Nyírvidék, 1889 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1889-04-14 / 15. szám

NYIRVIDÉ K." tással dolgozó francziákhoz, akik éjjel-nappal azon fáradnak, hogy mig fiatalok, mentől többet kereshessenek és gyüjthessenek maguknak késő aggkorukra. Nálunk elvvé vált csak aunyit dolgozni, a mennyi az ember eltartásához, napi élelméhez elegendő. Nem a késő aggkorral, de még a holnapi nappal se törődik senki se, elannyira, hogy még ha valakinek szerencséje van is, s fölösleghez jut, arra használja, hogy szokatlan élvezetekben részesítse magát. Az iparos osztály körében sok elszomorító példájára akadunk az ilyen gondolkodásmódnak. Nem mondjuk, hogy számos dicséretes kivétel nincsen, de a többség, fájdalom, olyanokból áll, akik a legjobb esetben megelégszenek annyival, amiből meg tudnak élni és magasabbra való törekvést csak nagyon keveseknél találunk A legtöbbje panaszkodik a súlyos adó és az erős verseny ellen, de a módokról, melyekkel a nehézségeken győzedelmeskedhetnénk, alig gondolkozik egykettő. Pedig vannak rá módok, megmutatták a franczia iparosok, akik készítményeiknek azért tudtak az egész világon piaczot teremteni, hogy ízléssel állítottak ki mindent, utálják a sablont és eredetiségre törekszenek. Hány iparág van hazánkban, melyet uj életre lehetne ébreszteni, ha a mi velők a megszokott kényelmes slendrián helyett apró újításokkal állanának elő és valami különlegest igyekeznének létrehozni? Csakhogy persze ez nagy fejtörésbe, próbálgatásba, nagy szorgalomba kerülne, s ez nálunk nem tartozik a mindennapi dolgok közé. Példákat tudnánk felhozni, hogy azok az iparágak, melyek ilyen mivelőkre találtak, fölvirágoztak nálunk is, sőt annyira felvirágzának, hogy czikkeik bői évenkint milliókra megy a kivitel külföldre. Ilyen iparosokra volna Magyarországnak szüksége és minden háború készülődés daczára megszűnnék nálunk a deficzit. Öt-tíz év múlva még az államadósságaink visszafizetését is megkezdhetnők, csak meghódíthatnék Európa keletét az iparczikkeinknek. íme itt is oda jutunk, a mit sok tudós és bölcs nemzetgazda állított, hogy a legigazabb haza szeretet és a legjózanabb politika — a munka. Az örök munka, mely sohasem pihen, de éjjel-nappal működik, porszemeket halmoz porszemekhez s végre hatalmas, égig érő bérczeket teremt. Vajha megértené minden ember Magyarországon, hogy dolgozni hazafias kötelesség! és tétlenül hagyni vesztegelni Istentől adott tehetségeinket árulás a nemzet ellen, melynek minden fia munkaképességére nagy szükség van! Adja Isten, hogy megszaporodjék azoknak a száma, a haza minden renden levő fiai közül, a kik e nagy igazságot megértik s a szerint cselekszenek A felsö-szabolcsi ev. ref. egyházmegye tavaszi gyűlése. A f. szabolcsi ev. ref. egyházmegye f. é. április hó 9—10. napjain Nyíregyházán tartotta meg szokásos tavaszi gyűlését, melynek egyik főtárgyát Gencsy Albert választott e. megyei gondnok beiktatása képezte. A gyűlés Lukács Ödön esperes és Szesztay Károly legidősbb világi tanácsbiró elnöklete alatt legelőbb is fájdalmasan emlékezett meg volt gondnokának elhunytáról s megtette e gyászos esetből kifolyó intézkedéseit. Azután áttért az esperesi jelentés azon pontjára, mely a gondnok választásáról szólott s minden ajkon feizúgott az éljen, midőn köztudomásra jutott, hogy az összes egyházak 85 szavazatából 68 esett Gencsy Albert úrra, megyénk ezen egyik legtiszteltebb s a társadalmi életben is messze kimagasló alakjára. Azutáu küldöttlég ment az uj gondnok ur meghívására, ki pár perez múlva megjelent a gyűlésben. Rokonszenves alakjának megpillantásakor oly dörgő éljenzés riadt fel, minőt ritkán hallanak a megyei nagyterem falai, hol egyházmegyénk a vármegye szívességéből szokta tartani gyűléseit. Elnöklő esperes — megkísértem lehetőleg híven adni beszédét — igy üdvözölte a gondnok urat: .Midőn ez ünnepélyes pillanatban üdvözlöm a mélyen tisztelt gondnok urat, egyrészről a bánat, másrészről az öröm hatják át szivemet. A bánat, a borongó emlékezet ama férfiút illeti, kinek elvesztését sajnálattal nélkülözzük immár egyházi ügyeink körül; mig az öröm a jelent illeti, mely biztató reménynyel tölti el szivemet, hogy az ősök nyomában a Vayak, Patayak, Bónisok, gr. Degeufeldek szókét Nagyságod hasonló dicsőséggel fogja betölteni. Biztosíték nekünk e felől Nagyságod neve, családjának hagyományos vallási buzgósága, a köztisztelet, melynek örvend, az a 68 szavazat, mindenek felett pedig az isteni gondviselés, ki az ő országának munkásait megszokta segíteni. Midőn azért kérem, hogy gondnoki székét elfoglalni kegyeskedjék, esedezem Istenhez, hogy áldja és segítse meg nemes munkájában, áldja meg esaládját, virágoztassa, éltesse s tartsa meg egyházunk s a közügyek javára." Ezután Szesztay Károly szólott a következő meleg szavakkal a gondnok úrhoz: „kinek lovagias jellemébeu s vallásos buzgóságában megtalálja mindazon biztosítékot, melyet az egyházalkotmány és önkormányzat megkívánhat arra nézve, hogy azon nagy elvek, melyekért őseink véröket ontották, s a gályarabság keserveit szenvedték, az egyházmegyében mindenkor fennmaradjanak. Lobogtassa mindenkor a szabadelvüség, a haladás zászlaját s a bárhonnan jöhető megtámadások ellen védje meg és sértetlenül adja át az utódoknak ama jogokat, melyek az egyháznak felvirágzást, a nép nevelés ügyének pedig lendületet képesek biztosítani.

1' Az uj gondnok ur e beszédekre adott válaszában körülbelől ezeket mondotta: „Midőn a f.-szabolcsi e. megye gondnokává lett megválasztatásomról értesültem, kétségek támadtak bennem, elfoglalhatom-e ezen állást? mivel a múltban nem sokat tehettem a bizalom kiérdemlésére s a jövőben is ki tudja lesz-e elég erőm és időm szeretett egyházam javára munkálkodni? De tudva azt, hogy kötelessége mindenkinek erejét, tehetségét a közügyek javára szentelni; elhatároztam, hogy elfoglalom e széket, melynek fényt és dicsőséget a múltban egy gr. Degeufeld Imre, egy Bóuis Sámuel, egy Somosy Iguácz hatalmas tehetségei adtak. Szabad legyen tehát elfoglalandó álláspontomat is most röviden jelezni. Éu azt hiszem, hogy ma már az állam és egyház jól felfogott érdekei ellentétbe alig jöhetuek, de mégis megtörténhetik, hogy az egyház jogai védelemre szorulhatnak. Ne adja Isten — de ha erre szükség volna, erőm, tehetségem szerint mindent meg fogok tenni szeretett egyházam jogainak, megtámadott igazainak védelmében. Az egyes egyházak anyagi ügyeinek felvirágoztatását, a népnevelés színvonalának emelését folyvást szemem előtt tartom, s általában minden intézkedésemben a törvényesség, igazság, méltányosság eszméi fognak vezetni. Fontos teendőim elősegítése s támogatása czéljából kérem azért eluóktársamnak az esperes urnák, az e. megyei tisztikarnak s az egész egyházmegye közönségének szives s buzgó támogatását." E beszéd alatt felhangzó lelkes éljenzés után, az uj gondnok ur székét elfoglalván, a gyűlés szokott medrébe tért. Mindenek előtt esperes ur bejelenté, hogy a gondnok ur vallásos buzgósága által indíttatva, 1000 frt alapítványt tesz, mely összegbői 200 frtnak kamatja a kislétai egyházat, 300 frté a felső-szabolcsi lelkészi özvegy-árva gyámintézetet, 300 frté ugyanezen e. megye közigazgatási pénztárát illeti; 100 Irt utáni kamatot a f.-szabolcsi tanítói gyámpénztár huz, mig a Litkey-féle papi nyugdíj-alap szintén 100 frt kamatjában részesül. Ezen uagyszerü alapítványért a gyűlés hálás köszönetét nyilvánítván, folytatta az esperesi jelentéi tárgyalását, melynek 30, leginkább az egyházi közigazgatásra tartozó pontjai közül, mint közérdekű, említést érdemel a nagyhalászi papválasztási ügy — a megválasztott lelkész feltételesen megerősíttetett; a gr. Degenfeld Gusztáv 50 frt alapitváuya, mely köszönettel fogadtatott, a prot. irodalmi társulat megalakulásáról tett jelentés s több e félék. Ezek letárgyalása után a küldöttségi munkálatok Folytatás a mellékleten Miről Megyery Gábor főpénztárnok foganatosítás, Kállay Ferencz főszámvevő a pénztár ellenőrzése, Nyíregyháza város polgármestere, a „Nyírvidék" utján a főszolgabirák és községi elöljárók ezen határozaton értesittctn6k Nyíregyháza, 1889. évi április hó 7-én. Zoltán János, alispán. 3728, K

" Szabolcsvármegye alispánjától. 1889 Zemplén vármegye alispáni hivatalának folyó évi 3430. sz. a. kelt határozata szabályszerű közhirré tétel végett, a járási főszolgabirák, Nyíregyháza város polgármestere és a községek elöljáróinak tudomására hozatik. Kelt Nyíregyházán, 1889. ápril 8. Zoltán János, alispán. (Másolat. 3430/1889. sz. Zemplén vármegye alispánjától.) A magyar államvasutak igazgatósága nevében a tokaji osztálymérnökség kérvénye a Tisza medrében a vasúti fahidnak vashiddal leendő kicseréltetése czéljából szükséges állványok létesítésére adandó hatósági engedély iránt; és a tokaji m. kir. folyammérnökség véleményes előterjesztése, melyszerint a kért engedély helyszíni szemle nélkül is — a m. kir. folyammérnökség által — 1—4. pontokban előterjesztett feltételek alatt, megadatni véleményeztetik. Határozat. A tokaji vasúti tiszai fahíd vashiddal leendő kicseréltetésére szükséges építési állványokra a m. kir. államvasutak igazgatóságának a tokaji osztálymérnökség e folyó hó 3-án kelt 199. számú kérvényének, s a tokaji m. kir. folyaminérnökség e f. hó 4-én 247. szám alatt tett előterjesztésének alapján, a hatósági engedély ezennel megadatik a következő feltételek alatt: 1-ször. Az államvasutak igazgatósága köteles a vasúti híd jobbparti két szélső nyílását a hajózás és tutajozásra folyton szabadon tartani. 2-szor. Az államvasutak igazgatósága Szabolcsvármegyében a Tisza balpartján fekvő Tímár községében köteles egy állandó őrt tartani, a ki a felülről jövő hajósokat és tutajosokat figyelmeztesse, hogy a tokaji köz és vasúti hidakon járműveikkel csak a veres zászlóval jelzett nyílásokon mehetnek által. 3-szor. Köteles a czimzett igazgatóság a tokaji közúti hid középső nyílásának ós a vasúti hid jobbparti 2-ik nyílásának közepén a szabad nyílás jeléül egy veres zászlót kitűzni, éjjel pedig a vasúti hid 2-ik nyílásának közepén lámpát alkalmazni. 4-szer. Végre a munka bevégezte után köteles lesz erről a m. kir. folyammérnöki hivatalt értesíteni és emennek ellenőrzése mellett a bevert összes czölöpöket kihúzni. — Jelen határozat a m. kir. államvasutak igazgatósága részére, Fialka Miklós tokaji lakos osztályméruökuek és a tokaji m. kir. folyammérnökséguek vétiv mellett kézbesittetni; továbbá t. Mármaros, Szatmár, Ugocsa, Bereg, Ung és Szabolcs vármegyék alispánjaiknak közhirré tétel czéljából megkeresés kíséretében megküldetni határoztatik. A bemutatott tervrajz egyik példánya az irattárban megtartatni, másik példánya a jelen határozattal együtt a tokaji kir. folyammérnökségnek visszaadatni rendeltetik. Kelt Sátoralja-Ujhely, 1889. márczius hó 17-én. iíatolay Etel, alispán. Közös érdekünk. A francziákról mondják, hogy ugy gondolkoznak, mintha holnap már meg akarnának halni, de ugy dolgoznak, mintha örökké élnének. Hát mi rólunk magyarokról mit lehetne mondani? Hogy valami nagyon okosan gondolkoznánk, no azt még az ellenségeink se foghatnák ránk tréfás malicziából sem. E tekintetben a francziáknak egy talpalatnyit se engedünk; egy szikrát se szeretjük jobban a megfontolást, mint ők. Heves vérüek vagyunk, szeretjük az élvezeteket s mértéktelenséget, szalmatűz gyanánt föl lángolunk és igen természetes dolognak tartjuk, hogy elhatározásunkat a pillanat hatása alatt szoktuk megállapítani. Mintha egy napunk sem lenne már hátra az életből! Segits uram Isten ... de hamar, még a közmondásunkban is benne van. Hanem a munkával egészen máskép vagyunk! Ebben már sehogysem hasonlítunk a szivós kitárA „NYIRVIDÉK" TÁROZÁJA. Igézet. Nem mondtam én soha néked, Mennyire szeretlek, Nem mondtam, hogy rabja lettem Igéző szemednek. Azt se mondtam, mennyi gondot Érezek miattad, A mióta nyugalmából Szírem kiragadtad. Nem beszéltem, — hisz a szírnek Nincs szava, ha érez ; Vágyni tud csak ós epedve Szállni kedveséhez. Vágyni tud C3ak és rajongva Sietni feléje, Hogy örömét, szenvedését Néki elbeszélje. Milyen erő, mily varázslat Lakozik tebenned, Hogy nem enged szólni hozzád, Bár a lelkem ssfinred ? Milyen erő, mily varázslat Tan bűvös szavadban, Hogy hallani azt szeretném Minden pillanatban ? . . . Hallgatok, — oly áhítattal Hallgatom beszéded, —• Azt hiszem, hogy ajkaidról Angyalok beszélnek ! Azt hiszem, hogy föltaláltam Benne üdvösségem, Azt az üdvöt, mit imádva Várok olyan régen. Szomjas ajkam szívja, szívja Azt az édes mézet . . . — Es szavát csak kötve tartja Az édei igézet. Macsolal Barna. A ferbli .áldozata. Vigau vannak a r—i vendéglőben. Szól a zene, mulatnak. Hogy is ne, mikor ma kapták a tisztviselők negyedévi lakbérüket, meg a fizetésüket. A máskor csak gyéren látogatott vendéglő most tömve van; minden asztal el van foglalva, van most dolga a pinczérnek meg a czigánynak! Egyik asztalnál politizálnak, nem egy poharat üritve a szerb régensek egészségére s a czár vesztére; a másiknál meg a városnik ujdouságait beszélgetik meg, a harmadiknál ismét ujabb hivatalnokok hivatalos dologról vitatkoznak nagy hévvel, a vita hevében sem feledkezvén meg torkuk szárazságát egy-egy pohárral megakadályozni. Csak egy asztalnál van néma, halottias csend, csak egy-egy sóhajtás vagy elfojtott káromkodás hallatszik. Nem csoda, hisz a játékasztalnál ülnek ; most is folyik a csöndes, vulgó ferbli. Három játszó a kávéházak és játékbarlangok ismert alakja, kiknek kenyérkeresetük, vagyis inkább éltető dajkájuk a kártya. Ugylátszik, mintha nem nagyon érdeklődnének a játék iránt, oly hideg és nyugodt az arczuli. De a negyedik, Roja, ki az adóhivatalnál van alkalmazva s csak néha-néha szokott a kávéházban egy-egy órát tölteni, kit csak hosszas unszolás után bírtak arra, hogy wreszBzeu meg velük néhány játszmát, izgatottan, remegő kézzel osztja épp a kártyát. Remegő keze, halovány, halálsápadt arcza, idegesen vonagló arczizmai arra látszanak vallani, hogy a szerencse nem nagyon kedvez neki. Éppen most rakja fizetésének utolsó részét. Elvesztette ezt is. Idegesen szorítja kezeit oldalához, be-benyul a zsebéhe, de ismét üresen húzza vissza kezét. Erre felhangzik a játszótársak gúnyos felkiáltása: »No, uram! nincs már bátorsága? elment a kedve a játéktól?!* Ajkaiba harap s egy ideges rántással kivesz zsebéből még 500 frtot. Vájjon ezt is koczkáztassa ? Egy szegény özvegy adta neki, hogy éveken át összekuporgatottt garasait helyezze a takarékpénztárba. Ha ezt is elveszti, szerencsétlenné tette örökre. De felvillan agyában a remény, hátha mindent visszanyerek, most talán kedvez a szerencse, talán . . .! 100 frtot tett; szemei villogtak, kezei remegtek, a kártya úszott szemei előtt, nem tudta felismerui. »Hivok még 200-at« — hallatszott a szomszéd szava. Roja feje szédült, minden elmosódott szemei előtt, rá kiabálta: »vissza még 200-at, most vagy sohaU »Mi van érte?< »31!« »Kevés, 4 szer !« Csak egy hosszú, mély sóhajtás hallatszott: 'minden veszve, minden!* s kalapja után nyúlt, melyet az őt kifosztott szomszédja szívességből még odanyújtott