Nyírvidék, 1889 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1889-01-06 / 1. szám

X, évfolyam. 1. szám. Nyíregyháza, 1889. január 6. VEGYES TARTALMÚ HETI LAP. SZABOLCS VÁRMEGYE HIVATALOS LAPJA. A SZABOLCSVARMEG-YEI KÖZSÉGI JEGYZŐK EGYLETÉNEK KÖZLÖNYE. Megjelenik hetenkint egyszer vasárnapon. Előfizetési feltételek : postán Tftgy helyben házhoz hordva: Egész évre 4 frt. Félévre 2 » Negyedévre 1 » A községi j»gyzö és tanitó uraknak egész évre csak két forint. Az előfizetési pénzek, megrendelések s a lap szétküldése tárgyában leendő fölszólamlások Jóha Elcli kiadótulajdonos könyvnyom­dájához (nagy - debreczeni - utcza 1551. szám) intézendók. A lap szellemi részét képező küldemények, a szerkesztő czime alatt kéretnek beküldetni. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fo­gadtatnak el. A kéziratok csak világos kívánatra s nz illető költségére küldetnek vissza. Hirdetési dijak : Minden négyszer hasábzott petit-sor egyszeri közlése 5 kr ; többszöri közlés esetében 4 kr Kincstári bélyegdíj fejében, minden egyes hirde­tés után 30 kr fizettetik. A nyílttéri közlemények dija soronkint 15 krajezár. Hirdetések elfogadtatnak lapuuk részére a kiadó hivatalban (nagy-debreczeni-utcza 1551. szám): továbbá: Goldberger A. V. által Budapesteu. Haasetiscein é» Yogl«r irodájában Bécsben, Prágában és Budapesten, valamint Németország és Sveicz fővárosaiban is. Dorn & Cornp által Hamburgöan. Hivatalos közlemények, 14,863. K. „ , , jggg ozabolcsvarmegye alispánjától. A járási föszolgabiráknak és Nyíregyháza város polgármesterének. Ungvármegye alispánjának 6155/88. sz. megkere­sését másolatban alautjegyezve megfelelő eljárás végett közlöm. Nyíregyháza, 1888. decz. 11-én. Zoltán János, alispán. (Másolat.) 6155/88. sz. Uugvármegye alispánjától. Köröző levél. Tuma N. unghvári lakos kir. adóhivatali tisztviselőnek 13—14 éves fia folyó hó 6-án a szülői háztól eltűnvén, máig sem került elő, miért is fölkérem a tek. alispáni hivatalt, hogy ezen fiút az alábbi személy­leírás alapján a vármegye területén köröztetni, feltalá­lása esetén felfogadandó kísérővel hoz zám, illetve Ung­vár város rendőrkapitányi hivatalához küldetni szíves­kedjék. Szeraélyleirása: Neve: Tuma Emil; kora 13—14 éves; nagysága: 130—140 %. haja: szőke, rövidre nyirva: szeme: kék; orra, szája: rendes; különös ismer­tető jele: a bal szem szivárvány hártyáján állítólag egy fekete pont. Ruházata. világos barna szövetből, a tételig érő felső kabát: szürke. Beszél magyarul, németül, tótul. Ungvár, 1888. évi deczember hó 8-án. Kende s. k. alispin. 14,879. K. 1888. Szabolcsvár megye alispánjától. A járási föszolgabiráknak, Nyiregyhá/a város polgár­mesterének és a községek elöljáróinak. Szabályszerű közhírré tétel végett értesítem, mi­szerint az 1888. évi VII. t. cz. alapján állatszemlélő hatósági szakértükül a m. államvaspálya, m. északkeleti, nyiregyháza-m.-szalkai vaspálya nyíregyházai és király­teleki állomására Karner János nyíregyháza városi, — a m. államvaspálya ujfehértói állomására Vacha József ujfehértói községi, — a nyiregyháza-máté-szalkai vonal nagy-kállói állomására Szabó Károly vármegyei, a nyír­bátori állomására Balla Antal nyir-bátori községi állat­orvosokat, — továbbá a m. északkeleti vaspálya kis­várdai és thuzséri állomására Madarasi János vármegyei állatorvost neveztem ki. Nyíregyháza, 1888. deczemberhó 28. Zoltán János, alispán. A „NYIRVIDÉK" TÁRCZÁJA. A nekacsints főkötő meséje. Hajdanában, mikor még jobb idők jártak, Mikor még az adót nem préselték s vártak Hogy kiheverje az ember baját szépen, S az adóhajtó is nem állt ugy résen; Megtörtént, kik tették biz Isten! nem tudom Mert gyermek koromban — csak igy mellék uton — Fülelve hallgattam azt a kedves mesét. Mint tréfáltak meg egy gyönyörű menyecskét; Ki élt, halt a Whistért, s a négyes darokkban Elfogta a huszonegyest egy húzómban Nem egyszer, nem kétszer, ég tudja! hogy hányszor, S öreg spillereknek adott marschot párszor. A ki e mellett — mit látni ritkaságnak — Disze, példányképe volt a háztartásnak. A hol rend, tisztaság fénylett, mint a tükör S szellemes modora . . . volt a vonzó büv-kör . . . Mondják, hogy két arczáu a hajnalpír játszott, S a kire rá nézett, hol égett, hol fázott, Mosolygó ajakán ott volt a kis gödör Mely az égbe emel, ingerel, és gyötör, Ott ült a büv varázs szép fehér homlokán, S elveszett, a ki elmerengett tejutján. Mondják . . . szépségének alig akadt párja, Ő volt a vidéknek tündér Ilonája. Hamiskás édesség vette lényét körül, Férfi, ha rá nézett, elhalt a gyönyörtül; A hogy őt leírták — bírom az emléket — Nem festett még festő, oly gyönyörű képet. Mai sz Egy szerény indítvány. Szubolcsvárinegye akkor foglalandja el méltó helyét egy kultur állam alkotó részei között, ha azon fő foglalkozási nemet, mely polgárai nagy részének kenyeret ad, az ismeretek fejlettségéhez mért s emberi okoskodás és munka által elérhető tökély legmagasabb polczára emeli, mert e nélkül a közjólét düledező falai sem fölépülni, sem balsors és váratlan csapások ellen oltalmat nyújtó tető alá kerülni nem fognak. A legegyszerűbb mesterség is sikeresebben folytatható, ha a kézi ügyesség némi intelligentiá­val párosul, azaz ha szellemi tényezők is szerepel­nek a nyers phizikai erő alkalmazásánál. Szabolcsvármegye fő iparága a földmívelés. mely primitív és semmi képzettséget nem igénylő foglal­kozásnak csak azok által tartatik, kik a mezei gazdászatban az ekén s az eléje fogott ökrön kivül egyebet észrevenni nem tudnak, de hogy a végzett munkálatok sorrendje, azok minősége, a változó keresleti és kereskedelmi viszonyokhoz való alkal­mazkodás, továbbá a sokféle csapás ellen való vé­dekezés mennyi gondot, tapasztalatot és képzett­séget követelnek, beösmerni s a földmívelést nehéz mesterségül elfogadni vonakodnak. Pedig már régen elmúlt azon boldog korszak, melyben a földmívelés irigylendő foglalkozás vala, a mai szánalmas agrikole viszonyok mellett semmi alapja nincs azon illusiónak, melyen keresztül más foglalkozásúak a földmíves keserves kínlódását szemlélik; vagy illusiót ébresztő körülmény-e a 6 forintos búza-ár, a mezei gazdálkodáshoz vonzó-e például, hogy az időjárás szakadatlan rendellenes­ségei a növénytermelés elé évről-évre akadályokat gördítenek, vagy talán a munkások hiánya s drága­sága emeli a gazdálkodási kedvet; ezek mind olyan dolgok, melyek csakhamar desillusiót okoznak, mégis olyan fogalmak uralkodnak a mezei gazdálkodás felől, melyek ezt ideális foglalkozás gyanánt tün­tetik fel, pedig ha volt is valaha ehhez hasonló, . . . Ennek a gyönyörű özvegy menyecskének, Kit meg énekelni kevés ez az ének, A blatt a tizenkét darokk s a „whist" contó, Ugy forgott kezében, mint a pergő orsó. Sötét szempillái alól a fénysugár Ugy futkosott mint az égből a villám ár, S talán ez volt ol<a, hogy akaratlanul Megtudta gyékényén a szomszéd mit árul; S tán ez is okozt;i, hogy a szép „Couer dáma" Keze által került leginkább fogságba, Hogy a „huszonegyesi" ami pedig szégyen . . . Öreg „parthnerektől" ő fogta el szépen. „Contrára, recontrát" ő jelzett legtöbbször. S a „pagát ultimót" — esténként vagy ötször Oly szépen csipte meg, hogv a ki azt látta, Azt hívé, kezében, babonás a kártya. Az öreg nagybácsi csóválgatta fejét. Hogy oly sokszor látta futni a szerencsét Kezéből, amikor azt hitte . . . hogy fogja, S övé a nyereség — majd egy bankó boglya. Pedig hát nem ugy lett — más állott a résre, Tüskés is lett ezért az öreg sörénye, Az ókula alól ugy szórta a szikrát, Vélnéd — ha vón tüze — meggyujtna egy pipát. Ám az ifjú szomszéd az a kedves „párthner" Kinek égett szíve mint egy vulkán kráter S a ki a menyecskét — ma épen megkérte — Megleste, hogy a szél őket hogyan érte. De oly jámbor képet vágott az actusra, Hogy a szép menyecske — menten ujabb szuszra Elcsípte az öreg ,húszas" át . . . mi végett, Maga alól majd kirúgta a nagy széket, . . . Hát hiszen valljuk meg, — bár ártatlan néha — ma annak nevezni semmiképen sem lehet. De azon­kívül hogy nem sok gyönyörűséget nyújt a nagy fáradságon s elemi csapások okozta aggodalmon kivül, még az is rovására irandó, hogy megszűnt az, éj s nappali folytonos munkát kárpótló foglal­kozás lenni. Mig ezelőtt akkor is haszonnal záródott le a gazdálkodási üzlet évi mérlege, Ka a munka és tőkét szakképzettség nem támogatta, legfeljebb szorgalomra volt szükség, addig most már mind­ezeken kivül egy fontos tényező vált nélkülözhet­lenné: a mezei gazdálkodás minden pházisában otthonosságot biztosító gazdászati képzettség. E nél­kül a különben is drága tőke és munka nem hasz­nálhatók ki akként, hogy az eredmény plussából a minden oldalról föllépő igények kielégíthetők lennének. A felvilágosodottabb s a vagyonosabb osztály e képzettséget a saját erejéből is meg­szerezheti szakkönyvekből s a szakiskolákban, de az értelem alacsonyabb színvonalán álló földmíve­lők — s megyénk lakosságát főként ezek alkotják — csak á feladatának magaslatán úlló közkonoányzat által vezethetők a szükséges ismeretek igazi for­rásához s ezek segélyével a sok nemű igényt biz­tosító s a megpróbáltatások napjaiban oltalmat nyújtó mentsvár betetőzött falai köré. Szabolcsvármegye intéző körei mindenkor fel­ösmerték a nép bajait s tudtak orvosszert ajánlani ellenük; tudják bizonynyal azt is, hogy a község, állam s vármegye közterheit itt is épen azon föld­mívelők viselik, kik a mezei gazdálkodás jelen állásának megfelelő szakismeretek terén még na­gyon hátra vannak s hogy ennek következtében a vagyonosodás felé való haladásuk is csak csiga­léptekben történik. S ha elösmerik a megye bölcs intézői eme baj létezését, okvetlenül kezdeményezniük kell olyan intézkedéseket, melyek által azok remélhetőleg meg­szüntethetők. Egy oly intézményt akarok Szabolcsvármegye tisztelt vezéreinek mindig fogékony figyelmükbe Mégis csak boszantó, ha sűrű a tréfa, Pipacs lesz az ember . . . küzködik hiába, Kifortyan, mi bent van a láda fiába. Öreg „spillerekkel" nehéz már a móres, Tudni kell a „cottát" s a „tempó* miből lesz, Rossz „hivás" rossz „sláger", kiviszi sodrából S kibúvik a mérge a bekötött zsákból. A kedves bácsit is elönté a méreg, S olyan lett az arcza, mint a ránezos kéreg, Zamatos pipája a szikrát ugy szórta . . . Mintha csak a Vezúv fűtött vón alóla. Majd ketté harapta azt a szép szopókát, A melyhez hasonlót fényesebbet, hókát, Adler intézete aligha szállított, — Hiszen borostyánja — megért száz forintot. De lenyelte mérgét, és a pipa füstöt, Pedig a kebde zihált, s mint egy üstöt Tele füsttel, gőzzel, vitte haza menten, „Rosszul vagyok!" — mondá — „jój'czakát szentem!" * * . Harmadnapra lehűlt a bácsi haragja S még alig hangzott el a délest*) harangja, Már ott volt, — már ott ült, s oly nehezen várta, Mikor kell osztani, s hogy jár ma a kártya. Mert hát az öreg is az utolsó „tour"-nál, Olyasmit vett észre, hogy a szép Ilus-nál kz az égó szempár ... ide ... oda kacsint S innen a sok „fogás" „contra" alkalmasint De el nem árulta azt az édes titkot, A melyért magában, elölt annyi szitkot, Várta a társakat bárány türelemmel . . . S megivott kínjában — vizet — egy üveggel. *) A délutíni 2 órai imára való harangozás. áiiiuiiklioz negyed iv hivatalos melléklet van csatolva.

Next

/
Thumbnails
Contents