Nyírvidék, 1889 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1889-11-10 / 45. szám

„IV Y í R V I I) É li„ Ezúttal még csupáu a demokráczia szempontjából kívánok némely megjegyzést tenni: ,,A nem hivatalos hangulat" Írójának ebből a világításból vetett fejtegetéseire. És első Borban it elismerem, hogy épen S abolcsvármegyében nagy jogosultsága van e szempont emlegetésónok. A vármegye históriai fejlődése hozta bizonyára magával éi őrizte meg az emberek gondolkodásában nálunk azt az exclusivitást, mely enberi életünk minden mozzanataiban, apró formaságaiban megnyilatkozik. Sokan arisztokratikusnak mondják a mi társadalmi beiendezkedésüuket, pedig inkább a konzervatív jelző illeti azt meg, s ahogy nálunk ez a fogalom, ez a felfogás érvényesül, nem az a tiszteletreméltó konzervativizmus, mely a multak a apvetésein, a nullák tanulságain él óe épiii a jövőt, hanem az a konzervativizmus, mely a hiúság vásárján szedett rozsdás fegyverekkel védi a maga külöu társadalmát minden jótékony íölfriasitésiőí. Csak az a kérdés, hogy mikor e fölfogás érvényesülését a varmegyei közigazgatás tiszti állomásainak betöltésénél is konstatáljuk, uem kell-e egyszersmind arra a meggyőződéire is julLunk, hogy épen azok az elemek, kik magukat a vármegyei tisztségek betöltésénél kizártaknak tekintik, évtizedek hagyomáuyaiu nőtt felfogással elleueseivé növekedtek löl a vármegyei ÍLStituciónak, melynek ellátása 1848. előtt törvény szerint való kizárólagos joga és kötelessége volt a nemességnekEbből a törvény nyel eltörölt állapotból két dolog okvet lenül megmaradt: az egyik a régi nemesség ivtdékainak az a fölfogása, hogy a vármegyei tisztségek betöltésére ők vannak hivatva ; a másik, hogy — egy régibb keletű kifejezéssel élve — a honoráciorok, a nemzeti élet egy«b tényezőiben (tudomány, irodalom, művészet, ipar, kereskedelem stb.) nem találva elég támasztékn, ahelyett, igyekeztek volna meghódítani a tért, inkább ellenséges indulattal fordultak maga a/, intézmény felé, amely pedig, hiába gunyoljuk e tekintetben a theóriát, eszménye egy olyan emberileg kigondolható szervezetnek, melyben az ember, s az emberek sokabág&ból alakult társadalom a maga igazait megvédheti, javait, boldogulását föltalálhatja, s mely nálunk való alkalmazásában lehet ugyan úgynevezett arisztokratikus felfogások mrnts-vára, de azért alapjában véve a legdemokratikusabb intézmények egyike. Erről a kérdésről különben, thogy az a mi állami életünkbe beilleszkedett, legfőbbképen politikai szempontból kellene bebzélni. A >jó közigazgatás* mindenesetre fontos szükséglete emberi boldogulásunknak, de nemzeti fönmaradásunknak is szüksége van biztosítékodra. Adják meg ezeket, s amit ilyenül az autonomikus vármegyében birunk, nyújtsanak helyette mást: akkor nyugodtabban beszélhetünk arról, hogy melyik a jobb: az állami vagy az önkormányzati közigazgatás? Mert ez még kérdésnek marad föl ezután ii! tása mellett. Egyszerű paraszt emberek, kiket sorsuk kedvezése életszükségletük, igényeik mértékén fölül nagyon sokkal áldott meg földi javakkal, kezökbe veszik a zöld papirost: a váltót, s ettól kezdve megindulnak egy lejtőn, mely anyagi bukásuk utáu végső jeleueteibou a törvényszék sorompói előtt nyert befejezést. Három egész hetet vett igénybe a bűdszentmihályi népbank volt vezérigazgatójának dr. Kösztler Lajosnak és társainak, nevezetesen Fleischer Ferencz, Lévy Mátyás és N. Tauyi Jánosnak bünpöre, kik csalással és okirathamisitással vádolva állottak a törvényszék előtt. E nagyszabású bűnügy az e hó 9-dikén, szombaton meghozott birói ítélettel nyert elsőfokú elintézést. Az előtte való napon, pénteken tartattak meg a vád és védbeszédek A vármegyeháza nagyterme, hol a három hétig tartott végtárgyalás végbemen', előkelő közönséggel telt meg ez alkalomra, nagyobbára a jogászvilágból, melynek tapjii kettős érdekkel várták ez ügy végkifejlését. Első sorban a vádhatóság képviselője, Hrabovszky Aurél kir. alügyész mondotta el szép vádbeszédét, melyet feszült figyelemmel hallgatott meg a közönség. Lapunknak szűkre szabott tere nem engedi meg, hogy egész terjedelmökbeu reprodukáljuk a vád és védelem argumentáczióit. Rövid kivonattal kell e tekiutetbeu megelégednünk. Hrabovszky Aurél kir. alügyész vádbeszédét a következőkben közöljük: Nagyságos Elnök ur ! tekintetes kir. bt. törvényszék ! Kösztler Lajos ós társai bűnügyében a f. évi október 21. napjától folytatólag tartott bizonyítási eljárás adatai alapján érdemleges inditváuyomat a következőkben van szerencsém előterjeszteni. A bizonyítási eljárás befejeztével az elkövetett bűncselekmény teljes valóságában kideritetteu, szereplői pedig bűnösségük tudatában állnak a tek. kir. törvényszék itélő széke előtt. A jogtalan vagyoni szerzés vágya hozta össze érdekközösségbe a különböző s egymással ellentétes foglalkozású társadalmi állású egyéneket, kik itt vádlottak gyanánt szerepelnek s kik nem átallották, bűnszövetkezetbe állva, másokat vagyonukból ravasz módon kiforgatni, töukre tenni, s azoknak részben tudatlanságát, részben jóhiszeműségét kizsákmányolva, megélhetési módjuktól elzárva, hosszas fárasztó munka által szerzett vagyonuk helyett a koldusbotot juttatni osztályrészükül. Fölöslegesnek tartom tek. kir. törvényszék, hogy az elkövetett jogellenesség súlyos és aljas voltát ecseteljem, legtisztábban a maga visszataszító színezetében jelentkezik az már magában a cselekmény elkövetésének egyszerű vádolásánál, s igy áttérek a vádbeli cselekmények részletezése s előadására. A vádbeszéd ezután első sorban a Kösztler Lajos, utána a Lévi Mátyás, N. Tanyi János és végül Fleischer Ferencz ellen a végtárgyalás során egybegyűlt terhelő adatok és bizonyítékok ügyes csoportosítása volt s ennek eredményekéut indítványozva, hogy dr. Kösztler Lajos, Lévy Mátyás, N. Tauyi János ós Fleischer Ferencz a btk. 70. §-a alapján, mint tettestársak, a btk. 379. §-áb& ütköző s a 300. és 383. §. 2-dik bekezdése szerint minősülő csalás, s a 402. és 403. § 1. és 4. pontjai szerint minősülő okirathamisitás bűntettében bűnösöknek kimondassanak s fegyházbüntetéssel sújtassanak. hanem amaz ennél sokkal fontosabb tudnivalókkal is, melyek nélkül a közigazgatás, törvényekben meghatározott szervezetének egész nemzeti életűnkben való megvalósulását megérteni képtelenség. Igy vagy amúgy vélekedni e kérdésről: nyitva vannak a sorompók. A közvélemény régen foglalkozik vele, s amióta vezérlő államférfiaiuk is nyilatkoztak ez ügy felől: az elintésendő kérdések napirendjére került föl a közigazgatás reformálásának a kérdése. Nálunk a vár.uegye közönségének ismeretes határozata s az államosítás ellen való tiltakozása tette a kérdés fölmerülését akuttá. S bizonyára nem csalódom, ha az említett czikksorozat cximében, a vármegyei közgyűlésnek „hivatalos" formák kőzött hozott határozatával szemben a más véleményt találom kifejezetten, úgy, mint a vármegye nagy közönségének, a nem hivatalos közönségnek véleményét a közigazgatás államosítása felől. Hát nem lehet eltagadni, hogy a vármegye közönségének tiltakozása, habár egyhangúlag hozatott is meg, épen egyhangú volta által nem egészen hü kifejezője annak a közvéleménynek, mely e kérdésben vármegyénk területén formáltatott. Nem pedig azért, mert bizonyára tekintélyes számmal vannak & vármegye intelligerciájábau, azok között t. i., kik műveltségűknél fogva vélemény alkotására önmagokban képesek, akik barátai az állami közigazgatásnak s akiknek véleményével — épen ezért — a vármegyei közgyűlés határozata ellentétben áll. Sőt többet moDdunk! Magában a tiltakozást egyhangúlag kijelentő közgyűlésben is voltak olyanok, kik az egyhangúlag hozott határozathoz annyiban járultak csupán, hogy hallgattak, B ha akadt vo'na a más, t. i. az ő véleményeknek szószólója, minden valószínűséggel nem lett volna egyhangúsággal meghozva a tiltakozó határozat. Ennek konstatálása, miután már „A nem hivatalos hangulat" czimü czikkben, t. i a czimében is már fölvettetett a kérdés, a hü följegyzés sxempontjából is kötelesség, mely elől nem akar kitérni e sorok irója sem, aki pedig politikai meggyőződéseinek programmjábun első pontul állította föl az autonomikus vármegyét és sok tintát is fogyasztott már el ez elv hirdetésében. De — hogy visszatérjek oda, ahonnan ez a czikk megindult — mindebből nem következik az, hogy a „hivatalos hangulattal" szembea, melyet az október hó 8 iki közgyűlés kifejezett, olyan erős lenue a „nem hivatalos"nak jelzett ellenkező áramlat itt a vármegyében, mely a vármegye közönsége tiltakozásának értékét illuzóriussá tenné. Eléggé jól vagyunk e tekintetben tájékozva s adataink szerint vármegyénk gondolkozó, tehát számottevő közönségének túlnyomó többsége támogatja meggyőződésével az október hó 8-diki közgyűlés határozatát, amelynek genezisére nézve egyébkéut is meg kell jegyeznünk, hogy megszületése semmiféle hivatalos apparátussal Dem volt előkészítve. Eme megjegyzések megtétele volt a legfőbb indító ok e czikk megírására. Mert a hirlapi czikkek íek hoszszabb sorozatára leune szükségünk, hogy az autonomikus álláspont gyakorlati és elvi jelentőségét és fontosságát a »nem hivatalos hangulaU-tal szemben demonstráljuk. A kérdésnek ilyen részletei megbeszélésére azouban bő alkalmat fog nyújtani még az az idő, midőn a közigazgatás rendezésének módja hivatalosan megállapított tételes javaslatokban fog feküdni a közönség előtt. eltávozott a nagy férfiú, még akkor is vakarta göndör fürtéit a nagy szégyenkezéi miatt, hogy meg nom ismerte a tekintetes urat. Este volt, mikor hegytőre ért Szurkos László. Princzipálisa épen komédiában volt. E rendőri felügyelet alatt tartván a gyanús kinézésű csepűrágót. Utána ment, ott jelentkezett hivatalosan. Kurucz Gábor főszolgabíró szigorú tekintetű, de nagyon jószivü ember volt; araszos bajusza szikálából lett meghosszabbítva mókuefark nagyságra; értelmes, apró szemeiu fekete pápaszemet hordott, feje tetejéről orozva költő vad legyek elhordták a hajszálakat, mindamellett takaros kiállású férfinak tartották a járásban a menyecskék és leányok. A jelentkező gyakornokra egy méla pillantást vetett szemüvege felett; ennek megtörténte utáu ekép szólt: »Na öc«ém, ma beinstellálunk. Bor utáu jobbau esik a tinta: holnap pedig oda állítalak a kalamáris mellé.< Azon módon esett meg a dolog. Éjfél volt, mire hazamentek s reggel egy öreg ragyás képű hajdú zavarta fel a gyakornok urat. A princzipális már ott sétált az udvaron. Cfizi virzel kúrálta magát, azzal pedig jókor kell felkelui és sokat kell járni; legalább igy rendelte azt a czibaki kirurgus. Egy miniszteri rendelet volt az uj tisztviselő asz talára készítve. A főszolgabíró jóindulattal magyarázta meg neki, hogy a miniszter kigondol valamit, melyet rendelet alakjában leküld az alispánnak, az alispáu pedig meghagy ja a főszolgabírónak, hogy szigorúan utasítsa a községek elöljáróit annak pontos és azonnali végrehajtására. Tehát neki ezt a rendeletet kell szóról szóra pontosan végrehajtani. Megértette. Neki kezdett a munkának. Az a reudelet pedig arról szólott, hogy miután Medinában és Hindostánban kiütött a kolera, valószínű, miszerint nyugotra is terjedui fog, ennélfogva a legszigorúbb A bűdszentmihályi bünpör. Igen találóan nevezte paraszt-drámának ezt a bűuügyet dr. Heuman Iguácz ügyvéd, a bűnpörben szereplő e^yik vádlott védője A czime: „A váltó" lenne ennek drámának s cselekvő személyei azok az egyszerű emberek, kiknek ez a zöld papiros akasztotta nyakukba a koldus-tarisznyát. Ennek a bűnügynek a története többet ér a leghatalmasabb vezérczikkuél, a legragyogóbb képviselőházi beszédnél, mint argumentum a váltóképesség megszorióvintózkedésekot kell a falukban ós városokban megtenni, hogy e ragályos nyavalya hozzánk el ua látogasson. Az éretlen cseresznyét és dinnyéket a kofáktól elkobozni, a közhelyeket kárbolozui B a faluvégén lakó czigányokat a természetes halállal kimúlt sertések pecsenyéjének élvezetétől eltiltani kell; továbbá a zárt folyosók ós kapualjak szellőztetése czéljából a kapuk mindkét szárnya sarkig kinyitandó. Miitor kész volt a rendelet, a princzipális átolvaiás uólkül aláirta azt: ezzel mrgakarta mutatni, hogy nagy bizalommal viseltetik a gyakornok ur iránt, s nem vonja kétségbe annak értelmi képességét. Pedig Szurkos László ugyancsak szurkolt, midőn az első munkát fogalmazta; de restelte figyelmeztetni Kurucz főszolgabírót, hogy mikor a reudelet májusban kelt. akkor még éretlen volt a csereszuye, meg a dinuye, de mire Budapestről három rostán lekerült, akkorára már megérett, sőt meg is aszalódott a cseresznye, a dinnyébe pedig beleesett Lőrincz. Ki meut az irás ugy, a mint a miniszter paran csolta. A községi elöljárók megütődtek a szigorú hangtól, mindjárt észrevették, hogy ott van már a fiatal tigris a szolgabírói irodában ; érzik a körme karmolása! Siettek is izóról-szőra végrehajtani a parancsolatot. Néhány nap múlva a járás feje be akartp, mutatni Szurkos László gyakornoknak a községeket, hogy annak idején el ue tévedjen jártában keltében. Körútra iudultak. Mikor az első falun végig mentek, megütközve forgatta fejét a főszolgabíró hol jobbra, hol balra Dünnyögött, de nem szólt semmit. Rétháton már mondott anuyit, hogy valószínűleg megbolondultak a réthátiak; de Bokroson már egész neki bokrosodott. Leugrott a kocsiról, maga után intette Szurkos Lászlót és belépett a községházához. Az elősiető töivénybiróra, meg a nótáriusra ilyen formán mordult: Ezután a magán-panaszosok képviselője dr. Lakner Aladár terjesztette elő vádját, foglalkozva legfőbbképen a kártérítési igény megállapításával, kérve a törvényszéket. hogy a pauaszosokat ama kártérítési igényeikkel, melyeknek összege a végtárgyalás eredményével számszerűit meg nem állapitható, a polgári perütra utasítsa, azon összegekre nézve azonban, melyek — 16—17 ezer forint erejéig — már ez úttal is megállapíthatók, a vádlottak egyetemleges fizetési kötelezettségét állapítsa meg. Kéri végül a törvényszéket, hogy a vádlottak megbüntetésével mutassa meg, hogy nem igaz az & mondás, — Hát már az egész járásnak kificzamodott ai elméje, hogy ilyen bolondokat csiuáluak; igy csúffá tesznek engem ez előtt a fiatal ember, meg az egész világ előtt. A bokrosi elöljáróság majd a föld alá aülyedt. Hiszen sem a közmunkával, sem az adóval nincsenek ők hátrányban, az árvapénzekot iem sikkasztották el, eddig legelső köztégnek tartották az egész megyóbeu Bokrost, hát miért tört most ki a panaszkodás és a keserűség a fősiolgabiró ur kebeléből. Mikor mentegetőzni akart az érdemes tanáci, azt kérdezte tőlük Kurucz Gábor, hogy miféle bolond ember rendeletére uvitották ki sarkig a kapukat ? — Megkövetem alásan a tekintetes urat — lélekzett fel a jegyző, — éppen a főszolgabírói hivataltól jött ez irányban parancsolat. A ^tapintatos főszolgabíró abba hagyta a bexzédet, lecsillapodott a haragja; egy nagyot nyelt, aztán felült a kocsira. FélénkeD, reszketve kuporodott mellé a gyakornok s várta a zivatar kitörését. De csalódott, mert a priuezipális izelid«n igy kezdte a beszédet: — K< dves öcsém ! A belügyminisztériumban valami süldő fogalmazó kéizitette azt a rendeletet, a ki uem volt soha faluu, csak Budapesten, nem látott az szalmás házakat, nádkeritést, uem tudjH, hogy Rétháton, Südibe, meg Bokroson vesszőből van fonva » kapu meg ai utczaajtó, melyen átfütyöl a szél; továbbá niucienek dohoi folyosók és nincsenek bolthajtásos bejáratok. Az a fiatal ember megcsinálta a rendeletet, a miniszter sietett az országházba, átolvasás nélkül aláirta, mint én a maga első munkáját; de tanulja meg, hogy a közigazgatásban eliő a tapintat. Másnap — október 20 áu — egy uj körrendelet ment szét a járásbeli községeknek: hogy szabad enni a cseresznyét meg a dinnyét, a kapukat meg zárja be minden ember. Lovassy Andor.