Nyírvidék, 1889 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1889-08-11 / 32. szám

.NYIRVIDÉ Me­hetett meg a lecsapolási eBzmp. Nem volt kellő tiszta id"> menőbe, hogy megfigyelhettem volna mindent. Majd vissza­térőbe egyet-mást elmondok e helyről, mert akkor jobban megfigyeltem 8 átrándultam Balatou Itirrdre is. A- vid-^k e helytől egész végig a határig halmos sikság, Isteu-á dotta föld. Majd ha elkövetkezik az a boldog jövő, midőn értele.n és szorgalom összeölelkezvt\ mintegy az istenség munkatársául szegődik, hiszem, hogy ez alvidék gyönyörű és gazdag vid^k lesz. Jövő nagysá­gának, szépségének előképe némely elég jól rendezett nagybirtok, messze vonuló jegenyefa soraival, völgyes­dombos erdőive!, hol oly jól esik a szemnek szrrte réve dezni. Sajnálom, végtelen sajnálom, hogy a \udiegényes Dráva és Száva völgjet eltakarta az éj tőlünk, menőbe is. jövőbe is. Midőn a derék c-áktornyaiak éjjeue is a távolba veszett, kezdtek az eddig zajos kocsik csendesülni s a jövő nagy napok élvezete iránt előre izgatott kedélyek megkisérlék a n)ugodalmat. Hauem azt hiszem, nehezen bikerült ... az átkozottul rázó vasút miatt is. . . . Pihenjünk kissé Miska komám! . . . Híred: Audrásy Kálmán. GABONACSARNOK. ivyiregyháza, 1889. augusztus 10-in. Nyilt-tér. SCHWARCZ HERMANN GYULAJ, FELDMANN LAURA ÉR-SEMJÉN, JEGYESEK. © FISCHER GYOZÖ varosligeti testegyenesitő és hidegvizgyogyintézete Budapesten, Hermina-út 15áG. (ezslőtt dr. PISCHHOP-fóle vizgyógyintézet.) Az intéz' t gyönyörű parkban, emeikedett helyen fekszik. Berendezése első raDgu, a lakásokról, kényeiemröl, szórakozásról miudenképen gondoskodva van. Levegője, v ze kitíiaó. A gyógyin­tézettien gyógyittatik mindenfele izületi és csoutbaj, gyuladások, flezamodások, tör.sek, izület merevülés, zsugorodás, csout­görbülések, a térd es láb sokfél elferdülése, hálgeriuez gör­bűlések, tyukmell, ferde nyak, vrleszü.etett ficzamodás, A vég­tagok viszértágnlása, vastagodása. — A hátgerincz sorvadás (tabes dirsalis) Charkotnak, a hírneves párisi tanárnak elvei szerint és fúzó által is sikerrel gyógykezeltetik. A hidegvizgyógyászati osztályban minden ilyen kezelést igénylő beteg felvétetik. A lietegek bentlakók vagy bejárók. — Prospektus ingyen. — Hozzám intézett írásbeli felhívások ajánlva küldendők. (247—2—1) m 0 9 A gabona-csarnoknál bejegyzett árak. Buza 100 kiló ö.— 8.20 Rozs 100 » 6.20 6 40 Árpi 10J » 6—6 20 Zab 10J » 6.10 6.2J Kukori' zalOO » 5.50 5.6 J K. repeze 100 » —.— —.— Paszuly 100 » 8. .— Szesz literenként 51'/2 50 Piaczi árak. Borsó 1 kiló —.20 Leucse 1 » —-24 Mund-liszt 1 » —-17 Zsemlye-liszt 1 » —.16 Búza-liszt 1 » —-14 Barnakenyér-liszt » —.12 Burgonja uj 100 kiló Marba bús 1 » Borjú hús 1 » Sertés hús 1 » Juh bús 1 » Háj 1 > Disznó-zsir t > Szalouna 1 » Faggyú (nyers) l » Zö.Mség 1 csomó Paprika 1 kiló írós vaj 1 liter Eczet 1 > Széna 100 kiló Szalma (tak.) 101) » Bikfa I köbmtr Tölgyfa 1 » 2 50 -.44 -.44 -.44 —.70 —.64 — .22 —.06 —.14 _ 27 -.60 3.— 1.10 3.23 2 90 Török Péter, Nyíregyháza. Keil Alajos-féle Padlózat-fénymás (Glasur) Bécsből Felelős szerkesztő: INCZÉDY LAJOS. Kiadó tulajdonos : JÖBA EI-EK. legkitűnőbb mázoló-szer puha padló t-zámára, 1 nagy palaczk ára 1 frt 35 kr — 1 kis palaczk ára 68 kr. Viasz-kenöcs legjobb és legegyszerűbb beeresztő-szer kemény padló szá­mára, 1 köcsög ára 60 kr., mindenkor kapbató : Török Péternél, Nyíregyháza. Magyarország leghíresebb s leg­szénsav dúsabb ásvány-tize a Szolyvai, mely savam úviz borral vegyítve a leg­kellemesebb üditő italt nyújtja; gyomor­és idegbajokban gyors és kitűnő segélyt 9 ád; tüdő-, liörgbáutalmakuál, hugycső­J hólyaghurutoknál és járványos betegsé­0 gek alkalmával kitűnő gyógyszert képez. A szolyvai viz csak akkor tekinthető friss Q ^ töltésű, valódi hamisítatlannak, ha a dugasz külszinén úgyszintén a czimlapon e czég: • GERMÁN és BODNÁR ^ olvasható. 0 Megrendelhető: Szolyván, Beregmegye ® az ásványvízforrás igazgatóságánál; Icap­Q liató bárliol minden fűszerkereskedésben és vendéglőben. # ^ Hazafiúi tisztelettel • GERMÁN és BODNÁR gróf Schönborn Buhheim Ervin uradalmi ásványvíz bérlők. © J ******************** | OOOOODOOO OÖOOOOOOOOOOOÖOÖÚOÜOQOODOOÖOOOO O .. _ o Jcxxxxxxxxxxx********IQOOQOQOOOOOgOQOODOQDQOO OOD 3Q OOOOO OOOgOgOO ********&**************** * * * * * * * # M * * * * * Az ERDÖBÉHYEI GYŐGYFŰRDÖ meljnek rendkívüli gyógyerejü vasgáÜCZ tim SÓS tartalmú igen erős vize biztos gyógy- 08 enyhítő szer zsongó és erős^ő hatásánál fogva mindennemű görvélykóros, csúzos és kösz­vényes bántalmaknál, valamint női belegsó gekben és bőrbajoknál még csak f. évi szeptember 15-éig lesz nyitva. Augusztus 15-étől bezárólag szeptember 15 éig a t. vendégek szölö-kúrát használhatnak, a legjobb és legfinomabb hegy­aljai csemege szólóból. — Augusztus 15 étől a szobák fél árban kiphatók. Ételek és italok a legjobb minőségben olcsó áror. Vasúti állomás: Liszka-Tolcsva, a m. észak-keleti vasút vonalán, hol kocsik mindég kaphatók. Tisztelettel Schwinger Sándor, (257- -2—1) fürdő-bérlő. tt tt tt tt tt tt tt tt tt tt tt tt tt tt tt tt tt tt tt tt tt tt tt tt Tisztelettel van szerencsém a nagyérdemű közönség becses figyelmét a valódi KRAKKÓI CSERÉP KÁLYHÁIMRA melyek ugyanis az auyag tüzmeuteisőge, légmentes ajtók, a tüzihnzamok czélszerü berendez -se, a tüzelő anyag tel jes kihaszuálhatása, nemkülönben csinos, diszes kiállí­tásuk é> olcsó áraik által széles körben megkedveltettek, felhivui. Kályhák különböző színekben és alakokban, a legelegánsabb kivitelben szállíttatnak. Kandallók; kályhával vagy a nélkül terracotta színű vagy barnára, zöldre zomáuezozva (glasirt) diszes felzetekkel (Gesinis), mindig készletben tartatnak. Takarék-konyhák cserepekből, erős vas és vörösréz részekből összeállítva! kívánságra legnagyobb kivitelben építtetnek. Legmélyebb tisztelettel (2u-*-6) Linkesch Samu özvegye Eperjesen, mint a valódi krakkói cserép-kályhák magyarországi gyári főraktárosa. Képviselőség Nyíregyháza és környékére: Kovács Mihály vas­kereskedőnél, a honnét kívánatra kepes árjegyzékek díjmentesen küldetnek. A kályhák felállítására nézve t. vevőimet bátor vagyok figyelmeztetni, hogy azokat lehe­tőleg a nyári hónapokban eszközöltessék, miután később ósz felé a megrendelések tülhalmozottsága folytán gyakran a legjobb akarattal a kívánalmaknak megfelelui teljesen lehetetlenség. Vaskereskedésemben 2—3 gymnasiumot végzett fiu tanulóul felvétetik előnyős feltételek mellett. GYÓG YFORRÁS, AGY LTERS" Vegyelmeave a budapesti m. kir. egyetemen. Szer. ncs-s Te-ryj összetétele. kévén stabaá, d» gaadag, félig kötött izénsarUrtelma kiváló hatásúnak Hz mvult különös-n tiidöbíínfcalinaknál a hol a tubtdnfonv csekélyebb jelenléte megóvja a beteget a karói, söt veszedelmes izgatástól, allenben H féüg kötAtt saánsav gaidag­«ága a gyógyhatású alkatrészeknek a beteg tts.re.-ze be VHIÓ gyors és biz os felvételét -szköoii. B*ea tulajdonsá­gának köszönheti H Margit-forrás aaon kiv-.'.ó e.ötiyn iv. hogv a II. 1 Hz.b-.dszéiisnvtartaiooibao erC«ebb á»»ánv­•iMk, mint a «eltez-*l-fflelelieiil>ei-|£l, tiid.'íbjijoUtjan, különös-n tUdŐTérzéaeknél már D«m alkalmazhatók, a Margit-forrás itt i» a !ei{joso hatás mellett folytou használtatik. A tüdőbetegek klimátikus gyógyintéaeteiben, különösen a leglátogatottabb Gtjrborsdorl­ban, a M»rtrit-Tiz otthonossá rált. — Orvosi t^kintély»ink nudH^esteD : T>r. Korányi, Dr. Geb­hárdt, Dr. NavratU, Dr. Poőr, Dr. Kétly, Dr. Barbds; Bécsben Dr. Bam­berjjer, Dr. I)tl«olieli »ib. a 1-gjobb ereilménynyel alkalmazzák a 1 ifgxti-, emésztő- ém hujfy»z«ryek általános hurutos bántalmainál. • 8S • i n t i ff i z priiservatir • gyógyszernek bizonyult legközelebb Xrieat > Fiaméban KOLERA megbetegedés ellen a. „MARGIT" borral használva a legegészségesebb ital! Kizárolagos főraktár DE Úgyszintén kapható minden gyógysze tárban, füszerkereskedesben és vendéglökben m. kir. «sis«rk k. oilf. ásfány. TIi SI«I1IMB*1, Badaptst. * * Ritka alkalom! Vau szerencséin a nagyérdemű közönséggel tu­datni, hogy a nyári évad végével raktáramon levő összes nyári divatszöveteim, six egész karton és kendő raktár gyári áron, a maradékok pedig bármely elfogadható árbau ki­árultatnak; mire a mélyen tisztelt közönség figyelmét felhívja kiváló tisztelettel (244-6-2) Stern Emánuel fia. tt tt tt tt tt tt tt tt tt tt tt tt tt tt KWXKKXXK*XK«KX*KKKKKttK«*« X X X X X X X X X X X X X X X X Hirdetmény. A nagy-debreczeni-utczán a PalÍCZ-fŐle eme­letes ház emeletén egy csinosan bereiniezett bútorozott szoba kiadó. Valamint csinos bőit berendezés is jutányos áron eladó. Bővebb felvilágosítással szolgál ÉGER MÁRK (255—3—2) fűszerkereskedő X X X X X X X X X X X X X X # X XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX

Next

/
Thumbnails
Contents