Nyírvidék, 1889 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1889-06-02 / 22. szám
„TV Y f R y I D É K." Ezelőtt miütegy öt esztendővel, gyö lyörii D)ári est, az ákficzfák bódító illata, a melancholicus hold, egy a lombok közt csicsergő madárka olyan extasisba hoztak, hogy szerelmet vallottam — kegyeduek. Ön oly jóizüt kaczagott nyilatkozatomra, hogy az a szegény hold elbujt rögtön egy felhőfoszlány mögé, az az ártatlan kis madárka elhallgatott, én pedig egy halálos sebbel smemben haza vánszorogtam. Egy évvel e halálos megsebesülésem után, mely épsnsággel nem akadályozott abban, hogy — jobban mint szerettem volna — meghízzam, megnősültem. Mint nőmuek benső barátnéja, valóságos belső titkos tanácsosa, kegyed altestálharja, hogy Júliámnak &oha legkisebb oka sem volt megbánni aet, hogy kezével boldoggá tett. A kegyed őszinte barátsága, feleségem jósága megóv olyan tettektől, melyek a házasság egét a kellemetlenségek viharfellegeivel elborítják. Dicsekszem vele, hogy szakítottam a fiatalság hóbortjaival. Kártyázni, nem kártyázom csak a feleségemmel, a színházban sohasem szoktam páholyomból a kulissák megé menni, semmiféle egylet tagja nem vagyok, kivéve a denevérek asztaltársaságáé, hol egy ujabbi határozat értelmében csak mohai Ágnes vizet iszuok, nőismerőseimnek nem mondok két értelmüségeket, apósomnak minden nevenapjára egy tajtpipával kedveskedem, anyósomat kedves mamáDak szólítom és minden reggel kezet csókolok neki, sógornőimet, kik minden kiállítás, hangverseny, jótékonyczélu előadás, piknik, háziuiulatság lelkes barátjai, gonddal gardírozom. Házibarátom Hétszilvafáy AlfonB ur iránt, ki nőmet azalatt, hogy én hivatalomban vagyok, az unalomölő betegsége ellen védi, a legelőzékenyebb modort használom; feleségem miudenuemü számláit duzzogás nélkül kiegyenlítem. Tegye kérem szífére kezét, s mondja meg őszintén, nem érdemlem én meg azt a kéthavi vakácziót? 60 napom lesz, melyet arra akarok használni, hogy kipihenjem a fáradalmakat, miket a coavenience, a házi béke érdeke egész éven át rám raknak. Hatvan kedves nyári este, mikor a hóidat fogom lesni, a fülemilék rég elfelejtett dalát hallgatni, a zongora kalimpalódzás helyett, mivel sógornéim kínoznak reggel, délben, estve; és az utálatos parfüm slagot, melyet anyósom terjeszt, az ákáczfák illatos levegőjével cserélem fel; melynek sorai közt, hogy egyedül fogok-e sétálgatni, elmerülve visszaemlékezéseimbe, vagy pedig — nem egyedül, azt már kegyednek sem árulom el. Maradtam őszinte tisztelője: Andor. N. B. Hétszilvafáy megrongált egészségének helyre állítását szintén a hírneves B.-fürdőtől várja, hová ma feleségem elutazott, anyósom és famíliája kíséretében. GABONACSARNOK. Nyireoyháza, A gabona-csarnoknál bejegyzett árak. Buza 100 kiló 6.00 $ozs 100 5.40 5.40 5.90 4.60 Árpi 10J Zab 100 KukoriczalOO K. repcze 100 » —.— Paszuly 100 » —.Szesz literenként 49'/: Piaczi árak. 6.20 5 55 ö 45 6 — 4.65 Borsó Lencse Mund-liszt Zsen>lye-líszt Buza-liszt kiló Barnakenyér-liszt » 51 -.24 — 24 — .17 — .16 —.13 —.12 1889 június l én. Burgon) a Marha hús Borjú hús S-rtés húj Juh hús Háj Diszuó-zsir Szalonna Faggyú (nyers) Zöldség Paprika Írós vaj Eczet 100 kiló 2.— 1 » —.40 1 » -.40 1 » -.40 1 > —.32 1 » — .— 1 » —.72 1 » —.60 1 » -.20 1 csomó —.00 1 kiló —.80 1 liter —.60 1 > -.10 Széna 100 kiló 2.84 Szalma (tak.) 100 » 1.18 Bikfa 1 köbmtr. 3.27 Tölgyfa 1 » 2.55 Felelős szerkesztő: 1NCZEDY LAJOS. Kiadó tulajdonos : JÓBA ELEK. Nyilt-tér. Hirdetmény. A nyíregyházi ág. ev. egyház a kis-cserkeszi volt városi malomtelken egy uj tanyai iskolát szándékozik felépíteni, melyre az árlejtés folyó évi junius hó 16 ik napján délelőtt II órakor zárt ajánlatok benyújtása mellett a Bibliothéka helyiségében meg fog tartatni. Vállalkozni szándékozók a terveket megtekinthetik az egyház-gondnoki hivatalban. Kelt Nyíregyházán, 1880. május 26-án. MÁJERSZKY BÉLA (183—1—1) egyházi felügyelő. Hirdetmény. Van szerencsém a n. é. közönség becses tudomására hozni, hogy a vasút melletti vendéglőmben Benczy Gyula zenekara Sárai Elemér vezetése alatt minden csütörtökön és vasárnapon, úgyszintén minden ünnepnap délután játszani fog. Kitűnő íriss kőbányai sör, továbbá általam mult őszszel szüretelt szerednyel és tolcsvai bor, gyöngyösi siller, egri vörös és jó kerti borok, valamint Ízletes ételek kaphatók a legpontosabb kiszolgálat mellett. Ugyancsak ajánlom a n. é. közönség becses figyelmébe újonnan kijavított tekepályámat. Nyiregyháza, 1889. juniushó, Kitűnő tisztelettel: Herei Pál, vendéglős. (182-2 — 1) Naponta friss érkezésü franczia módszer szerint termelt kitűnő izü kapható HOFFMANN ADOLF kereskedésében. rr Tisztelettel értesítem a n. é. kegyeletes közönséget, miszerint a ritka szépségű, legújabb fajtájú sírkövek, nagy választékban megérkeztek s azoknak, valamint a régi sírköveknek is az eladását igen jutányos árban ko/.rebocsájtom Tisztelettel: BOROS SÁNDOR, (177—2 — 1) Debreczen, Kisvárad-utcaa 2102. sz. TARCSALI DEZSŐ KÖNYVKERESKEDÉSE Nyíregyházán, n.-debreczeni utcza, Pavlovits ház. Ajánlja dúsan felszerelt könyv-, papír- és Írószer-kereskedését a n. é. helybeli és vidéki közönségnek. Zeneművek, folyó-iratok, divat-lapok, magyar és német remekírók díszkötósekben, képes- és ifjúsági iratok, imakönyvek, iskolai könyvek és különféle dísztárgyak nagy választékban kiváló jutányos árak mellett kaphatók. Zenemű kölcsön-intézetemben, melyet f. évi márczius hó közepén nyitottam meg, a legújabb és legválasztékosabb tánezdarabok, operettek, népdalok, sálon és gyakorlati zenedarabok vannak, minden hangszerre. A zeneműtár czimjegyzéke, melyben az előfizetési feltételek is bent foglaltatnak, 10 krajezárért kapható. 514/1889. tk. Árverési hirdetményi-kivonat. A nyírbátori kir. járásbíróság mint tkvi hatóság közhírré teszi, hogy Szmulinka János p.-petrii lakos végrehajtatónak, özv. Mankó Gryörgyné ófejértói lakos végrehajtást szenvedő elleni 200 frt tőkekövetelés és járulékai iráuti végrehajtási ügyében a nyíregyházai kir. törvényszék (a nyirbátori kir. jbiróság) területén levő ófejértói 146. sz. tjkönyvben 165. hrsz. alatt fekvő ingatlanság 440 frt 60 kr., az ugyanottani 230. sz. tjkönyvbea 672. hrsz. alatt foglalt ingatlanságra 80 frt kikiáltási árban az 1881. LX. t. cz. 156. §. alapján egészben az árverést elrendelte; és hogy a fennebb megjelölt ingatlan az 1889. évi julius 23 ik napján délelőtt 10 órakor Ófejértón a községházánál megtartandó üyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alól is eladatni fog. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan becsárának 10%-át vagyis 44 frt 5 krt és 8 frtot készpénzben, vagy sz 1881. LX. t. cz. 42. §-ban jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi november hó 1-én 3333. szám alatt kelt igazságügyminiszteri rendelet 8- §-ban kijelölt óvadékképes éitékpapirban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. LX. t. cz. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Nyírbátorban, a kir. jbiróság mint tkvi hatóságnál, 1889. márczius 1. Szabó József, (179—1—1) kir. aljbiró. Magyarország leghíresebb s legszénsav dúsabb ásvány-vize a Szolyvai, mely savanyúvíz borral vegyítve a legkellemesebb üdítő italt nyújtja; gyomorés idegbajokban gyors és kitűnő segélyt ád; tüdő-, hörgbántalmaknál, húgycsőhólyaghurutoknál és járványos betegségek alkalmával kitűnő gyógyszert képez. A szolyvai víz csak akkor tekinthető friss töltésű, valódi hamisítatlannak, ha a dugasz kűlszinén úgyszintén a czimlapon e czég: GERMÁN és BODNÁR olvasható. Megrendelhető: Szolyván, Beregmegye az ásvány vízforrás igazgatóságánál; kapható bárhol minden fűszerkereskedésben és vendéglőben. Hazafiúi tisztelettel GERMÁN és BODNÁR gróf Schöaborn Buchheim Ervin uradalmi (174-30-2) ásványvíz bérlók. 370/1889. tk. Árverési hirdetményi-kivonat. A nyírbátori kir. járásbíróság mint telekkönyvi hatóság közhírré tt-szi, hogy Nóvák József kálló-semjéüi lakos végrehajtatónak, Gulácsi István és Birtha AméJia végrehajtást szenvedő elleni 140 forint tőkekövetelés és járulékai iránti végrehajtási ügyébeo a nyíregyházai kir. törvényszék (a nyirbátori kir. járásbíróság) területén levő gyulaji 374. sz. tjkönyvben 30. hr. 6Z. alatt fekvő 412 forint, továbbá az ugyanottani 476. az. tjkönyvben 1642, 1643, 1673, 1674, 1693, 1709, 1710, 1723, 1782. 1788, 1802, 1844, 1876. h. r. sz. alatti ingatlanságra az árverést 1441 forintban ezenuel megállapított kikiáltási árban elrendelte, és üogy a fennebb megjelölt ingatlan az 1889. évi julius hó 30 ik napján délelőtt 10 órakor Q-yulaj községében a községházánál megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alól is eladatni fog. Árverezui szándékozók tartoznak az iugatlan becsárának 10%-át vagyis 41 forint 20 krajezár és 144 forint 10 krajezárt készpénzben, vagy az 1881: LX. trvcúkk 42. §-oan jelzett árfolyammal számított, és az 1881. évi november hó 1-én 3533. sz. alatt kelt igazságügyminíszteri rendelet 8. §-ban kijelölt óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881: LX. trvezikk 170. § a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Nyirbátorban, a kir. jbiróság miut tkvi hatóságnál, 1889. évi márczius hó 1. napjín. Szabó József, (180--1 — 1) kir. aljbiró. # * * 1~?BIKSZÁDP™ ? * X X X * * * * * * * * * * * * BrUsseli ls8S-ki { í kiáMitáson í j eztíst-éceai. y (fWVWH S Bécsi t | világkiálli- í I táson f ^ tírdein-éreni.j. savanyúvíz kitűnő hatású: idült tüdőhurut, tüdólégdag és a kezdődő gümő kórnál; idült gyomorhurutnál a naponkénti fejfájásokat, fejszódülése ket szünteti, az egész vérkeringést jótékonyan emeli, s igy az emésztést és jó étvágyat tel jesen helyre hozza. Oldó hatosánál fogva az egész bélcsatornát tisztán tartja, s igy kitűnő az aranyér, sárgaság, máj- és lépdaganat ellen. Borral wji\n kellemes üditö italt szolgáltat. Kapható : Marsalkó Lajos úr főraktárában nvikkgyházAn. 1 rekesz 40 palaczkkal 5 forint 50 kr. Üres üvegekkel telt Iád ik ugyanott 2 foriut 50 krjával vétetnek viss;a. (121—12—8) Bikszád gyógyfürdő igazgatósága. * * * * * * * * * # * * * * * * * * * * Hirdetményi-kivonat. 6 17. tkv. 87. ~ 1889. A tÍ8za-löki kir. járásbíróság mint tkvi hatóság közhírré teszi, hogy a kir. kincstárnak, Kresch József ellen 417 frt 22 kr. behajtása iránt folyó végrehajtási ügyében a nyíregyházai kir. törvényszékhez tartozó ezen kir. jbiróság területén fekvő — a) a szt.-mihályi 622 sz. tjkvben 300. hrsz. a. felvett házas belsőség 171 frt, — b) a szeut-mihályi 1113. sz. tjkvben 2992. hrsz. a. felvett szőlő 142 frt, — c) a szt.-mihályi 1327. s/. tjkvben 301. hrsz. a. felvett házas belsőség 441 frt becsértékben az 1889. évi julius hó 17-ik napján délelőtt 9 órakor Szent-Mihály községházánál megtartandó nyilvános árverésen a kikiálitási áron alól is el fognak adatni. Kikiáltási ár a fennebbi becsár, bánompénz a becsár 10°/ 0-a. Kelt T. Lököa a kir. jbiróság mint tkvi hatóságnál, 1889. évi április 4-ik napján. Harsányi Gusztáv, (178—1—1) kir. aljárásbiró. Egy okleveles nevelőnő, aki a magyar nyelven kivül még a német és franczia nyelvben is jártas; továbbá a zongora, rajz és kézimunkákban oktatást adhat, egy jó háznál helyben vagy vidéken alkalmazást keres. Bővebbet szívességből Loriinczer Ferencz ur Nyíregyházán, Nádor-utcza 1264. sz. alatt. Hirdetmény. Van szerencsém a nagyérdemű helybeli és vidéki közönséggel és kereskedő urakkal tudatni, hogy helyben a nagyorosi-lltczáll Stern Emánuel fia kereskedésével szemben a Herr ZsiglllOlldféle házban a mai kor igényeinek minden tekintetben megfelelő eczetlél-gyárat rendeztem be, melynek becses igénybe vételét tisztelettel kérem SILBERSTEIN LÁSZLÓ (54-20-11) szeszkereskedő és eczetlél gyáros. Könnyű kereset tőke és koczkaztatás nélkül érhetó el mindenki által, a ki a megengedett magyar és osztrák sorsjegyekre törvényesen kiállított részletivek eladásának közvetítését elvállalja. Ajánlatokat elfogad: (167-3-8) hz „Első magyar Iparbank" táMdete Budapest, IV., Deák Ferencz utcza 5. sz.