Nyírvidék, 1889 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1889-10-20 / 42. szám

Melléklet a „Itfyirvi

dék" 42-ik számához. Szabolcsvár megye alispánjától. 12993 K. 18897 Szabolcsvármegye közönsége által a vármegyei bizottsági tagok választására a 284/1889. Bgy. közgyűlési határozattal választott küldöttségi elnökök és alelnökök közül Gencsy Albert, Ujfalussy Béla, Harsányi Menyhért lemondásukat bejelentik : Határozat. A 284/1889. Bgy. számú határozattal nyert felhatalmazásnál fogva a nyírbátori választó kerület elnökévé Vay István, a nv.-adonyi kerület alelnökévé Marton Gyula, a kisvárdai kerület alelnökévé Erőss György bizottsági tagok kineveztetnek. Miről Vay István a nyir-bátori választó kerület névjegyzékével," a beosztást tartalmazó kimutatás és választási jegyzőkönyv mintával, dr. Boldizsár Imre, Szentiniklósy Sándor, Marton Gyula, Kovács Lajos, Erőss György bizottsági tagok, végül a Nyirvidék szerkesztősege ezen határozaton értesíttetnek. Nyiregyháza, 1889. október 19. Alispán helyett: Miklós László főjegyző. Zoltán János. Ha nem is terjed ki jelentőségében országos körű eseménynyé, vármegyénk közéletében mindenesetre első fontosságú tényt jelent az a hír, hogy Zoltán János, vármegyénk közszeretetben álló kormányzó alispánja megválik az alispáni széktől, s | nyugdíjaztatása iránt való kérvényét már be is adta a vármegyei nyugdíj intézet választmányához Akik vármegyénk belső életének körülményeivel ösmerősök, régebb idő óta tudják már alispánunknak ezt a szándékát. Üc, a külső megjelenésében teljes erejében levő férfiút, makacs, pihenést és nyugalmat igénylő betegség kényszeríti, hogy megváljon a közszolgálattól, melynek teljesítésében hosszú időn át tartott munkássággal, fényes tehetségeivel szerzett magának örökítésre méltó érdemeket. A vármegye közönsége s az egész tisztikar mély szomorúsággal vesz tudomást alispánunknak, immár bevégzett tényül elfogadandó lemondásáról. Szabolcsvármegye alisp mi széke, melyet annyi jelesek a vármegye szülöttei közül ékesítettek dicscsel és érdemekkel, ismét megüresül, s akinek távozásával ez az üresedés támad: Zoltán János a vármegye alispánjainak diszes és hosszú sorában a legméltóbbak egyike, személyes tulajdonai, fényes tehetségei, tanulósága s a közigazgatási kérdések útvesztőinek gyakorlati ösmeretei által. Nem közönséges volt pedig a feladat, melyet Zoltán János, Szabolcsvármegye alispáni székében, mint tizenkét esztendő óta kormányzója a vármegyének, teljesített. Fölösleges dolog lenne apróra sorra venni azokat a teendőket, melyek egy 136 község területére kiterjedő vármegye közigazgatási dolgaiban az alispán kezeiben összefutnak. Tudják azt mindannyian olvasóink, hogy egy ember közszolgálatra szentelt munkásságának milyen tág mezejét nyitja meg ez a pálya. Alihoz sem kell sok magyarázat, hogy az ismereteknek milyen sokoldalúságát, az erélyességnek és méltányosságnak, a tapintatosságnak és határozottságnak milyen szerencsés egyesítését igényli embereitől ez a hivatás, mely egyike a legszebbeknek, sorsául rendelve férfinak, ki tehetségeit, munkabírását és szorgalmát közjóra szentelni elhatározá. De ez csak egyik része a feladatok nehézségeinek. A másik rész, ez már speciálisan a Zoltán annak nem kell a világosság. Nevezetessége: a nagy fa-bódé a piacz közepén. Állítólag valami ártézi kut, de azt nem hiszem róla; mert vizet még nem láttam benne. Hanem egy siroszlophoz nagyon hisonlit. Egyszer rá is volt írva: »Itt nyugszik 20,000 írt. Siratja Ruczahát.* Önök azt raoudjak, hogy nem siroszlop? . . . Hogy olyan nagy? . . . Hát kérem, ha a város nagy bánatát jelképezi. Aztán ezeket akarja az én barátom ^egyetemesen* leírói! És még arra kér, hogy közöljek vele egyet-mást a város társas életéről. — Tudod, ez okoz nekem legtöbb gondot. Yégre is minden városnak van társas élete, de ezt Ruczaháton nem lelem. Itt a bökkenő ! — Gsak ez a kívánságod? óh szivesen. — Karon fogtam és vittem magammal hosszú utczák során szótlanul. — De kedves barátom . . . ígéreted . . . — Csak légy türelemmel. A vármegyeház előtt megállottunV. Mert, tetszik tudni, mi ruczahátiak olyau formán vag;uuk a megyeházával, miut a lutheránosok a dogmával: vagy alatta, vagy körülte, vagy benne keressük, ha valamit nagyon megakarunk találni. Ott igy szóltam a barátomhoz: — Nézz oda. Mit látsz ? — Semmit. — Nézz oda jobban 1 A barátom előrehajtott, szemöldeit összevonta, két lépést tett: de ismét nem látott semmit. Pedig ott volt, ott állott a pletykapad : Ruczahát büszkesége ! A uap k.sütött egy pillanatra a fellegek közül, sugaraival megaranyozta az erkély oszlopokat s mí láttuk a p idot mintegy glóriában ragyogni. Csak egy Tivoli van, Nápoly mellett, az Eiffd torony Párisé, Bécsiek san büszke Burgja, Sirassburgaak Müustere, Szögedének rakpartja, Ruczahátnak is van pletykapadja. Nem jellemzik az ókor szigorú, classicus formái, sem a reuaissaoce nemes ízlésű laragváuyai; egyszerű éi igénytelen valami, mindössze 5 frt 20 krért csinálta az asztalos. De mi büszkék János alispáni működésének a körülményeire vonatkozik Az alispán (s alatta a vármegye többi tisztviselői) — idáig — egy autoaomikus testület akaratának a kifolyása ugyan, de közvetlen érintkezései a kormánynyal, s ebből következő helyzete nagyon nehézzé teszik hivatalos állásának betöltését, ha — mint az Zoltán Jánosról köztudomásu volt, mert ő maga is sokszor nyilvánitá szavakban és tettekben — ellenkező politikai meggyőződései vannak, mint az államhatalom birtokában levő kormánynak. Az élesebb összeütközések elkerülése, s amennyiben előidézték más tényezők, azoknak — a vármegye érdekeiért — elsimítása, s — ami mindég kívánatos — fentartása a jó viszonynak, a bizalomnak a vármegye más politikai meggyőződésű fényezőivel szemben, s mindezek mellett feutartani egy bizonyos álláspontuak a szinét és karakterét, de úgy, hogy ennek a megőrzése az ellenséges indulat éreztetését ne provokálja felülről, másrészt pedig, hogy itthon a jó közigazgatás érdekeinek csorbításával ne járjon: íme Zoltán János megyei kormányzóságának jellegző vonásai s jelzői az ő egyéniségének. Zoltán Jánost a vármegye közönségének bizalma 1877-ben, az alsóbb lépcsők megmászásának az elkerülésével, egyszerre csúcsára helyezte a vármegyei közigazgatási szolgálatnak. Egyszerre alispánnak választották, s most, hogy 12 évi szolgálat után hivatásától visszavonul, a sajnálkozás, mely távozását pártkülönbség nélkül kiséri, szóló tanúbizonysága érdemeinek, s annak, hogy hiven s e nehéz álláshoz megkívántató képességekkel és tanultsággal töltötte be a helyet, hová előszólíttatott. Távozása csendben, zaj uélkiil történik. A vármegye közönségének talán nem is lesz alkalma rá, hogy 12 évi kitűnő alispáni működéséért köszönetét kifejezze. De a visszavonulásnak e csendjében benne van azért az az elismerés, mely Zoltán Jánost méltán megilleti. Távozása különben nem jelenti még a köztevékenyséjjtől való teljes niegvonulását. A vármegyei közélet — ameddig ugyanis el nem vágják életereit — szükségli és jogosan igényli az olyan férfiaknak, mint Zoltán János, közremunkálását. Ezt ő bizonyára nem is fogja megvonni — épen inost ettől a jó anyánktól, mely őt is dajkálá, s mely most, mikor teritgetik már neki a halotti gyászt, kéri és megérdemli minden fiának részvétét és ápolását. Az uzsora. Semmi uj nincs a nap alatt, szokták mondani bölcsek és uem bölcsek egyaránt; és mivel az uzsora minden körülmények közt több a semminél, igy ez sem uj a nap alatt. Ismeretes volt a régi rómaiaknál, ugy mint a bibliai zsidóknál, hiszen Dávid király és próféta egyik költői szerzeményébeu azt kívánja ellenségének, hogy az uzsorás annak marháját vigye el s minden jószágát. Nagy hatalom volt tehát már évezredekkel ezelőtt s a társadalom annyi idők után sem képas agyarait kitördelni, bár utálja, miut az élősdi önfenntartás hitváuy férgeit. Táboruk nem fogy, sőt talán szaporodik, és zászlói alá sorakoznak a társadalomnak minden rétegéből. Istenes papok, humánus ügyvédek, boldog nyugdijasok ép ugy helyt találuak a táborban, mint kegyes özvegyek, spekuláns hajhászok, fÖ3vény iparosok, telhetetlen városi nadályok és ostoba falusi skorpiók. A nyuzábhoz és koppasztáshoz nem szükséges nemesi levél, de ha van, az sem hiba. vagyunk rá; mert ez a gócz, honnan iudul ki minden szellemi mozgalom, itt találkoznak a város és megye, itt beszélik meg első forumon a közügyeket. A barátom lelkesülten nézett reám. — Ha ugy tetszik, közelebbre is mehetünk. Igy ni. . . . Iunen fontos néprajzi megfigyeléseket tehetsz. Itt van mindjárt a sarkot támogató rendőr : ho^uo inops armiger. Milyen hatalmas bajusza és milyen oatoba arcza vau. — Ejh, la ! Bánom is én. — Fejét elfordította s látszólag közönyösen, mégis uémi érdekkel nézegette a ruczaháu csoda körül elszórt apró p ipirdarabkákat s a járda repedezett iromba köveit. — Oaó kedvesem, ne olyan gondatlmu

1. írónak szemesnek kell lennie. Észro se vennéd az oszlopon ezeket a feljegyzéseket. Pedig itt van az erkély alatt a meteorologiai hivatal észlelő telepe. Nem hiszed? Ugyan mi egyéb volna ez; 1888. május 14, hatalmas jég ső. 1888. julius 16. rekkenő hőség után zivatar. 1888. október 29. először havazott. 1889. jauuar 25. Pai fordult köddel. 1889. május 19. Ivó pápa nem ivott. Dezső idegesen csapott pálcájával az oszlopra s mig a meteorologiai jegyzetek hullottak a vakolottal, hozzám fordulva bizonyos drámai hanglejtéssel mondá : Ez már sok ! Bizonyosan ott hágy, ha e perczben szerencsére (az önökére t. i. mélyen tisztelt olvasó közönség, amint az későbben ki fog derülni) a toronyóra ötöt nem üt. Egész sereg mindenféle hivatalnok özönlötte körül a pletykapadot, kikhez pár p

:llanat alatt a közélet eiíyéb tényezői is sorakoztak Ott volt az egész Ruc.ahát. És beszélgetni kezdtek komoly, öreg urak itju hévvel — a legközelebbi megyei közgyűlésről? Ugyau na! arról, hogy melyik leány milyen színű hirisayát viselt a szonda ti Egymással ritkán érintkeznek, alapszabályuk és segélyegyletük nincs; leginkább földalatti muukát végeznek, közös haszonra nem dolgozuak s átlagos eredméuyként iehet feljegyezui, hogy mindnyájan boldogulnak. Magasabb rendjel egy váratlan poíleves abból a fajtából, mit Berele Hay a pe^ti piaczon kipott. Különben kisebb községben elég belőle egy példány, nagyobb városokban akárhány megél, mint a philoxera vastatrix a szőllőtelepskeu. Sajnos, hogy a magyar nyelvnek nincs kellő kifejezése e régi kifejlett fogalom megnevezésére, s mert a legmegfelelőbbnek látszó »zsarolás« sem képes azt kifejezni, amit » felséges uzsora szó magában foglal, amennyiben zsarolui Lhet kölcsön és hitelnyitás nélkül is, de uzsorát veuni vagy szedni csak hitelnyújtás után lehet, épen azért azon eljárás, hogy a gyengén fizetett alantas tisztviselők vagy a kisegítő személyzet vasárnapi muukára van kötelezve, hogy a zálogházak a magas bélyegátalány miatt 20—25 perczentes pénzzel kénytelenek a társadalom legvagyoatalanabb és igy legszegényebb részén segíteni ; hogy a dohány monopoliumi kényszer utján a kegyelmes állam a jámbor füstölöktől magának kétszáz percsent hasznot biztosit és hogy a kis lutri koczkázatánal hasouló önmegtagadással jár el, uzsora vétséget nem képezhet, pedig szegény Berele Hay & Comp. szükség esetén hasonló nyereséggel bizonyára megelégednének, 8 nem lennének kényteleuek becses bőrök koczkáztatása mellett háborgó feneketlen tengeren, fájdalomtól megtört szívvel messze Amerikába vitorlázni. Azok a pénzintézetek, melyek 10—12 és magasabb kamat mellett nyújtanak hitelt az ínséges népnek, más tekintetben alá esnek, s inkább uzsorások, mint zsarolók, bár a törvény a pénzintézetek kezeit a váltóüzletnél nem kötötte meg, tehát szabad a tér, mit aztán igyekeznek a gombamódra szaporodó pénzintézetek ki is haszuálni. Ritka eset, hogy legyen olyan ostoba uzsorás, kinek a pénze odavész, bár nem épen példátlan; s ritka eset az is, hogy egy-két diszpildány közüiök horogra kerüljön, mert igeu ügyesek és tartózkodók. Vannak azonban jelenségek, mik azt bizonyítják, hogy főként városokban közülök egy-egy jó madár kézre kerül, de faluhelyeken ez nem sikerül; itt sokkal nagyobb biztonságban érzik magukat. Mert ne képzeljük, hogy például faluhelyeken nem volnáuak, sőt igeuis, vannak még pedig épen olyan változatos alakban, mint a városokbau. A kezdő uzsorája — egy foriutot ugy ad kölcsöu, hjgy napaként kamat fejé[ ben kap egy árva krajczárt, leszámolás és lejárat minden hét végevei történik; egy krajc.ár nem sok, de megfelel 365-ös perczentnek. B. — már kissé megszívta maga', — 10 frtra hetenként kíván egy hatost, tiz krajczár egy évre 5 frt 20 krt előlegesen fizetve, tehát megfelel a jövedelem miutegy hatvanas kamatnak. C. — havonként csak 10 frtot vesz 100 frt kölcsön után, igy nem kap többel százhuszas perczeutnél, s a kölcsönvevő a bolgog együgyű mégis elpusztul, mert a 100 frto: váltótörlesztésre, meg kontóadósság fizetésére fordította, — de hát convertált. — D. neiu kíván — mint becsületes tőkepénzes — még száz frt után seiu pénzkamatot, — megelégszik egy évre, ha az adós átengedi egy köblös földjét évi haszonra, de tekintettel a szívességre és a jövőre, szivesen veszi, ha a földet háromszor megszántja, s vetőmagot ad, két öl fáját a zerdőről hazaszállittatja, szüretkor felráudul vele a szőllőbe és a szomszédos vásárokra elfuvaroz, — és igy tovább; mig egyszer aztán a szegény adós csakugyan lemond a föld tutajdoajogáról; mert bár meglehetős b rtoka van, s ugy látszik, hogy neki tisztességesen lehetne megélni: de mikor kifizette az állami, községi adót, a kerülőt, pásztort, a papot, a harangozót, a cselédet, a bolti és huskoutót, kiadta a részt, már nem marad esztendei kenyérnek valója, főként rossz termés esetén, s még ezután fedezetlen marad a váltótörlesztés, a család ruházata, minek fogyatékos volta kétségtelenül igazolja az élethalálharc'.ot, mit a gazda anyagi fennállhatásaért küzd. Ilyen az iparos helyzete is, kinek nem lévén forgalmi tőkéje, napról-napra él s kénytelen a Bzükséges anyagot hitelbe vásárolni; s mig hitele van, kap is anynyit, amennyit személyes értéke megbír. De a hitel ilyen alakban igen gyakran az uzsorának második megváltozbálban. Mondhatom, igen alaposan voltak értesülve, vélemény különbség alig forgott fen. — Te Dezső, súgom a fiúnak, ezt jó lesz beírni a könyvedbe, a lányok még hasznát vehetik. Az ártatlanok nem is gondolják — — — Uraim! Uraim! harsaut egy éles kiáltás a hátuuk megett. Kiterjesztett karokkal lihegve futott felénk a kis doktor s öt lépésnyiről örömsugárzó arczczal kiáltá.: — Nagyszerű, pompás ! — Mi az doktor-lében? — Elibe szaladtak az urak s körül fogták az apró emberkét, aki féktelen örömében ugrándozva hol egyiket, hol a másikat ölelgette: —Jaj, jaj, nagyszerű, nagyszerű. . . . Helyet csiuáltak neki a pletykapadon (nagy kitüntetés) s fejeiket összedugva visszafojtott lélekzettel várták, hogy szólni fog. Végre balkezével egy vízszintes mozdulatot teez 8 ugy ejti ki csaknem lihegve a gyönyörtől; — A szép Clarisse . . . Átalános meglepetés. — Igen, a szép Clarisse . . . ciinos kis leány, olyan jól esik vele foglalkozni. S milyen eset! a doktor összecsapta kezeit. Megbarátkozott a szomszédék Margitjával, aki még csak gyerek, de hát ez a lányoknál köunyeu megyen. Clarisse anyátlan árva, egyedil volt otthon s Mirgitka, a kis bohókás Margit ln átment hozzá, csevegett neki összevissza mindent, fiskális papáról, gerliczéről, czirmo-i cziczáról, de legkivált Béla bácsiról, a patvaristáról. Clarisse szivesen hallgatta. — Ahán, ebből lesz a boiyolalom, okoskodott egy ifjú aljegyző, de erélyesen rendreutasittalott. — Egyszer azt kérdi Margitka: Miért pirul el maga Carisse, ha Béla bácsi megy el az ablak alatt? . . . Pedig az öreg Greuersich is szépen tud köszönni. (A jelzett ur ott hagyja a táraságot, a doktor beszél tovább.) Cialódott gyermekem, én nem pirulok el. Mirgct közelebb húzódott s hízelegve vetette fel szemeit: ugy-e ő szép? —