Nyírvidék, 1888 (9. évfolyam, 1-53. szám)

1888-06-03 / 23. szám

A szeszadóról. — Liptay Károly orsz. képviselő beszéde. — A szeszadó emeléséről szóló törvényjavaslatot most tárgyalja a képviselőház. E szesztermelőinkre és gazda­közönségünkre nézve egyaránt fontos törvényjavaslat kér­désében Liptay Károly, a nyirbáthori választó kerület orsz. képviselője a képviselőház szerdai ülésén beszedít tartott, melyet közérdekű voltánál fogva egész terjedel­mében közlünk. A beszéd a következő : »Teljesen meg vagyok győződve, hogy a fennálló osztrák-magyar kereskedelmi szerződés fennállásának idő­tartamáig és a monarchia mindkét állama közt egymás­sal szemben, másrészt pedig a szeszgyártási kategonak közti különbözet mellett teljesen lehetetlen törvényt alkotni, azzal a kikötéssel, hogy mint a kereskedelmi szerződés kívánja, a monarchia mindkét államában egyenlően köte lező legyen, hogy amidőn hivatott lenne a törvény Ma­gyarországról az osztrák szesztermelés veszélyét elhárí­tani, egyszersmind a magyar szesztermelést veszélybe ne döntse. Meg vagyok győződve, bogy lehetetlen oly törvényt alkotni, mely Magyarország kivitelének évről­évre haladó csökkenését és a szerzett tapasztalatok után valószínűleg rövid pár esztendő múlva való teljes meg­szűnését meggátolni képes legyen, épen azért ezen tör­vényjavaslatot, mely a nemzet életerejének ezen megzsib­badását szanálni nem képes, elvi álláspontomnál fogva sem fogadhatom el a részletes tárgyalás alapjául. Ami a kontingentálást illeti, eltekintve attól, hogy a monarchia Mindkét állama részére fenntartott és kon­tingentált szeszmennyiséget az eddigi statisztikai adatok alapján is elégtelennek tartom, szorítkozva azon kontin­gentált összegre, amely Magyarország termelésére van fenntartva, azt igazságtalan alapja miatt elégségesnek szintén nem tartom. Ennek kiszámítása alapjául szolgált az utolsó 6 év szesztermelésének átlaga. De ezen utolsó hat év szesz­termelésének átlaga nem egészséges gazdasági exigenciák folyománya és fejleménye volt, hanem volt az osztrák­magyar kereskedelmi szerződés követelte és diktálta adó politikának beteges szüleménye. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Minthogy tehát az alap beteg, az arra tör­tént építés sem lehet egészséges. A miniszterelnök ur hangsúlyozza, mi lett volna tehát a másik ku'csa ezen kontingentálás leszámításának, talán bizony a népesség száma. Azonban ennek czáfolatába bocsájtkozni én szűk ségesnek nem tartom, mert beszédéből kivettem, hogy ő ezt maga is paradoxonnak tartja; hanem igeűis veszem magamnak a bátorságot, keresni más alapot, amely talán igazságosabb lett volna és a dolog természetének inkább megfelel ós én azt hiszem, hogy azt meg is találtam, (Halljuk!) amennyiben a nemzetgazdasági elvek, de a tapasztalás alapján is kétségtelen az, hogy minden adó­nem végre is csak a földmivelésre nehezedik, minélfogva a mai kulturális viszonyok között, különösen pedig oly vidékeken, melyek gyengébb termő talajjal rendelkeznek, amelyeknél a takarmánytermelő területek gyengébb arány­ban vannak képviselve, kell, hogy a földmivelés, a gaz dálkodás a szesztermeléssel kapcsolatos állattenyésztéssel javittassék. Ebből természetszerűleg következik, hogy a szeszkontingensek legtermészetesebb és legigazságosabb alapja a müvelés alatt levőszáatóföldterületnek kitejedése lett volna. Ennélfogva Magyarországnak illetősége a 23 ezer k&t. hold szántóföldje után 1.060,000 hektoliter, Ausztriának pedig 16 ezer kat. hold szántóföldje után csak 815—820 ezer hektoliter szesz lett volna. Ezen szeszadó-emelést nem tartom megfelelőnek mindenek előtt közkereseti viszonyainknak, mert ki fo gvasztja nálunk legnagyobb mértékben a szeszt? A mun­kás. Már pedig a munkás nálunk az év egyharmadában, a nyári évszakban van elfoglalva, az év kétharmadában többnyire foglalkozás nélkül kénytelen vesztegelni, és mi­dőn az a munkás az eddigi szeszadó mellett napi szesz­szükségletét 5 krral, tehát átlagos napi keresményének A „NYIRVIDÉK" TÁRCZÁJA. Mai korból. Görgösi Görgő Miklós egyike volt a régi jó tábla­bírák korából maradt embereknek. Magyar ruha, ránczos csizma, hosszúszárú nehéz tajtékpipa és a mindig vidám, derült kedély voltak társai az élet rögös utain. Szerette az embereket, vidám találó ötleivel gúnyolta a mostani állapotokat, s a fiuáncz-dohányt, — sóhajtva gondolt a régi jó időre, amidőn jobbak voltak az állapotok, a me­gyei admmistratio, a dohány, s talán még az asszonyok is. Kedvencz eszméje volt az öreg urnák a házasitás is. Most is ott ül a pamlagon, óriási füstfelbőt bo­csátva öblös tajték-pipájából, s erőseu kap*czitálja a mel­lette ülő fiatal embert, Várhelyi Elemért, hogy igy meg ugy, ugorjon bele abba a gödörbe, mely a szerelem rózsavízével van tele töltve, amit aztán közönséges nyel­ven ugy hívnak, hogy házasság. Persze az öreg elhall­gatta, hogy az a tiszta rózsaszínű víz hamar felkavarod­hátik és pocsolya lesz a gödörbe, no meg sár. Várhelyi Elemér csinos szőke fiatal ember volt. Áttombolta az ifjúság zavaros és élvezethajhászfr éveit, megismerte az életet, s miután már közeledett ahhoz az időponthoz, melynél minden okos errber azt mondja »most vagy sohac, ő is feltette magában, hogy oko&an házasodik. Persze közönségesen, okosan házasodni, annyit tesz"; mint gazdag lányt venni el, Várhelyi Elemér azonban máskép értette ezt O szószerint vette az okosan házaso­dást, — nem gazdagot keresett, hanem szerény, házias, müveit nőt, kit nem mételyezett meg az ostoba divat hóbort s ki még nem olvasta se titokban, se ungenant a Magyar Figarót. — Igaza van bátyám, — magam is gondolkoztam már a dologról, hanem még nem találtam kedvemre valót. — Jól van, jól, öcsém, felalt az öreg egy nagyot szippantva a jóféle gálócsiból — hanem tudod mit mon­dott nekem az apám? Mig az ember fiatal, válogathat a leányokban, de a mint vén a legény, a lányok válogat­.NYÍRTIDÉ K.« körülbelül '/ío-ével fedezni volt képes, ezentúl a négysze resre felemelt adó mellett szükségletét 12 krral, tehát napi keresményének egy negyedével lesz képes fedezni, ezt pedig nézetem szerint alig leheti. (Igaz ! Ugy van a szélső baloldalon.) De nem tartom megfelelőnek a szeszpdó ezen magasságát földünk jövedelmezősége szempontjából sem, mert midőn az eddigi szeszadó mellett és a folyadé­kok eddigi ára mellett egy gazdaság, mely 600 — 650 frt egyenos állami adóval volt terhelve, évi szeszszükségletét fedezni 250 frttal képes volt, ezentúl legalább 35 vagy 40 kros pálinka ár mellett ezeu szükségletét csak 500 frton felüli költséggel fedezheti. Eunek azuiáu az lesz a következése, hogy az a gazdaközönség, mely különösen a gazdasági válság nyomása alatt pusztulásnak indul, ezen rohamosan felcsigázott adó által még inkább el fog pusztíttatni. De nem tartom én a szeszadó magasságát arány­ban a külállamokkal viszonyítás szempontjából sem. Ne­vezetesen Francziaországhoz kísérlem meg hasonlítani, mely e tekintetben Közép-Európa államai közt körülbe­lül középúton jár. Francsiaországbau fejenkint 3 frt 32 kr esik szeszadó cziuién. Nézzük már most, mi esik re­ánk a törvényjavaslatban kontemplált szeszadó elfoga­dása esetében. Legnagyobb megszorítás, és mondhatom pusztító hatásnak is beillik azon körülmény, hogy ai alig hat szá­zalékos bonifikáczió mellett a gazdasági szeszgyárak a nagy iparral egy adózási niveaura állíttatnak. Az 1868 ik évben működött Magyarországon 1038 szeszgyár, még pedig ezek közt csak 12 a nagy ipar szolgál itában és mégis mi lett azon 12 nagyipari tzesz­gyár működésének következménye? Az, hogy rövid 10 év alatt a gazdasági szeszgyárak száma leapadt 708 ra, tehát megbukott 310, és bogy ezen megbukott szeszgyá­rak mindannyiau gazdaságiak voltak, mutatja ugyanazon statisztikai táblázatnak további kimutatása, mely szerint 1879 tői 1886-ig a nagy ipari gyárak száma 12 ről ro bamosan felemelkedett 110-re és csakis 1887-ben szállott le 94-re. Ugyanazon időszak alatt a gazdasági szesz­gyárak száma 708-ról leapadt 474-re, tehát ismét meg­bukott 234; összeseu rövid husz év leforgása alatt Ma gyarországon 544 gazdasági szeszgyár bukott mag, és egyedül a Szabolcs vármegyei Nyírségen 49 gyár közül most már csak 13 áll fenn, de nem működik ciak 11. Nézzük már most a szeszgyárak számának leapadása után, hogy alakulnak a termelési mennyiségek. (Halljuk a szélső baloldalon.) Nem akarom uutatni a t. házat hosszú elősorolással, csak a végeredményt mondom el. Magyarországban 1868-tól 1836 ig az átalányozási rend­szer alapján termelt szesz mennyisége leszált '/j-ára. 1879-től a rá következő 8 év alatt terményadó alapján termelt, szeszmeunyiség felszaporodott Magyarországon tízszeresére. Nézzük Ausztriában. Az átalányozási rend­szer alap án Ausztri ában a lefolyt 20 év alatt a szesz­termelés mennyisége leszált kétharmadára; ellenben a terményadó mellett termelt szesz mennyisége erős két­szeresére növekedett. Mi ebből a tanulság ? Nem az, a mit Sigmund, mint szakértő mondott, hogy sikerült már a gácaországiaknak az átalácyozási adórendszer kezdemé­nyezése alatt a technikát oly magasra fejleszteni, hogy azok a gyáraknak is konkurrencziát teremtsenek; mert hiszen az igaz, hogy si .érült, hanem azért még se.n vol­tak képesek a nagy ipar konkurreuciáját vagyis praedo­miniumit ellensúlyozni; hanem épen ellekezőleg, daczára a techuikai fejlődésnek, a gazdasági gyárak apadni voltak kénytelenek. DJ nézzük kivitelünket is. 1883 ban a pénzügyi bi­zottság jelentése szerint kivitelüuk 306,000 métermázsát tett 275,000 hektoliterbeu, ez 25 krjával véve 6.800,000 frtot képvisel, melyből, hogy ha eddig Ausztriából csak 42,000 métermázsára, vagyis 39,000 hektoliterre növeke­dett behozatalt, még pedig 980,000 frtnyi értékben leszá­mítjuk, marad 5.900,000 frtnyi kivitelüuk. Hol vagyunk a kivitellel ma? 1887-ben a kivitel már csak 133,000 nak ám. Hanem tudod mit? Egy hét múlva indulok arra alá az alföldre, gyere velem, van ám arra lány, lehet válogatni, hanem azt kikötöm, hogy én leszek a násznagy. — Áll az alku bátyám. Várhelyi Elemér gazdag ember volt. Apja régen elhalt, anyjával ott lakott a faményesi pusztán. Özv. Várhelyiué bálványozta fiát. Jó szivü öreg asszonyság volt, ki kész lett volna életét is feláldozni fia boldogsá­gáért. Unokatestvérének árvája a szép és s/.eude Váry Margit volt, a világtól visszavonult öreg asswnyságnak barátnéja testvére, társalgónéja. Rígi kedvencz terve volt a jó asszonynak, Margitot Elemérnek adui feleségül. Gyermekkorától ugy nevelte Margitot, hogy az házias szerény lány legyen, de hiába, Elemér szerette ugyan Margitot, mint rokonát, de soha az eszébe sem juto'.t., hogy feleségül vegye. Mikor elérkezett az indulás percze, az öreg asszony szivét összeszoritá a fájdalom. — Még most övé Elemér, ki tudj), kivel kell majd megosztania szeretetét. Oh ez az Elemér, itt előtte e lány, ez angyal, s ő vak, nem veszi őszre, hogy az a lány imádja, hogy az a lány szereti. Oh az a vak, hogy nem látja az angyalt, — hanem elmegy keresni a nagy világ­ba azt az, eszményt, ki itt van körébe, kivel napjuta társalog. Óh szegény vak fiam! Elemér megcsókolta anyját, Margitot, beugrott a kocsiba s tova robogott a hintó a poros országúton. Az öreg asszony zokogva ölelte magához Mirgitot, s igy más keblén sirtak, zokogtak mindketten. * * * Régi dolog és igaz, hogy a végzett földesurak, ha a kataszternél nem, ugy a vármegyénél kapnak valami hivatalocskát és ez jól van igy. Éhen csak uem halhat­nak. Van aztán egy más faja is a hivatalnoknak, vagy talán csak volt — nem a jelenről beszélek, — s ez az adósság tengerében nyakig úszó ember, még-még tartja magát, de az elmerülés minden pillanatban bekövetkezhet. Ez tehát jó előre gondoskodott magának valami kis hi­vatalról. Ilyen volt ott az alföldön Balta András uram. Ezelőtt tiz évvel még gazdag ember volt, hanem a fele­sége tönkre tette. A szép birtok teherlapja tele van már métermázsa volt, vagyis 121,000 hektoliter 25 krnyi ér­tékben 1.640,000 frt. Apadt tehát kivitelünk 4.264,000 frttal, vagyis öt évre elosztva esik évről-évre 800 ezernyi értékű kiviteli apadás. Ebből el lehetünk készülve, kivált ha az osztrák behozatalnak növekedését figyelembe vesz­szük, hogy rövid két év alatt e csekély kivitelünk is tel­jesen el fog párologni és Magyarország azon terményé­vel is, melylyel hivatva lenne Közép-Európa piaczaín a vezérszerepet vinni, oda jut, hogy tributusa lesz más ál­lamoknak és első sorban Ausztriának, a mely a kereske­delmi szerződés értelmében adópolitikájával arról gondos­kodni fog. A nagy szesztermelési külömbözetek kiegyenlítését a szeszadóztatási módozatok helyesbítése által és ez eset­ben a kontingentált szeszmennyiság feletti helyes intézke­dés által mindenesetre egy niveaura kell állítani. Ez azon egyetlen panacea, mely által a gazdasági szesztermelé­sünkre nehezedő veszélyt el lehet hárítani. Jogosnak, sőt igazságosnak tartom a kontigentált szesznek első sorban a gazdasági gyárak részére való fenntartását azon nemzetgazdászati nagy elv követelmé­nyénél fogva is, hogy miután az adó végre is a föld ­hozadékára nehezedik, joga legyen a földmivesnek meg­szerezni mindazon eszközöket, melyek által a földet az adónak ezen sarkalatos változása alapján javítani képes legyen. Ezen megoldási mód legigazságosabb, legtermésze­tesebb és a nemzetgazdászati követelményeknek legmeg­felelőbb, a mint azt Németország is inaugurálni nem habozott; azonkívül pedig megfelelne azon követelmé­nyünknek is, hogy ha már a magyar gazdasági szeszipart az osztrák állammal szemben megvédeni a kereskedelmi szerződés tartamára nem birjuk, védjük azt meg legalább a belföldi verseny ellen. Miért nehéz az élet ? Közéletünk egyes kiválóbb ferfi-alakjai a régi idő • ben arról tanácskoztak, miként lehetne a háztartásban, ugy mint a ruházatban a régi kor egyszerűségét behozni, Tanácskozásuk közben azon eredményre jutottak, hogy a nehéz idők megváltoztatása voltakép nem is ő rajtuk, h mem az isteni s emberi törvények által melléjük ren­delt házastársukon áll. Ezeket kellene az egyszerűségnek meguyerni, s akkor minden további tanácskozás vagy rendszabály behozatala nélkül elejét lehetne venni a bajnak. Sok idő mult el azóta, az elszegényedés általáno­sabbá lett s a mostoha viszonyok egyre súlyosabb gon­dokat adnak a családfőnek — és mégis, a fényűzés mind nagyobb mértékben terjed, a mérséklése iránti közóhaj pusztában elhangzó szó. Az ez iránt való közóhajnak nem is losz eredménye addig, mig nőink maguk nem akarják. Nőiuken áll, hogy a háztartásban ép ugy, mint a ruházatban, mellőzve a divat szeszélyeit, az egyszerűséget meghonosítsák. Napjainkban a férj keserves jövedelmének legna­gyobb része a kéményen füstöl el. A barátságos ebédek, a »trics-tracs ozsonák- egymást érik a konyhaművészet oly nemű produktumaival, melyek költséges voltuk mel­lett még az egészséges gyomor szervezetét is tönkre te­szik. A régi jó magyar ételeket mellőzik, utánozzák a franciákat Nem is jó, a mi nem pikáns — gyomrot rontó. A sok pikáns étel tönkre teszi a gyomrot ép ugy, mint a pikáns franczia beszélyek az erkölcsöket. Tulságig mennek a házberendezés körül is. A nő sohasem azt nézi, milyen sorsú férfihez megy férjhez — hanem mennyi pénzt tud szüleitől a bútor hozományra kipréselni. A kisebb jövedelemmel biró férj házához a hitvesi gyöngédség ugyanoly bútorokat visz, mint a dus javadalmazással ellátotthoz illik. Ruganyos divánok, cirá­dás ruhaszekrények képezik a hozományt s mindezek szemre igen szépek — tartósságuk azonban alig egykét évre terjed. Pár évi együttlét után előáll az uj berende­zés szüksége — a nagy kiadás. A divatos berendezés után következik a változatos ruhatár. A hányféle időjárás, annyiféle öltözék tetőtől fogva firkálva s hogy el nem merült még, az csak a pesti ban­kárnak köszönhető. Hogy mi érdekből teszi azt a bankár, nem tudjuk, bár a világ sokat beszél, néha bizony alap nélkül is. Elég az, hogy a tanya, hová most egy utazó kocsi befordult, a Balta Andrásé, s a kocsiban ülők p3dig az üreg Görgő Miklós és öcscse Várhelyi Elemér. Mondanom sem kell, hogy mily szívesen fogadtat­tak, lehet képzelui, hogy ahol hét eladó láuy vau, kapós a fiatal ember. Az öreg Balta András megölelgette vendégeit, felesége pedig, a kissé elhízott Kata nénémaszszony, a vendégek üdvözlése után, sietett ki a konyhába, egy kis statáriális ítélet foganatosítása iránt, s hogy nem ered­ménytelenül, azt bizonyitá az áldozatra száut aprómarhák sivítása. És aztán következett a hét tagból álló amazonhad felvonulása. Berta, egy vékony karcsú teremtés, vezeté a me­netet, mihez joga is volt, miután a sors őt rendelé a Balta ház első szülöttjének. Az öreg Balta alig győzte a bemutatásokat esz­közölni. — Görgő Miklós barátom,Várhelyi Elemér öcsém, . • ez itt a Berta leányom, ez a piros pozsgás Kata, hasonlít anyjara, ez itt. Mariska, — ez a szégyenlős Zsuzsika, ez a pirulos Orzsike, ez a kedvenczem, Janka, s ez a kis leány itt hátul, na gyere csak közelebb, ez az a kii , 81 U t Uonka, — s Balta András uram magához öleié a kis piruló Ilonkát. A kis Ilonka volt a legszebb. Szép szőke hajú fekete szemű eleven lányka volt. Csakhamar megindult a társalgás s Elemér élve­zettel tarsalgott Ilonkával. Berta az időről, Mariska » legújabb párizsi divatról, Zsuz 8 1k a a zeneról, a pirulós Orzsike a háztartásról, a többiek a pusztai élet unalmasságáról életet r­e hkéÍdTEZér k ^ """"" * ^ roson rakíal'lt/elt 1 1 Berta 161 6" 6™ 1' ^ jÓ Í 9' ""

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents