Nyírvidék, 1886 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1886-10-24 / 43. szám

NYÍBVIDÉ K." tettünk becsületében: uem nemesebb-e az elkövetett hibát beismerni és a sértett féltől bocsánatot kérni? Bizonnyal az. Az erkölcs nemesítő egyletek, a müveit társadalom feladata, hogy a párbajokat végképpen kiejtse divatból és megszüntesse. A nagy közönségnek nem szabad a párbaj-hőst a lovagias bátorság dicsfényével venni körül; ki kell azt rekeszteni köréből, mint akármily gonosztevőt. A párbajok lélektani okaiba való éles bepillantásra mutat annnál a francziánál, aki azt tanácsolta a franczi kormánynak: „Ha a hírlapok nak legszigorúbban megtiltatik a párbajokról irni • rövid időn megszűnnek a párbajok." Ajánlom e lélektani igazságot az erkölcsnemesitő egyleteknek és a kormánynak. Igaz, hogy egy emberre nézve nagyon nehéz dolog az uralkodó köz felfogás ellen küzdeni. Igen nagy erkölcsi bátorság kívántatik hozzá. Más részről nagy gyávaság saját okos meggyőződését, egy oktalan -köz felfogással szemben, magtagadui. Aki bátran ki fogja mondani, hogy a párbajnak elvből ellensége : a számot tevő közvélemény előtt bizonynyal ő lesz a győztes. Ismerek egyéneket akik, a párbajnak ily módon való visszautasítása által, semmit sem vesztettek a közbecsültetésben Hogy egy, vagy két jelentéktelen egyén gyávának mondja a visszautasitót: mit veszt vele? A jobbak és nemesebbek előtt semmit. Lyons amerikai tábornokot is gyávának mondták, egy párbaj visszautasítása miatt. Éz a tábornok később 1861-ben hősi halált halt a harcztéren. Mondja ki tehát a társadalom, mondják ki az erkölcs-nemesitő egyletek hogy: le a párbajozássalamely végeredményébe.i még is csak gyilkosság marad. Néhány szó a férfias jellemről. III. Az igaz jellemű férfiúnak, tehát mint megelőző köz leményünkben érintettük, oly akarattal kell birnia, mely határozottság, bátorság és szilárdságban nyilatkozik. Akinek határozott akarata van, azt nem fogja a pillanatnyi hév s muló lelkesedés fellobbanása ide s tova hajlítani; mert határozott elvek szerint jár el s mindig tiszta öutudatával bir annak, amit egészben és részben véve akar. Épen ezért az ilyen férfiú előtt sohasem lehet nehéz megállapított s határozott elvét bármely részletes esetre alkalmazni. Ha fölismerte azt, ami igaz és jogos : nem elégszik meg csupán azok ismeretével; hanem azok követésére is elhatározza magát s törekszik azokat nem csak szavakban, de főleg tettekben érvényre emelni. És ugyan tehetne-e másként az igaz jellemű férfiú? Bizonyára nem! Es ha még is vannak ingatag jellemű határozatlan akaratú férfiak : ugy ennek okát részint az önmagukkal való meghasonlásban, részint erélyük hiányában, részint pedig azon kinzó töprengés és lélekgyötrő kétkedésben kell keresnünk, mely folytonosau habozást szül lelkükben s mindenütt csak sötét aggódalommal tölti el kedélyüket. Az ily gyöngeség állapotában sinylődőknél kétségkívül beteg az ész és az akarat. Mert ugyan képzelhetünk-e oly férfiút, aki elhatározásában habozó, tetteiben ingatag akarattal valami nagyot, hősies dicső dolgot létesítsen?! Bizonyára nem! Mert az ilyenek még akkor is mindig csak töprengnek és tűnődnek ; midőn már a tett alkalma elmúlt., határozatlanságuk miatt történt elmaradásukat pedig közönségesen elkésésükkel mentegetik. Ha aztán nagy ritkán még is megtörténik, hogy valami szerencsés véletlen következtében némi határozattságot tanúsítanak : akkor is folytonosan csak azon gondolat gyötri őket, ha valljon nem lett volna-e jobb, ha inkább más egyebet választottak volna? Ezen kétkedő töprengés aztán ez esetben is oda juttatja őket. hogy megint A „NYÍRVIDÉK4 TÁRCZÁJA. A hiúság áldozata. — Elbeszélés : Ráez Istvántól. — III. A fényes fogatok egymás utáu robogtak be Béltekyné udvarába. A kastély úrnője a szalonban fogadta vendégeit; büszkeségét a szívesség palástjába igyekezvén burkolni. Mindeu egyes érkező férfi egy-egy bókkal füsz^rezé kézcsókját, amelyei Béltekyué még mindig szívesen fogadott. Egyszerre a zene megszólalt. A fiatalság csoportokra oszolva tanakodott a táncz megkezdéséről; amit csakis a házi kisasszonyok távol léte késleltetett. Kolty Kálmán is ott állott a terem egyik ablakánál; kiváncsiau fzegezvéu tekintetét a jobb oldali mellék ajtóra, amelyen-át Ilonkának meg kellett jelennie. Az ajtó megnyílik s a fiatalság csoportjai, mint vezényszóra, katonásan »arczc-ot csinálnak, szemeiket a belépők felé irányozva. Elől jött Bélteky Vilma hosszú uszályos, elől mély kivágatu selyem ruhában, amely merész kivágás egymaga képes jellemezni tulajdonosát. Hajzata, a hófehér keblen ragyogó gyöngysorok s a vállig puszta ruganyos karokon díszelgő gyómánt-ékitményü arauy karperec.ek: mind megannyi beszélő tanújelei az elhanyagolt nevelésű előkelő ifjú hölgy hiúságáuak. Vilmát Putnoky Ilona követte a terembe a legegyszerűbb öltözékben . . . szerény ibolya a császár-virág mellett. A belépőket a fiatalság raja azonnal körbe fogta. A bóközönből, amely a két hölgyet ellepte, Ilonának is csak elvesztik szabadságukat és kedvüket a tett véghezvitelére; előbbi határozatlan állapotukba esnek vissza és nem hoznak létre semmiféle eredméuyt. Az ily állhatat lanoknál fordul elő leggyakrabban az íj, hogy alig fogtak valamihez, már is félben hagyják csak azért, hogy ezeu tett befejezése előtt szintén abban hagyott dolgaikat ismét megkezdjék; majd ismét ezeket hagyják félben, hogy megint az előbbihez térjenek vissza. Hogy az ilyenek faradozása jó gyümölcsöt nem teremhet; hogy továbbá határozatlanságukból következő folytonos álhatatlaueágukat, habozásukat, kétkjdésüket, bizalmatlanságukat semmiféle áldás avagy siker nem kisérheti: azt mondanunk is felesleges. Gyorsnak, határozottnak és tettre habozás nélkül késznek lenni: ez az igaz jellemű férfiú sajátsági. Nagy, dicső s ha kell hősi tetteket is csak igy leszünk képesek v;gbez vinni! Dj legyen elég ebből ennyi is! A határozottsághoz legközelebb áll a bátorság annyira, hogy azt mondhatjuk, miszerint magának a ha tározottságnak kell bátorsággá emelkednie. Szóljunk hát erről! A bátorság épen oly tiszteletére válik a férfiúnak, miut a milyen díszére van a bátortalan félénk szerénység a nőnek. Ugyan képzeljük csak a férfiút oly állapotban, melyben valódi férfiasságát főleg erejében kellene feltüntetuie: nemde csak ugy mondanók őt igazi férfiúnak, hihogy bátorságot igénylő tettet visz véghez? Ezért ugy a testi mint a szellemi erő csak ugy jelentkezhetik teljes díszében, ha azt egyúttal az akarat bátorsága kíséri. Sőt bátorságáért sok esetben jobban tisztelik a férfiút, mint puszta erejeért. Mert mig az erőnél kizárólag csak az jöhet figyelembe, hogy egyáltalán képes-e valamire és mennyire képes nyilvánulni: addig a valódi bátorság mindig a nagy tettek

/ iránti érzék s lelkesültség kíséretében jelenik meg. Épen ezért a kiuek bátorsága van, annak bizhatunk nemcsak erejében de akaratában is És nincs-e számtalan eset rá, hogy valakinek elég ereje van, de nincs kellő bátorsága! Juthat-e az erő ilyen esetben dicsőséghez ? A physikai erő és erkölcsi gyöngeség e szembe szökő ellentéte nemde csak a férfin szégyenét fogja fokozni!? E/.ért az igaz jellemű férfiú erejének ily értelemben kell kialakulnia s megelőző közleményünk II. számának bekezdését is csak igy értelmezhetjük. Az erőnek tehát a bátorsággal kell társulnia a fönnebb mondottakon kivül már csak azon okból is; mert a bátorsággal párosult erő csak nagyon—nagyon ritkán szenved hajótörést; mivel a test iránti lelkesedés eléggé pótolja még azon hiányt is, amit talán a természet megtagadott. És a bátor férfiú nemde már csak ez okból is még inkább meg fogja érdemelni becsülésünket ? Az erő inkább a velünk született képességhez tartozik. Az igazi bátorságot ellenben szereznünk kell; a veszélyek és küzdelmek között érik s lesz oly nagygyá, a milyenné megérleltük. Ha annyi bátorság volna a ilágon, mint amennyi erő van: akkor a világtörténelem lapjai bizonyára egyéb dolgokról is beszélhetnének, mert az emberi nem többet is képes volna felmutatni. Az igaz jellemű férfiú tehát nem nélkülözheti a bátorságot. Mivel azonban a világ felfogása a gondolkozást és cselekvést gyakran elválasztja egymástól °s ugy az egyik, mint a másik számára külön—külön kört jelöl ki; minthogy továbbá a férfi természete kétféle irányban van hivatva működni és munkálkodni: egy részt t. i. arra, hogy a külvilág eseményeiről alapos ismereteket gyűjtvén azokat a tudomány, művészet s az életpályák különléle terein értékesítse; más részt padig arra, hogy a világ eseményei felett hatalmába kerítse az uralmat: ez okból bizonyos esetben de még ekkor sem egészen és csak is akkor bocsátható meg a bátorság némi hiánya, midőn kizárólag a mélyre ható, szemlélődő, speculativ elme és képzett tudás műveletei vaunak igénybe véve. De miuél külsőbb tetteket kívánnak tőlünk a világ ügyei, annál inkább szükségünk van a bátorságra elanynyira, hogy auuak egészen egy férfiúnál sem szabed hí ányoznía, főleg ha meggondoljuk, hogy tenni mindenkinek kell valamit. Vannak ügyei mindenkinek, melyekről gondoskodni kell; mindezt pedig csak az teljesítheti kifogástalanul, akinek bát.orsága vau hozzá. A bátorságot közöuségesen csak az oly körűimé nyéknél Bzokták megkövetelni, a hol életünk az elvesztés, csonkitás vagy fájdalmas sértés veszélyének van kitéve. Szerintünk azonbau szükség van arra mindenütt, jutott pár, aki keveset látszik törődni az üres bókokkal. Más valakit keresett, akit azonban a nagy tömegben nem volt képes fölfedezni; csak mikor a fiatalság által képezett sorfal tágulni kezdett, nézhetett végig Iloaa a teremben, és nem hiában, mert a keresett ifjút csakugyan fel találta. GyeDge pír futá át aiczát, de egy szelíd mosoly is jelentkezett, amely az üdvözletet pótolta. Kolty Kálmán is alkalmasnak találta a perczet arra, hogy Ilonát üdvözölje. Oda ment tehát Ilonához s udvariasan köszönté szíve keresettjét. E közben felharsant a zene sa fiatalság a szélrózsa, vagyis a terem minden irányában sietett tánczosnőt kerepni. Kolty Kálmán udvariasan hajtá meg magát Ilona előtt, felkérvén a megígért táuczra. Amint Bélteky Vilma mellőztetve látta magát Kálmán által, nem nyomhatta el nagy felindulásán 8 a gyűlölet tekintetével nézett ulánok. Szerencséjére őt is felkérték, mert különben édes anyja, aki éppen felé közeledett, bizonynyal észre vette volua felindulását. — Bocsánat nagysád, — szóiitja meg Vilmát tánczosa — ma oly kedvetlennek latszik. . . . — Táncz előtt kissé rosszal éreztem magamat; de azt hiszem, hogy hamar el fog múlni. — Válaszolt Vilma egykedvűen, mosolyt erőtetve ajkaira. — Ha szabad kérdeznem, ki az a fiatal ember aki sz imént nagysádékkal társalgott, s aki, amint látszik, igen jól találhatja m igát Ilona kisasszony oldala mellett. Ez ismét tőrszurásként járta át Vilma s ívét; miért is a kérdésre következő feleletet adott táuczosának : — Egy tudományában elbizakodott, kiállhatatlan ember, aki egész életét az iskola falai közt tölté. Meg is látszik rajta. Nézze csak mily illetlenül nevetkér ;zik Ilonával, aki ugy látszik szintén megfeledkezett nz illem ahol bármily veszély fenyeget, ahol könnyen veszendőbe mehet az, a mitől csak nehéz szívvel válhatnánk meg, a hol azon kényszer szüksége állaua be, hogy olyasmit viseljünk el, ami önérzetünket mélyen sérti. Ezt annyival inkább állithatjuk, mert sokan nem az élet veszélyeztetését. hanem más physikai bajokat tekintenek legnagyobb veszélyeknek. Igy némelyekre nézve legnagyobb baj az, ami nekik keserű érzelmeket okoz. Sikszor meg csupán az egyéni érzelmek, vélemények, hangulat és szenvedélyek határozzák meg, hogy mely dolgok és mily mértékben veszedelmesek. Vannak olyanok és pedig nem csekély számmal, kik az anyagi nyomort, szegénységet, megaláztatást, a vsgyoa és tekintély elvesztését, az élvezetek és kényelem nélkülözését sokkal veszedelmesebb bajnak tartják, mint magát a halált. Mit az öngyilkosok példája is eléggé igazol; kiknek száma bizonyára még nagyobb volna, ha csupán az általuk legnagyobb veszélyeknek gondolt bajok érzete hatná át, s a higgadt megszívlelés és megfontolás mellett vallásos meggyőződésük és lelkiismeretük nem ellensúlyozná őket. Ezek szerint a bátorság nagyságát nem mindig a fenyegető veszélyek nagysága, hanem a szerint kell megítélnünk hogy mily hatással vaunak azok az emberre. Nem a veszély közelsége, nem annak látszólag elrémítő s megrendi'ő körülményei, hanem azon mérték dönt sokszor a bátorság nagysága felett, melyet a veszély képzeletéhez kötünk. A veszély ránk gyakorolt hatásának uagyságából kifolyólag történhetik meg aztán az is, hogy az orvos, ki a járványos betegségek gyógyítása alkalmával a ragály veszélyének teszi ki magát, több bátorságot tanúsít, mint az, aki a legnagyobb veszélyeket megszokva, egyenesen a halálnak teszi ki életét. Mert sokan a megszokás következtében épen az iránt nincsenek kellő érzékkel, ami másoknál a legnagyobb megrendülést idézi elő. De legyen bármily relatív a veszély hatása az emberekre : bizonyára senki sem mehet át e földi életen a nélkül, hogy a bátorság alkalmazására utalva nem volna. Csak ritkán vészit a bátor ; de sokkal gyakrabban és fontosabb ügyet vészit el az, aki bátortalan. És ha a bátor vészit, vesztése bizonyára nem lesz gyalázatos; mert eleget tett férfias jellemének s tiszteletteljes becsülettel veszté el azt, amit megtartania emberi erőt a bátorságot felülmúló okok miatt nem lehetett. De azért csUggedni soha sem szabad! Hányszor megtörténik az is, bogy akaratunk nélkül és ellenére sodortatunk mások hamissága, vagy gonoszsága által veszedelembe ! Jaj volna nekünk, ha ilyenkor bátorságunkat elvesztenők. A félelem ily esetek alkalmával g.ikkal nagyobb romlásunkat idézné elő, mint maga a veszély. Mert ugyan mi válhatnék nagyobb mérvben romlásunkra, mint ha a félelem következtében csüggedő lelkünk a malitiosus ijesztgetések és fenyegetések ellenében elvesztené erélyét és öunöugyávasága folytán áldozatul esnék a gonoszságnak?! Ezt engednünk soha sem szabad! Sőt ellenkezőleg, bátorságunk még az ily malitiosus gonoszság fulánkjaival ránk zuditott veszélyből is előnyöket zsák mányoljon ki részünkre, hogy annál dicsőbb legyen a fölé való férfias felemelkedésünk s annál szebben menjen teljesedésbe erkölcsi világrendünk örök igazsága : >Aki másnak vermet ás, maga eeik belé.* Közigazgatási bizottsági ülés. (Október 14.) (Vége.) A főorvosi jelentés szerint, a f. évi szeptemberhóban, a közegészség kedvezőtlenebb volt, mint az év többi hónapjaiban. Kivételt képezuek a dadai alsó, felső és a n.-kállói járások, ahol a halálozás hármat pro unlle nem érte el. Legnagyobb halálozás volt a kisvárdai járásban, ahol 4-44 halt meg ezer lakói közzül ugy, hogy ha e halálozási arány állandó lenne, egy év alatt 1000 lakosra 52'28 halálesetet jegyezhetnénk. Minden esetre kedvezőtlen szám, tekintve azt, hogy a mult év átlaga 35 volt. A nagy halálozás, eltekintve az állandó, különösen a gyermekeket megtizedelő gyomor- és bél-huruttól, valamint a veleszületett gyengeségtől, a vérhasnak róható íel, amely a megye minden járásában uralgott. E vérhas-járvány, amely már szünó félben vau, nem bel-, hanem külterjedtségével tűnt fel; amennyiben igen számosan betegedtek meg, de aránylag k -veseu haltak el. Igy (Folytatása, a mellékleten.) szabályairól. Táncz után figyelmeztetni is fogom anyámat Iloua e feltűnő viselkedésére. Vilma tánczosa, aki Kolty Kálmán és Ilona társalgásában egyáltalában semmi illetlenséget sem volt képes fölfedezni, más tárgyra tért át. Nagyon sajnálta, hogy ennyire is alkalmat nyújtott. Az első táncz után Vilma csakugyan anyjához sietett. Béltekyné pár szóváltás után magához inté Ilonát, aki éppen Kolty Kálmáu karján sétált. -• Ilon kisasszony ! — Szólitá meg Béltekyné Ilonát elég kíméletlen és fenn hangon.— Az oly viseletet, miut aminőt most Koltyval szemben tanúsítottál, meg nem engedhetem. Azért megtiltom, hogy az éjjel többet tánczolj vele. — De édes néni!? — szólt Ilona esdőleg. — Nem akarom a dolgot feltűnővé tenni. Végeztünk. Akarom, hogy úgy legyen. — Volt Béltekyné részéről az ultimátum. Putnoky Ilona a szégyentől és fájdalomtól ingadozva indult heljet keresni egy ablak-mélyedésben levő karos székben; könnyeit zsebkendőjével igyekezvén eltitkolni. Kolty Kálmánnak, aki m<gf szilett figyelemmel kisérte Béltekyné és Ilona minden mozdulatát, lehetetlen volt észre nem vennie Ilona nem mindennapi lehangoltságát. Észre is vette s megtudandó a gyors változás okát, Ilonához sietett. Ilona azouban Bemmi felvilágosítást sem akart adni Kálmánnak ; hanem kérte, hogy távozzék és hagyja őt ma teljesen magára. — Ilona! Önnel nagy dolognak kellett történni. Én nem nézhetem e drága könnyeket. Feleljen kérem, mi történt ón és Béltekyné közt. — Esdekelt Kolty Kálmán. — Engedjen meg, de ma hallgatnom kell. Néuém talán már is észre vett bennünket. Kérem hagyjon el