Nyírvidék, 1888 (9. évfolyam, 1-53. szám)

1888-05-13 / 20. szám

koznak, e tanácskozásokat Önnek nyugodtan be kell várnia, aztán elmennek a duellum szinhelyére és ott parancsszóra, ép úgy miut a színész a színpadon, átveszi a kardot vagy a pisztolyt, és nem az egyeni érzés, nem az elkeseredés sugallatát követheti, hanem a megállapított párbajszabályokhoz tartozik szigorúan, mint a színész a színi törvényekhez, alkalmazkodni. Ne tagadja uram, hogy még ily esetekben is a párbaj igen gyakran, a megsértett fél amaz aggodalmából ered, hogy a világ őt gyávának, poltronnak fogja tekinteni, ha a csábitótól fegyveres elégtételt nem követel. Meg birnám érteni és tudnám menteni, ha a legszentebb érzésében megcsalatott férfi elkeseredésében megöli a csábítót; e ténye legalább emberi érzésen alapul és bármennyire törvénybe ütköző is, de nem természet ellenes; hanem az Önöknél divatos elégtétel vevés semminemű emberi érzést nem elégítheti ki, legfeljebb hiúságát." „Engem — így fejezte be Kossuth Lajos a párbajról folytatott diskussziót — a párbaj-mániának nagy fokú terjedése annál inkább elszomorit, mert azt egyik jelének tekintem ama korrupciónak, mely a magyar közélet minden terén nyilvánul, valamint jelzi az egész társadalom erkölcsi sülyedósét." Kossuth Lajos eme szavai, melyeket lehetőleg hiven igyekeztem visszaadni, bizonyára megszívlelésre méltók és minden esetre méltó helyet foglalnak el a párbaj kérdése körül nálunk is kifejlett irodalomban. Dr. Baruch Mór. A vármegye tavaszi közgyűlése. Május 8. és 9. A vármegye nagy gyűlés-terme teljesen megtelt. Több választás is volt a napirenden, s bár ez alkalommal ez aktust semmi féle korteskedés nem előzte meg, s a választás egyhangú volt, a választó gyűlések mindég nagy vonzó erővel birnak a közönségre. Azután meg egy másik ügy is felhívta a nagy érdeklődést. Az első aljegyzői állás betöltésének a kérdése egy belügyminiszteri leirat révén ismét a vármegye közönségének tanácskozása alá kerülve, érdekes vitát idézett fel. Az elvi álláspont védelmezői, kik az első aljegyzői állás betöltésének ismeretes körülményeiben a vármegye autonomikus jogainak ujabb megnyirbálását s ennélfogva sérelmét látják, belenyugvásnak vehető hallgatással nem akarták az eljáráshoz a sanctiót megadni. Velők szembeu állott egy sokkal csekélyebb számú párt, kik opportunus szempontok' nak hódolva, s a kérdésnek csupán praktikus oldalát tekintve, amely szerint a dolgon változtatni már ugy sem lehet: egyszerű tudomásul vétellel akartak túlesni ezen a kérdésen. Nagyobb szabású vita kifejlődését a főispánnak az a kijelentése vágta keresztül, hogy nem ellenzi, sőt hozzájárul a felirat intézéséhez a képviselőházhoz, és ahhoz, hogy a közgyűlés, az általa, illetőleg a kandidáló bizottság által mellőzött Vidovich László aljegyzőnek bizalmat szavazzon. A főispán ur különben ennek a kérdésnek a tárgyalásánál Mezősy László bizottsági taggal szemben, ki szólásra még feliratkozva volt s a vitának nem elég nyilvánossággal történt bezárásáról tudomást nem vett: törvény adta jogával élt, s a Bzót tőle megvonta. Ezt az aktust a közgyűlésnek 10 perezre való felfüggesztése előzte meg. Mezősy László azonban más nap még is megmondta, amit akart mondani. A „NYÍRVIDÉK" TÁRCZÁJA. A párbaj. (De Peerdt költeménye.) Két lüvés szól ! Baljós károgással Holló rebben a zúzmarás ágról, Éles jajszó sikolt át a légen, Tégbúcsú a földi szép világtól, Aztán gyorsan elhal, véget ér, S hallik hörgés, utolsó vergődés, — Hisz csak párbaj, lovagi mérkőzés Semmiért 1 Ott az ifjú, szivében golyóval, Kiterülve a fagyos havon, Oly ifjú volt, annyi szép reménye, S most mindennek vége, vége van ; Piros vére festé be a tért. Reá borul hü öreg szolgája, — Hát igy vigye szülói karjába. .. Semmiért 1 Minden úgy volt, mint a szokás szabja, Itt a tanuk, ott a két segéd, Ott az orvos. S mert meg nem békéltek, Az erdőn a tért kilépdelék. Nem gyilkosság — az istenért ! Ugy hozta a becsület parancsa, Egy a másnak piros vérit ontsa Semmiért I Semmiért? Nem. Sértő szó esett tán, Görbe nézés bor, mámor között? • Élte hulljon áldozatul érte, Élte, amért belém ütközött W Hát mért sápadt arezotok, miért, Nektek, akik éltét kioltátok, Mintha titkos hangot hallanátok : • Semmiért I ?« „IS Y í R V I D É K" A közgyűlésen előkerült érdekesebb ügyek körül kifejlett tanácskozásról adjuk a következő tudósítást: Graejl József főispán d. e. 10 órakor megnyitja a közgyűlést, s megemlékezve a vármegye egy nagy részét e tapaszon ért árviz katasztrófáról, indítványozta, hogy a vármegye alispánjának s az egész tisztikarnak, kik az árviz ellen való védekezés és mentés munkájában oly túlfeszített tevékenységet fejtettek ki, a közgyűlés jegyzőkönyvében köszönetet és elismerést szavazzon. A köigyűlés ezt egyhangúlag elfogadván, ugyancsak a főispán indítványára jegyzőkönyvében fejezte ki elismerését az árviz veszély elhárításában és a mentésben résztvett katonaság és csendőrség iránt. Vay István és Szögyény Emil eihunyt bizottmányi tagok elhalálozása felett érzett részvétének szintén jegyzőkönyvében adott a köz gyűlés kifejezést. Miklós László főjegyző felolvasta ezután az alispáni jelentést. A jelentésnek a közigazgatás külömböző ágazataira vonatkozó részeinél a közgyűlés több nevezetes és fontos határozatot hozott. Elfogadta nevezetesen a közgyűlés, az állandó választmány javaslata alapján, hogy a belügyminiszterhez fölirat intéztessék egy védhimlő ojtó anyagot előállító telep engedélyezése iránt, melynek berendezését és kezelését dr. Jósa Audrás megyei főorvos vállalta magára. A jelentésnek az árvízre vonatkozó részénél Ferenezy Emil indítványt tett arra nézve, hogy a kormányhoz, a vízszabályozásnak egyöntetűvé tétele s állami kezelés alá való vevése érdekében fölirat intéztessék. Ez indítvány Mezőssy László és Sz. Papp József fölszólalásai után elfogadtatott. Jelentést tévén az alispán arról, hogy az ő felsége arczképének megfestési költségeire foganatosított gyűjtés idáig 530 forintot eredményezett s hogy ez összeg takarékpénztárba helyeztetett el, Gaal Elek tudomására hozta a közgyűlésnek, hogy e czélra más oldalról is eszközöltetett gyűjtés, s e réven is több mint 500 forint gyűlt össze Indítványozta egyszersmind, hogy a kép megfestésével egy megyebeli festőművész, Ábrányi Lajos úr bizassék meg, annál is inkább, mert a gyűjtött összeg e czélra Ábrányinak már át is adatott. A főispán — kissé különösnek találva azt, hogy a vármegye közönségének s az ez ügy megvalósításával megbízottaknak megkérdezése nélkül ily intézkedés tétetett, úgy oldotta meg e kényes kérdést, hogy indítványára a közgyűlés az alispáu által bejeleutett 530 frtuak egybegyüléaét és takarékpénztárban való elhelyezését jóváhagyta, a másik gyűjtésről s e pénz felhasználásáról nem véve tudomást. Az ügy ilyen megoldatása különben Ónody Géza, Mezössy László és Gaal Elek fölszólalása után történt. Ezután következett a választás. A közgyűlés a kandidáló bizottság tagjaiul Gaal Eleket, Lukács Ödönt és Szesntay Károlyt választotta meg, a főispán pedig a maga részérőt Farbaky Józsefet, Harsányi Menyhértet és Szomjas Józsefit kérte föl. Minthogy az üresedésbejött állásokra csak egy-egy pályázó jelentkezett, a kandidáló küldöttség hamar végezte muukáját s a közgyűlés egyhangúlag választotta meg a nyirbátori járás főszolgabirájául Vay Istvánt, 8 szolgabirákul Mikicz Dezsőt és Somlyódy Jánost. Mikecz Dezső a tiszai, Somlyódy János pedig a kisvárdai járásba osztattak be. A vármegyei ez;Lh'z ügyében kelt belügyminiszteri leirat olvastatott föl ezután, s ennek alapján a közgyűlés elhatáiozta, hogy az ügy miben létéről a belügyminiszter felirat utján értesitessék. Ezután került elő a belügyminiszternek az első aljegyző választás ügyében kelt leirata melyben a miniszter tudatja, hogy a választást jóváhagyta Elsőnek fölszólalt Szunyoghy István, s eltérőleg az állandó választmány javaslatától, mely e kérdésben az országgyűléshez való felírást s Vidovics László aljegyzőnek bizodalmi szavazatot indítványoz, — minthogy az ügy legfelsőbb fórum által már végső elintézést nyert, s a jó békesség kedvéért is indítványozta, hogy a közgyűlés a leiratot egyszerűen vegye tudomásul. Ónody Géza nem ismerheti el ebben a kérdésben a minisztert legfelsőbb fórumnak. Mert az egyedül az S te, kit hazád nem tür többé hátán I Kain tel Golyód nem rosszul talált. Mit szomorkodsz? Lásd, meg vagy boszulva, Isten itélt, az szabott halált. Oh ég ura — Isten ugy itélt, Hogy egy ember, golyótól találva, Tört sziveket, jaj szót hagyjon hátra Semmiért I ? Mind hiába jövő megvetése, Tisztes bölcsek intő szózata, Ur marad a becsület rémképe, A hiúság esztelen szava, S ömleszt forró köayet, ifjú vért. S a moloch nyeli sok áldozatját, A kik magok' karjaiba dobják Semmiért 1 Dalos Ferkó darutól la. Jámbor István a legszorgalmasabb s legvakmerőbb halászok egyike volt; lélekvesztójével olyan biztosan haladt a Tiszán, mintha csak gőzhijón ült volna. Többnyire a vizet járta, ez volt foglalkozása, ebből élt, ebből szerezte kevés magtakaritott pénzecskéjét 8 csi'i^R házát, melyben feleségével a szép Júlia asszonnyal lakott, a kit aztán, ha hazakerült gazd' uram a vízről, épen olyan szenvedélylyel csókolgatott, mint a mily élvezettel vetette ki hálóját a halak után. Jámbor bár nem volt már fiatal, midőn két év előtt a szomszéd faluból házához vezette feleségét, de ifjú maradt s ugy szerette azt az életteljes, bogárszemü, tüzes ajkú menyecskét, mint egy szentet. Az igaz, hogy szép is volt az az asszony, akár csak a földes ur szobájában levő ideál kép, melyet egy híres piktor festett 500 forintért, s ami fő, ugy látszott, hogy ő is szerette az urát, mert ámbátor férjhezmenetele előtt kikapó leány hírében állott, most szó sem férhetett hozzá, országgyűlés. A vármegye közönsége nem elégedhetik meg azzal, hogy a miniszteri leiratot egyszerűen tudomásul vegye. Az elvi kérdés az, hogy érvényesülhet-e egy vármegye egész közönségének kijelentett akaratával szemben egyetlen egy embernek, a főispánnak akarata. Ajánlja az állandó választmány javaslatát. Szunyoghy Bertalan hasonló értelemben szól. Egy sérelemnek az orvoslásáról van BZÓ, melyet csak az országgyűlés tehet meg, B arról, hogy a vármegye közönsége bizalmat szavazzon egy tisztviselője iránt, ki minden tekintetben megállja helyét, s kit a lőispán önkénye, a vármegye közönségének óhajtásával szemben, előrehaladásának útjáról leszorított. Graejl József főispán kijelenti, hogy a béke kedvéért hozzájárul, hogy a kérdés az országgyűléshez fölterjesztessék, s ez által az elégedetlenek meggyőződ jenek arról, hogy a kandidációnak ezen a módján csak törvény által lehet változtatni. Onody Géza csudálkozik a főispán e vakmerőségén, mert kijelentésével praeokkupálni akar az országgyűlés határozatának. Meg van ugyan győződve róla, hogy a mai parlamentáris viszonyok között a vármegyei autonómián ejtett sérelem az országgyűlésen orvoslást találni nem fog, de a fölterjesztést még is meg kell tenni azért, mert a hallgatás által a vármegye közönsége megnyugvását jelentené ki a rajta elkövetett sérelemben. Ezután Mezősy László kiváu szólni, de a főispin kijelenti, hogy ő már kimondta a határozatot, mely szerint a közgyűlés az állandó választmány javaslatát elfogadta. Mezősy László minthogy a határozat kimondásáról tudomással nem bir s az nem is történhetett meg addig, míg ő, ki szólásra föliratkozott, arra, hogy a szótól el álljon, föl nem hivatott, s attól el nem állt: folytatni kívánja beszédét. Graejl József főispáu a beszédet folytonosan csengetéssel szakítja félbe, s minthogy Mezősy László a szó lástól nem akar elállani, a közgyűlést 10 perezre fölfüggeszti. 10 pereznyi szünet után Graejl József főispán újra elfogja az elnöki széket s a tárgysorozat rendén folytatni kívánja a tanácskozást. Mezősy László újra föláll, s beszélni akar. Erre a főispán megvon\a tőle a szót, mire a bizottmányí tagok nagy része távozik a teremből. Az első aljegyzői állás betöltésére vonatkozó belügyminiszteri leiratra hozott határozat a következő : Miután a miniszteri leirat, az elBŐ aljegyzői állás betöltésének jóváhagyása által helyesli Grraefl József főispán ő méltóságának ama eljárását, mely szerint a törvényhatóságnak egyik képes és szorgalmas tisztviselőjét, a tényleg működött második aljegyzőt az el«ő aljegyzői állás betöltése alkalmával nem jelölte, sőt hogy kijelölését megakadályozhassa, a kijelölő választmányba oly egyént nevezett ki, aki bírói állásánál fogva a kijelölő választmányban a törvény rendelkezése szerint részt nem vehet: a miniszteri leirat ellen sz országgyűléshez felirat intézése elhatároztatott, és az első aljegyzői állás betöltése alkalmával, a vármegye közönségének határozott kijelentése daczára, a kijelölésnél mellőzött Vidovich László második aljegyzőnek, hivatalos állásában kifejtett tevékenységeért elismerést és bizalmat nyilvánít. A közgyűlés további lefolyásáról lapunk legközelebbi számában hozunk tudósítást. Egészségügy a vármegyében A mult évben az emberi egészségügy állása jóval kedvezőtlenebb volt mint az előző évben, mert mig 188$ban, az 1881-ik évi népszámlálás eredményét alapul véve, 214,008 lakos közül 7608 egyén, tehát az összes népesség 3.55% halt el, addig az 1887-iki halálozás 4.51%-ot tesz ki. Ezen nagy halálozási arány nem egészen a járványos betegségek nagyobb mérvű felléptében találja magyarázatát; 1886-ban az összes elhaltaknak 9.4%-a, 1887-ben 18.9.% esett járványos betegségeknek áldozatul. Az összes lakosok közül 9608 halt el, s ha feltennénk, hogy a járváuyos betegségekben elhalt többlet 1887-ben ezt még a vén Czenczi néni, a falu javasasszonya és bőrharaugja is elismerte. Egyszer mulatságot rendezett a falusi legénység, melyre kevés kérelem után Jámbor is elvitte élete párját. Igy történt aztán, hogy a menyecske elhomályosította szépségével még a földes kisasszonyokat is, kik a fiatalság meghívására, pár perezre szintén megjelentek a mulatságon. Körülte forgott a lányok nagy irigységére a sok legény, de különösen az első, Dalos Ferkó, az öreg bíró fekete szemű, kondor hajú, nyalka bajuszu, deli fia, aki csak most került haza a katona sorból. Julis asszony ezzel a fiúval tánczolt a legszívesebben, látszott a szeméből, de nem is csoda ám az, mert ez a Ferkó nem csak jó táncios, hanem, hogy a Czenczi néni kifejezésével éljek, »borzasztó szép legény is volt ám :« Irigyelte és csodálta őt az egész falu apraja nagyja, szépsége és gazdaságáért. — Aztán neki volt a faluban a legszebb darutolla is, magyarosan félrevágott pörge kalapja mellett, ami szintén nem utolsó dolog. — Büszke is volt Ferkó erre a kalap díszére és sokszor mondá, hogy nem aduá egy százasért sem; maga lőtte egykori viselőjét. A jámbor halász hagyta az asszonyt, hadd mulassa ki magát, ugy is keveset jár ki szegény a házból. — Aztán nézte nyugodtan s lelki gyönyörűséggel, hogy mily szépen is járja az a Julis a sok tánezot. Da tán nem lett volna olyan nyugodt, ha hallja, miket sug Tarísznyásné asszony szomszédnéjának fülébe; mert akkor elfogta volna a bosszúság. Tarísznyásné ilyen gonosz szavakat beszélt: »Ejh komám asszony, a vér nem válik vízzé, nézze csak kelmed, mily közel simul a Jámborné Ferkóhoz, aztán milyen hamisan néznek össze-össze. — Azt mondom én lelkem, hogy az egyszer égett tapló hamarább fog újra tüzet! . . .«