Nyírvidék, 1889 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1889-12-22 / 51. szám

„N Y í B V I D É J<„ 15,700. K

. Seabolcsvármegye alispánjától. 1889. A járási föszolgabiráknak, Nyiregyháza város polgármesterének és a községek előjáróinak. Értesitem, miszerint S.-A.-Ujhely a száj ós körömfájás megszűnte folytán a zár alól feloldatott. Borsodvármegyébe kebelezett Mező-Keresztes községben a vásárok betiltattak. Kékese és Ny.-Béltek községhez tartozó „Czifra szállás" tanyán, továbbá Pátrohán és Jékén a betegség fellépett, Biriben és Eőrben pedig megszűnt. Nyiregyháza, 1889. deczember 20-án. Miklós László, alispán. A restauráció. Nagyobb megelégedésre aligha történt még restauráció Szabolcsvármegyében, miut a melyiken a héten estünk túl. Hogy túl estünk rajta: hála Istennek! Hogy pedig ilyen szerencsésen történt ez: elismerés érette Kállay András főispán urunknak, aki installációs programmjának egyik nagyon nevezetes része felől tett valóságos tanúbizonyságot: „Soha ebben a diszes főispáni székben magamat kortes szolgálatokra felhasználtatni nem engedem." Igy történt, hogy ámbár egyik másik politikai pártnak konferenciázása előzte meg a választást: a megválasztott tisztviselői kar nem politikai párttekinteteknek, hanem a vármegye közönsége ama helyes felfogásáuak a kifolyása, hogy nekünk taimlr, szorgalmas és becsületes tisztviselőkre vau szükségünk. Ez egyik uagy eredménye a 17-diki restaurációnak. De van más is, több is. Szabolcsvármegye közönsége méltán dicsekedhetik azzal, — ami az ország főispánjainak olyan sokszor — s mondjuk meg nagyon gyakran nem ok nélkül — emlegetett omnipotenciájával szemben — csaknem a kivételes állapotok közé tartozik: hogy a vármegye tisztikara egészében és egyéneiben a választó közönség akaratából és kívánságából nyert mandátumot. Kállay András főisp in nem csak szóval hirdeti minden erőszakos és enuél fogva törvénytelen beavatkozás perhorreskáiását, de ezen a restauráción ezt tettekkel is bizonyitá, ilyen irányt szabva meg a restaurált közgyűlésnek mindjárt a közgyűlést megnyitó beszédében is. És mi erre a körülményre annál nagyobb súlyt fektetünk, mert a jó közigazgatás iránt táplált reménykedéseket nagyon sokkal hozza közelebb megvalósulásukhoz az a tény, liogy az uj tisztikar aválasztók és a kormány-hatalom képviselője: a főispán kölcsönös megelégedésére jött létre. Mert ez a viszony növeli és serkenti a vármegye közönségének, mint az autonomikus közigazgatás első rendű egyik faktorának oly fontos hozzájárulását és érdeklődését; más részről pedig a főispánnak és a tisztikarnak egymáshoz való viszonyában a kölcsönös tiszteletnek és megbecsülésnek biztos záloga. A vármegyei közönségnek hozzájárulása az ügyek elintézéséhez fő feltétele az autonomikus közigazgatásnak. Hús ós vér nélkül való szervezet az különben, A „NYIRVLDÉK* TÁKCZÁJA. Hajdan és most. — Restaurációs reminiszcenciák. — 1836—1889. Húzzák a lélekharangot, síró hangja csengve bongva járja be a hármas bérez völgyeit és róuáit. A bágyadt szempillák nemsokára örök álomra csukódnak. Nagy beteg haldoklik, a kórágyon az elhagyott ősi vármegye fetreng. A sír már előre megásva, a teritő elkészítve: ásóra, kapára jó urak! hantoljátok be már, hiszen ha nem élhet, a végtisztesség legyen legalább fényes, nagyszerű! Vakarjátok le róla életlen késetekkel a nemes rozsdát, mely évszázadokon át megőrizte előkelő fényét, tépjétek le az utolsó bársony darabot: a szabad választás jogát, akkor aztán mehet a korhadt váz pihenni s nem kell majd félnetek a feljáró kisértet rém alakjától! Meg volt az utoisó választás; ugy mondják legalább, hogy ez volt az utolsó ! A jövő nemzedék csak a sárgult lapokból fogja olvasni, hogy ilyen is volt valaha, épugy mint ahogy mi, a modern kor gyermekei, kiknek csak az öreg, kopott betűk mesélik az egykori alkotmáuyos harezok véres csatáit. íme egy jelenet a dicsőséges napok fénykorából, egy kiszakított lap a legmagyarabb megye: Szabolcs tündöklő múltjából. Legyen itt megírva ugy, amint valóban történt, amint azt a hajdani nagy idők tényleges szereplője, akkor még lelkes ifjú, most »öreg táblabíró* naplójából kiböngésztem s amint azt — az általam ereklyeként őrzött— híres »Törvényhatósági tudósítások** fakó lapjai elbeszélik. 1836-ik esztendő julius havának 13 ik napja íratott légyen a nyíri nemes atyafiak által, midőu az az országvilágra szóló híres restauráció végbe ment. a melyet én most ép' elmondandó vagyok. A tekiutetes és uemes vármegye két hatalmas pártra volt osztva: a volt első alispán •) Kossuth Lajos szerkeszté s a pozsonyi jogász ifjúság által ; melyet legfeljebb csak ideig-óráig való mozgásra lehet galvanizálni, erőszakos módon. E befolyásnak a szabadsága Szabolcsvármegyében biztosítva van! Megvan tehát az önkormányzati közigazgatás legerősebb támasztéka, melyet — ha megfosztják a polgárokat attól a jogtól, hogy a maguk dolgába ők maguknak beleszólásuk legyen, a legpompásabban kidolgozott paragrafusok sem fognak pótolni soha. A másik, t. i. ami a főispánnak a tisztviselői karral való viszonyát illeti: nagy megnyugvására szolgálhat a vármegye közönségének, hogy az uj tisztikarnak nincs egyetlenegy tagja sem, kinek megválasztatása akár a vármegye közönségének, akár a főispánnak óhajtása és akarata ellenére történt volna. Az a harmónia, melyet a választás tanulságaiból merítve, a vármegye közönsége s közszeretetü főispánunk és a megválasztott tisztikar között konstatálhatunk: a legszebb reményeknek nyitja meg a kilátást, arra t. i., hogy — nem csak a becsületes — de az igazán jó közigazgatás napjai elkövetkeztek Szabolcs vármegyében. A vármegye kormányzásának élére Miklós Lászlót, eddigi főjegyzőnket állitá a közönség osztatlan bizalma, líégi ember ő a vármegye szolgálatában, a kinek uincs szüksége bemutatóra. Erélyességéről, igazságosságáról, méltányosságáról, részrehajlatlauságáról tehetségéről és vas szorgalmáról tizennégy esztendős megyei szolgálata alatt többször tett már tanúságot. E tulajdonosságokkal ékeskedőnek ismeri őt az egész vármegye, s ezért látja benne a közönség a jó közigazgatás megvalósításának egyik legerősebb biztositékát. Egy elpártolt embert is visszahódított a restauráció. Mikecz János orsz. képviselő, vármegyénk volt első aljegyzője, mint a Miklós László főjegyzői székének maudatáriusa került vissza a vármegyéhez, egyhangú szavazatával ő is a vármegye közönségének. A képviselői díszes állást adta cserébe e megtérésért. De itt is van az ő helye igazán, ahol tehetségeit sokkal közvetlenebbül és hasznosabban ajánlhatja föl s bocsáthatja a vármegye közönségének rendelkezésére. Főljegyezui kívánjuk még e helyen, hogy vármegyénk e két első tisztviselője, s utánok Szikszay Pal főügyész, kinek érdemeit egyhangú szavazatával dokumentálta a vármegye közönsége: mindannyian föltétlen híveiül vallották magokat a vármegyei önkormányzatnak. Üutudatos, a viszonyok ősmerésén alapul ez a meggyőződésük. S mi meg vagyunk győződve, hogy többeket nem is említve az uj tisztikarból — ha az egész országbau ilyen tisztviselők látnák el az autonomikus közigazgatás teendőit, akkor, ahogy föltámadt, önmagától szűnne meg az a divatos láz, mely elfogta most az embereket Magyarországon: hogy államosítani kell a közigazgatást, mert ennek a hiánya minden bajaink kútforrása. Örömmel üdvözöljük a vármegye uj tisztikarát s kívánjuk, hogy munkálkodásukról, sáfárkodásaikról hat esztendő múlva megint számot adjanak a vármegye közönségének. Ugy legyen! Patay István ellen egy fiatal szolgabíró ifj. Bónis Sámuel — elhunyt főispánunk testvére, későbbi kúriai biró — hatalmas oppozíciót szervezett. Igen jól tudta a számító s ügyes vezér, hogy a győzelem pálmájára csak az esetben számíthat, ha a legnagyobb befolyással biró családját Szabolcsnak, t. i. a Kállayakat egymással meghasonlásba hozza és ép ezért eunek élénk ismeretében léptető ftl ellenjelöltül az arany jellemű, puritán becsületességü Kállay Gergelyt. A furfang ügyesen volt kieszelve, de azért az eszélyes Patay nem ment lépre s kontrát mondva a játszmának, ő is egy család taggal, Kállay Péterrel fogot kezet, akit másod alispánul maga mellé jelölve, megoszlatá a hatalmas befolyást. Olyan kortes világot, ami aztán ez ügtes sakk húzásból kerekedett, uem igeu látott s valósziuüeg már nem is fog látni a homok buckák nemes és nemzetes tábora. Testvér-testvér ellen küldött a véglehelleti;;. Ahires roffi Borbély Mihály, egy kortesi geuri, ki egyesité magában a könyv moly tudvágyát a szürosgubás atyafiakkal való bánás mód páratlan tudásával, ez a restaurációk hírhedt vezír alakja, rokoni kötelékekkel füzetve Patayhoz, beharangozta az alföldet, minden kötet megmozdított s tz 6 fel'épése magába is felsiker volt. Aztán feltűnt a választás borús egén az apróbb csillag is — e sorok írójának atya — ki persze sziutéu nem késett néhány voks behozatalával elot-zlatui a boius fellegeket. Végre felvirradt a dicső nap hajnala ! A Patay-Kállay párt réiközi részének gyülekező helye a most már elhordott s telkében is ekevas alá került Káliay Alajos féle orosi kastély tágas udvara volt. Mint a jól megterhelt köpüben a méhek, ugy tsibongott itt a nemesi nép. Fullánkot is hoztak magokkal, t. i. ólmos botot. Bizonyára hathatós eszköz ez az ellenkező nézeten levők megpuhitására : többet ért egy darab belőle, mint manapság a sok bőbeszédű kapac táló hazafi, vagy kortes-cigáró. Füstös czigány purdék húzzák a talp alá való magyar nótát; ott a fiatalja rakja amúgy istenigazába, itt meg az öregje, illegve billegve régi módoson. A nag, üstöket körül nyaldossák a láng n/elvek s egy-egy piros pozsgás A tisztújító közgyűlés. Hangoztatják miudeufelé, hogy ez volt az utolsó restauráció. Nos, hat ha igy vau megírva a sors könyvében, jobban mondva, kikotnbiuálva a belügyminisztériumban, hát akkor Szabolcsvármegye közönsége méltó keretben ós formák között gyakorolta utoljára alkotmányos választási jogát. A vármegyei bizottmányi tagok igen nagy számban jelentek meg a közgyűlésen s közöttük elvegyülve nagyon tekintélyes érdeklődő közönség szorongott a nagyteremben. De tömve voltak az alispáni ós főispáni hivatal lokalitásai is. A közgyűlésről, a hivatalosan felvett jegyzőkönyv hiteles adatai nyomán részletes tudósítást közlünk az alábbiakban. Előbb azonban képet szeretnénk nyújtani olvasóinknak arról az érdekes jelenetről, mely az első aljegyzői választásnál történt. Hogy Angyalossy Pál és Vidovich László között erős lesz a küzdelem, azt mindenki tudta. Hatalmas párt és befolyásos bizottmányi tagok sorakoztak mind a kettő mellett, ugy hogy a közgyűlés reggeléu senki sem volt tisztábau a bekövetkezendő eredmény felől. Az árvaszéki elnök közfelkiáltással történt megválasztatása után került a sor az első aljegyzőségre. Óriási éljen Angyalossy! éijen Vidovich! kiáltások töltötték be a termet. A főispáni csengetyü hangja elveszeti a nagy zajban s hosszabb időbe került, inig a főispán szóhoz juthatott, kérve a közgyűlést, hogy nyugodjék meg, mert ő neki nincs száudékában megakadályozni a bizottmányt abban, hogy jelöltjei közül szabadon választhasson. Minthogy pedig a fölkiáltásokból a többséget konstatálnia nem lehet, elrendeli a szavazást. Sokszoros „éljen a főispán!" s ezzel megkezdődött a szavazás. A szavazás alatt a mérleg jobbra vagy balra, t. i. Angyalossy vagy Vidovich javára alig billeut meg egy-egy kicsit. Öt, legfeljebb tiz különbséggel váltakoztak a szavazatok. Nem egész egy óra telt bele, mikor szavazó többé a kitűzött záros határidő alatt sem jelentkezett, s a szavazatszedő küldöttség elnöke berekesztette a szavazást! És csakhamar elterjedt a hlr, hogy a szavazatok egyenlően oszlottak meg. Terinészeteseu mindenki arról beszélt, hogy mi lesz most már. Majd megint az a hlr szállingott, hogy egy bizottmányi tag kétszer szavazott. Ez eljutott a főispánhoz is, s ő minden félreértés eloszlatása végett összehivatta magához a szavazatszedő küldöttséget, mely e hirlelós alaptalanságát konstatálta. A törvény világosan rendeli, hogy a szavazatok egyeuló megoszlása esetén a főispánnak kell dönteni. Kellemetlen a helyzet, de nem lehet előle kitérni! Kállay András főispáu megjelenvén a terembon, tudatta, hogy eluöki szavazatával Angyalossy Pál szavazataihoz járul, s őt megválasztott első aljegyzőnek kijelentette. Eljárásának korrektségét azonnal belátta a közgyűlési amit bizonyít az a fölhangzó zajos éljenzés, mely a főispán kijelentését kisérte, s melyben — mert a főispánnak szólott — a Vidovich-pártiak is éléukeu vettek részt. Hogy a főispán úr Angyalossy javára döntött, az a viszonyok által teljesen indokolt volt s nem is történheFolytatáea a. mellékleten menyecske kavargatja a frissen fövő gulyáshúst, oda-oda koppiutva a körülte legyeskedő bátyők kezére amúgy hiztelenen. Feneketlen hordókban ott csillog a jóféle fehér bor, nincs lakat a csapon: ihat boldog boldogtalan. Az Eldoráló álma testesült meg a gyepes udvaron; olyan jó világ volt. Ebéd után húzódik a menet Kálló fele, azaz kezdődik a rémes versenyfutás, a mihez képest a sportmann végtatása csak csigalépés vagy legfeljebb omnibusz-roham. A boros fejekben ébredez a virtus: én leszek az első! s bezzeg pattan csattan az ostor, neki rugaszkodnak a tüzes csikók s a kattogó szekerek repülnek árkon bokron keresztül! Porfellegbe borúi a vágtató c«»pat s ha néha-néha eloszlik, vehetni észre egy-egy felfordult szekeret, virongó asszouyuópet s a m<gas éghez felfohászkodó nemes atyafit. Katona dolog; feltápászkodnak s aztáu még Örültebbeu üssed vágjad: hajrá! Nincs az az »eutrée«, a miért manapság ilyet lehetne látui I De azért a Harangodnál összeszedelőzködtek s a Borbély Mihály által vezetett alföldi nemes atyafiakkal egyesülve, mégis csak szép jó rendbe odavonultak a megyeház tőszomszédságában levő Kállay Péter — most Ákos-féle udvar elé. Ékes dikczióval köszönté fel a veres inges, turi süveges, kivont kardos vezér a jelöltet, mire a megtisztelt harsogó vivátok között köszönte meg a bizodalmat s meginvitálta egy kis frissítőre saját uri kúriájára a fáradt választókat. Beszorult oda midenki, ember-ember hátán tolongott, húzta a czigáuy s uagyot-nagyot roppantak a a dongák, a midőn egy-egy újonnan kiguritott hordó fenekét verték be a pityókos honfiak. >Hegyen völgyön lakodalom, jó múlatás vigodalom !« Egyszer csak, midőn ép legjavában állott a nagy dinom-dánom, apró kavicsok kezdtek átrepülni a bezárt erős ajtó tetején, a vigan mulatozók nyakába s az ut"zai szobából is menekülni volt kénytelen az elegáns nagyúri társaság, köztük a híres író báró Jósika Miklós, mert fadarabok éB téglatörmelékek mind sűrűbben sűrűbben zudultak be az ablakon .A Gergely párt ily finom udvariasságai nyilvánitá ki nem totszését s ellenvéleményét^