Nyírvidék, 1888 (9. évfolyam, 1-53. szám)

1888-12-02 / 49. szám

I. Melléklet a „Myirvtdék" 1888. 49-ik számához. 3 sen is fölmenő veszteség volt a magyarságra né/ve. Reményünk lehet hozzá, hogy a regále-jogok megváltásával a birtokosok kezébe folyó tóke helyesen fog felhasználtatni és sokkal nagyobb gazdasági eredményeket fog létrehozni, miut a nagy részben kárbaveszett földváltság. Lehet-e a lelkész miutagazila? Felolvastatott a f.-szabolc«i ev. r«f. pipi egylet 188S uov. 28-ín tartott gyűlésében. Közművelődés, okszerű gazdálkodás, ipír, kereske delem, a nemzeti életfejlődésnek eme hataimas, nélkülözhetetlen tényezői, a közel múltban tagadhatatlanul nagyon sokat haladtak hazánkban. Óh, de más oldalról ki az, aki el ne ismerné, hogy ínég nagyon messze vagyunk a haladás azon fokától, amelyen állanunk kellene. Ki ne látná azért édes örömmel, midőn egy-egy buzgó ember ugész lelkesedéssel odaáll egyik, avagy másik még mindég igen mély s tátongó seb felé s annak orvoslására gyógyító Irt ajánl. És a seb, lassan bár, de nap ról-napra heged, mert a tudomány világa, épsn ugy, mint a világító testek kiáradó fénysugára, feltartóztathatatlanul halad tova; gyűrűzete folyvást tágasabb tért kerit be, legyőzve az elé tornyosuló akadályokat. Az óletküzdelem, a létért való harcz, mindnyájunkra nehéz teher gyanánt nyomakodik. E küzdelemben magasabb czélok felé törni, azoknak áldozatokat hozni, midőn csaknem eltörik szájunkban a kenyér botja, nem óriási feladat-e? És ki tagadhatja, hogy a magyar nemzet a maga egészében, daczára ama nagy nemzeti átalakulásoknak, melyek áradatábau megállani is nehéz volt: ez óriási feladatnak becsülettel eleget tett. Még itt azonban megállapodni nem lehet, nem szabad. Keresnünk kell az utakat, módokat a tovább haladásra. Épen e magasztos eszmétől áthatva, Cserháti Sándor m.-óvári gazdasági akadémiai tanár, folyó 1888. évi február 6-án a „Gazdakör"-ben arról értekezett: „Mi módon lehetne a kisbirtokosok között az okszerű gazdái kodást legsikeresebben terjeszteni?" Kit ne érdekelne közülünk, lelkészek közül e iniudnyájunkta oly igen közel fekvő kérdés? Hiszen mi is, egyen-egyen, épen a kisbirtokosok kö/.ó tartozunk, nemcsak, hanetn oda tartoznak híveink is, akiknek a lelkiek mellett — ha gyarló tehetségünk engedi — mi anyagi előrehaladását is szives készséggel szolgáljuk. De még érdekesebbé teszi ránk nézve e kérdést az, hogy Cserháti, emiitett értekezésében végeredményül azt mondja, hogy az okszerű gazdálkodás apostolainak első sorban a falusi papoknak kell lenni, sőt e végből óhajtja, hogy a papneveldékben a gazdasági enciklopédia egy éven keresztül, hetenként 6 órán, tanittassék, annyival is inkább, mivel a lelkészek javadalmát, a legnagyobb részben, földbirtok képezi, minek folytán saját érdekük kívánja, hogy a javalmazásukra szolgáló tőke lehető kihasználására is képesítve legyenek. Ujabb időben egész divattá vált, — megengedem, hogy régibb időbeu is ugy volt — hogy bármely társadalmi kérdés gyakorlati életbe való átvitele jón szóba, az reánk, lelkészekre és elmaradhatatlan társainkra, a tanítókra utaltatik. Bizonyára nagy örömünkre szolgálna, ha olyan univerzális zsenik, illetve ezermesterek lehetnénk, hogy amaz általunk egyáltalaban nem kicsinyelt czélok mindenikének hű munkatársai lehetnénk. Általánosan tudott dolog, hogy a nagy közöusógnek az felőlünk a vélekedése, hogy a lelkészt, nem kötvén le semmi hivatalos óra, a mint reggeli imáját, vagy miséjét elvégezte, ha szántóföldére nem megy, csak a tétlenség párnáján heverész. Nem úgy uraim! Ennyiért nem érdemeinők meg a mindennapi kenyeret. Elég szégyen rajtunk, hogy ilyen Nem lett a per-patvar a bunda sorából Egy egész törvényszék fordult ki sarkából, Nógatták, biztatták a járás csendbiztost De a delinquesről. . . csak nem tudtak biztost. Hogy aztán a „csárdás* bele avatkozott . . . S beszüntetni a pert jónak mutatkozott Hát „ad aeta" tessék, azt mondván okosan . . . A „főkötő* perre rosz idő jár mostan. Beszüntette a pert a szép nagyságos ur A ki a bokorból kiugrott . . . mint a nyul A ki ugy niegijjedt szagolni a myrhát Hogy már alig várta, vihesse az irhát. Mert hát. . . vala neki szép kis felesége Kedves egy teremtés, kit szeretve félve, A kivel csak hamar, anyóssa is kérte . . . Élméne lakni egy magasabb vidékre. ... A csárdás egy kissé morogott, dohogott. Rávették nehezen, ne tegyen bolondot . Hiszen tulajdonkép nem is történt semmi, Nógatták, biztatták, hol amúgy, imigyen Megkapja a csárdát három évre ingyen, „No ez már numerus! igy dünnyög az apjok, Ennek már örülök, hát még majd az anvjok* * * * A Zajgasd szó aztán idő haladtával „Zajgató'-nak maradt, és a kis csárdánál Még soká mulattak azok a legények A kikről mint mondám — fenn maradt ez ének. Innen vette nevét a „Zajgató" csárda Mely ugy el van hagyva, mint egy szegény árva, Még ott áll a dombon, a Nánási — útban Porladozik mig majd elnyugszik ... az úrban. • * * A tőrvényszék egyik pajkos juris tagja Vlr piros tentávai a per csomójára. Az alábbi pár sort karmolta fel szépen A melynek értelme hangzik ilyen képen: „Szép menyecskének ha szeme közzé nézel „Vigyázz meg ne bomolj! mert hát apró pénzzel "Fizetnek ki érte, s mint isten a „ráczot* .Kiporolnak szépen . . . mint ócska mattráczot". Közli: Galánffy I< jos. felőlünk a vélekedés. Ha mi, valódi pipok, lelki atyák akarunk lenni, — a mi pedig, elvitázhatlanul, elsó sorban levő kötelességüuk, — bizony talaluuk elég dolgot, ha a napot a szántóföldön nem töltjük is. A mi ekénknek, mindenek előtt az „igének" kell lenni; s bizony van kőkeméuy szív elég, melyet hasogatnunk kell. S ha a leglelkiismeretesebben muu'kálkoduuk is, hogy e talajt jó termő földdé tegyük, hányszor kell siralommal látounk, hogy az általunk elvetett tisztabüzát, gvom és tövis veri fel. Gondolkozzunk csak egy kissé! Sajátságos pálya ez a pipi pálya, ha mi igazán valláserkölcsi tauitók s példaadók akaruuk lenni. Itt járni a földön s leküzdeni mindeneket, a mi földi embernek lenni s lerázni azt a mi emberi; élni a világban, a világba való elmerülés nélkül; lelkeket halászni a bűnök tengerén örvénybe jutás nélkül; a föld savóuak lenni e megizetlenült világban; a világ világosságának lenni a lelki sötétségében; beolvadni a hivek közé ugy, hogy a mi azokuak fáj, a lelkésznek százszorosau fájjon; a mi azoknak örömet okoz igazán, örüljön annak az ó lelke is, szeretetének melegével áthatni azokat egyen egyen ; hitének fényével bevilágítani a tévelygők utait; felemelni az elesetteket; bátorítani a csüggedőket; enyhitő balzsamot csepegtetni a fájó sebekre .... Beh nagy, beh nehéz dolgok ezek, istenem! S íme, daczára mindezeknek, a követelményeknek napról-uapra növekesznek velünk szemben. A tudomány minden téren óriási lépésekkel halad. Varázstűkrének fénysugára az emberi társadalom minden rétegébe beszóródik s a legnagyobb részt megzavarja, káprázatba ejti; a midőn aztán, minden alap uélkül, a körülményekkel számot nem vetve, igyekszik az az által támasztott vágyait, igényeit kielégíteni Éppen ennek következménye már az anyagi érdekeknek mód nélkül való hajhászása, mely lázas tevékenység, a társadalomról a vallás-erkölcsi élet kellemes zománczát letörölte; mert tagadhatatlan, hogy a valláshoz, az egyházhoz való ragaszkodás meglazult. Hányszor halljuk ugy műveltebb, iniut egészeu műveletlen lelkű embernek ajakáról, a mint igy ítél szívében: „Nincsen Isteu* ; a melyre bizony teljes joggal kiálthatjuk vissza a szentírás eme szavait: „Olyan isteneknek szolgáltok, melyeket emberi kéz csinált." (V. Móz. 4 28.) Pedig megvagyou irva: „A csinált isten semmit sem használ." (Ézsaiás 44. 10.) „Megszégyenülnek azok, kik a bálványoknak azt mondják : Ti vagytok a mi istenünk.* (Ézsaiás 42. 17.) Ezért mondja Samassa tudós egri érsek, f évi okt. 23 áu, a kor uralkodó eszméiről és a papság feladatáról tartott, nagyszabású beszédében: „Krisztus hitének védelmében szeut és nagy érdekek követelik fáradhatlan munkánkat; ós csak aunál éberebb gondosságra, szívósabb buzgalomra kell serkennünk, ininól nagyobb akadályokat gördit törekveseiuk elé korunk tudatlansága. Hogyan? tudatlansága a kornak, mely a tudományok művelésében valamennyi korszakot túlszárnyal? Hát e század nem a tudományos fölvilágosultság százada? Hát nem pezseg mindenütt a tudományos törekvések versenye? Hát nem látjuk a közoktatásra fordított roppant pénzáldozatokat? Nem látjuk a nevelészet ezer nemű ügyességeit, hogy a leglomhább elmékben is felébredjen a tanulási kedv? Nem lep meg napról-uapra, ujabb, csodás vívmányaival, a tudományok haladása? Nein kell-e elismeréssel adóznak ama vezér férfiaknak, kik a tudományosság igazi hasznáuak s javának tudatától áthatva, oly hőn buzgólkoduak az oktatás fejlesztésén?" „És mégis, uem volt korszak, hol a legmagasabb eszmék, az emberiség legföuségesebb eszményei körül, oly tudatlanság uralkodott volna, mint ma. Még a legkiválóbbak is alig vaunak tul azokban az ellemieken. Torzképet alkottak maguknak a vallásról s az ellen irányul minden támadásuk, zajgásuk Küzdeni velők nem könuyü. Elmosódó általános tételekkel lépnek föl; a vallásról csak felületes, vagy alapjában téves fogalmakkal birnak; előbb tudatlanságukat kell elhárítanunk, és csak akkor ragadhatjuk meg magukat, téves tanaikat." „A küzdelem azonban csak akkor lesz sikeres, ha a pap kiváló tudományossággal, feddhetlen jámborság gal életszentséggel, a közüdvért mindent elvistlni, min dent megtenni kész erős lélekkel száll ki a sikra(Egyetértés, 1888. okt. 24.) A kath. főpap eme szavai lehetetlen, hogy meg ne ragadják a mi lelkünket is. A tudomány fénye által elvakult szemek, az emberi szivet, lelket legközvetlenebbül érdeklő dolgokban, valóban nagyon sok esetben nem látnak tisztán; homályos képzeteket alkotnak éppen a vallásbeli fogalmak felől; sót vannak sokau, kik értelmi fejlettségüknél fogva, kiuőtteknek hiszik magukat a vallásos eszmék köréből, mint az ifjú a gyermekmesék világából. Ezek azonban' tagadhatatlanul, csak látszólag művelt emberek, mert egy valódi tudományos fó, a ki a világrend örök törvényeiuek mérhetetlen bölcseségébe belemélyedni tud; a ki gondolkozó észszol áll meg akár egy picziuy virág gyöuyörtkeltó hímzett szirma, akár a porszemparáuyok végtelenségéből, megfoghatatlan titokzatossággal alkotott óriás hegyek fölött ; vagy szemléli ugy a legkisebb, mint a legnagyobb élő lényeket, melyek az atomparányok milliárdjaiból oly végnélküli bölcseséggel vannak alkotva, hogy azoknak csak legcsekélyebb szervecskéje is bámulatba ejt; avagy leborul az emberi szellem csodás alkotásai elótt, melyek mind ama titokszerü lény sugalata folytáu állottak elő, a ki Mózesnek az égő csipkebokorbau megjelent: lehetetlen hogy meg ne zendüljön ajakán az ének: „Ha elmémmel felhágok, e számtalan világok roppant alkotmányába: ott látom valójába mgy voltát a Teremtőnek ' — Igen a valódi tudományos fő sohasem fogja lelkéből száműzni a vallásos érzelmeket, melyek ugy fakadnak fel abbau mint jóizü, üditó forrás ; s a ki nem érzi azzal az örök erővel, örök hatalommal, végnélküli jósággal való szoros egybeköttetést, habár minden szempillantásban élvezi drága adományait; az a tudományt csak felületesen kóstolta meg. Mert elévülhetetlenül igazak a hires angol bölcsésznek, Baconnak csaknem 300 évvel ez elótt mondott eme szavai: „Philosophia, obiter libata abduat a deo; sed p'.enius hausta reducit ad deum." (A bölcsészet, felületesen kóstolva eltávolít istentől: de teljesen kiürítve isteuhez vezet.) Már pedig, hogy a nagy többség a tudományt csak felületesen kóstolta ineg, mutatja a vallás iránt való általános közönvöiségét az egyháztársadalmi élet iránt való érdektelenség. Nagy és nehéz feladat az ilyen elmékben, a tudomány és a vallás feltisztult igazságai között a megzavart egyensúlyt helyreállítani. Es a feladat pedig első helyen mi reánk lelkészekre vár, mely elól nekünk kitéruünk nemcsak hogy netn lehet, de betölteni, hivatásszerű szent kötelességünk; sőt a mint Samassa érsek mondja — a mint azt már fentebb idéztem is — .kiváló tudományossággal, feddhetetlen jámborsággal s életszentségge

1, a közüdvórt mindent megtenni, miudent elviselni kész erős lélekkel kell sikra szállauunk." Ki az közülünk, a ki nem lehorgasztott, csüggeteg fővel hallga ja e szavak lelkére nehezedő igazságait.? llogyau tehessünk e mindeu emberi erót igénybevevő kívánalmaknak eleget mi, a kiknek, hogy megélhessünk, kevés kivétellel oda kell görbeduünk a kapa s kasza fölé, hol lelkünkre, szemüukre mely sötétség borul s csak mint egy sűrű ködfelhóu át látjuk a magasba hívogató ideál fei-felcsillámló fénysugarát. De, szeretett lelkésztársaim! az igék, melyeket Jézus tanítványaihoz intézett, uekünk is hangzanak: „Ha valaki akar én utánam jőnui, tagadja meg magát és vegye fel az ó keresztjét és kövessen engemet." (Máté 16,24.) Igen, vegyük fel a keresztet! Nézzük azt a bölcsességet, melyet a hosszú időn át folyvást tökélyesbüló tudomáuy sem volt képes elhoinályositaui, pedig aiua világ világossága, KÍ azt elszülte volt, ezeket mondja magáról: „A rókáknak vau barlangjok, az égi madaraknak fészkök, de az ember fiának nincsen a hová fejét lehajtsa." (Luk. 9.58) Nézzük a mi nagy mesterünket, a ki az életnek legszéditőbb magasságait és mélységeit megjárta volt; a ki életét adta mi érettünk, hogy inegtartassuuk az örök életre; uézzük : és bármily keserű körülmények közé sodorjou bennüuket az élet — és a sors viszontagsága, ő beuue, a ki a legkeserübbeket is ingadozás nélkül átélte volt, mindig biztató és megnyugtató példányképre találuuk. Isten az egész világegyetemet beöleli. Ez eszmének megfelelőleg alkotta meg Jézus az ő soha el nem évülő vallasreudszerét. Ha mi e vallásrendszernek hű munkásai akarunk lenni, az emberi társadalmi élet miudén éles nyilatkozatát, munkakörének rugóit s az érzelmekre való befolyását is ismernünk kell, vagyis, emberileg, nekünk is magunkba kell öleluüuk azt a világegyetemet, amely bennünket környez. Nem elég csak a tudományok régióiba emelkednünk, hanem itt kell járnunk a földön, belemerülnünk a gyakorlati életbe, hogy azt a mi munkás életünkkel, becsületes szorgalmunkkal megszenteljük s magunkat abbau is például állítsuk, mert bizonynyal cselekedeteinkkel fogunk bármely, híveink boldogságát előmozdítani czélzó igazságot leghathatósabban prédikálni. Bármennyire ellentétesnek látszik is azért a velünk szemben fennálló és elvitázhatatlan tudományos követelményekkel szemben Cserhátinak amaz egészen újszerű elénk tűzött feladata, hogy mi a jelenlegi gazdasági válság között immár égető szükséggé vált okszerű gazdálkodásuak is apostolai legyünk, mindazáltal lehetetlen azt magunktól elodáznunk. Bizouynyal a mai körülmények között mi is rá vagyunk utalva a földmivelésre. Kényszerít arra a mindennapi kenyér. Csak előnyünkre szolgál azért, ha a gazdasági technika folyvást gyarapodó vívmányaira is kiterjesztjük tigyelinünket s magunk ós híveink javának előmozdítása czéljából lehetőleg hasznosítjuk azokat. Itt azonbau nagyon el kell találnuuk a középutat, nehogy felettébb belemerüljünk a gazdálkodásba, szellemi előhaladásunk rovására, mert ha lelkünkben hamu képződik a nem táplálkozó tűz felett, osztályrészünk ez a lesújtó kritika leend: földhöz tapadt, rusztikus pap az, amelytől pedig óvjon meg bennünket a kegyeletek istene! „Fo", vagy más néven Buddha, a brahmanizmus reformátora, a róla nevezett buddhaizmus megalapítója, — amint szent könyveikbeu irva van — „550 alakban létezett s mindegyik megtestesülésében feláldozta magát Báránynyá lett a tigris, galambbá a sólyom és nyúllá az éhes vadász számára. (Páris Amerikában 139. 1.) Sajátos, szellemes kifejezése ez a Kr. e. 6-ik századból fennmaradt szent hagyomány azou igényeknek, melyek a vallás szolgái iránt tápláltattak s ma is tápláltatnak. És e sajátos kifejezésben benne van nemcsak amaz igények nagysága, hanem elodázhatatlan szükségszerűsége is. Épen azért ama kiváualmakat. amelyekkel Cserháti elénk állott, amelyek munkálkodásunkat ugy magunkra mint híveinkre nézve a legéletbevágóbb kérdések szolgálatát kívánják állítani, t. i. hogy mi mint gazdálkodó emberek mintaképül szolgáljunk : a magam részéről a fentebb körvonalozott széleskörű tudományos igéuyek mellett is jogosultaknak kell elismernem. A legfenségesebb és legmagasztosabb munkakör ez, amelyre minket az isteui kegyelem állított, de egyszersmind a legnehezebb is. Mindazáltal hordozzuk az igát, melyet a mi urunktól, Jézusunktól örököltüuk, s találjuk azt, mint ő, gyönyörűségesnek. Beismerem, hogy ama magasztos ideálok megvalósításával szemben az éu működésem — s bizony nagyon sokunké — csak eltűnő árnyék; de ha gyarló erővel is, ottan-ottan némi benső hivatással, amaz érintett, hivatalunkkal járó kötelességek teljes tudatában törünk a czél felé: nyugodtan zárhatjuk az örök álomra szeműuket, s jól esik hinnem, hogy nem az lesz reánk az ilélet, hogy haszoutalan szolgák valánk. Legyen velünk az Úr kegyelme! Vas Mihály, gégényi ev. ref lelkész. ÚJDONSÁGOK. — A Lónyay-csatorna felső szakasz iuak s az abba betorkoló nyíri csatornák alsó szakaszainak kitisztítására vonatkozólag a felső-szabolcsi tiszai ármentesiiő és belviz-levezető, valamint a nyirviz szabályozó-társulat között nézet eltérés merült fel; hasonlókép vitás kérdést képez a Lónyay-csatorna fenekének az eredetileg megállapított mélységre való kiemelése is, minek következtében a szóban levő tisztítási munkálatoknak kivitele eddig uem eszközöltetett. A közlekedésügyi miniszter