, miudenkor kuphntó : köcsög ára 60 kr., (117-8-2) Török Péternél, Nyíregyháza. r Megrendelése, oly h.-lyekröl, aliol nincsen r*ktái,, kéretnek líeil A-la.joshoz (gyár-raktár Bécs, IV, Itesselgasse 5) for.lulni Ara fi kilós cso ,iau'U>ik 6 frt. Uj uj. hat lóerejfl inagyar állami gőzeséplő gépre keresek 4 5 ezer métermázsa ra való & » & I I I » I I I » I XK»«KKKXK*XíC©©OÖ'XXK I OOO^OODOOOOODOOOOODO ^ A Nyirviz-szabályozó-társulat kormánybiztosától. X 84. 1890. K. B. s*.im. Meghívás. i első cséplést. > j Értekezhetni lehet ! SZILÁGYI JÁNOS eke-gyárvtunl í | uii|cyUállói-ute»»i | Nyíregyházán. x X A Nyirviz-szabályozó-társulat érdekeltségét folyó évi ápril X hó 24-ik napján délelőtt 10 órakor Nyíregyházán a várit megyeháza nagytermében megtartandó GYŰLÉSRE tisztelettel meghívom. Ezen érdekeltségi gyűlés tárgyai lesznek: l. 2. A haszonarányos osztályozás iránt készített javaslat, és A gát és csatorna fentartás iránt kidolgozott szabályzati w javaslatnak tárgyalása, ő Nyíregyháza. 189 X X 8'J0 márczius 24 IVIecxner Gyula, X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X o © o o o o o o o o o o o o o a n o o Alapíttatott 1857-ben. Steinschneider Jakab I. cs. és kir. szab. ágynemü-gyáros, ö cs. >s kir. fensége Klotild föherczegnö udvari szállítója, számos kitüntetések és szabadalmak tulajdonosa, Budapest, király-uteza 19, saját házában, bátorkodik a tiszt.-It bözöuáég figyelmébe aiánlani dúsan felszerelt raktárát nz ágynemű szakmába váuó ÖS*Z'S czikkeklien. mint közönséges, liliom és legfinomabb paplanok, ágybetétek, lószór és ten erfá tiialráczok, szalmazsákok, pokróezok é3 takarók, tollak és pelyhek vasbntorok, továbbá szőnyegek és függönyök, uemkillöiibeu díván- és asztaltakarók, stb. A kitüuő hírben á lö WELDLER és BUDIÉ feli, rn mii és kelengye-gyár budapesti raktára. Minden f-jtáju fehérnemüek, különöSHn pedig leljes klházasitási felszerelések a legmérsék.-Uebb árakon. itiíjzoli és árjegyzé ke k ber( ; 1_ 3_4) mentve és lujjyen. o o o o o o a o o o o o o o O o o 8 o o XXXWXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX OOOOOOOOOGOOOGOOOCŰO