Nyírvidék, 1886 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1886-07-25 / 30. szám

Melléklet a „Itfyirvidék" 30-ik számához* egyúttal az államnak alapját a családalkotás adja meg: elég lesz e helyen ha az ember társulási hajlamát s szereplését csupán e fontos szempontból figyeljük meg. Hunfalyy János azt mondja, hogy az ember a családalkotásban leli egyéni teljességét. A család a társadalom és állam alapja, ennek kebelében fejlenek a magán és közerények, itt tenyészik a munka, rend és erkölcs, melyek a nemzetet nagygyá, szabaddá és boldoggá teszik. A hol a családi élet ép és romlatlan, ott a társadalom és állam is erősen és szépen fejlik; hol ellenben a családi élet fonák és romlott, ott a társadalom és állam fáját is emésztő férgek őrlik s a nemzet végbukása felé hanyatlik. A családi élet csak akkor nyugszik szilárd alapon ha annak hordozóit a férjet és nőt a legbensőbb és a legtisztább szeretet fűzi egymáshoz. Ez az, mely a felek, társulási ösztönét megnemesiti, megszenteli, igen mert a szeretet az életerő gyupontjából, kutforrásából a szivből fakadhat csupán. De nem zárom ki ezzel a szerelmet sem. Ellenkezőleg. Mert hiszen lehet e képzelni valóban boldog családi életet, e két érzelem egybeolvadása nélkül ? Ott, hol a nő, a legtisztább, legnemesebb, angyali jósággal, a leglángolóbb érzelemmel borul szeretett hitvesének kebelére, ott e két érzelem testvéri egyetértéssel él a szivekben. Bárcsak ilyen érzelmek hatnának át minden házastársat! Vigyázzunk, hogy e két érzelem, melyek oly szorosan fűződnek egymáshoz s gyakran mégis a legnagyobb messzeségre távoznak egymástól, már a leendő házastársak egybekelése előtt lrelyes irányt kövessen. Mennyi szánalomra méltó tragoediája van az életnek akkor, midőn a szerelem, a szenvedélyek eme hullámzó árja, elfajult sziv és lelkületből fakadva, korlátot nem ismerve, vakon rohan ábrándkepe után s félreismeri imádott bálványát; midőn fényben tündöklő fövényen halad végig s érzelme hullámian még is nem sejtett vétket ringat a nélkül, hogy öntudata megsúgta volna kétsziniiségét. Oh ne engedjük ezért maguukat elragadtatni helytelen irányú szerelem által. Sőt inkább hagyjuk befolyásolni azt a sokkal tisztább, önállóbb és függetlenebb szeretet érzetétől. Mert hiszen ez az, mely jótékony enyhüléssel szállja meg lelkünket és tiszta örömet dérit gondokkal borított homlokunkra. Ezzel fakad, ezzel támad minden nemes törekvésünk a tökéletesedés felé, és buzdítja az igazi boldogságtól áthatott családi tagokat a társadalmi életre való hivatás hű és áldozatkész betöltésére. Mindkettő azonban csak érzelem. Az pedig c^ak ugy tarthatja meg helyes irányát; csak ugy maradhat folytonosan a kellő határok között: ha annak az értelem gyújt szövétneket. Az emiitett érzelem csak meleggel, de az értelem világossággal tölti be a család körét. Amazt, főleg a nő, emezt pedig inkább a férfi képviseli a családi életben, és nem megfordítva. Mert ha a nő jellemén férfias modor vesz erőt, elveszti lágyságát, gyöngédségét, azt a költőiséget, mely enyhülést nyújt a nap gondjaival foglalkozó férfiúnak, pihenést a fáradtnak és vigasztalást a este 8 órakor, életének 78-dik esztendejében. Béke sokat hányatott s szenvedett poraira! * * * íme, ez a teleirt és most mindörökre bezáródott tanulságos könyvnek vázlatos és külső története. Hogy a sziv s a lélek a 78 évre terjedő hosszú, küzdelmes és változatos élet alatt mit szenvedett ; minő tűzpróbákou ment át; az értelmek ós gondolatoknak minő viharai által zaklattatott; azt, mint a belső életre tartozót, az ismertető /^mondani alig volna képes Mert h ába! mi is 1 ár az Úr szolgái s igéinek hirdetői, de magunk is gyarló véges értelmű emberek vagyunk; a szivek és vesék titkaiba nem láthatunk; aztán a boldogult erősen vallásos protestáns szelleme is int és figyelmeztet Pál apostol szavaival : „te kicsoda vagy, hogy a más szolgáját kárhoz tatod" (Rom. 14, 4.); s „te magad menthetetlen vagy óh ember, ki mást kárhoztatsz" (R'JiU. 2, 1.); „idő előtt sem mit ne ítéljetek" (I. Kor. 4, 5.); »eljőazur, ki a setétscg titkait világosságra hozza és a szívek tanácsit megjelenti*. Egyet azonban nyilván lehet látni s leolvasni, e bevégzett élet, e bezárt könyv lapjairól; azt, hogy az idveaültuek volt magasra törő szenvedelme, volt benue láng, pzívében mélegség, hevület mely égett, búígott a szép, jó, igaz, nemes és közhasznúért, a közjóért, a hazafias emberi érdekek előmozdításáért minden téren : hogy lelkesült az egyesülés, a társulás által elérhető eredményekért, nemcsak a borászati, e nemzetgazdászati téren, hol 1845 —1846-ban a már emiitett főúr, a herczeg czége alatt közzétett felhívását igy végzé: ^mindenek jobbra fordítása nem lehet egyes ember dolga ; mig összesített erőnek könnyen megy. Egyikünk egyet, másikunk mást tud és tehet; s ha mindnyájan összeálluuk, mindeut fogunk tudni és tehetni. Mert egy czélra összeforrt emberi erő, isteni mindenh itóság e földön« ; tehát nemcsak e téren lelkesült.az erők egyesítéséért, hanem minden irányú, jótékony czélú mozgalom körül mondhatni halálaórájáig ... Három lap az mégis ezen bezárt könyvben, mdlyról a boldogult közhasznú tevékenysége leolvasható, működésének iránya kivehető; ím: a hasznosnak, a hazafias szomorkodónak. Az igazi nő, mély érzelemmel viselkedik a szép, jó és igaz iránt. Kész odaadással s leggyöngédebb szeretettel csüng a családi körön, melyre rendeltetve van. Szereti hazáját, a helyet, hol napvilágot látott bölcsője ringott, s mely őt fölnevelte, honleánynyá és édes anyává tette. Társadalmi fontosságát főleg az által tölti be, midőn férjét gyöngéd s szeplőtlen szeretete által az anyagi és szellemi téren való előhaladásra buzdítja s gyermekei szivébe a honszerelmet, az igaz, szép és jó iránt való lelkesedést oltja be. A férfiúnak hivatása a társadalom köreiben tapintattal, belátással és erélylyel működni, hatni és alkotni, hogy családja s ezzel együtt hazája boldogságát és jólétételőmozditsa. Ezt pedig nem csupán értelme hanem egyúttal hű szeretete által éri el. Igen, szellemi és testi munka bármely téren muukálkodó férfiuuak szeretet tel kell eltelve lennie családi köre és hazája iránt Es ha valóban, hiven szereti hazáját, törekedni fog arra, hogy élete párjával, hű nejével együtt gyermekeiben is hazája s nemzetisége, annak nyelve erkölcsei, szokásai és viselete iránt lángoló és kiolthatatlan szeretetet ébreszszen s azt mindvégig ápolja. Igy fog aztán mindjobban megalakulni és megszilárdulni gyermekeiben is a hazafias érzület és törhetlen jellem, mely idővel egész lényöket áthatja, a hon pedig bennök boldogítása s felvirágoztatásának fáradhatlan munkásait fogja találni. Nem kell megfeledkezni azonban arról sem, hogy midőn a haza iránt szeretetet ébresztünk s ápolunk a gyermek szivében, tanítsuk meg őket más nemzetek hazája s intézményei becsülésére, ébreszszüuk benne szeretetet azok nyelvei iránt is, hogy ezek közvetítésével majdan mindazt, ami jó és üdvös azok között van, a hazai földbe ültessék, hogy itt hazai gyümölcsöt teremjenek. Értessük meg vele, hogy az emberi munkásság sok szépet, nemest és jót létesített már, melyek gyümölcsei, boldogan élvezik a társadalmak, de mindez a különféle népek összműködése, a különféle államok és világrészek kölcsönös hatása nélkül elérhető nem lett volna. Ily érzelmek beoltása után buzgó munkása lesz honu ik szülöttje a társadalomnak, s közvetve az emberi nemnek; édes magyar hazánk pedig virulni fog. Ugy legyen ! Egy humánus kérés ;i társadalomhoz. A közmivelődés általános előrehaladásával folyton nehezebb és nehezebb feladatok megoldása v.ir társadalmunkra a humáuismus és jótékonyság terén. Olyan a társadalom, miut a szerető édes anya, ki akkor gyönyörködik igazán, ha övéivel jót tehetett; kinek leghőbb vágya a szerencsétlenek köuyeit felszárasztani, a nyomort enyhíteni, a balsors szeszélye által porig sulytottat lehető bőkezűséggel jóléthez juttatni. Mostoha viszonyaink számtalan módot szolgáltatnak arra, hogy a társadalom áldásos működését, kiterjeszsze azokra, kik panaszos hangon esedeznek segélyért. Különféle utakou és eszközökkel siet a szenvedők bajait könnyíteni. Az árváknak házat épit, anya helyett szerető dajkát mutat. A női könnyelműség eltaszított gyümölcseinek lelenczházat emel, gondosan nevelteti őket, vissza adja az életnjk, hasznos tagjává teszi az emberiségnek, a hazának. A tehetetlen aggoknak, kik a közterhek viselése alatt elveszték erejüket, kik a hazáért való küzdehumánus iránynak és az eszményi szépnek szeretete és kultiválása. Ezek körül öszpontositá erejét, tevékenységét, gazdag elméleti és tapisztalati ismereteit. A hasznos irány művelését emlitém előbb szomorú halotti gj ülekezet 1 De félreértés kikerülése végett sietnem keli a megjegyzéssel, hogy itt uem valami egyéni hasznot, önös érdeket; hanem közhasznú dolgot értek és kívánok értetni is. Ertem jelesül az okszerű borászat eszméje, e kiválóan nemzetgazdászati érdek előmozdítása szempoutjából, a 40-es évek, e forrongó korszakában, a boldogultnak a »Hegyalján« való laktában kifejtett köíérdekű s anyagias iránjú; de hasznos irányű mozgalmait és működéseit. »A kor folyam, — mondá egykor a nagy gondolkodó b. Eötvös — mely visz vagy elmerit; úszója s nem vezére az egyén*. Hazánk történetéből pedig a 30-as és 40-es évek mozgalmait ugy ismerjük, hogy nemzetünk életében akkor minden irányban megindult a tevékenység a nemzeti fejlődés és jólét előmozdítása iránt; megindult az anyagi gyarapodás érdekében is. Nem szükség nekünk ez alkalommal olyan messze menni, hogy az úrbéri váltság tárgyában az országgyűlésen és a megyékben megiudult küzdelmeket, az uj, szabadelvű iránynak az ósdisággal való birkózását emlegessük; elég rámutatni a gróf Széchenyi István és a Fáy András nagy hirderejü és hizafias irányú kezdeményezéseikre; elég ciak a »Hitele által indított mozgalmat említeni. Egy oly sok oldalú, nagy tudomáuyu, magasztos eszmékkel foglalkozó s mindeu ízében magyar hazafias szellem, mint a néhai dr. Szibó Dávidé, nem maradhatott e mozgalmak közepette, e uemzetboldogitó eszmék vitatása alatt, érzéketlen s érintetlen. Az eszmélkedő ember, a gondolkozó hazafi felismerte helyzetét, ahol a haza anyagi gyarapodása érdekében szintén hasznos szolgálatot tehet. A Hegyalján, a kéklő sátorhegyek aljában, a világhírű borokat termő hely középpontján lakván, ez ügy körül, az okszerű bortermelés kérdésének kifejtése ajtai s annak napirendre tűzésével, kívánt szolgálatot tenni környezetének s közvetve hazájának, nemzetének. . . És ez már annyival könnyebiemben munkaképtelen bénákká lettek, menhelyet mutat. Ott, hol az elemi csapások bősz viharja pusztított, mentő angyalként jelenik meg. Da ki volna képes elszámolni a társadalmi jótékonyságnak különféle módját? Bizony senki! Csodálatos inkézkedése a mindenható bölcseségének, hogy mig egyesek nagyon boldogok; addig mások Ínséggel, nyomorral küzdeuek. Egyiknek az élet miuden kigondolható gyönyörét, keresett élveit megadja az öröklött vagy a kiváló szerencse kedvezése folytán szerzett vagyon ; mig a másik penészes, fekete kenyérrel tengeti nyomorult életét. Egyik a kényelem párnáján hever, a másik napi nehéz munkája után az utcza kövén sem pihenhet meg háborítlanul. Én azt hiszem, hogy azért van ez igy rendezve, hogy a gazdag sokat áldozzon a humanismus oltárán a maga sokjából, a szegény pedig bizalommal forduljon ahhoz, kit I,ten e földön az élet j&vainak sáfárául 'elhívott. Ha vagyoua után ítélnénk meg minden embert, annyi osztályra oszthatnánk az emberiséget, ahány egyes ember alkotja azt; de szeréntem ez szükségtelen és felesleges, mert helyesen két c<op.-)rtra oszthatók az emberek: az egészségesek és egészségtelenek csoportjára. Különben is a mindennapi tapasztalat azt igazolja» hogy aki ma dáriusi vagyonnal bir, lucullusi asztalnál étkezik; holnap lehet az életnek szegény Lázárja és viszont; de az egészséges ember boldognak érzi magát a sorsnak legkeményebb csapásaival szemben is. Azon királynál, kinek fején drága kövektől ragyogó korona ragyog, de beteges, sokkal boldogabb azon béna, ki vászon tarisznyájából egészséggel, jó étvágygyal, fogyasztja a könyörület falatját. Azon szegények, kik testi fogyatkozás miatt képtelenek napi keuyerüket megkeresni, oda vannak kényszerítve, kogy községből községbe menve, házankint jár^a kérjenek tápszert és ruhát! Ez az, aminek meggátlására hivom fel a humánus érzelmű társadalmat, mely a mai kor keretébe teljességgel nem illő, minősithetleu rosz szokást, a törvény nyel egyetértőleg képes csak megakadályozni. Mily szánandó szegény az, ki ha föld alatti odújában éh^n elpusztulni nem akar, legyen bármily súlyos beteg, undorító fekélyekkel megrakva, tagjait el nem fedő rongyokkal beaggatvu: ily állapotban kénytelen házankint alamizsnáért járui. Az ember akkor emelkedik emberi méltóságának magaslatára, ha az ily szerencsétleneket házában vendégelheti meg, jólesik résztvevő szivének, ha adományával enyhítheti aunak nyomorát; azonban önkénytelenül is keresi azou módot, melylyel segíteni lehetne ezeken anélkül, hogy házankint járui volnának kéuytelenek. Vannak községek, melyek bücsujáróhely, vagy nagyobb városok útjában esnek, hol a koldusok raja sáskaseregkiut táborozik. Egyik a másiknak adja át a kilincset, vagy a járni képtelenek, nyikorgó jármüveken borzasztóan énekelve utczahosszant kérik az alamizsnát. Ott, ahol búcsúkat, vagy vásárokat tartanak, elborzad ,iz ember a koldusok nagy számának láttára. Hemzseg tőlük miuden köztér. Némelyek annyira csoukültak, fekélyesek, rondák és mesztelenek, hogy az ember undorral fordul el tőlük, hogy különösen a kényesebb érzésű nőknél leküzdhetlen rosz hatást csinálnak. Sokan vannak, kik saját gyermeküket csonkítják meg, vagy a másokét rabolják el és uyomorékká teszik, hogy ezek kéregessenek számukra. Vaunak, kik teljesen egészségesek, de dolgozni nem akarnak, rongyokba öltözuek, tettetett szenvedés ügyes szinlésével kérnek, és a begyűlt alamizsnát olcsóu eladják, vagy a korcsmákba cserélik el italért, hol dorbézalnak s az, ki pár óra előtt oly buzgón imádkozott, kérte jóltevőjére az áldást, most borzasztóan káromolja Istenét. Az emberiség eme szánandó osztálya, melynek legnagyobb része üzletet csinál nyomorult életmódjával, ily ben ment neki s érlelődött elhatározássá a lelkében ; mert már 1838-ban, az orvostudori rang elnyerése alkalmával is: »a mádi borról, természet- és orvostudományi tekintetben*, tartott értekezést. Hogy azután mit tett, hogy működött ez érdemben, miként lelkesített és mennyit (áradozott, mennyit áldozott 1842 —1849-ig: uem lehet czélom azt részletesen itt vázolni. Nem akarom vázolni, hogy mint apostolkodott, mint nyert meg az ügynek akkora nagybirtoku és nagybefolyásu embereket, mint herczeg Breczczenheim Ferdinánd ; hogyan sürgette az egyesülést, a szőlő- és mintaiskolák létesítését, minő sikert ért itt-ott el, mily keserű lehetett nagy és közjóért égő, búzgó lelke, midőn a »Jelenkor< cz. lapban jerémiádokkal ostromolta a mozdulni uem akaró szellemeket. . . Nem! . . Hisz említett életiratában s »az okszerű bortermelés hegyaljai kézi-könyvében*, kézzel fogható jelei szemlélhetők ennek ; elismertetett ez akkor oly messze és oly magasan, honnan 1849 ben, a uemzeti független, felelős kormány által, a Hegyalján lévő terjedelmes szőlők felügyelete és igazgatóságával bízatott volt meg. Hogy mozgolódása s működése már 40—íO év előtt nemzetgazdászati érdeknek felelt meg, s oly térre irányította az elméket, mely a figyelmet teljes mértékben érdemli, bizonyíthatjuk mi ma élők is; mivel tudjuk, hogy ím e mi napjainkban a magyar kormány szőlőszeti n borászati ismeretek fejlesztése s terjesztése érdekében vándortanárokat küld ki s küldöz szerte az országban, nemcsak a világhírű borokat termő Hegyaljára; hanem e mi jelentéktelenebb vidékünkre is. Aki már ily zászlóvivő szerepet vitt egy ily hazafias irányú közügyben évtizedek előtt, tehát mint úttörő mun kálkodott: arról el kell ismernünk legalább ravatala felett, hogy meg tette kötelességét hazája, nemzete érdekében egy közhasznú ügyben, egy nemzetgazdászati kérdés felszínre hozatala, vitatása és fejlesztésével. Ha pedig valaki helyzetéhez képest, az adott viszonyok között, ereje, ismeretei, hatásköréhez mérten megtette kötelességét, az már azért méltó nemcsak környezete, hanem méltó és érdemes it nenuet és a haza hílájára is. (Vége ktiv.)