Nyírvidék, 1888 (9. évfolyam, 1-53. szám)

1888-06-10 / 24. szám

N Y í K V I D É H." az irodalomban — Grünwald Béla orsz. képviselő. A kiket még érdekel ez a kérdés, azok ismerik az ő törekvését, és azokat a fegyvereket, melyekkel e törekvéseit megvalósítani akarja. A magyar nemzetiségnek jövendőjét, a magyarosodásnak — e haza határain belől — feltételeit keresi és látja ő a centralizált közigazgatásban. Azt az eszközt, mely egyedüli módként kínálkozik arra, hogy a magyar nemzeti eszmét képviselő államhatalom ezt a törekvését a poliglott és széjjel huzó apró nemzetiségekkel szemben érvényesíthesse. Ugyan ezt a törekvést — t. i. hogy kinevezett tisztviselők vezessék a közigazgatást — táplálják, amint mondják, a vármegyei tisztviselők is jó részben. Valamint teljesen belátjuk, hogy a kinevezési rendszer mellett egyes nemzetiségi vármegyékben a széthúzó és ellenséges törekvések nem érvényesülhetnének, ugy tudunk magyarázatot találni, ami a kinevezési rendszer felé huzó vármegyei tisztikar egyes egyéneit illeti, ahhoz a felfogáshoz is, mely ugyancsak a centralizált közigazgatás rendszere mellett olyan világítással tör lándzsát, hogy a kinevezés által a közönséggel szemben teljesen függetlenné tett közigazgatási tisztikar épen e függetlenségénél fogva, jobban, elfogulatlanabbá, s menten minden; befolyástól fogja vezethetni és végezni a közigazgatás terén fölmerült teendőket. Hát hiszen mind igaz lenne ez igy, ha a mi politikai helyzetünknél fogva, épen speciálisan itt nálunk, a politikai kérdéseknek és megfontolni valóknak egy egész légiója nem fűződne a helyes közigazgatás megoldásának a kérdéséhez. Sokan vagyunk azonban, — s szám szerint is sokan lévén, ez mégis csak nyom valamit a latban — akik azt hisszük, hogy Magyarország legfőbb létérdekei közé sem a nemzetiségi kérdés nem tartozik, sem pedig nem sorolható ezek közé — addig legalább még nagyobb sulylyal biró elintézendő dolgaink vannak — az a kérdés, hogy jobb közigazgatás lehet-e választott, mint kinevezett tisztviselők mellett. Mi, kik az önkormányzót jogának gyakorlásában a közszabadságnak és alkotmányunk esetleges védelmének egy hatalmas és semmi mással nem pótolható eszközét és főfeltételeit látjuk, erről a legtermészetesebb emberi jogról, hogy a magunk dolgainak intézésébe — ha mindjárt ilyen közvetett uton is — beleszólásuuk legyen, egy könnyen lemondani nem kívánunk. Egy megyei bizottsági tag. Valami a nők munkásságáról. »Igazi nőtc nevelni: ez a leány nevelésnek legnagyobb 8 talán egyedül, feladata. Nevelni nőt a családi élet számára, aki épen olyan jó feleség, mint anya legyen, kormányzója a háztartásnak, s képesítve arra, hogy férje megoszthassa véle uem csak anyagi gondjait, de osztályosa, társn, leghívebb barátja lehessen a férjnek, s még ezeken kivül igazi magyar nö, aki azokat az érzéseket, melyek öt magyar nővé teszik, az anyai nevelésnek nem is elemezhető rendszerével gyermekei szívébe beoltani kf'pes legyen. íme a magyar nő-nevelés czólja! Föltalálni azokat az eszközöket, melyek által e czél megvalósítható: a legnagyobb feladatok közé tartozik. E sorokban a nőnevelések egy hatalmas tényezőjére kivánuDk rámutatni, s ez a nők munkássága. Szerencséssé, boldoggá csak is házi köre, otthona teheti az embert. Lehet valaki körülrajongott abban a világban, mely őt környezi, pillanatokra, midőn az egész világ által ünnepeltetve látja magát, lehet boldog is, de az igazi, állandó boldogságot c.ak is a kedves A „NYIRVIDÉK" TÁRCZÁJA. Pál m ay lika. — Fotografia-téle. — Napok óta bármerre járok Nyíregyháza utczáin, a kirakatok (helyesebben és magyarábban auzló^ok) előtt, mindenütt szokatlan tolongást látok és a tolongó tömeg ajkán e szavakat: „Jaj beh szép, oh be gyönyörű, ah mily isteni!" Pénzem, — mint általában a magamfajta mesterembereknek — nem igen lévén, nem is igen törtem magamat a magasztalt „portéka" megnézésére s eleintén elballagtam a tömeg mögött és az auzlóg előtt. szokott ko molysagommal és isvnevt Jcöz'ómljösséypinmel

} amig tegnap egy festői női csoport ajkáról e szavakat nem hallom egy kirakat előtt: „Nincs ilyen több tán a kerek világon sem!" A csoport már maga is olyan volt, hogy ismert közömbösségem elveszett, a szavak olyanok voltak és akként kiejtve, hangsúlyozva, hogy egy bizonyos, eddig ismeretlen kíváncsiság lett úr felettem és én is megálltam, kíváncsi lévén arra az üzletre, ahol olyasmi van, amilyen nincs több a világon sem. Hát Pálmay Ilka arczképeit látom; addig gyönyörködtem bennök, amig szokott komolyságomat is legyürta valami öröm a felett, hogy eljön, itt lesz, bámulhatom művészetét, gyönyörködhetem benne, sőt mi több, eljátszhatom legjobb szerepemet a .Csókon szerzett vőlegényében, amikor az isteni Ilkát hatszor lehet, sőt kell megcsaládi körben találhatja fel, hol vele érző szivek osztják meg minden örömét és bánatát. Az igazi megelégedett otthont pedig csak is a nő muukássága, háziassága alkothatja meg, mart ha a nő uem munkaszerető, megérzi azt a családban mindenki a legnagyobbtól a legkisebbig. A kenyérkereset nehéz munkájában kifáradt férfi otthonát ő teheti a bold<>g-ág tanyájává, hova örömmel tér meg minden időben. H i a külsó világban kellemetlenség éri, vágyó szivei siet ot'hónába, hol a g^öngf'd muukás nő gondos szeretete < Uávolit mindent, mi őt kellemetlenül érinthetné is. Hát még a gyermekek életére mily nagy befolyással vau az, hogy milyen anya által neveltetnek. Hisz ki ne ismerné el, hogy az édes anya syermekei erkölcsi és szellemi fejlődésének íőtényezője. Tagadhatatlan, hogy később, midőn a világba lép a gyermek, az megváltoztatja némileg, de azt az érzést, mit piczi gyermekkorában bele oltottak, nem irtja ki semmi, mert mindég irányító befolyással lesz az életére. Az igazi nőaok nem csak a gy ikorlati élet terén kell munkásnak lennie, de a szellemi téren is. A mai kor megköveteli a nőtől a szellemi műveltséget, mert a női befolyásnak az egyik fő feltétele. Nem azt kivánom én a nőtől, hogy tudákoi Irgyen, ellenkezőleg, nincs előttem visszataszitóbb miut egy tudományát fitogtató nő, kinél az észnek és szivnek műveltsége nincs harmóniában, vagy olyan ki a szellemi mü veltség mellett lealázónak tartja a házi munkát. Amily kétségbeejtő az olyan család sorsa, hol a háziassz >ny házáuál, gyermekiivel sem törődve, egyedül könyveiuek él, épen olyan szomorú sors vár arra a családra, hol a nő csak gazdaasszony és se:n ni egyébb. Mennyivel boldogabb annak a családnak élete, hol a férj nem tekinthe.i nejét egy a műveltség tekintetében nálánál sokkal alantabb álló lénynek, hanem vele egyenrangúnak, ki értelmi életét megérti, kivel gondolatait közölheti, ki méltányolja küzdelmeit s biztatja csüggedésében. A kik a tauitói pályán működnek, tapasztalhatják azt leginkább, mily óriási különbség van gyermek és gyermek között. Menuyivel könnyebben éri el a kivánt sikert tanulmányaiban az a gyermek, kiben az édes anya már piczi korábau, túlságba nem menve, fokonként fej leszti a szellemet, s később is, íuidöu gyermeke már az iskolába jár, órködő szemm kiséri annak tauulmáuyait, s útba igazithatja egy vagy más dologban, mit a gyermek nem értett meg, vagy helytelenül fogott fel. S mily féjdalmos érzése lehet az olyan anyának, ki gyeimekéuek tanulmányaira vonatkozó kérdéseire nem tud felelni. Ha munkás, szellemileg művel nőket akarunk nevelni leányainkból, okvetlenül szükséges, h >gy a családi nevelés és az iskolai nevelés szoros kapcsolatban legyen egymással. Ni bizzu a szülő gyermekének nevelését egyedül az iskolára, az iskola pedig ne c-upin tanitó, haueui nevelő hatást is gyakoroljon a gyermekekre. Különösen fontos ez a leán; gyermekek nevelésénél, kiket mindég ugy keli tekintenünk mint jvendő családanyákat, kidnek kezében egy egész nemzedék sorsa van melynek érzületére, gondolkozás módjára .ők lesznek legnagyobb befolyással. Vinet-nek igaza vau, midőn azt mondja: »a nők minden nemzedékre ráütik jellemük és szokásaik bélyegét. Az ő gyönge kezükbe van letéve, a fejlódő nemzedék jellemével a társadalom sorsa.< Az élet küzdelmeivel ma már sok nőnek is fzembe kell szállani, neveljük tehát ót ugy, hogy családjának segítségére legyen s ha kell maga magának fentar;ója lehessen. Ébresszük fel már a kis gyermekben a munkaszeretet, a köteleség érzetet, neveljük őket ugy, hogy a muukát ne tekintsék lealázónak. Mert fájdalom, még ma is találkozik sok nő, ki ilyenuek tekinti azt, és kicsinylő szemekkel nézve arra, ki saját erejéből igyekszik magát fentartani. Kész inkább éhezni, nyomorogni, csak hogy a »rangjával össze nem férőc, szerinte lealázó munkát mellőzhesse. Milyen sorsa lesz az ilyen uőnek, ha vagyon és támasz nélkül marad. Ha kényszerűségből kezébe is veszi a muukát, boldogtalan s elégedetlen lesz sorsával 8 még jó szerencse, ha a munkának megvetése rosz útra nem tériti, mert munkához s.okot a munkálkodásban élvezetet találó ember, birja azt a hfttalmas óvszert, mely őt mindeu rosztól megvédi. Minden tárgy, de kivált a kézimunka az, melynek okszerű tanítása által a gyermekekben a munkaszeretet csókolnom. Tudom, hogy sokan megirigylik tőlem azon este még azt is, hogy színész vagyok, még pedig olyanok is, akikkel szívesen cserélnék állapotot, noha nem bánnám azt sem, ha a többi szerepemet mind elvennék is, csak azt az egyet hagynák meg és mindig azt adhatnám az ünnepelt művésznővel. Hohó! tán tovább is megyek a „ne tovább'-nál! Ne csodálkozzék ám ezen senki, amikor még azt a kereskedőt is megirigyeltem, aki őt mutogatja; no, és ha még ugy árulhatná is, miut Iíubassy Guszti a drága ékköveket és ha volna valami hivatalom, valami fontos állásom, például direktor lehetnék, meg is venném rögtön, ha mindjárt egy évtizedet kellene odaadnom különben szeretett életemből. Csak legalább fotográfus lehetnék hát! De még az sem vagyok. Hiszen ha én olyan géppel rendelkezném! . . . De igy ? . . . Gyenge a tollam, kevés a tintám, vékony a papirosom arra, hogy ugy írjak felőle némi ismertetést is, hogy hozzá méltó legyen. Egyébként nem csak vakmerő, de felesleges is volna részemről ez a tyrteusi czél, mert altik ismerik bájoló, megigéző művészetét és egyéniségét, azoknak ép oly felesleges volna kísérletem, mint a mily képtelenség volna leirnom őt azoknak, akik ínég nem látták, nem hallották, ha ugyan vaunak még olyanok is. Mikor ő játszik, senkinek sem juthat eszébe az óráját nézni, sőt szent hitem az, hogyha iniudig őt láthatuá az ember, tán még az óra ki is menne a divatból. Hát még ha hallja az ember! Nincs olyan volapük a takarékosságra, tisztaságra és rendre való hajlamot fejleszthetjük. A kézi munka tanítónak első sorban arra kell törekednie, hogy tanítványaival megösmertesse a munka becsét és hasznát s hogy azok ue kényszerűségből, di örömmel és kedvvel végezzék munkájokat. O/atosau kell azonban eljárnunk, A gyermek erejét túlhaladó munkát ne kívánjunk, ne követeljük, hogy péld. az a 6—7 éves gyermek órákon keresztül kössön. Ez által uem a munkaszeretetet fogjuk benue fejleszteni, hauem az ellenkezőt érjük el. Megunj i a munkát mielőbb s ha csak teheti, igyektzuí fog megszabadulni tőle. A második foutos feladata, mint fentebb mondám — a munkatanitóuak a takarékosságra való hajlamot fejleszteni. S a munkaszerető gyermeknél ez uem is jár nagy neüézséggd. Szoktassuk őt arra, hogy a legcsekélyebbnek látszó d ilgo , p d. egy szil czérnát, egy varró tűt se tekintsen semminek. Mieden apróság értéket képvisel, malynek oWesítegetése pazarlás. S azután lehetőleg olyan munkát végeztessünk a gyermekkel, mely hasznos és szükséges. Magyarázzuk meg a növendéknek, hogy mennyit lehet meggazdálkodui az által, ha otthon készül a fehérnomü, felső ruha stb., egy szóval minden alkalmat felhasználjunk arra, hogy a takarékosság iránti hajlamot szivébe csepegtessük. A gyakorlati életre való előkészítésen kivül a kézimunka órák alatt még a gyermekek szellemi fejlődését is hathatósan előmozdíthatja a tanitó az által, hi részint beszélgetés, részint felolvasás alakjában közöl velük oly dolgokat, melyek általános műveltségüket gyarapítani fogják. Nagyon természetes, hogy ne válasszunk szárazon irt tudományos müveket, hanem a gyermekek eszéh)z mért olvasmányokat, miket ma már a magyar gyermek irodalomban is eleget találni. Szerettessük meg velük hazánk irodilmát. Fejlesszük benuük a haza iránti szeretetet, hogy szívben és lélekben jó magyar honleányok legyenek, mert csak is honszeretettöl átnatott magyar nő nevelhet jó magyar honfiakat. Azzal zárom e sorokat, amit rövid bevezetésében mondtam, hogy minden ember boldogságát csak is az otthon adhatja meg, igazi boldog otthont p;dig a nő munkássága, műveltsége teremthet. Neveljük tehát a leányokat ugy, hogy azok szeliemibg müveitek, munkaszerető, gyöngéd nők legyenek, ezt pedig csak is az által élhetjük el, ha az iskola és család egymást támogatva törekednek e nemes és szent czél elérésére. Egy Helybeli irodalmi termék. Jtómai irodalomtörténet, a gimnáziumok felsőbb osztályai számára és magánhasználatra. — Jeles kútfők nyomán irta Leffler Sámuel főgimnáziumi tanár. Szerző sajátja. Nyíregyházán, nyomatott Júba Elek könyvnyomdájában 1888. Ara 1 forint. Irodalomtörténeti munkát vagy bármely más tudományág.t felölelő köuyvet két szempontból lehet vizsgálat a!á veunünk : először, hogy mennyire vitte előbbre s fejtette meg szerzője azon problémákat, melyek a tudósokat örökösen foglalkoztatják, s másodszor, h >gy menynyire használt ve'o a közérdeknek, közjónak akkor, & mikor az eddigi eredményeket rendszeres egészbe foglalva tüntette az olvasó elé. Amabban anyagot keresünk, melyet kutatásaink közben értékesíteni tudjunk^ ebben p dig a már egyes részleteiben ismert anyag berendezésére, könnyen kezelhető voltára fektetjük a fősúlyt. Amaz forrás-tanulmányokon alapszik s szembeszáll az addigi nézetekkel, ha oka van rá, vagy pedig uj tünetekre, törvényekre mutat, melyek búvár elődei figyelmét k kerülék, míg emennek hivatása megbírálni a tudományos vizsgálatok eredményeit, kiválasztani az igazat éa jót, az ekként nyert részleteket áttekinthető csoportosítással szerves egészbe foglalni s végül az egészet vonzóan előadni. Lelflir tanár ur könyvének, előszava szerint, utóbbi lévén a czélja, amennyiben iskolai használatra s főleg előkészítőül az érettségi vizsgálatra van hivatva, emiitettem szempontból vizsgáljuk közelebbről. Megjelenésének időszerű voltát senki sem fogja tagadhatni, nem mintha nem lenne ilynemű könyvünk, hiszeu Szvoréuyi és Holub irodalomtörténetei utáu, — melyekre, miut tekintélyekre kár volt hivatkozni, nemkülönben B itizfalvi históriájára is — két évvel ezelőtt is jelent meg egy Szerelembegyi Tivadartól, hanem azért, mert nyelv és nem is lesz soha, amelyet ugy megértsen min • deuki kaszt- és nyelv külömbség nélkül, mint az ő dalait. Olyan művésznő Ő, a kit az isten csak jó kedvében teremthetett a színpadnak. Ha vig szerepe van, akkor mindenki ott hagyja szomorúságát, bánatát a kaszszáuál a jegy árában; ha szomorú szerepe van, megríkatja biz ő még a boldogságtól és örömtől villogó szemeket is, még pedig ugy, hogy kedve kerekednék az embernek vissza kérni a pénzét, amelyen olyan jóizü szomorúságot vásárolt. Az operettekben megalkotott szerepei ép oly kiválóak és ép ugy első helyen állnak, mint drámai alkotásai (pl. Rákossi Jenő Magdolnája); hát még a közéletben milyen!? . . . Egyetlen! Az aegyptusiak az embert „beszélő állat"-nak nevezték, — Mózes az Jsten képmásá"-nak mondta, — Aeschylos „nappali lény"-nek (ez tévedt legjobban), Sopnokles „kép" nek, Plotinus a „minden jó atyjá"-nak, Píndár az „árnyék álmá"-nak, Homér és Ossián „gyönge falevél"-nek, Jób, a „porfiá"-uák, Herodot a „nyomodnak, Cicero „egyeues állaf-nak, Plátó az „istenséggel közreműködő műszer"-nek, Jean Paul „félistenének, Schiller a „természet urá"-nak, Goethe a „világ kis istené"-nek nevezi az embert ; nem tudom, hogy ezek közül, a kik részint dehonesztálták, részint istenitették az embert, melyik találta el a karakterisztikont Pálmayra, de én mint aféle platonikus halandó, Piátóval tartok a kedvelt és ünnepelt művésznőt illetőleg. Isten hozta körünkbe ! Vedress.