Nyírvidék, 1888 (9. évfolyam, 1-53. szám)

1888-03-25 / 13. szám

„Nyirvidék" IX-dik évfolyama, Nyíregyháza, 1888. márczius 4

. 3-ik szám UZIHSÍI.Í ÍÜKTKSITO. A „NYIRVIDÉK" melléklete. A „FELSO-TISZAVIDEKI GAZDASÁGI EGYESÜLET" HIVATALOS KÖZLÖNYE. A rétek és legelök ápolása és ja vitása. Az okszerű rétmívelésuek fontosságát már az ó korban is figyelemre méltatták, mert sok jelenség arra vall, hogy a régi Italicában és Spanyolországban már nagy értelmiséggel ápolták a réteket. Columella II. könyvében kiváló szakértelemmel tárgyalja a rétek ápolását és oly észszerű eljárásokat ajánl, amelyeknél jobbakat mai napság sem állithatnánk fel. 0 különösen a rétek ápolására fekteti a fősúlyt és számukra nem annyira munkát, mint inkább gondos és figyelmes ápolást követel: „Cultus pratorum autem magis curae quam laboris est." — A már évezredek óta gondos fejlődésben részesülő rétmívelés ugyancsak Olaszország felső részében jelenleg is oly magas fokon áll, hogy különösen * a vizöntözési munkálatokat illetőleg a Poo folyó mentén alkalmazott öntözési és rétmivelési rendszereket méltán a legelső, ilynemű nagyobb vállalatok közé lehet sorolni, melyek a világon valaha létesültek. A rétinivelés fontosságára rali azon tény is, hogy a marhatenyésztés mindazon országokban és vidékeken a legfejlettebb, amelyek már természettől fogva bővelkednek dús legelők vagy bő rétekben, vagy ahol az emberi kéz ily területeket mesterséges uton létesített. Igy van ez kicsinyben is, mert a marhatenyésztés legbiztosabb alapját leli azon gazdaságokban, melyekben elegendő rétek és legelők vannak, vagyis ahol a talaj a szükségelt nedvességet már magában foglalja természetes fekvésénél fogva, vagy pedig ahol a szükséges nedvességet mesterséges uton kívülről kapja. Ezen szerencsés helyzetben vannak a nedves völgyekben vagy lejtős szántóföldek alatt elterülő rétek; továbbá a nedves éghajlatú vidékeken előforduló és az öntözésre berendezett területek. Mindezen rétek termése rendes körülmények közt biztos és kielégítő, de nem úgy a száraz fekvésű réteké és legkevésbé a mi szárazságra, hajlandó éghajlatunk alatt. A nem alagcsövezett rétek ápolása első sorban arra irányuljon, hogy a fölösleges viz lecsapolására szükségelt árkok tisztán és jókarbau tartassanak, nehogy a fölösleges viz lefolyásának megnehezítése folytán elposványosodás álljon be, aminek megszüntetése későbben aránytalanul több költséggel járna. A szorgos gazda tehát miuden évben, de különösen őszszel és tavaszszal kitisztítja az árkokat; az árokból kidobott iszapot azonban nem hagyja halomra rakva az árokpart mentén — amint az általános szokás — hanem megszáradása után, az árok mindkét oldalán vékony rétegben elteregetteti Az árkokból kiemelt földtömegnek a partokon való meghagyása egyáltalán nem eléggé kárhoztató eljárás, mert az összegyülemlő föld az árok egyik oldalán a fölösleges viz levezetését nagyobb esőzéseknél mindig meggátolja, az ennek folytán képződött tócsák pedig a túlságos nedvességet nem kedvelő értékesebb füveket kiölik, az amúgyis csekély értékkel biró úgynevezett savanyufüvek elszaporodását előmozdítják. A jó rét kellékei közé tartozik továbbá a felületnek rónasága, ami nemcsak a munkát könnyíti meg, hanem a réti széna minőségére nézve is kihatással van. Első sorban szükséges, hogy a rét felületén minden évben a keletkezett vakoudturások és bangyabolyok eltávolitassanak; az itt ott mutatkozó mélyedések, melyek vízállások képződésére adnak alkalmat, kapa, lapít és gereblye segítségével máshonnan felhordott földdel kitöltessenek. Ezen kitöltött helyek begyepesitését egyszerűen úgy végezik, hogy az illető helyről előbb eltávolított gyepet téglaalakokbari a felhordott területen ismét összeillesztik, lehetőleg hozzányomatva, vagy pedig mesterséges uton fűmaggal is bevetik. A vakoudturások eltávolítása, illetve elteregetése frissen keletkezett túrásoknál a minden gazdaságban legalább is hírből ismert rétgyaluval történhetik ősszel és tavasszal; ha pedig ezen túrások már begyepesedtek volna, amint ezt számtalanszor tapasztalhatjuk, akkor már csakis ásó és kapa segélyével távolithatók el; ugyanis keresztben és hosszában átszeljük a gyepet, az alatta levő földet a kapával kiveszsziik, a réten szétszórjuk : a föld kikaparásánál félrehajtott gyepet p~'dig ismét gondosan összeillesztjük és lesulykoljuk. A liaugyabo!yok széthányása is legczélszerüebben ősszel teendő. mert ez esetben télen át a hangyák a hideg talajban tönkremennek. Különösen sok alkalmatlanságot okoz a számos rovar, de leginkább a cserebogár álczáinak (pajorok) elpusztítását erélyesen folytató és ez által hasznos vakondok azon réteken, amelyek az erdők szélén terülnek el, ott különösen iparkodni kell a túrásokat minél előbb a rétgyaluval vagy ennek hiányában nehezékekkel megerősítendő boronákkal szétszórni és az esetleg igen nagy számban mutatkozó vakondokat —• különösen nedves években — összefogdosni. Száraz években azonban, amidőn legtöbb kárt okoz a cserebogár álczája, kimélni kell őket. Mindazon réteken, amelyek talaja igen fel volna turkálva, szükséges leend a boronálás után még a hengerezés is, mely különösen laza talajú réteknél fog igen hasznosnak bizonyulni. A rétek boronálására legalkalinatosabbak a lánczborouák melyek közül mint kiváló jó szerkezetű eszközöket fölemiitjük a Laake-, Hovward- és a Kastner-féle lánczboronákat; ezek közül különösen az utóbbit dicsérik. A hajlékony lánczboronák egyes aczéltagokból vannak összeállítva, mely tagok daczára annak, hogy miuden egyes rész mozgékony, nem bonyolódhadtnak össze; a kemény aczélból "készült fogak pedig, melyek hegyei hátrafelé görbítettek s egyik oldalon hosszabbak mint a másikon, a talaj felületéhez simulnak s ezt lehetőleg miudeu'ütt érintik. Ezen boronáknak a merev boronák fölött tehát nagy az előnyük a rétmivelésnél. A rétinivelésre különösen alkalmatos eszkőz az összetett rétmivelő, mely több eszköznek combinatiója. Elől jár a rétmivelő, mely első keresztgerendájáu kis túrókapákkal, a másodikon A alakú gyalukésekkel és két hátsó gerendáján pedig boronafogakkal van fölszerelve. A rétmivelő után egy lánczborona vau kapcsolva, mely egy köunyü fahengert vontat maga után. Ezen összetett eszköz lehető tökéletes muukát végez, mert egyideileg túr, gyalul, boronál és hengerez, sok időt és muukaerőt takarít meg s egy pár erős vouómarhával is továbbitható. Az erélyes borouálással leginkább az elmohosodott réteknek javítását czélozzuk. Az elmohosodott rétek ugyauis túlságosan nedves helyeken keletkeznek, hol hiányzik a világosság és ahol szegény a talaj. A mohos rétek először is éles boronákkal jól megmunkáltatnak, keresztben és hosszában, amely alkalommal a kitépett mohdarabok összegyűjtetnek; ezek után pedig vagy faliamuval, vagy pedig homokos földdel 6%» vastagságnyira meghordatnak, A következő eljárás különösen jónak bizonyult: Homok- vagy homokos talaj egy halomra hordatik össze, és ez lehetőleg mindennap trágyalével megöntöztetik. Ajánlatos a trágyalére trágyagipszet is hinteni, a fejlődő ammoniak lekötése czéljából. Az igy kezelt homokrakás lapát és kapával minden héten egyszer jól átdolgoztatik; egy hónap múlva már az elmohosodott területre hordható, ahol 5—6 % vastag rétegben elterittetik. A homok már súlya folytán is lenyomja a mohát, ezt a világosságtól és levegőtől elzárja, míg a felhordott és trágyalével vegyitett talajban foglalt trágyaanyagok kedvezőleg hatnak a jó füvek növekedésére, úgy, hogy ezek buja fejlődésükkel elölik a mohát. Igen hathatós szert képez a mohának elpusztítására a kainittal való trágyázás is, amelynek okszerű alkalmazásáról alább bővebben fogunk megemlékezni. A mohképződés veszélyein kivül réteinket számos esetben mocsárnövények és füvek képződése is fenyegeti, melyekkel szemben a mezőgazda csak úgy védekezhetik, ha a képződésükre okot adott rüregben, ha egy darabig még élősködik és szaporodik is, a talaj mechanikai hatása folytán, mert ez vándorlásának útját állja és a szükséges tápanyagot elvonja, mihamarabb elpusztul. Az ily természetű homoktalaj és a kötött talajnemek között, igen természetesen, számos átmenet létezik és igy vannak oly homokos talajok is, melyekben a filloxera képes ugyan megélni, de annyira, hogy a szőlőt tönkre tegye, a fentebb felhozott talajtulajdonságokn&l fogra, még sem szaporodhatik. A fílloxera szempontjából nem mind immunua homok az, a mit Bokán annak tartanak. Ha valamely homoktól azt várjuk, hogy benne a fílloxera ne pusztítson és igy meg sem élhessen, akkor annak valóságos futó, még pedig kvarcz-homoknak kell lenni. Nem elég e czélra a homokban egyszerűen csak a sósavban oldható és oldhatlan alkatrészeket meghatározni, mert túlnyomó mennyiségben lehetnek benne olyan alkatrészek is, melyek sósavban nem oldhatók ugyan (pl. földp&t, csillám stb. stb.), de azért a homok immunitását még sem biztosítják. Szükségesnek tartom már itt megemlíteni, hogy különös gondot igényel az immunus homoktalajok trágyázása. Állati trágyát e czélra nem, vagy legalább is csak nagy vigyázattal és mérsékelten szabad alkalmazni, mert e trágyák idővel a talajt humózussá teszik s megfosztják az immunitást okozó laza fizikai alkattól. Szembe szökő példát észleltek e részben a minisztérium által az 1886-ik évben francziaországi tanulmányútra kiküldött szakközegek Aignez-Mortes környékén, hol a legbujabban tenyésző gazdag homoki szőlők közepette egy teljesen elpusztult táblát találtak. Kérdésükre: mi lehet ennek az oka ? azt a felvilágosítást nyerték, hogy A „GAZDASÁGI ÉETESITÖ" TÁRC2ÁJA, Hazai szölöszetiinkröl és a filloxeráról. (Felolvastatott a magyar gazdák társas-körének 18S8. január 19-éj tartott felolvasó sstélyén.) (Folytatás.) Hazai viszonyaink között határozottan nagyobb fontosságot kell tulajdonitanunk: Az immuuus homoktalajok betelepítésének és mivelésének. Az erre alkalmas futóhomoknak fillokszeramentesitő-képességét a lefolyt évek tapasztalatai már is igazolják. Hogy a kellő kvarcz-tartalmu homoktalajjal biró szőlők a filokszera pusztításaitól csakugyan mentesek maradnak, ez elvitázhatlan tény, amelyet az eddigi kísérletek és gyakorlati tapasztalatok mindenütt egyaránt megerősítenek. Ezt szem előtt tartva, a gyakorlatban nagy fontossággal bír annak a kérdésnek eldöntése, hogy mi képezi tehát a filoxeramentes homoktalajnak tulajdonképeni kri teriumát? és hogy mi féle módon lehet valamely homok talaj filokx«ramentesitő-képességét már a priori meghatározni? A francziaországi vizsgálatokból, mint tudjuk, az derült ki, hogy az olyan homokban, a aely legalább 70%, kvarczot tartalmaz, a filoxera nem képes megélni. Ezt igazolták eddig saját tapasztalataink is és ezért erre támaszkodva, a homoktalajok megítélésénél eddig ezen tulajdonságot vettük irányadónak. A hézagok hiányának és a kvarcz élességének köszönheti a homok azt a becses tulajdonságát, hogy benne a filoxera még ha készakarva belevitetik is, sem kifelé, sem befelé haladni nem képes és előbb-utóbb kiveszni kénytelen. A homok immunitásáról legnagyobb bizonyságot szolgáltat azon tény, hogy a gyökeres veszőkön felismert parasiták a szőlőnek homokba történt elültetése után, egyedül a főtörzsön voltak szemlélhetők, hol már eredetileg megfészkelték magukat, mig a homoktalajban fejlődött gyökerek tökéletesen tiszták és épek voltak és elegendő tápanyagot biztosítottak a szőlő fejlődésére, ugy hogy annak tenyészete külsőleg a legcsekélyebb elmaradást sem tüntette fel. Az e tárgyban megejtett kísérletek igazolták, hogy az immunus homoktalajban levő szemcsék minden üreget egyenlőon betöltenek, a talaj bizonyos mélységében egyenletes nyomás alatt állnak, s annak egyes részei enuélfogva szárazságban nem repedezhetnek meg; holott a kötött talajnemekben kissebbnagyobb repedések támadnak, s a növények gyökerei növekedésük alkalmával a repedések irányában haladván, önmaguk is hozzájárulnak az eféle repedések előidézéséhez. Ha pedig a talaj nem simul szorosan a gyökerekhez, elkerülhetleu as: üregeckék képződése és igy a filloxera szabad mozgását mi sem gátolván, az létét minden irányban képes biztosítani. Mindenki, a ki filloxerás szőlők vizsgálásával foglalkozott, tapasztalhatta, hogy a filloxira soha sem található a gyökerek azon részán, a melyre a föld teljesen oda tapad, illetőleg a melyre az egész erejével nyomást gyakorol, hanem hogy az mindig oly helyeken észlelhető, a melyről a földrészecíkék magoktól leválnak vagy könynyen leválaszthatók. Az homoktalajba a gyökerek körül eféle üregecskék nein támadhatnak, mert a homokszemcsék mindenütt egyenletesen hozzásimulnak a gyökerekhez. Ez az oka tehát annak, hogy ha homoktalajba filloxerás gyökeret ültetünk is be, a filloxera a neki jutott té-