Nyírvidék, 1889 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1889-04-28 / 17. szám

nagylelküleg, társadalmilag is részt vesz az állam hivatásos munkájában. Közmivelődési, közbiztonsági, közgazdasági téren annyit tesz a társadalom, hogy talán nagy anyagi és szellemi apporátusával alig tesz többet az állam. E tekintetben elég utalnunk mind a három kategóriába tartozó egyesületek nagy számára és müködésök eredményére. Azt vesszük azonban észre — és e tekintetben a jelek széles e Magyarországon ugyanazok — hogy a társadalom munkája minden téren lankad, a nemes czélok nagy kárára. Minek tulajdonítsuk ezt? Nem tudjuk bizonyosan, de azért érdemes gondolkodni a fontos jelenség felett s keresni a legvalószínűbb okot és azután megtenni a következtetést. Mindenek előtt bizonyos, hogy az emberiség gondolkodásának előbb érintett állapotánál fogva valamely társadalmi egyesületet valamely czélra létrehozni felette könnyű, ha a czél: közczél, ha az fontos, népszerű és közérdekű. Ehhez csak a szép czél kifejtése szükséges, az előnyöknek szem elé való tárása, és bebizonyítása annak, hogy az egyesület a czélt valóban megvalósíthatja is. Szép és nemes czélra zászlóvivőket könnyen lehet találni. Szép czélnak megvalósítójává, a társadalom kitüntetett mandatáriussává lenni szintén szép, sokszor előnyös czél, amelynél nem annyira a kompetensek hiánya, mint inkább tulbősége a baj. Hanem azután az egyesületet hosszabb időkön keresztül működtetni, a czélt — ugy amint az kitűzve volt — eléretni: itt kezdődik a nehézség. Mert a tömegek egyesülése a legtöbbször fikció marad. Még jó, ha nagy küzdelmek után a tagsági dijak egyrésze befoly, és az egyesület kimutathatja, hogy a deficit nem több a jövedelemnél. De a nagy czélok nem csak kierőszakolt tagsági dijakat kívánnak, hanem lelkes szellemi közreműködést is. A zászlóvivők e reményben ragadták kezökbe a zászlót. Ha ezek önfeláldozó, lelkes férfiak s e mellett — ami fő — szervezni, a czélt szem előtt tartva, minden számbavehető erőt erre központosítani, a lankadó erőket buzdítani, nekik muukát adni, a tespedő tagokba életet önteni, s ha hasznavehetetlenek ujjakkal helyettesíteni tudó vezérférfiak: akkor mentve van az ügy. Ha tehát a mai idők rohamosan keletkező egyesületeiben, minden nemes czéljaik mellett, ép oly rohamosan látjuk bekövetkezni a tespedést, ennek okai bizony ép úgy a vezetők, miut a tagok. Miért nem tudnak hát egyesületeink eredményes működést fölmutatni ? A hiba egy lényeges sarkponton fordul meg: a társadalmi munkában, melyet egyik is, másik is fölvállalt, egyik sem érez maga fölött olyan tekintélyt, amely parancsoljon. Azután meg a tagok nincsenek beavatva a tisztviselők minden munkájának részletébe, hogy ellenőrizhessék; s ha be volnának is avatva, nincs elég erős jogczimök arra, hogy a többnyire ingyen működő tisztviselők munkáját a czél komolysága és fontossága szerint megbírálják. A közgyűlések rendszerint csak szentesitői az egyesület bármiként végzett és a titkár vagy jegyző által tetszetősen összecsoportositott munkájának, mely nem igen tűr kritikát. Mert ha Akadt mégis ember, aki megszánta betegségében, csak az egyet kötötte ki, hogy ne dalolja többé azt a nótát, hogy: De jó lesz ott megpihenni, Oda lent majd nem fáj semmi. Egyszer aztán az elfáradt testből kirepült a lélek. Halotti ének zendült meg a Gulyás Lidi koporsója mellett. Ott állott a fiatal tiszteletes, komolyan, fájdalmasan, előtte a sok-sok jó asszony, kíváncsian, érzéstelenül, mint a hogy a temetéseknél szokásos. A szegény leánynak nem maradt annyi vagyona, hogy búcsúztatót fizethasenek belőle. Aztán meg kitől búcsúztassák el? Talán a világtól, hiszen az csak szenvedni tanitotta. Nem is állott a koporsó mellett senki. Senki, senki. Még Barna Gyuri sem ment oda. De mégis volt valaki. Ott volt a tiszteletes. Mikor a kántor elvégezte az énekelést, imához kezdett a pap. Imája szép, megható volt, hanem a végén történt valami a mi meg zavarta a népet. A tiszteletes ur szemeibe könyek gyűltek és remegő hangon szőtte imája végébe: •Kitették a holttestet az udvarra, Nincsen a ki végig-végig Birassa. Most tetszik meg ki az igazi árva, Senki sem borul a koporsójára.* Ez volt igazán hatásos búcsúztató. A jelenlevő asszonyok odarohantak a koporsóhoz, sirva ölelgették a hideg deszkát, azok, akik könyörtelenek voltak az élő szenvedő iránt, zokogva könyeztek az árva leány emlékénél, de az érzéketlen maradt. Soha sem láttak ilyen szomorúan megható temetést abban a községben. I)us László, „N Y f R T I D É R.

" itt dicsőség nincs, akkor semmi sincs. És senkinek sincs kedve azért a kétes elismerésért időt, munkát áldozni. Azt hisszük, hogy e szerény sorokban találhatnak megszívlelésre méltó dolgokat a mi egyesületeink is. Kezdve a kaszinón, mely a tagjainak biztosított és megnyitott szórakozásokon kivül, a társas élet szélesebb körű élénkítésére is lenne hivatva, folytatva az olvasókörökön, a közéleti működés különböző munkásai egyesületein, a humanitárius, gazdasági stb. egyesületeken: bizonyára mindenütt és mindegyikben érzik egy kis felfrissítő szellem hiányát. Ezek a különböző egyesületek együttvéve egy nagyon kiterjedt hálózatú társadalmi tevékenység betöltésére vállalkoztak. Egyrészök a kezdet nehézségeivel küzd még, amelyek pedig anyagi eszközökben s tagjaik számbeli erőssége folytán megizmosodtak: mintha lassanként sokat elhullajtottak, levedlettek volna magokról, a magokra vállalt nemes feladatok közül. Színészet Nyíregyházán. Nem féltjük a magyar színészetet a czirkuszok, állatseregletek, veloczipéd-kóklerségek, zengereiok f's panorámák konkurenciájától. Ha e nemes és nagyhivatásu művészet iny-csiklaadó, de silány op rettek és bohóságok kultiválásában néha meg is téveszti czélját, de a magyar közönség sohasem fog megfeledkezni azokról a nagy érdemekről, melyeket a mpgyar színészet, hazafias czélok szolgálatában magának kivívott. S hogy a zöldség pi cíon — rendőrségünk bölcs engedelméből — e nem is kétes értékű művészetek élelmes és ágrólszakadt kultiválói csődítik nagy dobbal és verklivel a közönséget, most. közvetlenül a debreczeui színtársulat bevonulása előtt, ebből egyáltaláu nem akarunk rossz következtetéseket levonni sem a színtársulat itten való jövendőjére, sem rendőrségünk bölcsességére. Hanem annyi bizonyos, hogy az emiitett kóklerek csaknem utczasort képező tauyáintik látványossága ott a zöldség piaezon, s mellette a düledező, korhadt síinkör, moh-lepte fedelével, nem épen hízelgő összehasonlítás tárgyaiul szolgálhatnak, s külsőségek utáu induló embereknek esetleg félrevezetésére is, e város közönségéuek jó ízlése felől való itéletökben. Pedig a látszat — ez legalább — csal. Nyíregyháza városának igen nagy és igazán jó ízlésű közönséga van. S annak a színtársulatnak — ez ebből önként következik — mely ennek a jó ízlésnek, illetőleg e jó ízlés igényeinek kielégítésére vállalkozik s ezt meg is cselekszi, sohasem lehetnek rosst napjai Nyíregyházán. A debreczeni színtársulatot ösraerjük : a fővárosiak Utáu első az országban, nem cs^k egyes kiváló erői által, de szervezésének a szükséglet mindeu részletére való figyelmes végrehajtása s a vezetés kitűnősége által is. A színtársulat igazgatója: Valentin Lajos ur ismeri már — s azt hisszük ő is jó ízlésűnek ismeri a mi közönségüuket. Társulatának művészi értéke mindig kellő méltánylásban részesült Nyíregyházán, s ha az anyagi siker nem is szokott ennek egészen megfelelő lenni, idáig legalább micdég elégséges volt a társulat elég tekintélyes budgetjónek fed'zésére a nyíregyházai saison bevétele. Ninci is semmi szükség rá, hogy ennek a társulatnak dobszóval, hírlapi reklám lármával csődületot csináljunk, Nem is az ennek a czikknek a czélja. Visizatérüuk oda, ahonnan e sorok megindultak, ahhoz a botrányosan ócska és dísztelen fabódéhoz, melyben városunk színházlátogató előkelő közönsége s a debreczeni elsőrangú színtársulat tagjai a bekövotkező saison alatt kínlódni leszuek kénytelenek. Tudjuk, hogy az aréna egy konzorciumé. E konzorciumnak az arénával — ezt nem is lehet kívánni tőlük — uincs valami ideális czéljok. Ok c ujján nyerészkedni kívánnak ez alkotványnyal, kihúzni belőle a hasznot, ami csak kihúzható. Ez egészen természetes. A debre czeni társulat meg is fizeti busásan és becsületesen a salláriuüaot. A tulajdonosoknak nem lehet ellene panaszuk. De annál inkább van nekünk : közönsóguek. Arról, hogy ez az aréna igen pompás nátha és rheuma tenyésztő intézet, nem is akarunk beszélni. A széjjel sztradt deszka falakon keresztül szabadon sivít a léghuzás ; keresztezi ezt egy másik légáramlat a nyikorgós bejárattól a szellős színpadon át, s egy harmadik a vedlett tetőzet felől. De hát a „eugot" meg lehet szokni! Aki nem állj*, az persze vagy szenvedjen vagy meneküljön. A publikum ezt megteheti, de a szegény színészek, azok nem. Szerencse, hogy még a nagy kényelmü debreczeni színpad sem kényeztette el őket, külömben a nyíregyházi színlapok mindég tele lennének rtkedtségről és migraiDről szóló jelentésekkel. Viszszatérve a közönségre, fölh.vjuk a figyelmet arra, — nem tudjuk, kire tartozik, csupán a direktorra-e, vagy talán lenne beleszólása a főkapitány urnák is? — hogy a páholyba járó közönség rendkívül sokat szenved a páholyok felett levő karzat miatt. A jól-rosszul összetákolt karzati pádimentum nyílásain át, a karzat minden mozgására, minden telszésny ilvánitására, mintha csak tölcséren eregetnék, por zuhalagok hullanak alá, s egyébként is a karzati közönség minden megmozdulása rendkívül zavarja a páholy-közönséget az előadás élvezetében. Valami nem gyúlékony anyagból készült takaróval, alátéve azt a karzati publikum lábai alá, mind a két bajon lehetne segíteni. Ha a nagyvendéglő építésének, s ezzel kapcsolatosan egy szinliázi előadásokra alkalmas épületnek emelése nem lenne fölvéve a megoldandó kérdések napirendjére, minden esetre a városi hatóság figyelmét hívnánk föl ama nyomorúságos állapotokra, melyekben nálunk a színészet s ennek közönsége szenved. Dj tudjuk, hogy ezen a bajon segíteni a városi képviseletnek ép ugy mint a hatóságnak lőbb gondjai közé tartozik. A nagyvendéglő fölépitésóvel egyidejűleg fog megépülni nálunk Thalia csarnoka is, s ez bizonyára megfelelő lesz a közönség 8 a debreczeni színtársulat igényeinek egyaránt. Reméljük, hogy inig ezek a szép tervek megvalósulnak, nem sok időbe kerül, de addig is, 8 épen a küszöbön levő színházi saisonra is szükség lenue talán a hatóság részéről arra az úgynevezett „szelíd nyomás"-ra, melylyel az aréna urait iá lehetne bírni talán a közönség és a színtársulat iránt egy kis méltáuyosságra. ÚJDONSÁGOK. — Graefl József főispán ur e hó 29 dikén hétfón már Megyaszóra, birtokára teszi át lakását, s a május 14-dikén tartandó vármegyei tavaszi közgyűlésen elnökölni fog. — A vármegyei szókház építése kérdésében Nyíregyháza város ajánlatáról részletesen megemlékeztünk már. Ez ajánlat fölött való tanácskozásra e hó 30-dikára hivta össze Zoltán János alispán a vármegye közönségének ugyan ez ügyben megbízott küldöttségét. A küldöttségi ülés az említett napon délelőtt 10 órakor az alispáni hivatalos helyiségében fog megtartatni. — A községi elöljáróság figyelmébe. Az országos méhészeti felügyelőség, a méhészettel foglalkozó tanitók névjegyzékét összeállítani óhajtván, felkérem a községek tisztelt elöljáróságait, hogy a községükben levő ily tanitó urak neveit, vallásukat, méhészkedésük évét, s méh állományuk mennyiségét, az ezen összeállítással megbízott Nagy Zsigmond méhészeti vándor-tanítónak Nagyszalontára lehetőleg mielőbb megküldeni szíveskedjenek. Nyíregyháza, 1889. évi április hó 17-én. Velkey Pál, kir. tanfelügyelő. — Kinevezés. Az igaztágügy miniszter a nyíregyházai kir. törvényszéknél megüresedett kir. törvényszéki jegyzői állásra Uráz Gyula királyi járásbirósági aljegyzőt nevezte ki. — A vármegye mult évi egészségügyi statisztikáját dr. Jósa András vármegyei főorvos a törvényhatóság májusi közgyűlésén fogja előterjeszteni. Akkor alkalmunk lesz ••bővebben ismertetni ez erdekes jelentést, melyből most, a főorvos ur szívességéből a következő főbb adatokat közöljük: Az elinult évben meghalt Szabolcsvármegyében 8115 ember; 1000-re esik ebből 37.6. Ez a szám mindenesetre igen tekintélyes még, de hogy igen nagy javulást is jelent, bizonyítja az, hogy ez évtized első öt évébeu minden 1000 ember közül 45 halt meg a vármegyében. A különböző hitfelekezetek között a halálozás a következőleg oszlott meg: r. kath. 2146 (1000 ember közül 39.9), g. e. 1701 (42.9), ev. ref. 3229 (38:1), ág. ev. 542 (38.5), izr. 498 (24.5), ismeretlen vallású 1. Járások szerint a halálozás a következő volt: a kisvárdai járásban meghalt 1014 (38.7), a tiszai járásban 678 (33.7), a dadai alsó-járásban 1005 (34.0), a dadai felső-járásban 912 (37.5), a bogdányí járásban 903 (40.0), a nyirbáthori járásban 1262 (40.2), a nagy-kállói járásban 1474 (39.0), Nyíregyházán 867 (36.0). — A nagy lovaslaktanya építése ügyében a honvédelmi miniszter — mint azt már jelentettük olvasóinknak — megnyugodott abban, hogy a város a kötelező nyilatkozatra nézve haladékot nyerjen. A honvédelmi miniszter egy legújabban a vármegyéhez érkezett leiratával tudatta, hogy a kötelező nyilatkozat beadásának határidejéül ez évi junius hó 15 dikét tűzi ki. E precizitásból kiérzik az a sürgetés is, melylyel a hadügyi kormány a nyíregyházai nagy lovaslaktanya ügyét a hosszas tanácskozások és megbeszélések teréről a megoldás stádiumába juttatni igyekezik. S minthogy az emiitett miniszteri leirattal egyidejűleg a hadtestparancsnokságtól az építendő nagy lovaslaktanya felülvizsgált tervei is leérkeztek a vármegyéhez, semmi akadály nem forog fönn arra nézve, hogy a városi képviselet döntő határozatot hozzon e fontos kérdésbe, melynek sikeres megvalósításához városunk jövendő fejlődésének oly fontos érdekei fűződnek. Városi hatóságunk ama tagjainak pedig, kik e nagyhorderejű ügy végrehajtásának maudatáriusai, legnemesebb ambícióját képezheti a sikeres megoldás által kiérdemelni a város összes polgárainak hlláját és elismerését. — Hamis pénz verőjének a kutatása zavarta meg a húsvéti ünnepek nyugalmát a rendőreégnél. A dolog története az, hogy Hinsenkamp Emö nyíregyházai jónevű gépgyáros, húsvét előtti szombaton munkásait kifizetvén, a szükséges aprópénzt több felől szerezte be, váltás utján. Egy ezüst forintos egy munkásnak jutván, a pénz csakhamar gazdát cserélt, végre a negyedik vagy ötödik gazdájt*. ugy találváu, hogy a pénz hamis, a rendőrséghez fordult. Ez aztán a nyomon indulva, rájött, hogy az ezüst forintos Hinsenkamp Ernő gépgyárostól került ki. Kérdőre vonták, s minthogy ő az 1, záge egy osztrák értékű forintnak honnan való kerüléséről biztos felvilágosítást adni nem tudott, Maurer Károly alkapitány ur indíttatva érezte magát az általános becsülésnek örvendő gépgyárosnál házkutatást rendelni el. — Idáig azonban még rendén lenne a dolog, de most következik a java. — Ugyanaz az egy ezüst forintos, melyért a rendőrség oly sok embert kihallgattatással megzaklatott, s melynek állítólagos hamis volta miatt, egy tiszteletnek örvendő városi polgár házánál házkutatást rendelt el, kompromittálva ezzel az illetőnek jó hírnevét s mint üzletembernek megtámadva ezzel hitelét: mondjuk ugyan ez az egy ezüft