Nyírvidék, 1886 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1886-01-31 / 5. szám

NYIRVIDÉ K" egyházi beszédektől, amelyeket a legműveltebb, a legtudományosabb és szellemesebb emberek is élvezettel és gyönyörrel halgassanak. Még ez sem elég. Hogy a templomba való járás valódi lelki szükséggé váljék: nem elég az, hogy a nagy tömeget a templomba tereljük; hogy korszerű egyházi beszédek tartassanak; hanem szükséges, hogy a társadalom mindazokat az erényeket gyakorolja, amelyeket a vallás előir és szab. Mindenek fölött gyakorolnia kell a felebaráti szeretet, a jótékonyság erényeit És itt már legeiül kell menni az egyház szolgáinak, a lelkészeknek. Az az egyházi szolga, lelkész, aki szegénységben elhalt embertársát és hivét, a rendes stóla lefizetese nélkül nem temeti el: nem igen mozdítja elő a vallás-erkölcsi életet. Pedig fájdalom, ily egyházi szolgák ma is akadnak. Vagy is éppen csak napjainkban, az oktalan fényűzésnek, a gyors meggazdagodási láznak e léha korszakában akadnak. Es mégis panaszkodnak, hogy a vallásosság hanyatlik a társadalomban; hogy az oltárokra keveset áldoznak s a templomot nem látogatják a hivek. Nincs igazságuk, panaszuk nem jogosult. Járjanak elő jó példával; hozzanak ők is áldozatot a közjó, a szeretet oltárára Csak ekkor leczkéztetlietik jogosan a társadalmat; amely ma csakugyan nem felel meg kötelességének: vagy legalább nem oly mértékben, mint azt az uralkodó általános szegénység, nyomorúság és romlottság megérdemelnék és követelnék a boldogabbaktól. Ezt a hibát, ezt a mulasztást kell helyrehozni a társadalomnak, a felebaráti szeretet műveleteinek : a vallás által előirt erények gyakorlásának minél terjesebb fejlesztése által. Tömörüljön a társadalom minden népesebb városban, tehát Nyiregyházán is egy nagy, minél számosabb tagból álló egyesületté, társulattá, pl. „Közművelődési egyesület," „A társadalom erkölcsi érdekeit előmozdító társulat," „A közjót előmozdító egyesület" sat. czim alatt. Ámde e nagyobb szabású társulatnál a lakosság minden számot tevő vagyonosabb osztálya képviselve legyen, mint alapító, pártoló, működő, rendes, rendkívüli sat. tag. Minthogy a társulat a helyi összes társadalom erkölcsi érdekeinek előmozdítására, segélyezésére, javítására és nemesítésére sorakozik: szükséges, hogy emez emberbaráti jótékonysági műveletben az összes társadalmi osztályok részt vegyenek. E társulat azután magába olvaszthatná a netalán már létező „Műkedvelői társulatot," a „Nöegyletet

1', a, „Dalárdát" s egyéb létező jótékonysági egyesületeket. Ahol pedig még ilyenek nem volnának, teremtene a társulat saját kebeléből. Ezeken kívül alakithatna e társulat még, például nálunk, egy Szinpártoló egy Szegényiskolás gyermekeket segélyező, Szegény de jó erkölcsit s egy helyen legtovább szolgáló férji és nöcselédet jutalmazó sat. alosztályokat, külön igazgató választmánynyal. Különösen kívánatos volua nálunk egy Szinpártoló alosztálynak alakítása, amelynek feladata volna oly színtársulatról gondoskodni, amely az itteni igényeknek minden tekintetben megfelelne; feladat volna továbbá gondoskodni olcsó és ingyen szini előadásokról az idény alatt: hogy a nyíregyházai tótajku, de magyarul is értő közönséget beszoktassuk a színházba és megszerettessük vele a magyar közművelődést, a magyar nyelvet és hazafiságot, amelynek teljes bírása nélkül Nyíregyháza város tótajkú lakossága soha sem lesz, nem lehet magyar lélekA „NYÍRVIDÉK" TARCZÁJA, A bánfi - hunyadi ekszpediczió. (Mellék-esemény Bem erdélyi hadjáratából.) III. Az oláhok által hátrahagyott torlaszok eltávolítása után, csapataink az oláhok üldözésére siettek. Minthogy azonban az oláhok a szó szoros értelmében szét futottak, csak egyenként lehetett őket az egyes falvak ban, ahová futottak és elrejtőztek, össze fogdosni. Hamarjában vagy 50 darabot sikerült is elfogni, akik azonnal fegyveres őrizet alá helyeztettek. Az összefogdosá8 tényének tartama alatt, egy helysegben borzasztó látvány tárult szemeink elé. Az eme helység magyar lakóit, az elmenekültek kivételével a legvandalabh módon gyilkolták le a lelketlen oláhok ' A legyilkolt és megcsonkított hullák csontvázai, amelyekről már a húst a farkasok és más erdei vadak rég lerágták ott feküdtek elszórva az uri lakok udvaraiban és az utczákon. Lelkünk elborult e látványra. A fájdalom, bosszú es düh annyira erőtt vett rajtuak, hogy csak az ekszpediczió parancsnokának legszigorúbb rendelete tarthatott benőnket vissza attól, hogy elevenen szét nem téptük a fogoly oláhokat. A főparancsnoknak más terve volt a foglyokkal, amit későbben mi is csak helyeselni tudtunk. A főparancsnok ugyanis, előbb a szerencsétlen ál dozatok csontrészeit szedette össze az oláh foglyokkal és temetette el egy közös sírba; és csak az után lövöldöztette le őket egyenként ugy, hogy csak az először lebukott nem láthatta társa halálát, a többi mind egymasra hullva adta ki inkább állatba illő lelkét. A lelövöldözötteket igen természetesen ott hagytuk eltemetetlenül, a vad áLatok prédájául. Ezt az eljárását a főparancsnoknak, mint később hallottam, felsőbb katonai körökben, akkor elitélték és kárhoztatták. De ha látták volna azt a pusztítást, amit eme vad oláh csorda tett emberéletben és vagyonban : jót állok érette, hogy még az elevenen való megnyúzást is csekélyelték volna amaz összefogdosott, emberi arczot viselő vad csőcselék kivégeztetésénél. Még a galamb is saskeselj tivé változott volna amaz iszonyú embertelenség szemlélésénél. Én, aki még akkor egyetlen nyúlnak, madárnak vagy csirkének sem vettem e! életét, magam 8eua állhattam meg, hogy egyik lelőtt oláhnak homlokába ne vágjam sarkantyúmat. Isten bocsássa meg e bűnömet, amelynek indoka » legyilkolt magyarság szét marczaugolt hulláinak szemléletében volt kilejtve. Volt ez ekszpedicziónuk több komikus része is, amelyekből csak egyet jegyzek itt meg. Nagjon természetes, hogy ez ekszpedicziónál, az oláhok elfogdos sáu és kivégzésén kivttl, az úgynevezett rekvirdldsnak is bő alkalom nyilt, amit azután az egjes c-apatok, leginkább pedig a kaszás és lándzsás nemzetőrök kellő mértékben fel is használtak. Az aszalt g) ümölcsöt, almát és körtét, túrót, sajtot, mézet, pokróczokat, katrinczákat, tarka törlő ruhákat, amiket minden oláh háznál lehetett találni, mind tarisznyára szedték a nemzetőrök. Egy honvéd éppen mellettem hatalmasan tömte szájába a szép "lépes mézet, amelyet természetesen valamely szét tépett kasból markolt ki. Egyszerre az én honvédem el kezd iszonyúan ordítozni; aminek okát azonban lassanként dagadó fél arcza érthetően megmagyarázta. A méz sejtjében volt megdermedt méh ugyanis, a honvéd szájában felelevenedvén, sietett boszút állani az őt csendes nyugalmában ben és szívben. Ez a czél, t. i. a magyar művelődésnek terjedése különben az ingyen szini előadások nélkül is el lenne érve rövid időn, ha a nyíregyházai jómodu polgárok minél nagyobb szám ban iratkoznának be legalább eme fentebb ismertetett társulat pártoló tagjai közzé. Egy ily tágabb és minden egyéb jótékonysági egyletet magába ölelő nagyobb szabású társulat megalakítása, oly szép anyagi és erkölcsi előnyökkel jár, hogy azokat egy hírlapi czikksorozatban ki sem lehet fejteni. Nein is próbálkozom meg vele. Átláthatja azt minden gondolkozó fő, és átérezheti minden nemesen érző sziv. Csupán a kivitelre nézve van még néhány megjegyzésem. A községi és körjegyzők fizetés minimumának kérdéséhez. (Vége ) Másik kérdés volna az. hogy a körjeg>zők fizetése miként szolgálttatnék ki. E/.t szintén igen nagy fontosságú kérdésnek tartom ; mert az e tekintetben fenuálló jelenlegi rendszer, illetve rendszertelenség, határozottan elitélendő. Ez idő szerint ugyanis a községi birák fizetik a k. jegyzőket akkor, mikor van pénzük. De sokszor és a legtöbbször nincs pénz a községi pénztárban s a szegény vagyontalan jegyzőnek hónapokon és félévekeu keresztül kel várnia a fizetésére s mikor mogkapja, már egészen el van adósodva. Példiul a szt. gotthárdi körjegyző Szt. Glotthárd városától, mely különben kisközség, már 8 hónap óta nem kapott fizetést és kénytelen volt a takarékpénztárból venni fel váltóra annyit, hogy egyik napról a másikra élhessen. Ez rá néz^e még nagyon nagy baj utóvégre nem volt, mert özvegyi állapotban élő öreg ember s gyermekek nem állják körül. A községi pénztárban nincs pénz: s különben is a város birájával (pedig községi biró) nincsenek jó viszonyban és az ha volna is pénz a pénztárban, kiadja más szükségletekre, és a jegyző várhatja fizetését, ki tudja meddig. Némely helyen megtörténik a/, is, hogy állami adó szedetik be és a községi biró adja ki a jegyző fizetését. Egyáltalálán az eddigi rendszer, illetve rendszertelenség fenn nem tartható. De már csak azért sem, mert nagyon lealázó helyzet a különben intelligens jegyzőre nézve, hogy ő törvényes javadalmazását a sokszor dölyfös és műveltség nélküli falusi bírótól mint egy kikoldulgassa ; és ez által szükséges tekintélye csorbulást szenvedjen az előtt, kive! némely körülmények közt még rendelkeznie is kellene. Az uj törvényjavaslatban sein terveztetett ez állapot megszüntetésére semmi intézkedés. Nézetem és meggyőződésem szerint pedig egy egyszerű intézkedéssel e valóban tovább fenu nem tartható állapoton igen könnyű segíteni. Az uj törvényben elrendelendő volua, hogy mindenik községi biró köteles a községet terhelő jegy/ői fizetést évnegyedes részletekben, az évnegyed utolsó hónapjának közepéig a megyei házi pénztárba, a szolgabíró által teljesítendő különbeni közigazgatási végrehajtás terhe alatt, beszolgáltatni. Aztán évnegyed végével » házi pénztár szolgáltatná ki a jegyzőknek az esedékes fizetési részletet. Igaz ugyan, hogy a megyei központi házi pénztárnak teend ii ezzel megszaporodnának; de nem oly nagy mértékben, hogy azért ott személyzet szaporításra volna szükség. Esetleg az illető kerületi kir. adóhivatal is bevételezhetné. A körjegyzők, miután annyi állami teendőt végeznek, hogy legalább is félig állami közegeknek volnának tekinthetők, ezt megérdemelnék. A kir. adóhivataloknak teendőit e megbízatás nem szaporítaná annyira, hogy meg ne győzhetnék. Aztán a jegyző tekintélyét alsóbb rendű közönsége előtt szükségszerüleg nagyon emelné, ha többé az alantas mUveltségü községi biró nem mondogathatná azt, hogy ő fizeti a jegyzőt. De mindezektől eltekintve, lenne ez intézkedésnek nagy horderejű hatása a tekintetben, hogy miután a jegyző fizetése leggyakrabban községi pótadóbol fedeztetik és a községi pótadó együtt szedendő a feunálló közadó kezelési törvény szerint az állami adókkal, ezek is rendesebben folynának be az év első felében is; vagy ha az év első felében nagyobb suly csak a községi pótadók beszedésére fordíttatnék, az év második felében az állami adók könnyebben folynának be ; miután a községi pótadók már az év első felében rendesebben befolytak és a második félévi fizetések terhét már csak fele részben képeznék. Igaz ugyan, hogy a jegyzői fizetéseknek a megyei házi pénztárba vagy szerintem kívánatosabban a kir. adóhivatalba pontos beszolgáltatása kezdetbeu, míg t. i. a községi elöljárók a pontosságot megszoknák, némi nehézséggekkel járna, de egy pár év alatt a poutosság elérhető, s azutáu jótékony hatása élvezhető leend. Eek volnának szerény javaslataim, melyeknek az uj községi törvény megalkotásánál, legkivált az államkincstár érdekében, kegyes figyelembe vételéért esedezni bátorkodom. Az adófelügyelői intézmény életbelépte óta folytonosan annak szolgálatában állok és bőven volt alkalmam a községi kormányzat és há'tartás beléletébe bepillantani, s ugy azon teljes meggyőződésre jutottam, hogy javaslataim, "legkivált az államkincstár érdekeire nézve, rendkívül fontosak, de sőt azok érvényesülését, még a községi érdekek is követelik. Ezeken kivül, jóllehet szerénységem tiltja, hogy azokkal koukrét javaslatok alakjában lépjek fel, volua még két szerény nézetem, melyek, ha a nmgu m. kir. minisztérium magas figyelmét magukra vonnák, végnélkül szerencsésuek mondanám magamat. Ezek közül az egyik tisztán közigazgatási elvi kérdésre vonatkozik és abban nyilvánulna, hogy tekintettel arra, miszerint k. jegyző ha a községi törvény szerint nem is feje a községi elöljáróságnak, hanem csak egyik tagja, mégis tényleg ő a lelke; s ha a körjegyző a községi törvény rendelkezéseivel szemben tul nem teszi magát azon, hogy neki vezetnie csak a jegyzői tollat szabad és nem a község ügyeit, azok rendesen elposvanyosodnak; kitalálandó volna anuak módja, hogy kisközségekben legalább a jegyző legyen az elöljáróság feje és vezetője, s mintegy rendelkezhessék a községi bíróval és két esküdtel; s ha törvényszabta rendelkezéseinek eleget nem tennének, ellenállásuk megtoroltassék. Ez legkivált az adóügyek ellátásában volna feltétlenül szükséges, mert a jelenlegi állapot mellet a k. jegyző hiában akar megtenni mindent az adók kivetése és behajtása körül pontosan, mert a községi biró támogatja ha akarja, de ha kedve nincs ahhoz nem támogatja, s igy minden csak a jóakarattól függ. Igaz ugyan, hogy a támogatást megtagadó községi biró, ha a körjegyző feljelenti, a felsőbb hatóság s a kir. adófelügyelő által is rászorittathatik a közreműködésre, de mig ez bekövetkezhetik, akkorra az intézkedés már későn történik. Másik szerény nézetem a k. jegyzői állás betöltésére vonatkozik. Én, épen hosszú időn át szerzett tapasztalataim folytán, nem tudok megnyugodni abban, hogy a körjegyző a községek által választassék. Nem pedig azért, mert az általam eddig végig nézett oly sok választás között, egy sem volt olyan, mely nagyfokú korteskedés nélkül esett volna meg; s rá kellett lassanként jönnöm, hogy körjegyző csak az lehetett és lehet, ki etetés és itatással, sőt rajta nem fogható vesztegetéssel jobban győzte és győzi, meit hát körjegyző választásoknál a választók nagy részt oly alantas műveltségüek, hogy a választói jog csak éies kés a kezükben. Ennélfogva a választásból az érdemes pályázó helyett, legtöbbször oly érdemetlen és megbizhitlan egyén kerül ki szerencsésen és űl bele a jegyzői székbe, kinek eltávolítására kell mindjárt az illetékes hatóságoknak törekedui. Szerintem a választás, a szomszédos megyékben is kihirdetendő nyilvános pályázat utján, a megyei közigazgatási bizottság által, volna eszközlendő. Ennek választásában az érdekelt községek feltétlenül megnyugodhatnának és megbízhatnának. Legkivált azért is ajánlatos volna, mert eme választások az elégedetlen nemzetiségek lakta országrészeken, az állami kormányzatra is meguyugtathatók lennének. Szerény nézeteimet mély tisztelettel ajánlom nagyméltóságodnak magas figyelmébe s azok méltatásáért alázattal esedezem. Kassay József, kir. adófeliigyelö. háborgató méztolvajon ; a torkos honvédnek arczába bocsátván gyilkos fulánkját. Miként segített az után magán a pórul járt honvéd, nem tudom; de akkor, akarva nem akarva, igen jó izüt nevettünk valóban komikus helyzetén. De mint mindennek, ugy a rekvirálásnak is csakhamar vége szakadt. Sorakoznunk kellett, hogy megkezdjük a menetet haza, Bánfi-Hunyad felé. Az előcsapitot a honvédek képezték, azután következtek a debreczeni szűrösök, majd az én 6 fontos ágyúm a lőszeres kocsival, végre hátul a uemzetőrség czipelte a tele rekvirált tömött tarisznyákat. Éppen egy meredek lejtőnél való leereszkedéshez tettem meg az előkészületeket vagy is kötöztettem meg az ágyú és lőszeres kocsi kerekeit.; amidőn egy honvéd a csatárlánczból elsüti fegyverét. Véletlenségből sült-e el a honvéd fegyvere, vagy szándékosan, még ma sem tudom ; amenyiben az illető honvéd senki által sem lévén felismerhető: a majd később elmondandó vizsgálatnál sem lehetett rá súlyt fektetni. Elég az hozzá, hogy az elhangzott puska lövés után néhány perezre, a mi nemzetőreink »Jönnek az oláhok* ! » Nyakunkban azoláhokc ! féle kiáltozás közt el kezdenek lefelé rohanni oly erővel és tömegesen, hogy az utjokban esőket mind leverték lábaikról ; a kaszával nem egy lábszárat és kart szúrva át. Én igen jól tudtam, hogy a zavart a honvéd lövése okozta; igyekeztem is, tőlem telhető hangon felvilágosítani a rohanó nemzetőröket; de hasztalan volt minden erőködésem. Végre is csak anyit tehettem, hogy a rohanó tömeg elől, amely már-már engem is magával ragadott, a lőszeres kocsi alá menekültem ; s onnan igyekeztem felvilágosítani a dolog valódi állásáról a futó tömeget. (Folytatása következik.)