Nyírvidék, 1889 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1889-08-18 / 33. szám
Y I BT I D É K.< Folytatá sa, a. melléki etuck. a forradalom kimentve őt a szegrdi várban töltött fogságából, a magyar hadseregnél miut huszár szolgálatot vállalt. — Egymás mellett ugyanazon helyen feszítették őket is keresztre, hol előttöli is már annyi ártatlanok szenvedtek ki. Ezeu időtájbau, október végnapjain az újépület ötödik psvillouja már zsúfolásig megtelt foglyokkal s a második számú pavillont is ber ndezték fogdának és a szelidebb Ítéletet kapott egyéneket odaszállították ; engem is csak Balassa tartott vissza, a nehezebben sujiottakat pedig tömegesen s/álliták kül- és belföldi várakba, már akkor régi ismerőseim s jó barátaim közül számosan hozattott be: Zoltán János, Kállay Ödön,HatzelMárton, Könyves Tóth Mihály, a debreczeni derék ref. pap, kit szintén tiz évi várfogságra Ítéltek vasban. — Ezen dőtájban hozták be Irinyi Józsit is, Szászországban fogtak el. Irinyinél nem volt az egész foglyok közt erősebb lelkű s u száutabb ember, ha volt még egy, az Almásy Sándor volt. — Irinyi magaviselete határos volt egész a könnyelműséggel. Égikor sétáló óránkban találkoztunk valami Kosalkó nevűvel, ki akkor a haditörvényszékkel folytonos összeköttetésben állott s magyar ember létére szabadon jött-ment, mint valami háziúr, ki s be az újépület kapujáu ; megszólitá Irinyi : »ívosalkó! az istenért a maga hunczut lelkének,valahogy fel ne akasztasson* ; ha tulságo.skodásaiért megszólitá valamelyikünk, neheztelve mondá : »ne hangoljatok le, no rontsátok kedélyemet, legalább ez tartja fel kedvemet* — különösen a P<sten igen ismert nagy Farkas Jaukó kapott ki tőle figyelmeztetéseiért. — Irinyi ii"k nem rosz előérzete volt, Haynau, történe' i nevezetességű elbukását egy nappal megelőzött nagy amuestiája alktlmával, ő is a megkegyelmezettekkel szerencsésen szibadult. Azonban szegény Irinyi a szabadságharcz után pár év múlva elhalt. Mint fentebb mondám, az ötödik pavillon túl lévén terhelve foglyokkal, az újépület uagy udvsrán tartattak meg a napontai séták is, s talán ezen tultömöttség szülte szükség készteté Haynaut is, hogy november 10-én az első kisebbszerU amnestiát aláirta, az ekkor megkeeyelmezettek sorába jutottam én is. Vagy ötvenen lehettünk, kik szabadságunkat viszszanyertük ; rajtam és Szalacsin kivül nem volt kaputrokos ember az amnestiáltak közt. Polák profósz november 10-én reggel uagy örömmel tudatá velem, hogy szabadulok, uem nagy örömmel fogadtam; az itéletileg reám kimondott három havi időből mindössze is négy hét volt még hátra. — Ha megengedi Pollák ur, én itt maradok Balassával, kitöltöm a hátralévő pár hete met, terjessze ki Haynau nagyobb foglyokra figyelmét. — »Itt a kegyelemszó, uram 1 egyszersmind p irancs, önnek menni kell,* felelt Pollák, »két-három nap még itt maradhat ön, de azután más laktársat hozok a tanár urnák.« Még két nap maradtam azután az újépület lakosa, szobáról szobára járva elbúcsúztam fogolytársaimtól ás barátaimtól, elbúcsúztam a nekem annyi szívességet tett Knrgertól és nejétől. Szabadon még egy pár hetet idéztem Pesten s Pollák segedelmével még többször bementem a fatérre nyíló ajtón a foglyokhoz, levelet, pénzt, üzenetet vittem be nekik övéíktől. Tóth Mihálynak Debreczenből jött pénzét is igy vitt' m be, mely várfogsága idejére küldetett neki hazulról. Káli iy Odöu utasítása szerint így kerestem fel Pesten titokban az újépülethez közel egy földszinti szobáhau időző nejét s vittem tőle Ödönnek pénzt és levelet; vitt»m Zoltán JánoSDak, Hatzelnek s többeknek. Azonban igen vágytam haz«,hol már május óta nem voltam, de pénzem is elfogyott 8 igy hucsut vettem a szomorú Pesttől, hová félévvel azelőtt anynyi öröm s anuyi remények közt érkeztem. GABONA CSARNOK. Nyiregyháza, 1889. augusztus 17-én. A gabona-csarnoknál Burgonja uj 100 kiló 2.50 bejegyzett árak. Marha hús 1 —.44 Buza 100 kiló 7.80 8.15 Borjú hús 1 » —.44 Rozs 100 » 5.80 6 20 Sertés hús 1 > -.44 Árpi 10J » 6.10 6 20 Juh hús 1 » —.— Zab 100 , 6.10 6.20 Háj 1 —.— KukorírzalOO > 5.10 5.20 Diszr.ó-zsir 1 > —.70 K. repeze 100 » —.— —.— Szalonna 1 » —.64 Paszuly 100 » 8.— —.— Faggyú (nyers) 1 » — .22 Szesz literenként 5149'/ 2 Zö'dség 1 csomó —.06 Piaczi árak. 49'/ 2 Paprika 1 kii) —.14 Borsó 1 kiló —.20 írós vaj l liter — 27 Lencse 1 » —24 Eczet l » -.60 Mund-liszt 1 » -.17 Széna 100 kiió 3.— Z semlye-liszt 1 » —.16 Szalma (tak.) 100 » 1.10 Buza-liszt 1 » —.14 Bikfa 1 köbmtr 3.20 Barnakeoyér-liszt » —.12 Tölgyfa 1 » 2.9) Felelős szerkesztő: INCZÉDY LAJOS. Kiadó tulajdonos : JÓBA ELEK. Árverési hirdetmény. Klein Izidor kisvárdai volt kereskedő csődtömegéhez leltározott rőfös áruk, posztók, szövetek, ingek s egyfbt áruknak, valamint a bolti felszereléseknek, a mint azok a leltár 1-ső tételétől 258 tételéig, továbbá a 260 — 261 tételekben összeirattak, zárt ajáulati uton egy tömegben leendő elárusitása elrendeltetvén, a zárt ajánla tok beadásának határidejéül bezárólag 18S9.auguszt.301k napjának d. u. 5 órája kitüzetik. Az elárverezendő ingók beszerzési ára 9132 frt 35 kr, becsértéke 7079 frt 97 kr. A csődválasztmáDy a megjelölt áruk mennyisége és minősége tekintetébeu semmi nemű szavatosságot sem válla 1. Venni szándékozók kötelesek okmányszerüleg kiállított zárt ajánlataikat a fentebb kitűzött határnapig a 707S frt 97 kr. becsértéknek megfelelő 10% vagyis T08 frtos bánompánzzel Glück Péter tömeggoudnoknál Kisvárdán, avagy a csődválasztmány elnöke Dr. Schreyer Jakab ügyvéd urnái (Budapesten, V., Erzsébettér 8. sz. a.) letenni, s a zárt ajánlatot azon világos kijelentéssel aláírni, hogy az árlejtés feltételeit ismerik, azoknak magokat alávetik s tett igéretöket feltétlen kötelezőnek elismerik; ezen záradékkal, valamint a báuompénzzel el nem látott zárt ajánlatok figyelembe vétetni nem fognak. Kosztosok. Grymnasiumi tanulók, izraeliták és keresztények teljes ellatásra elfogadtatnak a gymnasiumlioz közel lakó gyermekkel biró vagy gyermektelen uri családoknál. Bővebb felvilágosítással szolgál szívességből e lapok kiadóhivatala (263-3-1) Török Péter, Nyíregyház a. Keil Alajos-féle Padlózat-fénymáz (Glasur) Bécsből legkitűnőbb mázoló-szfr puba padló számára, 1 nagy palaczk ára 1 frt 35 kr. — 1 kis palaczk ára 68 Itr. Viasz k-k e n ö c s legegyszerűbb beeresztő-szer kemény padló számára, 1 köcsög ára 60 mindenkor kapliató : Török Péternél, Nyiregyháza. Nyilt-tér. Uj vasúti menet-árszabály. Az 1889. évi augusztus hó 1-én életbelépő zóna rendszabály szerint számított menet-arak és podgyász viteldijak részletes jegyzéke (8 oldal) tárczába elhelyezhető alakban csak 10 krajczár ért kapható TARCZALI DEZSŐ könyvkereskedésében NYÍREGYHÁZÁN Debreczeni-utcza Pavlovits-ház. Ugorka savanyitáshoz való kitűnő minőségű eczet literenként 4 és 6 kr,, erős asztali eczet literenként 8 és 10 krért kapható: HOFFMAN ADOLF kereskedésében. FISCHER GYÖZÖ városligeti testegyenesitő és hidegvizgyogyintézete Budapesten, Hermijia-út 1535. (ezelőtt dr. FISCHHOF-fóle vizgyógy intézet.) Az intézet gyönyörű parkban, emelkedett helyen fekszik. Berendezése első rangú, a lakásokról, kényelemről, szórakozásról mindenképen gondoskodva van. Levegője, v.ze kitunó. A gyógyintézetben gyógyittatik mindenfele izületi és csontbaj, gynladásokflczamodások, törések, ízület ínerevülés, zsugorodás, csont, görbülések, a térd és láb sokféle elferdiitése, hiitgerincz görbiilések, tyukinell, ferde nyak, veleszületett üczamodás. A végtagok viszértágnlása, vastagodása. — A liátgeriiicz sorvadás (tabds dorsalís) Charkotnak, a hírneves párisi tanárnak elvei szerint és fázó által is sikerrel gyógykezeltetik. A hidegvizgyógyászati osztályban minden ilyeu kezeléts igénylő beteg felvétetik. A betegek bentlakók vagy bejárók. — Prospektus ingyen. — Hozzám intézett írásbeli felhívások aj'inlva küldendők. (247—2—1) A bánomp^nz akár készpénzben, akár óv^dékképes p ip rban letehjtő, a papírok értéke azonban a napi árfofolyam szeriut fog számíttatni. A leltár a csődválasztmány megnevezett elnökénél, valamint Glück Péter tömeggondnoknál Kisvárdán bárkinek rendelkezésére áll, utóbbi közbejöttével az üilet is jelentkezés ese én megtekinthető. A csődválasztmány fentartja magának azon jogot, hogy a beérkező ajánlatok mellőzésével ujabb árverést hirdessen vagy a tömsgat más módon értékesíthesse. Vevő köteles a vételárt az ajánlatuak elfogadása s annak vele történt közlésétől számítva 8 nap alatt Glück Péter kisvárdai lakos ügyvéd tömeggondnok kezéh >z készpénzben lefi-.etui, a bánompéuz az összeg teljes lefizetése napján számíttatik be, a nyugti bélyeg költsége vevőt terhelvén. Az eladott áruk és felszerelések azonban csakis a vételár teljes lefizetése után aditoak át vevő tulajdonába és birtokába. Ha vevő a kitűzött teltételeknek eleget nem tenne, az esetben bánompénze elvesztése mellett vevő kára, veszélye é8 költségére jogosítva lesz tömeggondnok, illetve a csődválasztmány uj eladást elrendelni és ezen ujabb eladás folytán előállható különbözetet vevőn szabadon vilasztandó sommás bíróság utján az árverés napjától járó 8°/ 0-os kamataival együtt bekövetelni. Kelt Kisvárdán, 1889. augusztus hó 12. (264—1 — 1) Glück Péter, tömeggondnok. Árverési hirdetmény, 3141. áll. 1889. Néhai Ulnier János hagyatékához tartozó 400 frt értékű egy jog föld, továbbá néh. Uluier János hagyatékához tartozó fele részben Algöver Johanna örököseit illető és a nyíregyházi 94. számú tjkönyvbfm 5937. hriz alatt bejegyzett 2 hold 800 • öl szántóföld mint 500 frtra becsült vagyon, — a nyíregyházi 4981. számú tjkönyvben 3556/a hrsz. alatt bejegyzett 1 hold 1067 Dől 9záutó föld, 3556/b hrsz. alatt bejeg yzett 3 hold 533 Qöl szántóföld mint 700 frtra becsült vagyon közárveréieu eladttui rendeltetvén, az árverésre határidőül folyó évi augmztm hó 30-ik délelőtt 10 órája a városháza tanácstermében kitüzetik, mely árveréshez a venni szándékozóit a becsértéknek megfelelő 10% bánompénzzel ellátva meghi vatuak, az árverés többi feltételei Májerszky Béla vég rendeleti végrehajtónál megtudhatók. Kelt Nyiregyháza város ár/aszékéu^k, 1839 évi augusztus hó 2-án tartott üléséből. Krasznay Gábor, (265—2—1) árvaszéki elnök. xxxxxnxxxxxxxxxxxxxx x K X X X X X X X X X X mszmzm a, prága-bubnai gazdasági gépgyára BUDAPEST, váczí-körut 80. s z. keres e szakmában jártas megbízható ügynököket előnyös jutalék-feltételek mellett. X X X X X X X X X X X X X xxxnxxxxxxxxxxxxxxxx TJj és használt A közelgő iskolai idényre van szerencsém a tisztelt szülők, gyámok és gondnokok becses figyelmét felhívni arra a körülményre, hogy jól berendezett könyvkereskedésemben ULI es eredeti illetve a bolti ár feléért szerezhetők be. - A használt tankönyvek tartós fedélben kötvék, az uj tankönyvek fűzve vagy egész vászonkötésben kaphatók. — Minden nálam vásárolt tankönyvet I&F- ÍO krajexárért egész vászonba köttetek. "TM Az összes helybeli és vidéki tanintézetekben használandó könyvek nálam nagy mennyiségben kaphatók illetve megrendelhetők. (266—3—1) TARCZAXJI könyv- és papii-kereskedo Nyíregyházán, nagy debreczeni-utcza (Pavlovits ház). &