Nyírvidék, 1888 (9. évfolyam, 1-53. szám)
1888-06-17 / 25. szám
N Y I R V I D E K'«. A kezdő iparosok érdekében. A kormánynak és a társadalom kiválóbb férfiainak régóta nagy gondjok tárgyát képezi az a kérdés, mi módon lehetne a hajdan erős, de mindinkább pusztuló iparos osztály anyagi helyzetét tűrhetőbbé tenni, s megélhetését s némi jólétét is biztosítani. Nálunk Magyarországon tulajdonképen nincsen „munkás-kérdés", mint ahogy van az előrehaladottabb iparral biró országokban, ahol a gyári ipar teljesen uralkodik a kézmű-ipar felett, s millió munkás kezet foglalkoztat megszabott napi bérért Nekünk — Budapastet kivéve — alig vannak gyáraink, ezért nincs munkás-kérdésünk sem. De van iparos kérdésünk, melyet előbb-utóbb megoldásra kell vezetnünk Sok szó és sok tenta folyt már el ebben az ügyben. A panaszkodáson, tanácsadáson kivül azonban reális eredmény még eddig nem mutatkozott. Mégis mind általánosabbá válik a meggyőződés, — s már ez is eredmény-számba jöhet — hogy mindaddig, mig a „szabadverseny" elve fentartatik, az államtól alig lehet egyebet várni, mint a szabadság megóvását és biztosítását. Következőleg az iparos osztály anyagi helyzetének javulása egyedül magától az iparos osztálytól függ, s abból is kell annak kiindulni. Tagadhatlan bizonyítékát szolgáltatja ennek az élet is. Hisz számos iparossal találkozunk, kik nagyszámú iparos társaik közül egymaguk kiemelkedni tudtak, s virágzó üzlettel s igy elég jó móddal is birnak. Miért van ez ? Reájuk is ugyanaz a nap süt, ugyanazon törvények alatt, ugyanazon viszonyok között élnek, és a szerencse istenasszonyának manapság már nincsenek kiváltságos kegyeltjei, s ha azt mondjuk, hogy ez vagy amaz szerencsés, ez — ha valóban a dolgok mélyéig akarunk hatolni — csak azt jelenti, hogy a „szerencsés" nagyobb ügyeséggel, több szorgalommal, észszel és körültekintéssel rendezte be dolgait. Más szóval: kiki a maga szerencséjének kovácsa. Ama tanácsok közül, melyeket a szak- és napilapok fejtegetéseiben erre vonatkozólag oly sűrűen találunk, egy ragadta meg leginkább figyelmünket, a kezdő iparosok érdekében adott igen praktikus tanács arra nézve, miként gyűjtsenek tökét ifjú korukban a talán egész életre kiható önálló ipar íízéshez. Megérdemli, hogy a mi iparosaink is figyelembe vegyék s ameunyire lehet, megvalósítsák. Csaknem mindenütt egyenlő körülmények vannak arra nézve, — igy szól a tanács — bogy az iparos pályára lépő ember legkésőbb 17—18 éves korában segéddé lesz, önálló iparűzéshez pedig, aki ezt elérheti, rendesen csak 28—30 éves korában jut. Tehát^általánosságban 10 évet tölt mint segéd. Ennyi idő még a legszerényebb körülmények közt is elegendő oly kis tőke gyűjtésére, mely első alapját képezze az önálló iparűzésnek. Világos dolog, hogy ez a czél csak akkor érhető el, ha a tőke gyűjtése a 10 év alatt folytonos és megszakítás nélkül való, és ami fő, lépést tart a jövedelem nagyságával. Hogy ilynemű tőkegyűjtésre, — igy szól tovább a tanács — önerejéből, a magaszáutából, az A „NYlRVIDÉK" TÁRCZA.J A. f Halvány rózsa. Rózsabokor szép szeréoyen Éldegél a fa tövében ; Szóké leány öntöígeti, Simogatji, édesgeti. — Ha én kiesi rózsa volnék, Kedvesemre mosolyognék, Odatüzne kebelére, Soha mással nem cserélne. Rásimulva, hozzákötve Ott maradnék mindörökre, Rövid éltem, boldog éltem Menyországom lenne nékem 1 Feslik a kis rózsabimbó, Szép hilavány, ingá-bingó; Szőke leány leszakítja, Vele magát csinosítja. — Én Istenem, éa Istenem, Milyen édes a szerelem ! Vérem olyan forró, mintha Tűzzel volna elborítva. Szomjuságom bent úgy éget... Csak egy percznyi üdvösséget! Jer karomba, tárt karomba, Csókba vész az élet gondja... Rózsabokor hírvad, sárgul, Álmodozik jobb hazárul... Halavány kis rózsabimbó Mért vnlál oly ingó-bingó ? 1... V. J. életnek éppen ebben a szakában igen kevés ember képes, azt bizonyitani felesleges. A kiforratlan fiatal lélek kedélye a legtöbbnél még azt sem engedi meg, hogy a holnapra gondoljon, nem hogy az egész életre szóló jövőt szem előtt tartaná. De épen azért kellene le nem alkudható kötelességévé tenni az iparos segédeknek ezt a jövőrel való gondoskodást, módját ejtvén, hogy az iparos segéd már az első pillanattól kezdve kényte'en legyen keresetének bizonyos százalékát jövője oltárára áldozni Mondja ki az ipartestület, hogy minden mester csak oly feltétel alatt fogadhat föl segédet, ha ez beleegyezik, hogy heti keresményének — tegyük föl 10 százaléka visszatartassék, amit aztán a mester egy az ipartestület kebelében erre szervezendő pénztárba tartoznék bizonyos rövid időszakokban rendesen és hiány nélkül befizetni. Ez esetben például 10 forint heti kereset mellett az évi megtakarítás 50 forint, tiz év alatt 500 forint tőkének felelne meg, a kamatokat, mely szintén tekintélyes összegre rúgva, nem is számítva. S ha ez az iparossegéd-pénztár kapcsolatba hozatnék a tervben levő segély ügygyei, a segéd üzlete megnyitására még kölcsönt is kaphatna. Kisiparosnak a kezdetnél csak 1000 forint is oly alap, mely a legszebb jövőre nyit kilátást az üzlet dolgában. Az igaz, hogy ez a terv, melynek megvalósítása rendkívül emelné az iparos osztálynak nem csak anyagi, de társadalmi állását is, csak üdvös kényszer utján léphetne életbe DJ hiszen a magyar iparos osztály régi dicsősége is a kényszer alapján épült föl. És a kényszer mindég üdvös dolog akkor, amikor ez a kényszeritettnek kétségtelenül bebizonyított javára szolgál. Ajánljuk ez eszmét az ipartestület figyelmébe. A nyíregyházi vásárvám. Bárminemű oly terményekért, melylyek Nyíregyháza város területén, eladásra ki nem tétetnek, — hely pénz fizetésnek helye nincs, — igy vau megírva és a megye által megerősítve Nyíregyház város helypénz szedési árszabályzata. A gyakorlatban azonban ezt, sem a helypénz sze dési jog bérlők, sem a városi polgármesteri hivatal nem respektálják. A mult hónap 27-ikén Bergstein Adolf termény kereskedő Urnák két vaggon buza és rozs rakományt eladtam, s ezt N.-Kállóből vasúton küldtem el; de ezzel együtt eladtam 20 mm. tengerit is; ezt szekereu szállítottam a mult vasárnap a vevő ur magtárába. — Lsrakodás közben oda jött egy zsidó és 20 kr. helypénzt követelt; én megtagadtam a fizetést mint jogtalaut. — Később oda jött harmad magával, és a 20 kr. helypéuz fizetést egész karhatalommal követelték, sőt felső öltönyömet a szekérről el akarták vinni. Éa ezeu erőszaknak erőszakkal szegültem ellene, és követeltem hogy a kapitányi hivatal döntse el a kérdést. Bnnentüuk a kapitányi hivatalba, és kérdeztem, hogy oly szállítmányért, mely nem Nyíregyháza város területén adatik el, kell-e lielypéuzt fizetni ? A kapitány ur azt válaszolta határozottau, hogy nem kell. Azonban a helypénz szedő viperák nagyon henczegvén, oda utasított, hogy menjünk be a polgármester úrhoz, mivel ezen kérdésben végérvényesen a polgármester dönt. — Bementünk. — Ott a polgárSzeretö szívek. — Elbeszélés. Irta: Erdélyi Imre. — I. Te veled álmodtam lelkem gyönyörűsége, én édes meoyországom ! Olyan lohó, furcsa álom volt s az én szivem ugy repdesett örömében, olyan ittas volt a szerelemtől, boldogságtól, hogy alig bírtam el azt a véghetetlen gyö nyört. Azt h ttem, hogy férj és feleség vagyuuk. O-t ültünk egymás mellett a jó öreg ruganyos széken s átölelve tartám karcsú derekadat, szemeidből igyekeztem eltanulni, hogy milyen az a csillagragyogás. HUrakötött piros kendőd alól egy barua fürtöcske hullt alá márványaim! homlokodra, valami csintalan kis jószág pijzánk)dva kop'aod utána gömbölyű karjaival s olyan jóízűen kaczng, ha elfoghatja. Te elneveted magad s reám nézesz azzal a szeretettől sugárzó jóságos szemeiddd. A kis bohó követi tekinteted s másik kezével beleragad az apja szakálába, már minthogy az enyémbe; ugy el tud kaczaguí gyermeki pijkosságáu s mutatja piros aj :<a mosolygását a mamájának, — már minthogy neked. Éa valamit súgok a füledbe, te elp rulsz és azt mondod a te édes hangodon : — Eredj te csúnya em'ier ! Poreze hogy odább megyek — feléd, s egy c<ókot lopok ajkaidra, nehogy pedig az a kis csintalan jószág megharagudjék, őt is megcsókolom. Errd az'áa szent lesz a béke. Hátha még megaépesül ez a kis család, ez az én világom! Abban az örökké uyüisgő zajban olyan jól fo»om magam érezni, mert hiszen te leszesz kö/.peutja az én világomnak. Nini, hogy kitalálod a goadola'omat, én édJS szerelmem! Ne húzódjál el tőlem, jer, hajtsd keblemre fejed, olyan jól esik ezt az édes terhet viselni! I gí i igy t ölelj meg s engedd csókolnom azt a tiszta ajkat! Ugy-e bohó álmom volt én édes menyországom? O'J de hát ha megvalósulna ez az álo n és nem lenne többé balga remény! Látod, engem e gondolat is bolmester úrtól ismét ugyan azt kérdeztem, hogy kell-e helypénzt fizetni oly szállítmányért, mely Nyíregyház város területen eladásra ki téve nincs, hanem vidékről egyenesen a vevő magtárába szállíttatik. A polgármester ur mái' nem válaszolt a kérdésre egyenesen, hanem kitérőleg azt felelte, hogy ezen bérlők igen sokat fizetnek, s ha a város őket uem pártolja az ily kérdésekben, ugy nekiek minden vagyonuk elvesztésével meg kell bukniok. DJ az a 20 kr. különben is oly csekélység, bogy miatta szót tenni sem érdemes. — Erre feleltem : éu nem azt kérdeztem polgármester úrtól, hogy a bérlők sokat fizetnek-e? nyernek-e vagy vesztenek, hanem azt kérdeztem, hogy tartozom-e a 20 kr. helvpéuzt fizetni vagy uem ? Erre a polgármester ur azt válaszolta, hogy miutáu nem tudok szerződést mutatui fel, a mi igazolná azt, hogy a tengeri itt eladásra kitéve nem volt, hát csak fizessem ki a 20 kr. helypénzt. Ki fizettem. Már most bátor vagyok kérdezni a megye t. alispánját, hogy vau e tudomása arról, hogy Nyíregyház város hatósága, a megye által alkotott helypénz szedési szabályrendelet ellenére, a megye szállító polgárait ily jogtalan zsarolásnak dobja oda; nem csak, hanem ezeu zaklatást saját hatósági határozatával is szentesíti? Kérek minden további kételyt kizáró törvényes és erélyes intézkedést. Nagy-Kálló, 1888. junius 11. Pethö Zsigmond. Miért nehéz az élet? Nem csak azért, a mi a „Nyirvidék" 23. számában oly ritkító színekkel a nőkről állíttatik, azaz, azért is, de még más számtalan körülmény miatt. Kár, hogy közéletünk neves alakjai észre nem vették, hogy a nő hiúsága mellett vau egy igea nevezetes körülmény, mely az életet nehézzé teszi: a férfi könynyelmüsége és pazarló élete. Kétségtelen, hogy némely nők féktelen hiúsága koldusbotot adott már sok család kezébe, ós a férj becsületét tönkre tette. Nem kell a nagy társadalmi életet tekintenünk, hiszen kisebb társadalmunk is megdöbbentő példáit mutatja a női hiúság okozta anyagi és erkölcsi bukásnak. Mi itt, holnap amott látjuk, hogy a férfi hozzá nyúlt a kezelésre bizott péuzhez, s az okot az itélő világ e moudása magyarázna: keresd az asszonyt. — A féktelen hiúság, mely a közélet terén ruhában, ételben, bútorzatban mint kielégíthetetlen moloch botorul emészti a nemzeti közvagyont, csak egy élénk színes vonás a közélet tarka képén; mellette ott van a kártyás és pazarló férfi vonása is, ki egy ostoba kártya lapra oda tesz oly összeget, melyből százak élhetnének, és ezerek nyomor okozta szenvedése euyiiüUietne; ki az ősök becsülettel őrzött vagyonát céda frivolsággal és könnyelműséggel áldoza fel nemtelen szenvedélyének. A szerény szoba pislogó mécse mellett sápadt arczczal, az élet harczában égő gyertyaként emásztve élet erejét, ül a gyenge nő keserves és' rosszul fizetett munkája mellett addig, — míg a férfi keresetét a korcsmák zajában könnyelműen pazarolja el. S ha > elég életének ereje a keserves munkában, mi marad utánua, mint egy néhány nyomor ölén nőtt gyermek, auyaga a prolétarizmusnak. Nagy harcz az élet liarcza. Különböző fegyverekkel és erővel vesznek abban részt férfiak és nők. A mit és mennyit kivisz a trics-tracs uzsonnák füstje a kéményen, anuyit vagy sokkal többet emészt fel a kártya és könnyelmű korcsmai mulatozás. Da hát nem abban találnám éu az élet szenvedélyes harczában az igazi tudomáuyt és gyógyszert, hogy férfi és nő az élet nehéz küzdelmeiért és bajáért egymást okozza, hanem abban, hogy kitartó munka, egyszerű dogságba ricgat s pillanatra felejtem, hogy nem vagyok más miut — káplán. Az bizony nagyon derék dolog, ha valaki el tud felejtkezni arról, hogy ő káplán; azonban annyi is bizonyos, hogy vagy nagyon türelmesnek, vagy nagyon ábrán dozónak kell lennie. Az előbbi olyan erény, mely nélkül ekklézsiára bajos számítani, az u'óbbi pedig megj in magától is. Hemoki Kálmánban legalább feltalálható volt mindkettő. Pedig ha az ember ábrándozó, valami nagy bizonyítás sem kell annak elhíváséra, h)gy szive is van, s ha igy áll a ddog, senki sem róható meg, még a káplán ember sem, ha keblében az a kis hisdtrab egyszer csak lazba jő s epekedni kezd egy kis barna hányért. És ez bizony megtörtént Kálmán barátunkkal is. üinem ez még titok s olyan jól el van rejve, hogy nem tudaatja más, csak az ; ki a sziveket és veséket vizsgalja. Legalább Kálmán azt hiszi. Dehogy nem, dehogy uem! S;ilasí bácsi öamigit tagadta vo na meg és sohasem nézett volna többé arcpiru:as nélkül a tükörbe, ha ki nem tudta volu» fürkenni, hogy miért idő.ik oly huzamosan a káplán a tani tási oran tul is Recsőiéknél. Világ is, hogy nem a Béla öcsénk kedvéért, mert kulouben uem Eszter körül settenkednék, hanem Bela ocsemnek magyarázgatná az a-j-'j t. Épen ekkor üresedett meg a gy önörői káp'á lia. H 4 Siilasi bácsi nem szerette volna ugy a tiszteletes kap an urat, - bizony eszébe sem jutott volna, h)gy a kaplaniak kozt is van különbség. h n.. K/, lalánaak i tín t udja merre járhatott az esze, ÍJ/J 8 T g T J, Öít 6 gyatra. Szilasi bácsinak emht ' a . '® ,S 0 9' tást, aki nem azért egyházi ember mxr v»gy tizenöt esztendeje, h)gy ne ism-ríe a traktus minden ekklézsiáját. g/ J
