Nyírvidék, 1887 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1887-07-31 / 31. szám

xwoiiemm a „myirviaeii

" tt 1-ilx számához. melyek más téren élénk társadalmi mozgalmat mutattak föl, itt majdnem szüneteltek, mintha a kisdedóvás ügye jóval kisebb lett volna az állattenyésztés és állatnemesités kérdésénél. De mig a nemzet ez ügy hanyatlását közönynyel nézte, egyszerre beütött a külföldi műveltség idegen köntösébe öltözködve, és annak nyelvét terjesztve — ugyanaz az eszme, melynek első meghonosításával 1848. előtt a magyar nemzet dicsekedhetett. Igen, az importált „Fröbel gyermekkert" eszméje mint valami csuda-tünemény, mint uj föltalálás kisértett a fővárosban, pedig ott mindenki jól tudhatta, liogy gr. Brunswig Teréz már 1828-ban fölállitá Budán első „angyal kert"-jét (talán maga Frőbel is tőle vette a „kert" elnevezést), sőt ő volt az, ki Ausztriában és Bajorországban is elterjeszté. Elég, hogy a dolog újnak látszott, tetszett, divatba jött, és már ott állott a dolog, hogy e roppant vívmányért a főváros a gyermekek germanizáló intézetévé alakuljon. Ekkor lépett íöl a „kisdedvédő egyesület" eszméje, mely egyesité a főváros jobb erőit a magyar kisdedóvás zászlója körül. E föllépés teljesen sikerült. Az egyesület működési programjába föl van véve a többeif között: 1-ször, hogy minden megyei székhelyen vagy népesebb városban a lakosság számarányához mért számú rendes kisdedóvó intézet legyen, fentartva a község, állam vagy társadalmi szövetkezés által, képzett okleveles óvó vezetése alatt. 2-szor, hogy a kisebb községekben egész évi vagy csak nyári fentartással egyszerű menedékházak létesüljenek melyekben a falu gyermekei, kivált a nyári munka idejében reggeltől estig fölügyeletet, s ha kivihető, déli étkezést nyerjenek, egyszerű, de értelmes dajka felügyelete alatt. Ebből a programmból a falusi menedék házak felállítása még megoldásra vár. Ezeket pjdig csakugyan nem áliithatja föl más, mint a vármegye, a törvényhatóság intelligenciájának buzgalma, hazaiisága és emberszeretete. Alakítsanak egyesületet a közigazgatási tisztviselők! A társadalom szervezetében egyik leglényegesebb tényezők a tisztviselők. Egyháziak és világiak egyaránt. Javainkat, legyenek azok akár szellemiek és erkölcsiek, ak&r anyagiak, az ő lelkiismeretes fáradozásaik, kiképzett ügyességük gyarapíthatják, vagy védelmezhetik meg számunkra éa örököseink részére. Nem kicsinyes és nem közönyös dolog tehát, hogy tisztviselőink akár mint testület együttesen, akár miut erkölcsi egyének külön külön oly színvonalon álljanak, oly erőt és hatalmat képviseljenek, hogy tőlük jólétünk fokozása mindenképen bízvást remélhető. Hogy ez a képesség egyénenkint s igy általában is meglegyen, arról minden időben gondoskodni törekedett a vármegyék értelmes és elfogulatlan választó-közönsége. Ujabb időben p3dig még bizonyosabbá tette a messzeható törekvés sikerét a tisztviselők minősítésére vonatkozó országos törvény. Mai napság tehát már abban a szerencsés helyzet ban van a magyar társadalom, higy legféltettebb érdekei fölött egy szakszerűen képzett tisztviselői kar őrködik. S hiva-tovább megizmosodik ez az uj intézmény, annál ii inkább ki fog tűnni annak áldásos hatása. Hazánkban, alkotmányosan igazgatott államunkban egyetlen tisztvelői állomás sem juthat ezentúl szakképzetlen egyén kezei közé. Azaz a biztosítékul elfogadható szakképzettség ma már általánosan kötelező, állami és vármegyei tisztviselőre nézve egyaránt. Az ernyedt szorgalom, a kitartás hiáuya istápoló melegágyra a közigazgatás keretében sem talál. Tanulnia, iskolákat végeznie kell az ifjúnak, ha jövőjét a ,tisztviselői pályatéren kivánja biztosítani. S tanulni és lelkiismeretes munkát kell végiznie a férfinak, ha előbbre akar haladói s erkölcsi és anyagi jutalmazásra számit. Minden keretben folytonos haladásra, önképzésre, fáradhatatlan tevékenykedésre van szükség. S ezek mindenkitől eok anyagi befektetést, nagy szellemi tőkét ós folytonos erőpazarlást igényelnek. Állami és közigazgatási tisztviselő nem különbözik többé egymástól, ha C3ak abban nem, hogy ez utóbbi sokkal terhesebb munkát kevesebb javadalmazás mellett végez. Hasonló képesítéssel birva, ugy az egyik, mint a másik arra törekszik, hogy az államélet tökéletesbülése működésében kifejezésre jusson. S végzi e nagy fontosságú munkát a tisztviselői kar egy része »állami«, a másik » közigazgatási* tisztviselők nevezete alatt. Ejyik az állam, másik a megye pénztárából n^eri fizetésér. Es sajátságos, hogy az egy czélra ható szellemi munkások közt mily izmos választófalakat épített a gyakorlati élet! S még sajátságosabb, hogy e falakat napjainkban is erősítgetik a körülmények, sőt még egyes miniszteri intézkedés is! Itt van tehát már ideje annak, hogy a közigazgatás leglényegesebb tényezőiről a mai viszonyokhoz mér ten szóljunk. Mindenekelőtt helytelenítenünk kell állami szempontból azt a felfogást, mely az állami élet eme tényezőit ugy osztályozza, hogy egy rész nagy előnyöket élvezve fejlődhetik, tökélesbülhet a közjó végtelen előnyére, mig a másik rész mellőző megkülönböztetést tapasztal még az állam részéről is. Igaz ugyan, hogy ez az osztályozás állami életünk fejlődésmenetéből kimagyarázható. Állami és vármegyei tisztviselő kar a múltban igen távol állottak egymástó

1. Emez a nemzeti érdekük hiv bajno'ta, amaz nem ritkán idegen és magyar állami szempontból veszedelmes törekvések képviselője volt. Természetes teh'it, hogy a gyakorlati élet elválasztotta őket és egymástól ugyancsak el is ktllönödtek. Ma azonbau minden tisztviselő egy czél szolgálatában állván, sérti a közérzületet ez elkülönítés. S kétszeresen fájdalmasan esik, ha a társadalom legfőbb tényezői : a kormány fejei tesznek oly intézkedéseket, a melyek eme elkülönödés szívósságának tápot nyújtanak. Ily intézkedés pMdául jelenlegi közlekedésügyi miniszterünknek az az intézkedés", mely vasúti kedvezményes jegveket csupán csak állami tisztviselők és azok családjai számára nyújt, a többit ellenben az eddig él vezett kedvezménytől is megfosztja. Hol van ez intézkedésben a jogegyenlőség s mit nyerhet ezzel a — közügy ? Régi hizai közszokás, hogy tisztviselői karának ugy a vármegyék, valamint az egyházak, sőt magán vállalatok is előnyt igyekeztek biztosítani. Mindenik érezte azt az aránytalanságot, mely az illető tisztviselő fáradozásai és javadalmazása fölött fenn áll. Ugyaoazért néminemű kedvezmény által kívánt munkavágyára élesztőleg hatni s jelezni azt az elismerést, amelylyei neki tartozik. Nyújtottak kedvezményeket a kormányok is az ő »állami* tisztviselőiknek, még pedig nem ritkán igen szembeszökő módon a más kategóriájú tisztviselőkkel szemben. Hogy píldákra hivatkozzam, nem szükséges a Bocskayak és Rákóczyak korát idéznem, elég az ötvenes évekre visszapillantanunk. De ki volna közöttünk, aki helyeselni tudná eme viszonyokat s eme ferdeségek megváltoztatását nem óhajtaná ? 8 mégis ime, amidőn egy nagytekintélyű államfő az élvezett jogok módosítását megkezdi, eszködi azt a nem állami tisztviselők még nagyobb hátrányára. Tehát nem kapcsot létesített a tisztviselők között; nem érvényesítette a jogegyenlőség elveit, hanem szentesítette az igaztalan elkülönítés átörökŐ3ödését. Nincs tehát remény, hogy az állami és közigazgatási tisztviselik munkakörei, s eme munkakörökben teljesített fáradozásaik egyenlő elbírálás alá jutnak. Ninos kilátás arra, hogy amint az állami tisztviselő hivatalos — Szervus Károly I Nősülsz ? Gratulálok ! — Szervus pajtás! Az igaz, hogy különös dolog. Már ki hitte volna rólad, hogy megnősülsz? Te voltál az agglegények társaságába kiszemelve elnöknek. Egyébkéut gratulálok. Károlyban változott érzelmeket teremtett ez a csipkedő szó. Majd nevetett majd boszankodott; egyben azonbau állhatatosan változhatlan mar idt: türelmetlenül várta az esküvő napját. Ujján számolta a napokat, a kabátja gombjain a heteket és papíron a perc- és másodperceket. Mikor lesz az, mikor végre is kifogják mondani a holtomiglant? . . Addig is hiven taposta a molnár-utczát, Ott laktak Margiték. Mennyi gyönyörrel töltötte el már csak a gondolat is, hogy közel van »hozzá*, csak azt tudja, ki átesett ily fajta krízisen. Nála volt mindég, nem csak gondolatban, de valóban is. Elmerült azokba a szelid csillagokba s valósággal ugrálva szökelt a molnár-utcán végig a túlságos gyönyör következtében, ba végett ért a látogatás. Egyszerre azonban c-sak olmaradt. Elmúlt egy nap. két nap, három nap és Károly nem jött. Margit nyughatatlankodott, idegeskedett, végre ájuldozott, ugy, hogy végre is a papuskáuak kellett stafétának lennie és benyújtani Károlynál az instanciát hogy: »jöjjön.< Károly távirati stílusban ezt üzente Margitkának Nem érek rá. Tanulmányozom a házaséletet — a garádon át. És volt mit tanulmányoznia. Mert egészen megváltozott a stafifage. A mézeshetek túlságos idealismusa után következett a tuságos realismus. Károlynak szeme szája elállott ezen a furcsa metamorphozieon. Most már nem járta a mucus meg a muci. Pergett ajkaikról a replika és duplika; sokszor a mindenféle címeken nyert szólási jogukat egészen kimerítették, hogy jól >helyben hagyják* egymást. Károly gondolkodóba esett. Végre is ugy hitározta el, hogy nem vásik bele a foga a házas életbe. 0 nem Demosthenes. Neki az első alkotmányos családi szóváltásnál fel kellene adni elveit. Visszaküldte a gyürüt. Margitkáéknál elképzelhetlen felfordulást okozott ez az incilens. Hogyne! mikor már a három szobára való bútor is meg volt vásárolva. A papa jobban háborgott, mint a Vezúv, Margitka jobban ájuldozott, mint Fedora. Micsoda országos skandalum is ez 1 És ennek ép in a szeplőtlen Tüzes néven kell megesni? Fogát vicsorgatta a papa tehetetlen dühében, majd áthirapta a pipaszár gyenge csutoráját. A füst meg oly tömötten jött ki a makrából, mintha legalább is a buzsáki malom kéménye volna. És a sürU füsttel együtt sürttn változtak a gondolatok. Hogy lógja ő azt az embert felnyársalni, összetörni, lehetetlenné tenni? Olyan statáriumot nem látott az emberfia I Hamar nyakába akasztotta a kabátot, aztán gyorsvonat módjára robogott a kapa utcába. Károly otthon volt. Kényelmesen pipilt és elmélkedett. Egy csöppet se zsenirozta a látogatás. Az öreg nagyot fujt, háromszor végigfutotta a szobát, aztán oda állt a füstfelhőbe. Rikácsolt a hangja, villámokat szórt a szeme, — ön irta ezt ? — Én. De hát van az úrban lélek? Ép az utolsó napou. Legalább becsületemet ne tette volna pellengére. És mi vitte mégis erre a megmásított szándékára ? Károly egy set esen kibocsájtott füsttel elűzte a nehézkesen oszló folhőt, aztán a lehető legnagyobb phlegmával felelt: — Az alacsony kerítés. Miczi. kiküldetést ingyen utazás és külön napidíj mellett teljesít, ugyanakkor a közigazgatási tisztviselők is legalább ingyeu utazhassanak vasúton — nem ritkán nagy kiterjedésű járásaikban és igen lényeges közigazgatási érdekekben. A közigazgatás és. a közigazgatás tisztviselőinek érdeke ez eljárás által sérelmet szenved, mi az állam főczéljával egyátalában nem hozható összhangzásba. De e mélyen érzett elkülöiités és méltánytalan osztályozás nemcsak eme fentebb emiitett esetben tünt fel a maga megérthetetlenségében. Számtalan eset van, mely ugy tünteti föl az állami intézkedést, mintha versenyt akarna kezdeményezni saját kötelékeibe való édesgetés szempontjából. Ez pedig nem szükségas, és éppen nem kívánatos. Nem akarhatja, nem is akarja azt az állami igazgatás. Ha mindazáltal a fennálló kormányelv eme viszonyok ferdeségeit eddigelé észre ne m vette, annak oka egyrészről a vármegyei tisztviselők szerteszórt véleménye, az egyesülés hiánya, egyszóval: a jó közszellem nem létezése. Másrészről pedig oka az az elfelekezetiesedett hangulat, melyet az állami tisztviselő nemzedékről-nemzedékre átörökölt. A hangulatot megváltoztatni a társadalom érdekében, a jó közigazgatás tökéletesbitése végett a közigazgatási tisztviselők egyesülése van hivatva. Egyesek, bármily jelesek legyenek és finom erkölcsi érzékkel bírjanak, e tekintetben kedvező nagy átalakulásokat nem fejleszthetnek. Az ily munka csupán csak egyesület utján végezh)tő. Ugyanazért igénytelen felszólamlásomnak czélja az, hogy ily egyesület létesítésére a közigazgatás nagyérdemű tisztviselői karát fölhívjam. Véleményem szerint egy ily egyesület első sorban közszellemet fog teremteni a közigazgatás tényezői között; másodsorban oly intézménynyé fejlődik, mely a közigazgatási tisztviselők érdekeit istápolni és védelmezni törekszik. Bizonyos jótékony tevékenységben tartja a mívetődésre hivatott tisztviselői kart, s kétségtelenül a legnagyobb szolgálatot teszi mindezek által az állam közczéljainak. Mert ha igaz az, hogy a jól szervezett állam ban az állam minden tagjának a kívánságát meg kell hallgatni, annyival inkább bizonyos az, hogy a leglényegesebb állami tényezők egyesülete nem emelheti fel szavát hiába. Van-e hasonló egyesület már hazánkban, és hogy az mily eredménynyel működik, azt nem tudom ; de ismerem az állami tisztviselők egyesületét a fővárosban, melynek működése nemcsak kielégítő, hanem példaadó. Merem állítani, hogy kellő buzgalom mellett a vármegyebeli közigazgatási tisztviselők egyesülete a legszükségesebb intézménynyé fejlődik, s működésének eredménye ugy általában mint az egyes tagok szellemi, erkölcsi és anyagi érdekei szempontjából kiszámíthatatlan, előre alig látható magasfokú lesz. Csak az eszme találjon köztetuzésre s egy hfi bajnokra, a többi magától jő. x. y. Tanügy. Értesítés. A szabolcsmegyei általános tanító-egyesület központi választmánya f. é. auguszlushó 3-ikán délelőtt 10 órakor a városi felső leányiskola tantermében rendea gyűlést tart, miről a helybeli és vidéki választmányi tagok tisztelettel értesíttetnek. A választmányi gyűlés tárgyai: 1. Elnöki jelentése'?. 2. Bíráló bizottságok előterjesztései a kidolgozott tanügyi tételekről és a beadott pályaműről. 3. Az országos »Eötvös-alap«-ot kezelő- és osztóbizottság elnökségének felhívása. 4. A folyó évi tanító-egyesületi közgyűlés idejének és tárgysorozatának megállapítása. 5. Elnöki előterjesztések és tárgyalható indítványok. Kelt Nyíregyházán, 1887. évi juliushó 27-én. Elnöki megbízásból: Pazár István, tanító-egyesületi alelnök. Értesités a latin nyelv tanításáról, a nagy-kállói állami főreáliskolában. A nagyméltóságú m. kir. vallás- és közoktatásügyi minisztérium köztudomás szerint f. évi áprilhó 3-án 8296. sz. a. a következő rendeletet bocsátotta közre: „Hogy a jobb reáliskolai tanulóknak is módot nyújtsak a latin nyelv és irodalmi ismeretek megszerzésére, s az által a tudomány-egyetem jogi és orvosi karaiba való beléphetésre, a rendelkezésem és vezetésem alatt álló nyolcz osztályú reáliskolákban a latin nyelv rendkívüli tanítását elrendelem. . . . •" A latin nyelv tanítása e miuiszteri leirat további szövege szerint a jövő iskolai évben egyelőre csak tiz reáliskolára volt előirányozva, azonban a nagymélt. minisztériumnak ujabbi, 25,012. sz. alatt kelt elh&tározása értelmében, a jövő iskolai évben a nagy-kállóí állami főreáliskolában is életbe lép. Csak kedves kötelességet vélek teljesíthetni, midőn ezt a nagyérdemű közönségnek, az illető tisztelt szülőknek, s a tanuló ifjúságnak tudomására adni sietek, annyival is inkább, mert a kérdéses m. kir. miniszteri leirat később adatván ki, ,azt a nagykállói főreáliskola lefolyt 1886— 87-ik évi Értesítőjében már közzé nem tehettem. A nagyméltóságú minisztériumnak ezen elhatározása a reáliskolák életében uj korszakot nyit meg; alapja és biztositéka ez a reáliskolák megszilárdulásának és fejlődésének hazánk azon vidékein is, melyek természeti hely viszonyaiknál fogva a technikai pályák előnyeit egész terjedelmökben, és közvetlenül nem szemlélhetik, nem érezhetik; e m. miniszteri intézkedés tolytán a korai pálya választás kérdése sem fog többé a szülőknek gondot okozni; mert az által, hogy a latin nyelv a irodalmi ismeretek megszerezhetése a reáliskolákban biztoeitva van, a reáliskola azon előnyös helyzetbe jutott, hogy jövőben növendékei épp ugy, mint a gimnáziumból bár mely tudományos pályára léphetnek; lehetnek techniku-